2014. március 29., szombat

Tavasz

Végre elérkezett! Melegszik az idő, nem kell már reggel befűteni, gyerekek napközben és délután is többet vannak kint, és talán már a betegségeket is lassan elfelejthetjük. De ezzel a sok jóval együtt érkezett a tavaszi fáradtság is, amit az iskolában nagyon észrevettem jópár gyereken.
Sok órájuk van, kevés szabadidővel, bár remélem, otthon mindegyik eleget van kint és élvezi a jó időt ... biciklizik, szaladgál, labdázik, vagy épp amit ő szeret!
A tanórákon viszont tényleg fáradtabbak, kevésbé lelkesek, és magatartásbeli problémák is többször jelentkeznek. Nagyon kellene már a tavaszi szünet gyereknek, pedagógusnak egyaránt ... hosszú ez a 3,5 hónap. És még pár hét így is van, amit ki kell húzni. És épp ebben az időszakban fejezzük be  a számolást matekból, és bizony jön a felmérés, amire remélem, mindenki összekapja magát egy kicsit. (legalább arra az órára)

Mi is sokkal többet vagyunk kint, Máté valamivel kevesebbet, mert mire hazaér, szeretne kicsit pihenni. De aztán őt is kicsábítja ám a gyerekzsivaj, mert nem csak Sami és Pepi élvezik a kint tölthető időt, hanem a szomszéd fiúk is. Szinte minden délután kisebb csapatba vergődve róják az utcát bicajozva, traktorozva, vagy az udvarban játszanak, trambulinoznak, labdáznak.
Megállapítottam, hogy úgysem tudom a két kicsit egyedül kint hagyni, szóval olyan mindegy, hogy 2-3-4-5 kisgyerek van még ott. Pepi a legkisebb, Máté a legnagyobb. Pepi, mint valami kis utánfutó, ami mindig késésben van, de azért csak megy ... Jó ez így, ha nem kell főznöm. Ha meg kell, igyekszem valami gyorsat, és addig legfeljebb bezárom a kaput ...
Újdonság a kintlét, ha nagy meleg lesz, úgyis mindenki bebújik majd a házba. Én ezt az időt szeretem a legjobban, úgyhogy szívesen vagyok kint velük.

A tanév vége felé viszont egy csomó iskolai program lesz, és tavaszi szünet után szokott jönni az év végi hajrá és roham, idén viszont már most szembesültünk vele (egy nagy pályázat miatt extra sok a plusz). De igyekszem még nem belegondolni, csak sodródni majd az árral ...

Lelkes helyettes

Szerdán megbeszéltük az óvónővel, hogy csütörtökön, amikor nincs első órám, bemegyek az oviba, és felveszi mindkét gyermek anamnézisét. (Mert ellenőrzést várnak, és ezzel le voltak maradva).
Oda is értünk időben, minden rendben ment (felkészülten menetem a két gyerek babanaplójával, mert ugye azt nem gondolják komolyan, hogy én 3 gyereknél pontosan emlékszem, hogy melyik mikor, és épp hány hónapos korában csinált ezt meg azt ... és még így is volt, ahol tipp lett a válasz ... ekkora hülyeséget)
A kis elsőseimnek épp torna volt az első órájuk, amit nem én tartok, de az átöltözésnél, sorakozónál ott szoktam lenni figyelni rájuk. Most viszont nem tudtam menni, ezért mondtam Máténak, hogy az iskolatitkár-néninek szóljon, hogy mi a helyzet, miért nem megyek. Nagyon ügyesen meg is tette ezt, és még mást is ... Megjegyezte, hogy most az öltözésnél és a sorakozónál ő lesz a helyettesem, neki kell szót fogadni. És ha nem érnék vissza, akkor majd ő megtartja a matek órát is :) szó sem volt róla, de a kis drága kikövetkeztette, hogy ez is egy lehetőség, és ő bizony, szívesen magára vállalja ezt a feladatot.
Nem kellett, mert természetesen visszaértem, de őszintén megmosolyogtatott a lelkesedése és az ötletessége. És még felnőttekkel is megosztotta ... tényleg változik.

2014. március 16., vasárnap

Lányom lett!

Kb. 2-3 héttel a nagy esemény előtt keresett telefonon az unokatesóm, akinek van egy alsós fia és egy ovis kislánya. Eddig nem voltak megkeresztelve, de most szerették volna, ha ez megtörténik. A kisfiúnak a másik unokatesómat szerették volna keresztszülőnek, mondván, neki van 3 lánya, legyen egy fia is,  a kislány keresztanyujának pedig én lettem felkérve, mondván, nekem 3 fiam van, legyen egy lányom is. Na persze nem csak emiatt esett rám a választás ... Megmondom őszintén, nagyon meglepődtem a felkérésen, de azt gondolom, ha az embert egy ilyen tisztségre felkérik, azt nem szabad visszautasítani, hisz az emberbe vetett bizalomnak egy jele ez.
Természetesen elfogadtam a  felkérést, és március 2-án meg is történt a keresztelő a kiliti-i templomban.
Sami és Pepi itthon maradtam anyuval, mi pedig 3-an  mentünk . 11-kor volt a mise, utána  a keresztelő. Nem teljesen ismeretlen helyre mentünk (vagyis ebben a templomban még nem voltam, de az atyát ismertem: a főiskolán tanított engem és a szakdolgozatomat is nála írtam). A gyerekek nagyon lelkesek  és aranyosak voltak, észrevehető volt, hogy tetszik nekik, hogy róluk szól ez az egész :) Máté csinált pár képet (amíg le nem merítette a gépet), de nem lettek valami jó minőségűek.
Közös ebéd volt a program tovább, Andocson, a nagynénéméknél. 1 óra után értünk haza, gyorsan elmentem elaltatni a kicsiket (mert miért is aludnának el a mamával), aztán mentünk vissza a finom falatokhoz.
Jól sikerült az a nap, és bár nem találkozunk túl gyakran igyekszem jó keresztmaminak lenni.                                    

2014. március 1., szombat

Az első félév

Nem most volt, de eddig csak piszkozatként elmentve várta sorsát ez a bejegyzés. A félévi hajtás, dolgozatok, javítások, bizonyítványírás, aztán a sok farsangra készülés minden maradék időmet elvette. Most vége a farsangnak, igyekszem leírni, mennyivel lett ügyesebb Máté fél év alatt, és hogy miket is tanultunk eddig.

A félév már 1,5 hónappal ezelőtt lezárult, azóta is okosodott, ügyesedett.
Félév: 
Olvasás: A hangos olvasás mérésével nem voltam elégedett, és ennek az az oka, hogy nem volt akkor sem biztos még minden betűtudása, értelmetlen szavaknál ez előjött (nem olyan sok), és az idő, ami nagyon ment. Megfontolt, nem kapkod, az biztos, és nem volt rest többször kibetűzni sem az adott szót.
Az értelmes szavaknál sem törődött az idővel, viszont tartott bemutatót a megértett szavak után (pl. azt olvasta, hogy ugat, akkor bemutatta, hogy hogy is kell ugatni ...). Ami részben jó, mert tudom, hogy biztosan megértette, másrészt mégiscsak egy mérés volt ez. Itt is nekiállt a szavaknak akár 4-szer vagy 5-ször, is ha nem értette meg, vagy egy betű tévesztett és amiatt lett értelmetlen.
Mindent megértett, amit olvasott, már csak a tempót kell fokozni.

A néma olvasás mérése 94 %-os lett, nem volt nagy hibája, ennek viszont nagyon örültem.

Írás: Másolás volt nekik írottról (betű, szó),  nyomtatottról (betű, szó). 98%-os lett neki, de ez nem volt meglepő, hisz ezt tudniuk kellett.
A tollbamondásnak kifejezetten örültem, nagyon ügyesen 95 %-osra megírta, egy vagy 2 hibája volt. Nem csak ő, de a gyerekek többsége is kellemes meglepetést okozott nekem ezzel, hisz az órai tollbamondásokkor még nehezen ment.

Matematika: A kedvenc tantárgya, nem viseli meg, ha felmérést kell belőle írni, de attól félek, hogy nagyon hozzászokik a jó értékeléshez, és ha netán rosszabb lesz neki, akkor majd csalódott lesz. Csak mert mindig így kérdezi: hibátlan lett? 99% - majdnem hibátlan. Ügyes!

A héten pedig megírtuk az újabb felméréseket, amik a betűtanulás után következtek. De ezek is csak egy épp aktuális állapotot és tudást tükröznek, és túl sok gyakorlás nem is volt rá, szóval nem meglepő, hogy most is volt olyan betű, amit kevert. na nem azokat, amiket a félévikor, hanem az újabbakat, amik még nem ülepedtek le benne. És nem csodálkozom a nagyon ritkán előkerülő betűk tévesztésén sem, hisz azoknak meg nincs is idejük biztosra rögzülni. Erre lesz majd ez a 3,5 hónap, amikor a szövegértést gyakoroljuk, na meg a hangos olvasást, és remélem, a gyerekek többségében rögzülnek a betűk is.

A hangos olvasás észrevehetően jobb lett, az értelmes szavak mindegyikét megértette, bemutatást viszont nem tartott utánuk, és nem olvasta olyan sokszor sem el, mielőtt kiejtette, viszont nem szótagolva olvas, hanem rákapott arra, hogy végigbetűzi a szót (ment magában, halkan is), majd egybe kimondja.
A néma olvasása, amiben a szövegértést mértük, hibátlan lett neki, bár egy kis nógatás kellett neki a végén. mert a könnyű feladatoktól haladunk a  nehezek felé, és tényleg hosszú volt, el is fáradtak a vége fele, na meg a mondatok olvasása, azokra válasz adása, és a 4 mondatos szöveg rajzolása is a felmérő végén voltak. De ha kicsit tovább is írták, befejezték. A többségnek igen jó lett, aminek nagyon örültem.

A betűtanulás után írás felmérője 96%-ra sikerült. Ennek igencsak örültem, hisz ebben már az írottról, nyomtatottról másolás mellett már volt, betűkből szóalkotás, szótagokból szóalkotás, emlékezetből írás, és tollbamondás is. Ügyes volt, tényleg!

Összességében nagyon elégedett vagyok vele, hisz én tudom, hogy nem kivételezek vele, őt is annyiszor noszogatom, mint a többit, és nagyon ügyesen tanul. A hangos olvasás tempóját és hibátlanságát pedig még javítjuk!

Farsangi időszak

Idén a felnőtt farsanggal kezdődött a télűzés. Az iskolai szülői munkaközösség szervezésében, febr. 8-ra volt kitűzve. Évek óta tudjuk (ovi rendezte eddig, de most nem akadt összefogó ember a kisgyerekeke mellett), hogy a farsang nem csak a bálról, hanem leginkább a felvonulásról, a beöltözésről szól. Nehéz összeszedni a faluban a vállalkozó kedvű egyéneket, legyenek azok fiatalok, középkorúak, vagy idősebbek. Sajnos ez idén sem történt máshogy, és bizony iskolás gyermek szülőjeként muszáj volt ezen feladatot is magunkra vállalni. A fiatalok idén nem voltak aktívak, és a megszokottól eltérően a nyugdíjasok sem öltöztek be. Viszont állandó szereplőként az önkormányzat dolgozóira lehetett számítani. Ők voltak az első fellépők: R-GO és a gidák néven. Aztán következtek a Kőkorszaki szakik, igazi fajárgányukkal, majd a "Mutáns kanász" táncát láthattuk (ki kicsit nagyra nőtt, és 6 lába lett).
Ezután következtünk mi, akik a 70-es évekbeli tánciskolát szerettük volna megeleveníteni. Kis tánctanulással az elején, majd egy jó kis zenére táncolással utána. Nem minden alakult azonban a tervek szerint ... túl hangos volt a zene az elején,a srác szövegét nem nagyon lehetett hallani, pedig ott az lett volna a lényeg, hogy az ő utasításait követve tanulunk meg néhány alap lépést. Nehezítette a dolgot az is, hogy a délután elgyakorolt lépések mellé betett néhány újat, ami miatt azt sem tudtam, mi a csudát akar ... úgy éreztem elsüllyedek szégyenemben. Kínomban annyira nevettem, még a könnyem is kijött, bár utána azt hallottuk, hogy nem volt rossz, belefért a farsang fílingjébe. Utánunk következtek még a felemás táncosok (a Csillag születiken már láttam ezt a produkciót, de bőven belefért egy ismétlés)
A bál nagyon jól sikerült, jó volt a hangulat, és nagyon sokan is voltak, bár a kezdet nem adott okot reménykedésre. Jól éreztük magunkat, a tombolán is nyertünk (nagy szó), és a bevétel is nagyon jó volt (iskolai szülői munkaközösség rendezte a bált).

A második farsangi forduló az oviban volt, 2 nappal a felnőtt farsang után. Őszintén bevallom, nem volt időm készülődni, Petit Piroskának szerettem volna (Samiról volt egy ilyen jelmezünk), Samu pedig kiskutya lett volna az eredeti tervek szerint (kutyusjelmezünk volt a szomszédból). Vasárnap azonban, amikor akartam összekészíteni a jelmezeket, Pepcsi bejelentette, hogy ő ugyan nem lesz Piroska (milyen jó is, ha vannak nagytesók, akik nyekegnek neki, hogy a Piroska lány ...).  Kiskutya szeretett volna Peti is lenni ... még szerencse, hogy Samit könnyű megfűzni, így lemondott a kutya-jelmezről (ami Pepire is jó), és bevállalta, hogy akkor ő szívesen lesz karácsonyfa (Máté volt egyszer, szóval a jelmez adott volt). Én is beöltöztem a szombati ruhámban Piroskának, szóval teljes harci díszünk volt hétfőre. Ovis felvonulás is jól sikerült. Az oviban volt, amit jövőre nem hagyunk, mert nagyon szűken voltunk, és ugyanez a műsor simán lemehetett volna a közösségi házba is, egy szombat délután, ahol simán elfértünk volna, és mindenki megnézhette volna, aki kíváncsi volt a kis ovisokra.
A felvonulás után egy rövid kis mesét báboztunk el a gyerekeknek, majd közös irányított tánc kezdődött, majd falatozhattak a gyerekek egy kis rágcsálnivalót és kaptak üdítőt. Utána szabad tánc volt. Már aki táncolt, mert az én két kiscsoportos gyerekem inkább játszott a sarokban, hisz ritkán van alkalmuk a nagy csoportszobában játszani. De jól érezték magukat, ez a lényeg.

A harmadik felvonás az iskolás farsang volt. Szülőknek nem volt nagyon ötlete, úgyhogy  mivel nekem kell őket felkészíteni, én mondtam meg, mi legyen: banyabálba szerettünk volna menni. Osztályszinten történt a beöltözés, közösen próbáltunk előtte is. A napközis tanító néni és én is beöltöztem velük, és egy egyszerű kis koreográfiát találtunk ki, amit a kis elsősök is elő tudnak adni. Készültek a seprűk is, és amikor már majdnem mindenkinek volt, megnyugodtam, mert látszott, hogy jó lesz az egész. A lelkes apukák, nagypapák vesszősöprűt csináltak a gyerekeknek, amitől még banyásabb lett az egész. Az egyik anyuka bevállalta, hogy megcsinálja mindenkinek a szemüveget és a banya-orrot, ami igencsak jól sikerült, így mindenkinek hatalmas kampós orra lett. Beöltözés után pedig ne is nagyon lehetett megismerni a gyerekeket. Aranyosak, lelkesek voltak. A táncban ugyan volt egy kis baki (nem mindenki találta meg a párját), de összességében nagyon aranyos kisbanyák voltak. Vidám, jó kis mulatság volt ez is :)

Az iskolás farsang előtti héten pedig népszokást is felelevenítettek délután a gyerekek: kisze-bábot égettek.
Reméljük, ezzel a sorozattal a telet is ténylegesen elűztük ...

Képekben itt lehet gyönyörködni :)