Mindig történik valami ...

Vasárnap tartógipszet kapott Zsolti a lábára: térdficam volt a diagnózis.
Ma kellett visszavinni kontrollra. Gondoltam, ha sem törés, se repedés, akkor ma leveszik a gipszet, pár napig még pihentetnie kell, de aztán minden megy tövább a megszokott kerékvágásban.
Tévedtem ...
Elindultunk korán, a gyerekeket kiraktuk az oviban, Pepcsi maradt a mamánál. 9-re fent is voltunk. vártunk, vártunk, rettentő sokat. 1 doki volt, aki 2-szer is elment egy órára műteni ...
Nem akarom részletezni, mérgelődtem eleget, volt ezzel így más is, mert az egy dolog, hogy akit a mentő bevisz, azt előre veszik, de hogy olyanok is bőven voltak, akiknek nem volt nagyobb bajuk, mint nekünk, mégis jóval előbb bekerültek, az bizony bosszantó ...
Közben én meglátogattam a Lacit, elugrottam a tescoba, játékboltot kerestem és vártam, vártam, vártam vele együtt.
1 óra elmúlt mire behívták. Levágták róla a gipszet, megvizsgálta a doki, aztán jött ki. Én azt hittem végzett, de aztán mondta, hogy még a gipszelőbe kell mennie ... újabb gipszet kap, aminek 3 hétig kell a lábán lennie. Hááát, nem gondoltam volna, hogy ez így fog alakulni, hisz csak egy ficam ... de nem tartanak rendesen a szalagok, ezért a doki a gipsz mellett döntött.
Ez most nagyon, de nagyon nem hiányzott, így iskolakezdés előtt másfél héttel ...

Fárasztó hétvége

Ahogy altattam ma este Petit, úgy éreztem, milyen jó végre nyugodtan leülni. Kicsit sok volt ez a hétvége, és még nincs vége ...
Az egész tegnap reggel kezdődött, de előzmény volt már hét elején is. Ugyanis akkor mondtam először a Zsoltinak, hogy nézzen körül, biztosan minden van-e a hétvégére tervezett garázsépításhez.
Le lettem hurrogva, hogy minek nézegesse, minden van, elég lesz: cement, mész, homok, tégla. Ennyi. A téglát csütörtökön hátrahordták, hogy kéznél legyen, de kb. ennyi is volt az előkészület a gazok kihúzásán túl ...
Férfiak ... mégis minden az utolsó pillanatra kell hagyni? Nem akartam, hogy megint az legyen, hogy szombat délután -amikor már bezár a tüzép- jusson eszébe, hogy ez sincs, meg az sincs.
A péntekünket megzavarta kissé, hogy elkészült a laptop, fel kellett menni érte Siófokra, és ha már mentünk, egy Balcsit is beterveztünk a nagyobbakkal. De ha előre gondolkodik, akkor ekkor be is szerezhettük volna a mégiscsak hiányzó dolgokat.
Mert szombat reggel bizony kiderült, hogy van, ami kellene, de nincs. Persze először megnézték az andocsi tüzépen, de ott nem kaptak.
A legnagyobb gond ekkor azonban még nem ez, hanem a betonkeverő hiánya volt. De tényleg, miért kell mindent az utolsó pillanatra hagyni???
Szóval ott voltunk szombat reggel betonkeverő nélkül. Mert az igaz, hogy a szomszéd, akitől mindig kölcsön szoktuk kérni, most nem tudta odaadni, de még pénteken lebeszélt Zsolti egy másikat, csak az messzebb volt, és fuvaros hozta volna le a szomszédba levő fuvarral együtt. Csak éppen a 8-ra ígért fuvar elmaradt, mert elment a srác Toponárra ... tervezhet egyébként az emebr, ha a másik, akire rá van szorulva, keresztbe tesz ...
A rokonnak, akinek pedig platós autója van, már ivott egy pálinkát ...
Aztán eszembe jutott, hogy meg kellene kérdezni a másik szomszédot, hisz nekik is áll az udvarban egy betonkeverő. És milyen jó, hogy ez eszembe jutott, nem is tudom, mi lett volna, ha nem.
Fiúkat ott hagyva elindultam Petivel Tabra, a tüzépre, hogy megvegyem a hiányzó kátránypapírt -vagy mifenét, és a biztonság kedvéért vettem 4 zsák cementet is, hisz ha most nem is kell, a betonozáshoz feltétlen.
Pepcsi elaludt a kocsiban, nem is ébredt fel amíg vásároltam, és egy automatához is beugrottam pénzt levenni. Hazáig aludt, amivel természetesen kissé felborította a napot, hisz egy ideje csak egyet alszik.
Mire hazaértünk, mát folyt a munka, igaz, kisebb gikszer akadt előtte: eltört a betonkeverő tartórúdja, és heggeszteni kellett.
Miért is menne minden egyszerűen?
Innetől kezdve viszonylag nyugi volt, a fiúk (Zsolti, öcsém, Józsi) dolgoztak, Máté, Sami a Vera mama és az otthon között ingajáratban, én meg Petivel felmentem anyuékhoz, hogy nyugodtan tudjon aludni. Ebédet vittem a munkásoknak, akik fél 6-ig dolgoztak. Zsolti ezután focizni ment, vitte Samit is. Azt beszéltük meg, hogy legkésőbb 3/4 8-ra hazaérnek. Negyed 9 lett belőle, de nem is ez a lényeg, hanem hogy Zsolti bicegve jött ...kiment a térde, nagyon fájt neki. Éjszaka nem is nagyon aludt, jegelte, és fájdalomcsillapítót is kapott.
Gondoltam, majd felviszem a dokihoz. De hogy lesz így befejezve a garázs falazása? Tamás reggel jött fél 8-ra, de ki segít neki? Zsolti lett volna, de ő kiesett. Én úgy tudtam, hogy jön a kománk, de Zs. csak poénból mondta ... marha jó poén ...
Úgyhogy a ma reggelem rohanással telt: először segítséget kellett kerítenem. Bundi lett az áldozat, millió hála neki ezért, hisz bulizott előtte este, és dolga is lett volna.
Nekiálltak a fiúk, én meg felvittem Zsoltit a dokihoz, aki kórházi balesetit mondott. Hurrá ... Gondolkoztam: ott bizony sokat kell várni ... ha viszem Petit, mi a francot csinálok vele addig, viszont tudna aludni hazafele az autóban. HA meg nem viszem, és túl sokáig kell várni, akkor hogyan fog elaludni? Megoldás: nem én viszem, megkérjük a komát, lenne-e kedves elvinni. Igent mondott - bár nekik is kissé zűrös napjuk volt, épp szült az Ági -komaasszony tesója (Boldizsár 3960 gr, 58 cm-császár).
Innen kicsit nyugisabb volt az én napom, amíg haza nem mentünk anyuéktól fél 4-kor.
Zsolti már otthon volt, kificamodott a térde, tartógipsszel a lábán, nem mehet vele, feküdjön. Szerdán kell visszavinni ... marha jó, épp a lehető legrosszabbkor.
Fiúk végeztek kb fél 6-kor, viszont én nekiállhattam pakolni: tégladarabokat összeszedni, ablaküvegeket feltenni, játékokat összeszedni. Még jó, hogy a mama figyelt a gyerekekre.
Fürdetés, vacsora, altatás. Most már alszanak, én meg fáradtan ülök itt, de mindjárt fekszem én is.
Persze a héten biztosan nem tud dolgozni menni a Zsolti, gyerekeket viszont viszem az oviba, hisz nekem is készülődnöm kell a tanévkezdésre ... nagyon nem hiányzott, hogy egy negyedik gyereknek ugráljak most, na meg persze a legfontosabb, hogy így bizony nem tudni, mikor kerül tető a garázsra ...
Holnap meló nem lesz, viszont jönnek unokatesómék 2 gyerkőccel. Ami jó, mert rég találkozunk, de most olyan fáradt vagyok ... de holnapra összegyűjtöm a tartalékaimat :)

Kukac gondok újra

Július 19-én   voltunk Samival a kórháznál a kukacával, a bőr letapadása miatt. Akkor gombos szondával feloldották neki az urológián. Szenvedett vele a drága, de túléltük, elmúlt. 3 hétre rá, megint észrevettem egy este fürdésnél, hogy megont nem tudom teljesen hátrahúzni neki. Rángatni, feszegetni nem akartam. gondoltam, szerencsésebb, ha megint megmutatom egy orvosnak. Az első doki a háziorvos lett, mivel Petit úgyis vittem hozzá, mert beteg lett, így egy úttal Samit is megmutattam neki. Ő is megállapította, hogy le van tapadva, vigyem el a gyerekambulanciára újra, hogy megint "megcsinálják a fütyijét"- ahogy Sami mondta.
Nem teketóriáztam sokáig, másnap kocsiba szálltunk, és elindultunk. Nem akartam várni, nehogy nagyobb és erősebb legyen a tapadás.
A gyerekambulancián a főorvos intézi az ez irányú dolgokat. ismerjük, hisz ő jár ki a védőnőhöz havonta (amennyiben jön). nagyon kedves volt, elmondtam neki, hogy a múltkor mi volt, merre és hogy jártunk. Megvizsgálta ő is, szintén megállapította, hogy le van tapadva, de csak minimálisan. Bekente érzéstelenítővel, vártunk fél órát, majd visszamentünk. Gombos szonda most nem volt, a kezével csinálta, és bár 3 helyen is volt tapadás, de csak tényleg pici, és nem az elején, hanem hátul, majdnem teljesen hátra lehetett húzni, ici-pici volt csak vissza (vagy hogy is fogalmazzak ...).
Szóval nem hátrarántotta, hanem nagyon óvatosan megfogta a letapadás szélénél, és a másik kezével picit meghúzta. Szépen el is engedte a tapadás.
És ennyi volt ...
Ezen attrakció után egy este sírt kb. fél percig Samu ... fürdéskor szépen hátrahúztam neki, mondta, hogy fáj, aztán betadinnal cseppentettem rá, ekkor sírt.
A doki most sem írt fel kenőcsöt, a betadint mondta ő is. Mivel viszont nem volt olyan vészes, mint a múltkor, úgy egyeztünk Samuval, hogyha fürdéskor rendesen hátrajön, és meg tudjuk mosni, akkor nem cseppentek rá, így a betadint is csak egy napig használtuk. Nem is volt sírás, és a pisiléssel sem volt semmi baj. Tegnap pedig roppant büszke volt magára, hogy fürdéskor egyedül is elő tudta csalogatni a kígyót :) Most pedig ha pisil, utána is lelkesen húzza hátra - bár a doki szerint elég az esti fürdetésnél, a többszöri kígyóbűvölés ártani nem árthat ...
Remélem, ezen okból utoljára kellett tiszteletünket tenni a kórházban.

Siófok kissé zavarosan ...

Tegnap ismét kórházba kellett vinni a dédit kontrollra. Sokat filóztam, hogy melyik gyerkőcöt is vigyem, hisz a héten amilyen kánikula volt, szinte már nem emberi ... a kocsiban van klíma ugyan, de mégiscsak egy nyűg ilyenkor az utazás. Eddig mindig úgy volt, hogy a nagyok oviban, így Pepcsi jött velem, de most szüneten vannak a nagyobbak, és olyan régen voltak velem/velünk vásárolni, pedig szeretnek jönni. Úgy döntöttem, hogy induljunk akkor, miután Peti elalszik, hisz ébredés után simán elvan a mamával. A nagyok meg jönnek velem.
Megint bebizonyosodott, hogy ember tervez, Isten végez ...
Peti elaludt ugyan, de Sami sikeresen felzörögte, és olyan kíváncsian sasolt, hogy azt hittem, el sem tudom újra altatni ...
Nagy nehezen ugyan, és hosszas várakozás után, de elaludt. Letettem, erre nekiállt vinnyogni a telefonom ... persze felébredt rá ...
Dédit kb. 10-re kellett vinni, de ekkor már 3/4 10 volt. Nem volt apelláta, felkaptam Petit, és baromi mérgesen kiviharoztam ... minek tervezek én???
Nem akartam újra nekiéállni altatni, hisz akkor elég későn értünk volna. Jött velünk Peti is.
A következő sokk akkor ért, amikor a gyerekeket beültettem az autóba ... Visszapillantó-tükör üvegje nem a helyén volt! azt tudtam, hogy elengedte a ragasztás, de elvileg meg kellett volna, hogy csinálja előtte nap este a Zsolti. Azt hittem, agyvérzést kapok ... Marha klassz volt úgy vezetni Siófokig és vissza, hogy nincs bal oldali visszapillantó-tükör ... És a középsőben sem láttam túl sokat, mivel Máté ülése van középre rakva, és bizony az elég magas ...
Persze Peti a kocsiban nem aludt el mindjárt, hisz az álom kiszökött a szeméből, de Széplak-Felsőn csak elszundított. Dédit kitettük a vesegondozóban, mi meg elindultunk a Tescoba.

Pepcsit nem hagytuk tovább aludni, hisz úgyis felnyervogták volna, és akkor tényleg mindenki nagyon bogaras lett volna.
Nem biztos, hogy még egyszer elindulnék 3 gyerekkel nagybevásárolni, főleg, hogy cukor, tej, liszt, ásványvíz is kellett bőven. Még ha csak ezt-azt vettem volna ...
Ha pedig a vásárolt cuccoknak nem lett volna meg a kellő súlya, 3 nehezék is volt a bevásárló-kocsiban: Pepcsi a beleültethető bigyóban, Sami a kocsiban, Máté a kocsi elejére csimpaszkodva. Ezen kívül annyira nem volt vészes, nem nyervogtak túl sokat, de egyedül hamarabb végeztem volna, az biztos. Igaz, Pepcsi sokszor szeretett volna felállni, és kimászni, de mindig visszaimádkoztam.
Fizetés is eléggé macerás volt, vagy inkább a kis-be pakolás, de túléltük!
Az viszont tuti, hogy legközelebb, ha nem muszáj, ennyi gyereket nem viszek egyedül ... Persze úgy gondolom, hogy mégiscsak könnyebb volt egyedül, mintha a Zsolti is velünk van ... ő biztos agyvérzést kapott volna ...

Letapadás

Múlt héten volt aktuális a gyerekorvos  havi jövetele a faluba. Petit vittem, egy éves kora miatt, Samit pedig azért, mert a szeptemberi látogatásunkkor visszahívást kért. Igaz, hogy februárra, de ez kitolódott, mivel kórházban voltam Pepcsivel, aztán nem jött, majd mi nem mentünk. Most viszont mentünk. Annyira utálom, hogy épp alvásidőben van a rendelési ideje ... Pepcsit elaltattam előbb, majd 10-re mentünk. Hát, épp elcsíptük, már épp indult volna tovább, de az ajtóból visszafordult  (annyira nem lehet kiszámítani, fél 10-re szoktunk menni, de 10 előtt nem szokott megérkezni. Gondoltam, mire megvizsgálja az összes babát, mi is odaérünk.
Pepcsivel semmi gond nem volt, Samunak pedig a golyóival nincs semmi teendő, szóval azzal, ami miatt mentünk, nincs gond. Viszont gondoltam, rákérdezek a kukac hátrahúzásra, mert a múltkor azt mondta, hogy arról szobatisztává válás után váltunk szót, addig, ne foglalkozzak vele. Most már bőven szobatiszta Sami, viszont a fütyijét nem tudtam hátrahúzni, le volt tapadva neki. Doki is erre jutott, és mivel nem volt nála érzéstelenítő krém, így abban maradtunk, hogy bemegyünk a kórházba a gyerekambulanciára. Kedden.
Tegnap el is utaztunk Siófokra, doki viszont épp nem volt ... viszont volt egy nagyon kedves fiatal doktornő, aki megvizsgálta Samit, majd felhívta az urológiát, hogy megcsinálják-e neki ott, hogy emiatt ne kelljen még egyszer felutaznunk. Urológián szintén egy nagyon kedves doki volt, aki megvizsgálta  a kukacot, majd bekente érzéstelenítő kenőccsel. 20 percet várnunk kellett, hogy hasson, majd gombos szondával lefejtette a tapadást. Nem volt fél perc az egész.
Felhívta a doki a figyelmemet, hogy fájni fog neki, naponta egyszer hátra kell húzni és betadint csepegtetni rá, majd visszahúzni, de ez nagyon nem fog tetszeni a lurkónak, de muszáj, nehogy visszatapadjon, és ne gyulladjon be.
Nem volt semmi gond tegnap délután, nem mondta egyszer sem, hogy fájna, pisilt is rendesen és bővel. Viszont este 7 óra körül, pisilés után sírva fakadt, hogy nagyon fáj a fütyije. Csak bújt hozzám, keservesen sírt, és mondogatta: fáj, fáj, fáj.
Este, fürdés után, mikor hátrahúztam neki, és betadinoztam, nagyon sírt, küzdött ellene. Nagyon sajnáltam, majd a szívem szakadt meg, és kb. fél órán keresztül nem is hagyta abba a sírást. Nagyon csíphette neki. Éjszaka jól aludt, viszont reggeli pisilés után megint sírva fakadt, hogy fáj neki. Nem sírt sokáig, 1-2 percig, és nem is olyan keservesen, mint este. Napközben egy-kétszer kezdett kicsit nyafogni, hogy fáj neki, aztán délután nem mert elmenni pisilni, mert fájni fog, viszont mivel délben egy csomó dinnyét megevett, nagyon kellett neki. Nem is tudta rendesen tartani, amerre ment, csöpögött neki, és csak mondta: megint bepisiltem. Mondtam neki, hogy menjen el wc-re, nem fog fájni. Bilibe pisilt, jó sokat, és tényleg nem fájt neki. A pisilés utána sem. Este viszont küzdött a hátrahúzás és csöppentés ellen, nagyon sírt (már előre), de utána nagyon gyorsan megnyugodott, nem volt egy perc, bár az ölembe tovább üldögélt. Azt, hogy mikor gyógyul meg, nem is tudom, ma hányszor kérdezte a drágaságom ...
Remélem, holnap még kevésbé fog neki fájni, bár el tudom képzelni, milyen fájdalmas lehet szegénynek, ha  macerálom ...
Urológus szerint kicsit szűk a fityma is, egy év múlva megnézné újra, és ha akkor is úgy látja, műtét kell. Reménykedem, hogy erre nem lesz szükség, mert utána megint ilyen kínokat kell kiállni, ha nem nagyobbakat ... és ettől szeretném megkímélni.
Csütörtökön már nem fájt neki a pisiléskor, és hátrahúzáskor is csak kb. 1 percig sírt utána. Na meg közben ...de azt meg is tudom érteni.

Siófoki kiruccanás és apával alvás

Pepcsinek az első.
Az egész magyarázat kicsit hosszú, a pénteki események miatt alakult így, hogy Peti délután apával aludt el. Eddig erre nem volt még példa, csakis én altattam.
Szóval így történt:
Péntek reggel elvittem a gyerekeket az oviba, majd a dédivel és Petivel elindultunk Siófokra. A dédit vittük a vesegondozóba. 10-től van rendelés, így mindig úgy indulunk, hogy Peti a délelőtti alvását a kocsiban ejtse meg. Tab fele mentünk, pár percet álltunk, ami Siófokig elaludt megint, de későn, csúszva. Dédit kiraktuk, mi pedig a Tesco felé vettük az irányt. Leparkoltam, de Pepi csak nem akart felébredni. Vártam egy darabig, aztán megcirógattam, hogy magához térjen (dédi vizsgálata sem tart olyan sokáig és a fiúkért is kellett menni az oviba, miután hazaértünk). Megszoptattam, majd hajrá ... jól viselte a vásárlást, majd összeszedtük a dédit és indultunk haza. Ekkor történt meg, hogy Pepcsi újra elaludt ... és ezzel borult a napi rendszerünk.
Nem lett volna ezzel különösebb baj, máskor is előfordult, hogy a második alvás előrébb csúszik, így viszont 6 körül 10-15 percre be szokott ájulni. Mivel azonban most nem aludt olyan nagyot hazafele, így gondoltam, 3 körül le tudom tenni. Ami azért lett volna fontos, mert 4-kor ovis ballagásra kellett a fiúkat visszavinni ...
Mondanom sem kell, 3/4 3-tól hiába altattam, be-bekumott ugyan, de nem tudtam letenni. Fél 4 után feladtam, gyorsan felöltöztettem a kis ovisaimat, én is felöltöztem, és úgy hagytam Petit az apjára, hogy próbálja meg elaltatni, vagy ha nem sikerül, tologassa babakocsiban és majd elalszik.
Lefeküdt vele, és igaz, hogy fél 5-kor, de sikerült elaltatnia.
Óriási lépés azután, hogy eddig csak velem (igaz, hogy már velem sem mindig szopi közben) aludt el. Rendszert még úgy gondolom, nem csinálunk belőle, mert eléggé időigényes, de idővel azért hozzászoktatjuk Petit is, hogy nem csak anyával lehet elaludni ...

Dédi újra

Sedatifot végül nem vettem neki, gyógyszerész szerint bizonyos gyógyszer hatása is lehet a kényszeres cselekvés. Azóta nem jött elő, és én sem láttam semmi különöset rajta, pedig pénteken vittük a vesegondozóba, szóval több időt voltam vele én is. Beszélgettünk, még meg is említettem neki, hogy az éjszakai takarítás miatt azt gondolhatják, hogy megbolondult, de csak legyintett rá, hogy gondolta, de nem őrült meg.
Szóval én is remélem, hogy tényleg csak valami kényszeres cselekedet volt, és nem más.

Amikor vittük a dédit, nagyon megijedtem viszont az úton (én vezettem, anyu és Pepcsi voltak még velünk).
A kereki-i tábla előtt kb 10-15 méterre 2 őzre (dédi szerint nőstény szarvas volt) lettem figyelmes. Aztán ahogy jobban fordítottam a fejem, volt még bőven (21 volt pontosan). Gyönyörűek voltak. Gyorsan megálltam, hátrébb tolattam. Nem számított nekik az autó, átugráltak az úton. Mit ne mondjak, volt szívdobogásom rendesen ...
Fényes nappal (9 óra volt), ilyen közel a faluhoz, csordába verődve ... nem gondoltam volna.

Dédi

A szülinapi buli után dédi belázasodott, előbb kellett visszavinni a kórházba, ahol AB-ot kezdtek el adni neki. A gyomortükrözésen túl volt hétfőn, aztán kiderült, hogy a röntgen által még nem egyértelműen kimutatható tüdőgyulladása van. A hetet a kórházban töltötte, de pénteken mehettünk érte.
Nem is emiatt írok igazából, hanem azért, mert azóta megváltozott ...
Vasárnap, amikor fent voltunk, még gyenge volt, feküdt, aludt kicsit, üldögélt egyik, majd a másik szobában, elbeszélgetett a gyerekekkel.
Hétfőre megint felment a láza, orvos szerint nem gyógyult meg teljesen a tüdőgyulladásból, így újabb gyógyszert kapott.
A sok gyógyszer mellékhatása, vagy a pár hete tartó lelkileg intenzív időszak (betegség, kórház, nem mindig tiszta szobatárs, akire egyszer a földön fekve talált rá, a titkos szülinapi buli), vagy a tavasz, a szél, az időjárás, vagy a kóla (amit tegnapelőtt ivott), vagy így együtt minden - lehet az oka, de úgy veszem észre, hogy most kicsit megváltozott. Tegnap igencsak ingerlékeny volt, szinte robbant, amikor az ember szólt hozzá. Feszült volt -érezhetően, és ő is belátta, hogy idegesebb, minden idegesíti.
Imádott olvasni, most nem kíván, tv-t sem néz, viszont hirtelen ereje teljében lett: tipeg-topog, rendezgeti a tojásokat, mindent kritizál. Anyu otthon van vele táppénzen, de ha lemegy a kertbe, akkor kiabál neki, hiányolja. Nem lehet mellette minden percben, és azt sem tudom, meddig akar vele otthon maradni, hisz az állását nyilvánvalóan nem adhatja fel.
Olyat is tett, hogy éjszaka, amikor öcsém (30 éves) később ért haza, ordított vele, hogy ő bizony addig egy percet sem aludt, miért nem ment haza korábban ...
Ami leginkább megkérdőjelezhetővé teszi azt, hogy jól van-e, az az, hogy tegnap nekiállt takarítani, törölgetni. Ez már nappal is furcsa, de éjszaka meg pláne. Éjjel nem tudott aludni, gondolta takarít ... éjjel 3 órakor anyu arra ment át, amikor meg akarta nézni, hogy a szőnyegeket felhajtotta, és alatta söpört ...

Viszont ma is elmentem megnézni, semmit furcsát nem látok a viselkedésében (nem voltam sokáig, csak 15 percet, hosszabb idő biztosan többet mondana). Beszélget, nem kever senkit senkivel, ebédelni is olyan jóízűen ebédelt.
vajon mi lehet ez???
Felajánlottam neki, hogy du megyek gyógyszertárba, hozok neki sedatif pc-t. Anyu szerint nem szedné be, de amikor mondtam neki, azt felelte, hogy hozzak neki. Meg kifaggatom a gyógyszerészt is (ha nem lesznek sokan), hogy ez lehet-e gyógyszer-mellékhatás ... remélem, csak annyi, és nem veszti eszét a mama :(

Dédi

1932.03.22
Ekkor született a dédi. Idén tölti be a 80. életévét.
Az egész itt kezdődött ... aztán kicsit közelebbi időpont: 3-4 hete, amikor a nénje és anyu kitalálták, hogy a dédinek szülinapi buli lesz szervezve.
Anyu volt a főszervező, és minden titokban maradt a dédi elől. Az iskola ebédlőjében szerveződött a buli (itt volt anno Máté és Sami keresztelői ebédje is), a Baba vállalta a főzést. Anyu megvette a sok hozzávalót, de ugye a titok miatt otthon nem pakolhatott, így a hús, a tojás és a stb ebédhez való a Piri nénjénél gyülekezett. A tojás is úgy csórta ki anyu otthonról. Persze a dédinek - aki talán még darabra pontosan is tudja, mikor mennyi tojás van - rögtön szemet szúrt, hogy megcsappant a tojáskészlet, de el lett annyival intézve, hogy én vittem belőle :)

Buli leszervezve, ajándékok megvéve, amikor az élet közbeszólt: a dédi hétfőn kórházba került kiszáradással. Mi lesz most? Átrakni nem igazán tudtuk volna, hisz a következő szombat munkanap, és mivel nem mindenki helybeli, nekik igencsak gondot okozott volna a más időpont (lehet, nem is lett volna olyan, ami mindenkinek ok - Veszprém, Sopron, Bp).
Így anyu (aki majd minden nap ment a mama után a kórházba) kénytelen volt beavatni a főorvos-asszonyt a hétvégi tervekbe.
De a kórházi lét miatt nagy volt a keveredés, a szervezkedés, mikor és hogyan jön haza a dédi. Ő jött volna már csütörtökön (hosszú hétvége van), volt olyan variáció, hogy szombat reggel jöhet haza, és este vissza kell vinni. Végülis péntek délután hazajöhetett és vasárnap este kell visszavinni.

Szombat: De vajon mi legyen mondva a dédinek, miért nem főz anyu? hova megy? ...
A mama úgy tdta a szombati forgatókönyvet, hogy a nénjéék a Zsuzsiékhoz hivatalosak ebédre, anyu a Zsuzsinak megy segíteni főzni délelőtt és azért nem főz ő sem, mert őt is hívták.
Én a Samival felvittem az ebédlőhöz a sütiket, az ajándékot (fotókönyv) és a dekorációt, amit gyorsan kiszórtam (barkát virágoztattam fel, ill. kis narancssárga virágokat vágtam ki anyagból, azokat szórta el a fehér terítőn), majd hazaugrottunk Pepcsiért és Mátéért, és felmentünk a dédihez, így anyu le tudott lépni.
nem volt gyanús a dédinek semmi, pedig a gyerekek sem otthoni ruhában voltak ... beszélgettünk, gyerekekkel játszottunk. 11-kor én eljöttem a gyerekekkel. Még megkérdezte, lesz-e ebédünk. Persze, feleltem.
Gyerekeket kitettem az ebédlőnél, gyorsan elugrottam a Zsoltiért, anyósért és a pörköltcukor-tortáért, majd csatlakoztunk a többiekhez.
A nénjéék elmentek a dédiért ... vártunk. persze az én fiaim már az asztalnál ültek, várták az ebédet (Máté mondjuk azért, mert akkor: " Annyi sütit ehetek, amennyit akarok?")
Mire a dédi odaért, ők már túl voltak az ebéden. Hiába, valakinek le kellett csekkolni, nem mehet mindenféle étel a vendégek elé :)

Amíg mi vártuk, hogy megérkezzen a dédi, ő így élte meg az eseményeket:
várta a lányáékat Veszprémből, úgy tudta, hogy rokonokhoz hivatalosak ebédre. Amikor odaértek a nénjéék, azt mondták neki, hogy öltözzön ő is, mert őt is viszik az ebéd helyszínére (ami igaz is volt -részben). A dédi azt mondta, hogy rendben, de ő ugyan nem vesz cipőt, jó lesz neki a papucs is, hisz a kocsiban senki nem látja (nagyon be volt dagadva a lába).
Meg lehetett neki mindent magyarázni: miért mennek épp ellenkező irányba, mint kellene, miért fordulnak be az ebédlőhöz. Nem gyanakodott. Ki sem akart szállni a kocsiból, hisz hogy belépett az ajtón, meglátta a Zsoltit, de akkor még csak a volt furcsa, hogy miért van itt a Zsolti is? Aztán amikor beljebb ért és meglátta a többieket, akkor már leesett neki. Aztán a Tamás elkezdte énekelni a "Boldog szülinapot ..."-ot. Meghatódott, elsírta magát. És nem csak ő ... a teremben kevés olyan felnőtt volt, aki nem (Talán az erős, fiatalabb férfiak kivételek).
Puszihegyeket kapott, és a későbbi bevallása szerint nagyon jól esett neki a köszöntés, hisz őt így még nem köszöntötték. Ugyanakkor nem csak öröm járta át a szívét, hanem egy kis szorongás is (amit én tökéletesen megértek, hisz semmit nem sejtett, belecsöppent a közepébe. Én nem is szeretnék ilyen meglepetést, ne figyelmeztessen engem ennyi ember, hogy milyen öreg vagyok -persze senki nem figyelmeztette, és az idősebb embereknek biztosan más már a hozzáállásuk.) nagyon örült a mama, hogy minden unokája, dédunokája összegyűlt köszönteni őt, ill. azok a közeli rokonok, akiknek fontos. (csak apu hiányzott, de lélekben ő is velünk volt)
Ez milyen csodálatos érzés lehet!! Azt ünnepeltük, hogy van nekünk!!!

Az ebéd előtt a bátyus felolvasott egy kis köszöntőt, amin megint kibuggyantak a könnyek.
Én pedig odaadtam a mamának az ajándékunkat, ami egy fotókönyv volt. Csodás ajándék: ott kezdődött, hogy a mama közel 18 évesen férjhez ment, aztán jöttek a gyerekek képei (amik nem voltak ugyan túl jó minőségűek, de ahhoz képest a könyvben egész jók voltak).
Aztán mindenkinek külön oldalt szántam: lánya, fia, 5 unoka, 5 és fél dédunoka. Tettem bele vegyes unokás, dédiunokás képeket is. Jó sokat szenvedtem vele, duplán kellett megcsinálni (Amikor már kész volt, jelezte, hogy nem tudja beolvasni az összes képet -hajrá, újra az egészet, de megérte!). Szuper ajándék lett, ami szintén könnyező...
Mindenkinek nagyon tetszett .
Kapott még a dédi finom tortákat, virágokat, matracot, és egy masszázsfotelt is.

Beszélgettünk, gyerekek játszottak (de jó, hogy az iskola pályája az ebédlő mögött van, így a gyerekek tudtak focizni, biciklizni, motorozni.
Samit és Pepcsit hazavittem aludni, Kornél és Kíra pedig az autóutakon aludt. Mikor felébredtek, mi is visszamentünk.

Aztán a dédit hazavitték, nagyon fáradt volt (hisz a kórházban előtte 5 napig csak feküdt, persze, hogy sok volt neki az üldögélés). Én maradtam takarítani, pakolni, a gyerekeket pedig szétosztottam: Pepcsi szopi után ment a Vera mamához, Sami az Anitáékkal ment a meccsre, Máté pedig az apjával.

Véget ért a nap, a dédinek pedig biztosan örök emlék lesz ... ez is, nem csak a képek :)

Képek: a márciusi album eleje közelében:
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2012Marc?authuser=0&authkey=Gv1sRgCJ2M28PS3dHbsAE&feat=directlink

Láz, kiütés, kórház

Az egész csütörtökön kezdődött (csak akkor még nem sejtettük, de így visszamenőleg könnyű okosnak lenni): Pepcsit nem nagyon lehetett letenni, egész nap ölbebaba szeretett volna lenni, ha letettem, akkor keserves sírásba kezdett. Keservesen, szívet fájdítóan, panaszkodósan sírt.
Este mondtam, hogy remélem, az éjszaka jobban fog telni. Szerettem volna, de nem úgy lett.
Fél 11-től rajtam aludt, sokszor kelt. Egyszer éreztem, hogy meleg, de nem annyira forró, hogy lázat mértem volna nála. Hőemelkedése viszont biztosan volt. De 38°C alatt nem csillapítunk lázat, igaz alatta nem is láz van, csak hőemelkedés.

Reggelre az arcán, a bal halántékánál 3 piros kis folttal ébredt. Arra gondoltam, hogy megnyomta a pizsamám gombja. Egészen addig ezen a véleményen voltam, amíg el nem kezdtem vetkőztetni.
Az egész teste, keze-lába piros foltos volt. Aztán a fején is jöttek elő folyamatosan. Az előzőek pedig múltak el.
Piros, dudoros foltok - mintha szúnyogcsípések lettek volna (amikor megcsíp a szúnyog, és piros lesz körülötte, belül pedig felpúposodik).
Aztán amikor egymás hegyén-hátán lettek a kis arcán, felötlött: tipikusan olyan, mintha csalán közé esett volna, és összevissza csipkedte volna. Lázas is volt. (ááá, nem is tudom, épp akkor mennyi, azóta vagy milliószor mértem)

Délelőtt felvittem az orvoshoz. Diagnózis: piros a torka, a tüdején is van valami. Kapott ceclorettát, calcimuscot, köptetőt. Amikor a drnőnél voltunk, épp nem volt lázas, és nem volt sok folt sem rajta.
Délután 39,2-re felment a láza, és nagyon, de nagyon foltos lett. Aztán ahogy ment le a láza, a foltok is szűntek. Estére viszont mindkettő visszajött. Plusz a szeme alatt vizenyős lett és a szája is bedagadt. Zsolti erősködött, hogy vigyük el orvoshoz, de a háziorvosi ügyeletre nem akarta. Vigyük kórházba (én sem bántam, mert ahogy utánaolvastam a csalánkiütésnek, komoly következményei is lehetnek, a szájüreg belülről is dagadhat, ami nehezíti a légzést, és fulladás is bekövetkezhet.)

Este 3/4 8-kor irány Siófok: gyerekosztályra beutaló kell, úgyhogy megkerestük az ügyeletet (ugyanolyan sima, mint itthon lett volna, nem gyerekorvosi-ügyelet). Beutalóval irány vissza a gyerekosztályra, ahol fel is vettek minket. Gondolhattam volna, hogyha bemegyünk a kórházba onnan haza nem engednek. Úgyhogy maradtunk. Drága kis hősöm minden nagyon jól tűrt.

Szombaton szinte egész nap csak aludt Pepcsi, elnyomta a láz és a gyógyszerek.
Pénteken és szombaton csak szopizott, gondolom fájt a torka, aztán vasárnap este már evett egy üveg bébiételt és utána már minden ok volt. Persze hallgattam érte, hogy miért nem teáztatom, de nem akartam vitatkozni, hisz ha kellett, akár 10 percenként is mellre tettem volna -szóval folyadékot biztosan ivott eleget. Szegénybe a gyógyszereket is elég volt beleimádkozni, mást nem is engedett a szája közelébe, csak a cicit. Azonban így is kellett, hogy vasárnap a biztonság kedvéért kapjon egy infúziót, mert kezdett a nyelve és a szájnyálkahártyája száradni.

Szombaton a fül-orr-gégészetet is megjártuk, ahol megállapították, hogy mandulagyulladása van. Mellette makacs, magas láz és foltok (változó, mikor mennyi és milyen élénk -ezek már más foltok voltak, csak pirosak, de nem csaláncsípés-szerűek, pedig ezek is csalánkiütéses foltok voltak mégis.

Calcimusc mellett fenistil-cseppeket is kapott a foltokra, antibiotikumot pedig a torkára. A makacs láz vasárnap délutánra múlt el (nurofen-szirup és kúp nem nagyon hatott, Cataflam csepp kellett, plusz hűtőfürdő és priznic is kellett, hogy lemenjen neki- elég durva volt)

Egyszer ez után még belázasodott hétfő délelőtt, de akkor csak 38,3 volt popsiban (előtte folyamatosan 39 körül). Vasárnap du még azt gondoltuk, hogy a láz és a kiütés együtt jár, de hétfő reggelre nem volt lázas, viszont tele volt foltokkal.
Kedden már se láz, se folt nem volt. Az orvosok szerint a mandulagyulladás bakteriális eredetű, és az okozta a magas lázat és a fertőzés miatt alakult ki ez az allergiás bőrreakció (csalánkiütés).
Szerdán még vért vettek. Az eredményei jól lettek, és utána sem jött vissza sem a láz, sem a folt, így csütörtökön hazajöhettünk végre.