Egész télen lelkesen etettük a madarakat, és mindig örültem, amikor megláttam a madársereget. Mert a kezdeti 6 cinke mellé a csoportosan csipegető tengelicek is megjelentek. Sokan. Először egy csapat, majd kettő.
Amikor március elején jobb idő volt, kevesebbet adtam nekik enni, és mivel maguk is találtak, így nem jöttek már, hiába volt kint a szotyola.
Jött azonban a márciusi tél, a kegyetlen hideg, szél és hó, ami betemette a madárkák élelmeit. Újra kaptak. Meg is jelentek, jó sokan.
Aztán a második tavaszi téli hullámban, amikor nem a hófúvásos idő volt, teljesen belepte a mezőket, szántóföldeket a 25-30 centis egyenletes hó.
Hogy ki tudjuk állni a kocsival, Zsolti kénytelen volt a garázsig tartó kb. 20 méteres bejárón eldobni a havat. Ott teljesen el is olvadt a maradék vékony réteg, és ennek köszönhetően olyan madarakat is láttunk közelről, amelyeket eddig nem. Mert voltak, akik nem az etető és a szotyola miatt jelentek meg, hanem a szabadon lévő föld miatt, ahol csipegetni, bogarászni tudtak. Jó érzés volt látni, hogy egész madárátjáróház lett az udvar: szaladgáltak feketerigók, énekes rigók, tippem szerint seregélyek (de ez nem biztos- a talált képek nem egészen egyeznek a látottakkal (itt a hátuk nem volt pöttyös, csak szép fekete, de a hasuk pöttyös volt). De ilyen madarak serege nyáron is meg szokott jelenni fűnyírás után, ellepik az udvart, és a diófán csücsülve nagyon szoktak csicseregni)
Aztán a madáretető, meg a környéke is csak úgy hemzsegett a madaraktól: széncinkék, tengelicek, zöldikék, vörösbegyek lepték el, de megjelent szotyoláért a közelben lakó 2 fakopáncs (őket sokszor látjuk nyáron is, a diófán, az akácokon vagy a szomszéd fenyőjén kopácsol.
Aztán volt még más madár is, aminek nem tudom a nevét, de nagy és duci volt - ő valószínű nem nálunk telel, de már visszatért. Szegény gólyák is jól megjárták, de remélem, találtak ők is élelmet maguknak.
2013. március 30., szombat
Ovis farsang
"Kis" csúszással (a téli megbetegedések miatt) márc. 13-án végre megtartották az oviban a farsangot. Ilyenkor egybenyitják a két csoportszoba ajtaját, és az egyikben zajlik a felvonulás és a tánc, a másikban pedig terített asztal várja a gyerkőcöket egy kis rágcsálnivalóval, innivalóval.
Minden évben felmerül a kérdés, hogy faluszinten, a közösségi házban vagy az oviban, kissé zártabban legyen megrendezve a farsang. Eddig a közösségi házban volt, idén viszont az ovis mellett döntöttünk (meg lettek kérdezve a szülők, és a közösségi ház győzött, de segíteni nem nagyon akartak sem az előkészületben, sem a takarításban, sem semmiben :( sajnos)
Nem is volt baj, hogy így döntöttünk, hisz az eredeti időponthoz képest (febr. 9.) igencsak el lett csúsztatva a sok kis beteg miatt.
Nyílt volt a gyerekek szülei, nagyszülei számára, már aki meg tudta oldani, hogy elmenjen hétköznap. Nekem épp lyukasórám volt a felvonulás ideje alatt, úgyhogy én elmentem, Zsolti pedig éjszakás volt, de ő is kíváncsi volt, így nem feküdt le.
Máté kitalálta, hogy ő ninja szeretne lenni, és persze Samu is rögtön rávágta, hogy akkor ő is.
Nem akartam nagyon belemerülni és nagy jelmezt csinálni egy óra miatt, úgyhogy egy fekete nadrág volt rajtuk, fölül pedig egy keresztben kötős ninjaruha Saminak volt egy Jackie Chan-es, Máténak egy felnőtt ing lett átalakítva. Na meg kardja volt mindegyiknek.
Jól érezték magukat, bár Máté nem volt hajlandó beállni a táncolók közé. Aztán a barátaival inkább harcosat játszottak.
Nem csak felvonultak a gyerekek, hanem külön a kicsik és külön a nagyok énekeltek, mondtak pár verset is.
És itt a lényeg. Samu.
Nagyon nagy meglepetés volt számomra, hogy a kicsik műsorán Samci nagyon ügyesen, hatalmas beleéléssel, hangosan mondta a többiekkel együtt a verseket, mondókákat. Olyan édes volt, még a könnyeim is kijöttek a nevetéstől. Nem kinevettem ... hogy is írjam ... a cukisága, a hatalmas artikulációs előadásmódja csalt mosolyt/nevetést az arcomra.
Persze utána nagyon, de nagyon megdicsértem, hisz nem szokott verselni, és tényleg meglepetés volt ez számomra.
Minden évben felmerül a kérdés, hogy faluszinten, a közösségi házban vagy az oviban, kissé zártabban legyen megrendezve a farsang. Eddig a közösségi házban volt, idén viszont az ovis mellett döntöttünk (meg lettek kérdezve a szülők, és a közösségi ház győzött, de segíteni nem nagyon akartak sem az előkészületben, sem a takarításban, sem semmiben :( sajnos)
Nem is volt baj, hogy így döntöttünk, hisz az eredeti időponthoz képest (febr. 9.) igencsak el lett csúsztatva a sok kis beteg miatt.
Nyílt volt a gyerekek szülei, nagyszülei számára, már aki meg tudta oldani, hogy elmenjen hétköznap. Nekem épp lyukasórám volt a felvonulás ideje alatt, úgyhogy én elmentem, Zsolti pedig éjszakás volt, de ő is kíváncsi volt, így nem feküdt le.
Máté kitalálta, hogy ő ninja szeretne lenni, és persze Samu is rögtön rávágta, hogy akkor ő is.
Nem akartam nagyon belemerülni és nagy jelmezt csinálni egy óra miatt, úgyhogy egy fekete nadrág volt rajtuk, fölül pedig egy keresztben kötős ninjaruha Saminak volt egy Jackie Chan-es, Máténak egy felnőtt ing lett átalakítva. Na meg kardja volt mindegyiknek.
Jól érezték magukat, bár Máté nem volt hajlandó beállni a táncolók közé. Aztán a barátaival inkább harcosat játszottak.
Nem csak felvonultak a gyerekek, hanem külön a kicsik és külön a nagyok énekeltek, mondtak pár verset is.
És itt a lényeg. Samu.
Nagyon nagy meglepetés volt számomra, hogy a kicsik műsorán Samci nagyon ügyesen, hatalmas beleéléssel, hangosan mondta a többiekkel együtt a verseket, mondókákat. Olyan édes volt, még a könnyeim is kijöttek a nevetéstől. Nem kinevettem ... hogy is írjam ... a cukisága, a hatalmas artikulációs előadásmódja csalt mosolyt/nevetést az arcomra.
Persze utána nagyon, de nagyon megdicsértem, hisz nem szokott verselni, és tényleg meglepetés volt ez számomra.
2013. március 16., szombat
Márciusi tél
Persze jósolták, de mégsem gondolta volna senki, hogy ilyen áldatlan állapotok lesznek.
A csütörtöki idővel kezdődött: viharos szél, hóesés ...
El akartunk menni vásárolni, de mivel 11-re átrakták az iskolás ünnepélyt, a délelőtti vásárlás el lett napolva. Zsolti indult volna , miután a gyerekeket hazavittük az oviból, de én hittem az előrejelzésnek, így lebeszéltem róla. És milyen jól tettem! Nem vagyok benne biztos, hogy épségben hazaértünk volna.
Én szívem szerint a déli busszal elengedtem volna az iskolás gyerekeket, bár a délelőtti időjárás nagy vészt még nem sejtetett..
Aztán mégis lett. Ítéletidő: viharos szél, hóesés, hófúvás. Szerencsére mi itthon voltunk, Zsoltinak sem kellett mennie dolgozni az ünnep miatt. Viszont nagyon sokan voltak, akik elakadtak, az autóban rekedtek akár 10-18 órára is. Volt, aki gyerekkel. Mindenfelé az országban nagyon sok helyen segítettek, melegedőt nyitottak. De nagyon sajnálom az elakadt embereket ...
Felénk is lezárták az Andocsról Siófok felé vezető utat, bár hogy meddig, azt nem tudom (ma már lehet járni, de csak egy nyomon, óvatosan a tetőn). Tabot sem lehetett elhagyni péntek (márc. 15.) reggelén. Andocs-Nágocs összekötő úton is hatalmas hófúvás volt, elakadt a busz, és fél óra alatt jól körbe is fújta a szél hóval. Karád elzárt település lett.
Aztán éjfélkor Karád felszabadult, köszönhető a sok traktoros, markolós embernek, akik felszabadították. Nágocs felé azonban a hómaró sem boldogult, a busz még most is ott vesztegel. A húsos autó is megjárta csütörtökön, az Andocs tábla előtt csúszott le az útról, még jó, hogy egy meggyfa épp ott volt, és tartotta, különben fejre állt volna. Tűzoltók, katasztrófa-védelmisek ma délelőtt szabadították ki. Képek:
Csütörtökön az iskolásokat sem a buszjárat, hanem az önkormányzatok szállították haza. Cudar idő volt. A községi ünnepély a szereplők hiányában elmaradt, csak a mise és a koszorúzás volt megtartva.
Péntek reggele a konyhaablakot úgy beterítette a hó, hogy ki sem láttam rajt. Az udvarnak volt olyan része, ahol 1 centi hó sem volt, de volt olyan is, ahol 50-60 centire összefújta a szél. Persze ez épp a ház előtti, melletti rész volt. Illetve a terasz. Ami általában a legvédettebb, de most azt is, ill. a már ott lévő kinti játékokat, kismotort, biciklit is jól betemette a hó. Zsolti eldobálta a teraszról, járdáról (a kerítés és a farakat között úgy megállt a hó, hogy talicskával kellett elhordani, hisz nem lehetett hova ellapátolni), Samu pedig lelkesen tisztogatta a járgányokat. Mert neki mit számít egy kis szél és szakadó hó ...
A magyarok viszont bebizonyították, hogy ha kell, összefognak. nagyon sokfelé segítettek civilek, de le a kalappal a rendőrök, tűzoltók, katasztrófa-védelmisek előtt is!
De nagy segítség volt az m1-esen az osztrák hótolók, hómarók segítsége is.
A csütörtöki idővel kezdődött: viharos szél, hóesés ...
El akartunk menni vásárolni, de mivel 11-re átrakták az iskolás ünnepélyt, a délelőtti vásárlás el lett napolva. Zsolti indult volna , miután a gyerekeket hazavittük az oviból, de én hittem az előrejelzésnek, így lebeszéltem róla. És milyen jól tettem! Nem vagyok benne biztos, hogy épségben hazaértünk volna.
Én szívem szerint a déli busszal elengedtem volna az iskolás gyerekeket, bár a délelőtti időjárás nagy vészt még nem sejtetett..
Aztán mégis lett. Ítéletidő: viharos szél, hóesés, hófúvás. Szerencsére mi itthon voltunk, Zsoltinak sem kellett mennie dolgozni az ünnep miatt. Viszont nagyon sokan voltak, akik elakadtak, az autóban rekedtek akár 10-18 órára is. Volt, aki gyerekkel. Mindenfelé az országban nagyon sok helyen segítettek, melegedőt nyitottak. De nagyon sajnálom az elakadt embereket ...
Felénk is lezárták az Andocsról Siófok felé vezető utat, bár hogy meddig, azt nem tudom (ma már lehet járni, de csak egy nyomon, óvatosan a tetőn). Tabot sem lehetett elhagyni péntek (márc. 15.) reggelén. Andocs-Nágocs összekötő úton is hatalmas hófúvás volt, elakadt a busz, és fél óra alatt jól körbe is fújta a szél hóval. Karád elzárt település lett.
Aztán éjfélkor Karád felszabadult, köszönhető a sok traktoros, markolós embernek, akik felszabadították. Nágocs felé azonban a hómaró sem boldogult, a busz még most is ott vesztegel. A húsos autó is megjárta csütörtökön, az Andocs tábla előtt csúszott le az útról, még jó, hogy egy meggyfa épp ott volt, és tartotta, különben fejre állt volna. Tűzoltók, katasztrófa-védelmisek ma délelőtt szabadították ki. Képek:
Csütörtökön az iskolásokat sem a buszjárat, hanem az önkormányzatok szállították haza. Cudar idő volt. A községi ünnepély a szereplők hiányában elmaradt, csak a mise és a koszorúzás volt megtartva.
Péntek reggele a konyhaablakot úgy beterítette a hó, hogy ki sem láttam rajt. Az udvarnak volt olyan része, ahol 1 centi hó sem volt, de volt olyan is, ahol 50-60 centire összefújta a szél. Persze ez épp a ház előtti, melletti rész volt. Illetve a terasz. Ami általában a legvédettebb, de most azt is, ill. a már ott lévő kinti játékokat, kismotort, biciklit is jól betemette a hó. Zsolti eldobálta a teraszról, járdáról (a kerítés és a farakat között úgy megállt a hó, hogy talicskával kellett elhordani, hisz nem lehetett hova ellapátolni), Samu pedig lelkesen tisztogatta a járgányokat. Mert neki mit számít egy kis szél és szakadó hó ...
A magyarok viszont bebizonyították, hogy ha kell, összefognak. nagyon sokfelé segítettek civilek, de le a kalappal a rendőrök, tűzoltók, katasztrófa-védelmisek előtt is!
De nagy segítség volt az m1-esen az osztrák hótolók, hómarók segítsége is.
Elkezdődött ...
... a jó idő, a sok napsütés, aminek nagyon örülünk.
Aminek viszont kevésbe, azt Samu kezdte az idén.
Csabival focizott, amikor elesett és lenyúzta az alkarját. Nem is értem, hogyan tudta, hisz hosszú ujjú pulcsi és kabát is volt rajta. Talán felcsúszhatott neki ...
Nagyon csúnyán lehorzsolta, nedvedzett is neki vagy 2 napig, aztán meglepő gyorsasággal mégiscsak meggyógyult . Vagy lehet, hogy nem is olyan gyorsan, csak nekem szaladnak a napok?
(persze nem tudtam akkor megírni ezt a posztot, amikor aktuális volt, és jelenleg cudar idő lett. Szóval a jó idő nem jelen idejű ...)
Aminek viszont kevésbe, azt Samu kezdte az idén.
Csabival focizott, amikor elesett és lenyúzta az alkarját. Nem is értem, hogyan tudta, hisz hosszú ujjú pulcsi és kabát is volt rajta. Talán felcsúszhatott neki ...
Nagyon csúnyán lehorzsolta, nedvedzett is neki vagy 2 napig, aztán meglepő gyorsasággal mégiscsak meggyógyult . Vagy lehet, hogy nem is olyan gyorsan, csak nekem szaladnak a napok?
(persze nem tudtam akkor megírni ezt a posztot, amikor aktuális volt, és jelenleg cudar idő lett. Szóval a jó idő nem jelen idejű ...)
2013. március 10., vasárnap
Túra
Múlt vasárnap, kihasználva a jó időt, mely végre megérkezett, elindultunk a gyerekekkel sétálni.
Minden vasárnap anyuéknál vagyunk, ahonnan közel van az az erdő, amiből rengeteg fánk lett ősz végén, viszont a kitermelők után még ki kell pucolni, az ágfákat összeszedni, elégetni. Mivel az apjuk többekkel épp kint volt és tették a dolgukat, úgy döntöttem, kimegyek a nagyobbakkal. Anyu mondta, hogy kijön ő is, és akkor vigyük a Petit is. Nagy lelkesedéssel elindultunk a napsütésben (bár a szél fújdogált). A focipályától nincs 50 méter, amit meg kellett tenni, és már oda is értünk. De az a sár, ami az úton volt! Nem mély, de a reggeli enyhe fagy után épp engedő, csúszkálós, tetején nyálkás. Talán a legrosszabb. De odaértünk! Az erdőn már jobbak voltak a körülmények, a levél, kéreg és kisebb ágak miatt kevésbé volt sáros, viszont szegény Pepcsinek nehezére esett a járás ... de a lelkesedése nagyon nagy volt, feltétlen el akart jutni a Tamás bátyushoz. Csak ezt hajtogatta. Persze a nagyok eddigre már rég odaértek, amiben nagy szerepe volt Zsombinak, a keresztapjuknak (akikkel a focipályánál találkoztunk), és a trakinak, amit épp akkor raktak meg fával.
Hát bevallom, nem irigylem a mindennap erdőn munkálkodó embereket ... most, hogy folyamatosan, kb. másfél hete minden nap mennek a Zsoltiék, látom, mennyire fáradt. És nagyon leégett a nyaka, arca ... de a fáradtság jobban kiül az arcára. Persze ezen az sem segített, hogy a héten egy nap sem pihent, miután hazaért, hanem nekiálltunk fát fűrészelni, aztán két nap hasogatta, hordta a kazánház mögé. A nagyok beadogatták ugyan az összeset, neki ennyivel kevesebb meló jutott. Sami minden délután nagyon várta, hogy hazaérjen és végre vágjuk vagy hordhassa a fát. Vagy csak figyelje az apját a fa tetején ülve. Egyik nap, mire hazaért a Zsolti Samu már a fejszét is kikészítette neki :)
Na de térjünk vissza a kiránduláshoz.
Úgy döntöttem, nem az odafelé vezető úton megyünk vissza anyuékhoz, dombnak kifele kellett volna a már említett sáros úton evickélni. Alul volt egy másik lehetőség, ahol az út ugyanolyan sáros, de mellette, az út szélén a füvön jól lehetett haladni. Pepcsike is lelkesen szedte a kis tappancsait, de néha, amikor nagyon lemaradtunk felkaptam kicsit. A fiúkat viszont hátráltatta a haladásban a a sok-sok befagyott pocsolya a sáros úton, ahol még nem olvadt fel a jég, és persze ez nagyon megmozgatta a fiúk fantáziáját, és nekik feltétlen ki kellett próbálni, hogy a jég kontra kavics/kő/jég harcából melyik kerül ki győztesen. Az apjuk biztosan nem hagyta volna nekik, hogy így szórakozzanak, de a keresztapu elnézőbb és nyugisabb, így szabad volt a pálya. Persze úgy néztek ki, mint a kismalacok dagonyázás után, de ez nem a jeges kalandnak, hanem a nyálkás, csúszós, sáros útnak volt köszönhető. A séta közben az erdőn munkálkodók és a traki mellett láttunk egy csomó tehenet, 2 kisbocit, aztán kicsit odébb 3 szamarat. a Szamarak után pedig kiértünk az aszfaltos útra ... végre!
Negyed 12 volt, mire visszaértünk a mamához, aki kint maradt az erdőn segíteni. Mire visszaértünk, a dédi volt olyan ügyes és befőzte a levest, úgyhogy a fiúk nekiálltak enni, és meg megcsináltam a krumplipürét. Aztán indultunk is haza aludni.
Persze délután, amikor felébredtek, a jó idő ismét kicsalogatta őket, ahogy a múlt héten minden nap kint voltunk kb. fél 3-tól fél 6, 6-ig.
Jártunk a könyvtárban, boltban, a játszótéren, hordtak fát, az udvaron labdáztak, hintáztak, csúszdáztak (Pepi is nagyon belejött, már egyedül felmászik, le is ül szépen, de csúszáshoz még kell neki egy ujj, amit foghat :)), trakiztak, motoroztak, bicikliztek.
Én kiástam egy rózsát, Smi elszállította a mamához, a gyökereket a mama szomszédjába, mert a Marikának jó lesz tüzelni :)
Ma már sajnos esőre áll az idő, és a hét közepétől erős lehűlést mondanak, sőt márc. 15-re nappalra is fagyot mond, hó is eshet (újra tél!), de aztán visszatér a tavasz. Olyan jó volt ez a hét, a jó idővel, a napsütéssel, a sokat a szabadban levéssel. Nem hiányzik ez a hét a hideggel ...
Minden vasárnap anyuéknál vagyunk, ahonnan közel van az az erdő, amiből rengeteg fánk lett ősz végén, viszont a kitermelők után még ki kell pucolni, az ágfákat összeszedni, elégetni. Mivel az apjuk többekkel épp kint volt és tették a dolgukat, úgy döntöttem, kimegyek a nagyobbakkal. Anyu mondta, hogy kijön ő is, és akkor vigyük a Petit is. Nagy lelkesedéssel elindultunk a napsütésben (bár a szél fújdogált). A focipályától nincs 50 méter, amit meg kellett tenni, és már oda is értünk. De az a sár, ami az úton volt! Nem mély, de a reggeli enyhe fagy után épp engedő, csúszkálós, tetején nyálkás. Talán a legrosszabb. De odaértünk! Az erdőn már jobbak voltak a körülmények, a levél, kéreg és kisebb ágak miatt kevésbé volt sáros, viszont szegény Pepcsinek nehezére esett a járás ... de a lelkesedése nagyon nagy volt, feltétlen el akart jutni a Tamás bátyushoz. Csak ezt hajtogatta. Persze a nagyok eddigre már rég odaértek, amiben nagy szerepe volt Zsombinak, a keresztapjuknak (akikkel a focipályánál találkoztunk), és a trakinak, amit épp akkor raktak meg fával.
Hát bevallom, nem irigylem a mindennap erdőn munkálkodó embereket ... most, hogy folyamatosan, kb. másfél hete minden nap mennek a Zsoltiék, látom, mennyire fáradt. És nagyon leégett a nyaka, arca ... de a fáradtság jobban kiül az arcára. Persze ezen az sem segített, hogy a héten egy nap sem pihent, miután hazaért, hanem nekiálltunk fát fűrészelni, aztán két nap hasogatta, hordta a kazánház mögé. A nagyok beadogatták ugyan az összeset, neki ennyivel kevesebb meló jutott. Sami minden délután nagyon várta, hogy hazaérjen és végre vágjuk vagy hordhassa a fát. Vagy csak figyelje az apját a fa tetején ülve. Egyik nap, mire hazaért a Zsolti Samu már a fejszét is kikészítette neki :)
Na de térjünk vissza a kiránduláshoz.
Úgy döntöttem, nem az odafelé vezető úton megyünk vissza anyuékhoz, dombnak kifele kellett volna a már említett sáros úton evickélni. Alul volt egy másik lehetőség, ahol az út ugyanolyan sáros, de mellette, az út szélén a füvön jól lehetett haladni. Pepcsike is lelkesen szedte a kis tappancsait, de néha, amikor nagyon lemaradtunk felkaptam kicsit. A fiúkat viszont hátráltatta a haladásban a a sok-sok befagyott pocsolya a sáros úton, ahol még nem olvadt fel a jég, és persze ez nagyon megmozgatta a fiúk fantáziáját, és nekik feltétlen ki kellett próbálni, hogy a jég kontra kavics/kő/jég harcából melyik kerül ki győztesen. Az apjuk biztosan nem hagyta volna nekik, hogy így szórakozzanak, de a keresztapu elnézőbb és nyugisabb, így szabad volt a pálya. Persze úgy néztek ki, mint a kismalacok dagonyázás után, de ez nem a jeges kalandnak, hanem a nyálkás, csúszós, sáros útnak volt köszönhető. A séta közben az erdőn munkálkodók és a traki mellett láttunk egy csomó tehenet, 2 kisbocit, aztán kicsit odébb 3 szamarat. a Szamarak után pedig kiértünk az aszfaltos útra ... végre!
Negyed 12 volt, mire visszaértünk a mamához, aki kint maradt az erdőn segíteni. Mire visszaértünk, a dédi volt olyan ügyes és befőzte a levest, úgyhogy a fiúk nekiálltak enni, és meg megcsináltam a krumplipürét. Aztán indultunk is haza aludni.
Persze délután, amikor felébredtek, a jó idő ismét kicsalogatta őket, ahogy a múlt héten minden nap kint voltunk kb. fél 3-tól fél 6, 6-ig.
Jártunk a könyvtárban, boltban, a játszótéren, hordtak fát, az udvaron labdáztak, hintáztak, csúszdáztak (Pepi is nagyon belejött, már egyedül felmászik, le is ül szépen, de csúszáshoz még kell neki egy ujj, amit foghat :)), trakiztak, motoroztak, bicikliztek.
Én kiástam egy rózsát, Smi elszállította a mamához, a gyökereket a mama szomszédjába, mert a Marikának jó lesz tüzelni :)
Ma már sajnos esőre áll az idő, és a hét közepétől erős lehűlést mondanak, sőt márc. 15-re nappalra is fagyot mond, hó is eshet (újra tél!), de aztán visszatér a tavasz. Olyan jó volt ez a hét, a jó idővel, a napsütéssel, a sokat a szabadban levéssel. Nem hiányzik ez a hét a hideggel ...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)