Sedatifot végül nem vettem neki, gyógyszerész szerint bizonyos gyógyszer hatása is lehet a kényszeres cselekvés. Azóta nem jött elő, és én sem láttam semmi különöset rajta, pedig pénteken vittük a vesegondozóba, szóval több időt voltam vele én is. Beszélgettünk, még meg is említettem neki, hogy az éjszakai takarítás miatt azt gondolhatják, hogy megbolondult, de csak legyintett rá, hogy gondolta, de nem őrült meg.
Szóval én is remélem, hogy tényleg csak valami kényszeres cselekedet volt, és nem más.
Amikor vittük a dédit, nagyon megijedtem viszont az úton (én vezettem, anyu és Pepcsi voltak még velünk).
A kereki-i tábla előtt kb 10-15 méterre 2 őzre (dédi szerint nőstény szarvas volt) lettem figyelmes. Aztán ahogy jobban fordítottam a fejem, volt még bőven (21 volt pontosan). Gyönyörűek voltak. Gyorsan megálltam, hátrébb tolattam. Nem számított nekik az autó, átugráltak az úton. Mit ne mondjak, volt szívdobogásom rendesen ...
Fényes nappal (9 óra volt), ilyen közel a faluhoz, csordába verődve ... nem gondoltam volna.
2012. március 30., péntek
2012. március 29., csütörtök
Dédi
A szülinapi buli után dédi belázasodott, előbb kellett visszavinni a kórházba, ahol AB-ot kezdtek el adni neki. A gyomortükrözésen túl volt hétfőn, aztán kiderült, hogy a röntgen által még nem egyértelműen kimutatható tüdőgyulladása van. A hetet a kórházban töltötte, de pénteken mehettünk érte.
Nem is emiatt írok igazából, hanem azért, mert azóta megváltozott ...
Vasárnap, amikor fent voltunk, még gyenge volt, feküdt, aludt kicsit, üldögélt egyik, majd a másik szobában, elbeszélgetett a gyerekekkel.
Hétfőre megint felment a láza, orvos szerint nem gyógyult meg teljesen a tüdőgyulladásból, így újabb gyógyszert kapott.
A sok gyógyszer mellékhatása, vagy a pár hete tartó lelkileg intenzív időszak (betegség, kórház, nem mindig tiszta szobatárs, akire egyszer a földön fekve talált rá, a titkos szülinapi buli), vagy a tavasz, a szél, az időjárás, vagy a kóla (amit tegnapelőtt ivott), vagy így együtt minden - lehet az oka, de úgy veszem észre, hogy most kicsit megváltozott. Tegnap igencsak ingerlékeny volt, szinte robbant, amikor az ember szólt hozzá. Feszült volt -érezhetően, és ő is belátta, hogy idegesebb, minden idegesíti.
Imádott olvasni, most nem kíván, tv-t sem néz, viszont hirtelen ereje teljében lett: tipeg-topog, rendezgeti a tojásokat, mindent kritizál. Anyu otthon van vele táppénzen, de ha lemegy a kertbe, akkor kiabál neki, hiányolja. Nem lehet mellette minden percben, és azt sem tudom, meddig akar vele otthon maradni, hisz az állását nyilvánvalóan nem adhatja fel.
Olyat is tett, hogy éjszaka, amikor öcsém (30 éves) később ért haza, ordított vele, hogy ő bizony addig egy percet sem aludt, miért nem ment haza korábban ...
Ami leginkább megkérdőjelezhetővé teszi azt, hogy jól van-e, az az, hogy tegnap nekiállt takarítani, törölgetni. Ez már nappal is furcsa, de éjszaka meg pláne. Éjjel nem tudott aludni, gondolta takarít ... éjjel 3 órakor anyu arra ment át, amikor meg akarta nézni, hogy a szőnyegeket felhajtotta, és alatta söpört ...
Viszont ma is elmentem megnézni, semmit furcsát nem látok a viselkedésében (nem voltam sokáig, csak 15 percet, hosszabb idő biztosan többet mondana). Beszélget, nem kever senkit senkivel, ebédelni is olyan jóízűen ebédelt.
vajon mi lehet ez???
Felajánlottam neki, hogy du megyek gyógyszertárba, hozok neki sedatif pc-t. Anyu szerint nem szedné be, de amikor mondtam neki, azt felelte, hogy hozzak neki. Meg kifaggatom a gyógyszerészt is (ha nem lesznek sokan), hogy ez lehet-e gyógyszer-mellékhatás ... remélem, csak annyi, és nem veszti eszét a mama :(
Nem is emiatt írok igazából, hanem azért, mert azóta megváltozott ...
Vasárnap, amikor fent voltunk, még gyenge volt, feküdt, aludt kicsit, üldögélt egyik, majd a másik szobában, elbeszélgetett a gyerekekkel.
Hétfőre megint felment a láza, orvos szerint nem gyógyult meg teljesen a tüdőgyulladásból, így újabb gyógyszert kapott.
A sok gyógyszer mellékhatása, vagy a pár hete tartó lelkileg intenzív időszak (betegség, kórház, nem mindig tiszta szobatárs, akire egyszer a földön fekve talált rá, a titkos szülinapi buli), vagy a tavasz, a szél, az időjárás, vagy a kóla (amit tegnapelőtt ivott), vagy így együtt minden - lehet az oka, de úgy veszem észre, hogy most kicsit megváltozott. Tegnap igencsak ingerlékeny volt, szinte robbant, amikor az ember szólt hozzá. Feszült volt -érezhetően, és ő is belátta, hogy idegesebb, minden idegesíti.
Imádott olvasni, most nem kíván, tv-t sem néz, viszont hirtelen ereje teljében lett: tipeg-topog, rendezgeti a tojásokat, mindent kritizál. Anyu otthon van vele táppénzen, de ha lemegy a kertbe, akkor kiabál neki, hiányolja. Nem lehet mellette minden percben, és azt sem tudom, meddig akar vele otthon maradni, hisz az állását nyilvánvalóan nem adhatja fel.
Olyat is tett, hogy éjszaka, amikor öcsém (30 éves) később ért haza, ordított vele, hogy ő bizony addig egy percet sem aludt, miért nem ment haza korábban ...
Ami leginkább megkérdőjelezhetővé teszi azt, hogy jól van-e, az az, hogy tegnap nekiállt takarítani, törölgetni. Ez már nappal is furcsa, de éjszaka meg pláne. Éjjel nem tudott aludni, gondolta takarít ... éjjel 3 órakor anyu arra ment át, amikor meg akarta nézni, hogy a szőnyegeket felhajtotta, és alatta söpört ...
Viszont ma is elmentem megnézni, semmit furcsát nem látok a viselkedésében (nem voltam sokáig, csak 15 percet, hosszabb idő biztosan többet mondana). Beszélget, nem kever senkit senkivel, ebédelni is olyan jóízűen ebédelt.
vajon mi lehet ez???
Felajánlottam neki, hogy du megyek gyógyszertárba, hozok neki sedatif pc-t. Anyu szerint nem szedné be, de amikor mondtam neki, azt felelte, hogy hozzak neki. Meg kifaggatom a gyógyszerészt is (ha nem lesznek sokan), hogy ez lehet-e gyógyszer-mellékhatás ... remélem, csak annyi, és nem veszti eszét a mama :(
2012. március 24., szombat
Hanna szülinapja
Csütörtökön, miután hazaértem Pepcsivel az oviból, és letettem aludni, vendégeink érkeztek. Hajni jött Hannával, meghívót hoztak a fiúknak Hanna szülinapi bulijára. 3 éves lett a nagylány, és szerettek volna neki egy igazi, gyerekes, vidám délutánt tartani :)
Nagyon várták a fiúk a szombat délutánt. 4-re szólt a meghívónk, ezért 3/4 4-kor elindultam a 3 fiúval. Gyalog mentünk, hisz Hannáék az utcában laknak, és igaz, hogy elég 2 kicsit és egy babakocsit koordinálni, de nem lehetetlen. Elkésni nem akartam, de így éppen pontosan 4-kor értünk oda. Útközben megbeszéltük, hogy ki mit ad Hannának: mivel Máté nem akarta a virágot, ezért Sami magára vállalta, Máté pedig a kis ajándéktasakot választotta. Hajnika külön megjegyezte, hogy ne vigyünk ajándékot, csak virágot, de azért az mégsem járja, így vettünk egy kis asztali ceruzatartót és egy kis epermanó-figurát, én pedig saját kezűleg készítettem egy kis ajándékot (remélem, az is tetszett, és nem csak én értékelem jobban a saját készítésű ajándékot, hanem ők is). Dekorgumiból készítettem 2 kis virágot és egy igazán csajos Hello Kittyt, és egy fali képtartóra festettem egy 3 gyertyás tortát és szépséges virágokat. Remélem, szép emlék lesz Hannának is :)
Szóval odaértünk, de amikor közeledtünk, mondtam Máténak, hogy a Fanni is ott lesz (láttam az autójukat). Húúú, akkor ő elbújik ... gyáva nyúl :)
Nem tudtuk, kik lesznek még a vendégek, de nagyon örültem, hogy sok kisgyerek volt hivatalos :)
Sorban: Hanna, Fanni, Milán (kis 3 hós :)), Szonja, Szandra, Bence, Réka, Máté, Sami és Pepcsi.
Nagyon édes volt Sami, amikor Hanna elé lett állítva, hogy adja neki oda a virágot: Boldog szülinapot!-mondta, és cserébe egy puszit kapott (majd beírom a végére a linket, igazán érdemes megnézni a képeket). Máté nem volt ilyen ügyes, hiába, ő mér valamelyest zavarban van a lányokkal, de azért zavartan, de odaadta az ajándékot, igaz a puszi elől elmenekült :)
A délután folyamán a gyerekek ettek, ittak, játszottak, jól érezték magukat. Volt pogácsa, süti, szendvics, névre szóló Mickey-egeres műanyag pohár (de nagy ötlet), torta eperrel (végre Máté is evett valamit -epret, ó, jaj, bocsánat, mézeskalácsot is evett, hisz legnagyobb örömére az is volt)
Játszottak: homokoztak, versenyt futottak, bicikliztek, mini-golfoztak, mini-ugrálóváraztak (nagy siker volt!), hintázott Pepcsi (Hanna lelkesen lökte, közben magyarázott neki: Így kisfiam, úgy kisfiam :), aztán megcsipkedte a kis pofiját, és mondta: Milyen jó kis zsömléi vannak :D, és Milyen vagány cipője van! :))
olyan kis édes, jópofa volt.
Amikor hűvösebbre fordult az idő, bementünk a házba, ahol megint egy csomó új játék várta, hogy játszanak vele. Mindenki talált magának valót. Máténak egy kisautó nyerte el a tetszését, Samunak egy nagy (amibe be lehetett ülni -megjegyezte, az oviban is van ilyen, de ő nem ülhet bele, mert az óvó néni azt mondta, hogy ő már sokat ment vele -gondolom más jelentkező is volt a kisautóra).
Jól érezték magukat, nekem is jó volt kikapcsolódni. Hazafelé volt egy kis kalandunk még: már sötét volt, Pepcsi többször lecsúszott a babakocsiban, és meg többször megigazítottam. Egyik ilyen igazítás alkalmával vettem észre, hogy egyik kiscipőjét elhagytuk. Máté lelkesen felajánlotta, hogy majd ő visszamegy egy darabig, és keresi. Szerencsére megtalálta, igaz, Pepcsi nehezen viselte a várakozást, hisz fürdésidő volt már.
De minden jó. ha jó a vége ... és az jó volt.
Képek: Csak így tudom berakni, hogy az egész márciusi albumot :(
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2012Marc?authuser=0&authkey=Gv1sRgCJ2M28PS3dHbsAE&feat=directlink
Nagyon várták a fiúk a szombat délutánt. 4-re szólt a meghívónk, ezért 3/4 4-kor elindultam a 3 fiúval. Gyalog mentünk, hisz Hannáék az utcában laknak, és igaz, hogy elég 2 kicsit és egy babakocsit koordinálni, de nem lehetetlen. Elkésni nem akartam, de így éppen pontosan 4-kor értünk oda. Útközben megbeszéltük, hogy ki mit ad Hannának: mivel Máté nem akarta a virágot, ezért Sami magára vállalta, Máté pedig a kis ajándéktasakot választotta. Hajnika külön megjegyezte, hogy ne vigyünk ajándékot, csak virágot, de azért az mégsem járja, így vettünk egy kis asztali ceruzatartót és egy kis epermanó-figurát, én pedig saját kezűleg készítettem egy kis ajándékot (remélem, az is tetszett, és nem csak én értékelem jobban a saját készítésű ajándékot, hanem ők is). Dekorgumiból készítettem 2 kis virágot és egy igazán csajos Hello Kittyt, és egy fali képtartóra festettem egy 3 gyertyás tortát és szépséges virágokat. Remélem, szép emlék lesz Hannának is :)
Szóval odaértünk, de amikor közeledtünk, mondtam Máténak, hogy a Fanni is ott lesz (láttam az autójukat). Húúú, akkor ő elbújik ... gyáva nyúl :)
Nem tudtuk, kik lesznek még a vendégek, de nagyon örültem, hogy sok kisgyerek volt hivatalos :)
Sorban: Hanna, Fanni, Milán (kis 3 hós :)), Szonja, Szandra, Bence, Réka, Máté, Sami és Pepcsi.
Nagyon édes volt Sami, amikor Hanna elé lett állítva, hogy adja neki oda a virágot: Boldog szülinapot!-mondta, és cserébe egy puszit kapott (majd beírom a végére a linket, igazán érdemes megnézni a képeket). Máté nem volt ilyen ügyes, hiába, ő mér valamelyest zavarban van a lányokkal, de azért zavartan, de odaadta az ajándékot, igaz a puszi elől elmenekült :)
A délután folyamán a gyerekek ettek, ittak, játszottak, jól érezték magukat. Volt pogácsa, süti, szendvics, névre szóló Mickey-egeres műanyag pohár (de nagy ötlet), torta eperrel (végre Máté is evett valamit -epret, ó, jaj, bocsánat, mézeskalácsot is evett, hisz legnagyobb örömére az is volt)
Játszottak: homokoztak, versenyt futottak, bicikliztek, mini-golfoztak, mini-ugrálóváraztak (nagy siker volt!), hintázott Pepcsi (Hanna lelkesen lökte, közben magyarázott neki: Így kisfiam, úgy kisfiam :), aztán megcsipkedte a kis pofiját, és mondta: Milyen jó kis zsömléi vannak :D, és Milyen vagány cipője van! :))
olyan kis édes, jópofa volt.
Amikor hűvösebbre fordult az idő, bementünk a házba, ahol megint egy csomó új játék várta, hogy játszanak vele. Mindenki talált magának valót. Máténak egy kisautó nyerte el a tetszését, Samunak egy nagy (amibe be lehetett ülni -megjegyezte, az oviban is van ilyen, de ő nem ülhet bele, mert az óvó néni azt mondta, hogy ő már sokat ment vele -gondolom más jelentkező is volt a kisautóra).
Jól érezték magukat, nekem is jó volt kikapcsolódni. Hazafelé volt egy kis kalandunk még: már sötét volt, Pepcsi többször lecsúszott a babakocsiban, és meg többször megigazítottam. Egyik ilyen igazítás alkalmával vettem észre, hogy egyik kiscipőjét elhagytuk. Máté lelkesen felajánlotta, hogy majd ő visszamegy egy darabig, és keresi. Szerencsére megtalálta, igaz, Pepcsi nehezen viselte a várakozást, hisz fürdésidő volt már.
De minden jó. ha jó a vége ... és az jó volt.
Képek: Csak így tudom berakni, hogy az egész márciusi albumot :(
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2012Marc?authuser=0&authkey=Gv1sRgCJ2M28PS3dHbsAE&feat=directlink
2012. március 18., vasárnap
Dédi
1932.03.22
Ekkor született a dédi. Idén tölti be a 80. életévét.
Az egész itt kezdődött ... aztán kicsit közelebbi időpont: 3-4 hete, amikor a nénje és anyu kitalálták, hogy a dédinek szülinapi buli lesz szervezve.
Anyu volt a főszervező, és minden titokban maradt a dédi elől. Az iskola ebédlőjében szerveződött a buli (itt volt anno Máté és Sami keresztelői ebédje is), a Baba vállalta a főzést. Anyu megvette a sok hozzávalót, de ugye a titok miatt otthon nem pakolhatott, így a hús, a tojás és a stb ebédhez való a Piri nénjénél gyülekezett. A tojás is úgy csórta ki anyu otthonról. Persze a dédinek - aki talán még darabra pontosan is tudja, mikor mennyi tojás van - rögtön szemet szúrt, hogy megcsappant a tojáskészlet, de el lett annyival intézve, hogy én vittem belőle :)
Buli leszervezve, ajándékok megvéve, amikor az élet közbeszólt: a dédi hétfőn kórházba került kiszáradással. Mi lesz most? Átrakni nem igazán tudtuk volna, hisz a következő szombat munkanap, és mivel nem mindenki helybeli, nekik igencsak gondot okozott volna a más időpont (lehet, nem is lett volna olyan, ami mindenkinek ok - Veszprém, Sopron, Bp).
Így anyu (aki majd minden nap ment a mama után a kórházba) kénytelen volt beavatni a főorvos-asszonyt a hétvégi tervekbe.
De a kórházi lét miatt nagy volt a keveredés, a szervezkedés, mikor és hogyan jön haza a dédi. Ő jött volna már csütörtökön (hosszú hétvége van), volt olyan variáció, hogy szombat reggel jöhet haza, és este vissza kell vinni. Végülis péntek délután hazajöhetett és vasárnap este kell visszavinni.
Szombat: De vajon mi legyen mondva a dédinek, miért nem főz anyu? hova megy? ...
A mama úgy tdta a szombati forgatókönyvet, hogy a nénjéék a Zsuzsiékhoz hivatalosak ebédre, anyu a Zsuzsinak megy segíteni főzni délelőtt és azért nem főz ő sem, mert őt is hívták.
Én a Samival felvittem az ebédlőhöz a sütiket, az ajándékot (fotókönyv) és a dekorációt, amit gyorsan kiszórtam (barkát virágoztattam fel, ill. kis narancssárga virágokat vágtam ki anyagból, azokat szórta el a fehér terítőn), majd hazaugrottunk Pepcsiért és Mátéért, és felmentünk a dédihez, így anyu le tudott lépni.
nem volt gyanús a dédinek semmi, pedig a gyerekek sem otthoni ruhában voltak ... beszélgettünk, gyerekekkel játszottunk. 11-kor én eljöttem a gyerekekkel. Még megkérdezte, lesz-e ebédünk. Persze, feleltem.
Gyerekeket kitettem az ebédlőnél, gyorsan elugrottam a Zsoltiért, anyósért és a pörköltcukor-tortáért, majd csatlakoztunk a többiekhez.
A nénjéék elmentek a dédiért ... vártunk. persze az én fiaim már az asztalnál ültek, várták az ebédet (Máté mondjuk azért, mert akkor: " Annyi sütit ehetek, amennyit akarok?")
Mire a dédi odaért, ők már túl voltak az ebéden. Hiába, valakinek le kellett csekkolni, nem mehet mindenféle étel a vendégek elé :)
Amíg mi vártuk, hogy megérkezzen a dédi, ő így élte meg az eseményeket:
várta a lányáékat Veszprémből, úgy tudta, hogy rokonokhoz hivatalosak ebédre. Amikor odaértek a nénjéék, azt mondták neki, hogy öltözzön ő is, mert őt is viszik az ebéd helyszínére (ami igaz is volt -részben). A dédi azt mondta, hogy rendben, de ő ugyan nem vesz cipőt, jó lesz neki a papucs is, hisz a kocsiban senki nem látja (nagyon be volt dagadva a lába).
Meg lehetett neki mindent magyarázni: miért mennek épp ellenkező irányba, mint kellene, miért fordulnak be az ebédlőhöz. Nem gyanakodott. Ki sem akart szállni a kocsiból, hisz hogy belépett az ajtón, meglátta a Zsoltit, de akkor még csak a volt furcsa, hogy miért van itt a Zsolti is? Aztán amikor beljebb ért és meglátta a többieket, akkor már leesett neki. Aztán a Tamás elkezdte énekelni a "Boldog szülinapot ..."-ot. Meghatódott, elsírta magát. És nem csak ő ... a teremben kevés olyan felnőtt volt, aki nem (Talán az erős, fiatalabb férfiak kivételek).
Puszihegyeket kapott, és a későbbi bevallása szerint nagyon jól esett neki a köszöntés, hisz őt így még nem köszöntötték. Ugyanakkor nem csak öröm járta át a szívét, hanem egy kis szorongás is (amit én tökéletesen megértek, hisz semmit nem sejtett, belecsöppent a közepébe. Én nem is szeretnék ilyen meglepetést, ne figyelmeztessen engem ennyi ember, hogy milyen öreg vagyok -persze senki nem figyelmeztette, és az idősebb embereknek biztosan más már a hozzáállásuk.) nagyon örült a mama, hogy minden unokája, dédunokája összegyűlt köszönteni őt, ill. azok a közeli rokonok, akiknek fontos. (csak apu hiányzott, de lélekben ő is velünk volt)
Ez milyen csodálatos érzés lehet!! Azt ünnepeltük, hogy van nekünk!!!
Az ebéd előtt a bátyus felolvasott egy kis köszöntőt, amin megint kibuggyantak a könnyek.
Én pedig odaadtam a mamának az ajándékunkat, ami egy fotókönyv volt. Csodás ajándék: ott kezdődött, hogy a mama közel 18 évesen férjhez ment, aztán jöttek a gyerekek képei (amik nem voltak ugyan túl jó minőségűek, de ahhoz képest a könyvben egész jók voltak).
Aztán mindenkinek külön oldalt szántam: lánya, fia, 5 unoka, 5 és fél dédunoka. Tettem bele vegyes unokás, dédiunokás képeket is. Jó sokat szenvedtem vele, duplán kellett megcsinálni (Amikor már kész volt, jelezte, hogy nem tudja beolvasni az összes képet -hajrá, újra az egészet, de megérte!). Szuper ajándék lett, ami szintén könnyező...
Mindenkinek nagyon tetszett .
Kapott még a dédi finom tortákat, virágokat, matracot, és egy masszázsfotelt is.
Beszélgettünk, gyerekek játszottak (de jó, hogy az iskola pályája az ebédlő mögött van, így a gyerekek tudtak focizni, biciklizni, motorozni.
Samit és Pepcsit hazavittem aludni, Kornél és Kíra pedig az autóutakon aludt. Mikor felébredtek, mi is visszamentünk.
Aztán a dédit hazavitték, nagyon fáradt volt (hisz a kórházban előtte 5 napig csak feküdt, persze, hogy sok volt neki az üldögélés). Én maradtam takarítani, pakolni, a gyerekeket pedig szétosztottam: Pepcsi szopi után ment a Vera mamához, Sami az Anitáékkal ment a meccsre, Máté pedig az apjával.
Véget ért a nap, a dédinek pedig biztosan örök emlék lesz ... ez is, nem csak a képek :)
Képek: a márciusi album eleje közelében:
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2012Marc?authuser=0&authkey=Gv1sRgCJ2M28PS3dHbsAE&feat=directlink
Ekkor született a dédi. Idén tölti be a 80. életévét.
Az egész itt kezdődött ... aztán kicsit közelebbi időpont: 3-4 hete, amikor a nénje és anyu kitalálták, hogy a dédinek szülinapi buli lesz szervezve.
Anyu volt a főszervező, és minden titokban maradt a dédi elől. Az iskola ebédlőjében szerveződött a buli (itt volt anno Máté és Sami keresztelői ebédje is), a Baba vállalta a főzést. Anyu megvette a sok hozzávalót, de ugye a titok miatt otthon nem pakolhatott, így a hús, a tojás és a stb ebédhez való a Piri nénjénél gyülekezett. A tojás is úgy csórta ki anyu otthonról. Persze a dédinek - aki talán még darabra pontosan is tudja, mikor mennyi tojás van - rögtön szemet szúrt, hogy megcsappant a tojáskészlet, de el lett annyival intézve, hogy én vittem belőle :)
Buli leszervezve, ajándékok megvéve, amikor az élet közbeszólt: a dédi hétfőn kórházba került kiszáradással. Mi lesz most? Átrakni nem igazán tudtuk volna, hisz a következő szombat munkanap, és mivel nem mindenki helybeli, nekik igencsak gondot okozott volna a más időpont (lehet, nem is lett volna olyan, ami mindenkinek ok - Veszprém, Sopron, Bp).
Így anyu (aki majd minden nap ment a mama után a kórházba) kénytelen volt beavatni a főorvos-asszonyt a hétvégi tervekbe.
De a kórházi lét miatt nagy volt a keveredés, a szervezkedés, mikor és hogyan jön haza a dédi. Ő jött volna már csütörtökön (hosszú hétvége van), volt olyan variáció, hogy szombat reggel jöhet haza, és este vissza kell vinni. Végülis péntek délután hazajöhetett és vasárnap este kell visszavinni.
Szombat: De vajon mi legyen mondva a dédinek, miért nem főz anyu? hova megy? ...
A mama úgy tdta a szombati forgatókönyvet, hogy a nénjéék a Zsuzsiékhoz hivatalosak ebédre, anyu a Zsuzsinak megy segíteni főzni délelőtt és azért nem főz ő sem, mert őt is hívták.
Én a Samival felvittem az ebédlőhöz a sütiket, az ajándékot (fotókönyv) és a dekorációt, amit gyorsan kiszórtam (barkát virágoztattam fel, ill. kis narancssárga virágokat vágtam ki anyagból, azokat szórta el a fehér terítőn), majd hazaugrottunk Pepcsiért és Mátéért, és felmentünk a dédihez, így anyu le tudott lépni.
nem volt gyanús a dédinek semmi, pedig a gyerekek sem otthoni ruhában voltak ... beszélgettünk, gyerekekkel játszottunk. 11-kor én eljöttem a gyerekekkel. Még megkérdezte, lesz-e ebédünk. Persze, feleltem.
Gyerekeket kitettem az ebédlőnél, gyorsan elugrottam a Zsoltiért, anyósért és a pörköltcukor-tortáért, majd csatlakoztunk a többiekhez.
A nénjéék elmentek a dédiért ... vártunk. persze az én fiaim már az asztalnál ültek, várták az ebédet (Máté mondjuk azért, mert akkor: " Annyi sütit ehetek, amennyit akarok?")
Mire a dédi odaért, ők már túl voltak az ebéden. Hiába, valakinek le kellett csekkolni, nem mehet mindenféle étel a vendégek elé :)
Amíg mi vártuk, hogy megérkezzen a dédi, ő így élte meg az eseményeket:
várta a lányáékat Veszprémből, úgy tudta, hogy rokonokhoz hivatalosak ebédre. Amikor odaértek a nénjéék, azt mondták neki, hogy öltözzön ő is, mert őt is viszik az ebéd helyszínére (ami igaz is volt -részben). A dédi azt mondta, hogy rendben, de ő ugyan nem vesz cipőt, jó lesz neki a papucs is, hisz a kocsiban senki nem látja (nagyon be volt dagadva a lába).
Meg lehetett neki mindent magyarázni: miért mennek épp ellenkező irányba, mint kellene, miért fordulnak be az ebédlőhöz. Nem gyanakodott. Ki sem akart szállni a kocsiból, hisz hogy belépett az ajtón, meglátta a Zsoltit, de akkor még csak a volt furcsa, hogy miért van itt a Zsolti is? Aztán amikor beljebb ért és meglátta a többieket, akkor már leesett neki. Aztán a Tamás elkezdte énekelni a "Boldog szülinapot ..."-ot. Meghatódott, elsírta magát. És nem csak ő ... a teremben kevés olyan felnőtt volt, aki nem (Talán az erős, fiatalabb férfiak kivételek).
Puszihegyeket kapott, és a későbbi bevallása szerint nagyon jól esett neki a köszöntés, hisz őt így még nem köszöntötték. Ugyanakkor nem csak öröm járta át a szívét, hanem egy kis szorongás is (amit én tökéletesen megértek, hisz semmit nem sejtett, belecsöppent a közepébe. Én nem is szeretnék ilyen meglepetést, ne figyelmeztessen engem ennyi ember, hogy milyen öreg vagyok -persze senki nem figyelmeztette, és az idősebb embereknek biztosan más már a hozzáállásuk.) nagyon örült a mama, hogy minden unokája, dédunokája összegyűlt köszönteni őt, ill. azok a közeli rokonok, akiknek fontos. (csak apu hiányzott, de lélekben ő is velünk volt)
Ez milyen csodálatos érzés lehet!! Azt ünnepeltük, hogy van nekünk!!!
Az ebéd előtt a bátyus felolvasott egy kis köszöntőt, amin megint kibuggyantak a könnyek.
Én pedig odaadtam a mamának az ajándékunkat, ami egy fotókönyv volt. Csodás ajándék: ott kezdődött, hogy a mama közel 18 évesen férjhez ment, aztán jöttek a gyerekek képei (amik nem voltak ugyan túl jó minőségűek, de ahhoz képest a könyvben egész jók voltak).
Aztán mindenkinek külön oldalt szántam: lánya, fia, 5 unoka, 5 és fél dédunoka. Tettem bele vegyes unokás, dédiunokás képeket is. Jó sokat szenvedtem vele, duplán kellett megcsinálni (Amikor már kész volt, jelezte, hogy nem tudja beolvasni az összes képet -hajrá, újra az egészet, de megérte!). Szuper ajándék lett, ami szintén könnyező...
Mindenkinek nagyon tetszett .
Kapott még a dédi finom tortákat, virágokat, matracot, és egy masszázsfotelt is.
Beszélgettünk, gyerekek játszottak (de jó, hogy az iskola pályája az ebédlő mögött van, így a gyerekek tudtak focizni, biciklizni, motorozni.
Samit és Pepcsit hazavittem aludni, Kornél és Kíra pedig az autóutakon aludt. Mikor felébredtek, mi is visszamentünk.
Aztán a dédit hazavitték, nagyon fáradt volt (hisz a kórházban előtte 5 napig csak feküdt, persze, hogy sok volt neki az üldögélés). Én maradtam takarítani, pakolni, a gyerekeket pedig szétosztottam: Pepcsi szopi után ment a Vera mamához, Sami az Anitáékkal ment a meccsre, Máté pedig az apjával.
Véget ért a nap, a dédinek pedig biztosan örök emlék lesz ... ez is, nem csak a képek :)
Képek: a márciusi album eleje közelében:
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2012Marc?authuser=0&authkey=Gv1sRgCJ2M28PS3dHbsAE&feat=directlink
2012. március 6., kedd
Kinek mi
Eredetileg úgy indultunk neki, hogy Péter ... vagy Peti.
Amikor megszületett, Máté határozottan állította, hogy az ő kistestvére Péter. Punktum. Becézés nincs. Aztán ahogy haladt az idő, úgy nőtt a szívünkhöz egyre jobban Peti, és ha valakinek valaki kedves, akkor bizony becézi.
Így lett a Péterből Péterke, majd Peti. Aztán bővült a repertoár.
És hogy ma ki hogy becézi Pétert?
Így:
anya: Peti, Pepi, Pepcsi, Pepcsi-repcsi, és minden, ami kedveskedő megszólítás: babám, kicsim, szívem, életem, drágám, csibe, csibém
apa: Pepi, Pepike, Pepító
Marika mama: Péterke
Samu: Peti, Pepító
Máté a fent említetteken túl regényt költ a nevéhez:
Pepítíciusz, Ármáníciusz Maximusz Rodrigez -és ezt így napjában többször képes elsorolni :)
Amikor megszületett, Máté határozottan állította, hogy az ő kistestvére Péter. Punktum. Becézés nincs. Aztán ahogy haladt az idő, úgy nőtt a szívünkhöz egyre jobban Peti, és ha valakinek valaki kedves, akkor bizony becézi.
Így lett a Péterből Péterke, majd Peti. Aztán bővült a repertoár.
És hogy ma ki hogy becézi Pétert?
Így:
anya: Peti, Pepi, Pepcsi, Pepcsi-repcsi, és minden, ami kedveskedő megszólítás: babám, kicsim, szívem, életem, drágám, csibe, csibém
apa: Pepi, Pepike, Pepító
Marika mama: Péterke
Samu: Peti, Pepító
Máté a fent említetteken túl regényt költ a nevéhez:
Pepítíciusz, Ármáníciusz Maximusz Rodrigez -és ezt így napjában többször képes elsorolni :)
2012. március 5., hétfő
Nagyfiú
Ma az oviban paradicsomleves és húsos tészta volt az ebéd. Azt tudom, hogy Máté nem eszi meg a paradicsomlevest, és mint kiderült, a húsos tésztát sem (még sohasem volt, én sem tudom, milyen). Mivel csak a tízórait ette meg, nem csodálkoztam, hogy amikor hazaért, éhes volt. Megette a reggeli maradék negyed fatörzsét, amivel nem lakott jól. Én viszont ma nem főztem, maradt tegnapról, de az nem kellett neki.
Fornettit szeretett volna enni, de amit reggel vettem pár darabot, azt Sami felfalta.
Itt topogott, hogy vajon ki megy el vele a fornettishez. mondtam neki, hogy én nem tudok, a mamának meg fáj a lába (Zsolti pedig délutános, így nincs itthon), átkísérem az úton, menjen el egyedül.
Először nem tetszett neki az ötlet, de aztán beleegyezett, hogyha átmegyek vele az úton. Előttünk átengedtem, és megbeszéltük, hogy hazafele is itt jön majd át. Azt úgyis hallom, ha ideért, mert az alsó szomszéd kutyája nagyon fog.
Elment, én meg elaltattam Pepcsit. Azért csak kíváncsi voltam, kilestem, de sehol nem volt még. Felhívtam a Marikát (fornettis, egyébként a Vera mama szomszédja, úgyhogy jól ismerjük), odaért, de épp előtte fogyott el a csokis, így külön Máténak nekiállt sütni frissen. Szóval még várt Máté, így nyugodtan bejöttem. 20 perc múlva kilestem, akkor már láttam, 3 házzal odébb volt még. Integettem neki, ő meg nagy lelkesen, és büszkén, nagyfiúsan visszaintegetett :)
Körülnézett, átjött, hazaért.
Persze ebben a 3/4 órában nekem minden járt a fejemben: kutyák a járdán, kocsik, amikből kiugrik valaki ... de semmi gond nem volt. Végtére is fél év múlva (23 nap híján) iskolás is lehetne, ahova szintén egyedül járhatna.
Úton nem kellett átmennie, és kb. 8-10 percre van a bolt, szóval nem nagy távolság, de mégis ... egyedül tette meg.
Remélem, nem vagyok nagyon felelőtlen, hogy elengedtem ...
Fornettit szeretett volna enni, de amit reggel vettem pár darabot, azt Sami felfalta.
Itt topogott, hogy vajon ki megy el vele a fornettishez. mondtam neki, hogy én nem tudok, a mamának meg fáj a lába (Zsolti pedig délutános, így nincs itthon), átkísérem az úton, menjen el egyedül.
Először nem tetszett neki az ötlet, de aztán beleegyezett, hogyha átmegyek vele az úton. Előttünk átengedtem, és megbeszéltük, hogy hazafele is itt jön majd át. Azt úgyis hallom, ha ideért, mert az alsó szomszéd kutyája nagyon fog.
Elment, én meg elaltattam Pepcsit. Azért csak kíváncsi voltam, kilestem, de sehol nem volt még. Felhívtam a Marikát (fornettis, egyébként a Vera mama szomszédja, úgyhogy jól ismerjük), odaért, de épp előtte fogyott el a csokis, így külön Máténak nekiállt sütni frissen. Szóval még várt Máté, így nyugodtan bejöttem. 20 perc múlva kilestem, akkor már láttam, 3 házzal odébb volt még. Integettem neki, ő meg nagy lelkesen, és büszkén, nagyfiúsan visszaintegetett :)
Körülnézett, átjött, hazaért.
Persze ebben a 3/4 órában nekem minden járt a fejemben: kutyák a járdán, kocsik, amikből kiugrik valaki ... de semmi gond nem volt. Végtére is fél év múlva (23 nap híján) iskolás is lehetne, ahova szintén egyedül járhatna.
Úton nem kellett átmennie, és kb. 8-10 percre van a bolt, szóval nem nagy távolság, de mégis ... egyedül tette meg.
Remélem, nem vagyok nagyon felelőtlen, hogy elengedtem ...
2012. március 2., péntek
Jobban
Talán már nem kiabálom el, hogy meggyógyultak a gyerekek (is).
Szerdán kellett őket visszavinni az orvoshoz. aki igazolást is adott neki, hogy hétfőn mehetnek oviba. Szóval hivatalosan gyógyultnak lettek minősítve, igaz, a gyógyszereket még be kell szedni.
Máténak ma elfogy. Nehezen indult, de aztán siker koronázta a törekvést, és sikerült neki minden gond nélkül, vízzel és nagy nyeléssel elnyelnie a tablettákat. (ambroxolt, és Zinnat-ot szedett).
Samcinak is elfogy ma vagy holnap, ő ceclort és stodalt kapott.
Plusz mindenki c-vitamint.
Sami nagyon ügyes gyógyszerevő, eddig mindig minden gyógyszert zokszó nélkül bevett. A ceclornál viszont befogta a száját, nem ízlett neki, de nem kellett túl nagy ráhatás, hogy mégis megegye.
Én is jól vagyok már.
Remélem, senki nem fog visszaesni ill. új verziót összeszedni ...
Bár ebben az enyhe, ámbár szeles időben, nem nehéz megfázni szerintem, hisz a melegben kiizzad az ember, a szél viszont megfújja és kész is ... de köszönöm, mi nem kérünk belőle.
Szerdán kellett őket visszavinni az orvoshoz. aki igazolást is adott neki, hogy hétfőn mehetnek oviba. Szóval hivatalosan gyógyultnak lettek minősítve, igaz, a gyógyszereket még be kell szedni.
Máténak ma elfogy. Nehezen indult, de aztán siker koronázta a törekvést, és sikerült neki minden gond nélkül, vízzel és nagy nyeléssel elnyelnie a tablettákat. (ambroxolt, és Zinnat-ot szedett).
Samcinak is elfogy ma vagy holnap, ő ceclort és stodalt kapott.
Plusz mindenki c-vitamint.
Sami nagyon ügyes gyógyszerevő, eddig mindig minden gyógyszert zokszó nélkül bevett. A ceclornál viszont befogta a száját, nem ízlett neki, de nem kellett túl nagy ráhatás, hogy mégis megegye.
Én is jól vagyok már.
Remélem, senki nem fog visszaesni ill. új verziót összeszedni ...
Bár ebben az enyhe, ámbár szeles időben, nem nehéz megfázni szerintem, hisz a melegben kiizzad az ember, a szél viszont megfújja és kész is ... de köszönöm, mi nem kérünk belőle.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)