Még nyáron ötlött az eszembe, hogy milyen jó is lenne kettesben (férjestül) elmenni valahova pihenni. Már elég nagyok a gyerekek, a legkisebb is elmúlt 2,5 éves, és Máté születése óta (7,5 éve) nem voltunk sehol. Nyaralni igen, többször is, de mindig gyerekkel, vagy gyerekekkel.
Kutakodtam szállodák után, kedvező árat keresve, és végül a keszthelyi Kristály Hotelre esett a választásom egy kuponos oldalon. Hisz nem akarok én egy évre előre tervezni, és ezen kuponok felhasználhatósága is 2-3 hónap.
Nov. 22-24-re foglaltunk időpontot, később kiderült, hogy ez így jó is, hisz karácsonyig nem lesz már szabad hétvégém.
21-én, csütörtökön este azonban Peti bepöttyösödött. Pénteki diagnózis (csütörtökön a fejemet tettem volna rá, pedig nem láttam még ilyet, a nagyok be vannak oltva): bárányhimlő. Menjünk, vagy maradjuk? Nem volt lázas, és én sem tudok többet tenni, mint a mamák, na meg ők láttak már bárányhimlős gyereket, így mentünk.
Péntek du indultunk 2 óra körül. Bogláron megálltunk a KIK-nél, vettünk még pár apróságot (pl. nekem papucsot, fürdőruhát- na nem azért mert nincs). 5 óra körül értünk Keszthelyre, és kisebb malőr után, de megtaláltuk a szállodát. A recepción kedvesek voltak, elmondták hogy mi tartozik a csomagba, hogyan van nyitva a wellnessrészleg, mikor van reggeli és vacsora.
Lecuccoltunk, kipróbáltuk a wellnesst, majd meglátogattuk a tescot újra, mert a fogkefe-fogkrém otthon maradt. Este volt, nyugi, alig voltak, így a mikulás csomagokba is bevásároltunk.
Szombaton reggeli után felkerestük a múzeumokat. Elvileg nem néztük volna meg mindet, de mivel olyan belépőt vettünk, amivel mindbe bemehettünk, és időnk is volt, na meg tetszettek is, így mindet végigjártuk. A babamúzeummal kezdtük: élmény volt, nekem biztosan. 3 szinten van a kiállítás, rengeteg látnivalóval. Az első szinten népi viseletbe öltözött babák (porcelánbabák) voltak. Mindről megtudtuk, hogy milyen viseletet hord. De láttunk itt termésekből készült hangszereket is. A második szinten még több baba volt, gyönyörű ruhákban. A plafon pedig tele volt népi ruhákkal: hímzett ingekkel, övekkel, subákkal. Láttunk szobabelső makettet és kékfestő mintákat is a faragott székek mellett. A 3. szinten a népi építészetet lehetett megcsodálni: székely kapukat (ezek a kicsik is mennyi munkát, faragást igényeltek, hát akkor még az igazi nagyok!), parasztház- és régi ház maketteket, sőt, még egy barlanglakást is. Volt templom- és hajómakett is, szóval lehetett nézelődni. Én pedig egy csomót fényképeztem, hisz a rajzhoz, olvasáshoz jól fognak jönni ezek a képek. Bevallom, nekem nagyon tetszett ez a múzeum, minden egyes bemutatott darabja. Érdemes ellátogatni ide!
A múzeumról a honlapjukon is lehet olvasni, és gyönyörű képeket nézni: Honlap.
Megnéztük a Csigaparlamentet is, ami jóval nagyobb, mint amire én gondoltam, viszont azt nem éreztem indokoltnak, hogy a babamúzeum és a Csigaparlament belépőjének összege azonos legyen. Mennyivel többet láttunk a babamúzeumban!
A 3. a Horrorárium és kínzómúzeum volt, ahol a középkori kínzásokat ismerhettük meg közelebbről. Leírásokat találtunk róluk és viaszbabákkal szemléltetve is voltak. Na itt, nem fényképeztem annyit, mert a viaszbabás illusztáció eléggé durva volt, majdnemhogy csak a leírásokat fotóztam. Ez a múzeum nem kerül be a kedvenceim közé, bár tény, emlékezetemben megmarad, mert ledöbbentünk, mennyire kegyetlen is volt a középkor népe. Aki képekre is kíváncsi (így végignézve annyira nem jön át a képeken a durvaság), az a Holnapon utána tud nézni.
A következő állomásunk a történelmi panoptikum volt, ami sokkal jobban tetszett, mint az előző. Történelmi nagy alakjaink élet nagyságú viaszszobraiban gyönyörködhettünk (sokban), és rövid leírás is volt mindegyik alatt, a legfontosabb tudnivalókról róluk. Mi mindet becsületesen elolvastuk, és nem bántuk meg, hogy ennek a múzeumnak a végiglátogatása több időt vett igénybe. A történelmi alakok mellett láttunk zászlókat, tarsolylemezeket, és kisebb viaszbabákat is: sok-sok apácát, rendek szerint csoportosítva, többféle viselettel (pl. munkához öltözve, hétköznapi ruhában, ünneplősen). Különböző miseruhás pap- babákat is felsorakoztattak itt. Ide is érdemes ellátogatni! Honlap
A játékmúzeumban gyerekkorunkat idézhettük elő, mert bár fiatalok vagyunk, már mi is találtunk olyan játékokat, amelyekkel mi is játszottunk gyerekként. Persze nem temérdek mennyiséget, de mégis. És azokon kívül volt egy csomó sokkal régebbi játék, amivel még anyáink, nagyanyáink játszottak. Kedvencem a faszánkó volt. Honlap
A következő múzeumot neveltetésem révén kihagytam volna, de rábeszélt a férj, hogy ne legyek már ilyen prűd, nézzük meg. Részben lányos zavarom miatt, részben a döbbenet miatt, hogy "Szent ég, miket ki nem találtak!", de nevettünk egy csomót. A reneszánsz kori erotikus irodalom illusztációi elevenedtek meg a szemünk előtt.
Képet egyet sem készítettem, de aki kíváncsi a honlapon talál. És nem véletlen a felbukkanó honlapon a 16-os karika ...
Utolsó múzeumunk a nem is olyan régmúltba kalauzolt vissza bennünket. Láttunk régiségeket és mindent, ami giccses. Itt a kedvenc egy mosógép volt, ami t mai szemmel inkább betonkeverőnek neveznék.
Honlap
A múzeumok után a szálloda wellness részlegét teszteltük tovább, masszázzsal kiegészítve, és még barnultam is. Vagy nem, mindenesetre álltam egy ideig a szoláriumban is, de úgy hiszem, rendszer nem lesz belőle.
A vacsorával kissé megjártuk, későn mentünk, leves nem nagyon volt, amit pedig utána kaptunk, az egyszerűen ehetetlen volt (valami zacskós tömény), de a főfogás finom és bőséges volt. Olyannyira, hogy a desszert Zsoltira maradt, én már nem bírtam vele.
Vasárnap délelőtt még lubickoltunk egyet, aztán 11 körül elhagytuk a szállodát, de hazatérés előtt kihasználtuk, hogy gyerekek nélkül vagyunk, így vásároltunk és nézelődni is volt idő.
Úgy hiszem, nem ez volt az utolsó hétvége, amikor megszökünk a gyerekek elől. Tavasszal folyt. köv.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: apa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: apa. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. december 18., szerda
2013. október 13., vasárnap
Szülinapok
Terveztem, mit hogy lehetne ... a tervezést nehezítette, hogy Zsolti épp délutános, szóval este nincs itthon. De valahogy csak meg szerettem volna köszönteni. Hajnalban felkeltem, gyorsan összedobtam neki egy Sport szelet tortát, tettem rá egy gyertyát, és mellé tettem a kis ajándékomat. Nem nagyon szoktunk ajándékozni szülinapon: köszöntés, és torta azonban mindig volt. Amikor ébresztettem a fiúkat, megköszöntöttem, aztán mi mentünk a dolgunkra, ő még aludt, de délelőtt megtalálta a meglepijét. Tortából nem evett, a gyerekeknek meghagyta, hogy este fújják el helyette a gyertyát is. Ez meg is történt, le is tesztelték a tortát, ami nagyon ízlett nekik.
Másnap jött az én szülinapom: köszöntést megkaptam a suliban kutyafuttában, de gondoltam, hogy valami készül, de nem tudtam konkrét dolgot. Azt hittem, hogy ha hazaérek, én is úgy találok valami kis meglepit, ahogy én hagytam. Délután azonban a Laci elkottyantott egy szócskát valami tortáról. Így nem volt nagy meglepetés, amikor a mama üzent a fiúknak, hogy menjenek át palacsintát enni. Nem lett volna ezzel semmi baj, de mi van, ha nem akarnak. Mivel sejtettem valamit, nagyon invitáltam őket.
Pepi maradt velem, a nagyobbak meg kb. 5 perc múlva megjelentek egy nagy tortával és egy gyönyörű csokor virággal a kezükben. Ami a mamánál várta sorsát apa megbízásából.
És ennyi elég is volt ... nem is kell ennél több ajándék: egy csokor piros virág ... szívet melengető. Az meg pláne, ahogy a fiúk álltak vele az ajtóban, no meg az is, hogy az ilyen megbízást az apjuktól kapták.
Másnap jött az én szülinapom: köszöntést megkaptam a suliban kutyafuttában, de gondoltam, hogy valami készül, de nem tudtam konkrét dolgot. Azt hittem, hogy ha hazaérek, én is úgy találok valami kis meglepit, ahogy én hagytam. Délután azonban a Laci elkottyantott egy szócskát valami tortáról. Így nem volt nagy meglepetés, amikor a mama üzent a fiúknak, hogy menjenek át palacsintát enni. Nem lett volna ezzel semmi baj, de mi van, ha nem akarnak. Mivel sejtettem valamit, nagyon invitáltam őket.
Pepi maradt velem, a nagyobbak meg kb. 5 perc múlva megjelentek egy nagy tortával és egy gyönyörű csokor virággal a kezükben. Ami a mamánál várta sorsát apa megbízásából.
És ennyi elég is volt ... nem is kell ennél több ajándék: egy csokor piros virág ... szívet melengető. Az meg pláne, ahogy a fiúk álltak vele az ajtóban, no meg az is, hogy az ilyen megbízást az apjuktól kapták.
2013. augusztus 26., hétfő
BB kiruccanás
Bő 6 év ... ennyi kellett ahhoz, hogy az első gyerkőc megszületése után valahová kettesben menjünk el szórakozni kicsit távolabb. met egy-egy rövidke andocsi bál még belefért, de kocsival nem voltunk sehol kettesben, csak vásárolni.
A nyaralás alatt megbeszéltük a komáékkal, hogy a Boglári Bornapok egyikére elmegyünk este, altatás után.
Hétfő lett a kiválasztott nap. Máté és Samu átköltözött a Vera mamához (előtte 2 nappal is ott aludtak, úgyhogy most is zokszó nélkül és örömmel tették), Petit pedig elaltattam én, és anyu feküdt be mellé. Nem ébredős, de néha mocorog, forgolódik, kezet keres. De nem volt semmi gond, nem ébredt fel, csak a mama kezét taperolta egyszer, ahogy az enyémet szokta :)
Fél 9 körül indultunk. 10-re volt hirdetve a tűzijáték, gondoltuk, ha mást nem, azt megnézzük. Az időjárási viszonyok miatt azonban fél órával előrébb hozták, így menet közben láttuk, miközben igyekeztünk le a partra. Szép volt ...
Rengetegen voltak, parkolót iszonyat nehezen találtunk, és az első 100 méteren a cipőm is nagyon feltörte a lábam. De erőt vettem magamon, érdekesen menve ugyan, de haladtunk, aztán kicsit később az árusoknál beruháztam egy pántos szandálba, ami egy megváltás volt és minden pénzt megért. Sétáltunk, nézelődtünk, a fiúk boroztak, ettek. Zenét hallgattunk, nevettünk nagyokat és egy körre felültünk egy pörgő-forgó őrületre is. A rock and rolleren már többször ültünk, de többször bevállalható. A többi annyira nem. Egyszer ültünk a Fifin - na oda soha többet, de a látottak alapján nem szeretném kipróbálni a terminátort sem.
Az ígért front és erős, viharos szél meg is érkezett, fogyott is a nép, pár csepp eső is esett, de annyira nem volt vészes, csak hűvös lett a levegő. 3/41 körül indultunk haza, bár zsolti még maradt volna, de én álmos voltam, fáztam, és legfőképpen a reggel fel kell kelni! miatt szerettem volna hazamenni. Kirándulást terveztünk a srácokkal ...
Azt hiszem, most már elég nagyok a gyerekek, hogy nélkülük is szervezzünk magunknak programot. Na nem csak és kizárólag és nem is túl sokat, de kell. Mert jó volt. Jövőre lehet, egy hosszú hétvégére a mamákra hagyjuk őket.
A nyaralás alatt megbeszéltük a komáékkal, hogy a Boglári Bornapok egyikére elmegyünk este, altatás után.
Hétfő lett a kiválasztott nap. Máté és Samu átköltözött a Vera mamához (előtte 2 nappal is ott aludtak, úgyhogy most is zokszó nélkül és örömmel tették), Petit pedig elaltattam én, és anyu feküdt be mellé. Nem ébredős, de néha mocorog, forgolódik, kezet keres. De nem volt semmi gond, nem ébredt fel, csak a mama kezét taperolta egyszer, ahogy az enyémet szokta :)
Fél 9 körül indultunk. 10-re volt hirdetve a tűzijáték, gondoltuk, ha mást nem, azt megnézzük. Az időjárási viszonyok miatt azonban fél órával előrébb hozták, így menet közben láttuk, miközben igyekeztünk le a partra. Szép volt ...
Rengetegen voltak, parkolót iszonyat nehezen találtunk, és az első 100 méteren a cipőm is nagyon feltörte a lábam. De erőt vettem magamon, érdekesen menve ugyan, de haladtunk, aztán kicsit később az árusoknál beruháztam egy pántos szandálba, ami egy megváltás volt és minden pénzt megért. Sétáltunk, nézelődtünk, a fiúk boroztak, ettek. Zenét hallgattunk, nevettünk nagyokat és egy körre felültünk egy pörgő-forgó őrületre is. A rock and rolleren már többször ültünk, de többször bevállalható. A többi annyira nem. Egyszer ültünk a Fifin - na oda soha többet, de a látottak alapján nem szeretném kipróbálni a terminátort sem.
Az ígért front és erős, viharos szél meg is érkezett, fogyott is a nép, pár csepp eső is esett, de annyira nem volt vészes, csak hűvös lett a levegő. 3/41 körül indultunk haza, bár zsolti még maradt volna, de én álmos voltam, fáztam, és legfőképpen a reggel fel kell kelni! miatt szerettem volna hazamenni. Kirándulást terveztünk a srácokkal ...
Azt hiszem, most már elég nagyok a gyerekek, hogy nélkülük is szervezzünk magunknak programot. Na nem csak és kizárólag és nem is túl sokat, de kell. Mert jó volt. Jövőre lehet, egy hosszú hétvégére a mamákra hagyjuk őket.
Nyaraltunk
Tervezgetek. Előre, és mindent.
Szó volt róla nyár elején, hogy pár napra elmennénk a nagynénémék felsőörsi nyaralójába. Sokat nem, a gyerekeknek program kell, le kell őket kötni, és a nyaralás alatt nem a megszokott napirendjük van, más a közeg, és minden, mi pedig (inkább Zsolti) nem vagyunk elég rugalmasak, hogy ilyenkor nagyobb szabadságot adjunk nekik. Veszekedés meg nem hiányzik. Sajnos így is lett, de aztán itthon lecsillapodtak a kedélyek.
Balcsis fürdőzéskor jött az ötlet, hogy a komáék is eljönnének velünk. Voltunk már együtt ebben a nyaralóban, de az még a gyerekek születése előtt volt.
Tervezgetős énem is megjelent a kirándulás előtt: mert nem szeretek csak úgy menni, eltervezem mikor, hova megyünk, mit csinálunk. Idén is még nehezítette a tervezést, hogy a két kisebb alszik délben, tehát egész napos programot nem szerveztem, de programok szempontjából minden jó volt.
A kezdeti hangulaton jócskán rontott, hogy indulás előtt, anyuéknál negyed órát kerestük a kocsikulcsot, amit Pepcsi eltüntetett. Aztán kissé csúszott az indulás is, mert amikor hazaértünk, Zsolti még füvet vágott, holott arról volt szó, hogy hazamegyünk, átöltöztetem őket és indulunk. Aztán az sem tett jót az idegeknek, hogy Pepcsi csak Világosnál aludt el, holott épp alvásidőben indultunk, hogy majd a kocsiban alszanak ... de hát olyan érdekes volt a látnivaló, hogy kiverte az álmot a szeméből. Samu legalább becsukta a szemét, és az út 3/4-én pihent, és úgy tett, mint aki alszik :)
A veszprémi állatkert volt az első úti célunk. Máté születése óta minden év nyarán meglátogatjuk, de mindig rejteget valami újdonságot: Most teljesen átépítették a felső bejáratot, nagyon klasszul megcsinálták a szavanna-kifutóra való rálátást, és a zsiráfot is volt szerencsén egészen közelről megcsodálni az új üvegkalitkájában. Tavaly kimaradtak a nagymacskák, idén Máté meg leginkább azokra volt kíváncsi, ő ment, ment volna, a kicsik meg nézelődtek volna még, meg állatot simogattak ... így nem volt olyan egyszerű, de annyi szerencsénk azért volt, hogy Pepi elül még a babakocsiban, Sami meg vevő volt rá, hogy fogja a tolóját. Az oroszlánok, tigrisek tényleg nagyon tetszettek nekik, és a medvéket sem láttuk még ennyire közelről. Legelöl volt mindkettő, sőt, egyik még az úszástudományát is bemutatta. A beltéri játszótér tavaly már nagy sikert aratott, de a lelkesedés idénre is megmaradt.
Állatkertezés után még bevásároltunk, aztán mentünk a nyaralóhoz. Első éjjel én szörnyen aludtam, de a gyerekek elég fáradtak voltak, hogy jól pihenjenek.
Másnap lementünk az almádi játszótérre, amit legutóbbi látogatásunk óta teljesen átalakítottak és felújítottak, a gyerekek nagy-nagy örömére. A legnagyobb sikere a fémrúdnak volt, amin le lehet csúszni, úgy, mint a tűzoltók, és a kapaszkodó-hintázó micsodán is nagyon sokat gyakoroltak, hogy végig tudjanak menni, és nem essenek le útközben. Aztán megnéztük a kacsákat, a mólót, majd Mátét és Zsoltit kiraktuk a strandnál, ahol csatlakozott hozzájuk a Balassa csalás, én pedig visszamentem a nyaralóba elaltatni a kicsiket. Amíg aludtak, kiültem a teraszra olvasni. De jó is volt!
Aztán kis kalamajka után megérkezett a keresztanyjuk, aki felhozta a hűtőbe a cuccokat, majd együtt indultunk a strandra. Jól érezték magukat, és bár a víz hideg volt, ez nem zavart senkit, köszönhetően annak, hogy van a strandnak egy olyan része, ami direkt gyerekeknek van kialakítva homokos parttal, sekély vízzel. Pepcsi és Samu homokozott és a víz szélén volt inkább, a két nagyobb: Máté és Zsombi pedig a vízben versenyeztek, "vízbe döglőset" játszottak (saját találmány) és a zsoltin lógtak. Keresztapu nem tudott velük bohóckodni, a vasárnap meccs ugyanis nem múlt el nyomtalanul: kórház, bokaficam, sín, és hasonló nyalánkságok miatt.
Kedden délelőtt a nagyvázsonyi Kinizsi várat céloztuk meg. Végigjártuk, Samu az apjával és a keresztanyuval felmászott a csúcsra is, mi egy lentebbi teremben vártuk meg őket: Zsombi nem szeretett volna menni, Máté egy szinttel magasabbról tét vissza hozzánk, én meg Petivel azért nem mentem fel, mert a szűk csigalépcsőn le is kellett volna hozni. mert fölfelé még csak-csak, de lefele ...
megállapítottam, hogy egyáltalán nem irigylem a várban korábban élőket ...
A gyerekeknek tetszett: ágyút néztek, szerencsekútba pénzt hajítottak, kalodába zártuk őket, lovakat néztünk, börtönt láttunk, és Máté nagy örömére emlékpénzt is tekerhetett (aztán Samu is). Szokásunk lesz, ahol járunk, tekerünk, úgyhogy már van jópár ...
Külön indultunk vissza: Zsolti és Máté a többiekkel, más úton, útközben megállva, és meg a kisebbekkel, hogy aludjanak. Pepi már útközben bealudt, de szerencsére az ágyban folytatta. Én meg olvashattam tovább. Nem sokkal azután, hogy mindenki hazaért, felébredtek a fiúk, aztán lementünk a strandra. Jó időn nem volt, jött a front, a felhők, a szél ... visszamentünk vastagabb holmiért, majd lementünk vásárt nézni, sétálni, vacsorázni. A vihar előtt meg visszaértünk a nyaralóba.
Szerdára Sobri kalandparkot terveztünk, de nagyon hideg lett az idő, csöpörgős, miegyéb, így a reggeli összecihelődés után elindultunk haza. Tihanyrévnél még megálltunk nézelődni, aztán egy kis gyerek-lelkibéke-egyensúly kedvéért komppal átmentünk a déli partra, és egy finom fagyit is ettünk Földváron. Épp alvásidőre értünk haza. Volt délután idő még kipakolni, kicsit helyrerázódni, hogy másnap visszatérjünk a szokásos napjainkba: Sami ovi, én pedig a tanmeneteimbe áshattam magam bele újra rendesen.
Máténak azért sikerült valamit összeszednie, nem sokkal azután, hogy hazaértünk, kidobta a taccsot. Ekkor a fagyira fogtuk (sárgabarack), de 2 nap múlva Pepi is sorra került egy róka erejéig, aztán újabb 2 nap múlva én is. Talán engem viselt meg legjobban ... iszonyú gyomorfájás, aztán hidegrázás, láz. De szerencsére csak 1-1,5 napig tartott, és a többiek megúszták.
Jövőre lehet, hogy egy kicsit hosszabb időintervallumú és hosszabb útidejű nyaralást is megkockáztatunk, sőt tervben van egy pár napos (hosszú hétvége) kiruccanás a gyerekek nélkül is. Mert már elég nagyok lesznek hozzá. Ezt azért várom!
Képek
Szó volt róla nyár elején, hogy pár napra elmennénk a nagynénémék felsőörsi nyaralójába. Sokat nem, a gyerekeknek program kell, le kell őket kötni, és a nyaralás alatt nem a megszokott napirendjük van, más a közeg, és minden, mi pedig (inkább Zsolti) nem vagyunk elég rugalmasak, hogy ilyenkor nagyobb szabadságot adjunk nekik. Veszekedés meg nem hiányzik. Sajnos így is lett, de aztán itthon lecsillapodtak a kedélyek.
Balcsis fürdőzéskor jött az ötlet, hogy a komáék is eljönnének velünk. Voltunk már együtt ebben a nyaralóban, de az még a gyerekek születése előtt volt.
Tervezgetős énem is megjelent a kirándulás előtt: mert nem szeretek csak úgy menni, eltervezem mikor, hova megyünk, mit csinálunk. Idén is még nehezítette a tervezést, hogy a két kisebb alszik délben, tehát egész napos programot nem szerveztem, de programok szempontjából minden jó volt.
A kezdeti hangulaton jócskán rontott, hogy indulás előtt, anyuéknál negyed órát kerestük a kocsikulcsot, amit Pepcsi eltüntetett. Aztán kissé csúszott az indulás is, mert amikor hazaértünk, Zsolti még füvet vágott, holott arról volt szó, hogy hazamegyünk, átöltöztetem őket és indulunk. Aztán az sem tett jót az idegeknek, hogy Pepcsi csak Világosnál aludt el, holott épp alvásidőben indultunk, hogy majd a kocsiban alszanak ... de hát olyan érdekes volt a látnivaló, hogy kiverte az álmot a szeméből. Samu legalább becsukta a szemét, és az út 3/4-én pihent, és úgy tett, mint aki alszik :)
A veszprémi állatkert volt az első úti célunk. Máté születése óta minden év nyarán meglátogatjuk, de mindig rejteget valami újdonságot: Most teljesen átépítették a felső bejáratot, nagyon klasszul megcsinálták a szavanna-kifutóra való rálátást, és a zsiráfot is volt szerencsén egészen közelről megcsodálni az új üvegkalitkájában. Tavaly kimaradtak a nagymacskák, idén Máté meg leginkább azokra volt kíváncsi, ő ment, ment volna, a kicsik meg nézelődtek volna még, meg állatot simogattak ... így nem volt olyan egyszerű, de annyi szerencsénk azért volt, hogy Pepi elül még a babakocsiban, Sami meg vevő volt rá, hogy fogja a tolóját. Az oroszlánok, tigrisek tényleg nagyon tetszettek nekik, és a medvéket sem láttuk még ennyire közelről. Legelöl volt mindkettő, sőt, egyik még az úszástudományát is bemutatta. A beltéri játszótér tavaly már nagy sikert aratott, de a lelkesedés idénre is megmaradt.
Állatkertezés után még bevásároltunk, aztán mentünk a nyaralóhoz. Első éjjel én szörnyen aludtam, de a gyerekek elég fáradtak voltak, hogy jól pihenjenek.
Másnap lementünk az almádi játszótérre, amit legutóbbi látogatásunk óta teljesen átalakítottak és felújítottak, a gyerekek nagy-nagy örömére. A legnagyobb sikere a fémrúdnak volt, amin le lehet csúszni, úgy, mint a tűzoltók, és a kapaszkodó-hintázó micsodán is nagyon sokat gyakoroltak, hogy végig tudjanak menni, és nem essenek le útközben. Aztán megnéztük a kacsákat, a mólót, majd Mátét és Zsoltit kiraktuk a strandnál, ahol csatlakozott hozzájuk a Balassa csalás, én pedig visszamentem a nyaralóba elaltatni a kicsiket. Amíg aludtak, kiültem a teraszra olvasni. De jó is volt!
Aztán kis kalamajka után megérkezett a keresztanyjuk, aki felhozta a hűtőbe a cuccokat, majd együtt indultunk a strandra. Jól érezték magukat, és bár a víz hideg volt, ez nem zavart senkit, köszönhetően annak, hogy van a strandnak egy olyan része, ami direkt gyerekeknek van kialakítva homokos parttal, sekély vízzel. Pepcsi és Samu homokozott és a víz szélén volt inkább, a két nagyobb: Máté és Zsombi pedig a vízben versenyeztek, "vízbe döglőset" játszottak (saját találmány) és a zsoltin lógtak. Keresztapu nem tudott velük bohóckodni, a vasárnap meccs ugyanis nem múlt el nyomtalanul: kórház, bokaficam, sín, és hasonló nyalánkságok miatt.
Kedden délelőtt a nagyvázsonyi Kinizsi várat céloztuk meg. Végigjártuk, Samu az apjával és a keresztanyuval felmászott a csúcsra is, mi egy lentebbi teremben vártuk meg őket: Zsombi nem szeretett volna menni, Máté egy szinttel magasabbról tét vissza hozzánk, én meg Petivel azért nem mentem fel, mert a szűk csigalépcsőn le is kellett volna hozni. mert fölfelé még csak-csak, de lefele ...
megállapítottam, hogy egyáltalán nem irigylem a várban korábban élőket ...
A gyerekeknek tetszett: ágyút néztek, szerencsekútba pénzt hajítottak, kalodába zártuk őket, lovakat néztünk, börtönt láttunk, és Máté nagy örömére emlékpénzt is tekerhetett (aztán Samu is). Szokásunk lesz, ahol járunk, tekerünk, úgyhogy már van jópár ...
Külön indultunk vissza: Zsolti és Máté a többiekkel, más úton, útközben megállva, és meg a kisebbekkel, hogy aludjanak. Pepi már útközben bealudt, de szerencsére az ágyban folytatta. Én meg olvashattam tovább. Nem sokkal azután, hogy mindenki hazaért, felébredtek a fiúk, aztán lementünk a strandra. Jó időn nem volt, jött a front, a felhők, a szél ... visszamentünk vastagabb holmiért, majd lementünk vásárt nézni, sétálni, vacsorázni. A vihar előtt meg visszaértünk a nyaralóba.
Szerdára Sobri kalandparkot terveztünk, de nagyon hideg lett az idő, csöpörgős, miegyéb, így a reggeli összecihelődés után elindultunk haza. Tihanyrévnél még megálltunk nézelődni, aztán egy kis gyerek-lelkibéke-egyensúly kedvéért komppal átmentünk a déli partra, és egy finom fagyit is ettünk Földváron. Épp alvásidőre értünk haza. Volt délután idő még kipakolni, kicsit helyrerázódni, hogy másnap visszatérjünk a szokásos napjainkba: Sami ovi, én pedig a tanmeneteimbe áshattam magam bele újra rendesen.
Máténak azért sikerült valamit összeszednie, nem sokkal azután, hogy hazaértünk, kidobta a taccsot. Ekkor a fagyira fogtuk (sárgabarack), de 2 nap múlva Pepi is sorra került egy róka erejéig, aztán újabb 2 nap múlva én is. Talán engem viselt meg legjobban ... iszonyú gyomorfájás, aztán hidegrázás, láz. De szerencsére csak 1-1,5 napig tartott, és a többiek megúszták.
Jövőre lehet, hogy egy kicsit hosszabb időintervallumú és hosszabb útidejű nyaralást is megkockáztatunk, sőt tervben van egy pár napos (hosszú hétvége) kiruccanás a gyerekek nélkül is. Mert már elég nagyok lesznek hozzá. Ezt azért várom!
Képek
2012. október 7., vasárnap
Circo Soluna - ahogy én láttam
Részletesen az elejétől:
Csütörtök reggel épp Petivel tartottam haza az oviból, amikor a hosszú, egyenes szakaszon valami nagyra lettem figyelmes: nem tudtam eldönteni, mi az, először útjavítókra gondoltam, mert nem nagyon láttam haladni. Aztán csak közelebb kerültek: 3 szekér volt, lovakkal, állatokkal, emberekkel. Mint amilyenek régen, a vándorcigányok lehettek (és itt nem akarok senkit megbántani). Rájuk néztem, hisz Petinek is tetszett a kolompoló ló, és maga az egész látvány, de én nem tudtam hova tenni őket, nem akartam megbámulni, ki tudja hogy direkt, vagy kényszerből élnek így, és az igazat megvallva nagyon meg is döbbentem, hogy a mai világban ilyet lehet látni. Mintha időutazás részese lettem volna ... döbbenet.
Aztán délután jó idő révén kint voltunk a gyerekekkel, amikor kolompszóra lettünk figyelmesek. Gólyalábon, magas biciklivel jött egy férfi, aki a Circo Soluna előadást hirdette péntek és szombat délután 5 órára. Mondanom sem kell, hogy a gyerekek rögtön kedvet kaptak, és ha vándorcirkusz jelenik meg a faluban, mindig el szoktunk menni. Ó, és igen, mennyivel jobb kedvcsináló volt ez a látvány, mint csak a plakátok, vagy az autóban szóló hangszóróról hirdetve a fellépést.
Aztán másnap reggel oviba menet is megcsodáltuk a métereken magasan bicikliző gólyalábas bácsit, és tény lett, hogy délután a 2 nagyobb biztosan ott lesz a nézőtéren.
5 óra. Kezdési időpont, de már ebéd utántól szinte csak a cirkuszról hallottam: mert az oviban is ki kellett tárgyalni, hogy ki látta, nem látta a gólyalábast, és hogy ki megy az előadásra ill. marad otthon. Apjukkal indultak, mert én lebetegedtem, de már negyed 5-kor bevackolták magukat a kocsiba ... tűkön ülve várták az indulást. Fél után el is indultak, aztán összeszedték a Zsombit.
A fényképezőgép itthon maradt, de kiderült, hogy az előadásról nem is lehet fényképet készíteni (ezért én másnap délelőtt kimentem, hogy legalább a porondról és a szekerekről csináljak pár képet).
Élményekkel telve jöttek haza: tűzön járt a bácsi, "felmászott a lány az égbe", "majdnem lepisilt a teve" ... és meséltek és meséltek.
Bántam, hogy én nem voltam ott, de elfogadtam. Aprólékos részleteket nem tudtam még ekkor.
Szombaton szüreti felvonulás volt a faluban, Máté kis barátja pedig a fellépésük után nálunk volt. Mit ad Isten, a gólyalábas biciklis épp a műsor közben kolompolt a faluban, és jól látta az összegyűlt népet is, és mivel leleményes, kivárta egy műsorblokk végét, és előre tekerve elmondta a mondandóját. Micsoda reklám! Dőltünk a nevetéstől :)
Ekkor vetődött fel, hogy mi lenne, ha a szombati előadást is megnéznénk a Kristóffal kiegészülve. Eredetileg Mátét vittem volna csak, de persze Sami is jönni akart.
Petit a mamánál hagytuk, mi pedig kivonultunk a focipálya mellé előadást nézni.
Az egész előadás a környezettudatos életmódot hirdette, de nem is biztos, hogy a kicsi gyerekekben ez a rész mély nyomot hagyott, de a felnőtteket elgondolkoztathatta. Nagyon vicces, humoros, jópofa előadás volt, és sok minden kiderült azóta a fellépőkről. Pl. hogy ők egy család, akinek a nagyobb gyerekeik már nem járnak velük, mert gimnazisták, vagy mesterséget tanulnak. Hogy 20 éve hagyták el a német hazájukat, és azóta az ekhós szekereikkel, lovaikkal és gyalog bejárták az olasz, spanyol, francia, német falvak egy részét, most pedig 2-3 éve Magyarországon vannak. Kedvesek (pl. a családfő előadás előtt minden érkező vendéggel kezet fogott), jópofák, szórakoztatóak. Első benyomásom ez volt, ami meg is maradt, csak aztán belegondoltam abba az életmódba, amit ők élnek, és ezek a gondolatok azóta is cikáznak a fejemben.
Milyen lehet így élni, így lenni gyereknek, serdülőnek? Mert az egy dolog, hogy a szülők ezt az életformát választották, de mi a helyzet a gyerekekkel? Persze ők ebbe születtek bele, nekik a mi életmódunk lehet a furcsa, de az emberek jelentős többsége mégsem úgy él, mint ő. Mi járhat a gyerekek fejébe?
Találtam a nete több cikket róluk, képeket is, ahol mindig mosolyognak, bohóckodnak, szóval biztosan jó ez így nekik: szabadok, nem függnek semmitől, és hát évszázadokkal ezelőtt is eléltek így az emberek, ma is kivitelezhető, csak hát furcsa. Nincs tv-jük, mobiljuk, viszont sokat beszélgetnek, együtt vannak, egymásra figyelve töltik az idejüket. Ez a része teljesen irigylésre méltó. Persze meg lehetne ezt valósítani egyébként is, csak a mi rohanó világunkban mennyivel nehezebb ...
Na de vissza az előadásra:
Környezettudatosság: Ne hagyjuk, hogy a mostani hatalmak tönkretegyék a földet! Ne vágjuk ki a fákat, inkább ültessünk! Büdös autók helyett járjunk biciklivel, busszal, vonattal! Ne szennyezzük a környezetet mosószerrel, tusfürdővel, válasszunk természetes tisztítószereket! Volt összevetés is: atomerőmű- szélerőmű, nagyváros- tanya, kukoricaföld- mező, traktor- állattal szántás, stb.
A bohóckodás mellett volt egykerekű biciklin bűvészkedés, zsonglőrködés, kötéltánc, betanított kutyus, vetkőzés viccesen, a magasban légtornászás, gólyalábon ember-marionett (férfi gólyalábon, kislány marionett figuraként mozgatása), zenélés, tűzön járás, szöges deszkán fekvés, csalafinta késdobálás, vicces teve, doktor professzor gumikacsa, aki a víztisztaságot vizsgálta. És mindent fel sem soroltam ...
Szóval igazából nem is cirkusz volt, hanem egy környezetvédelem köré csoportosított, viccesen megfogalmazott, a közönséget is többször bevonó, cirkuszi elemeket is tartalmazó előadás.
Amire aki kilátogatott, biztosan nem bánt meg.
Máténak a tűzön járás tetszett a legjobban, na meg hogy majdnem lepisilte a teve :) Saminak az égben tornázóleány. Nekem is, bár izgultam érte nehogy leessen, mert semmi biztosítókötél nem volt rajt, alatta pedig csak egy szivacs volt. És eléggé hajmeresztő forgásokat is csinált, fejjel lefelé, azonban ha akkor megcsúszik a lába, vagy akármi, akkor sokat biztosan nem ért volna a szivacs. De szerencsére nem történt semmi baleset, és nagyon ügyes volt, tényleg.
Nem kellett előre jegyet venni, hanem a végén elmondták az árakat, és körbeadtak egy kalapot, amibe a pénzt kellett tenni. Mindenki becsületére bízták, hogy tesz-e bele, ill. hogy mennyit. (Sajnálattal olvastam aztán később a neten, hogy egyre több a nem fizető vendég, helyenként van, hogy 40 %. Az irtó sok! Pedig kihirdették, hogy 400 ft a gyerek, 600 ft a felnőtt belépő, és aki az első napon kilátogat, biztosan nem tudja, hogy nem előre kell fizetni, hanem kalapozás lesz a végén. Szégyen, hogy az emberekben ennyi becsület sincs :( Sajnos.)
Az előadás után, amíg a gyerekek az állatokat nézték, elolvastam a kirakott cikket, amit a neten is megtaláltam, és az előző bejegyzésben olvasható, ill. megnéztem a képeket is.
Az előadás alatt fényképezni nem lehetett, de találtam korábbi képeket, ill. délelőttről magáról az ekhós szekerekről én is csináltam párat.
Miután láttam a műsort, nem csodálkoztam, hogy a gyerekek olyan lelkesek voltak, és újra meg akarták nézni. És nem csak mi voltunk az egyetlenek, sőt, a korábbi állomásokon is voltak hasonló lelkes nézők. Ha előbb tudom, milyen híres társulat lesz a falu vendége, biztosan az iskolás gyerekeimet is biztatom a megjelenésre. De majd holnap kifaggatom őket, lehet, a péntekin kint voltak.
képek:
itt , itt és itt
Csütörtök reggel épp Petivel tartottam haza az oviból, amikor a hosszú, egyenes szakaszon valami nagyra lettem figyelmes: nem tudtam eldönteni, mi az, először útjavítókra gondoltam, mert nem nagyon láttam haladni. Aztán csak közelebb kerültek: 3 szekér volt, lovakkal, állatokkal, emberekkel. Mint amilyenek régen, a vándorcigányok lehettek (és itt nem akarok senkit megbántani). Rájuk néztem, hisz Petinek is tetszett a kolompoló ló, és maga az egész látvány, de én nem tudtam hova tenni őket, nem akartam megbámulni, ki tudja hogy direkt, vagy kényszerből élnek így, és az igazat megvallva nagyon meg is döbbentem, hogy a mai világban ilyet lehet látni. Mintha időutazás részese lettem volna ... döbbenet.
Aztán délután jó idő révén kint voltunk a gyerekekkel, amikor kolompszóra lettünk figyelmesek. Gólyalábon, magas biciklivel jött egy férfi, aki a Circo Soluna előadást hirdette péntek és szombat délután 5 órára. Mondanom sem kell, hogy a gyerekek rögtön kedvet kaptak, és ha vándorcirkusz jelenik meg a faluban, mindig el szoktunk menni. Ó, és igen, mennyivel jobb kedvcsináló volt ez a látvány, mint csak a plakátok, vagy az autóban szóló hangszóróról hirdetve a fellépést.
Aztán másnap reggel oviba menet is megcsodáltuk a métereken magasan bicikliző gólyalábas bácsit, és tény lett, hogy délután a 2 nagyobb biztosan ott lesz a nézőtéren.
5 óra. Kezdési időpont, de már ebéd utántól szinte csak a cirkuszról hallottam: mert az oviban is ki kellett tárgyalni, hogy ki látta, nem látta a gólyalábast, és hogy ki megy az előadásra ill. marad otthon. Apjukkal indultak, mert én lebetegedtem, de már negyed 5-kor bevackolták magukat a kocsiba ... tűkön ülve várták az indulást. Fél után el is indultak, aztán összeszedték a Zsombit.
A fényképezőgép itthon maradt, de kiderült, hogy az előadásról nem is lehet fényképet készíteni (ezért én másnap délelőtt kimentem, hogy legalább a porondról és a szekerekről csináljak pár képet).
Élményekkel telve jöttek haza: tűzön járt a bácsi, "felmászott a lány az égbe", "majdnem lepisilt a teve" ... és meséltek és meséltek.
Bántam, hogy én nem voltam ott, de elfogadtam. Aprólékos részleteket nem tudtam még ekkor.
Szombaton szüreti felvonulás volt a faluban, Máté kis barátja pedig a fellépésük után nálunk volt. Mit ad Isten, a gólyalábas biciklis épp a műsor közben kolompolt a faluban, és jól látta az összegyűlt népet is, és mivel leleményes, kivárta egy műsorblokk végét, és előre tekerve elmondta a mondandóját. Micsoda reklám! Dőltünk a nevetéstől :)
Ekkor vetődött fel, hogy mi lenne, ha a szombati előadást is megnéznénk a Kristóffal kiegészülve. Eredetileg Mátét vittem volna csak, de persze Sami is jönni akart.
Petit a mamánál hagytuk, mi pedig kivonultunk a focipálya mellé előadást nézni.
Az egész előadás a környezettudatos életmódot hirdette, de nem is biztos, hogy a kicsi gyerekekben ez a rész mély nyomot hagyott, de a felnőtteket elgondolkoztathatta. Nagyon vicces, humoros, jópofa előadás volt, és sok minden kiderült azóta a fellépőkről. Pl. hogy ők egy család, akinek a nagyobb gyerekeik már nem járnak velük, mert gimnazisták, vagy mesterséget tanulnak. Hogy 20 éve hagyták el a német hazájukat, és azóta az ekhós szekereikkel, lovaikkal és gyalog bejárták az olasz, spanyol, francia, német falvak egy részét, most pedig 2-3 éve Magyarországon vannak. Kedvesek (pl. a családfő előadás előtt minden érkező vendéggel kezet fogott), jópofák, szórakoztatóak. Első benyomásom ez volt, ami meg is maradt, csak aztán belegondoltam abba az életmódba, amit ők élnek, és ezek a gondolatok azóta is cikáznak a fejemben.
Milyen lehet így élni, így lenni gyereknek, serdülőnek? Mert az egy dolog, hogy a szülők ezt az életformát választották, de mi a helyzet a gyerekekkel? Persze ők ebbe születtek bele, nekik a mi életmódunk lehet a furcsa, de az emberek jelentős többsége mégsem úgy él, mint ő. Mi járhat a gyerekek fejébe?
Találtam a nete több cikket róluk, képeket is, ahol mindig mosolyognak, bohóckodnak, szóval biztosan jó ez így nekik: szabadok, nem függnek semmitől, és hát évszázadokkal ezelőtt is eléltek így az emberek, ma is kivitelezhető, csak hát furcsa. Nincs tv-jük, mobiljuk, viszont sokat beszélgetnek, együtt vannak, egymásra figyelve töltik az idejüket. Ez a része teljesen irigylésre méltó. Persze meg lehetne ezt valósítani egyébként is, csak a mi rohanó világunkban mennyivel nehezebb ...
Na de vissza az előadásra:
Környezettudatosság: Ne hagyjuk, hogy a mostani hatalmak tönkretegyék a földet! Ne vágjuk ki a fákat, inkább ültessünk! Büdös autók helyett járjunk biciklivel, busszal, vonattal! Ne szennyezzük a környezetet mosószerrel, tusfürdővel, válasszunk természetes tisztítószereket! Volt összevetés is: atomerőmű- szélerőmű, nagyváros- tanya, kukoricaföld- mező, traktor- állattal szántás, stb.
A bohóckodás mellett volt egykerekű biciklin bűvészkedés, zsonglőrködés, kötéltánc, betanított kutyus, vetkőzés viccesen, a magasban légtornászás, gólyalábon ember-marionett (férfi gólyalábon, kislány marionett figuraként mozgatása), zenélés, tűzön járás, szöges deszkán fekvés, csalafinta késdobálás, vicces teve, doktor professzor gumikacsa, aki a víztisztaságot vizsgálta. És mindent fel sem soroltam ...
Szóval igazából nem is cirkusz volt, hanem egy környezetvédelem köré csoportosított, viccesen megfogalmazott, a közönséget is többször bevonó, cirkuszi elemeket is tartalmazó előadás.
Amire aki kilátogatott, biztosan nem bánt meg.
Máténak a tűzön járás tetszett a legjobban, na meg hogy majdnem lepisilte a teve :) Saminak az égben tornázóleány. Nekem is, bár izgultam érte nehogy leessen, mert semmi biztosítókötél nem volt rajt, alatta pedig csak egy szivacs volt. És eléggé hajmeresztő forgásokat is csinált, fejjel lefelé, azonban ha akkor megcsúszik a lába, vagy akármi, akkor sokat biztosan nem ért volna a szivacs. De szerencsére nem történt semmi baleset, és nagyon ügyes volt, tényleg.
Nem kellett előre jegyet venni, hanem a végén elmondták az árakat, és körbeadtak egy kalapot, amibe a pénzt kellett tenni. Mindenki becsületére bízták, hogy tesz-e bele, ill. hogy mennyit. (Sajnálattal olvastam aztán később a neten, hogy egyre több a nem fizető vendég, helyenként van, hogy 40 %. Az irtó sok! Pedig kihirdették, hogy 400 ft a gyerek, 600 ft a felnőtt belépő, és aki az első napon kilátogat, biztosan nem tudja, hogy nem előre kell fizetni, hanem kalapozás lesz a végén. Szégyen, hogy az emberekben ennyi becsület sincs :( Sajnos.)
Az előadás után, amíg a gyerekek az állatokat nézték, elolvastam a kirakott cikket, amit a neten is megtaláltam, és az előző bejegyzésben olvasható, ill. megnéztem a képeket is.
Az előadás alatt fényképezni nem lehetett, de találtam korábbi képeket, ill. délelőttről magáról az ekhós szekerekről én is csináltam párat.
Miután láttam a műsort, nem csodálkoztam, hogy a gyerekek olyan lelkesek voltak, és újra meg akarták nézni. És nem csak mi voltunk az egyetlenek, sőt, a korábbi állomásokon is voltak hasonló lelkes nézők. Ha előbb tudom, milyen híres társulat lesz a falu vendége, biztosan az iskolás gyerekeimet is biztatom a megjelenésre. De majd holnap kifaggatom őket, lehet, a péntekin kint voltak.
képek:
itt , itt és itt
2012. augusztus 22., szerda
Mindig történik valami ...
Vasárnap tartógipszet kapott Zsolti a lábára: térdficam volt a diagnózis.
Ma kellett visszavinni kontrollra. Gondoltam, ha sem törés, se repedés, akkor ma leveszik a gipszet, pár napig még pihentetnie kell, de aztán minden megy tövább a megszokott kerékvágásban.
Tévedtem ...
Elindultunk korán, a gyerekeket kiraktuk az oviban, Pepcsi maradt a mamánál. 9-re fent is voltunk. vártunk, vártunk, rettentő sokat. 1 doki volt, aki 2-szer is elment egy órára műteni ...
Nem akarom részletezni, mérgelődtem eleget, volt ezzel így más is, mert az egy dolog, hogy akit a mentő bevisz, azt előre veszik, de hogy olyanok is bőven voltak, akiknek nem volt nagyobb bajuk, mint nekünk, mégis jóval előbb bekerültek, az bizony bosszantó ...
Közben én meglátogattam a Lacit, elugrottam a tescoba, játékboltot kerestem és vártam, vártam, vártam vele együtt.
1 óra elmúlt mire behívták. Levágták róla a gipszet, megvizsgálta a doki, aztán jött ki. Én azt hittem végzett, de aztán mondta, hogy még a gipszelőbe kell mennie ... újabb gipszet kap, aminek 3 hétig kell a lábán lennie. Hááát, nem gondoltam volna, hogy ez így fog alakulni, hisz csak egy ficam ... de nem tartanak rendesen a szalagok, ezért a doki a gipsz mellett döntött.
Ez most nagyon, de nagyon nem hiányzott, így iskolakezdés előtt másfél héttel ...
Ma kellett visszavinni kontrollra. Gondoltam, ha sem törés, se repedés, akkor ma leveszik a gipszet, pár napig még pihentetnie kell, de aztán minden megy tövább a megszokott kerékvágásban.
Tévedtem ...
Elindultunk korán, a gyerekeket kiraktuk az oviban, Pepcsi maradt a mamánál. 9-re fent is voltunk. vártunk, vártunk, rettentő sokat. 1 doki volt, aki 2-szer is elment egy órára műteni ...
Nem akarom részletezni, mérgelődtem eleget, volt ezzel így más is, mert az egy dolog, hogy akit a mentő bevisz, azt előre veszik, de hogy olyanok is bőven voltak, akiknek nem volt nagyobb bajuk, mint nekünk, mégis jóval előbb bekerültek, az bizony bosszantó ...
Közben én meglátogattam a Lacit, elugrottam a tescoba, játékboltot kerestem és vártam, vártam, vártam vele együtt.
1 óra elmúlt mire behívták. Levágták róla a gipszet, megvizsgálta a doki, aztán jött ki. Én azt hittem végzett, de aztán mondta, hogy még a gipszelőbe kell mennie ... újabb gipszet kap, aminek 3 hétig kell a lábán lennie. Hááát, nem gondoltam volna, hogy ez így fog alakulni, hisz csak egy ficam ... de nem tartanak rendesen a szalagok, ezért a doki a gipsz mellett döntött.
Ez most nagyon, de nagyon nem hiányzott, így iskolakezdés előtt másfél héttel ...
2012. augusztus 19., vasárnap
Fárasztó hétvége
Ahogy altattam ma este Petit, úgy éreztem, milyen jó végre nyugodtan leülni. Kicsit sok volt ez a hétvége, és még nincs vége ...
Az egész tegnap reggel kezdődött, de előzmény volt már hét elején is. Ugyanis akkor mondtam először a Zsoltinak, hogy nézzen körül, biztosan minden van-e a hétvégére tervezett garázsépításhez.
Le lettem hurrogva, hogy minek nézegesse, minden van, elég lesz: cement, mész, homok, tégla. Ennyi. A téglát csütörtökön hátrahordták, hogy kéznél legyen, de kb. ennyi is volt az előkészület a gazok kihúzásán túl ...
Férfiak ... mégis minden az utolsó pillanatra kell hagyni? Nem akartam, hogy megint az legyen, hogy szombat délután -amikor már bezár a tüzép- jusson eszébe, hogy ez sincs, meg az sincs.
A péntekünket megzavarta kissé, hogy elkészült a laptop, fel kellett menni érte Siófokra, és ha már mentünk, egy Balcsit is beterveztünk a nagyobbakkal. De ha előre gondolkodik, akkor ekkor be is szerezhettük volna a mégiscsak hiányzó dolgokat.
Mert szombat reggel bizony kiderült, hogy van, ami kellene, de nincs. Persze először megnézték az andocsi tüzépen, de ott nem kaptak.
A legnagyobb gond ekkor azonban még nem ez, hanem a betonkeverő hiánya volt. De tényleg, miért kell mindent az utolsó pillanatra hagyni???
Szóval ott voltunk szombat reggel betonkeverő nélkül. Mert az igaz, hogy a szomszéd, akitől mindig kölcsön szoktuk kérni, most nem tudta odaadni, de még pénteken lebeszélt Zsolti egy másikat, csak az messzebb volt, és fuvaros hozta volna le a szomszédba levő fuvarral együtt. Csak éppen a 8-ra ígért fuvar elmaradt, mert elment a srác Toponárra ... tervezhet egyébként az emebr, ha a másik, akire rá van szorulva, keresztbe tesz ...
A rokonnak, akinek pedig platós autója van, már ivott egy pálinkát ...
Aztán eszembe jutott, hogy meg kellene kérdezni a másik szomszédot, hisz nekik is áll az udvarban egy betonkeverő. És milyen jó, hogy ez eszembe jutott, nem is tudom, mi lett volna, ha nem.
Fiúkat ott hagyva elindultam Petivel Tabra, a tüzépre, hogy megvegyem a hiányzó kátránypapírt -vagy mifenét, és a biztonság kedvéért vettem 4 zsák cementet is, hisz ha most nem is kell, a betonozáshoz feltétlen.
Pepcsi elaludt a kocsiban, nem is ébredt fel amíg vásároltam, és egy automatához is beugrottam pénzt levenni. Hazáig aludt, amivel természetesen kissé felborította a napot, hisz egy ideje csak egyet alszik.
Mire hazaértünk, mát folyt a munka, igaz, kisebb gikszer akadt előtte: eltört a betonkeverő tartórúdja, és heggeszteni kellett.
Miért is menne minden egyszerűen?
Innetől kezdve viszonylag nyugi volt, a fiúk (Zsolti, öcsém, Józsi) dolgoztak, Máté, Sami a Vera mama és az otthon között ingajáratban, én meg Petivel felmentem anyuékhoz, hogy nyugodtan tudjon aludni. Ebédet vittem a munkásoknak, akik fél 6-ig dolgoztak. Zsolti ezután focizni ment, vitte Samit is. Azt beszéltük meg, hogy legkésőbb 3/4 8-ra hazaérnek. Negyed 9 lett belőle, de nem is ez a lényeg, hanem hogy Zsolti bicegve jött ...kiment a térde, nagyon fájt neki. Éjszaka nem is nagyon aludt, jegelte, és fájdalomcsillapítót is kapott.
Gondoltam, majd felviszem a dokihoz. De hogy lesz így befejezve a garázs falazása? Tamás reggel jött fél 8-ra, de ki segít neki? Zsolti lett volna, de ő kiesett. Én úgy tudtam, hogy jön a kománk, de Zs. csak poénból mondta ... marha jó poén ...
Úgyhogy a ma reggelem rohanással telt: először segítséget kellett kerítenem. Bundi lett az áldozat, millió hála neki ezért, hisz bulizott előtte este, és dolga is lett volna.
Nekiálltak a fiúk, én meg felvittem Zsoltit a dokihoz, aki kórházi balesetit mondott. Hurrá ... Gondolkoztam: ott bizony sokat kell várni ... ha viszem Petit, mi a francot csinálok vele addig, viszont tudna aludni hazafele az autóban. HA meg nem viszem, és túl sokáig kell várni, akkor hogyan fog elaludni? Megoldás: nem én viszem, megkérjük a komát, lenne-e kedves elvinni. Igent mondott - bár nekik is kissé zűrös napjuk volt, épp szült az Ági -komaasszony tesója (Boldizsár 3960 gr, 58 cm-császár).
Innen kicsit nyugisabb volt az én napom, amíg haza nem mentünk anyuéktól fél 4-kor.
Zsolti már otthon volt, kificamodott a térde, tartógipsszel a lábán, nem mehet vele, feküdjön. Szerdán kell visszavinni ... marha jó, épp a lehető legrosszabbkor.
Fiúk végeztek kb fél 6-kor, viszont én nekiállhattam pakolni: tégladarabokat összeszedni, ablaküvegeket feltenni, játékokat összeszedni. Még jó, hogy a mama figyelt a gyerekekre.
Fürdetés, vacsora, altatás. Most már alszanak, én meg fáradtan ülök itt, de mindjárt fekszem én is.
Persze a héten biztosan nem tud dolgozni menni a Zsolti, gyerekeket viszont viszem az oviba, hisz nekem is készülődnöm kell a tanévkezdésre ... nagyon nem hiányzott, hogy egy negyedik gyereknek ugráljak most, na meg persze a legfontosabb, hogy így bizony nem tudni, mikor kerül tető a garázsra ...
Holnap meló nem lesz, viszont jönnek unokatesómék 2 gyerkőccel. Ami jó, mert rég találkozunk, de most olyan fáradt vagyok ... de holnapra összegyűjtöm a tartalékaimat :)
Az egész tegnap reggel kezdődött, de előzmény volt már hét elején is. Ugyanis akkor mondtam először a Zsoltinak, hogy nézzen körül, biztosan minden van-e a hétvégére tervezett garázsépításhez.
Le lettem hurrogva, hogy minek nézegesse, minden van, elég lesz: cement, mész, homok, tégla. Ennyi. A téglát csütörtökön hátrahordták, hogy kéznél legyen, de kb. ennyi is volt az előkészület a gazok kihúzásán túl ...
Férfiak ... mégis minden az utolsó pillanatra kell hagyni? Nem akartam, hogy megint az legyen, hogy szombat délután -amikor már bezár a tüzép- jusson eszébe, hogy ez sincs, meg az sincs.
A péntekünket megzavarta kissé, hogy elkészült a laptop, fel kellett menni érte Siófokra, és ha már mentünk, egy Balcsit is beterveztünk a nagyobbakkal. De ha előre gondolkodik, akkor ekkor be is szerezhettük volna a mégiscsak hiányzó dolgokat.
Mert szombat reggel bizony kiderült, hogy van, ami kellene, de nincs. Persze először megnézték az andocsi tüzépen, de ott nem kaptak.
A legnagyobb gond ekkor azonban még nem ez, hanem a betonkeverő hiánya volt. De tényleg, miért kell mindent az utolsó pillanatra hagyni???
Szóval ott voltunk szombat reggel betonkeverő nélkül. Mert az igaz, hogy a szomszéd, akitől mindig kölcsön szoktuk kérni, most nem tudta odaadni, de még pénteken lebeszélt Zsolti egy másikat, csak az messzebb volt, és fuvaros hozta volna le a szomszédba levő fuvarral együtt. Csak éppen a 8-ra ígért fuvar elmaradt, mert elment a srác Toponárra ... tervezhet egyébként az emebr, ha a másik, akire rá van szorulva, keresztbe tesz ...
A rokonnak, akinek pedig platós autója van, már ivott egy pálinkát ...
Aztán eszembe jutott, hogy meg kellene kérdezni a másik szomszédot, hisz nekik is áll az udvarban egy betonkeverő. És milyen jó, hogy ez eszembe jutott, nem is tudom, mi lett volna, ha nem.
Fiúkat ott hagyva elindultam Petivel Tabra, a tüzépre, hogy megvegyem a hiányzó kátránypapírt -vagy mifenét, és a biztonság kedvéért vettem 4 zsák cementet is, hisz ha most nem is kell, a betonozáshoz feltétlen.
Pepcsi elaludt a kocsiban, nem is ébredt fel amíg vásároltam, és egy automatához is beugrottam pénzt levenni. Hazáig aludt, amivel természetesen kissé felborította a napot, hisz egy ideje csak egyet alszik.
Mire hazaértünk, mát folyt a munka, igaz, kisebb gikszer akadt előtte: eltört a betonkeverő tartórúdja, és heggeszteni kellett.
Miért is menne minden egyszerűen?
Innetől kezdve viszonylag nyugi volt, a fiúk (Zsolti, öcsém, Józsi) dolgoztak, Máté, Sami a Vera mama és az otthon között ingajáratban, én meg Petivel felmentem anyuékhoz, hogy nyugodtan tudjon aludni. Ebédet vittem a munkásoknak, akik fél 6-ig dolgoztak. Zsolti ezután focizni ment, vitte Samit is. Azt beszéltük meg, hogy legkésőbb 3/4 8-ra hazaérnek. Negyed 9 lett belőle, de nem is ez a lényeg, hanem hogy Zsolti bicegve jött ...kiment a térde, nagyon fájt neki. Éjszaka nem is nagyon aludt, jegelte, és fájdalomcsillapítót is kapott.
Gondoltam, majd felviszem a dokihoz. De hogy lesz így befejezve a garázs falazása? Tamás reggel jött fél 8-ra, de ki segít neki? Zsolti lett volna, de ő kiesett. Én úgy tudtam, hogy jön a kománk, de Zs. csak poénból mondta ... marha jó poén ...
Úgyhogy a ma reggelem rohanással telt: először segítséget kellett kerítenem. Bundi lett az áldozat, millió hála neki ezért, hisz bulizott előtte este, és dolga is lett volna.
Nekiálltak a fiúk, én meg felvittem Zsoltit a dokihoz, aki kórházi balesetit mondott. Hurrá ... Gondolkoztam: ott bizony sokat kell várni ... ha viszem Petit, mi a francot csinálok vele addig, viszont tudna aludni hazafele az autóban. HA meg nem viszem, és túl sokáig kell várni, akkor hogyan fog elaludni? Megoldás: nem én viszem, megkérjük a komát, lenne-e kedves elvinni. Igent mondott - bár nekik is kissé zűrös napjuk volt, épp szült az Ági -komaasszony tesója (Boldizsár 3960 gr, 58 cm-császár).
Innen kicsit nyugisabb volt az én napom, amíg haza nem mentünk anyuéktól fél 4-kor.
Zsolti már otthon volt, kificamodott a térde, tartógipsszel a lábán, nem mehet vele, feküdjön. Szerdán kell visszavinni ... marha jó, épp a lehető legrosszabbkor.
Fiúk végeztek kb fél 6-kor, viszont én nekiállhattam pakolni: tégladarabokat összeszedni, ablaküvegeket feltenni, játékokat összeszedni. Még jó, hogy a mama figyelt a gyerekekre.
Fürdetés, vacsora, altatás. Most már alszanak, én meg fáradtan ülök itt, de mindjárt fekszem én is.
Persze a héten biztosan nem tud dolgozni menni a Zsolti, gyerekeket viszont viszem az oviba, hisz nekem is készülődnöm kell a tanévkezdésre ... nagyon nem hiányzott, hogy egy negyedik gyereknek ugráljak most, na meg persze a legfontosabb, hogy így bizony nem tudni, mikor kerül tető a garázsra ...
Holnap meló nem lesz, viszont jönnek unokatesómék 2 gyerkőccel. Ami jó, mert rég találkozunk, de most olyan fáradt vagyok ... de holnapra összegyűjtöm a tartalékaimat :)
2012. július 25., szerda
Fiús kirándulás
Nem is tudom, hogy jutott eszembe, de szerintem nagyon jó ötlet volt, és egyik résztvevő sem ágált ellene :)
Valamelyik éjszakai szopi közben kattoghatott az agyam, vagy a gyerekek ültették a bogarat a fülembe és tudat alatt az járt a fejemben ... a lényeg, hogy emlegették Patcát, és meg is lett nekik ígérve, hogy a hosszú ovis szünetben egyszer még feltétlenül elmegyünk, hisz annyira élvezték először is, és abszolút nincs messze, a belépő sem húzós, és tényleg egy nagyon klassz kikapcsolódási pont, ahol biztosan jól érzik magukat a gyerekek, és bizony a felnőttek is.
Na szóval: azt találtam ki, hogy menjünk el szerdán: apa épp szabadnapos, nincs kánikula, minden ideális. Aztán eszembe jutott, hogy amikor legutóbb voltunk, a csúszdáknál állva belém nyílalt, hogy mennyire oda való lenne a Bundi ... s bár 26 éves, vagy ezer gyerek lakozik benne. Bár én is nagyon jól éreztem magam, a csúszdázás is nagyon klassz volt, Peti mégiscsak hátráltató tényező volt valamennyire (jaj, hogy vagyok képes ilyet leírni ...)
Arra jutottam, menjen a Zsolti a fiúkkal, és mivel sem az Anita, sem a Balázs nem dolgozott a héten, menjenek ők velük. Tuti, hogy mindannyian jól fogják magukat érezni. A belépőn kívül költeni sem muszáj, egy kocsival el tudnak menni, és tényleg így lesz a legjobb. Én meg maradok itthon Petivel, kettesben leszünk egy kicsit, nyugi lesz, és nem kell Peti 2 alvásához sem igazodni, így már reggel el tudnak indulni, és maradhatnak 2-ig, míg Sami alvásideje eljő :)
Ebben maradtunk, nem volt nehéz rábeszélni a Bundiékat a bulira, bár először azt mondta, hogy milliónyi a dolga (ami igaz is), de egy kis kikapcsolódás nem árt senkinek alapon belementek.
Szerda reggel korán keltettem a fiúkat, összekészítettem mindent: elemózsiát, innivalót, váltás ruhát ... Aztán megérkeztek a Bundiék is, mindenki a kocsiba pattant, és indultak. Vagyis indultak volna, ha nem szarakodott volna megint az a fránya akkumulátor. Idegek pattanásig feszültek, de aztán egy kis csúszás, és egy bikázás után nagy lelkesen elindultak.
Az eseményeket innentől csak a beszámolók és a képek alapján tudom.
Érkezés után Máté első útja feltétlen a csúszdákhoz vezetett volna, de gondolom sikerült meggyőznie az apjának, hogy a csúszdákhoz majd a nagy meleg idején menjenek. A képek tanúsága szerint a játszótér volt az első állomás, persze most sem maradhatott ki a mini markolókkal való homokozás.
A vár volt a következő, ez mind2 fiúban mély nyomokat hagyott anno, és nem Sami deresre verésére gondolok ... szívesen emlegette mindegyik, és láthatóan nem esett nehezükre, hogy újra bemásszanak a ketrecbe, vagy épp kalodába legyenek zárva ... igaz, a deres a jelek szerint most kimaradt :)
A csúszdapark azonban mindennél többet ér - ahol kicsi és nagy is biztosan jól érzi magát. A csúszdákon lecsúszva pedig nem lehet mást tenni, csak mosolyogni, és mindig fülig ér az ember szája. A múltkor Sami csak a hullámoson csúszott, most a Bundással együtt a meredekebbet, sőt a legmeredekebbet is kipróbálta ... amitől nekem égnek állt a hajam. De láthatóan élvezte. Máté is csak csúszott és szaladt vissza, aztán csúszott és szaladt vissza ...stb.
Neki már a múltkor is a kék -a meredeken induló, de egy hullámban megtörő és golyók közé érkező- volt a kedvence, a pirosat nem mert és nem is akarta kipróbálni, most viszont rettentő büszkén újságolta, hogy le mert róla csúszni, sőt, a piros magasabbról induló rajthelyéről is csúszott ...
A csúszdapark után nem maradhatott ki a kötélpálya sem, bár azt gondoltam, hogy erről most lemondanak. Mind2 fiú ment, és a képek tanúsága szerint nagyon ügyesen. Máténak legutóbb 2 kört sikerült mennie a 45 perc alatt, most ment 5-6-ot. Sami pedig a múltkor egy körre vállalkozott, és végig segíteni kellett neki (hisz fel sem érte a karabinert a ki- és becsatoláshoz). Most viszont 3 kört ment, és volt, amikor teljesen egyedül, nagyon ügyesen! Nem lehet tagadni, hogy második gyerek révén rettentő talpraesett, leleményes, igazi életre való kis fickó. Aki a mosolygós szemeivel mindenkit levesz a lábáról. Máté nyugissága mellett egy igazi kis 7 ördög, aki miatt igazán aggódnom kell majd kamasz korában, ha bulizni megy, mert a mostani sanda gyanúm szerint egypárszor elverik majd, az tuti ... -bocs, a kitérőért :)
A gyerekek kötélpályás attrakciója után a Bundás és az Anita is elmerészkedtek a 2 lecsúszópályára, az akadálypálya úgy tudom, ki maradt, de nagyon tetszett nekik, mondják, hogy mesélték másoknak is, és hogy feltétlen visszamennek majd még nyáron. Ezt pedig olyan jó hallani, hisz ebből azt tudom levonni, hogy nagyon élvezték a napot, és nem bánták meg, hogy elmentek.
Több kép nem lett, így gondolom, hogy ezután lassan elindultak haza. Bár a tervek szerint ennek legkésőbb 2-kor meg kellett volna történnie (Sami alvása miatt), de gyanítom, hogy csúszott kissé, hisz 4 óra volt, mire hazaértek, az út pedig kb egy órás. De sebaj, Sami aludt hazafelé, és amikor hazaértek, lelkesen mesélték az élményeket, és bejelentették: holnap is menjünk ...
Még egy be lett ígérve idén nyárra, mert Zsombinak is mesélték, és ő is nagy kedvet kapott, úgyhogy még egy menet vár majd ránk Zsombiékkal, keresztszülőkkel, de azt hiszem, ezt senki sem bánja :)
képek
Valamelyik éjszakai szopi közben kattoghatott az agyam, vagy a gyerekek ültették a bogarat a fülembe és tudat alatt az járt a fejemben ... a lényeg, hogy emlegették Patcát, és meg is lett nekik ígérve, hogy a hosszú ovis szünetben egyszer még feltétlenül elmegyünk, hisz annyira élvezték először is, és abszolút nincs messze, a belépő sem húzós, és tényleg egy nagyon klassz kikapcsolódási pont, ahol biztosan jól érzik magukat a gyerekek, és bizony a felnőttek is.
Na szóval: azt találtam ki, hogy menjünk el szerdán: apa épp szabadnapos, nincs kánikula, minden ideális. Aztán eszembe jutott, hogy amikor legutóbb voltunk, a csúszdáknál állva belém nyílalt, hogy mennyire oda való lenne a Bundi ... s bár 26 éves, vagy ezer gyerek lakozik benne. Bár én is nagyon jól éreztem magam, a csúszdázás is nagyon klassz volt, Peti mégiscsak hátráltató tényező volt valamennyire (jaj, hogy vagyok képes ilyet leírni ...)
Arra jutottam, menjen a Zsolti a fiúkkal, és mivel sem az Anita, sem a Balázs nem dolgozott a héten, menjenek ők velük. Tuti, hogy mindannyian jól fogják magukat érezni. A belépőn kívül költeni sem muszáj, egy kocsival el tudnak menni, és tényleg így lesz a legjobb. Én meg maradok itthon Petivel, kettesben leszünk egy kicsit, nyugi lesz, és nem kell Peti 2 alvásához sem igazodni, így már reggel el tudnak indulni, és maradhatnak 2-ig, míg Sami alvásideje eljő :)
Ebben maradtunk, nem volt nehéz rábeszélni a Bundiékat a bulira, bár először azt mondta, hogy milliónyi a dolga (ami igaz is), de egy kis kikapcsolódás nem árt senkinek alapon belementek.
Szerda reggel korán keltettem a fiúkat, összekészítettem mindent: elemózsiát, innivalót, váltás ruhát ... Aztán megérkeztek a Bundiék is, mindenki a kocsiba pattant, és indultak. Vagyis indultak volna, ha nem szarakodott volna megint az a fránya akkumulátor. Idegek pattanásig feszültek, de aztán egy kis csúszás, és egy bikázás után nagy lelkesen elindultak.
Az eseményeket innentől csak a beszámolók és a képek alapján tudom.
Érkezés után Máté első útja feltétlen a csúszdákhoz vezetett volna, de gondolom sikerült meggyőznie az apjának, hogy a csúszdákhoz majd a nagy meleg idején menjenek. A képek tanúsága szerint a játszótér volt az első állomás, persze most sem maradhatott ki a mini markolókkal való homokozás.
A vár volt a következő, ez mind2 fiúban mély nyomokat hagyott anno, és nem Sami deresre verésére gondolok ... szívesen emlegette mindegyik, és láthatóan nem esett nehezükre, hogy újra bemásszanak a ketrecbe, vagy épp kalodába legyenek zárva ... igaz, a deres a jelek szerint most kimaradt :)
A csúszdapark azonban mindennél többet ér - ahol kicsi és nagy is biztosan jól érzi magát. A csúszdákon lecsúszva pedig nem lehet mást tenni, csak mosolyogni, és mindig fülig ér az ember szája. A múltkor Sami csak a hullámoson csúszott, most a Bundással együtt a meredekebbet, sőt a legmeredekebbet is kipróbálta ... amitől nekem égnek állt a hajam. De láthatóan élvezte. Máté is csak csúszott és szaladt vissza, aztán csúszott és szaladt vissza ...stb.
Neki már a múltkor is a kék -a meredeken induló, de egy hullámban megtörő és golyók közé érkező- volt a kedvence, a pirosat nem mert és nem is akarta kipróbálni, most viszont rettentő büszkén újságolta, hogy le mert róla csúszni, sőt, a piros magasabbról induló rajthelyéről is csúszott ...
A csúszdapark után nem maradhatott ki a kötélpálya sem, bár azt gondoltam, hogy erről most lemondanak. Mind2 fiú ment, és a képek tanúsága szerint nagyon ügyesen. Máténak legutóbb 2 kört sikerült mennie a 45 perc alatt, most ment 5-6-ot. Sami pedig a múltkor egy körre vállalkozott, és végig segíteni kellett neki (hisz fel sem érte a karabinert a ki- és becsatoláshoz). Most viszont 3 kört ment, és volt, amikor teljesen egyedül, nagyon ügyesen! Nem lehet tagadni, hogy második gyerek révén rettentő talpraesett, leleményes, igazi életre való kis fickó. Aki a mosolygós szemeivel mindenkit levesz a lábáról. Máté nyugissága mellett egy igazi kis 7 ördög, aki miatt igazán aggódnom kell majd kamasz korában, ha bulizni megy, mert a mostani sanda gyanúm szerint egypárszor elverik majd, az tuti ... -bocs, a kitérőért :)
A gyerekek kötélpályás attrakciója után a Bundás és az Anita is elmerészkedtek a 2 lecsúszópályára, az akadálypálya úgy tudom, ki maradt, de nagyon tetszett nekik, mondják, hogy mesélték másoknak is, és hogy feltétlen visszamennek majd még nyáron. Ezt pedig olyan jó hallani, hisz ebből azt tudom levonni, hogy nagyon élvezték a napot, és nem bánták meg, hogy elmentek.
Több kép nem lett, így gondolom, hogy ezután lassan elindultak haza. Bár a tervek szerint ennek legkésőbb 2-kor meg kellett volna történnie (Sami alvása miatt), de gyanítom, hogy csúszott kissé, hisz 4 óra volt, mire hazaértek, az út pedig kb egy órás. De sebaj, Sami aludt hazafelé, és amikor hazaértek, lelkesen mesélték az élményeket, és bejelentették: holnap is menjünk ...
Még egy be lett ígérve idén nyárra, mert Zsombinak is mesélték, és ő is nagy kedvet kapott, úgyhogy még egy menet vár majd ránk Zsombiékkal, keresztszülőkkel, de azt hiszem, ezt senki sem bánja :)
képek
2012. június 21., csütörtök
Budapesti kiruccanás
Tavaly ősszel, amikor a pesti rokonok anyuéknál voltak látogatóban, addig rágták a fülünket, míg megígértük, hogy valamikor elmegyünk hozzájuk. Egyeztettünk egy júniusi hétvégét, amikor elvileg nincs 40 fok kánikula, de azért már jó idő van, és felkerekedtünk. Júniusi hétvégét szerettünk volna, mert meg szerettük volna látogatni a Hajógyári szigeten rendezett gyerekszigetet. Immár 3. alkalommal.
Jún. 15-16-17 lettek a kiválasztott napok. Tervezgettem előtte (mert én biza olyan tervezgetős vagyok), programok után kutakodtam a gyerekeknek. Mert nekik kell a program, nem mehetünk úgy rokonlátogatóba, hogy egész nap náluk lógunk ... unatkoznának a gyerekek, le kell őket foglalni. A tervekbe az alvásidőket is be kellett kalkulálni: Pepcsi kettőt, Sami egyet alszik egy nap. Szóval nem volt egyszerű menet, de péntek reggel felkerekedtünk.
Fél 9-kor indultunk, útközben tankoltunk, vettünk autópálya-matricát, Pepcsi pedig közben elaludt. Fiúk jól elvoltak, beszélgettek, zenét hallgattunk, majd fél 10 körül megérkeztünk az első állomásunkra: Új Buda Center, Elevenpark -Magyarország legnagyobb beltéri játszóháza.
Gyerekek lelkesedése óriási volt, szaladgáltak erre-arra, ide-oda kaptak, ugráltak, bicikliztek, másztak, csúszdáztak, lövöldöztek, csocsóztak. Nagyon jól érezték magukat. Voltak kedvencek, de nem próbáltak ki mindent. Egész nap ellettek volna, de Pepcsi-Samci alvásidejére egy autóút volt betervezve. Pepcsi is elvolt, mászott, szállították, és volt egy piciknek kialakított rész, ahol tényleg kedvére mászhatott. Mátéval még csúszott is egyet egy picike csúszdán. A képek, azt hiszem magukért beszélnek, és minden öröm, boldogság leolvasható a gyerkőcök arcáról. Főleg Samcinak ért végig fülig a szája, de ő alapban is vigyorgós, de Máté sem panaszkodhat.
Elevenparkos képek itt.
Alvásidőben autóztunk, mentünk a Repülőgép emlékparkba. Nem aludtak el egyből, úgyhogy nem lett végülis nagy alvás egyik gyereknek sem, de mégsem volt semmi nyafogás a kevés alvás miatt. Minden kiállított repülőt, járművet megnéztünk, amire fel lehetett szállni, felmásztak/felmásztunk, ill. még olyanra is, amire nem lehetett volna, de épp takarításban voltak, így olyan gépek is nyitva voltak, és volt melléjük feljáró állítva, amire egyébként nem lehet felmenni. Samu és Máté az apjukkal és egy alkalmazottal egyik pilótafülkébe is bementek, bár Sami hamar lelépett, de Máténak nagyon tetszett. Amit lehetett, kipróbált, beült a pilóta ülésbe, megfogta a kormányt, húzta-tolta az instrukcióknak megfelelően :)
Repülős képek
A repülőktől a rokonokhoz indultunk, de elég korán volt még, így beugrottunk Maglódon az Auchanba. 6 körül értünk Rákoscsabára. Megmutatták a helyünket és a házukat, ami igazán nyugis részen van, és nagyon szép, és hatalmas.
Vacsi, zuhany, és alvás. Nem kellett nagyon altatni őket, kidőltek maguktól. És jól aludtak ... a gyerekek. Az apjuk és én kevésbé, de valamennyit mindenki aludt.
Szombat reggel 1/4 9-kor indultunk a Hajógyári szigetre. Kb egy órás volt az út, főleg, hogy rábíztuk magunkat a telefon-navigációra, ami nem a 0-áson, és nem is az Árpád-hídon vitt minket a szigetre, hanem a 0-ás után az M3-asról bevitt a Margit-hídig ... nem kerültünk olyan sokat, de mégis. időben odaértünk így is, hisz a gyereksziget programok csak 10-től vannak, viszont tavaly is nagyon sok autó volt, mire odaértünk, így most korábban akartunk kiérni, amiatt, hogy legyen árnyékos parkolónk (lett is, épp ott, ahol tavaly), és a sziget nagy játszóterén úgyis el tudjuk ütni az időt. Így is lett. Vittem a srácoknak hosszú nadrágot a csúszdákhoz, mert tavaly úgy jártunk, hogy beszereztünk pár horzsolást a csúszda és a bőr találkozása végett :) Fiúk nagyon élvezték, Pepcsinek viszont borult a napirendje, mert a kocsiban alváshoz korán volt, viszont a babakocsiban nem akart elaludni. Egy darabig bírta, aztán elvittem szopizni. Addig aludt, amíg szopott, de nem tudtam becsempészni többszöri próbálkozással sem a kocsijába, így hagytam, és mentünk tovább. Ez a kis kumás viszont elég volt ahhoz, hogy egy darabig bírja a kiképzést. Gyerekszigetre a rokonok fiatalabb generációja is velünk tartott egy darabig, de nekik nincs gyerekük, így felesleges is lett volna főniük a napon, így elbúcsúztak tőlünk. (aztán este 7 órakor, amikor visszaértünk hozzájuk, akkor derült ki, hogy mégiscsak maradtak, kutyabemutatót nézték, és épp előttünk értek haza :)).
Első utunk a Pöttyös hajóra vezetett, mint minden évben, de sajnos most is, mint minden évben, hosszú sor állt előtte. Apjukkal maradtak a fiúk, én pedig egy újabb altatás-próbálkozásra mentem Petivel. Idén új feladatok is voltak a pöttyös hajón: mocsárjárás, karikadobás. Máté legjobban a hajóról lecsúszást várta, év közben is többször emlegette. Sami is lelkes volt, ő is csúszni akart. Igaz, a kis pöttöm alig látszott ki a csúszókötél ülőkéjéből ...
Máté a túró rudi készítést eddig egy évben sem próbálta ki, idén sem, de Sami kíváncsian figyelte és követte az utasításokat, és el is készült a saját túró rudija. Ami persze nem igazi túró rudi, de a lépések ugyanazok voltak, mint az igazi készítésekor :)
Yippi kalandpark volt a következő, amit teljesíteni akartak. Eddigre csatlakoztak hozzánk Szilviék (volt kollégám, barátnőm) a párjával és az ő Mátéjukkal. Amíg a fiúk Yippiztek, addig mi elmentünk a bébi-játszóházba a kicsikkel, hogy kedvükre kússzanak-másszanak. Máténak a sok pici labda tetszett a legjobban, nem is nagyon mozdult onnan, Peti viszont egy nagy pöttyös labdára csapott le, és azt hajkurászta. képek
Miután végeztek a nagyok, és megszerezték a hőn áhított Yippi italt (nem mintha eddig nem kaptak volna), enni mentünk. Evés közben vetődött fel, mi lenne, ha megszakítanánk a gyerekszigetes programot, és hajóznánk egyet a Dunán. Mindenképpen el akartunk menni a szigetről, hisz alvásidő volt, a vasúttörténeti parkban folytattuk volna a napot, de a fiúk szerettek volna hajózni, így azt választottuk. Nem bántuk meg. A szigettől nem messze volt a kikötő, ahol saját hajó/motorcsónak várt minket. Be kell valljam, kicsit tartottam tőle, nehogy baj legyen, beleessen egy gyerek, de az ülések elég mélyen voltak. Vízre eresztettek minket, majd elindultunk, lassan, aztán gyorsabban. Aztán még gyorsabban. párszor szóltam Zsoltinak, hogy fogja ám a gyerekeket, mert bizony a gyors menet eléggé félelmetes volt. A fiúknak viszont nagyon tetszett ... fülig ért a szájuk. Lementünk egészen a Lágymányosi hídig, aztán visszafordultunk. Dunai képek
A hajókázás után elbúcsúztunk Szilviéktől, Zsoltira ugyanis várt egy csoport, mi pedig visszatértünk kicsit a szigetre. 7-re értünk a szállásunkra.
Vasárnap fél 9 körül búcsúztunk a rokonoktól, megköszöntük a vendéglátást és indultunk. Az eredeti tervek szerint a vasárnap délelőtti program a tropikárium lett volna, de a fiúk a szombati kimaradt vasúttörténeti parkot választották. Kikapcsoltuk a navigációt, hisz ugyanarra kellett mennünk, mint előző nap, de úgy látszik, hogy egy alkalom nem alkalom, mert bizony nem jó helyen fordultunk le, így egy 15 km-es úttal toldottuk meg az eredeti 15 km-es szakaszt :( hát ez van: aki nem jó helyen fordul le, világot lát ... főleg, ha autópályáról autópályára tér, és visszaút nincs ...
Szóval egy kis kerülővel, de végül elértünk a vasúttörténeti parkhoz. 10-kor nyit, mi félre már ott voltunk, Pepcsi pedig a hosszabb út miatt aludt az autóban.
Nem tudom, mit írjak, hiába, fiaim vannak, nekik ilyen programok kellenek. Ez is nagyon tetszett nekik, az összes kiállított régi mozdonyra felszálltak, Sami mindet el is indította, csak utána volt hajlandó leszállni róla. Viszont mivel itt szabadabban volt, szaladt volna ide-oda, meleg is volt, kissé szófogadatlanok voltak ...
Ültünk a kisvasúton is: Máté, Sami, Pepcsi meg én, zsolti pedig fényképezett. Egy csomó mindenre felültek, felmásztak, mindent megnéztünk, majd indultunk haza. Vagyis egy Balcsit még beterveztünk hazafelére ... Az M0-áson mentünk, nem is gondoltam volna, hogy ilyen hosszú. csak az M7-es 60 km-re volt. húúú, durva. Samci és Peti viszont elaludtak, így nyugiban, nyűglődés nélkül értünk Fehérvárra, ahol egy kis szusszanásnyi Auchan-t még beterveztünk, addigra Samci már felkelt, és ahogy megálltunk, Peti is felébredt. Aztán folytattuk az utunkat, 4-re értünk Zamárdiba, ahol már vártak minket a gyerekek keresztszülei Zsomborral, a Balázsék a mamával. A víz nagyon jó volt, egyáltalán nem volt hideg, Peti is nagyon élvezte, Máté pedig igazi vízicsibe lett. Máté sokat volt a vízben, Sami és Peti kint homokozott, aztán ettek egy lángost, majd 1/4 8 körül indultunk haza.
Balcsis képek nincsenek, a gép a kocsiban maradt, de azt gondolom, nyáron még megyünk eleget a Balcsira, így majd bepótoljuk a Balatonos képeket.
Jó volt ez a programokkal teli hétvége, igaz, jól elfáradtunk, de sebaj, most pihenjük :)
maradék képek
Jún. 15-16-17 lettek a kiválasztott napok. Tervezgettem előtte (mert én biza olyan tervezgetős vagyok), programok után kutakodtam a gyerekeknek. Mert nekik kell a program, nem mehetünk úgy rokonlátogatóba, hogy egész nap náluk lógunk ... unatkoznának a gyerekek, le kell őket foglalni. A tervekbe az alvásidőket is be kellett kalkulálni: Pepcsi kettőt, Sami egyet alszik egy nap. Szóval nem volt egyszerű menet, de péntek reggel felkerekedtünk.
Fél 9-kor indultunk, útközben tankoltunk, vettünk autópálya-matricát, Pepcsi pedig közben elaludt. Fiúk jól elvoltak, beszélgettek, zenét hallgattunk, majd fél 10 körül megérkeztünk az első állomásunkra: Új Buda Center, Elevenpark -Magyarország legnagyobb beltéri játszóháza.
Gyerekek lelkesedése óriási volt, szaladgáltak erre-arra, ide-oda kaptak, ugráltak, bicikliztek, másztak, csúszdáztak, lövöldöztek, csocsóztak. Nagyon jól érezték magukat. Voltak kedvencek, de nem próbáltak ki mindent. Egész nap ellettek volna, de Pepcsi-Samci alvásidejére egy autóút volt betervezve. Pepcsi is elvolt, mászott, szállították, és volt egy piciknek kialakított rész, ahol tényleg kedvére mászhatott. Mátéval még csúszott is egyet egy picike csúszdán. A képek, azt hiszem magukért beszélnek, és minden öröm, boldogság leolvasható a gyerkőcök arcáról. Főleg Samcinak ért végig fülig a szája, de ő alapban is vigyorgós, de Máté sem panaszkodhat.
Elevenparkos képek itt.
Alvásidőben autóztunk, mentünk a Repülőgép emlékparkba. Nem aludtak el egyből, úgyhogy nem lett végülis nagy alvás egyik gyereknek sem, de mégsem volt semmi nyafogás a kevés alvás miatt. Minden kiállított repülőt, járművet megnéztünk, amire fel lehetett szállni, felmásztak/felmásztunk, ill. még olyanra is, amire nem lehetett volna, de épp takarításban voltak, így olyan gépek is nyitva voltak, és volt melléjük feljáró állítva, amire egyébként nem lehet felmenni. Samu és Máté az apjukkal és egy alkalmazottal egyik pilótafülkébe is bementek, bár Sami hamar lelépett, de Máténak nagyon tetszett. Amit lehetett, kipróbált, beült a pilóta ülésbe, megfogta a kormányt, húzta-tolta az instrukcióknak megfelelően :)
Repülős képek
A repülőktől a rokonokhoz indultunk, de elég korán volt még, így beugrottunk Maglódon az Auchanba. 6 körül értünk Rákoscsabára. Megmutatták a helyünket és a házukat, ami igazán nyugis részen van, és nagyon szép, és hatalmas.
Vacsi, zuhany, és alvás. Nem kellett nagyon altatni őket, kidőltek maguktól. És jól aludtak ... a gyerekek. Az apjuk és én kevésbé, de valamennyit mindenki aludt.
Szombat reggel 1/4 9-kor indultunk a Hajógyári szigetre. Kb egy órás volt az út, főleg, hogy rábíztuk magunkat a telefon-navigációra, ami nem a 0-áson, és nem is az Árpád-hídon vitt minket a szigetre, hanem a 0-ás után az M3-asról bevitt a Margit-hídig ... nem kerültünk olyan sokat, de mégis. időben odaértünk így is, hisz a gyereksziget programok csak 10-től vannak, viszont tavaly is nagyon sok autó volt, mire odaértünk, így most korábban akartunk kiérni, amiatt, hogy legyen árnyékos parkolónk (lett is, épp ott, ahol tavaly), és a sziget nagy játszóterén úgyis el tudjuk ütni az időt. Így is lett. Vittem a srácoknak hosszú nadrágot a csúszdákhoz, mert tavaly úgy jártunk, hogy beszereztünk pár horzsolást a csúszda és a bőr találkozása végett :) Fiúk nagyon élvezték, Pepcsinek viszont borult a napirendje, mert a kocsiban alváshoz korán volt, viszont a babakocsiban nem akart elaludni. Egy darabig bírta, aztán elvittem szopizni. Addig aludt, amíg szopott, de nem tudtam becsempészni többszöri próbálkozással sem a kocsijába, így hagytam, és mentünk tovább. Ez a kis kumás viszont elég volt ahhoz, hogy egy darabig bírja a kiképzést. Gyerekszigetre a rokonok fiatalabb generációja is velünk tartott egy darabig, de nekik nincs gyerekük, így felesleges is lett volna főniük a napon, így elbúcsúztak tőlünk. (aztán este 7 órakor, amikor visszaértünk hozzájuk, akkor derült ki, hogy mégiscsak maradtak, kutyabemutatót nézték, és épp előttünk értek haza :)).
Első utunk a Pöttyös hajóra vezetett, mint minden évben, de sajnos most is, mint minden évben, hosszú sor állt előtte. Apjukkal maradtak a fiúk, én pedig egy újabb altatás-próbálkozásra mentem Petivel. Idén új feladatok is voltak a pöttyös hajón: mocsárjárás, karikadobás. Máté legjobban a hajóról lecsúszást várta, év közben is többször emlegette. Sami is lelkes volt, ő is csúszni akart. Igaz, a kis pöttöm alig látszott ki a csúszókötél ülőkéjéből ...
Máté a túró rudi készítést eddig egy évben sem próbálta ki, idén sem, de Sami kíváncsian figyelte és követte az utasításokat, és el is készült a saját túró rudija. Ami persze nem igazi túró rudi, de a lépések ugyanazok voltak, mint az igazi készítésekor :)
Yippi kalandpark volt a következő, amit teljesíteni akartak. Eddigre csatlakoztak hozzánk Szilviék (volt kollégám, barátnőm) a párjával és az ő Mátéjukkal. Amíg a fiúk Yippiztek, addig mi elmentünk a bébi-játszóházba a kicsikkel, hogy kedvükre kússzanak-másszanak. Máténak a sok pici labda tetszett a legjobban, nem is nagyon mozdult onnan, Peti viszont egy nagy pöttyös labdára csapott le, és azt hajkurászta. képek
Miután végeztek a nagyok, és megszerezték a hőn áhított Yippi italt (nem mintha eddig nem kaptak volna), enni mentünk. Evés közben vetődött fel, mi lenne, ha megszakítanánk a gyerekszigetes programot, és hajóznánk egyet a Dunán. Mindenképpen el akartunk menni a szigetről, hisz alvásidő volt, a vasúttörténeti parkban folytattuk volna a napot, de a fiúk szerettek volna hajózni, így azt választottuk. Nem bántuk meg. A szigettől nem messze volt a kikötő, ahol saját hajó/motorcsónak várt minket. Be kell valljam, kicsit tartottam tőle, nehogy baj legyen, beleessen egy gyerek, de az ülések elég mélyen voltak. Vízre eresztettek minket, majd elindultunk, lassan, aztán gyorsabban. Aztán még gyorsabban. párszor szóltam Zsoltinak, hogy fogja ám a gyerekeket, mert bizony a gyors menet eléggé félelmetes volt. A fiúknak viszont nagyon tetszett ... fülig ért a szájuk. Lementünk egészen a Lágymányosi hídig, aztán visszafordultunk. Dunai képek
A hajókázás után elbúcsúztunk Szilviéktől, Zsoltira ugyanis várt egy csoport, mi pedig visszatértünk kicsit a szigetre. 7-re értünk a szállásunkra.
Vasárnap fél 9 körül búcsúztunk a rokonoktól, megköszöntük a vendéglátást és indultunk. Az eredeti tervek szerint a vasárnap délelőtti program a tropikárium lett volna, de a fiúk a szombati kimaradt vasúttörténeti parkot választották. Kikapcsoltuk a navigációt, hisz ugyanarra kellett mennünk, mint előző nap, de úgy látszik, hogy egy alkalom nem alkalom, mert bizony nem jó helyen fordultunk le, így egy 15 km-es úttal toldottuk meg az eredeti 15 km-es szakaszt :( hát ez van: aki nem jó helyen fordul le, világot lát ... főleg, ha autópályáról autópályára tér, és visszaút nincs ...
Szóval egy kis kerülővel, de végül elértünk a vasúttörténeti parkhoz. 10-kor nyit, mi félre már ott voltunk, Pepcsi pedig a hosszabb út miatt aludt az autóban.
Nem tudom, mit írjak, hiába, fiaim vannak, nekik ilyen programok kellenek. Ez is nagyon tetszett nekik, az összes kiállított régi mozdonyra felszálltak, Sami mindet el is indította, csak utána volt hajlandó leszállni róla. Viszont mivel itt szabadabban volt, szaladt volna ide-oda, meleg is volt, kissé szófogadatlanok voltak ...
Ültünk a kisvasúton is: Máté, Sami, Pepcsi meg én, zsolti pedig fényképezett. Egy csomó mindenre felültek, felmásztak, mindent megnéztünk, majd indultunk haza. Vagyis egy Balcsit még beterveztünk hazafelére ... Az M0-áson mentünk, nem is gondoltam volna, hogy ilyen hosszú. csak az M7-es 60 km-re volt. húúú, durva. Samci és Peti viszont elaludtak, így nyugiban, nyűglődés nélkül értünk Fehérvárra, ahol egy kis szusszanásnyi Auchan-t még beterveztünk, addigra Samci már felkelt, és ahogy megálltunk, Peti is felébredt. Aztán folytattuk az utunkat, 4-re értünk Zamárdiba, ahol már vártak minket a gyerekek keresztszülei Zsomborral, a Balázsék a mamával. A víz nagyon jó volt, egyáltalán nem volt hideg, Peti is nagyon élvezte, Máté pedig igazi vízicsibe lett. Máté sokat volt a vízben, Sami és Peti kint homokozott, aztán ettek egy lángost, majd 1/4 8 körül indultunk haza.
Balcsis képek nincsenek, a gép a kocsiban maradt, de azt gondolom, nyáron még megyünk eleget a Balcsira, így majd bepótoljuk a Balatonos képeket.
Jó volt ez a programokkal teli hétvége, igaz, jól elfáradtunk, de sebaj, most pihenjük :)
maradék képek
2012. június 10., vasárnap
Siófoki kiruccanás és apával alvás
Pepcsinek az első.
Az egész magyarázat kicsit hosszú, a pénteki események miatt alakult így, hogy Peti délután apával aludt el. Eddig erre nem volt még példa, csakis én altattam.
Szóval így történt:
Péntek reggel elvittem a gyerekeket az oviba, majd a dédivel és Petivel elindultunk Siófokra. A dédit vittük a vesegondozóba. 10-től van rendelés, így mindig úgy indulunk, hogy Peti a délelőtti alvását a kocsiban ejtse meg. Tab fele mentünk, pár percet álltunk, ami Siófokig elaludt megint, de későn, csúszva. Dédit kiraktuk, mi pedig a Tesco felé vettük az irányt. Leparkoltam, de Pepi csak nem akart felébredni. Vártam egy darabig, aztán megcirógattam, hogy magához térjen (dédi vizsgálata sem tart olyan sokáig és a fiúkért is kellett menni az oviba, miután hazaértünk). Megszoptattam, majd hajrá ... jól viselte a vásárlást, majd összeszedtük a dédit és indultunk haza. Ekkor történt meg, hogy Pepcsi újra elaludt ... és ezzel borult a napi rendszerünk.
Nem lett volna ezzel különösebb baj, máskor is előfordult, hogy a második alvás előrébb csúszik, így viszont 6 körül 10-15 percre be szokott ájulni. Mivel azonban most nem aludt olyan nagyot hazafele, így gondoltam, 3 körül le tudom tenni. Ami azért lett volna fontos, mert 4-kor ovis ballagásra kellett a fiúkat visszavinni ...
Mondanom sem kell, 3/4 3-tól hiába altattam, be-bekumott ugyan, de nem tudtam letenni. Fél 4 után feladtam, gyorsan felöltöztettem a kis ovisaimat, én is felöltöztem, és úgy hagytam Petit az apjára, hogy próbálja meg elaltatni, vagy ha nem sikerül, tologassa babakocsiban és majd elalszik.
Lefeküdt vele, és igaz, hogy fél 5-kor, de sikerült elaltatnia.
Óriási lépés azután, hogy eddig csak velem (igaz, hogy már velem sem mindig szopi közben) aludt el. Rendszert még úgy gondolom, nem csinálunk belőle, mert eléggé időigényes, de idővel azért hozzászoktatjuk Petit is, hogy nem csak anyával lehet elaludni ...
Az egész magyarázat kicsit hosszú, a pénteki események miatt alakult így, hogy Peti délután apával aludt el. Eddig erre nem volt még példa, csakis én altattam.
Szóval így történt:
Péntek reggel elvittem a gyerekeket az oviba, majd a dédivel és Petivel elindultunk Siófokra. A dédit vittük a vesegondozóba. 10-től van rendelés, így mindig úgy indulunk, hogy Peti a délelőtti alvását a kocsiban ejtse meg. Tab fele mentünk, pár percet álltunk, ami Siófokig elaludt megint, de későn, csúszva. Dédit kiraktuk, mi pedig a Tesco felé vettük az irányt. Leparkoltam, de Pepi csak nem akart felébredni. Vártam egy darabig, aztán megcirógattam, hogy magához térjen (dédi vizsgálata sem tart olyan sokáig és a fiúkért is kellett menni az oviba, miután hazaértünk). Megszoptattam, majd hajrá ... jól viselte a vásárlást, majd összeszedtük a dédit és indultunk haza. Ekkor történt meg, hogy Pepcsi újra elaludt ... és ezzel borult a napi rendszerünk.
Nem lett volna ezzel különösebb baj, máskor is előfordult, hogy a második alvás előrébb csúszik, így viszont 6 körül 10-15 percre be szokott ájulni. Mivel azonban most nem aludt olyan nagyot hazafele, így gondoltam, 3 körül le tudom tenni. Ami azért lett volna fontos, mert 4-kor ovis ballagásra kellett a fiúkat visszavinni ...
Mondanom sem kell, 3/4 3-tól hiába altattam, be-bekumott ugyan, de nem tudtam letenni. Fél 4 után feladtam, gyorsan felöltöztettem a kis ovisaimat, én is felöltöztem, és úgy hagytam Petit az apjára, hogy próbálja meg elaltatni, vagy ha nem sikerül, tologassa babakocsiban és majd elalszik.
Lefeküdt vele, és igaz, hogy fél 5-kor, de sikerült elaltatnia.
Óriási lépés azután, hogy eddig csak velem (igaz, hogy már velem sem mindig szopi közben) aludt el. Rendszert még úgy gondolom, nem csinálunk belőle, mert eléggé időigényes, de idővel azért hozzászoktatjuk Petit is, hogy nem csak anyával lehet elaludni ...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)