Múltkor már írtam, hogy Samu mennyire odavan Bogiért. Azóta pedig egyéb események is történtek, és titkokat is tudtam meg (amik annyira nem is titkok).
Egyik este Samu ezzel állt elő: Ők megbeszélték a Bogival, hogyha felnőttek lesznek, vesznek közösen egy házat. Mert neki Bogi lesz a felesége, mert ők szerelmesek. És csókolózni is fognak, de igaziból ám! (Honnan szed ilyeneket?)
Aztán azt is megtudtam, hogy a szülinapjára meg kell, hogy hívja Bogit, és ő bizony egy lányos tortát kér (hogy tetsszen Boginak). De kell ám rá egy lány marcipán, meg egy fiú marcipán is! (Esküvői torta???)
Szünet előtt az óvó néni közölte velük a hírt, hogy januártól Bogi is a nagy csoportba fog járni. A kis szerelmesek épp egymás mellett álltak, Bogi pedig csak ráhajtotta fejét Samu vállára (mint aki így fejezi ki örömét). Samu ott nem nagyon értette, hogy mi van, de amikor itthon kiderült számára, hogy ő is ott lesz még, akkor egy hangos "juhhé" kiáltást hallatott :)
Hogy ez mennyire lesz jó, azt nem tudom. Óvó néni szerint jó lesz, mert remélhetőleg Bogi majd kissé visszafogja Samut, mert visszafogottabban viselkedik Bogi jelenlétében.
Nehézség is lesz azonban: Samu bevallotta, hogy őt megcsókolta Bogi. Egyelőre csak az arcára adott puszit jelenti a csók, de ki tudja, mi lesz itt júniusig?
2014. december 21., vasárnap
2014. december 16., kedd
Samu, mint Casanova
Az egészet azzal kezdeném, hogy Máté kicsi kora óta nincs kibékülve a lányokkal. Az oviban soha nem játszott velük (hisz az első két hét után annyira egymásra találtak a kis barátjával, hogy csak ők ketten voltak játszópajtások). Néptánckor is kész kínszenvedés volt neki párt találni még elsőben is, és csakis egy kislánnyal hajlandó táncolni azóta is. Tőle tehát soha nem hallottam a lányok felől.
Épp ezért volt nagyon furcsa Samu.
Persze tudom, hogy Sami alkalmazkodóbb, könnyebben tud barátságot kötni, és akár lányokkal is játszik.
Már szüreti felvonuláskor feltűnt, mennyire lelkesen mesél a párjáról, Bogiról. Aztán kis idő után azt is hallottam, hogy ő a Boginak a szerelme, az övé pedig Bogi.
Ami miatt mégis úgy döntöttem, hogy ezt leírom, az a Mikulás-ünnepélyen történt esemény:
Sami egyik oldalán Peti ült, másik oldalára Bogi került (hogy hogyan, azt nem tudom, most azt mondom, hogy ők direkt ültek egymás mellé). Még el sem kezdődött a műsor, de már készültek olyan képek, amelyeken Bogi lelkesen bújt Samuhoz, és volt olyan is, hogy nem csak bújik, de karolja is. Édesek voltak :)
A Mikulás ünnepély végén, amikor újra fényképezni akartam őket, ez a kép fogadott (és ez azóta is mosolyra húzza a számat, mert olyan hihetetlenül aranyosak, őszinték voltak):
Samu ült a padon, féloldalasan tartva a lábait, Bogi lábai pedig Samu lábain keresztbe vetve. Samu keze Bogi lábain, és gondolom, Bogi keze is ott volt. Rájuk néztem, és csak mosolyogtam. Szóltam Samunak, felém fordult, de meg nem mozdult. Aztán amikor Bogit hívta a Mikulás, kiment a csomagjáért, és teljesen természetes mozdulattal, ugyanúgy visszaült. Sami pedig szintén. Nem beszéltek, hogy hogy üljenek, ez így jött nekik teljesen természetesen, gyermeki ártatlansággal, őszintén.
Azóta pedig azt a titkot is megsúgta nekem Samu, hogy ők a Bogival már megbeszélték, hogyha felnőttek lesznek, akkor vesznek közösen egy házat, ott fognak lakni, és még csókolózni is fognak. De igaziból ám! Mert neki a Bogi lesz a felesége, mert ők szerelmesek.
Tegnap pedig vitte Boginak a kinder-tojásban talált lányos karkötőt. Még az óvó néni elől is eldugta, de sajnos Bogi épp hiányzott, így én lettem délután a megbízott. Bogi örült, a karkötőt feltette a kezére, ma pedig megbeszélték Samuval, hogy tetszik neki.
Jó látni, hogy Samci ilyen kis lovag ;) Imádom, a rosszcsontságától függetlenül.
Ja, és kíváncsian várom a végkifejletet ... ki tudja, mit hoz a jövő!
És íme a kép:
Épp ezért volt nagyon furcsa Samu.
Persze tudom, hogy Sami alkalmazkodóbb, könnyebben tud barátságot kötni, és akár lányokkal is játszik.
Már szüreti felvonuláskor feltűnt, mennyire lelkesen mesél a párjáról, Bogiról. Aztán kis idő után azt is hallottam, hogy ő a Boginak a szerelme, az övé pedig Bogi.
Ami miatt mégis úgy döntöttem, hogy ezt leírom, az a Mikulás-ünnepélyen történt esemény:
Sami egyik oldalán Peti ült, másik oldalára Bogi került (hogy hogyan, azt nem tudom, most azt mondom, hogy ők direkt ültek egymás mellé). Még el sem kezdődött a műsor, de már készültek olyan képek, amelyeken Bogi lelkesen bújt Samuhoz, és volt olyan is, hogy nem csak bújik, de karolja is. Édesek voltak :)
A Mikulás ünnepély végén, amikor újra fényképezni akartam őket, ez a kép fogadott (és ez azóta is mosolyra húzza a számat, mert olyan hihetetlenül aranyosak, őszinték voltak):
Samu ült a padon, féloldalasan tartva a lábait, Bogi lábai pedig Samu lábain keresztbe vetve. Samu keze Bogi lábain, és gondolom, Bogi keze is ott volt. Rájuk néztem, és csak mosolyogtam. Szóltam Samunak, felém fordult, de meg nem mozdult. Aztán amikor Bogit hívta a Mikulás, kiment a csomagjáért, és teljesen természetes mozdulattal, ugyanúgy visszaült. Sami pedig szintén. Nem beszéltek, hogy hogy üljenek, ez így jött nekik teljesen természetesen, gyermeki ártatlansággal, őszintén.
Azóta pedig azt a titkot is megsúgta nekem Samu, hogy ők a Bogival már megbeszélték, hogyha felnőttek lesznek, akkor vesznek közösen egy házat, ott fognak lakni, és még csókolózni is fognak. De igaziból ám! Mert neki a Bogi lesz a felesége, mert ők szerelmesek.
Tegnap pedig vitte Boginak a kinder-tojásban talált lányos karkötőt. Még az óvó néni elől is eldugta, de sajnos Bogi épp hiányzott, így én lettem délután a megbízott. Bogi örült, a karkötőt feltette a kezére, ma pedig megbeszélték Samuval, hogy tetszik neki.
Jó látni, hogy Samci ilyen kis lovag ;) Imádom, a rosszcsontságától függetlenül.
Ja, és kíváncsian várom a végkifejletet ... ki tudja, mit hoz a jövő!
És íme a kép:
2014. december 6., szombat
Életjel
Az áprilisi föld napja, a tanévzáró, nyári élmények egy része mind vázlati státuszban várta sorsát, én meg meg sem tudom mondani, mikor jártam errefelé.
A pesti nyaralás részletezésére mindenképp szakítok majd időt, most pedig a jelenlegi helyzetről pár szót.
A nyári szünetben nagyon sokat rajzoltam, nagyon jó volt, kikapcsolt, és hiányzik :( De mióta elkezdődött az iskola, sajnos ez a tevékenység háttérbe szorult, nagyon kevés a szabadidő, és nehezen állok neki, hisz tudom, milyen sokáig tart. Persze pár kép azért elkészült, de nagyon nehezen álltam nekik (kérésre készültek). Most azt gondolom, hogyha saját örömömre akartam volna rajzolni, könnyebben nekiálltam volna. Reggel is sötét van - nyáron emiatt is könnyebben ment. Korán keltem, és rajzoltam. Most meg sötét van és hideg ... én meg inkább ilyenkor mást csinálok.
A képeim itt megnézhetők.
Szeptemberben nekiálltam egy programnak: reggeli 30 perc sétának indult, aztán késztetést éreztem, hogy bele-belefussak. Jó volt, tetszett, éreztem, hogy egyre könnyebben futok és egyre többet. Persze nem futottam végig, dombnak felfele nem tudom mikor fog menni, de ez nekem így is megfelelt. Aztán jöttek a sötét reggelek, a hidegek, na meg betegség is többször megszakította, úgyhogy most nem megyek. De tavasszal mindenképpen szeretném újra elkezdeni, akkor egy kis hozzászokás után komolyabb futásprogramot is szeretnék végigcsinálni. A tél nem az én barátom .. a múltkori hideg szabályosan fájdította belül az orrom, és a fülem is érzékeny ... persze lenne megoldás, egy csősál, Timi javaslatára, de most ez sem segít. Tudom, kifogás, de most nincs erőm hozzá ...
Már karácsonyra készülődünk lassan, jelenleg épp a Mikulás kellős közepén vagyunk.
Hihetetlen, milyen aranyos Peti, aki a múlt hetet végigénekelte itthon: Télapó itt van, Hull a pelyhes, Cifra palota háromszögében :) a nagyobbak nem voltak ilyen éneklősek, de nagyon jó hallgatni, vele énekelni.
Jó volt látni a héten a várakozás izgalmát is, és az örömöt, amikor megjött a Télapó. Annyira hisznek, jó velük ezt átélni. Az iskolában persze előkerül mindig az igazi- nem igazi Télapó, de annyira hisznek még ők, hogy komolyan nem is fordul meg a fejükben, és szabályosan fel voltak háborodva- amikor az egyik felsős fiú azt mondta nekik, hogy nincs is Télapó-, hogy mit is képzel, hogy mondhat ilyen butaságot? Az iskolában az én Mikulásomtól ezt kapták.
Holnap ovis Mikulás lesz egy kis műsorral, na meg a szokásos adventi vásár, amire én is készítettem pár dolgot: cserép-angyalkát, fakanál-szarvast, kúp-díszt.
Jó volt az ünnepekre hangolódni ;)
Még két hét, és mindenki itthon lesz ... jó lenne addigra egy kis hó is. Bár az időjárás-előrejelzés nem kecsegtet ilyen idővel ...
A pesti nyaralás részletezésére mindenképp szakítok majd időt, most pedig a jelenlegi helyzetről pár szót.
A nyári szünetben nagyon sokat rajzoltam, nagyon jó volt, kikapcsolt, és hiányzik :( De mióta elkezdődött az iskola, sajnos ez a tevékenység háttérbe szorult, nagyon kevés a szabadidő, és nehezen állok neki, hisz tudom, milyen sokáig tart. Persze pár kép azért elkészült, de nagyon nehezen álltam nekik (kérésre készültek). Most azt gondolom, hogyha saját örömömre akartam volna rajzolni, könnyebben nekiálltam volna. Reggel is sötét van - nyáron emiatt is könnyebben ment. Korán keltem, és rajzoltam. Most meg sötét van és hideg ... én meg inkább ilyenkor mást csinálok.
A képeim itt megnézhetők.
Szeptemberben nekiálltam egy programnak: reggeli 30 perc sétának indult, aztán késztetést éreztem, hogy bele-belefussak. Jó volt, tetszett, éreztem, hogy egyre könnyebben futok és egyre többet. Persze nem futottam végig, dombnak felfele nem tudom mikor fog menni, de ez nekem így is megfelelt. Aztán jöttek a sötét reggelek, a hidegek, na meg betegség is többször megszakította, úgyhogy most nem megyek. De tavasszal mindenképpen szeretném újra elkezdeni, akkor egy kis hozzászokás után komolyabb futásprogramot is szeretnék végigcsinálni. A tél nem az én barátom .. a múltkori hideg szabályosan fájdította belül az orrom, és a fülem is érzékeny ... persze lenne megoldás, egy csősál, Timi javaslatára, de most ez sem segít. Tudom, kifogás, de most nincs erőm hozzá ...
Már karácsonyra készülődünk lassan, jelenleg épp a Mikulás kellős közepén vagyunk.
Hihetetlen, milyen aranyos Peti, aki a múlt hetet végigénekelte itthon: Télapó itt van, Hull a pelyhes, Cifra palota háromszögében :) a nagyobbak nem voltak ilyen éneklősek, de nagyon jó hallgatni, vele énekelni.
Jó volt látni a héten a várakozás izgalmát is, és az örömöt, amikor megjött a Télapó. Annyira hisznek, jó velük ezt átélni. Az iskolában persze előkerül mindig az igazi- nem igazi Télapó, de annyira hisznek még ők, hogy komolyan nem is fordul meg a fejükben, és szabályosan fel voltak háborodva- amikor az egyik felsős fiú azt mondta nekik, hogy nincs is Télapó-, hogy mit is képzel, hogy mondhat ilyen butaságot? Az iskolában az én Mikulásomtól ezt kapták.
Holnap ovis Mikulás lesz egy kis műsorral, na meg a szokásos adventi vásár, amire én is készítettem pár dolgot: cserép-angyalkát, fakanál-szarvast, kúp-díszt.
Jó volt az ünnepekre hangolódni ;)
Még két hét, és mindenki itthon lesz ... jó lenne addigra egy kis hó is. Bár az időjárás-előrejelzés nem kecsegtet ilyen idővel ...
2014. július 22., kedd
Balcsi
Igaz, voltunk már idén nyáron egyszer a Balcsin, de akkor még nem volt olyan kánikula, mint most.
Hétvégén azonban igazi strandidő volt, így mindenképpen esedékessé vált a strandolás. Zsolti szombaton délutános volt, így ő nem tudott jönni, Marcsiék pedig Kaposvárra mentek a Zsombiért, így csak én maradtam a gyerekekkel. Bundiék viszont lelkesen beleegyeztek a megkeresésemre.
A gyerekek ennek pedig nagyon örültek, hisz a Bundával és az Anitával mindig nagyon jókat tudnak játszani, bohóckodni. A víz nagyon kellemes volt, sokat voltunk bent. Pepi inkább velem szórakozott, bár a chaga-vonatba Máté mindig lelkesen bevonta: Bunda húzta Petit, Peti úszógumijába kapaszkodott Samu, Samuba pedig Máté. Jól elszórakoztak, majd ettünk egyet. Hihetetlen, de ezt is megértük: délután 1/2 5-kor a Balaton parton ezt hallottuk: elfogyott a lángos ... akkor tán dagasztani kellene. Szerencsére a másik büfénél kaptunk, és helyben sütött finom pizzát is ettünk.
Evés után az óriáscsúszda felé vettük az irányt. 10-es jegyet vettem, gondoltam, hogy Saminak is tetszik majd. Hát annyira nem.
Az első csúszásra Máté, Sami és Bundi ment fel. Máté csúszott egyedül, neki végig nagyon tetszett, és még arra is volt ideje, hogy a célegyenesbe befordulva mindig kiabáljon: most jövök!
Sami Bundával együtt csúszott. A csúszással nem volt baja (mint hosszas kérdezősködés után kiderült), a nagy vízbe csobbanás viszont nem tetszett neki. Az első csúszáskor nem tudta rendesen megtartani Bundi, így megijedt. És bár utána még rábeszéltem egy csúszásra, amikor már szerencsésebb volt az érkezés, mégsem akart többet csúszni. Nem erőltettem, Máté viszont örömmel bevállalta a maradék csúszást. Nem számított, hogy hányszor kell lépcsőzni.
Kis gubanc után sikeresen hazaértünk kb. 3/4 8-kor. A gubanc a kocsival volt ... nem akart indulni. Valami baj lehet a kulccsal, vagy az önindítóval vagy az érintkezéssel ... Máté viszont kérte az Istent, így elindult ... olyan édes volt,. ahogy megjegyezte, hogy csak az Istent kell kérni, és minden rendben is lesz :)
Vasárnap többen indultunk a Balaton fel Zsolti is jött velünk, és Marcsiék is jöttek. Csúszda ekkor csak Máténak és Zsombinak volt (ők nagyon bírták, az örömöt nagyon jó volt látni az arcukon).
Kicsit fújt a szél, nekem ezért annyira nem tetszett a víz, fáztam, de a gyerekek nagyon élvezték. Különösen Samu, aki a Ferivel nagy szivacsfegyveres vízi csatát vívott. Máté és Zsombi pedig egymással csatáztak és játszottak. Hiába, ők már nagyok ...
Bár most lehűlt az idő, de hétvégére megint kánikulát mond, így biztosan újra megyünk: a homokozós játék, pléd, törölköző pedig a kocsiban várják az indulást. Így tuti nem maradnak itthon.
Hétvégén azonban igazi strandidő volt, így mindenképpen esedékessé vált a strandolás. Zsolti szombaton délutános volt, így ő nem tudott jönni, Marcsiék pedig Kaposvárra mentek a Zsombiért, így csak én maradtam a gyerekekkel. Bundiék viszont lelkesen beleegyeztek a megkeresésemre.
A gyerekek ennek pedig nagyon örültek, hisz a Bundával és az Anitával mindig nagyon jókat tudnak játszani, bohóckodni. A víz nagyon kellemes volt, sokat voltunk bent. Pepi inkább velem szórakozott, bár a chaga-vonatba Máté mindig lelkesen bevonta: Bunda húzta Petit, Peti úszógumijába kapaszkodott Samu, Samuba pedig Máté. Jól elszórakoztak, majd ettünk egyet. Hihetetlen, de ezt is megértük: délután 1/2 5-kor a Balaton parton ezt hallottuk: elfogyott a lángos ... akkor tán dagasztani kellene. Szerencsére a másik büfénél kaptunk, és helyben sütött finom pizzát is ettünk.
Evés után az óriáscsúszda felé vettük az irányt. 10-es jegyet vettem, gondoltam, hogy Saminak is tetszik majd. Hát annyira nem.
Az első csúszásra Máté, Sami és Bundi ment fel. Máté csúszott egyedül, neki végig nagyon tetszett, és még arra is volt ideje, hogy a célegyenesbe befordulva mindig kiabáljon: most jövök!
Sami Bundával együtt csúszott. A csúszással nem volt baja (mint hosszas kérdezősködés után kiderült), a nagy vízbe csobbanás viszont nem tetszett neki. Az első csúszáskor nem tudta rendesen megtartani Bundi, így megijedt. És bár utána még rábeszéltem egy csúszásra, amikor már szerencsésebb volt az érkezés, mégsem akart többet csúszni. Nem erőltettem, Máté viszont örömmel bevállalta a maradék csúszást. Nem számított, hogy hányszor kell lépcsőzni.
Kis gubanc után sikeresen hazaértünk kb. 3/4 8-kor. A gubanc a kocsival volt ... nem akart indulni. Valami baj lehet a kulccsal, vagy az önindítóval vagy az érintkezéssel ... Máté viszont kérte az Istent, így elindult ... olyan édes volt,. ahogy megjegyezte, hogy csak az Istent kell kérni, és minden rendben is lesz :)
Vasárnap többen indultunk a Balaton fel Zsolti is jött velünk, és Marcsiék is jöttek. Csúszda ekkor csak Máténak és Zsombinak volt (ők nagyon bírták, az örömöt nagyon jó volt látni az arcukon).
Kicsit fújt a szél, nekem ezért annyira nem tetszett a víz, fáztam, de a gyerekek nagyon élvezték. Különösen Samu, aki a Ferivel nagy szivacsfegyveres vízi csatát vívott. Máté és Zsombi pedig egymással csatáztak és játszottak. Hiába, ők már nagyok ...
Bár most lehűlt az idő, de hétvégére megint kánikulát mond, így biztosan újra megyünk: a homokozós játék, pléd, törölköző pedig a kocsiban várják az indulást. Így tuti nem maradnak itthon.
2014. július 11., péntek
Jobb agyféltekés rajztanfolyamon jártam
Zsolti telefont vett magának pár hónapja épp annyi pénzért, amennyibe egy ilyen jobb agyféltekés rajztanfolyam kerül. Megbeszéltük, hogy ami neki a telefon, az nekem ez a tanfolyam lesz. Mert megengedhetem magamnak ...
Rettentően vártam ... és nem csalódtam! Szuper volt!
Siófok, 2014. jún. 30.- júl. 3. rajztanfolyam.com
1. nap: Legelső feladatunk- még a bemutatkozás előtt, minden instrukció nélkül, az alapján amit eddig tudtunk- négy rajz elkészítése volt: 1. Önarckép, 2. Választott portré, 3. Egy személy emlékezetből, 4. Kéz-rajz.
Na nem mondom, hogy valamelyest nem tudok rajzolni, hisz végtére is vizuális nevelés a műveltség-területem, de azért mégis ... az emlékezetből rajzolás soha nem tartozott a kedvenceim közé. De ennek ellenére minden zokszó nélkül teljesítettem/ teljesítettük ezt a feladatot.
Ezután következett a bemutatkozás, ami ebédszünetig elhúzódott, mert elég sokan, kb. 20-an vagyunk, és nem csak száraz bemutatkozás volt, hanem hozzá is fűztek a bemutatkozásokhoz néhány tanfolyammal kapcsolatos dolgot.
Aztán ebéd után kezdődött a rajzolás. Ez számomra nem volt teljesen ismeretlen, hisz 2 éve nyáron egyszer én már nekiálltam ennek: letöltöttem a könyvet és a munkafüzetet, és el is kezdtem olvasni, rajzolni, de aztán idő hiányában abbamaradt. Mert a könyvet olvasni kell, a feladatokat értelmezni, és nincs, aki szóljon, ha elakadsz. A tanfolyamon viszont elmondták az instrukciókat, hogy mire kell és hogyan figyelni, és ha valami nehezebben ment, akkor pár szóval segítettek.
Nagyon pozitív volt egyébként az egész légkör: ami tölti az embert. Többször hangoztatta Kitti és Mariann is, hogy ők nem kritizálnak, sem pozitív, sem negatív értelemben, mert nem az a cél. Nem tökéletesen és hibátlanul kell rajzolni, hanem szívesen, lelkesedéssel. Nem nekik kell, hogy tetsszen a rajz, hanem minket kell, hogy elégedettséggel töltsön el. Akkor is, ha nem tökéletes. Azt kell érezzük, hogy akkor, abban a percben az úgy tökéletes. még ha nem is az. Ha tudjuk, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk a cél érdekében, akkor igenis legyünk elégedettek :)
Egyébként az is igaz, hogy a rajzos jótanácsok mellett (pl. szem, portréknál), az egész tanfolyamon a hangsúly a kikapcsolásról, a felszabadultságról, a tevékenység élvezetéről, a pozitív hozzáállásról szólt. Több videót is megnéztünk a pozitív beállítottságról, melyek lényege az volt, ha nem adod fel és kitartó vagy, akkor mindenre, de tényleg mindenre képes vagy. Legyen szó egy rajzról, fogyásról, vagy épp betegségből való meggyógyulásról.
Visszatérve az első nap délutánjára: azzal kezdtük, ami később is végigkísért minket: fejtetőn rajzolás, és vonalak. Kaptunk egy képet, amiből 2 centis sávot láttunk. Nem tudtuk, hogy mi van a képen (mert nem is kell tudni, mit rajzolunk ... mindig csak vonalakat, foltokat rajzolunk. Világosabbat, sötétebbet, árnyaltat, kisebbet, nagyobbat. De nem kezet, szemet, orrot vagy akármit. Ez egy nagyon fontos dolog, hogy el tudjunk vonatkoztatni az agyunkban a megszokott sztereotípiáktól. Semmit nem úgy rajzolunk, ahogy megszoktuk, hanem nagyon apró részletekben gondolkodunk. Ezért volt a letakarás (később is, pl. a portrénál nem az egészet néztük, hanem takartunk, és a látott részletnél is mindig csak egy kicsi vonalra, foltra koncentráltunk. Nem csoda, ha egy porté, kb 3 óra alatt készült el. De tudjuk: jó munkához idő kell. (Többször megjegyeztem a tanfolyam során, hogy az én meglátásom szerint nagyon sok olyan gyerek van, aki emiatt nem képes rajzolni: mert rögtön akarná az eredményt. Egy rajzórán is iszonyatosan nehéz (nagyobbak, pl. 6.-as) rávenni, hogy egész órán dolgozzon. Nem tud addig mit kezdeni a lappal és a ceruzával. pedig lehet.
Ami tehát előttünk volt: egy kép, amiből két centis sávot láttunk, tehát vonalakat. Figyelni kellett hogy melyik vonal hol kezdődik, hol ér véget, merre tart, milyen vastag Rajzoltunk így egy Picasso képet és egy asszony portréját. Ezt a fejtetőn rajzolást kipróbáltam már korábban a hatodikosokkal, de nem nagyon voltak partnerek: küzdött a bal agyféltekéjük rendesen (nem látták értelmét, hülyeségnek tűnt). de mégis születtek lovak, amit egyébként nem tudtak volna lerajzolni. Persze mint mindennek, ennek is a gyakorlás jót tesz, mert az ember szeme hozzászokik, hogy mire figyeljen.
Nagyon fontos tényező volt a vakkontúr rajzolása: sokszor csináltuk, nem szerettük, de az agyunknak kellett, hogy kicsit lecsillapodjunk, lassítsunk és csak a feladatra, az adott vonalra szenteljük teljes figyelmünket. Klasszikus zene is szólt végig, ami tudat alatt ellazít, még akkor is, ha egy idő után nem is hallottuk.
Még az első napon megtörtént ez első olyan rajz, ahol már árnyékoltunk, és sok figyelmet szenteltünk neki: egy cipőnek. És meglepő módon, de már a cipők is jó sikerültek (én annyira nem voltam elégedett). A tanfolyam végén szervezett kiállításnak már ezek is szereplői voltak.
2. nap: A nap témája a negatív tér, negatív terek voltak ... más látásmódot adott nekünk. Mire figyelj, mire ne, mi a fontos. Mert az agyunk mindig valamit akar rajzolni: pl. széket. De ekkor a széket nem úgy rajzoltuk, ahogy szoktuk, hanem a negatív tereket a szék vonalai között. Pl. a támlája közti teret, téglalapokat rajzoltunk, azok vonalaira, egymáshoz való viszonyára figyeltünk. Ugyanaz a vonal, mit a támla vonala, de nem a támlára, hanem a mögötte lévő térre összpontosítva. Ekkor fekete-fehér képek születtek, mintha megvilágítanánk egy tárgyat, és a csak a falra vetített árnyékát rajzolnánk le. Több ilyen feladat volt: A Gondolkodó-ról, székről, levelekről is készült ilyen kép.
Aztán egy vakkontúr után odafigyelve kellett lerajzolni a kezünket. Nekem tetszett ez a feladat, mert általánosban, felsőben is rajzoltunk többször ilyet (persze akkor nem tetszett, de most már bele tudtam igazán mélyedni). Az ez utáni feladat annyira nem volt begyere ... bár ilyet vagy hasonlót (összegyűrt papír) is rajzoltunk általánosban, de ez nagyon nehéz, vagy értelmetlennek látja csak az agyam. Itt hófehér rongy volt ... tetézte a nehézséget, hogy épp ablak előtt ültem, ahol minden egyes függöny-libbenésnél változott az árnyék.
Minden nagyobb feladat után kirakták az összes rajzot, és gyönyörködtünk. Általános jellemző volt, hogy a másikét jobban tudjuk értékelni, mint a sajátunkat. Igaza volt Mariannának akkor, amikor azt mondta, hogy mennyire nehezen fogadjuk el, ha bárki jót mond rólunk és dicsér. Tetszik a szívünknek, a lelkünknek, de mindig visszakozunk ... hogy itt és itt nem jó, lehetne javítani. Pedig az ott és akkor tényleg úgy tökéletes. Mert abban a munkafolyamatban ez volt a legtöbb, amit ki tudtunk hozni magunkból. Fogadjuk el mindig azt az állapotot, amiben épp vagyunk egy folyamatban- ezt Kitti hangoztatta többször. És ez nem a rajzról szólt. Fogadjuk el magunkat, a munkánkat, és ne másnak akarjunk megfelelni, ne azt akarjuk, hogy másnak tetsszen a rajzunk. Mi magunk kell, hogy jól érezzük magunkat a tevékenység közben (legyen az rajzolás, festés, éneklés, főzés vagy épp takarítás), és csak nekem kell, hogy tetsszen a végeredmény. Ha másnak is tetszik, az egy plusz öröm, ha esetleg ki akarják állítani, az még több plusz, de soha ne ezért alkossunk ... csak magáért az élvezetért, amit közben érzünk. És az elégedettségért, hogy ezt én csináltam.
Nagyszerű gondolatok ... és ezek voltak a tanfolyam során a pluszok. Nem csak azt tanultuk, hogy hogyan rajzoljunk (vagyis hogy konkrétan hogyan azt annyira nem is), hanem ez a sok-sok pozitív megerősítés tette teljesen felejthetetlenné ezt a 4 napot.
Persze nekem maga a 4 nap nyugalom is hatalmas feltöltődés volt, és hogy ez a 4 nap épp így telt, azért tényleg hálás vagyok a sorsnak.
Bocs, mindig elkalandozok ... pedig még mindig ugyanarról írok: a rajztanfolyamról :)
A ruha volt a 2. nap végpontja, de kissé megnyugtattak minket: most nagyon mély vízbe lettünk dobva, hogy nagyon meg akarjuk figyelni az árnyékokat, a foltokat, következő munkáinknál viszont ennyire nem lesz szükségünk. Kevesebb is elég lesz.
És tényleg így is lett.
A 3. napon egy középkori férfiember profilját kellett lerajzolni, nagyon aprólékosan, minden részletre odafigyelve.
Fejtetőn még mindig, és nem arra figyelve, hogy milyen testrészt rajzolunk, hanem csak arra az egy vonalra, foltra koncentrálva, amit épp rajzolunk. Kételyekkel a fejemben álltam neki, de tettem a dolgom. Amikor pedig az arca kezdett kirajzolódni, egész jóképű pasi bukkant elő, és innen már nagyobb volt a lelkesedésem is. Láttam az alagút végét. Jól sikerült, és érdekes, hogy mindannyian ugyanazt a portrét rajzoltuk, mégis hányféle lett. És mind jó ...
Ezen a napon délután már csak egy feladatunk volt, igaz, az nagy falat. Az első napon lerajzolt választott portrét kellett újra lerajzolni, az eddigi tapasztalatainkat, tudásunkat felhasználva. Nagyon furcsa élmény volt, mert ez volt az első olyan alkotás, ahol nem kintről befelé, hanem belülről kifelé haladtunk a rajzolással: szemek, orr, száj, és csak utána a körvonal, az is csak segédvonalakkal.
A kidolgozott szemeknél azt éreztem, hogy ez akár egy állatnak a szeme is lehetne. 4 órányi munka után pedig meg is született az eredmény: egy kisfiú portréja. Jó lett, az arca kifejezetten tetszett, de a haja kívánnivalót hagyott és hagy maga után. Már az elején frusztrált a gyermek szőke, göndör haja ... nem csoda. És azóta is a hajjal van a legtöbb bajom. De dolgozom az ügyön.
Ezek a portrék kikerültek a falra az első napon készültek fölé. iszonyatos nagy különbségek voltak! Ha nem vagyok ott, és nem tudom, hogy én/mi csináltuk, majdhogynem el sem hiszem. pedig láttam már ilyen előtte-utána rajzokat a honlapon, de akkor még csak ámult az ember. Most azonban mi is benne voltunk nyakig.
A 4. napon csak egyetlen feladatunk volt: önarckép fénykép alapján. Persze nagy segítség egy grafit ceruzarajzhoz egy fekete-fehér kép, na meg erre nem annyi időnk volt, mint az első napi rajzra. Ez a feladat nekem sokkal jobban tetszett, mint a szőke, göndör hajú kisfiú rajzolása. Gondolom épp a szőke, göndör haja miatt. Az pedig, amikor felfedeztem, hogy te szent ég, tényleg én rajzoltam, és tényleg én nézek vissza a papírról, nagyon jó és furcsa érzés volt. Boldogság, hogy sikerült, képes vagyok rá!
A tanfolyam lezárásaképpen volt még videós, beszélgetős rész, aztán pedig egy rögtönzött kiállítás a munkáinkból, ahol a hívott családtagok is ámulhattak.
Nagyon jó volt ez a négy nap, igazi feltöltődés!
Az pedig, hogy lesz folytatása, nem kérdés: színes- és festőtanfolyam is várja a jelentkezésemet :) És ha nem is most, hanem jövő nyáron, de biztosan nem hiába várja.
Egy hete ért véget a tanfolyam, és azóta minden nap rajzoltam. 21 nap kell a rögzüléshez, és igyekszem jó úton haladni, hogy ez sikerüljön is. Készült azóta Máté-, Samu- és Peti-portré, madárka virágzó ágon és sas is. Bár ténylegesen nem, de ezek a rajzok, akkor így voltak tökéletesek: a rajzok.
Rettentően vártam ... és nem csalódtam! Szuper volt!
Siófok, 2014. jún. 30.- júl. 3. rajztanfolyam.com
1. nap: Legelső feladatunk- még a bemutatkozás előtt, minden instrukció nélkül, az alapján amit eddig tudtunk- négy rajz elkészítése volt: 1. Önarckép, 2. Választott portré, 3. Egy személy emlékezetből, 4. Kéz-rajz.
Na nem mondom, hogy valamelyest nem tudok rajzolni, hisz végtére is vizuális nevelés a műveltség-területem, de azért mégis ... az emlékezetből rajzolás soha nem tartozott a kedvenceim közé. De ennek ellenére minden zokszó nélkül teljesítettem/ teljesítettük ezt a feladatot.
Ezután következett a bemutatkozás, ami ebédszünetig elhúzódott, mert elég sokan, kb. 20-an vagyunk, és nem csak száraz bemutatkozás volt, hanem hozzá is fűztek a bemutatkozásokhoz néhány tanfolyammal kapcsolatos dolgot.
Aztán ebéd után kezdődött a rajzolás. Ez számomra nem volt teljesen ismeretlen, hisz 2 éve nyáron egyszer én már nekiálltam ennek: letöltöttem a könyvet és a munkafüzetet, és el is kezdtem olvasni, rajzolni, de aztán idő hiányában abbamaradt. Mert a könyvet olvasni kell, a feladatokat értelmezni, és nincs, aki szóljon, ha elakadsz. A tanfolyamon viszont elmondták az instrukciókat, hogy mire kell és hogyan figyelni, és ha valami nehezebben ment, akkor pár szóval segítettek.
Nagyon pozitív volt egyébként az egész légkör: ami tölti az embert. Többször hangoztatta Kitti és Mariann is, hogy ők nem kritizálnak, sem pozitív, sem negatív értelemben, mert nem az a cél. Nem tökéletesen és hibátlanul kell rajzolni, hanem szívesen, lelkesedéssel. Nem nekik kell, hogy tetsszen a rajz, hanem minket kell, hogy elégedettséggel töltsön el. Akkor is, ha nem tökéletes. Azt kell érezzük, hogy akkor, abban a percben az úgy tökéletes. még ha nem is az. Ha tudjuk, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk a cél érdekében, akkor igenis legyünk elégedettek :)
Egyébként az is igaz, hogy a rajzos jótanácsok mellett (pl. szem, portréknál), az egész tanfolyamon a hangsúly a kikapcsolásról, a felszabadultságról, a tevékenység élvezetéről, a pozitív hozzáállásról szólt. Több videót is megnéztünk a pozitív beállítottságról, melyek lényege az volt, ha nem adod fel és kitartó vagy, akkor mindenre, de tényleg mindenre képes vagy. Legyen szó egy rajzról, fogyásról, vagy épp betegségből való meggyógyulásról.
Visszatérve az első nap délutánjára: azzal kezdtük, ami később is végigkísért minket: fejtetőn rajzolás, és vonalak. Kaptunk egy képet, amiből 2 centis sávot láttunk. Nem tudtuk, hogy mi van a képen (mert nem is kell tudni, mit rajzolunk ... mindig csak vonalakat, foltokat rajzolunk. Világosabbat, sötétebbet, árnyaltat, kisebbet, nagyobbat. De nem kezet, szemet, orrot vagy akármit. Ez egy nagyon fontos dolog, hogy el tudjunk vonatkoztatni az agyunkban a megszokott sztereotípiáktól. Semmit nem úgy rajzolunk, ahogy megszoktuk, hanem nagyon apró részletekben gondolkodunk. Ezért volt a letakarás (később is, pl. a portrénál nem az egészet néztük, hanem takartunk, és a látott részletnél is mindig csak egy kicsi vonalra, foltra koncentráltunk. Nem csoda, ha egy porté, kb 3 óra alatt készült el. De tudjuk: jó munkához idő kell. (Többször megjegyeztem a tanfolyam során, hogy az én meglátásom szerint nagyon sok olyan gyerek van, aki emiatt nem képes rajzolni: mert rögtön akarná az eredményt. Egy rajzórán is iszonyatosan nehéz (nagyobbak, pl. 6.-as) rávenni, hogy egész órán dolgozzon. Nem tud addig mit kezdeni a lappal és a ceruzával. pedig lehet.
Ami tehát előttünk volt: egy kép, amiből két centis sávot láttunk, tehát vonalakat. Figyelni kellett hogy melyik vonal hol kezdődik, hol ér véget, merre tart, milyen vastag Rajzoltunk így egy Picasso képet és egy asszony portréját. Ezt a fejtetőn rajzolást kipróbáltam már korábban a hatodikosokkal, de nem nagyon voltak partnerek: küzdött a bal agyféltekéjük rendesen (nem látták értelmét, hülyeségnek tűnt). de mégis születtek lovak, amit egyébként nem tudtak volna lerajzolni. Persze mint mindennek, ennek is a gyakorlás jót tesz, mert az ember szeme hozzászokik, hogy mire figyeljen.
Nagyon fontos tényező volt a vakkontúr rajzolása: sokszor csináltuk, nem szerettük, de az agyunknak kellett, hogy kicsit lecsillapodjunk, lassítsunk és csak a feladatra, az adott vonalra szenteljük teljes figyelmünket. Klasszikus zene is szólt végig, ami tudat alatt ellazít, még akkor is, ha egy idő után nem is hallottuk.
Még az első napon megtörtént ez első olyan rajz, ahol már árnyékoltunk, és sok figyelmet szenteltünk neki: egy cipőnek. És meglepő módon, de már a cipők is jó sikerültek (én annyira nem voltam elégedett). A tanfolyam végén szervezett kiállításnak már ezek is szereplői voltak.
2. nap: A nap témája a negatív tér, negatív terek voltak ... más látásmódot adott nekünk. Mire figyelj, mire ne, mi a fontos. Mert az agyunk mindig valamit akar rajzolni: pl. széket. De ekkor a széket nem úgy rajzoltuk, ahogy szoktuk, hanem a negatív tereket a szék vonalai között. Pl. a támlája közti teret, téglalapokat rajzoltunk, azok vonalaira, egymáshoz való viszonyára figyeltünk. Ugyanaz a vonal, mit a támla vonala, de nem a támlára, hanem a mögötte lévő térre összpontosítva. Ekkor fekete-fehér képek születtek, mintha megvilágítanánk egy tárgyat, és a csak a falra vetített árnyékát rajzolnánk le. Több ilyen feladat volt: A Gondolkodó-ról, székről, levelekről is készült ilyen kép.
Aztán egy vakkontúr után odafigyelve kellett lerajzolni a kezünket. Nekem tetszett ez a feladat, mert általánosban, felsőben is rajzoltunk többször ilyet (persze akkor nem tetszett, de most már bele tudtam igazán mélyedni). Az ez utáni feladat annyira nem volt begyere ... bár ilyet vagy hasonlót (összegyűrt papír) is rajzoltunk általánosban, de ez nagyon nehéz, vagy értelmetlennek látja csak az agyam. Itt hófehér rongy volt ... tetézte a nehézséget, hogy épp ablak előtt ültem, ahol minden egyes függöny-libbenésnél változott az árnyék.
Minden nagyobb feladat után kirakták az összes rajzot, és gyönyörködtünk. Általános jellemző volt, hogy a másikét jobban tudjuk értékelni, mint a sajátunkat. Igaza volt Mariannának akkor, amikor azt mondta, hogy mennyire nehezen fogadjuk el, ha bárki jót mond rólunk és dicsér. Tetszik a szívünknek, a lelkünknek, de mindig visszakozunk ... hogy itt és itt nem jó, lehetne javítani. Pedig az ott és akkor tényleg úgy tökéletes. Mert abban a munkafolyamatban ez volt a legtöbb, amit ki tudtunk hozni magunkból. Fogadjuk el mindig azt az állapotot, amiben épp vagyunk egy folyamatban- ezt Kitti hangoztatta többször. És ez nem a rajzról szólt. Fogadjuk el magunkat, a munkánkat, és ne másnak akarjunk megfelelni, ne azt akarjuk, hogy másnak tetsszen a rajzunk. Mi magunk kell, hogy jól érezzük magunkat a tevékenység közben (legyen az rajzolás, festés, éneklés, főzés vagy épp takarítás), és csak nekem kell, hogy tetsszen a végeredmény. Ha másnak is tetszik, az egy plusz öröm, ha esetleg ki akarják állítani, az még több plusz, de soha ne ezért alkossunk ... csak magáért az élvezetért, amit közben érzünk. És az elégedettségért, hogy ezt én csináltam.
Nagyszerű gondolatok ... és ezek voltak a tanfolyam során a pluszok. Nem csak azt tanultuk, hogy hogyan rajzoljunk (vagyis hogy konkrétan hogyan azt annyira nem is), hanem ez a sok-sok pozitív megerősítés tette teljesen felejthetetlenné ezt a 4 napot.
Persze nekem maga a 4 nap nyugalom is hatalmas feltöltődés volt, és hogy ez a 4 nap épp így telt, azért tényleg hálás vagyok a sorsnak.
Bocs, mindig elkalandozok ... pedig még mindig ugyanarról írok: a rajztanfolyamról :)
A ruha volt a 2. nap végpontja, de kissé megnyugtattak minket: most nagyon mély vízbe lettünk dobva, hogy nagyon meg akarjuk figyelni az árnyékokat, a foltokat, következő munkáinknál viszont ennyire nem lesz szükségünk. Kevesebb is elég lesz.
És tényleg így is lett.
A 3. napon egy középkori férfiember profilját kellett lerajzolni, nagyon aprólékosan, minden részletre odafigyelve.
Fejtetőn még mindig, és nem arra figyelve, hogy milyen testrészt rajzolunk, hanem csak arra az egy vonalra, foltra koncentrálva, amit épp rajzolunk. Kételyekkel a fejemben álltam neki, de tettem a dolgom. Amikor pedig az arca kezdett kirajzolódni, egész jóképű pasi bukkant elő, és innen már nagyobb volt a lelkesedésem is. Láttam az alagút végét. Jól sikerült, és érdekes, hogy mindannyian ugyanazt a portrét rajzoltuk, mégis hányféle lett. És mind jó ...
Ezen a napon délután már csak egy feladatunk volt, igaz, az nagy falat. Az első napon lerajzolt választott portrét kellett újra lerajzolni, az eddigi tapasztalatainkat, tudásunkat felhasználva. Nagyon furcsa élmény volt, mert ez volt az első olyan alkotás, ahol nem kintről befelé, hanem belülről kifelé haladtunk a rajzolással: szemek, orr, száj, és csak utána a körvonal, az is csak segédvonalakkal.
A kidolgozott szemeknél azt éreztem, hogy ez akár egy állatnak a szeme is lehetne. 4 órányi munka után pedig meg is született az eredmény: egy kisfiú portréja. Jó lett, az arca kifejezetten tetszett, de a haja kívánnivalót hagyott és hagy maga után. Már az elején frusztrált a gyermek szőke, göndör haja ... nem csoda. És azóta is a hajjal van a legtöbb bajom. De dolgozom az ügyön.
Ezek a portrék kikerültek a falra az első napon készültek fölé. iszonyatos nagy különbségek voltak! Ha nem vagyok ott, és nem tudom, hogy én/mi csináltuk, majdhogynem el sem hiszem. pedig láttam már ilyen előtte-utána rajzokat a honlapon, de akkor még csak ámult az ember. Most azonban mi is benne voltunk nyakig.
A 4. napon csak egyetlen feladatunk volt: önarckép fénykép alapján. Persze nagy segítség egy grafit ceruzarajzhoz egy fekete-fehér kép, na meg erre nem annyi időnk volt, mint az első napi rajzra. Ez a feladat nekem sokkal jobban tetszett, mint a szőke, göndör hajú kisfiú rajzolása. Gondolom épp a szőke, göndör haja miatt. Az pedig, amikor felfedeztem, hogy te szent ég, tényleg én rajzoltam, és tényleg én nézek vissza a papírról, nagyon jó és furcsa érzés volt. Boldogság, hogy sikerült, képes vagyok rá!
A tanfolyam lezárásaképpen volt még videós, beszélgetős rész, aztán pedig egy rögtönzött kiállítás a munkáinkból, ahol a hívott családtagok is ámulhattak.
Nagyon jó volt ez a négy nap, igazi feltöltődés!
Az pedig, hogy lesz folytatása, nem kérdés: színes- és festőtanfolyam is várja a jelentkezésemet :) És ha nem is most, hanem jövő nyáron, de biztosan nem hiába várja.
Egy hete ért véget a tanfolyam, és azóta minden nap rajzoltam. 21 nap kell a rögzüléshez, és igyekszem jó úton haladni, hogy ez sikerüljön is. Készült azóta Máté-, Samu- és Peti-portré, madárka virágzó ágon és sas is. Bár ténylegesen nem, de ezek a rajzok, akkor így voltak tökéletesek: a rajzok.
2014. július 2., szerda
Vasárnap
Idén is megrendezték a mi falunkon is áthaladó biciklis versenyt (http://www.extrememan113.hu/versenykiiras). Mi idén nem készültünk rá (mármint a szurkolásra) annyira, mint tavaly. Tudtam, hogy lesz, de csak vasárnap, anyuéktól hazafelé jutott el tényleg az agyamig, amikor a sárga pólós irányítókat láttam.
Siettünk volna aludni, de azért egy kicsit, 20-25 percre azért kiálltunk a ház elé szurkolni a versenyzőknek Samuval és Petivel.
Nagyon aranyosak voltak, Sami mindenkinek kiabált, hogy hajrá, hajrá, Peti meg amikor elfáradt a kiabálásba, akkor tapsolt. Örömmel nyugtázták sok versenyző után, hogy visszaintegetett a bácsi, vagy mutatott valamit, vagy akár ő is "hajrá, hajrá"-zott, vagy mosolygott. És ez nekik elég is volt jutalmul ... Mondtam nekik, hogy mennyire örülnek, hogy te itt állsz és szurkolsz nekik. Akkor is, ha épp "csak" egy mosoly telik tőlük a szenvedések közepedte.
Le a kalappal minden versenyző előtt, aki ekkora teljesítményre képes!
Ami miatt korábban akartunk délután lefeküdni, az az volt, hogy Samci buszozni szeretett volna. Marika mama ment busszal Siófokra a dédihez a kórházba, őt akarta elkísérni Samu. Ehhez viszont aludnia kellett legalább egy kicsit. A busz 1/4 3-kor indult. A kicsit későbbi alvás nem akadályozta ebben, már idő nap előtt felkelt, majd nagy lelkesedéssel indult neki a nagy kalandnak. Tetszett is neki (menetrend szerinti buszon még nem is ült, az önkormányzat buszán is talán 1-2-szer), de hazafelére már elfáradt ... de megérte neki :)
Máté sem lógatta vasárnap itthon a lábát. Ő a Bandival és a Norbikával teljesítette egyik nagy-nagy vágyát: horgászott. Norbi már régóta nagy pecás (unokatesóm 4.-es fia), a papája meg pláne ... Máté is nagyon régóta rágja az apja fülét a horgászás miatt, de nekünk nincs rendes felszerelésünk, anélkül meg mi értelme lenne. De így teljesült a vágya, nagy boldogsággal ért haza az 5 órán át tartó pecázásról. És csak mesélt, mesélt és mesélt ...
A dédi ígért neki rendes horgászfelszerelést, amit elvileg a mai napon meg is kap. És akkor rettegjetek halacskák!
Siettünk volna aludni, de azért egy kicsit, 20-25 percre azért kiálltunk a ház elé szurkolni a versenyzőknek Samuval és Petivel.
Nagyon aranyosak voltak, Sami mindenkinek kiabált, hogy hajrá, hajrá, Peti meg amikor elfáradt a kiabálásba, akkor tapsolt. Örömmel nyugtázták sok versenyző után, hogy visszaintegetett a bácsi, vagy mutatott valamit, vagy akár ő is "hajrá, hajrá"-zott, vagy mosolygott. És ez nekik elég is volt jutalmul ... Mondtam nekik, hogy mennyire örülnek, hogy te itt állsz és szurkolsz nekik. Akkor is, ha épp "csak" egy mosoly telik tőlük a szenvedések közepedte.
Le a kalappal minden versenyző előtt, aki ekkora teljesítményre képes!
Ami miatt korábban akartunk délután lefeküdni, az az volt, hogy Samci buszozni szeretett volna. Marika mama ment busszal Siófokra a dédihez a kórházba, őt akarta elkísérni Samu. Ehhez viszont aludnia kellett legalább egy kicsit. A busz 1/4 3-kor indult. A kicsit későbbi alvás nem akadályozta ebben, már idő nap előtt felkelt, majd nagy lelkesedéssel indult neki a nagy kalandnak. Tetszett is neki (menetrend szerinti buszon még nem is ült, az önkormányzat buszán is talán 1-2-szer), de hazafelére már elfáradt ... de megérte neki :)
Máté sem lógatta vasárnap itthon a lábát. Ő a Bandival és a Norbikával teljesítette egyik nagy-nagy vágyát: horgászott. Norbi már régóta nagy pecás (unokatesóm 4.-es fia), a papája meg pláne ... Máté is nagyon régóta rágja az apja fülét a horgászás miatt, de nekünk nincs rendes felszerelésünk, anélkül meg mi értelme lenne. De így teljesült a vágya, nagy boldogsággal ért haza az 5 órán át tartó pecázásról. És csak mesélt, mesélt és mesélt ...
A dédi ígért neki rendes horgászfelszerelést, amit elvileg a mai napon meg is kap. És akkor rettegjetek halacskák!
2014. június 28., szombat
Derült égből ...
Fel sem merült bennem, hogy Samu már annyi idős lenne, hogy elkezdi váltani a fogait. Pedig így történt.
Azért akartam bekukucskálni a szájába, hogy megnézzem a fenti első két foga közti hézagot, mármint hogy mekkorát nőtt (mert szuvasodik), és akkor vettem észre, hogy alul hiányzik egy fogacska. Nem mozgott neki, nem is fájt, semmi előzménye nem volt. De gyanítom, hogy a bekukucskálás napján esett ki, mert azért csak feltűnt volna a foghíjas mosoly ...
Az én fiaim nagy haverságban vannak a fogtündérrel, így Sami is számított tőle valamire. Fog viszont nem volt, amit a párna alá tegyünk. Sami leleményességét mutatja, hogy természetesen erre is talált megoldást: írjunk egy levelet a fogtündérnek, majd azt betesszük a párna alá.
Így is történt: megírtuk, hogy sajnálatos módon úgy esett ki a fog, hogy észre sem vette, ezért nem azt, hanem ezt a levelet tesszük a párna alá.
Természetesen a fogtündér megértő, így kis fáziskéséssel ugyan, de hozott cserébe pénzt, ami bekerült a perselybe.
Samu pedig nagyon hivatkozott, hogy a következő kieső fogára sokkal jobban fog vigyázni. Majd kiderül ...
2014. június 17., kedd
Szúnyogcsípés
Már a múltkorában kiderült, hogy Samu érzékenyebb a szúnyogcsípésre, mint a tesói.
Akkor a combját csípte meg két helyen, de rögtön akkora dudor keletkezett, mintha legalább egy méh csípte volna meg. A Fenistil kenőcs akkor elég volt.
Tegnap este úgy érkezett haza a mamától, hogy őt megcsípte egy szúnyog. A bal halántékánál. Fürödtek, ettek, akkorra a csípés helye már eléggé bedagadt, de nem gondoltam semmi rosszra. Most is bekentem neki, és elaludt. Reggel, amikor felkelt, egyre csak mondogatta, hogy fáj a szeme, nem tudja kinyitni. Azt gondoltam, talán valami miatt becsipásodott. Megmosta, majd visszajött. Akkor láttam, hogy elég szépen meg van neki dagadva a csípés helye és a szeme környéke is. Felénél kicsit jobban ki tudta nyitna, de észrevehető volt a változás. Adtam neki kalcimusc-ot (már este is lehetett volna annyi eszem, de nem gondoltam, hogy szúnyogcsípésnél is kellene -legközelebb ha az arcán csípi, adok neki - ártani nem árthat). Délután már kicsit apadt a duzzanat, de még mindig nem 100%-os.
Most vagy a szúnyogok ilyen nemnormálisak, vagy Samu érzékenyebb a csípésekre. El sem tudom képzelni, mi lesz, ha egy méh vagy darázs csípi meg.
Akkor a combját csípte meg két helyen, de rögtön akkora dudor keletkezett, mintha legalább egy méh csípte volna meg. A Fenistil kenőcs akkor elég volt.
Tegnap este úgy érkezett haza a mamától, hogy őt megcsípte egy szúnyog. A bal halántékánál. Fürödtek, ettek, akkorra a csípés helye már eléggé bedagadt, de nem gondoltam semmi rosszra. Most is bekentem neki, és elaludt. Reggel, amikor felkelt, egyre csak mondogatta, hogy fáj a szeme, nem tudja kinyitni. Azt gondoltam, talán valami miatt becsipásodott. Megmosta, majd visszajött. Akkor láttam, hogy elég szépen meg van neki dagadva a csípés helye és a szeme környéke is. Felénél kicsit jobban ki tudta nyitna, de észrevehető volt a változás. Adtam neki kalcimusc-ot (már este is lehetett volna annyi eszem, de nem gondoltam, hogy szúnyogcsípésnél is kellene -legközelebb ha az arcán csípi, adok neki - ártani nem árthat). Délután már kicsit apadt a duzzanat, de még mindig nem 100%-os.
Most vagy a szúnyogok ilyen nemnormálisak, vagy Samu érzékenyebb a csípésekre. El sem tudom képzelni, mi lesz, ha egy méh vagy darázs csípi meg.
Tanév vége
Elmúlt. Olyan hamar ... közben meg mindig azt érezve, hogy mikor lesz már vége. Na nem mintha Máté nagyon várta volna, bár a vége felé egyre többet kérdezősködött a nyári napköziről.
Merthogy a tanév vége nekem nem akkor van, amikor a gyerekeknek. Igaz, hogy az utolsó két hétben igyekeztem a szöveges értékelés rejtelmeibe is beleásni magam, de még így is volt tegnapra dolgom vele, és ma, amikor a nyomtatásra került a sor, még most is kellett néhány dolgot pótolnom. De jelentem, a bizonyítványok és a törzskönyvek várják a szombati kiosztást, megírtam a könyvjutalmakat is, és a napló is részemről rendben van.
Szombaton ballagás, tanévzáró, és Ági néni búcsúztatása is lesz, amire szintén gőzerővel készülünk. Merthogy nekünk osztályfőnökünk volt alsóban, és úgy lett szervezve a búcsúztatása, hogy jó pár volt osztályából jelennek meg tanítványok. Lesz, aki szaval, lesz, aki búcsúzik, mi pedig énekkel köszönjük meg a munkáját (Koncz Zsuzsa: Köszönöm című száma fogja biztosítani, hogy könnyes legyen a búcsú).
Jövő héten pedig 3 napos tesi továbbképzésben lesz részem több kollégával együtt.
Azutáni héten pedig a várva várt jobb agyféltekés rajztanfolyam csalogat Siófokra. Aztán jöhet a nyári napközi rám eső (szerencsére csak 2 nap) része.
De amíg nekem csak közeledik a tanév vége, addig Máténak el is érkezett. A magával szemben maximalista gyermekem örülni fog a bizonyítványának, mert nem csak most vár jó bizit, hanem ezért év közben is mindent megtett (és többször elkeseredett, amikor kiderült, hogy nem hibátlan a felmérője - pedig mindig jó volt neki, 90 % fölötti).
4 kisgyerek fog könyvet kapni a tanulmányi eredményéért, példás magatartásáért és szorgalmáért. (Máté is köztük lesz, de neki a példás magatartás kimarad)
Őszintén leírva sajnálom szegényt, hogy így alakult (mármint hogy én vagyok az osztályfőnöke). Év elején még azt gondoltam, hogy ez nem fog gondot okozni, de most azon a véleményen vagyok, Máté szempontjából jobb lenne, ha nem velem lenne, sőt, ha egyáltalán nem lennék az iskolában.
Mert tudjuk, hogy minden gyerek máshogy viselkedik, ha a közelében van az anyja. Ő is. És másképp viselkedne, ha nem lennék ott. Lehetne példás magatartású. De így nem az.
Tudom, mindig is nehéz volt a pedagógus-gyerekeknek ... ez van.
Nyáron pedig, ha elfoglaltságom lesz, akkor Máté a várva várt nyári napköziben múlatja az időt. Gyerekek között, játszva. És szeretne akkor is menni, ha én ráérek, de akkor nem mehet.
Pedig jobb lenne, mintha bevackolná magát a tv elé ...
Merthogy a tanév vége nekem nem akkor van, amikor a gyerekeknek. Igaz, hogy az utolsó két hétben igyekeztem a szöveges értékelés rejtelmeibe is beleásni magam, de még így is volt tegnapra dolgom vele, és ma, amikor a nyomtatásra került a sor, még most is kellett néhány dolgot pótolnom. De jelentem, a bizonyítványok és a törzskönyvek várják a szombati kiosztást, megírtam a könyvjutalmakat is, és a napló is részemről rendben van.
Szombaton ballagás, tanévzáró, és Ági néni búcsúztatása is lesz, amire szintén gőzerővel készülünk. Merthogy nekünk osztályfőnökünk volt alsóban, és úgy lett szervezve a búcsúztatása, hogy jó pár volt osztályából jelennek meg tanítványok. Lesz, aki szaval, lesz, aki búcsúzik, mi pedig énekkel köszönjük meg a munkáját (Koncz Zsuzsa: Köszönöm című száma fogja biztosítani, hogy könnyes legyen a búcsú).
Jövő héten pedig 3 napos tesi továbbképzésben lesz részem több kollégával együtt.
Azutáni héten pedig a várva várt jobb agyféltekés rajztanfolyam csalogat Siófokra. Aztán jöhet a nyári napközi rám eső (szerencsére csak 2 nap) része.
De amíg nekem csak közeledik a tanév vége, addig Máténak el is érkezett. A magával szemben maximalista gyermekem örülni fog a bizonyítványának, mert nem csak most vár jó bizit, hanem ezért év közben is mindent megtett (és többször elkeseredett, amikor kiderült, hogy nem hibátlan a felmérője - pedig mindig jó volt neki, 90 % fölötti).
4 kisgyerek fog könyvet kapni a tanulmányi eredményéért, példás magatartásáért és szorgalmáért. (Máté is köztük lesz, de neki a példás magatartás kimarad)
Őszintén leírva sajnálom szegényt, hogy így alakult (mármint hogy én vagyok az osztályfőnöke). Év elején még azt gondoltam, hogy ez nem fog gondot okozni, de most azon a véleményen vagyok, Máté szempontjából jobb lenne, ha nem velem lenne, sőt, ha egyáltalán nem lennék az iskolában.
Mert tudjuk, hogy minden gyerek máshogy viselkedik, ha a közelében van az anyja. Ő is. És másképp viselkedne, ha nem lennék ott. Lehetne példás magatartású. De így nem az.
Tudom, mindig is nehéz volt a pedagógus-gyerekeknek ... ez van.
Nyáron pedig, ha elfoglaltságom lesz, akkor Máté a várva várt nyári napköziben múlatja az időt. Gyerekek között, játszva. És szeretne akkor is menni, ha én ráérek, de akkor nem mehet.
Pedig jobb lenne, mintha bevackolná magát a tv elé ...
2014. június 16., hétfő
Osztálykirándulás
Már év elején megbeszéltük a szülőkkel, hogy az első osztálykiránduláson Patca elé, a Katica tanyára fog vezetni az utunk. Máté nagyon lelkesen várta, hisz mi már többször voltunk, és mindig nagyon jól érezte magát (köszönhető legfőképpen a nagy piros csúszdának).
Sajnos az egyik kislány, Kíra lebetegedett, így ő nem tudott velünk jönni, de rajta kívül minden kislurkó ott volt, legtöbben anyukástul.
Azt gondoltam, hogy majd az anyukák is kedvet kapnak, hisz egy csomó mindent felnőttek is kipróbálhatnak és használhatnak, de rajtam kívül csak 1-2 anyuka vállalta ezt be :(
A gyerekek viszont nagyon lelkesek voltak. Amikor odaértünk, tízóraizni szerettünk volna, persze a gyerekeket minden egyéb sokkal jobban érdekelte, mint a kaja. A Dino-gokartok kipróbálásával kezdtük, és a mellette levő játszótérre is szabadon mehettek a gyerekek. Szerencsére itt nem voltak még mások, amikor mi odaértünk, így szabadon mehettek. Szívesen kipróbálták a nagy járgányokat is, de nagyon tetszett nekik a játszótéren felállított "hinta", vagy minek nevezzem. Tányérhintára kellett felülni 4 gyereknek egymással szembe, és lehetett körbe tekerni, úgy mint a ringlist. Az egyik anyuka vállalta, hogy segít nekem és így a dupla erőtől nagyon jól pörögtek, forogtak a gyerekek. A képek mindent elárulnak egyébként.
Ezután megnéztük az állatokat (vagyis oda indultunk, de kicsit eltértünk az útiránytól, mert eltérített mindet egy kicsi gumis lecsúszópálya). Szinte minden gyerek csúszott, Ildi és én is ... Sokszor voltunk már Patcán, de ez eddig mindig kimaradt.
A kiszolgált járművek parkja volt a következő állomás, ahol a gyerekek beleülhettek a kombájnba, ifába, traktorba. Itt felállítottak egy permetezőkaput (vagy mit: ami nagy melegben vizet permetez). Nagy ötlet volt!
A várba mentünk ezután, de néhány szülő inkább a kávét választotta. A gyerekeknek viszont volt erejük felfele még futni is. Mindenki fent szaladgált a vár középső részén, majd önként és dalolva kalodába zártunk mindenkit. Sajnos, csak egyesével ... ;)
De volt jelentkező a deres kipróbálására is, és a ketrec sem maradhatott ki.
Ekkor már 11 óra volt, nagy meleg, ezért úgy döntöttünk, hogy a többi kinti programról lemondunk, és a benti élvezeteket választjuk.
A benti örömöt és boldogságot nehéz leírni ... csúszda csúszda hátán, lelkes, soha el nem fáradó gyerekek pedig :lépcsőn fel, csúszdán le - fülig érő szájjal. De jól érezték magukat a gyerek-játszóházban is, sőt felnőtt kíséretében a nagyoknak valót is kipróbálhatták.
A kék csúszdáról, a labdák közé szinte mindenki le mert csúszni, a nagy piros csúszdát azonban nem próbálta ki mindenki. Persze Máté, Áron és P. Kristóf legyőzték a félelmüket.
Egy ebéddel félbeszakítottuk ezt a boldogságot, de ebéd után még volt idő folytatni.
Senkit nem hallottam panaszkodni ezen nap miatt ...
Jövőre viszont - mivel már nagyobbak lesznek- egy kísérővel is simán bevállalom őket, bárhová is megyünk.
A készült képek itt megtekinthetők:
https://picasaweb.google.com/109339403226233389469/2014Jun?authkey=Gv1sRgCMWa3LKpnP6z1wE#6024070972223877250
https://picasaweb.google.com/szelandreacsilla/20140612OsztalykirandulasPatca2014?authuser=0&authkey=Gv1sRgCImrlLmCkbyV-QE&feat=directlink
Sajnos az egyik kislány, Kíra lebetegedett, így ő nem tudott velünk jönni, de rajta kívül minden kislurkó ott volt, legtöbben anyukástul.
Azt gondoltam, hogy majd az anyukák is kedvet kapnak, hisz egy csomó mindent felnőttek is kipróbálhatnak és használhatnak, de rajtam kívül csak 1-2 anyuka vállalta ezt be :(
A gyerekek viszont nagyon lelkesek voltak. Amikor odaértünk, tízóraizni szerettünk volna, persze a gyerekeket minden egyéb sokkal jobban érdekelte, mint a kaja. A Dino-gokartok kipróbálásával kezdtük, és a mellette levő játszótérre is szabadon mehettek a gyerekek. Szerencsére itt nem voltak még mások, amikor mi odaértünk, így szabadon mehettek. Szívesen kipróbálták a nagy járgányokat is, de nagyon tetszett nekik a játszótéren felállított "hinta", vagy minek nevezzem. Tányérhintára kellett felülni 4 gyereknek egymással szembe, és lehetett körbe tekerni, úgy mint a ringlist. Az egyik anyuka vállalta, hogy segít nekem és így a dupla erőtől nagyon jól pörögtek, forogtak a gyerekek. A képek mindent elárulnak egyébként.
Ezután megnéztük az állatokat (vagyis oda indultunk, de kicsit eltértünk az útiránytól, mert eltérített mindet egy kicsi gumis lecsúszópálya). Szinte minden gyerek csúszott, Ildi és én is ... Sokszor voltunk már Patcán, de ez eddig mindig kimaradt.
A kiszolgált járművek parkja volt a következő állomás, ahol a gyerekek beleülhettek a kombájnba, ifába, traktorba. Itt felállítottak egy permetezőkaput (vagy mit: ami nagy melegben vizet permetez). Nagy ötlet volt!
A várba mentünk ezután, de néhány szülő inkább a kávét választotta. A gyerekeknek viszont volt erejük felfele még futni is. Mindenki fent szaladgált a vár középső részén, majd önként és dalolva kalodába zártunk mindenkit. Sajnos, csak egyesével ... ;)
De volt jelentkező a deres kipróbálására is, és a ketrec sem maradhatott ki.
Ekkor már 11 óra volt, nagy meleg, ezért úgy döntöttünk, hogy a többi kinti programról lemondunk, és a benti élvezeteket választjuk.
A benti örömöt és boldogságot nehéz leírni ... csúszda csúszda hátán, lelkes, soha el nem fáradó gyerekek pedig :lépcsőn fel, csúszdán le - fülig érő szájjal. De jól érezték magukat a gyerek-játszóházban is, sőt felnőtt kíséretében a nagyoknak valót is kipróbálhatták.
A kék csúszdáról, a labdák közé szinte mindenki le mert csúszni, a nagy piros csúszdát azonban nem próbálta ki mindenki. Persze Máté, Áron és P. Kristóf legyőzték a félelmüket.
Egy ebéddel félbeszakítottuk ezt a boldogságot, de ebéd után még volt idő folytatni.
Senkit nem hallottam panaszkodni ezen nap miatt ...
Jövőre viszont - mivel már nagyobbak lesznek- egy kísérővel is simán bevállalom őket, bárhová is megyünk.
A készült képek itt megtekinthetők:
https://picasaweb.google.com/109339403226233389469/2014Jun?authkey=Gv1sRgCMWa3LKpnP6z1wE#6024070972223877250
https://picasaweb.google.com/szelandreacsilla/20140612OsztalykirandulasPatca2014?authuser=0&authkey=Gv1sRgCImrlLmCkbyV-QE&feat=directlink
Egészség- és gyereknap
A tanév utolsó napján lett megrendezve a pályázatos egészségnappal egybekötött gyereknap.
Nem volt olyan sok minden, mint az őszi egészségnapon, több volt az előadás is, de összességében nagyon élvezték a gyerekek.
A délelőtt előadásokkal kezdődött, ahol az iskola minden tanulója részt vett. Hallhattak előadást az egészséges táplálkozásról, aztán a gyógyszerész néni a gyógyszerekről, azok fontosságáról, veszélyeiről tartott előadást.
Tízórai után az alsósok a sporttal folytatták a napot, míg a nagylányoknak még egy előadásuk volt (a fiúk meg nem tudom mit csináltak, hisz én a kicsikkel mentem).
Felcuccolva kisétáltunk a focipályára, ahol vegyes csapatok alkotása után megkezdődött a Robi bácsi által vezényelt sorverseny. Összesített eredmény nem volt, csak feladatonként lett elmondva, hogy melyik csapat nyert. Nagyon lelkesek voltak a gyerekek és ügyesen is versenyeztek.
Lábbal labdavezetés, burgonyaültetés, fejen egyensúlyozás, karikával egyik oldalról átszállítás volt a feladat. Sok kép készült, hisz dokumentálni is kell majd a pályázatot. Aki kíváncsi, itt megnézheti őket:
https://picasaweb.google.com/109339403226233389469/2014EgeszsegEsGyereknap?authkey=Gv1sRgCNuIgpq0lOvX1wE
A sorverseny után különváltak a fiúk és a lányok: a fiúk fociztak, a lányok tűzharcoltak nagy odaadással.
Elmúlt dél, amikor visszaindultunk ebédelni. Délután még a falatkabár várt rájuk (hiába ebéd után, ahol még sütit is kaptak, simán tudták enni a saját maguk készített kis falatkákat), aztán a szülők számítottak rájuk az aulában, ahol lehetett üvegfestékezni, csillámtetkót készíttetni, az udvaron játszani. A nagyoknak délután volt a sport, a vércukor-mérés és egy mentős által tartott elsősegély-előadás.
Hosszú volt a nap, de örömmel vettek részt rajt, aztán irány volt haza, és kezdődhet a várva várt vakáció!!!
Nem volt olyan sok minden, mint az őszi egészségnapon, több volt az előadás is, de összességében nagyon élvezték a gyerekek.
A délelőtt előadásokkal kezdődött, ahol az iskola minden tanulója részt vett. Hallhattak előadást az egészséges táplálkozásról, aztán a gyógyszerész néni a gyógyszerekről, azok fontosságáról, veszélyeiről tartott előadást.
Tízórai után az alsósok a sporttal folytatták a napot, míg a nagylányoknak még egy előadásuk volt (a fiúk meg nem tudom mit csináltak, hisz én a kicsikkel mentem).
Felcuccolva kisétáltunk a focipályára, ahol vegyes csapatok alkotása után megkezdődött a Robi bácsi által vezényelt sorverseny. Összesített eredmény nem volt, csak feladatonként lett elmondva, hogy melyik csapat nyert. Nagyon lelkesek voltak a gyerekek és ügyesen is versenyeztek.
Lábbal labdavezetés, burgonyaültetés, fejen egyensúlyozás, karikával egyik oldalról átszállítás volt a feladat. Sok kép készült, hisz dokumentálni is kell majd a pályázatot. Aki kíváncsi, itt megnézheti őket:
https://picasaweb.google.com/109339403226233389469/2014EgeszsegEsGyereknap?authkey=Gv1sRgCNuIgpq0lOvX1wE
A sorverseny után különváltak a fiúk és a lányok: a fiúk fociztak, a lányok tűzharcoltak nagy odaadással.
Elmúlt dél, amikor visszaindultunk ebédelni. Délután még a falatkabár várt rájuk (hiába ebéd után, ahol még sütit is kaptak, simán tudták enni a saját maguk készített kis falatkákat), aztán a szülők számítottak rájuk az aulában, ahol lehetett üvegfestékezni, csillámtetkót készíttetni, az udvaron játszani. A nagyoknak délután volt a sport, a vércukor-mérés és egy mentős által tartott elsősegély-előadás.
Hosszú volt a nap, de örömmel vettek részt rajt, aztán irány volt haza, és kezdődhet a várva várt vakáció!!!
2014. április 21., hétfő
Színházban jártunk
Minden évben szoktunk az iskolásokkal gyerke-bérletet venni a kaposvári Csiky Gergely színház előadásaira. Ez a bérlet 2 előadásra szól. Az egyik előadás, amit már januárban láttunk: A világszép nádszálkisasszony volt, amit a színház nagytermében néztünk meg.
A mostani előadás a Továbbisvan címet kapta, és stúdióelőadás volt. Ami azt jelenti, hogy rövidebb, nincs szünet, és nem székeken, hanem összetákolt lépcsőkön ülve néztük. Még jó, hogy rövidebb, mert hátradőlni nem lehet, és így nem valami kényelmes.
Nem nagy lelkesedéssel indultam ennek a második előadásnak, mert a másik bérletes gyerekeink már látták, és nem jó véleményt hallottam a kollégáktól, ill. az ovisok is megnézték, és az óvónő sem volt jó véleménnyel róla. Kár volt ennyire komolyan venni a véleményüket, mert nekem tetszett.
A történet arról szólt, hogy volt egy család, aki nyaralni ment, a hajójukban viszont találtak egy csavargót, akit nem zargattak el, met mesét ígért nekik.
Ugyanezen 6 szereplő volt, aki végigjátszotta az előadást más-más bőrébe bújva, egy mesélővel, és minden olyan holmit felhasználva, ami a tengerparti nyaraláskor a strandra magával visz az ember. (3 mese volt összesen)
Pl.: búvár békaláb: nagymama bújt bele még a strandon, de ezen békalábak jelképezték később a megszületett dajkálandó kisbabákat is. De nem volt zavaró, én -és a kolléganő is- inkább úgy gondoltuk, hogy milyen jól és kreatívan oldották meg. A gyerekek mit gondoltak, azt nem tudom, de pl. Máté azt mondta, hogy neki csak egy dolog miatt nem tetszett az előadás, és az a csók volt (tipikus Máté).
Első mese egy feleséget kereső orosz cárevicsről szólt, aki aztán meg is találta, egy békabőrbe bújtatott leányzó személyében. A második részben egy keleti mesét ismerhettünk meg arról, hogy "Adj, és adatik", aztán ha az ember már megváltozik, akkor hirtelen bárni rossz is történhet. A legutolsó mese ennek a folytatása volt (össze volt szőve a kettő), egy kínai házaspárról és egy kismadárkáról.
Bár ez az utolsó kissé szomorkás volt, összességében érdemes volt megnézni.
Képek a színház honlapjáról
A mostani előadás a Továbbisvan címet kapta, és stúdióelőadás volt. Ami azt jelenti, hogy rövidebb, nincs szünet, és nem székeken, hanem összetákolt lépcsőkön ülve néztük. Még jó, hogy rövidebb, mert hátradőlni nem lehet, és így nem valami kényelmes.
Nem nagy lelkesedéssel indultam ennek a második előadásnak, mert a másik bérletes gyerekeink már látták, és nem jó véleményt hallottam a kollégáktól, ill. az ovisok is megnézték, és az óvónő sem volt jó véleménnyel róla. Kár volt ennyire komolyan venni a véleményüket, mert nekem tetszett.
A történet arról szólt, hogy volt egy család, aki nyaralni ment, a hajójukban viszont találtak egy csavargót, akit nem zargattak el, met mesét ígért nekik.
Ugyanezen 6 szereplő volt, aki végigjátszotta az előadást más-más bőrébe bújva, egy mesélővel, és minden olyan holmit felhasználva, ami a tengerparti nyaraláskor a strandra magával visz az ember. (3 mese volt összesen)
Pl.: búvár békaláb: nagymama bújt bele még a strandon, de ezen békalábak jelképezték később a megszületett dajkálandó kisbabákat is. De nem volt zavaró, én -és a kolléganő is- inkább úgy gondoltuk, hogy milyen jól és kreatívan oldották meg. A gyerekek mit gondoltak, azt nem tudom, de pl. Máté azt mondta, hogy neki csak egy dolog miatt nem tetszett az előadás, és az a csók volt (tipikus Máté).
Első mese egy feleséget kereső orosz cárevicsről szólt, aki aztán meg is találta, egy békabőrbe bújtatott leányzó személyében. A második részben egy keleti mesét ismerhettünk meg arról, hogy "Adj, és adatik", aztán ha az ember már megváltozik, akkor hirtelen bárni rossz is történhet. A legutolsó mese ennek a folytatása volt (össze volt szőve a kettő), egy kínai házaspárról és egy kismadárkáról.
Bár ez az utolsó kissé szomorkás volt, összességében érdemes volt megnézni.
Képek a színház honlapjáról
2014. április 20., vasárnap
Atlétika verseny
A körzeti döntő előtt iskolánkban is megrendezték az atlétika versenyt.
3 versenyszám volt: 60 m-es futás, kislabdahajítás és 300 m-es fután (az 1-2. osztályosoknak).
Jelentkezni lehetett rá az osztáyfőnököknél. Meglepő módon, erre a megmérettetésre többen jelentkeztek, mint pár héttel korábban a futóversenyre (ami szintén 300 m volt).
örültem a lelkesedésüknek, és még csak véletlenül sem szerettem volna senki kedvét letörni ...
Igaz, hogy én személyesen nem tudtam részt venni ezen a versenyen (épp továbbképzésen voltam), de a kolléganőnek otthagytam a fényképezőt, hogy legalább képekben lássam a gyerekeimet.
Mikor hazaértem, Mátéhoz az első kérdésem volt, hogy milyen volt és hogy sikerült a verseny, mert anyutól már hallottam előtte, hogy nagyon elkeseredett, és bár a pályán még tartotta magát, de utána az iskolába visszaérve sírva is fakadt.
Merthogy mindig olyan lelkesedéssel és nagy reményekkel vág neki ezeknek a versenyeknek. És hiába magyarázom neki, hogy idén nincs nagy esélye, hisz a másodikasokkal vannak együtt, mégis annyira nyerni szeretne.
Próbáltam bele leket önteni, bár igaz, hogy amikor nekem mesélte, már nem volt annyira elkeseredve, de szomorúan jegyezte meg, hogy a 6. lett. 11-ből, és elsős csak egy volt előtte, a kis barátja, akinek igencsak jó mozgása van, képtelenség leelőzni őt.
Ez a 300 m-es futás volt, amit már többször futott Máté is. A pár héttel korábbin sétált is egy kicsit, túl erős volt a kezdés, de most végig tudta ügyesen futni, sőt, délelőtt tesiórán is ő a két kör helyett 3-at futott.
A 60 m-es futásról nincs képen, eredményt sem tudok, de azzal tisztában vagyok, hogy rövid távon Máté nem olyan ügyes, mert nincs olyan jó testalkata sem, és a mozgása sem olyan, ritmusérzéke is hagy kívánnivalót maga után. De lelkes volt ...
Kislabdát nem nagyon hajítottak még, velem gyakorolták délelőtt, meg ők még helyből dobják. Nem is lenne értelme a nekifutásnak, mert ők még úgy gondolják, hogy minnél messzebbről futnak neki, annál nagyobbat tudnak dobni. Pedig nem is.
Próbálkoztak, figyeltek arra, amit megbeszéltünk (vagy nem), de becsületesen küzdöttek. Máté elmondása szerint a 3-ból egy érvénytelen lett neki, mert belépett, és a képek tanusága alapján mégiscsak nekifutottak előtte. Jobban jártak volna, ha helyből dobtak volna.
A körzeti döntőre az összesített első 3 jut tovább, ill. a versenyszámok első helyezettje.
Összesítettben P. Kristóf lett a 3. (nagyon ügyes volt), és 2 gyerkőc mehet még tőlem, egy kisfiú kislabdahajításból és egy kislány 300 m-es futásból.
Az ő egyéni oklevelük mellett az osztály "A legsportosabb osztály" oklevelét is megkapta.
3 versenyszám volt: 60 m-es futás, kislabdahajítás és 300 m-es fután (az 1-2. osztályosoknak).
Jelentkezni lehetett rá az osztáyfőnököknél. Meglepő módon, erre a megmérettetésre többen jelentkeztek, mint pár héttel korábban a futóversenyre (ami szintén 300 m volt).
örültem a lelkesedésüknek, és még csak véletlenül sem szerettem volna senki kedvét letörni ...
Igaz, hogy én személyesen nem tudtam részt venni ezen a versenyen (épp továbbképzésen voltam), de a kolléganőnek otthagytam a fényképezőt, hogy legalább képekben lássam a gyerekeimet.
Mikor hazaértem, Mátéhoz az első kérdésem volt, hogy milyen volt és hogy sikerült a verseny, mert anyutól már hallottam előtte, hogy nagyon elkeseredett, és bár a pályán még tartotta magát, de utána az iskolába visszaérve sírva is fakadt.
Merthogy mindig olyan lelkesedéssel és nagy reményekkel vág neki ezeknek a versenyeknek. És hiába magyarázom neki, hogy idén nincs nagy esélye, hisz a másodikasokkal vannak együtt, mégis annyira nyerni szeretne.
Próbáltam bele leket önteni, bár igaz, hogy amikor nekem mesélte, már nem volt annyira elkeseredve, de szomorúan jegyezte meg, hogy a 6. lett. 11-ből, és elsős csak egy volt előtte, a kis barátja, akinek igencsak jó mozgása van, képtelenség leelőzni őt.
Ez a 300 m-es futás volt, amit már többször futott Máté is. A pár héttel korábbin sétált is egy kicsit, túl erős volt a kezdés, de most végig tudta ügyesen futni, sőt, délelőtt tesiórán is ő a két kör helyett 3-at futott.
A 60 m-es futásról nincs képen, eredményt sem tudok, de azzal tisztában vagyok, hogy rövid távon Máté nem olyan ügyes, mert nincs olyan jó testalkata sem, és a mozgása sem olyan, ritmusérzéke is hagy kívánnivalót maga után. De lelkes volt ...
Kislabdát nem nagyon hajítottak még, velem gyakorolták délelőtt, meg ők még helyből dobják. Nem is lenne értelme a nekifutásnak, mert ők még úgy gondolják, hogy minnél messzebbről futnak neki, annál nagyobbat tudnak dobni. Pedig nem is.
Próbálkoztak, figyeltek arra, amit megbeszéltünk (vagy nem), de becsületesen küzdöttek. Máté elmondása szerint a 3-ból egy érvénytelen lett neki, mert belépett, és a képek tanusága alapján mégiscsak nekifutottak előtte. Jobban jártak volna, ha helyből dobtak volna.
A körzeti döntőre az összesített első 3 jut tovább, ill. a versenyszámok első helyezettje.
Összesítettben P. Kristóf lett a 3. (nagyon ügyes volt), és 2 gyerkőc mehet még tőlem, egy kisfiú kislabdahajításból és egy kislány 300 m-es futásból.
Az ő egyéni oklevelük mellett az osztály "A legsportosabb osztály" oklevelét is megkapta.
2014. április 17., csütörtök
Pepi 3 éves lett
Hihetetlen, hogy szalad az idő ... furcsa visszagondolni, hogy Máté ennyi idős korában született meg Samu, Sami pedig ennyi idősen már egy egyéves Pepi bátyja volt. De nekem Pepi még olyan kicsi ... Pedig a két nagytól sokmindent elles és tanul (jót és rosszat egyaránt).
2,5 éves kora óta ovis. Hamar beszokott, Samunak ebben nagy szerepe volt, most viszont már nem bánnám, ha külön lennének, mert Sami még mindig nagyon terelgeti Pepit. Egyedül viszont nyugisabb lenne, mert Sami eléggé kajla és rosszcsont.
Szülinapját szombaton ünnepeltük: szerencsére nem esett az eső, kint tudtunk lenni, igaz, az idő változékony volt. Keresztszülők jöttek Zsombival, meg a mamák, illetve a szomszédokban lakó két ovis kisfiú.
A gyerekek örömmel sütögettek, bicajoztak, játszottak. Nekik nem terveztem semmi irányítottat, szabadon játszhattak. A torta nagyon finom lett, puncsos volt, Pepcsi nagyon örült neki, és ritka, de Máténak is nagyon ízlett.
Mi, felnőttek beszélgettünk sütögetés, eszegetés közben, a gyerekek pedig nagyon jól elvoltak, elég volt rájuk-rájuk nézni (Pepi inkább a közelben volt).
3 éves státuszon ma voltunk:
Pepi 15 kg, 97 cm. Vérnyomása: 100/60 volt (lehetett volna kicsit kevesebb is, de betudom annak, hogy nem akart a védő nénihez menni)
Anya ölében megbújva6 vagy annak közelében el tudtunk mindent intézni, a hallásvizsgálatnál kifejezetten ügyes volt, a látásvizsgálatnál viszont nem volt együttműködő ... minden egyébre figyelt, és szerintem nem is nagyon értette, mi a csudát akarunk tőle.
Szeret mondókázni, énekelni -és ezt el is várja: a nagyobbak közül egyik sem énekelte itthon, amit az oviban hallott vagy tanultak. Pepi viszont igen, ls nagyon lelkes, de játék közben is ha eszébe jut, akkor énekelget.
Futóbicajjal már szívesen megy (nemrég kezdhette csak el a lyukas gumi miatt), rendes bicajt még nem próbálta. (Sami ennyi idősen rápattant és ment vele, de sajnos azóta teljesen megadta magát). Szeret hintázni és homokozni. Segítőkész és imád kint lenni. Kockákból, legóból is szeret építeni, de ez inkább az oviban mutatkozik meg (amikor megyek délután, mindig épít). Szeret oviba járni, ott rajzolgatni. Barátságos, de nem mindenkivel, aktuális kedvétől is függ. Nagyon anyás, de ha nem vagyok, bárkivel jól elvan. Ha meg vagyok, akkor mindig csak anya. De nem baj, imádom. Nagyon aranyos, bújós, pusziszkodós, és sokszor hallom, hogy szeret, imád. Igaz, én is sokszor mondom neki. Ha Máté után született volna, akkor nyugis kisgyerek lenne, viszont Sami után jött, így Sami áll közelebb hozzá (bár Máté szeretne közelebb lenni hozzá), így a Samu rosszasága, zsiványsága részben átragad rá.
Nagyon cuki, egyszerűen imádom!
2,5 éves kora óta ovis. Hamar beszokott, Samunak ebben nagy szerepe volt, most viszont már nem bánnám, ha külön lennének, mert Sami még mindig nagyon terelgeti Pepit. Egyedül viszont nyugisabb lenne, mert Sami eléggé kajla és rosszcsont.
Szülinapját szombaton ünnepeltük: szerencsére nem esett az eső, kint tudtunk lenni, igaz, az idő változékony volt. Keresztszülők jöttek Zsombival, meg a mamák, illetve a szomszédokban lakó két ovis kisfiú.
A gyerekek örömmel sütögettek, bicajoztak, játszottak. Nekik nem terveztem semmi irányítottat, szabadon játszhattak. A torta nagyon finom lett, puncsos volt, Pepcsi nagyon örült neki, és ritka, de Máténak is nagyon ízlett.
Mi, felnőttek beszélgettünk sütögetés, eszegetés közben, a gyerekek pedig nagyon jól elvoltak, elég volt rájuk-rájuk nézni (Pepi inkább a közelben volt).
3 éves státuszon ma voltunk:
Pepi 15 kg, 97 cm. Vérnyomása: 100/60 volt (lehetett volna kicsit kevesebb is, de betudom annak, hogy nem akart a védő nénihez menni)
Anya ölében megbújva6 vagy annak közelében el tudtunk mindent intézni, a hallásvizsgálatnál kifejezetten ügyes volt, a látásvizsgálatnál viszont nem volt együttműködő ... minden egyébre figyelt, és szerintem nem is nagyon értette, mi a csudát akarunk tőle.
Szeret mondókázni, énekelni -és ezt el is várja: a nagyobbak közül egyik sem énekelte itthon, amit az oviban hallott vagy tanultak. Pepi viszont igen, ls nagyon lelkes, de játék közben is ha eszébe jut, akkor énekelget.
Futóbicajjal már szívesen megy (nemrég kezdhette csak el a lyukas gumi miatt), rendes bicajt még nem próbálta. (Sami ennyi idősen rápattant és ment vele, de sajnos azóta teljesen megadta magát). Szeret hintázni és homokozni. Segítőkész és imád kint lenni. Kockákból, legóból is szeret építeni, de ez inkább az oviban mutatkozik meg (amikor megyek délután, mindig épít). Szeret oviba járni, ott rajzolgatni. Barátságos, de nem mindenkivel, aktuális kedvétől is függ. Nagyon anyás, de ha nem vagyok, bárkivel jól elvan. Ha meg vagyok, akkor mindig csak anya. De nem baj, imádom. Nagyon aranyos, bújós, pusziszkodós, és sokszor hallom, hogy szeret, imád. Igaz, én is sokszor mondom neki. Ha Máté után született volna, akkor nyugis kisgyerek lenne, viszont Sami után jött, így Sami áll közelebb hozzá (bár Máté szeretne közelebb lenni hozzá), így a Samu rosszasága, zsiványsága részben átragad rá.
Nagyon cuki, egyszerűen imádom!
Továbbképzés
Hirtelem jött, és az időpont miatt nem is nagyon vártam, hisz előtte egy héttel tudtuk meg kb., hogy egy csüt-péntek-szombat lesz.
Szerencsére Zsolti épp délelőttös volt, így délután tudott menni a gyerekekért, és tudott vigyázni rájuk, én meg reggel el tudtam vinni őket az oviba, mert csak 12-re kellett menni Balatonszabadiba. 3 órát is meg tudtam tartani, így amiatt sem aggódtam, ki megy be épp új betűt tanítani ...
At időpont így alakult (hivatalosan). csüt-péntek 12-20 óráig, szombaton 8-17 óráig.
A szombati Peti szülinapi bulija miatt aggasztott, mert más napon nem tudtuk volna megtartani, de végülis időben hazaértem, a komaasszonyom meg bevállalta a torta elkészítését, szendvics meg nem kellett, mert a jó idő miatt sütögetést terveztünk.
Tehetséggondozás volt a továbbképzés témája, de szerencsére nem tömény elméletet hallottunk, hanem gyakorlatiasabb volt, sok-sok felhasználható játékkal. Tény, hogy nekem a tehetség nem azt jelenti, amiről itt hallottunk, de az igaz, hogy ahhoz, hogy a tehetség kialakuljon egy gyerekben, az alapoktól kell kezdeni, és a készségeit, képességeit kell először fejlesztenünk. Csak nekem ez nem tehetség-fejlesztés.
Nem akarom részletezni a szakmai részt, összességében jó volt, hasznos is, csak más megközelítésben. Kedves kollégák, mosolygós, nagyon pozitív előadó, jó hangulat volt végig.
Csak ez így hirtelen sok és fárasztó volt. De az év végéig szinte progam program hátán lesz. Nem fogunk nagyon unatkozni. Most viszont szusszanok egy kicsit a szünetben, és igyekszem erőt gyűjteni a tanév további részéhez.
Szerencsére Zsolti épp délelőttös volt, így délután tudott menni a gyerekekért, és tudott vigyázni rájuk, én meg reggel el tudtam vinni őket az oviba, mert csak 12-re kellett menni Balatonszabadiba. 3 órát is meg tudtam tartani, így amiatt sem aggódtam, ki megy be épp új betűt tanítani ...
At időpont így alakult (hivatalosan). csüt-péntek 12-20 óráig, szombaton 8-17 óráig.
A szombati Peti szülinapi bulija miatt aggasztott, mert más napon nem tudtuk volna megtartani, de végülis időben hazaértem, a komaasszonyom meg bevállalta a torta elkészítését, szendvics meg nem kellett, mert a jó idő miatt sütögetést terveztünk.
Tehetséggondozás volt a továbbképzés témája, de szerencsére nem tömény elméletet hallottunk, hanem gyakorlatiasabb volt, sok-sok felhasználható játékkal. Tény, hogy nekem a tehetség nem azt jelenti, amiről itt hallottunk, de az igaz, hogy ahhoz, hogy a tehetség kialakuljon egy gyerekben, az alapoktól kell kezdeni, és a készségeit, képességeit kell először fejlesztenünk. Csak nekem ez nem tehetség-fejlesztés.
Nem akarom részletezni a szakmai részt, összességében jó volt, hasznos is, csak más megközelítésben. Kedves kollégák, mosolygós, nagyon pozitív előadó, jó hangulat volt végig.
Csak ez így hirtelen sok és fárasztó volt. De az év végéig szinte progam program hátán lesz. Nem fogunk nagyon unatkozni. Most viszont szusszanok egy kicsit a szünetben, és igyekszem erőt gyűjteni a tanév további részéhez.
2014. április 5., szombat
Tavaszi vásár
Kb. 2 hónapja kezdődött, amikor az Óvódai Szülői Munkaközösség tagjaiban felvetődött az ötlet, hogy -több ok miatt- tavaszi-húsvéti vásárt tartsunk.
Szinte kizárólag saját készítésű tavaszi-húsvéti dekorációkat szerettünk volna kínálni, a befolyt összeg pedig a kis ovisoké lesz. Az otthon lévő anyukák közül páran nagyon lelkesek voltak, Gyöngyi például nagyon sok és ötletes dolgot készített: flitteres/ gyöngyös tojásokat, tojásállatkákat, PET palackból kis kosárkákat, asztali díszeket. De volt a kínálatban a különböző díszítésű tojásokon kívül asztali dísz, ajtódísz, persely is.
Az elkészült áruk Hajninál voltak, aki fodrászként dolgozik, és beszélt a vásárról a vendégeinek, akik közül többen támogatták is az ovisokat.
Sajnos a vásárhoz ma nem volt a legjobb időnk, többször potyogni kezdett az eső is, de azért voltak vásárlóink, nagy örömünkre. (a falu központjában pakoltunk ki ma).
Hétfőn az iskolában szeretnénk még megmutatni, hogy mink is van, úgy gondolom, hogy a gyerekeknek tetszeni fog a kínálat, ekkor ki tudják választani, hogy nekik mi tetszik, kedden pedig meg is tudják venni, ha kapnak rá pénzt.
A lehetőség mindenki előtt ott van, hogy olcsó, de szép díszekkel várja a húsvétot, és ezzel még jót is cselekedjen: támogassa községünk kis lakóit!
Ízelítő a kínálatból:
Szinte kizárólag saját készítésű tavaszi-húsvéti dekorációkat szerettünk volna kínálni, a befolyt összeg pedig a kis ovisoké lesz. Az otthon lévő anyukák közül páran nagyon lelkesek voltak, Gyöngyi például nagyon sok és ötletes dolgot készített: flitteres/ gyöngyös tojásokat, tojásállatkákat, PET palackból kis kosárkákat, asztali díszeket. De volt a kínálatban a különböző díszítésű tojásokon kívül asztali dísz, ajtódísz, persely is.
Az elkészült áruk Hajninál voltak, aki fodrászként dolgozik, és beszélt a vásárról a vendégeinek, akik közül többen támogatták is az ovisokat.
Sajnos a vásárhoz ma nem volt a legjobb időnk, többször potyogni kezdett az eső is, de azért voltak vásárlóink, nagy örömünkre. (a falu központjában pakoltunk ki ma).
Hétfőn az iskolában szeretnénk még megmutatni, hogy mink is van, úgy gondolom, hogy a gyerekeknek tetszeni fog a kínálat, ekkor ki tudják választani, hogy nekik mi tetszik, kedden pedig meg is tudják venni, ha kapnak rá pénzt.
A lehetőség mindenki előtt ott van, hogy olcsó, de szép díszekkel várja a húsvétot, és ezzel még jót is cselekedjen: támogassa községünk kis lakóit!
Ízelítő a kínálatból:
Megkönnyezte, de akkor is vége
Mátéról van szó, és arról, hogy logopédushoz kell/ett járnunk.
Nagycsoportba kerülése óta kellett vigyem a beszédhibája miatt, és jártunk akkor is, amikor első osztályos lett. Kb. egy hónapja már szóba került, hogy nem kell többet menni, de akkor még abban maradtunk, hogy egy kis plusz gyakorlás nem fog megártani neki. Most azonban már minden hangja biztosan megvan, úgyhogy nem kell többet vinnem. Amikor megtudtam, mondtam az Erzsikének, hogy szomorú lesz majd Máté. Ő is megjegyezte, hogy már említette neki, és látta rajta, hogy lógatta az orrát. Elbúcsúztunk tőle, majd a kocsiban rákérdeztem Mátétól, hogy most mi lesz. Nem esett kétségbe, azt mondta, hogy nem baj, akkor majd jön akkor, amikor majd másodikos lesz.
Felvilágosítottam, hogy neki már soha többet nem kell az Erzsi nénihez jönni. Drága szívem előrehajolt a kocsiban, és elkezdtek potyogni a könnyei ...
Mindig nagyon várta, hogy mikor kell menjünk, számolták a napokat (mennyit kell aludni) a kis barátjával.
Örülünk neki, hogy vége, mert ez azt jelenti, hogy előbb-utóbb tisztán fog beszélni is (még nem mindig tiszta - ha nagyon gyorsan beszél, még előfordul hiba, de pár hete én is észrevettem, hogy sokkal tisztábban beszél, és még a "r" hang is egyre többször megvan, igaz, kicsit hosszabban ejtve, mint a többi, de akkor is). Másrészről szomorkodunk, mert minden jótól nehezünkre esik elbúcsúzni. De ez van.
Lelkiekben én még nem búcsúztam az Erzsikétől, mert lehetséges, hogy találkozunk még, és nem csak úgy, mint kollégák, hanem mert a két kisebb beszéde sem tiszta ... de idővel majd meglátjuk.
Nagycsoportba kerülése óta kellett vigyem a beszédhibája miatt, és jártunk akkor is, amikor első osztályos lett. Kb. egy hónapja már szóba került, hogy nem kell többet menni, de akkor még abban maradtunk, hogy egy kis plusz gyakorlás nem fog megártani neki. Most azonban már minden hangja biztosan megvan, úgyhogy nem kell többet vinnem. Amikor megtudtam, mondtam az Erzsikének, hogy szomorú lesz majd Máté. Ő is megjegyezte, hogy már említette neki, és látta rajta, hogy lógatta az orrát. Elbúcsúztunk tőle, majd a kocsiban rákérdeztem Mátétól, hogy most mi lesz. Nem esett kétségbe, azt mondta, hogy nem baj, akkor majd jön akkor, amikor majd másodikos lesz.
Felvilágosítottam, hogy neki már soha többet nem kell az Erzsi nénihez jönni. Drága szívem előrehajolt a kocsiban, és elkezdtek potyogni a könnyei ...
Mindig nagyon várta, hogy mikor kell menjünk, számolták a napokat (mennyit kell aludni) a kis barátjával.
Örülünk neki, hogy vége, mert ez azt jelenti, hogy előbb-utóbb tisztán fog beszélni is (még nem mindig tiszta - ha nagyon gyorsan beszél, még előfordul hiba, de pár hete én is észrevettem, hogy sokkal tisztábban beszél, és még a "r" hang is egyre többször megvan, igaz, kicsit hosszabban ejtve, mint a többi, de akkor is). Másrészről szomorkodunk, mert minden jótól nehezünkre esik elbúcsúzni. De ez van.
Lelkiekben én még nem búcsúztam az Erzsikétől, mert lehetséges, hogy találkozunk még, és nem csak úgy, mint kollégák, hanem mert a két kisebb beszéde sem tiszta ... de idővel majd meglátjuk.
2014. március 29., szombat
Tavasz
Végre elérkezett! Melegszik az idő, nem kell már reggel befűteni, gyerekek napközben és délután is többet vannak kint, és talán már a betegségeket is lassan elfelejthetjük. De ezzel a sok jóval együtt érkezett a tavaszi fáradtság is, amit az iskolában nagyon észrevettem jópár gyereken.
Sok órájuk van, kevés szabadidővel, bár remélem, otthon mindegyik eleget van kint és élvezi a jó időt ... biciklizik, szaladgál, labdázik, vagy épp amit ő szeret!
A tanórákon viszont tényleg fáradtabbak, kevésbé lelkesek, és magatartásbeli problémák is többször jelentkeznek. Nagyon kellene már a tavaszi szünet gyereknek, pedagógusnak egyaránt ... hosszú ez a 3,5 hónap. És még pár hét így is van, amit ki kell húzni. És épp ebben az időszakban fejezzük be a számolást matekból, és bizony jön a felmérés, amire remélem, mindenki összekapja magát egy kicsit. (legalább arra az órára)
Mi is sokkal többet vagyunk kint, Máté valamivel kevesebbet, mert mire hazaér, szeretne kicsit pihenni. De aztán őt is kicsábítja ám a gyerekzsivaj, mert nem csak Sami és Pepi élvezik a kint tölthető időt, hanem a szomszéd fiúk is. Szinte minden délután kisebb csapatba vergődve róják az utcát bicajozva, traktorozva, vagy az udvarban játszanak, trambulinoznak, labdáznak.
Megállapítottam, hogy úgysem tudom a két kicsit egyedül kint hagyni, szóval olyan mindegy, hogy 2-3-4-5 kisgyerek van még ott. Pepi a legkisebb, Máté a legnagyobb. Pepi, mint valami kis utánfutó, ami mindig késésben van, de azért csak megy ... Jó ez így, ha nem kell főznöm. Ha meg kell, igyekszem valami gyorsat, és addig legfeljebb bezárom a kaput ...
Újdonság a kintlét, ha nagy meleg lesz, úgyis mindenki bebújik majd a házba. Én ezt az időt szeretem a legjobban, úgyhogy szívesen vagyok kint velük.
A tanév vége felé viszont egy csomó iskolai program lesz, és tavaszi szünet után szokott jönni az év végi hajrá és roham, idén viszont már most szembesültünk vele (egy nagy pályázat miatt extra sok a plusz). De igyekszem még nem belegondolni, csak sodródni majd az árral ...
Sok órájuk van, kevés szabadidővel, bár remélem, otthon mindegyik eleget van kint és élvezi a jó időt ... biciklizik, szaladgál, labdázik, vagy épp amit ő szeret!
A tanórákon viszont tényleg fáradtabbak, kevésbé lelkesek, és magatartásbeli problémák is többször jelentkeznek. Nagyon kellene már a tavaszi szünet gyereknek, pedagógusnak egyaránt ... hosszú ez a 3,5 hónap. És még pár hét így is van, amit ki kell húzni. És épp ebben az időszakban fejezzük be a számolást matekból, és bizony jön a felmérés, amire remélem, mindenki összekapja magát egy kicsit. (legalább arra az órára)
Mi is sokkal többet vagyunk kint, Máté valamivel kevesebbet, mert mire hazaér, szeretne kicsit pihenni. De aztán őt is kicsábítja ám a gyerekzsivaj, mert nem csak Sami és Pepi élvezik a kint tölthető időt, hanem a szomszéd fiúk is. Szinte minden délután kisebb csapatba vergődve róják az utcát bicajozva, traktorozva, vagy az udvarban játszanak, trambulinoznak, labdáznak.
Megállapítottam, hogy úgysem tudom a két kicsit egyedül kint hagyni, szóval olyan mindegy, hogy 2-3-4-5 kisgyerek van még ott. Pepi a legkisebb, Máté a legnagyobb. Pepi, mint valami kis utánfutó, ami mindig késésben van, de azért csak megy ... Jó ez így, ha nem kell főznöm. Ha meg kell, igyekszem valami gyorsat, és addig legfeljebb bezárom a kaput ...
Újdonság a kintlét, ha nagy meleg lesz, úgyis mindenki bebújik majd a házba. Én ezt az időt szeretem a legjobban, úgyhogy szívesen vagyok kint velük.
A tanév vége felé viszont egy csomó iskolai program lesz, és tavaszi szünet után szokott jönni az év végi hajrá és roham, idén viszont már most szembesültünk vele (egy nagy pályázat miatt extra sok a plusz). De igyekszem még nem belegondolni, csak sodródni majd az árral ...
Lelkes helyettes
Szerdán megbeszéltük az óvónővel, hogy csütörtökön, amikor nincs első órám, bemegyek az oviba, és felveszi mindkét gyermek anamnézisét. (Mert ellenőrzést várnak, és ezzel le voltak maradva).
Oda is értünk időben, minden rendben ment (felkészülten menetem a két gyerek babanaplójával, mert ugye azt nem gondolják komolyan, hogy én 3 gyereknél pontosan emlékszem, hogy melyik mikor, és épp hány hónapos korában csinált ezt meg azt ... és még így is volt, ahol tipp lett a válasz ... ekkora hülyeséget)
A kis elsőseimnek épp torna volt az első órájuk, amit nem én tartok, de az átöltözésnél, sorakozónál ott szoktam lenni figyelni rájuk. Most viszont nem tudtam menni, ezért mondtam Máténak, hogy az iskolatitkár-néninek szóljon, hogy mi a helyzet, miért nem megyek. Nagyon ügyesen meg is tette ezt, és még mást is ... Megjegyezte, hogy most az öltözésnél és a sorakozónál ő lesz a helyettesem, neki kell szót fogadni. És ha nem érnék vissza, akkor majd ő megtartja a matek órát is :) szó sem volt róla, de a kis drága kikövetkeztette, hogy ez is egy lehetőség, és ő bizony, szívesen magára vállalja ezt a feladatot.
Nem kellett, mert természetesen visszaértem, de őszintén megmosolyogtatott a lelkesedése és az ötletessége. És még felnőttekkel is megosztotta ... tényleg változik.
Oda is értünk időben, minden rendben ment (felkészülten menetem a két gyerek babanaplójával, mert ugye azt nem gondolják komolyan, hogy én 3 gyereknél pontosan emlékszem, hogy melyik mikor, és épp hány hónapos korában csinált ezt meg azt ... és még így is volt, ahol tipp lett a válasz ... ekkora hülyeséget)
A kis elsőseimnek épp torna volt az első órájuk, amit nem én tartok, de az átöltözésnél, sorakozónál ott szoktam lenni figyelni rájuk. Most viszont nem tudtam menni, ezért mondtam Máténak, hogy az iskolatitkár-néninek szóljon, hogy mi a helyzet, miért nem megyek. Nagyon ügyesen meg is tette ezt, és még mást is ... Megjegyezte, hogy most az öltözésnél és a sorakozónál ő lesz a helyettesem, neki kell szót fogadni. És ha nem érnék vissza, akkor majd ő megtartja a matek órát is :) szó sem volt róla, de a kis drága kikövetkeztette, hogy ez is egy lehetőség, és ő bizony, szívesen magára vállalja ezt a feladatot.
Nem kellett, mert természetesen visszaértem, de őszintén megmosolyogtatott a lelkesedése és az ötletessége. És még felnőttekkel is megosztotta ... tényleg változik.
2014. március 16., vasárnap
Lányom lett!
Kb. 2-3 héttel a nagy esemény előtt keresett telefonon az unokatesóm, akinek van egy alsós fia és egy ovis kislánya. Eddig nem voltak megkeresztelve, de most szerették volna, ha ez megtörténik. A kisfiúnak a másik unokatesómat szerették volna keresztszülőnek, mondván, neki van 3 lánya, legyen egy fia is, a kislány keresztanyujának pedig én lettem felkérve, mondván, nekem 3 fiam van, legyen egy lányom is. Na persze nem csak emiatt esett rám a választás ... Megmondom őszintén, nagyon meglepődtem a felkérésen, de azt gondolom, ha az embert egy ilyen tisztségre felkérik, azt nem szabad visszautasítani, hisz az emberbe vetett bizalomnak egy jele ez.
Természetesen elfogadtam a felkérést, és március 2-án meg is történt a keresztelő a kiliti-i templomban.
Sami és Pepi itthon maradtam anyuval, mi pedig 3-an mentünk . 11-kor volt a mise, utána a keresztelő. Nem teljesen ismeretlen helyre mentünk (vagyis ebben a templomban még nem voltam, de az atyát ismertem: a főiskolán tanított engem és a szakdolgozatomat is nála írtam). A gyerekek nagyon lelkesek és aranyosak voltak, észrevehető volt, hogy tetszik nekik, hogy róluk szól ez az egész :) Máté csinált pár képet (amíg le nem merítette a gépet), de nem lettek valami jó minőségűek.
Közös ebéd volt a program tovább, Andocson, a nagynénéméknél. 1 óra után értünk haza, gyorsan elmentem elaltatni a kicsiket (mert miért is aludnának el a mamával), aztán mentünk vissza a finom falatokhoz.
Jól sikerült az a nap, és bár nem találkozunk túl gyakran igyekszem jó keresztmaminak lenni.
Természetesen elfogadtam a felkérést, és március 2-án meg is történt a keresztelő a kiliti-i templomban.
Sami és Pepi itthon maradtam anyuval, mi pedig 3-an mentünk . 11-kor volt a mise, utána a keresztelő. Nem teljesen ismeretlen helyre mentünk (vagyis ebben a templomban még nem voltam, de az atyát ismertem: a főiskolán tanított engem és a szakdolgozatomat is nála írtam). A gyerekek nagyon lelkesek és aranyosak voltak, észrevehető volt, hogy tetszik nekik, hogy róluk szól ez az egész :) Máté csinált pár képet (amíg le nem merítette a gépet), de nem lettek valami jó minőségűek.
Közös ebéd volt a program tovább, Andocson, a nagynénéméknél. 1 óra után értünk haza, gyorsan elmentem elaltatni a kicsiket (mert miért is aludnának el a mamával), aztán mentünk vissza a finom falatokhoz.
Jól sikerült az a nap, és bár nem találkozunk túl gyakran igyekszem jó keresztmaminak lenni.
2014. március 1., szombat
Az első félév
Nem most volt, de eddig csak piszkozatként elmentve várta sorsát ez a bejegyzés. A félévi hajtás, dolgozatok, javítások, bizonyítványírás, aztán a sok farsangra készülés minden maradék időmet elvette. Most vége a farsangnak, igyekszem leírni, mennyivel lett ügyesebb Máté fél év alatt, és hogy miket is tanultunk eddig.
A félév már 1,5 hónappal ezelőtt lezárult, azóta is okosodott, ügyesedett.
Félév:
Olvasás: A hangos olvasás mérésével nem voltam elégedett, és ennek az az oka, hogy nem volt akkor sem biztos még minden betűtudása, értelmetlen szavaknál ez előjött (nem olyan sok), és az idő, ami nagyon ment. Megfontolt, nem kapkod, az biztos, és nem volt rest többször kibetűzni sem az adott szót.
Az értelmes szavaknál sem törődött az idővel, viszont tartott bemutatót a megértett szavak után (pl. azt olvasta, hogy ugat, akkor bemutatta, hogy hogy is kell ugatni ...). Ami részben jó, mert tudom, hogy biztosan megértette, másrészt mégiscsak egy mérés volt ez. Itt is nekiállt a szavaknak akár 4-szer vagy 5-ször, is ha nem értette meg, vagy egy betű tévesztett és amiatt lett értelmetlen.
Mindent megértett, amit olvasott, már csak a tempót kell fokozni.
A néma olvasás mérése 94 %-os lett, nem volt nagy hibája, ennek viszont nagyon örültem.
Írás: Másolás volt nekik írottról (betű, szó), nyomtatottról (betű, szó). 98%-os lett neki, de ez nem volt meglepő, hisz ezt tudniuk kellett.
A tollbamondásnak kifejezetten örültem, nagyon ügyesen 95 %-osra megírta, egy vagy 2 hibája volt. Nem csak ő, de a gyerekek többsége is kellemes meglepetést okozott nekem ezzel, hisz az órai tollbamondásokkor még nehezen ment.
Matematika: A kedvenc tantárgya, nem viseli meg, ha felmérést kell belőle írni, de attól félek, hogy nagyon hozzászokik a jó értékeléshez, és ha netán rosszabb lesz neki, akkor majd csalódott lesz. Csak mert mindig így kérdezi: hibátlan lett? 99% - majdnem hibátlan. Ügyes!
A héten pedig megírtuk az újabb felméréseket, amik a betűtanulás után következtek. De ezek is csak egy épp aktuális állapotot és tudást tükröznek, és túl sok gyakorlás nem is volt rá, szóval nem meglepő, hogy most is volt olyan betű, amit kevert. na nem azokat, amiket a félévikor, hanem az újabbakat, amik még nem ülepedtek le benne. És nem csodálkozom a nagyon ritkán előkerülő betűk tévesztésén sem, hisz azoknak meg nincs is idejük biztosra rögzülni. Erre lesz majd ez a 3,5 hónap, amikor a szövegértést gyakoroljuk, na meg a hangos olvasást, és remélem, a gyerekek többségében rögzülnek a betűk is.
A hangos olvasás észrevehetően jobb lett, az értelmes szavak mindegyikét megértette, bemutatást viszont nem tartott utánuk, és nem olvasta olyan sokszor sem el, mielőtt kiejtette, viszont nem szótagolva olvas, hanem rákapott arra, hogy végigbetűzi a szót (ment magában, halkan is), majd egybe kimondja.
A néma olvasása, amiben a szövegértést mértük, hibátlan lett neki, bár egy kis nógatás kellett neki a végén. mert a könnyű feladatoktól haladunk a nehezek felé, és tényleg hosszú volt, el is fáradtak a vége fele, na meg a mondatok olvasása, azokra válasz adása, és a 4 mondatos szöveg rajzolása is a felmérő végén voltak. De ha kicsit tovább is írták, befejezték. A többségnek igen jó lett, aminek nagyon örültem.
A betűtanulás után írás felmérője 96%-ra sikerült. Ennek igencsak örültem, hisz ebben már az írottról, nyomtatottról másolás mellett már volt, betűkből szóalkotás, szótagokból szóalkotás, emlékezetből írás, és tollbamondás is. Ügyes volt, tényleg!
Összességében nagyon elégedett vagyok vele, hisz én tudom, hogy nem kivételezek vele, őt is annyiszor noszogatom, mint a többit, és nagyon ügyesen tanul. A hangos olvasás tempóját és hibátlanságát pedig még javítjuk!
A félév már 1,5 hónappal ezelőtt lezárult, azóta is okosodott, ügyesedett.
Félév:
Olvasás: A hangos olvasás mérésével nem voltam elégedett, és ennek az az oka, hogy nem volt akkor sem biztos még minden betűtudása, értelmetlen szavaknál ez előjött (nem olyan sok), és az idő, ami nagyon ment. Megfontolt, nem kapkod, az biztos, és nem volt rest többször kibetűzni sem az adott szót.
Az értelmes szavaknál sem törődött az idővel, viszont tartott bemutatót a megértett szavak után (pl. azt olvasta, hogy ugat, akkor bemutatta, hogy hogy is kell ugatni ...). Ami részben jó, mert tudom, hogy biztosan megértette, másrészt mégiscsak egy mérés volt ez. Itt is nekiállt a szavaknak akár 4-szer vagy 5-ször, is ha nem értette meg, vagy egy betű tévesztett és amiatt lett értelmetlen.
Mindent megértett, amit olvasott, már csak a tempót kell fokozni.
A néma olvasás mérése 94 %-os lett, nem volt nagy hibája, ennek viszont nagyon örültem.
Írás: Másolás volt nekik írottról (betű, szó), nyomtatottról (betű, szó). 98%-os lett neki, de ez nem volt meglepő, hisz ezt tudniuk kellett.
A tollbamondásnak kifejezetten örültem, nagyon ügyesen 95 %-osra megírta, egy vagy 2 hibája volt. Nem csak ő, de a gyerekek többsége is kellemes meglepetést okozott nekem ezzel, hisz az órai tollbamondásokkor még nehezen ment.
Matematika: A kedvenc tantárgya, nem viseli meg, ha felmérést kell belőle írni, de attól félek, hogy nagyon hozzászokik a jó értékeléshez, és ha netán rosszabb lesz neki, akkor majd csalódott lesz. Csak mert mindig így kérdezi: hibátlan lett? 99% - majdnem hibátlan. Ügyes!
A héten pedig megírtuk az újabb felméréseket, amik a betűtanulás után következtek. De ezek is csak egy épp aktuális állapotot és tudást tükröznek, és túl sok gyakorlás nem is volt rá, szóval nem meglepő, hogy most is volt olyan betű, amit kevert. na nem azokat, amiket a félévikor, hanem az újabbakat, amik még nem ülepedtek le benne. És nem csodálkozom a nagyon ritkán előkerülő betűk tévesztésén sem, hisz azoknak meg nincs is idejük biztosra rögzülni. Erre lesz majd ez a 3,5 hónap, amikor a szövegértést gyakoroljuk, na meg a hangos olvasást, és remélem, a gyerekek többségében rögzülnek a betűk is.
A hangos olvasás észrevehetően jobb lett, az értelmes szavak mindegyikét megértette, bemutatást viszont nem tartott utánuk, és nem olvasta olyan sokszor sem el, mielőtt kiejtette, viszont nem szótagolva olvas, hanem rákapott arra, hogy végigbetűzi a szót (ment magában, halkan is), majd egybe kimondja.
A néma olvasása, amiben a szövegértést mértük, hibátlan lett neki, bár egy kis nógatás kellett neki a végén. mert a könnyű feladatoktól haladunk a nehezek felé, és tényleg hosszú volt, el is fáradtak a vége fele, na meg a mondatok olvasása, azokra válasz adása, és a 4 mondatos szöveg rajzolása is a felmérő végén voltak. De ha kicsit tovább is írták, befejezték. A többségnek igen jó lett, aminek nagyon örültem.
A betűtanulás után írás felmérője 96%-ra sikerült. Ennek igencsak örültem, hisz ebben már az írottról, nyomtatottról másolás mellett már volt, betűkből szóalkotás, szótagokból szóalkotás, emlékezetből írás, és tollbamondás is. Ügyes volt, tényleg!
Összességében nagyon elégedett vagyok vele, hisz én tudom, hogy nem kivételezek vele, őt is annyiszor noszogatom, mint a többit, és nagyon ügyesen tanul. A hangos olvasás tempóját és hibátlanságát pedig még javítjuk!
Farsangi időszak
Idén a felnőtt farsanggal kezdődött a télűzés. Az iskolai szülői munkaközösség szervezésében, febr. 8-ra volt kitűzve. Évek óta tudjuk (ovi rendezte eddig, de most nem akadt összefogó ember a kisgyerekeke mellett), hogy a farsang nem csak a bálról, hanem leginkább a felvonulásról, a beöltözésről szól. Nehéz összeszedni a faluban a vállalkozó kedvű egyéneket, legyenek azok fiatalok, középkorúak, vagy idősebbek. Sajnos ez idén sem történt máshogy, és bizony iskolás gyermek szülőjeként muszáj volt ezen feladatot is magunkra vállalni. A fiatalok idén nem voltak aktívak, és a megszokottól eltérően a nyugdíjasok sem öltöztek be. Viszont állandó szereplőként az önkormányzat dolgozóira lehetett számítani. Ők voltak az első fellépők: R-GO és a gidák néven. Aztán következtek a Kőkorszaki szakik, igazi fajárgányukkal, majd a "Mutáns kanász" táncát láthattuk (ki kicsit nagyra nőtt, és 6 lába lett).
Ezután következtünk mi, akik a 70-es évekbeli tánciskolát szerettük volna megeleveníteni. Kis tánctanulással az elején, majd egy jó kis zenére táncolással utána. Nem minden alakult azonban a tervek szerint ... túl hangos volt a zene az elején,a srác szövegét nem nagyon lehetett hallani, pedig ott az lett volna a lényeg, hogy az ő utasításait követve tanulunk meg néhány alap lépést. Nehezítette a dolgot az is, hogy a délután elgyakorolt lépések mellé betett néhány újat, ami miatt azt sem tudtam, mi a csudát akar ... úgy éreztem elsüllyedek szégyenemben. Kínomban annyira nevettem, még a könnyem is kijött, bár utána azt hallottuk, hogy nem volt rossz, belefért a farsang fílingjébe. Utánunk következtek még a felemás táncosok (a Csillag születiken már láttam ezt a produkciót, de bőven belefért egy ismétlés)
A bál nagyon jól sikerült, jó volt a hangulat, és nagyon sokan is voltak, bár a kezdet nem adott okot reménykedésre. Jól éreztük magunkat, a tombolán is nyertünk (nagy szó), és a bevétel is nagyon jó volt (iskolai szülői munkaközösség rendezte a bált).
A második farsangi forduló az oviban volt, 2 nappal a felnőtt farsang után. Őszintén bevallom, nem volt időm készülődni, Petit Piroskának szerettem volna (Samiról volt egy ilyen jelmezünk), Samu pedig kiskutya lett volna az eredeti tervek szerint (kutyusjelmezünk volt a szomszédból). Vasárnap azonban, amikor akartam összekészíteni a jelmezeket, Pepcsi bejelentette, hogy ő ugyan nem lesz Piroska (milyen jó is, ha vannak nagytesók, akik nyekegnek neki, hogy a Piroska lány ...). Kiskutya szeretett volna Peti is lenni ... még szerencse, hogy Samit könnyű megfűzni, így lemondott a kutya-jelmezről (ami Pepire is jó), és bevállalta, hogy akkor ő szívesen lesz karácsonyfa (Máté volt egyszer, szóval a jelmez adott volt). Én is beöltöztem a szombati ruhámban Piroskának, szóval teljes harci díszünk volt hétfőre. Ovis felvonulás is jól sikerült. Az oviban volt, amit jövőre nem hagyunk, mert nagyon szűken voltunk, és ugyanez a műsor simán lemehetett volna a közösségi házba is, egy szombat délután, ahol simán elfértünk volna, és mindenki megnézhette volna, aki kíváncsi volt a kis ovisokra.
A felvonulás után egy rövid kis mesét báboztunk el a gyerekeknek, majd közös irányított tánc kezdődött, majd falatozhattak a gyerekek egy kis rágcsálnivalót és kaptak üdítőt. Utána szabad tánc volt. Már aki táncolt, mert az én két kiscsoportos gyerekem inkább játszott a sarokban, hisz ritkán van alkalmuk a nagy csoportszobában játszani. De jól érezték magukat, ez a lényeg.
A harmadik felvonás az iskolás farsang volt. Szülőknek nem volt nagyon ötlete, úgyhogy mivel nekem kell őket felkészíteni, én mondtam meg, mi legyen: banyabálba szerettünk volna menni. Osztályszinten történt a beöltözés, közösen próbáltunk előtte is. A napközis tanító néni és én is beöltöztem velük, és egy egyszerű kis koreográfiát találtunk ki, amit a kis elsősök is elő tudnak adni. Készültek a seprűk is, és amikor már majdnem mindenkinek volt, megnyugodtam, mert látszott, hogy jó lesz az egész. A lelkes apukák, nagypapák vesszősöprűt csináltak a gyerekeknek, amitől még banyásabb lett az egész. Az egyik anyuka bevállalta, hogy megcsinálja mindenkinek a szemüveget és a banya-orrot, ami igencsak jól sikerült, így mindenkinek hatalmas kampós orra lett. Beöltözés után pedig ne is nagyon lehetett megismerni a gyerekeket. Aranyosak, lelkesek voltak. A táncban ugyan volt egy kis baki (nem mindenki találta meg a párját), de összességében nagyon aranyos kisbanyák voltak. Vidám, jó kis mulatság volt ez is :)
Az iskolás farsang előtti héten pedig népszokást is felelevenítettek délután a gyerekek: kisze-bábot égettek.
Reméljük, ezzel a sorozattal a telet is ténylegesen elűztük ...
Képekben itt lehet gyönyörködni :)
Ezután következtünk mi, akik a 70-es évekbeli tánciskolát szerettük volna megeleveníteni. Kis tánctanulással az elején, majd egy jó kis zenére táncolással utána. Nem minden alakult azonban a tervek szerint ... túl hangos volt a zene az elején,a srác szövegét nem nagyon lehetett hallani, pedig ott az lett volna a lényeg, hogy az ő utasításait követve tanulunk meg néhány alap lépést. Nehezítette a dolgot az is, hogy a délután elgyakorolt lépések mellé betett néhány újat, ami miatt azt sem tudtam, mi a csudát akar ... úgy éreztem elsüllyedek szégyenemben. Kínomban annyira nevettem, még a könnyem is kijött, bár utána azt hallottuk, hogy nem volt rossz, belefért a farsang fílingjébe. Utánunk következtek még a felemás táncosok (a Csillag születiken már láttam ezt a produkciót, de bőven belefért egy ismétlés)
A bál nagyon jól sikerült, jó volt a hangulat, és nagyon sokan is voltak, bár a kezdet nem adott okot reménykedésre. Jól éreztük magunkat, a tombolán is nyertünk (nagy szó), és a bevétel is nagyon jó volt (iskolai szülői munkaközösség rendezte a bált).
A második farsangi forduló az oviban volt, 2 nappal a felnőtt farsang után. Őszintén bevallom, nem volt időm készülődni, Petit Piroskának szerettem volna (Samiról volt egy ilyen jelmezünk), Samu pedig kiskutya lett volna az eredeti tervek szerint (kutyusjelmezünk volt a szomszédból). Vasárnap azonban, amikor akartam összekészíteni a jelmezeket, Pepcsi bejelentette, hogy ő ugyan nem lesz Piroska (milyen jó is, ha vannak nagytesók, akik nyekegnek neki, hogy a Piroska lány ...). Kiskutya szeretett volna Peti is lenni ... még szerencse, hogy Samit könnyű megfűzni, így lemondott a kutya-jelmezről (ami Pepire is jó), és bevállalta, hogy akkor ő szívesen lesz karácsonyfa (Máté volt egyszer, szóval a jelmez adott volt). Én is beöltöztem a szombati ruhámban Piroskának, szóval teljes harci díszünk volt hétfőre. Ovis felvonulás is jól sikerült. Az oviban volt, amit jövőre nem hagyunk, mert nagyon szűken voltunk, és ugyanez a műsor simán lemehetett volna a közösségi házba is, egy szombat délután, ahol simán elfértünk volna, és mindenki megnézhette volna, aki kíváncsi volt a kis ovisokra.
A felvonulás után egy rövid kis mesét báboztunk el a gyerekeknek, majd közös irányított tánc kezdődött, majd falatozhattak a gyerekek egy kis rágcsálnivalót és kaptak üdítőt. Utána szabad tánc volt. Már aki táncolt, mert az én két kiscsoportos gyerekem inkább játszott a sarokban, hisz ritkán van alkalmuk a nagy csoportszobában játszani. De jól érezték magukat, ez a lényeg.
A harmadik felvonás az iskolás farsang volt. Szülőknek nem volt nagyon ötlete, úgyhogy mivel nekem kell őket felkészíteni, én mondtam meg, mi legyen: banyabálba szerettünk volna menni. Osztályszinten történt a beöltözés, közösen próbáltunk előtte is. A napközis tanító néni és én is beöltöztem velük, és egy egyszerű kis koreográfiát találtunk ki, amit a kis elsősök is elő tudnak adni. Készültek a seprűk is, és amikor már majdnem mindenkinek volt, megnyugodtam, mert látszott, hogy jó lesz az egész. A lelkes apukák, nagypapák vesszősöprűt csináltak a gyerekeknek, amitől még banyásabb lett az egész. Az egyik anyuka bevállalta, hogy megcsinálja mindenkinek a szemüveget és a banya-orrot, ami igencsak jól sikerült, így mindenkinek hatalmas kampós orra lett. Beöltözés után pedig ne is nagyon lehetett megismerni a gyerekeket. Aranyosak, lelkesek voltak. A táncban ugyan volt egy kis baki (nem mindenki találta meg a párját), de összességében nagyon aranyos kisbanyák voltak. Vidám, jó kis mulatság volt ez is :)
Az iskolás farsang előtti héten pedig népszokást is felelevenítettek délután a gyerekek: kisze-bábot égettek.
Reméljük, ezzel a sorozattal a telet is ténylegesen elűztük ...
Képekben itt lehet gyönyörködni :)
2014. február 8., szombat
Peonza-őrület
Ez van az iskolában. Magával rántott kicsiket és nagyokat egyaránt. Ami részben érdekes, hisz a tavalyi Bendegúz versenyhez szintén egy peonza volt az ajándék, de akkor senkit nem érdekelt. Most meg őrület lett belőle.Először a nagyobbakat ragadta magával, ők pörgették a játékot szünetekben, aztán idővel egy kis bemutatót is tartottak nekünk, de eddigre már a kicsik is megfertőződtek. Máté is. Teljes lázban égett, végülis kapott két fajtát (oriont és egy gyémántot), amivel nagyon sokat gyakorolt az iskolában is otthon is. Mint kiderült, nem véletlenül, hiszb a napközis tanító nénivel egy kis bemutatóra készültek az első-másodikasok is. Ügyesek voltak, nem volt hiábavaló a sok gyakorlás, amivel javul a kézügyességük, a térbeli tájékozódásuk, és nem szaladgálnak szünetekben, hanem peonzáznak. Sokan és kitartóan, szűnni nem akaró lelkesedéssel.
Most épp cobrát hajkurászunk, nem olyan egyszerű beszerezni, mint ahogy gondolná az ember. Mert a sok próbálkozás és peonza-leesés következménye nálunk is bekövetkezett: akármilyen kemény és erős műanyagból is készül, és akármilyen vastag is, nem tart örökké ... megreped, eltörik. De ez benne van a pakliban.
Jó kis játék, nagy lelkesedést váltott ki, és olyan örömmel gyakorol Máté is rá. Na meg a többiek is. Teljesen hozzájuk nőtt, Máténak a zsebéhez, el sem indul otthonról nélküle :) Mert gyakorolni bárhol lehet.
Most épp cobrát hajkurászunk, nem olyan egyszerű beszerezni, mint ahogy gondolná az ember. Mert a sok próbálkozás és peonza-leesés következménye nálunk is bekövetkezett: akármilyen kemény és erős műanyagból is készül, és akármilyen vastag is, nem tart örökké ... megreped, eltörik. De ez benne van a pakliban.
Jó kis játék, nagy lelkesedést váltott ki, és olyan örömmel gyakorol Máté is rá. Na meg a többiek is. Teljesen hozzájuk nőtt, Máténak a zsebéhez, el sem indul otthonról nélküle :) Mert gyakorolni bárhol lehet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)