2013. szeptember 22., vasárnap

Futóverseny

A tanév kezdésével szinte egy időben (vagy csak pár hét csúszással) megkezdődnek a sportversenyek is. A 3. héten tartott értekezleten derült ki, hogy hamarosan lesz a mezei futás területi döntője, amit meg kell előzzön a helyi iskolai verseny. Péntek az a nap, amikor versenyt lehet rendezni - ennek több oka van, ezt nem részletezném- és mivel a 27-e már foglalt az elsősök beavatása, köszöntése miatt, ezért hirtelen jött, hogy 20-án kell megrendezni az iskolai fordulót.
A kis elsőseimet jól bebolondítottam, lelkesítettem őket, hogy minél többen jelentkezzenek, és próbálják ki magukat. Igaz, hogy a betonpályát még tornaórán sem látták, és fel sem tudták mérni, mit is jelent azon 3 kört futni, de a lelkesítő beszédem nagyon hatásos lehetett, mert semelyik osztályból nem volt annyi jelentkező, mint tőlünk.
Már előre leszögeztem nekik azt is, hogy senki ne keseredjen el akkor sem, ha utolsó lesz. Mert: 1. a részvétel a fontos, 2. nem futottak soha ennyit (azt hiszem, 400 m), 3. a másodikosokkal voltak egy csoportban, akiknek egy éve napi tesiórájuk volt, fociedzés, meccs, stb - tehát sokkal edzettebbek.
Már most előre nevettek viszont, hogy jövőre másik korcsoportba kerülnek, és akkor majd ők futnak a kis elsősökkel - senkinek nem esett le, hogy most ők azok a kicsi elsősök :)
Nagy lelkesen indultunk fel a pályához, ahol egy bemelegítő kör és egy kis bemelegítés után az 1-2. osztályos fiúk sorakoztak fel (ők voltak a legtöbben, 11-en). Persze a nagyobbak gyorsabban kezdték az első kört, a picik meg igyekeztek velük futni, de mindenkin látszott, hogy túl erős volt a kezdés. De nagy örömömre mindenki végigfutotta, ügyesen, kitartóan. A 2.-asok arattak nagyobb sikert, de Máté kis barátja, Kristóf az utolsó métereken felverekedte magát a 2. helyre. Nagyon szép eredmény, de ne felejtsük el, hogy ő is egy éve rendszeresen focizik. Szóval edzett.
Máté 7. lett, és a célba érkezés után csak pihegett (mint mindenki más)- de nagyon büszke voltam rá, hisz már a 2. körnél láttam rajta, hogy fáradt, de becsülettel végigfutotta! És ha csak az osztálytársait nézem, akkor 3. lett, de a 2. kisfiú évismétlő, szóval jövőre más korcsoportban lesz.
Szegénykém viszont elég csalódott volt, keservesen sírt, el is bújt, mert ő előrébb szeretett volna végezni. Hiába mondtam neki mindenféle vigasztaló szót, süket fülekre talált ... aztán megbékélt azzal, hogy 7. lett, hisz a társai közül volt, akit maga mögött hagyott. Az újabb sírásroham akkor kapta el, amikor kiderült, hogy a kis barátja 2. lett, és így mehet a területi döntőre ... mert ez igazságtalanság ... hisz ő is csak elsős.
De aztán megbékélt, remélem a kedve nem ment el a futástól, ha már kezdetben ilyen nagy volt a lelkesedése. És azért azt sem felejtsük el, hogy Máté nem egy mozgásbajnok, olyan kis esetlen a mozgása, nem jó a mozgáskoordinációja, és semmi ritmusérzéke. A lelkesedését azonban semmi pénzért le nem törném :)
Képek is készültek, és itt megtekinthetők.

2013. szeptember 9., hétfő

Tanévkezdés és az első hét

Várva várt iskola!
Máté nagyon készült, és tényleg nagyon várta, mikor mehet már iskolába. Nem volt neki teljesen szokatlan maga az épület, hisz én is ott dolgozom, a Marika mama is, és tornára is járt velem kisebb korában.
A szokások szerint az első napon, az első órába van a tanévnyitó ünnepély. Így volt ez idén is.
Felkerekedtünk minden batyunkkal. Máté és én kiszálltunk az iskolánál, Zsolti elvitte a Samut az oviba, aztán ő is jött a suliban, hisz az első évnyitóról nem maradhat le apa sem (főleg, hogy csak délutánra ment dolgozni). Az idén az utolsó pillanatban jöttek meg a könyvek, nem volt lehetőség évkezdés előtti kiosztásra, de lehetőséget adtam a szülőknek, hogy aki gondolja, tanévkezdés előtti pénteken behozhatja a gyerekének a holmijait: rajzfelszerelés, matek-doboz, tornazsák. Kb a fele gyerek szülője élt is ezzel a lehetőséggel, és ők jártak jól, mert egy nappal előbb jöttek meg a könyvek, így ők már akkor meg is kaphatták. Nem osztottam viszont ki mindet, csak azokat, amelyeket első félévben használunk, és még azok közül is maradtak a tartós könyvek: ének, technika. Ekkor amelyik gyerek szeretett volna, választhatott helyet is magának. Máténak is kiválasztottam a helyét.
De kanyarodjunk vissza az első naphoz. Nagy izgalommal gyülekeztek a gyerekek, és mindenki keresett helyet magának. Aztán 8 óra előtt kimentünk az aulába, ahol a tanévnyitó ünnepély kezdődött. A kis elsősök mindig leülhetnek, így köszöntötte őket az igazgatónő. Két sorban ültek, az egyik oldalon az óvó néni, a másik oldalon pedig én ültem. Nem voltam én sem ismeretlen számukra, hiszen az ovistársuk anyukája voltam, és voltak májusban az iskolában is.
A tanévnyitó a kis elsősök köszöntésével kezdődött. Mondtak 2 verset (egyiket Máté Kristóf barátjával- két kis pösze :)), majd kapott virágot az óvó néni és én is, a gyerekeknek pedig névre szóló kis emléklap készült és egy-egy zsírkréta is az övék lett. Ezután következett a tanév megnyitása, az újdonságok, tudnivalók felsorolása.
Amikor vége lett, bementünk a terembe, ahol a maradék gyerkőc még megkapta a könyveit (vagyis azok, akiknek meg lett rendelve májusig). 3 kisgyerek úgy maradt le hozzánk, kettőt pedig a nyáron írattak be, így az osztály szinte 1/3-ának nem tudom, mikor lesz könyve ... remélem, mihamarabb. Az első napon ismerkedtünk egymással, a könyvekkel, a dobozaink tartalmával. Elkészítettük a rajzos órarendünket és énekórán körjátékokat játszottunk.
Nem csak a gyerekek, hanem én is nagyon vártam már a tanévkezdést. Nyugisak, aranyosak, lelkesek voltak nem csak az első nap, de egész héten. És bár láttam rajtuk, hogy fáradnak, és abban is biztos voltam, hogy senkit nem kellett este altatni, nem lettek nyafogósak és rosszak. Napköziben sem volt velük semmi gond. Remélem, ha egy kicsit oldódnak, akkor sem lesz ez sokkal rosszabb. mert így egy nagyon klassz kis osztályközösség alakulhat ki.
Máté minden nap szívesen ment, és a tornaóra (ezt nem én tartom) ugyan nem került be a kedvencei közé (okkal- cipőfűzés ment időre, amire szomorút kapott, akinek nem sikerült ... van, aki nem is tud cipőt kötni, és a millió szomorútól nem is fog megtanulni :( . Ezt így nem kellett volna rögtön az elején, esetleg 2 hét gyakorlás után ...) Mindegy, túltette magát rajta, és a pénteki óra után már azt mondta, ez az egy kivételesen jó volt.
Persze volt sírás is, ami nekem szólt, mint anyának és nem a tanító néninek. Biztos vagyok benne, hogy egy idegennek nem mondta volna sírás közepette, hogy miért nem őt szólította fel, pedig mert ő milyen régóta jelentkezik.
De azért aranyos, lelkes, és tényleg jelentkezik. Nem kiabál be (nem többet, mint a többi), megvárja, amíg felszólítom, és bár eddig az "anya" megszólítás volt többségben, hallottam már tőle "tanár nénit" is. Belerázódunk, nem lesz itt semmiféle gond, úgy érzem.
Öröm volt az első hét mindkettőnknek :)