2 gyerekeknek való filmet vetítettek épp: a "Jégvarázs" volt az egyik, a másik pedig "A dinoszauruszok, a Föld urai" című. Az első mese, aminek bemutatóját a napköziben közösen nézték meg Mátéék, és nagyon tetszett neki, a másik pedig egy animációs film a dinókról. Ennek a bemutatójával a tv-ben is találkoztak. Mindkettő ment 3D-ben is, ami külön élmény lett volna nekik.
Máté a dinós filmet szerette volna megnézni, Samit meg nem nagyon érdekelte maga a mozi sem (még nem voltak moziban - Máté anno a bp-i állatkertben ült be az apjával egy vetítésre, neki az volt a mozi).
A dinós filmre vettünk jegyet, de csak a 2D-sre, mert azt gondoltam, 3D-ben azért ez félelmetes lett volna nekik. Saminak biztos, 2-szer így is összerezzent.
A kisteremben vetítették, csak mi voltunk 4-en ... Igazán családias volt a légkör, nem kellett aggódni semmi miatt, ha esetleg beszéltek vagy ficeregtek. Samunak kaptunk egy ülésmagasítót is, de így sem volt tökéletes hely, így kikötött az én ölemben is egy kis időre. (Megállapítottam, hogy nem csak az értelem miatt van a 6-os karika)
Vettünk, kukoricát (ami marha sós volt), és Sami kérésére nachost, amit fel is falt. És belevetettük magunkat a dinók világába. A jelenben kezdődött a történet, és egy antropológus által talált dinófog történetét tudtuk meg belőle egy kisdinó szemszögéből, aki a film ideje alatt naggyá nőtt.
Fiúknak tetszett, nekünk annyira nem, de egyszer nézhető volt.
Mozi után ettünk egyet, fél 3 utánra pedig már a jégcsarnoknál is voltunk. Sokan voltak, nagyon sokan, de még időben érkeztünk, az elején (3-tól nyit). Átöltözködtünk, és irány a jég! Mátéval nem is kellett külön foglalkozni, olyan jól lefoglalta magát, csak körözött, pihent, körözött. Egyszer esett 2 óra alatt, akkor sem nagyon. Ügyes, és bár nem úgy megy, ahogy kellene, és bőven lenne mit csiszolni a technikáján (ha hagyná), jól elboldogult. A palánk mellett kezdte, de kicsit beljebb is merészkedett.
Az én lábamon már nagyon régen volt korcsolya, amikor először a jégre merészkedtem, azt mondtam, te szent ég, képtelen vagyok megállni. De azért sikerült, és egy kör után már könnyebben elboldogultak. Esni is csak egyszer estem, amikor egy szegény kislány volt az áldozatom, de nagyon segítőkésznek bizonyult. Nélküle fel sem tudtam volna állni.
Samival az apja foglalkozott, mert én nem tudtam megtartani. Neki először volt korcsolya a lábán, persze, hogy nem tudott megállni sem az elején. Aztán pihent egy kicsit, és amikor újult erővel állt újra jégre, már jobban ment neki: 2-3 métert tudott egyedül, kapaszkodás nélkül menni, aztán kicsit többet is. Ügyes volt! Bár tény, hogy a végére elfáradt, esett kelt (de felkelt egyedül), hisz nem aludt és sokat is mozgott. Az esés pedig nem viselte meg, ezért is jobb korán kezdeni: alacsony, így kicsit esik ... az egyensúlyának pedig kifejezetten jó!
Nem csak mi voltunk, hanem a komáék is. Zsombinak annyira nem jött be a korcsolyázás, neki is először volt a lábán, de nagyon félt, sírdogált, de azért neki is megérte eljönni, hisz szokta a jeget és ügyesedett. Talán valamikor vevő lesz egy következő körre is :) Velük jött még egy kisfiú, Kristóf, aki viszont ügyesen, bátran vette az akadályokat, pedig ő is először volt.
5 után mi még elmentünk vásárolni, fél 8-ra értünk haza. Pepcsi boldogan fogadott minket, megbékélt a sorsával: reggel csak hajtogatta, hogy ő is jön korcsolyázni, de indulás előtt már beletörődött, hogy ő bizony marad. nem is volt vele semmi gond, simán elaludt anyuval.
Jó kis nap volt, azt hiszem, lesz még pár ilyenben részünk a téli időszakban!
