Máté már hónapok óta nagyon várja az iskolát. Kb. egy hónapja az iskolaszereket is beszereztük, füzeteit bekötötte, tolltartóját elrendezte, készen áll a tornaholmi és a rajzdoboz is. Könyvek majd első nap, a szállító 30.-ára ígérte (aug. 4. helyett).
Az iskolakezdés viszont nem csak ennyiből áll. Rendszeresen, minden nap csinál valamennyi feladatot: színezés, labirintus, számösszekötés, szaggatott vonalak átrajzolása, számlálás, miegyebek. Bár a kézügyessége nem szuper, van mit csiszolni rajta (pedig gyurmázni, vágni, ragasztani szeret, és a lego összerakásához is szükség van kézügyességre).
A cipőkötés volt a nyarunk utolsó feladata. Óvodában nem tanulták (és nem is volt kötős cipője, amin lehetett volna), de tornaórán nem fogja a tanár bácsi kötözgetni, az tuti, főleg nem mindenkiét. Pár hete nekiálltunk, megmutattam neki, próbálta, nem ment, és a nyaralás miatt halasztottuk a dolgot.
Aztán hét végén újra előkerült. Most már a saját tornacipőjét vehette a lábára. Igyekezett, részben sikerült is neki, sőt volt, hogy elég gyorsan, aztán a párjával meg szenvedett egy órát. Persze ezektől a kudarcoktól teljesen elkedvetlenedett.
Aztán elővettem neki Peti cipőjét, aminek vastagabb, hengeres és hosszabb a kötője. Párszor gyakorolt rajt, majd következett Sami cipője, aminek megint más a fűzője. Ezt elsőre megkötötte, és onnantól kezdve a tornacipő megkötése is mindig sikerül. Ha pedig esetleg valami kis hiba miatt nem lesz tökéletes, már nem kedvetlenedik el, hanem kiköti és nekiáll újra.
És mivel már tudja, nem annyira feladata (persze mondtam neki, hogy a gyorsaságon még lehet finomítani), nagy lelkesen kötözgeti és gyakorolja. A boldogság, a büszkeség és az elégedettség pedig mindig kiül az arcára :)
2013. augusztus 28., szerda
2013. augusztus 26., hétfő
Kalandos kirándulás
Augusztus 20-ára volt tervezve egy kirándulás Nemesvitára, a Western Parkba. Neten nézegettem, és nagyon vártam. Sajnos a rossz idő közbeszólt, és egy patcai kirándulás lett végül aznap, ahol beltéren is nagyon jól tudják érezni magukat a gyerekek. A western kirándulást pedig eltoltuk hétvégére. Szombaton megint az időjárás diktált, de vasárnap reggel sütött a nap. Örültem, felöltöztettem a gyerekeket, és megkérdeztem Zsoltit, hogy mennyire fáradt (éjszakás a héten). Aludt és nem mutatott hajlandóságot, hogy szeretne jönni velünk, én meg nem erőltettem, tudtam, hogy fáradt, ezért gyorsan ugrasztottam anyut, hogy igazán eljöhetne akkor ő velünk.
Ahogy haladtunk, eltűnt a napocska, befelhősödött az ég, pár csepp eső is hullott, de kirándulni még épp jó lett volna. Balatongyörök közelében jártunk (közel a célhoz), amikor valami szokatlan zaj ütötte meg a fülemet. Valami lehet a gumival, gondoltam, és semmi jóra nem számítottam, amikor félreálltam, szerencsére épp egy parkolóba sikerült, valami kilátó közelében.
Defekt. Ami nem lett volna különösebb gond, ha van az autóban pótkerék. De a mienkben nincs, és nem véletlenül, vagy hanyagságból, hanem gyárilag nincs. Ami viszont van ilyen esetre, az a gumijavító készlet, valami folyadékkal vagy habbal, amit a gumiba fújva kitölti a gumit, és megjavítja a kereket. Általában ...
Miután megálltunk, felhívtam a Zsoltit, adjon már tanácsot, mitévő legyek. Azt mondta, kérdezzek meg autósokat, nincs-e náluk pumpa, hogy felfújjuk. Nálunk nem volt (így vettük a kocsit, eredetileg volt benne), és akiket megkérdeztem, náluk sem volt. Nagyon segítőkészek voltak egyébként az emberek. Először a mellettünk várakozó busz sofőrjét kértem meg, ő jött is, megnéztük mi van a kocsiban, kereket ki is cserélte volna, de jelen helyzetben nem tudott segíteni (mert a gumijavítás során a hab befújása után rögtön pumpálni kell). Ő a közeli benzinkutat ajánlotta, hogy menjek le nagyon lassan addig, de kiderült, hogy messzebb van az a kút, mint ő gondolta, úgyhogy ez a verzió törölve lett.
A másik fiatalember, aki segíteni próbált, a parkolóban árusító fiú volt. Ő telefonált szerelőért, de egyik nem vette fel, másik pedig nem tudott segíteni.
Közben végszükség esetére megkaptam a keszthelyi autómentők telefonszámát. Gondoltam, az drága mulatság lenne ...
Egy mellettünk lerobbant másik autóhoz jött valaki, gondoltuk szerelő, így őket is megkörnyékeztem. Nem szerelő volt, de elmondtam a problémám, és jöttek megnézni, mi van a csomagtartóban. Kereket ők is szívesen kicserélték volna, de így tehetetlenek voltak. Gumijavító készlettel még egyik sem találkozott.
Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, és -bár csak ideiglenesen, de- részben ők mentettek meg.
Leszedték a kereket, elvittek a közeli benzinkútra, ahol a kutas megcsinálta a gumijavító-készletes javítást. Kiderült, hogy egy viszonylag nagy lyuk (vágás) van a keréken. Visszamentünk, felrakták a kereket, és kaptam egy telefonszámot, mert megkértek, hogyha hazaérünk,csörögjünk rájuk. Kedvesek.
Nem eresztett a kerék, de már dél volt, ezért feleslegesnek gondoltam a western parkba menni, de nem akartam egyből haza sem indulni velük, ezért a közeli (kb 100-200 méterre levő) balatonedericsi Afrika múzeum felé vettük az irányt. Lassan mentem, nem volt gond, de amikor megálltunk a múzeumnál, láttam, hogy félig megint lapos a kerék, és enged szakadatlan. Puff ... de legalább jó helyen álltunk, és látnivaló is volt. Telefonáltam Zsoltinak, aki előkereste otthon a jobb hátsó téli gumit, szerzett egy autót, és elindult a megmentésünkre.
Mi pedig addig bebarangoltuk az állatkertet, megnéztük és simogattuk az állatokat. Végigjártuk a múzeumot is. bebarangoltuk a mini-dzsungelt, felmásztunk a kilátóra. Persze mire felértünk, az elem is lemerült a fényképezőben, pedig olyan csodás volt a kilátás...
Aztán Sami puputevegelt, Pepcsi pónilovagolt, Máté pedig rodeobikázott egyet. Na meg játszótereztek, de aztán az eső is rázendített, hűvös is volt ... kicsit fáztak, éhesek voltak, fáradtak, és még várni is kellett az apjukra. De így végszóra odaért, 5 perc alatt kicserélte a kereket, és indulhattunk haza. Épp 3 óra volt, és csoda, hogy eddig és így bírták a strapát. Útközben Pepcsi és Sami is aludt egyet, aztán Bogláron még tescoztunk egyet, majd mentünk haza.
nagyon úgy néz ki, hogy ez a western park valami miatt nem akarta, hogy idén meglátogassuk, de jövőre már nyár elejére tervezem ezt a kirándulást, így biztosan nem maradunk le végleg.
A gyerekek egyébként nem nagyon érzékeltek ebből a kalandos útból annyit, a mamát jobban megviselte, meg persze a várakozás nem a kedvence a gyerekeknek, de összességében jól viselték, élmény volt nekik maga a defekt és az afrika múzeum is. És bár én nem így terveztem, mégsem szomorodtam el különösebben, mert sajnos volt, akik nem úszták meg ennyivel a napot, mert a múzeum előtt elég szépen összekoccantak ...
Képeink itt vannak :)
Ahogy haladtunk, eltűnt a napocska, befelhősödött az ég, pár csepp eső is hullott, de kirándulni még épp jó lett volna. Balatongyörök közelében jártunk (közel a célhoz), amikor valami szokatlan zaj ütötte meg a fülemet. Valami lehet a gumival, gondoltam, és semmi jóra nem számítottam, amikor félreálltam, szerencsére épp egy parkolóba sikerült, valami kilátó közelében.
Defekt. Ami nem lett volna különösebb gond, ha van az autóban pótkerék. De a mienkben nincs, és nem véletlenül, vagy hanyagságból, hanem gyárilag nincs. Ami viszont van ilyen esetre, az a gumijavító készlet, valami folyadékkal vagy habbal, amit a gumiba fújva kitölti a gumit, és megjavítja a kereket. Általában ...
Miután megálltunk, felhívtam a Zsoltit, adjon már tanácsot, mitévő legyek. Azt mondta, kérdezzek meg autósokat, nincs-e náluk pumpa, hogy felfújjuk. Nálunk nem volt (így vettük a kocsit, eredetileg volt benne), és akiket megkérdeztem, náluk sem volt. Nagyon segítőkészek voltak egyébként az emberek. Először a mellettünk várakozó busz sofőrjét kértem meg, ő jött is, megnéztük mi van a kocsiban, kereket ki is cserélte volna, de jelen helyzetben nem tudott segíteni (mert a gumijavítás során a hab befújása után rögtön pumpálni kell). Ő a közeli benzinkutat ajánlotta, hogy menjek le nagyon lassan addig, de kiderült, hogy messzebb van az a kút, mint ő gondolta, úgyhogy ez a verzió törölve lett.
A másik fiatalember, aki segíteni próbált, a parkolóban árusító fiú volt. Ő telefonált szerelőért, de egyik nem vette fel, másik pedig nem tudott segíteni.
Közben végszükség esetére megkaptam a keszthelyi autómentők telefonszámát. Gondoltam, az drága mulatság lenne ...
Egy mellettünk lerobbant másik autóhoz jött valaki, gondoltuk szerelő, így őket is megkörnyékeztem. Nem szerelő volt, de elmondtam a problémám, és jöttek megnézni, mi van a csomagtartóban. Kereket ők is szívesen kicserélték volna, de így tehetetlenek voltak. Gumijavító készlettel még egyik sem találkozott.
Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, és -bár csak ideiglenesen, de- részben ők mentettek meg.
Leszedték a kereket, elvittek a közeli benzinkútra, ahol a kutas megcsinálta a gumijavító-készletes javítást. Kiderült, hogy egy viszonylag nagy lyuk (vágás) van a keréken. Visszamentünk, felrakták a kereket, és kaptam egy telefonszámot, mert megkértek, hogyha hazaérünk,csörögjünk rájuk. Kedvesek.
Nem eresztett a kerék, de már dél volt, ezért feleslegesnek gondoltam a western parkba menni, de nem akartam egyből haza sem indulni velük, ezért a közeli (kb 100-200 méterre levő) balatonedericsi Afrika múzeum felé vettük az irányt. Lassan mentem, nem volt gond, de amikor megálltunk a múzeumnál, láttam, hogy félig megint lapos a kerék, és enged szakadatlan. Puff ... de legalább jó helyen álltunk, és látnivaló is volt. Telefonáltam Zsoltinak, aki előkereste otthon a jobb hátsó téli gumit, szerzett egy autót, és elindult a megmentésünkre.
Mi pedig addig bebarangoltuk az állatkertet, megnéztük és simogattuk az állatokat. Végigjártuk a múzeumot is. bebarangoltuk a mini-dzsungelt, felmásztunk a kilátóra. Persze mire felértünk, az elem is lemerült a fényképezőben, pedig olyan csodás volt a kilátás...
Aztán Sami puputevegelt, Pepcsi pónilovagolt, Máté pedig rodeobikázott egyet. Na meg játszótereztek, de aztán az eső is rázendített, hűvös is volt ... kicsit fáztak, éhesek voltak, fáradtak, és még várni is kellett az apjukra. De így végszóra odaért, 5 perc alatt kicserélte a kereket, és indulhattunk haza. Épp 3 óra volt, és csoda, hogy eddig és így bírták a strapát. Útközben Pepcsi és Sami is aludt egyet, aztán Bogláron még tescoztunk egyet, majd mentünk haza.
nagyon úgy néz ki, hogy ez a western park valami miatt nem akarta, hogy idén meglátogassuk, de jövőre már nyár elejére tervezem ezt a kirándulást, így biztosan nem maradunk le végleg.
A gyerekek egyébként nem nagyon érzékeltek ebből a kalandos útból annyit, a mamát jobban megviselte, meg persze a várakozás nem a kedvence a gyerekeknek, de összességében jól viselték, élmény volt nekik maga a defekt és az afrika múzeum is. És bár én nem így terveztem, mégsem szomorodtam el különösebben, mert sajnos volt, akik nem úszták meg ennyivel a napot, mert a múzeum előtt elég szépen összekoccantak ...
Képeink itt vannak :)
Megint Patcán jártunk
A boglári kiruccanásunk másnapján a gyerekekkel (nagyokkal) szerettünk volna elmenni Nemesvitára a Western Parkba. Sajnos az idő közbeszólt, mert reggel nagyon viharosan erősen fújt a szél, az időkép szerint pedig épp a Balaton mellett még annál is erősebb volt, mint nálunk. Íjászkodni, patkót dobni, aranyat meríteni pedig nem nagyon szerencsés ilyen időben :( De valahova mennünk kellett ... zárt legyen, benti program, így a választásunk megint Patcára esett.
Nem okozott csalódást, hisz a gyerekek itt mindig nagyon jól érzik magukat. Petinek nagyon bejött a beltéri játszó, és még csak a csúszdákig sem kellett elmenni érte. A kintebbiben pedig gyerek sem volt, amikor odaértünk, utána is csak kevesen. Zsolti pedig a nagyokkal ment csúszkálni. Aztán kimentünk, gokartoztak, ami viszont Máté kedvence lett (persze csak a nagy piros csúszda mellett). Új járgányok is voltak, új pályával. Mindenkinek tetszett. Ebédeltünk, csúszdáztunk még, aztán hazaindultunk.
A kevés ember miatt Sami is csúszott az apjával a nagy piros csúszdán, nagy-nagy örömére ... amit ugye nem lehet, mert csak 6 éves kortól szabad, és ölben meg pláne ... pár horzsolást sikerült is Zsoltinak összeszednie. Samci pedig egy újdonságot, a hordóban utazást is kipróbálhatta ...fülig érő szájjal.
Sokszor voltunk már itt, de a vízi játékokat és a labirintust még mindig nem próbáltuk ki. Hiába, így is simán el lehet tölteni az időt, de azért megígértük nekik, hogy legközelebb (vagy legközelebb nyáron) az sem marad ki. Máté olyan kíváncsi rá.
Fényképezőt sem vittünk, nem is tudok mást írni, hisz ismerős a hely, írtam róla többször. Itt csak jól tudjuk érezni magunkat. Mindenkinek ajánlom kipróbálásra :)
Nem okozott csalódást, hisz a gyerekek itt mindig nagyon jól érzik magukat. Petinek nagyon bejött a beltéri játszó, és még csak a csúszdákig sem kellett elmenni érte. A kintebbiben pedig gyerek sem volt, amikor odaértünk, utána is csak kevesen. Zsolti pedig a nagyokkal ment csúszkálni. Aztán kimentünk, gokartoztak, ami viszont Máté kedvence lett (persze csak a nagy piros csúszda mellett). Új járgányok is voltak, új pályával. Mindenkinek tetszett. Ebédeltünk, csúszdáztunk még, aztán hazaindultunk.
A kevés ember miatt Sami is csúszott az apjával a nagy piros csúszdán, nagy-nagy örömére ... amit ugye nem lehet, mert csak 6 éves kortól szabad, és ölben meg pláne ... pár horzsolást sikerült is Zsoltinak összeszednie. Samci pedig egy újdonságot, a hordóban utazást is kipróbálhatta ...fülig érő szájjal.
Sokszor voltunk már itt, de a vízi játékokat és a labirintust még mindig nem próbáltuk ki. Hiába, így is simán el lehet tölteni az időt, de azért megígértük nekik, hogy legközelebb (vagy legközelebb nyáron) az sem marad ki. Máté olyan kíváncsi rá.
Fényképezőt sem vittünk, nem is tudok mást írni, hisz ismerős a hely, írtam róla többször. Itt csak jól tudjuk érezni magunkat. Mindenkinek ajánlom kipróbálásra :)
BB kiruccanás
Bő 6 év ... ennyi kellett ahhoz, hogy az első gyerkőc megszületése után valahová kettesben menjünk el szórakozni kicsit távolabb. met egy-egy rövidke andocsi bál még belefért, de kocsival nem voltunk sehol kettesben, csak vásárolni.
A nyaralás alatt megbeszéltük a komáékkal, hogy a Boglári Bornapok egyikére elmegyünk este, altatás után.
Hétfő lett a kiválasztott nap. Máté és Samu átköltözött a Vera mamához (előtte 2 nappal is ott aludtak, úgyhogy most is zokszó nélkül és örömmel tették), Petit pedig elaltattam én, és anyu feküdt be mellé. Nem ébredős, de néha mocorog, forgolódik, kezet keres. De nem volt semmi gond, nem ébredt fel, csak a mama kezét taperolta egyszer, ahogy az enyémet szokta :)
Fél 9 körül indultunk. 10-re volt hirdetve a tűzijáték, gondoltuk, ha mást nem, azt megnézzük. Az időjárási viszonyok miatt azonban fél órával előrébb hozták, így menet közben láttuk, miközben igyekeztünk le a partra. Szép volt ...
Rengetegen voltak, parkolót iszonyat nehezen találtunk, és az első 100 méteren a cipőm is nagyon feltörte a lábam. De erőt vettem magamon, érdekesen menve ugyan, de haladtunk, aztán kicsit később az árusoknál beruháztam egy pántos szandálba, ami egy megváltás volt és minden pénzt megért. Sétáltunk, nézelődtünk, a fiúk boroztak, ettek. Zenét hallgattunk, nevettünk nagyokat és egy körre felültünk egy pörgő-forgó őrületre is. A rock and rolleren már többször ültünk, de többször bevállalható. A többi annyira nem. Egyszer ültünk a Fifin - na oda soha többet, de a látottak alapján nem szeretném kipróbálni a terminátort sem.
Az ígért front és erős, viharos szél meg is érkezett, fogyott is a nép, pár csepp eső is esett, de annyira nem volt vészes, csak hűvös lett a levegő. 3/41 körül indultunk haza, bár zsolti még maradt volna, de én álmos voltam, fáztam, és legfőképpen a reggel fel kell kelni! miatt szerettem volna hazamenni. Kirándulást terveztünk a srácokkal ...
Azt hiszem, most már elég nagyok a gyerekek, hogy nélkülük is szervezzünk magunknak programot. Na nem csak és kizárólag és nem is túl sokat, de kell. Mert jó volt. Jövőre lehet, egy hosszú hétvégére a mamákra hagyjuk őket.
A nyaralás alatt megbeszéltük a komáékkal, hogy a Boglári Bornapok egyikére elmegyünk este, altatás után.
Hétfő lett a kiválasztott nap. Máté és Samu átköltözött a Vera mamához (előtte 2 nappal is ott aludtak, úgyhogy most is zokszó nélkül és örömmel tették), Petit pedig elaltattam én, és anyu feküdt be mellé. Nem ébredős, de néha mocorog, forgolódik, kezet keres. De nem volt semmi gond, nem ébredt fel, csak a mama kezét taperolta egyszer, ahogy az enyémet szokta :)
Fél 9 körül indultunk. 10-re volt hirdetve a tűzijáték, gondoltuk, ha mást nem, azt megnézzük. Az időjárási viszonyok miatt azonban fél órával előrébb hozták, így menet közben láttuk, miközben igyekeztünk le a partra. Szép volt ...
Rengetegen voltak, parkolót iszonyat nehezen találtunk, és az első 100 méteren a cipőm is nagyon feltörte a lábam. De erőt vettem magamon, érdekesen menve ugyan, de haladtunk, aztán kicsit később az árusoknál beruháztam egy pántos szandálba, ami egy megváltás volt és minden pénzt megért. Sétáltunk, nézelődtünk, a fiúk boroztak, ettek. Zenét hallgattunk, nevettünk nagyokat és egy körre felültünk egy pörgő-forgó őrületre is. A rock and rolleren már többször ültünk, de többször bevállalható. A többi annyira nem. Egyszer ültünk a Fifin - na oda soha többet, de a látottak alapján nem szeretném kipróbálni a terminátort sem.
Az ígért front és erős, viharos szél meg is érkezett, fogyott is a nép, pár csepp eső is esett, de annyira nem volt vészes, csak hűvös lett a levegő. 3/41 körül indultunk haza, bár zsolti még maradt volna, de én álmos voltam, fáztam, és legfőképpen a reggel fel kell kelni! miatt szerettem volna hazamenni. Kirándulást terveztünk a srácokkal ...
Azt hiszem, most már elég nagyok a gyerekek, hogy nélkülük is szervezzünk magunknak programot. Na nem csak és kizárólag és nem is túl sokat, de kell. Mert jó volt. Jövőre lehet, egy hosszú hétvégére a mamákra hagyjuk őket.
Nyaraltunk
Tervezgetek. Előre, és mindent.
Szó volt róla nyár elején, hogy pár napra elmennénk a nagynénémék felsőörsi nyaralójába. Sokat nem, a gyerekeknek program kell, le kell őket kötni, és a nyaralás alatt nem a megszokott napirendjük van, más a közeg, és minden, mi pedig (inkább Zsolti) nem vagyunk elég rugalmasak, hogy ilyenkor nagyobb szabadságot adjunk nekik. Veszekedés meg nem hiányzik. Sajnos így is lett, de aztán itthon lecsillapodtak a kedélyek.
Balcsis fürdőzéskor jött az ötlet, hogy a komáék is eljönnének velünk. Voltunk már együtt ebben a nyaralóban, de az még a gyerekek születése előtt volt.
Tervezgetős énem is megjelent a kirándulás előtt: mert nem szeretek csak úgy menni, eltervezem mikor, hova megyünk, mit csinálunk. Idén is még nehezítette a tervezést, hogy a két kisebb alszik délben, tehát egész napos programot nem szerveztem, de programok szempontjából minden jó volt.
A kezdeti hangulaton jócskán rontott, hogy indulás előtt, anyuéknál negyed órát kerestük a kocsikulcsot, amit Pepcsi eltüntetett. Aztán kissé csúszott az indulás is, mert amikor hazaértünk, Zsolti még füvet vágott, holott arról volt szó, hogy hazamegyünk, átöltöztetem őket és indulunk. Aztán az sem tett jót az idegeknek, hogy Pepcsi csak Világosnál aludt el, holott épp alvásidőben indultunk, hogy majd a kocsiban alszanak ... de hát olyan érdekes volt a látnivaló, hogy kiverte az álmot a szeméből. Samu legalább becsukta a szemét, és az út 3/4-én pihent, és úgy tett, mint aki alszik :)
A veszprémi állatkert volt az első úti célunk. Máté születése óta minden év nyarán meglátogatjuk, de mindig rejteget valami újdonságot: Most teljesen átépítették a felső bejáratot, nagyon klasszul megcsinálták a szavanna-kifutóra való rálátást, és a zsiráfot is volt szerencsén egészen közelről megcsodálni az új üvegkalitkájában. Tavaly kimaradtak a nagymacskák, idén Máté meg leginkább azokra volt kíváncsi, ő ment, ment volna, a kicsik meg nézelődtek volna még, meg állatot simogattak ... így nem volt olyan egyszerű, de annyi szerencsénk azért volt, hogy Pepi elül még a babakocsiban, Sami meg vevő volt rá, hogy fogja a tolóját. Az oroszlánok, tigrisek tényleg nagyon tetszettek nekik, és a medvéket sem láttuk még ennyire közelről. Legelöl volt mindkettő, sőt, egyik még az úszástudományát is bemutatta. A beltéri játszótér tavaly már nagy sikert aratott, de a lelkesedés idénre is megmaradt.
Állatkertezés után még bevásároltunk, aztán mentünk a nyaralóhoz. Első éjjel én szörnyen aludtam, de a gyerekek elég fáradtak voltak, hogy jól pihenjenek.
Másnap lementünk az almádi játszótérre, amit legutóbbi látogatásunk óta teljesen átalakítottak és felújítottak, a gyerekek nagy-nagy örömére. A legnagyobb sikere a fémrúdnak volt, amin le lehet csúszni, úgy, mint a tűzoltók, és a kapaszkodó-hintázó micsodán is nagyon sokat gyakoroltak, hogy végig tudjanak menni, és nem essenek le útközben. Aztán megnéztük a kacsákat, a mólót, majd Mátét és Zsoltit kiraktuk a strandnál, ahol csatlakozott hozzájuk a Balassa csalás, én pedig visszamentem a nyaralóba elaltatni a kicsiket. Amíg aludtak, kiültem a teraszra olvasni. De jó is volt!
Aztán kis kalamajka után megérkezett a keresztanyjuk, aki felhozta a hűtőbe a cuccokat, majd együtt indultunk a strandra. Jól érezték magukat, és bár a víz hideg volt, ez nem zavart senkit, köszönhetően annak, hogy van a strandnak egy olyan része, ami direkt gyerekeknek van kialakítva homokos parttal, sekély vízzel. Pepcsi és Samu homokozott és a víz szélén volt inkább, a két nagyobb: Máté és Zsombi pedig a vízben versenyeztek, "vízbe döglőset" játszottak (saját találmány) és a zsoltin lógtak. Keresztapu nem tudott velük bohóckodni, a vasárnap meccs ugyanis nem múlt el nyomtalanul: kórház, bokaficam, sín, és hasonló nyalánkságok miatt.
Kedden délelőtt a nagyvázsonyi Kinizsi várat céloztuk meg. Végigjártuk, Samu az apjával és a keresztanyuval felmászott a csúcsra is, mi egy lentebbi teremben vártuk meg őket: Zsombi nem szeretett volna menni, Máté egy szinttel magasabbról tét vissza hozzánk, én meg Petivel azért nem mentem fel, mert a szűk csigalépcsőn le is kellett volna hozni. mert fölfelé még csak-csak, de lefele ...
megállapítottam, hogy egyáltalán nem irigylem a várban korábban élőket ...
A gyerekeknek tetszett: ágyút néztek, szerencsekútba pénzt hajítottak, kalodába zártuk őket, lovakat néztünk, börtönt láttunk, és Máté nagy örömére emlékpénzt is tekerhetett (aztán Samu is). Szokásunk lesz, ahol járunk, tekerünk, úgyhogy már van jópár ...
Külön indultunk vissza: Zsolti és Máté a többiekkel, más úton, útközben megállva, és meg a kisebbekkel, hogy aludjanak. Pepi már útközben bealudt, de szerencsére az ágyban folytatta. Én meg olvashattam tovább. Nem sokkal azután, hogy mindenki hazaért, felébredtek a fiúk, aztán lementünk a strandra. Jó időn nem volt, jött a front, a felhők, a szél ... visszamentünk vastagabb holmiért, majd lementünk vásárt nézni, sétálni, vacsorázni. A vihar előtt meg visszaértünk a nyaralóba.
Szerdára Sobri kalandparkot terveztünk, de nagyon hideg lett az idő, csöpörgős, miegyéb, így a reggeli összecihelődés után elindultunk haza. Tihanyrévnél még megálltunk nézelődni, aztán egy kis gyerek-lelkibéke-egyensúly kedvéért komppal átmentünk a déli partra, és egy finom fagyit is ettünk Földváron. Épp alvásidőre értünk haza. Volt délután idő még kipakolni, kicsit helyrerázódni, hogy másnap visszatérjünk a szokásos napjainkba: Sami ovi, én pedig a tanmeneteimbe áshattam magam bele újra rendesen.
Máténak azért sikerült valamit összeszednie, nem sokkal azután, hogy hazaértünk, kidobta a taccsot. Ekkor a fagyira fogtuk (sárgabarack), de 2 nap múlva Pepi is sorra került egy róka erejéig, aztán újabb 2 nap múlva én is. Talán engem viselt meg legjobban ... iszonyú gyomorfájás, aztán hidegrázás, láz. De szerencsére csak 1-1,5 napig tartott, és a többiek megúszták.
Jövőre lehet, hogy egy kicsit hosszabb időintervallumú és hosszabb útidejű nyaralást is megkockáztatunk, sőt tervben van egy pár napos (hosszú hétvége) kiruccanás a gyerekek nélkül is. Mert már elég nagyok lesznek hozzá. Ezt azért várom!
Képek
Szó volt róla nyár elején, hogy pár napra elmennénk a nagynénémék felsőörsi nyaralójába. Sokat nem, a gyerekeknek program kell, le kell őket kötni, és a nyaralás alatt nem a megszokott napirendjük van, más a közeg, és minden, mi pedig (inkább Zsolti) nem vagyunk elég rugalmasak, hogy ilyenkor nagyobb szabadságot adjunk nekik. Veszekedés meg nem hiányzik. Sajnos így is lett, de aztán itthon lecsillapodtak a kedélyek.
Balcsis fürdőzéskor jött az ötlet, hogy a komáék is eljönnének velünk. Voltunk már együtt ebben a nyaralóban, de az még a gyerekek születése előtt volt.
Tervezgetős énem is megjelent a kirándulás előtt: mert nem szeretek csak úgy menni, eltervezem mikor, hova megyünk, mit csinálunk. Idén is még nehezítette a tervezést, hogy a két kisebb alszik délben, tehát egész napos programot nem szerveztem, de programok szempontjából minden jó volt.
A kezdeti hangulaton jócskán rontott, hogy indulás előtt, anyuéknál negyed órát kerestük a kocsikulcsot, amit Pepcsi eltüntetett. Aztán kissé csúszott az indulás is, mert amikor hazaértünk, Zsolti még füvet vágott, holott arról volt szó, hogy hazamegyünk, átöltöztetem őket és indulunk. Aztán az sem tett jót az idegeknek, hogy Pepcsi csak Világosnál aludt el, holott épp alvásidőben indultunk, hogy majd a kocsiban alszanak ... de hát olyan érdekes volt a látnivaló, hogy kiverte az álmot a szeméből. Samu legalább becsukta a szemét, és az út 3/4-én pihent, és úgy tett, mint aki alszik :)
A veszprémi állatkert volt az első úti célunk. Máté születése óta minden év nyarán meglátogatjuk, de mindig rejteget valami újdonságot: Most teljesen átépítették a felső bejáratot, nagyon klasszul megcsinálták a szavanna-kifutóra való rálátást, és a zsiráfot is volt szerencsén egészen közelről megcsodálni az új üvegkalitkájában. Tavaly kimaradtak a nagymacskák, idén Máté meg leginkább azokra volt kíváncsi, ő ment, ment volna, a kicsik meg nézelődtek volna még, meg állatot simogattak ... így nem volt olyan egyszerű, de annyi szerencsénk azért volt, hogy Pepi elül még a babakocsiban, Sami meg vevő volt rá, hogy fogja a tolóját. Az oroszlánok, tigrisek tényleg nagyon tetszettek nekik, és a medvéket sem láttuk még ennyire közelről. Legelöl volt mindkettő, sőt, egyik még az úszástudományát is bemutatta. A beltéri játszótér tavaly már nagy sikert aratott, de a lelkesedés idénre is megmaradt.
Állatkertezés után még bevásároltunk, aztán mentünk a nyaralóhoz. Első éjjel én szörnyen aludtam, de a gyerekek elég fáradtak voltak, hogy jól pihenjenek.
Másnap lementünk az almádi játszótérre, amit legutóbbi látogatásunk óta teljesen átalakítottak és felújítottak, a gyerekek nagy-nagy örömére. A legnagyobb sikere a fémrúdnak volt, amin le lehet csúszni, úgy, mint a tűzoltók, és a kapaszkodó-hintázó micsodán is nagyon sokat gyakoroltak, hogy végig tudjanak menni, és nem essenek le útközben. Aztán megnéztük a kacsákat, a mólót, majd Mátét és Zsoltit kiraktuk a strandnál, ahol csatlakozott hozzájuk a Balassa csalás, én pedig visszamentem a nyaralóba elaltatni a kicsiket. Amíg aludtak, kiültem a teraszra olvasni. De jó is volt!
Aztán kis kalamajka után megérkezett a keresztanyjuk, aki felhozta a hűtőbe a cuccokat, majd együtt indultunk a strandra. Jól érezték magukat, és bár a víz hideg volt, ez nem zavart senkit, köszönhetően annak, hogy van a strandnak egy olyan része, ami direkt gyerekeknek van kialakítva homokos parttal, sekély vízzel. Pepcsi és Samu homokozott és a víz szélén volt inkább, a két nagyobb: Máté és Zsombi pedig a vízben versenyeztek, "vízbe döglőset" játszottak (saját találmány) és a zsoltin lógtak. Keresztapu nem tudott velük bohóckodni, a vasárnap meccs ugyanis nem múlt el nyomtalanul: kórház, bokaficam, sín, és hasonló nyalánkságok miatt.
Kedden délelőtt a nagyvázsonyi Kinizsi várat céloztuk meg. Végigjártuk, Samu az apjával és a keresztanyuval felmászott a csúcsra is, mi egy lentebbi teremben vártuk meg őket: Zsombi nem szeretett volna menni, Máté egy szinttel magasabbról tét vissza hozzánk, én meg Petivel azért nem mentem fel, mert a szűk csigalépcsőn le is kellett volna hozni. mert fölfelé még csak-csak, de lefele ...
megállapítottam, hogy egyáltalán nem irigylem a várban korábban élőket ...
A gyerekeknek tetszett: ágyút néztek, szerencsekútba pénzt hajítottak, kalodába zártuk őket, lovakat néztünk, börtönt láttunk, és Máté nagy örömére emlékpénzt is tekerhetett (aztán Samu is). Szokásunk lesz, ahol járunk, tekerünk, úgyhogy már van jópár ...
Külön indultunk vissza: Zsolti és Máté a többiekkel, más úton, útközben megállva, és meg a kisebbekkel, hogy aludjanak. Pepi már útközben bealudt, de szerencsére az ágyban folytatta. Én meg olvashattam tovább. Nem sokkal azután, hogy mindenki hazaért, felébredtek a fiúk, aztán lementünk a strandra. Jó időn nem volt, jött a front, a felhők, a szél ... visszamentünk vastagabb holmiért, majd lementünk vásárt nézni, sétálni, vacsorázni. A vihar előtt meg visszaértünk a nyaralóba.
Szerdára Sobri kalandparkot terveztünk, de nagyon hideg lett az idő, csöpörgős, miegyéb, így a reggeli összecihelődés után elindultunk haza. Tihanyrévnél még megálltunk nézelődni, aztán egy kis gyerek-lelkibéke-egyensúly kedvéért komppal átmentünk a déli partra, és egy finom fagyit is ettünk Földváron. Épp alvásidőre értünk haza. Volt délután idő még kipakolni, kicsit helyrerázódni, hogy másnap visszatérjünk a szokásos napjainkba: Sami ovi, én pedig a tanmeneteimbe áshattam magam bele újra rendesen.
Máténak azért sikerült valamit összeszednie, nem sokkal azután, hogy hazaértünk, kidobta a taccsot. Ekkor a fagyira fogtuk (sárgabarack), de 2 nap múlva Pepi is sorra került egy róka erejéig, aztán újabb 2 nap múlva én is. Talán engem viselt meg legjobban ... iszonyú gyomorfájás, aztán hidegrázás, láz. De szerencsére csak 1-1,5 napig tartott, és a többiek megúszták.
Jövőre lehet, hogy egy kicsit hosszabb időintervallumú és hosszabb útidejű nyaralást is megkockáztatunk, sőt tervben van egy pár napos (hosszú hétvége) kiruccanás a gyerekek nélkül is. Mert már elég nagyok lesznek hozzá. Ezt azért várom!
Képek
2013. augusztus 1., csütörtök
Szobatisztaság indul!
Kb egy hónapja, amikor olyan jó idő volt, lekerült Petiről a pelus. Helyette kapott kisgatyát, de nem tartott sokáig ez az állatot, mert azt mondtam, hogy nem vagyok hajlandó fél órán belül 4-szer kicserélni rajt, ha bepisilt. Akkor nem volt még megérve a szobatisztasághoz, nem érzékelte, hogy pelus vagy kisgatya-e az, ami rajta van, és bepisilt, bekakilt.
Persze amikor folyt a pisi, akkor érzékelte a különbséget, de ahogy folyt a lábán, gyorsan abba is hagyta. Aztán ahogy tiszta gatyót kapott, folytatta a pisilést. Felfüggesztettük a dolgot mondván, ha majd megérik rá, úgyis leszokik a pelusról.
Kb egy hete azonban az éjszakai pelusban nem volt semmi 3 napon át, és egy este, amikor nem kapott fürdés után pelenkát, maga indult ki az udvarra, mert neki pisilni kell. Reggel is ez volt, és onnantól kezdve nem kapott nappalra pelust. Kapott viszont kisgatyót újra vagy volt, hogy azt sem.
A legmelegebb nyári napon bent voltunk a szobában, odakészítettem a bilit látótávolságon belülre, Pepi meztelenül játszott. Amikor úgy érezte, saját maga indult, és ráült a bilire. És ezen a napon először a kaki is oda ment.
Aztán másnap is. Örülök neki, hogy ilyen hirtelen, bár fel vagyok készülve, hogy ha megérkezik az ősz és a hosszúnadrágos időszak, lesz egy kis visszaesés, de okt. végére, mire az oviba akarom beszoktatni, szerintem minden rendben lesz. Nem gondoltam volna 2 hete, annyira nem mutatott semmiféle hajlandóságot. Előfordul ugyan, hogy gatyával együtt ül rá a bilire, de mindig ráül, vagy megy ki az udvarra, ott viszont letolja és pisil. Este lefekvés előtt pedig a tesótól látva neki is a wc-be kell állva pisilni. És nagyon örül neki.
Most már el merek vele indulni a faluba is pelus nélkül, sőt, a Balcsira is anélkül indultunk.
Délután és éjszaka még kap pelenkát. Ezekben még előfordul pisi, de nem olyan sok, és csak ritkán.
Szóval ha még nem is 100 %-osan vagyunk rajt, de elindultunk a szobatisztaság felé.
Persze amikor folyt a pisi, akkor érzékelte a különbséget, de ahogy folyt a lábán, gyorsan abba is hagyta. Aztán ahogy tiszta gatyót kapott, folytatta a pisilést. Felfüggesztettük a dolgot mondván, ha majd megérik rá, úgyis leszokik a pelusról.
Kb egy hete azonban az éjszakai pelusban nem volt semmi 3 napon át, és egy este, amikor nem kapott fürdés után pelenkát, maga indult ki az udvarra, mert neki pisilni kell. Reggel is ez volt, és onnantól kezdve nem kapott nappalra pelust. Kapott viszont kisgatyót újra vagy volt, hogy azt sem.
A legmelegebb nyári napon bent voltunk a szobában, odakészítettem a bilit látótávolságon belülre, Pepi meztelenül játszott. Amikor úgy érezte, saját maga indult, és ráült a bilire. És ezen a napon először a kaki is oda ment.
Aztán másnap is. Örülök neki, hogy ilyen hirtelen, bár fel vagyok készülve, hogy ha megérkezik az ősz és a hosszúnadrágos időszak, lesz egy kis visszaesés, de okt. végére, mire az oviba akarom beszoktatni, szerintem minden rendben lesz. Nem gondoltam volna 2 hete, annyira nem mutatott semmiféle hajlandóságot. Előfordul ugyan, hogy gatyával együtt ül rá a bilire, de mindig ráül, vagy megy ki az udvarra, ott viszont letolja és pisil. Este lefekvés előtt pedig a tesótól látva neki is a wc-be kell állva pisilni. És nagyon örül neki.
Most már el merek vele indulni a faluba is pelus nélkül, sőt, a Balcsira is anélkül indultunk.
Délután és éjszaka még kap pelenkát. Ezekben még előfordul pisi, de nem olyan sok, és csak ritkán.
Szóval ha még nem is 100 %-osan vagyunk rajt, de elindultunk a szobatisztaság felé.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)