2013. június 21., péntek

Kánikula

Alapban sem szeretem a kánikulát ... de ez van, ez a hét erről szól, aztán remélem, hogy a nyár további részében nem találkozunk vele.
Na nem a nyárral van bajom, szeretem, hisz rengeteg a programlehetőség, sok-sok Balcsi, kirándulás, nyaralás ...
De ezekhez bőven elég lenne nekem a 25-30 fok, nem pedig az olyan tikkasztó hőség, ami 35-37
 fokkal jár együtt, és éjszaka sincs hűvösebb huszonpár fokoknál.
Akármennyire is szellőztetek éjszaka, hajnalban, nem megy a benti hőmérő higanyszála 25 fok alá, este pedig 27,5 fok volt bent. Persze tudom, ne panaszkodjak, milyen elviselhetetlen meleg lehet a panelházakban! és ez igaz is, de mégis ...
Az udvarunkban amúgy sincs fa, és megáll bent a levegő, tűzi a nap egész délután, még feljebb emelve a hőérzetünket. Ezért is van, hogy többet voltunk anyuéknál, mert náluk az udvar árnyékos, és bár ott is meleg van, mégis kellemesebb, mint a mi udvarunkon.

A kánikulának köszönhetően a héten előkerült a kis medence, Sami és Máté nagy örömére. Pepcsi azonban, bár örül neki, nem hajlandó belemenni, csak a kezével pancsikol. 11 és 15 óra között viszont nincsenek kint (vagy csak annyit, míg hazaérnek az oviból). Utána is bőven elég.

Ami a héten még elviselhetetlenebbé tette nekem ezt a hőséget az az, hogy nyári napköziztem 3 nap, reggel 1/2 8-16 óráig. Reggel mentünk le a gyerekekkel az udvarra, ott akkor még árnyák volt. Forgóztak, tollasoztunk, fociztak, bicikliztek és bicikliversenyt is rendeztünk. Aztán a tízórai után volt, hogy sétáltunk, vagy továbbra is az udvaron voltunk, amikor pedig már mindenhova sütött a nap, bementünk. Nem biztos, hogy ez volt a jó megoldás ... tegnap délelőtt már azt hittem, rosszul leszek ... odabent is meleg volt, de még csak a levegő sem tudott járni.
Ezért aztán úgy döntöttem, hogy ebéd után, bármilyen meleg is van, mégis az udvarra megyünk, mert ott van egy nagyobb fa, ami alatt árnyék van. Odavittünk a pingpong-asztalt, így forgózhattak (nagy kedvenc), és az árnyékban pihenhettek. Ez a döntés pedig nagyon jónak bizonyult, mert ugyan meleg volt, de a szél járt, így könnyebb volt elviselni a kánikulát. A gyerekek pedig nem panaszkodtak ... ha pedig mégis, bemehettek, kártyázhattak, festhettek az ablakokra.

Én gyerekeim sem panaszkodtak a nagy meleg miatt, Máté behúzódott a házba, Sami és Pepi pedig olyan piros volt, mint a paprika, de semmi pénzért be nem jöttek volna.

A kánikula két meglepetést is okozott.
Az egyik az volt, hogy tegnap, miközben a pavilont szedtük le a padlásról, Zsolti meghallotta, hogy megy a keringető szivattyú ... de hogyan???
A tartályban lévő víz felmelegedett 30 fok fölé, így a rendszer elkezdte keringetni ... de gáz! Na mindegy, kihúztam. Bár előbb tettem volna, mert pár hete anyu mondta, hogy ki kell húzni amikor nem fűtünk, mert beindulhat, de lehurrogtuk ... kár volt.
Na persze a radiátor ettől nem lett meleg :)

A másik meglepetés, ami nagy bosszúságot okozott tegnapelőtt, mikor hazaértem fáradtan, az az volt, hogy a  sok munkával (meggyszedés, magozás, szűrögetés) elkészült meggyszörp megforrt a melegben. Nem volt előtte sem hűvösön (mert nincs), és mielőtt az üvegekbe töltöttem volna éreztem az orrommal, hogy mintha erjedne, de az íze finom volt, így beletöltögettem az üvegekbe és betettem a spájzba. Nem kellett volna ... nem az volt a legnagyobb baj, hogy megforrt, mert akkor kiöntöm és kész (de hogy forrhat meg, ha van benne tartósítószer?), hanem az, hogy az egyik üveg eldurrant, és minden, csurom meggyszörp lett. na ez a része nem hiányzott, de már túl vagyok rajta, csak bosszant, hogy mennyi energiát, munkát és cukrot pazaroltunk el hiába. Az első adag szörpöt pedig mind beraktam a hűtőbe ... biztos ami biztos alapon :)

2013. június 16., vasárnap

Búcsúzkodás, ballagás - a legelső

Az egész ballagási, búcsúzkodási mizéria hétfőn kezdődött, amikor az idei tanévben utoljára mentünk a logopédushoz. A szeptemberben kezdő 3 kislegényből már csak kettőt vittem, 2-3 hete kiderült, hogy a z egyik kisfiúnak nem kell mennie többször.
Aztán Erzsi néni vizsgára készült, és nem mentünk, így csak ez az egy alkalom maradt. Gondoltam, viszünk neki virágot, hisz utolsó alkalom, na meg pedagógusnap is most volt. Szereztem nagyon szép sárga nőszirmokat, a fiúk pedig a fele úton azon törték a fejüket, mit is mondjanak az Erzsi néninek, amikor átadják a virágot. Őszintén megmondom, Mátén meglepődtem, hisz ő olyan nehezen áll oda az ember elé szemtől szembe és mondja el a kis szavait (pl. óvó néninek a pedagógusnapi virág átadásakor), most pedig olyan lelkesen készült. A kis barátját ismerem, rajta nem csodálkoztam.
Amiket hallottam a kocsiban: köszönöm, hogy itt lehettem / köszönöm, hogy tanított / köszönöm, hogy tanulhattam / köszönöm, hogy játszhattam / köszönöm, hogy kivitt a játszószobába / köszönöm a matricákat /köszönöm, hogy segített.
Már a nagy készülődésben megmosolyogtam őket, olyan édesek voltak.
Aztán amikor odaértünk, várnunk kellett, ők pedig csendben, állva, a virágot a hátuk mögé rejtve várták az Erzsi nénit. Aki meglepődött, hogy látja a fiúkat, mert mindig el szoktak bújni, hogy megijeszthessék.
Mindkettő szépen elmondta neki a kitalált kis "köszönőbeszédét", én pedig úgy elérzékenyültem rajtuk, hogy teljesen könnybe lábadt a szemem. Megható volt: mert saját maguk találták ki és el is mondták, szépen, nyugodtan. Ha nekem mondja ezt egy tanítványom, nagyon örülök neki, de ennyire  nem érzékenyülök el. Ez valahogy a saját gyerek miatt lehet, hogy eljutott Máté eddig, hogy így ki mer állni egy felnőtt elé, és el is mondja a kis érzelmeit.
Mert azt ne felejtsük el, hogy nagyon szerettek a logopédushoz járni, amikor elkezdtük, az volt a mérce, hogy hányat kell a következőig aludni. És bár az otthoni gyakorlás a kezdeti nagy lelkesedés után kissé csitult, az Erzsi nénihez menetelt mindig nagyon várták.

Nem csak az Erzsi nénitől búcsúztak a múlt héten, hanem szombaton az ovis ballagáson is túlestünk. 9-kor kezdődött az oviban. Mindannyian mentünk, mamákkal, dédivel együtt.
Énekeltek, verseltek a nagyok, virágot, tarisznyát kaptak,  búcsúztak tőlük a kicsik, középsősök versekkel.
Ha nem ült volna Pepcsi az ölemben és nem tekergett volna, na meg Samci is nyugton maradt volna, a könnyem is kijött volna. 2-3 olyan alkalom volt, amikor majdnem kibuggyantak. Megható volt, és közhely, de egy korszak lezárult.
A ballagás után szépen odaadta minden óvónéninek és dadusnak a virágot, és a nagycsoportosok közös ajándéka (egy egyedi cserép óra, a 11 ballagó nevével) is az illetékesek kezébe került.
Megtörtént egy közös fényképezkedés is a család első ballagójával, majd mentünk haza. (Képek)

Máté egyébként nagyon várja az iskolát, és még közelebb leszünk egymáshoz, hisz hozzám, az én osztályomba fog járni. Mindenkinek új lesz: ő nagy iskolás lesz, és nekem is először lesznek kis elsőseim.

2013. június 14., péntek

Vége az évnek ...

Legalábbis a tanévnek ma van az utolsó napja.
Bevallom őszintén, nem bánom. De nemcsak én, a gyerekek sem. Elfáradtunk, és ez a gyerekek utóbbi havi magatartásán, szorgalmán nagyon meglátszik.
De most fejeztem be a bizonyítványok, törzslapok megírását, úgyhogy csak pecsétre és igazgatói aláírásra várnak, és mehetnek a kis gazdáik kezébe vasárnap.
Persze a mai nap puccba kell vágni az osztálytermet, hogy kellő tisztelettel és tisztasággal, díszítéssel várjuk a ballagó nyolcadikosokat, de sebaj, örömmel tesszük.
Előtte azonban még nézünk egy kis Tüskevárat, ami a fiúk kötelező olvasmánya volt. Szerdán már nézték, nagyon tetszett nekik, de nemhiába olyan hosszú a könyv, a film sem rövidebb. Még ma sem tudjuk befejezni, de úgyse csinálnánk semmi érdemlegeset, így mégis hasznosan töltjük el az utolsó napot.

Elkészültem a gyerekeknek szánt kisfilmmel is (2-szer a legvégén elszállt, de megvan!), épp lemezre írom mindenkinek, és a bizonyítványosztás előtt lejátszom majd nekik. Remélem, örülni fognak! Az alsós éveikben készült képekből csináltam (főleg negyedikes, mert nekem van egy jó csomó képem), Ákos: Ilyenek voltunk és a Legyetek jók, ha tudtok! című számokra.
Belinkelem majd ide is, de előbb hadd lássák az érintettek :)

2013. június 10., hétfő

Ovis gyereknap

Az oviban máj. 30-án, csütörtökön szervezte a szülői munkaközösség a gyereknapot.
Én is már reggel maradtam Petivel, amikor a gyerekeket vittük: macifejeket fűztünk, fényképeztem, mert a csillámtetkók már folyamatosan készültek.
Pepi is szaladgált, labdázott, karikázott, sőt neki is lett 2 kis csillag csillámtetkója. Samunak is 5 különböző színű. Máté nem kért. Ő volt az egész oviban az egyetlen, aki kimaradt.
Tízórai után megérkezett a lufihajtogató bohóc, aki egy félórás táncos műsorral szórakoztatta a gyerekeket. Ők pedig többnyire partnerek voltak a táncban. Máté annyira nem, de az Add tovább! játék neki is nagyon tetszett. Pepcsi pedig csendesen, a sarokban ismerkedett az ovis játékokkal és egy leendő ovis kispajtással, aki vele egykorú.
A műsor után folytatódott a tetkókészítés, ittak, csipegettek a gyerekek, és nagy lelkesen sorba álltak, mert a bohóc mindannyiuknak hajtogatott egy választott figurát. Nagyon ügyes volt, megmondom őszintén, nagyon sokminden közül választhattak (nem csak a szokásosak voltak: pl. szívecske 2 madárral, csuklóra rakható virág, katica), és pikk-pakk elkészült vele. Persze a legnagyobb sikere a fiúk körében a kardnak volt.
Máté volt a legutolsó, és nagyon csodálom, amiért végigvárta a sorát, hisz kb. 30-35-en voltak előtte. Amikor kb. 10 gyerek volt, nagyság szerint lettek sorba állítva, így került a végére. De kivárta a sorát!
A tornateremben rendeztünk egy kis macis-chipsevő-versenyt. Ami ugyan nem sikerült túl szervezettre, de a lelkesedés nem hiányzott. Úgyhogy ha nem is halál komoly verseny, de jó móka lett belőle.
Ebédig tartott a móka.
Hazainduláskor pedig minden gyerkőc kapott egy tábla csokit, egy buborékfújót és egy gumilabdát. Nagy sikere volt.
Műsor közben a polgármester-asszony is megjelent, ő is hozott játékot a gyerekeknek, 2 nagy dömpert és 2 kinti kismotort. Tudjuk, hogy az önkormányzatok anyagi helyzete nem túl rózsás, így örülünk mindennek, amit kapunk tőlük. A kis csomagot pedig a szülői munkaközösség finanszírozta meg a gyerekeknek.

Képek is készültek. Megnézhetők itt.