A jég hátán is megél ... egész életében, az tuti. Nagyon sokat segít, dolgos, talpraesett, mindent megold.
És már most rafinált. Túlságosan is. Íme a bizonyíték:
1. Pár hete telefonáltak az oviból, hogy Samu nagyon furcsa, nem játszik, csak ül az asztalnál, fejét ráhajtva, és fájdítja a hasát.
Apja is, én is dolgoztam, de anyu épp ment haza, így bement érte az oviba, és elvitte hozzájuk. Pár óra múlva mentem érte, kipirulva ugrált a mamánál. Kutya baja. amit aztán a délután folyamán be is vallott: ő csak eljátszotta az oviban, hogy beteg, mert nem akart ott lenni ...
Ezek után történt, hogy azt mondtam, nem hiszek neki el olyat, amit nem lehet ellenőrizni (has- fejfájás), nekem láz kell, a szó kevés.
2. A héten megint telefonáltak, hogy Samu köhög, fáj a feje, jó lenne, ha pár napot itthon maradna.
(előtte héten Peti volt beteg). Nem gond, megoldható, ha beteg. De ismerjük ...
Köhögött ugyan kicsit, de semmivel sem jobban, mint Peti, aki viszont mehet az oviba. Torokfájást elhiszem, kapott epres strepsils-t (lelkesen kérte), viszont azt olvastam valahol, hogy a kicsi gyerekeknek nem nagyon fáj a fejük. Ő viszont napokon keresztül ezt mondogatta. Láza semmi.
Részemről kétkedés, hogy tényleg beteg-e, de itthon maradt. Apja felvitte az orvoshoz, hisz igazolás kell. Az orvos a megvizsgálás után ennyit mondott: ennek a gyereknek a torka sem piros.
Lelepleződött. Persze nagyon sok a beteg az oviban, és hogyan döntsék el az óvónők, hogy tényleg beteg-e. De kérdem én, mi lesz belőle így később? Kis kamugép ...
Persze ő kitalálta már a tuti megoldást is:
ő nem megy oviba, de iskolába se. Itthon marad, és megvárja, amíg felnő ;)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Samu. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Samu. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. január 24., szombat
2014. december 21., vasárnap
Ovis szerelem
Múltkor már írtam, hogy Samu mennyire odavan Bogiért. Azóta pedig egyéb események is történtek, és titkokat is tudtam meg (amik annyira nem is titkok).
Egyik este Samu ezzel állt elő: Ők megbeszélték a Bogival, hogyha felnőttek lesznek, vesznek közösen egy házat. Mert neki Bogi lesz a felesége, mert ők szerelmesek. És csókolózni is fognak, de igaziból ám! (Honnan szed ilyeneket?)
Aztán azt is megtudtam, hogy a szülinapjára meg kell, hogy hívja Bogit, és ő bizony egy lányos tortát kér (hogy tetsszen Boginak). De kell ám rá egy lány marcipán, meg egy fiú marcipán is! (Esküvői torta???)
Szünet előtt az óvó néni közölte velük a hírt, hogy januártól Bogi is a nagy csoportba fog járni. A kis szerelmesek épp egymás mellett álltak, Bogi pedig csak ráhajtotta fejét Samu vállára (mint aki így fejezi ki örömét). Samu ott nem nagyon értette, hogy mi van, de amikor itthon kiderült számára, hogy ő is ott lesz még, akkor egy hangos "juhhé" kiáltást hallatott :)
Hogy ez mennyire lesz jó, azt nem tudom. Óvó néni szerint jó lesz, mert remélhetőleg Bogi majd kissé visszafogja Samut, mert visszafogottabban viselkedik Bogi jelenlétében.
Nehézség is lesz azonban: Samu bevallotta, hogy őt megcsókolta Bogi. Egyelőre csak az arcára adott puszit jelenti a csók, de ki tudja, mi lesz itt júniusig?
Egyik este Samu ezzel állt elő: Ők megbeszélték a Bogival, hogyha felnőttek lesznek, vesznek közösen egy házat. Mert neki Bogi lesz a felesége, mert ők szerelmesek. És csókolózni is fognak, de igaziból ám! (Honnan szed ilyeneket?)
Aztán azt is megtudtam, hogy a szülinapjára meg kell, hogy hívja Bogit, és ő bizony egy lányos tortát kér (hogy tetsszen Boginak). De kell ám rá egy lány marcipán, meg egy fiú marcipán is! (Esküvői torta???)
Szünet előtt az óvó néni közölte velük a hírt, hogy januártól Bogi is a nagy csoportba fog járni. A kis szerelmesek épp egymás mellett álltak, Bogi pedig csak ráhajtotta fejét Samu vállára (mint aki így fejezi ki örömét). Samu ott nem nagyon értette, hogy mi van, de amikor itthon kiderült számára, hogy ő is ott lesz még, akkor egy hangos "juhhé" kiáltást hallatott :)
Hogy ez mennyire lesz jó, azt nem tudom. Óvó néni szerint jó lesz, mert remélhetőleg Bogi majd kissé visszafogja Samut, mert visszafogottabban viselkedik Bogi jelenlétében.
Nehézség is lesz azonban: Samu bevallotta, hogy őt megcsókolta Bogi. Egyelőre csak az arcára adott puszit jelenti a csók, de ki tudja, mi lesz itt júniusig?
2014. december 16., kedd
Samu, mint Casanova
Az egészet azzal kezdeném, hogy Máté kicsi kora óta nincs kibékülve a lányokkal. Az oviban soha nem játszott velük (hisz az első két hét után annyira egymásra találtak a kis barátjával, hogy csak ők ketten voltak játszópajtások). Néptánckor is kész kínszenvedés volt neki párt találni még elsőben is, és csakis egy kislánnyal hajlandó táncolni azóta is. Tőle tehát soha nem hallottam a lányok felől.
Épp ezért volt nagyon furcsa Samu.
Persze tudom, hogy Sami alkalmazkodóbb, könnyebben tud barátságot kötni, és akár lányokkal is játszik.
Már szüreti felvonuláskor feltűnt, mennyire lelkesen mesél a párjáról, Bogiról. Aztán kis idő után azt is hallottam, hogy ő a Boginak a szerelme, az övé pedig Bogi.
Ami miatt mégis úgy döntöttem, hogy ezt leírom, az a Mikulás-ünnepélyen történt esemény:
Sami egyik oldalán Peti ült, másik oldalára Bogi került (hogy hogyan, azt nem tudom, most azt mondom, hogy ők direkt ültek egymás mellé). Még el sem kezdődött a műsor, de már készültek olyan képek, amelyeken Bogi lelkesen bújt Samuhoz, és volt olyan is, hogy nem csak bújik, de karolja is. Édesek voltak :)
A Mikulás ünnepély végén, amikor újra fényképezni akartam őket, ez a kép fogadott (és ez azóta is mosolyra húzza a számat, mert olyan hihetetlenül aranyosak, őszinték voltak):
Samu ült a padon, féloldalasan tartva a lábait, Bogi lábai pedig Samu lábain keresztbe vetve. Samu keze Bogi lábain, és gondolom, Bogi keze is ott volt. Rájuk néztem, és csak mosolyogtam. Szóltam Samunak, felém fordult, de meg nem mozdult. Aztán amikor Bogit hívta a Mikulás, kiment a csomagjáért, és teljesen természetes mozdulattal, ugyanúgy visszaült. Sami pedig szintén. Nem beszéltek, hogy hogy üljenek, ez így jött nekik teljesen természetesen, gyermeki ártatlansággal, őszintén.
Azóta pedig azt a titkot is megsúgta nekem Samu, hogy ők a Bogival már megbeszélték, hogyha felnőttek lesznek, akkor vesznek közösen egy házat, ott fognak lakni, és még csókolózni is fognak. De igaziból ám! Mert neki a Bogi lesz a felesége, mert ők szerelmesek.
Tegnap pedig vitte Boginak a kinder-tojásban talált lányos karkötőt. Még az óvó néni elől is eldugta, de sajnos Bogi épp hiányzott, így én lettem délután a megbízott. Bogi örült, a karkötőt feltette a kezére, ma pedig megbeszélték Samuval, hogy tetszik neki.
Jó látni, hogy Samci ilyen kis lovag ;) Imádom, a rosszcsontságától függetlenül.
Ja, és kíváncsian várom a végkifejletet ... ki tudja, mit hoz a jövő!
És íme a kép:
Épp ezért volt nagyon furcsa Samu.
Persze tudom, hogy Sami alkalmazkodóbb, könnyebben tud barátságot kötni, és akár lányokkal is játszik.
Már szüreti felvonuláskor feltűnt, mennyire lelkesen mesél a párjáról, Bogiról. Aztán kis idő után azt is hallottam, hogy ő a Boginak a szerelme, az övé pedig Bogi.
Ami miatt mégis úgy döntöttem, hogy ezt leírom, az a Mikulás-ünnepélyen történt esemény:
Sami egyik oldalán Peti ült, másik oldalára Bogi került (hogy hogyan, azt nem tudom, most azt mondom, hogy ők direkt ültek egymás mellé). Még el sem kezdődött a műsor, de már készültek olyan képek, amelyeken Bogi lelkesen bújt Samuhoz, és volt olyan is, hogy nem csak bújik, de karolja is. Édesek voltak :)
A Mikulás ünnepély végén, amikor újra fényképezni akartam őket, ez a kép fogadott (és ez azóta is mosolyra húzza a számat, mert olyan hihetetlenül aranyosak, őszinték voltak):
Samu ült a padon, féloldalasan tartva a lábait, Bogi lábai pedig Samu lábain keresztbe vetve. Samu keze Bogi lábain, és gondolom, Bogi keze is ott volt. Rájuk néztem, és csak mosolyogtam. Szóltam Samunak, felém fordult, de meg nem mozdult. Aztán amikor Bogit hívta a Mikulás, kiment a csomagjáért, és teljesen természetes mozdulattal, ugyanúgy visszaült. Sami pedig szintén. Nem beszéltek, hogy hogy üljenek, ez így jött nekik teljesen természetesen, gyermeki ártatlansággal, őszintén.
Azóta pedig azt a titkot is megsúgta nekem Samu, hogy ők a Bogival már megbeszélték, hogyha felnőttek lesznek, akkor vesznek közösen egy házat, ott fognak lakni, és még csókolózni is fognak. De igaziból ám! Mert neki a Bogi lesz a felesége, mert ők szerelmesek.
Tegnap pedig vitte Boginak a kinder-tojásban talált lányos karkötőt. Még az óvó néni elől is eldugta, de sajnos Bogi épp hiányzott, így én lettem délután a megbízott. Bogi örült, a karkötőt feltette a kezére, ma pedig megbeszélték Samuval, hogy tetszik neki.
Jó látni, hogy Samci ilyen kis lovag ;) Imádom, a rosszcsontságától függetlenül.
Ja, és kíváncsian várom a végkifejletet ... ki tudja, mit hoz a jövő!
És íme a kép:
2014. július 22., kedd
Balcsi
Igaz, voltunk már idén nyáron egyszer a Balcsin, de akkor még nem volt olyan kánikula, mint most.
Hétvégén azonban igazi strandidő volt, így mindenképpen esedékessé vált a strandolás. Zsolti szombaton délutános volt, így ő nem tudott jönni, Marcsiék pedig Kaposvárra mentek a Zsombiért, így csak én maradtam a gyerekekkel. Bundiék viszont lelkesen beleegyeztek a megkeresésemre.
A gyerekek ennek pedig nagyon örültek, hisz a Bundával és az Anitával mindig nagyon jókat tudnak játszani, bohóckodni. A víz nagyon kellemes volt, sokat voltunk bent. Pepi inkább velem szórakozott, bár a chaga-vonatba Máté mindig lelkesen bevonta: Bunda húzta Petit, Peti úszógumijába kapaszkodott Samu, Samuba pedig Máté. Jól elszórakoztak, majd ettünk egyet. Hihetetlen, de ezt is megértük: délután 1/2 5-kor a Balaton parton ezt hallottuk: elfogyott a lángos ... akkor tán dagasztani kellene. Szerencsére a másik büfénél kaptunk, és helyben sütött finom pizzát is ettünk.
Evés után az óriáscsúszda felé vettük az irányt. 10-es jegyet vettem, gondoltam, hogy Saminak is tetszik majd. Hát annyira nem.
Az első csúszásra Máté, Sami és Bundi ment fel. Máté csúszott egyedül, neki végig nagyon tetszett, és még arra is volt ideje, hogy a célegyenesbe befordulva mindig kiabáljon: most jövök!
Sami Bundával együtt csúszott. A csúszással nem volt baja (mint hosszas kérdezősködés után kiderült), a nagy vízbe csobbanás viszont nem tetszett neki. Az első csúszáskor nem tudta rendesen megtartani Bundi, így megijedt. És bár utána még rábeszéltem egy csúszásra, amikor már szerencsésebb volt az érkezés, mégsem akart többet csúszni. Nem erőltettem, Máté viszont örömmel bevállalta a maradék csúszást. Nem számított, hogy hányszor kell lépcsőzni.
Kis gubanc után sikeresen hazaértünk kb. 3/4 8-kor. A gubanc a kocsival volt ... nem akart indulni. Valami baj lehet a kulccsal, vagy az önindítóval vagy az érintkezéssel ... Máté viszont kérte az Istent, így elindult ... olyan édes volt,. ahogy megjegyezte, hogy csak az Istent kell kérni, és minden rendben is lesz :)
Vasárnap többen indultunk a Balaton fel Zsolti is jött velünk, és Marcsiék is jöttek. Csúszda ekkor csak Máténak és Zsombinak volt (ők nagyon bírták, az örömöt nagyon jó volt látni az arcukon).
Kicsit fújt a szél, nekem ezért annyira nem tetszett a víz, fáztam, de a gyerekek nagyon élvezték. Különösen Samu, aki a Ferivel nagy szivacsfegyveres vízi csatát vívott. Máté és Zsombi pedig egymással csatáztak és játszottak. Hiába, ők már nagyok ...
Bár most lehűlt az idő, de hétvégére megint kánikulát mond, így biztosan újra megyünk: a homokozós játék, pléd, törölköző pedig a kocsiban várják az indulást. Így tuti nem maradnak itthon.
Hétvégén azonban igazi strandidő volt, így mindenképpen esedékessé vált a strandolás. Zsolti szombaton délutános volt, így ő nem tudott jönni, Marcsiék pedig Kaposvárra mentek a Zsombiért, így csak én maradtam a gyerekekkel. Bundiék viszont lelkesen beleegyeztek a megkeresésemre.
A gyerekek ennek pedig nagyon örültek, hisz a Bundával és az Anitával mindig nagyon jókat tudnak játszani, bohóckodni. A víz nagyon kellemes volt, sokat voltunk bent. Pepi inkább velem szórakozott, bár a chaga-vonatba Máté mindig lelkesen bevonta: Bunda húzta Petit, Peti úszógumijába kapaszkodott Samu, Samuba pedig Máté. Jól elszórakoztak, majd ettünk egyet. Hihetetlen, de ezt is megértük: délután 1/2 5-kor a Balaton parton ezt hallottuk: elfogyott a lángos ... akkor tán dagasztani kellene. Szerencsére a másik büfénél kaptunk, és helyben sütött finom pizzát is ettünk.
Evés után az óriáscsúszda felé vettük az irányt. 10-es jegyet vettem, gondoltam, hogy Saminak is tetszik majd. Hát annyira nem.
Az első csúszásra Máté, Sami és Bundi ment fel. Máté csúszott egyedül, neki végig nagyon tetszett, és még arra is volt ideje, hogy a célegyenesbe befordulva mindig kiabáljon: most jövök!
Sami Bundával együtt csúszott. A csúszással nem volt baja (mint hosszas kérdezősködés után kiderült), a nagy vízbe csobbanás viszont nem tetszett neki. Az első csúszáskor nem tudta rendesen megtartani Bundi, így megijedt. És bár utána még rábeszéltem egy csúszásra, amikor már szerencsésebb volt az érkezés, mégsem akart többet csúszni. Nem erőltettem, Máté viszont örömmel bevállalta a maradék csúszást. Nem számított, hogy hányszor kell lépcsőzni.
Kis gubanc után sikeresen hazaértünk kb. 3/4 8-kor. A gubanc a kocsival volt ... nem akart indulni. Valami baj lehet a kulccsal, vagy az önindítóval vagy az érintkezéssel ... Máté viszont kérte az Istent, így elindult ... olyan édes volt,. ahogy megjegyezte, hogy csak az Istent kell kérni, és minden rendben is lesz :)
Vasárnap többen indultunk a Balaton fel Zsolti is jött velünk, és Marcsiék is jöttek. Csúszda ekkor csak Máténak és Zsombinak volt (ők nagyon bírták, az örömöt nagyon jó volt látni az arcukon).
Kicsit fújt a szél, nekem ezért annyira nem tetszett a víz, fáztam, de a gyerekek nagyon élvezték. Különösen Samu, aki a Ferivel nagy szivacsfegyveres vízi csatát vívott. Máté és Zsombi pedig egymással csatáztak és játszottak. Hiába, ők már nagyok ...
Bár most lehűlt az idő, de hétvégére megint kánikulát mond, így biztosan újra megyünk: a homokozós játék, pléd, törölköző pedig a kocsiban várják az indulást. Így tuti nem maradnak itthon.
2014. július 2., szerda
Vasárnap
Idén is megrendezték a mi falunkon is áthaladó biciklis versenyt (http://www.extrememan113.hu/versenykiiras). Mi idén nem készültünk rá (mármint a szurkolásra) annyira, mint tavaly. Tudtam, hogy lesz, de csak vasárnap, anyuéktól hazafelé jutott el tényleg az agyamig, amikor a sárga pólós irányítókat láttam.
Siettünk volna aludni, de azért egy kicsit, 20-25 percre azért kiálltunk a ház elé szurkolni a versenyzőknek Samuval és Petivel.
Nagyon aranyosak voltak, Sami mindenkinek kiabált, hogy hajrá, hajrá, Peti meg amikor elfáradt a kiabálásba, akkor tapsolt. Örömmel nyugtázták sok versenyző után, hogy visszaintegetett a bácsi, vagy mutatott valamit, vagy akár ő is "hajrá, hajrá"-zott, vagy mosolygott. És ez nekik elég is volt jutalmul ... Mondtam nekik, hogy mennyire örülnek, hogy te itt állsz és szurkolsz nekik. Akkor is, ha épp "csak" egy mosoly telik tőlük a szenvedések közepedte.
Le a kalappal minden versenyző előtt, aki ekkora teljesítményre képes!
Ami miatt korábban akartunk délután lefeküdni, az az volt, hogy Samci buszozni szeretett volna. Marika mama ment busszal Siófokra a dédihez a kórházba, őt akarta elkísérni Samu. Ehhez viszont aludnia kellett legalább egy kicsit. A busz 1/4 3-kor indult. A kicsit későbbi alvás nem akadályozta ebben, már idő nap előtt felkelt, majd nagy lelkesedéssel indult neki a nagy kalandnak. Tetszett is neki (menetrend szerinti buszon még nem is ült, az önkormányzat buszán is talán 1-2-szer), de hazafelére már elfáradt ... de megérte neki :)
Máté sem lógatta vasárnap itthon a lábát. Ő a Bandival és a Norbikával teljesítette egyik nagy-nagy vágyát: horgászott. Norbi már régóta nagy pecás (unokatesóm 4.-es fia), a papája meg pláne ... Máté is nagyon régóta rágja az apja fülét a horgászás miatt, de nekünk nincs rendes felszerelésünk, anélkül meg mi értelme lenne. De így teljesült a vágya, nagy boldogsággal ért haza az 5 órán át tartó pecázásról. És csak mesélt, mesélt és mesélt ...
A dédi ígért neki rendes horgászfelszerelést, amit elvileg a mai napon meg is kap. És akkor rettegjetek halacskák!
Siettünk volna aludni, de azért egy kicsit, 20-25 percre azért kiálltunk a ház elé szurkolni a versenyzőknek Samuval és Petivel.
Nagyon aranyosak voltak, Sami mindenkinek kiabált, hogy hajrá, hajrá, Peti meg amikor elfáradt a kiabálásba, akkor tapsolt. Örömmel nyugtázták sok versenyző után, hogy visszaintegetett a bácsi, vagy mutatott valamit, vagy akár ő is "hajrá, hajrá"-zott, vagy mosolygott. És ez nekik elég is volt jutalmul ... Mondtam nekik, hogy mennyire örülnek, hogy te itt állsz és szurkolsz nekik. Akkor is, ha épp "csak" egy mosoly telik tőlük a szenvedések közepedte.
Le a kalappal minden versenyző előtt, aki ekkora teljesítményre képes!
Ami miatt korábban akartunk délután lefeküdni, az az volt, hogy Samci buszozni szeretett volna. Marika mama ment busszal Siófokra a dédihez a kórházba, őt akarta elkísérni Samu. Ehhez viszont aludnia kellett legalább egy kicsit. A busz 1/4 3-kor indult. A kicsit későbbi alvás nem akadályozta ebben, már idő nap előtt felkelt, majd nagy lelkesedéssel indult neki a nagy kalandnak. Tetszett is neki (menetrend szerinti buszon még nem is ült, az önkormányzat buszán is talán 1-2-szer), de hazafelére már elfáradt ... de megérte neki :)
Máté sem lógatta vasárnap itthon a lábát. Ő a Bandival és a Norbikával teljesítette egyik nagy-nagy vágyát: horgászott. Norbi már régóta nagy pecás (unokatesóm 4.-es fia), a papája meg pláne ... Máté is nagyon régóta rágja az apja fülét a horgászás miatt, de nekünk nincs rendes felszerelésünk, anélkül meg mi értelme lenne. De így teljesült a vágya, nagy boldogsággal ért haza az 5 órán át tartó pecázásról. És csak mesélt, mesélt és mesélt ...
A dédi ígért neki rendes horgászfelszerelést, amit elvileg a mai napon meg is kap. És akkor rettegjetek halacskák!
2014. június 28., szombat
Derült égből ...
Fel sem merült bennem, hogy Samu már annyi idős lenne, hogy elkezdi váltani a fogait. Pedig így történt.
Azért akartam bekukucskálni a szájába, hogy megnézzem a fenti első két foga közti hézagot, mármint hogy mekkorát nőtt (mert szuvasodik), és akkor vettem észre, hogy alul hiányzik egy fogacska. Nem mozgott neki, nem is fájt, semmi előzménye nem volt. De gyanítom, hogy a bekukucskálás napján esett ki, mert azért csak feltűnt volna a foghíjas mosoly ...
Az én fiaim nagy haverságban vannak a fogtündérrel, így Sami is számított tőle valamire. Fog viszont nem volt, amit a párna alá tegyünk. Sami leleményességét mutatja, hogy természetesen erre is talált megoldást: írjunk egy levelet a fogtündérnek, majd azt betesszük a párna alá.
Így is történt: megírtuk, hogy sajnálatos módon úgy esett ki a fog, hogy észre sem vette, ezért nem azt, hanem ezt a levelet tesszük a párna alá.
Természetesen a fogtündér megértő, így kis fáziskéséssel ugyan, de hozott cserébe pénzt, ami bekerült a perselybe.
Samu pedig nagyon hivatkozott, hogy a következő kieső fogára sokkal jobban fog vigyázni. Majd kiderül ...
2014. június 17., kedd
Szúnyogcsípés
Már a múltkorában kiderült, hogy Samu érzékenyebb a szúnyogcsípésre, mint a tesói.
Akkor a combját csípte meg két helyen, de rögtön akkora dudor keletkezett, mintha legalább egy méh csípte volna meg. A Fenistil kenőcs akkor elég volt.
Tegnap este úgy érkezett haza a mamától, hogy őt megcsípte egy szúnyog. A bal halántékánál. Fürödtek, ettek, akkorra a csípés helye már eléggé bedagadt, de nem gondoltam semmi rosszra. Most is bekentem neki, és elaludt. Reggel, amikor felkelt, egyre csak mondogatta, hogy fáj a szeme, nem tudja kinyitni. Azt gondoltam, talán valami miatt becsipásodott. Megmosta, majd visszajött. Akkor láttam, hogy elég szépen meg van neki dagadva a csípés helye és a szeme környéke is. Felénél kicsit jobban ki tudta nyitna, de észrevehető volt a változás. Adtam neki kalcimusc-ot (már este is lehetett volna annyi eszem, de nem gondoltam, hogy szúnyogcsípésnél is kellene -legközelebb ha az arcán csípi, adok neki - ártani nem árthat). Délután már kicsit apadt a duzzanat, de még mindig nem 100%-os.
Most vagy a szúnyogok ilyen nemnormálisak, vagy Samu érzékenyebb a csípésekre. El sem tudom képzelni, mi lesz, ha egy méh vagy darázs csípi meg.
Akkor a combját csípte meg két helyen, de rögtön akkora dudor keletkezett, mintha legalább egy méh csípte volna meg. A Fenistil kenőcs akkor elég volt.
Tegnap este úgy érkezett haza a mamától, hogy őt megcsípte egy szúnyog. A bal halántékánál. Fürödtek, ettek, akkorra a csípés helye már eléggé bedagadt, de nem gondoltam semmi rosszra. Most is bekentem neki, és elaludt. Reggel, amikor felkelt, egyre csak mondogatta, hogy fáj a szeme, nem tudja kinyitni. Azt gondoltam, talán valami miatt becsipásodott. Megmosta, majd visszajött. Akkor láttam, hogy elég szépen meg van neki dagadva a csípés helye és a szeme környéke is. Felénél kicsit jobban ki tudta nyitna, de észrevehető volt a változás. Adtam neki kalcimusc-ot (már este is lehetett volna annyi eszem, de nem gondoltam, hogy szúnyogcsípésnél is kellene -legközelebb ha az arcán csípi, adok neki - ártani nem árthat). Délután már kicsit apadt a duzzanat, de még mindig nem 100%-os.
Most vagy a szúnyogok ilyen nemnormálisak, vagy Samu érzékenyebb a csípésekre. El sem tudom képzelni, mi lesz, ha egy méh vagy darázs csípi meg.
2014. március 29., szombat
Tavasz
Végre elérkezett! Melegszik az idő, nem kell már reggel befűteni, gyerekek napközben és délután is többet vannak kint, és talán már a betegségeket is lassan elfelejthetjük. De ezzel a sok jóval együtt érkezett a tavaszi fáradtság is, amit az iskolában nagyon észrevettem jópár gyereken.
Sok órájuk van, kevés szabadidővel, bár remélem, otthon mindegyik eleget van kint és élvezi a jó időt ... biciklizik, szaladgál, labdázik, vagy épp amit ő szeret!
A tanórákon viszont tényleg fáradtabbak, kevésbé lelkesek, és magatartásbeli problémák is többször jelentkeznek. Nagyon kellene már a tavaszi szünet gyereknek, pedagógusnak egyaránt ... hosszú ez a 3,5 hónap. És még pár hét így is van, amit ki kell húzni. És épp ebben az időszakban fejezzük be a számolást matekból, és bizony jön a felmérés, amire remélem, mindenki összekapja magát egy kicsit. (legalább arra az órára)
Mi is sokkal többet vagyunk kint, Máté valamivel kevesebbet, mert mire hazaér, szeretne kicsit pihenni. De aztán őt is kicsábítja ám a gyerekzsivaj, mert nem csak Sami és Pepi élvezik a kint tölthető időt, hanem a szomszéd fiúk is. Szinte minden délután kisebb csapatba vergődve róják az utcát bicajozva, traktorozva, vagy az udvarban játszanak, trambulinoznak, labdáznak.
Megállapítottam, hogy úgysem tudom a két kicsit egyedül kint hagyni, szóval olyan mindegy, hogy 2-3-4-5 kisgyerek van még ott. Pepi a legkisebb, Máté a legnagyobb. Pepi, mint valami kis utánfutó, ami mindig késésben van, de azért csak megy ... Jó ez így, ha nem kell főznöm. Ha meg kell, igyekszem valami gyorsat, és addig legfeljebb bezárom a kaput ...
Újdonság a kintlét, ha nagy meleg lesz, úgyis mindenki bebújik majd a házba. Én ezt az időt szeretem a legjobban, úgyhogy szívesen vagyok kint velük.
A tanév vége felé viszont egy csomó iskolai program lesz, és tavaszi szünet után szokott jönni az év végi hajrá és roham, idén viszont már most szembesültünk vele (egy nagy pályázat miatt extra sok a plusz). De igyekszem még nem belegondolni, csak sodródni majd az árral ...
Sok órájuk van, kevés szabadidővel, bár remélem, otthon mindegyik eleget van kint és élvezi a jó időt ... biciklizik, szaladgál, labdázik, vagy épp amit ő szeret!
A tanórákon viszont tényleg fáradtabbak, kevésbé lelkesek, és magatartásbeli problémák is többször jelentkeznek. Nagyon kellene már a tavaszi szünet gyereknek, pedagógusnak egyaránt ... hosszú ez a 3,5 hónap. És még pár hét így is van, amit ki kell húzni. És épp ebben az időszakban fejezzük be a számolást matekból, és bizony jön a felmérés, amire remélem, mindenki összekapja magát egy kicsit. (legalább arra az órára)
Mi is sokkal többet vagyunk kint, Máté valamivel kevesebbet, mert mire hazaér, szeretne kicsit pihenni. De aztán őt is kicsábítja ám a gyerekzsivaj, mert nem csak Sami és Pepi élvezik a kint tölthető időt, hanem a szomszéd fiúk is. Szinte minden délután kisebb csapatba vergődve róják az utcát bicajozva, traktorozva, vagy az udvarban játszanak, trambulinoznak, labdáznak.
Megállapítottam, hogy úgysem tudom a két kicsit egyedül kint hagyni, szóval olyan mindegy, hogy 2-3-4-5 kisgyerek van még ott. Pepi a legkisebb, Máté a legnagyobb. Pepi, mint valami kis utánfutó, ami mindig késésben van, de azért csak megy ... Jó ez így, ha nem kell főznöm. Ha meg kell, igyekszem valami gyorsat, és addig legfeljebb bezárom a kaput ...
Újdonság a kintlét, ha nagy meleg lesz, úgyis mindenki bebújik majd a házba. Én ezt az időt szeretem a legjobban, úgyhogy szívesen vagyok kint velük.
A tanév vége felé viszont egy csomó iskolai program lesz, és tavaszi szünet után szokott jönni az év végi hajrá és roham, idén viszont már most szembesültünk vele (egy nagy pályázat miatt extra sok a plusz). De igyekszem még nem belegondolni, csak sodródni majd az árral ...
2013. december 31., kedd
Kiruccanás
A két ünnep között mindenki itthon van, Zsolti sem dolgozik. Bár a mamához megyünk elég sokat, mégis úgy gondoltuk, jó lenne valami családi program is (Pepcsi maradt a mamával). Korcsolyázás lett betervezve, és ha már egyszer Kaposváron vagyunk, menjünk el moziba is.
2 gyerekeknek való filmet vetítettek épp: a "Jégvarázs" volt az egyik, a másik pedig "A dinoszauruszok, a Föld urai" című. Az első mese, aminek bemutatóját a napköziben közösen nézték meg Mátéék, és nagyon tetszett neki, a másik pedig egy animációs film a dinókról. Ennek a bemutatójával a tv-ben is találkoztak. Mindkettő ment 3D-ben is, ami külön élmény lett volna nekik.
Máté a dinós filmet szerette volna megnézni, Samit meg nem nagyon érdekelte maga a mozi sem (még nem voltak moziban - Máté anno a bp-i állatkertben ült be az apjával egy vetítésre, neki az volt a mozi).
A dinós filmre vettünk jegyet, de csak a 2D-sre, mert azt gondoltam, 3D-ben azért ez félelmetes lett volna nekik. Saminak biztos, 2-szer így is összerezzent.
A kisteremben vetítették, csak mi voltunk 4-en ... Igazán családias volt a légkör, nem kellett aggódni semmi miatt, ha esetleg beszéltek vagy ficeregtek. Samunak kaptunk egy ülésmagasítót is, de így sem volt tökéletes hely, így kikötött az én ölemben is egy kis időre. (Megállapítottam, hogy nem csak az értelem miatt van a 6-os karika)
Vettünk, kukoricát (ami marha sós volt), és Sami kérésére nachost, amit fel is falt. És belevetettük magunkat a dinók világába. A jelenben kezdődött a történet, és egy antropológus által talált dinófog történetét tudtuk meg belőle egy kisdinó szemszögéből, aki a film ideje alatt naggyá nőtt.
Fiúknak tetszett, nekünk annyira nem, de egyszer nézhető volt.
Mozi után ettünk egyet, fél 3 utánra pedig már a jégcsarnoknál is voltunk. Sokan voltak, nagyon sokan, de még időben érkeztünk, az elején (3-tól nyit). Átöltözködtünk, és irány a jég! Mátéval nem is kellett külön foglalkozni, olyan jól lefoglalta magát, csak körözött, pihent, körözött. Egyszer esett 2 óra alatt, akkor sem nagyon. Ügyes, és bár nem úgy megy, ahogy kellene, és bőven lenne mit csiszolni a technikáján (ha hagyná), jól elboldogult. A palánk mellett kezdte, de kicsit beljebb is merészkedett.
Az én lábamon már nagyon régen volt korcsolya, amikor először a jégre merészkedtem, azt mondtam, te szent ég, képtelen vagyok megállni. De azért sikerült, és egy kör után már könnyebben elboldogultak. Esni is csak egyszer estem, amikor egy szegény kislány volt az áldozatom, de nagyon segítőkésznek bizonyult. Nélküle fel sem tudtam volna állni.
Samival az apja foglalkozott, mert én nem tudtam megtartani. Neki először volt korcsolya a lábán, persze, hogy nem tudott megállni sem az elején. Aztán pihent egy kicsit, és amikor újult erővel állt újra jégre, már jobban ment neki: 2-3 métert tudott egyedül, kapaszkodás nélkül menni, aztán kicsit többet is. Ügyes volt! Bár tény, hogy a végére elfáradt, esett kelt (de felkelt egyedül), hisz nem aludt és sokat is mozgott. Az esés pedig nem viselte meg, ezért is jobb korán kezdeni: alacsony, így kicsit esik ... az egyensúlyának pedig kifejezetten jó!
Nem csak mi voltunk, hanem a komáék is. Zsombinak annyira nem jött be a korcsolyázás, neki is először volt a lábán, de nagyon félt, sírdogált, de azért neki is megérte eljönni, hisz szokta a jeget és ügyesedett. Talán valamikor vevő lesz egy következő körre is :) Velük jött még egy kisfiú, Kristóf, aki viszont ügyesen, bátran vette az akadályokat, pedig ő is először volt.
5 után mi még elmentünk vásárolni, fél 8-ra értünk haza. Pepcsi boldogan fogadott minket, megbékélt a sorsával: reggel csak hajtogatta, hogy ő is jön korcsolyázni, de indulás előtt már beletörődött, hogy ő bizony marad. nem is volt vele semmi gond, simán elaludt anyuval.
Jó kis nap volt, azt hiszem, lesz még pár ilyenben részünk a téli időszakban!
2013. december 27., péntek
Karácsony
Megint játékdömping ...
Likvidálnom kellene a karácsonyt, vagy nem tudom, hogyan lehetne megoldani, hogy ne kapjanak ennyi ajándékot. Sokat. Idén is. És mivel 3-an vannak, 3-szoros a mennyiség is. És ez a legnagyobb bajom. Mert egy gyereknél, ha kap 5-6 ajándékot, az még elmegy, ha muszáj, de 3*5-6 már marha sok. És bár előre leszögeztem, hogy nem kapnak mindenkitől külön, mégiscsak ez lett. Mert nagyon jól tudjuk, hogy "Adni jobb, mint kapni" (bár Máté szerint kapni sokkal jobb), és hogy is foszthatnék meg bárkit attól a jóleső érzéstől, amit akkor élünk át, amikor látjuk azt, amit a teljes extázisban lévő gyermek (Máté, Samit nem izgatta idén sem) mutat, átél, és az öröm, amit kimutat. A boldogság, ami kiül az arcára ... én is szeretem ezt látni, persze, hogy mindenki szeretné. Ezt megértem.
Az idén nem karácsony előtt szereztem be a játékokat, hanem még szeptemberben egy webáruházból rendeltem, és abban a tudatban voltam, hogy majd kapnak egy ajándékot tőlünk, egyet a keresztszülőktől, egyet a veszprémi rokonoktól és a többi mindenkitől is egyet. Így is 4 lett volna minden gyereknek, ami bőven elég is. Először az öcsémet hallottam hőbörögni, mert hogy ő szeretne külön adni a gyerekeknek. Belementünk. A veszprémi rokonok viszont (3 család: nagynénémék, unokatesóim) viszont külön hoztak nekik. És bár nem mindenki minden gyereknek külön (mily szerencse), így is több, mint kellett volna.
De senkit nem akarnék megbántani, hisz tudom, hogy szeretettel adják. Mindenki úgy adja.
Jó sok játékkal bővült a gyűjteményünk: kaptak többféle társast ( Mátéval mindent kipróbáltuk), könyveket, kirakót, favonatsínt.
Konkrétabban: társasok: Lego Minotaurusz (jó kis játék)
Play-Doh Gyurmakrumpli- verseny
Monopoly Pénzeső
Csótánycsapda
Ki kicsoda? úti társas
Cápatámadás
Reflexx
Halli galli
könyvek: Mi micsoda Junior: Az erdő
Az állatkert
A posta
Mesék Mátyás királyról
Dinós könyv
A bajkeverő majom, Mikulás apó
Egyéb játék: Dino ásatás
Kirakók (12,24,36 db-os)
Memóriajáték
Eichorn vonatsínkészlet
Uno kártya
Logitipp - állatok, növények
És ahogy a karácsony zajlott:
Első emlékeim gyerekkorom karácsonyából: a papa a vízműnél dolgozott, és karácsonyi szokás volt, 24-én délután lementünk a papával és a mamával a vízműhöz. Szerettem ott lenni, mert ott lehetett krétával rajzolni. És minő meglepetés, hogy mire hazaértünk, addigra a Jézuska is mindig megérkezett.
Aztán általános iskolás koromtól kezdve a karácsony mindig 24-én délután kezdődött a templomban a pásztorjátékkal. Ez azóta sem változott: nekem így kezdődik a karácsony.
Szóval 24-én délután, amikor a kicsik felébredtek és átöltöztek/átöltöztettem őket, felkerekedtem a gyerekekkel és elmentünk a templomba a "Jézuska-várásra", a pásztorjátékra. Meglepő módon elég jól bírták a műsort: először az ovisok szerepeltek (csak páran, hisz a véghajrában sokan lebetegedtek: Sami nem akart kiállni, ő is hiányzott, így én sem erőltettem), aztán a felsősök adták elő betlehemi pásztorjátékukat. Máté jól bírta, de ő már nagy. Pepcsi az ölemben ült, ő is elnézte, de az utolsó 10 perc már szenvedés volt. Hajolgatott jobbra-balra. Sami viselte legkevésbé jól, bár az elején nem volt gond, de aztán minden érdekelte, csak a műsor nem, magyarázott, amikor pedig énekelni kellett volna, csak nekem mondogatta, hogy hagyjam már abba ... a fenekén sem tudott megülni.
A műsor után kis ajándékcsomagot kaptak, majd megcsodáltuk a templomi Betlehemet. a hazafele út sem volt zökkenőmentes és gyors sem, de legalább szellőztek egyet. Mire hazaértünk, a Jézuska is járt nálunk.
Karácsonyfánk már volt délelőtt, apa hozta (aki találkozott a Jézuskával), fel is díszítettük közösen - legalábbis Mátéval, aki lelkes segítségnek bizonyult, a kisebbeket annyira nem izgatta ... Samit legkevésbé.
Szép lett, imádom az idei fánkat: majdnem csupa természetes anyag (a fény és 2 girland kivételével), de 100%-ig gyerekbarát, törékeny díszek nélkül: mézeskaláccsal, szárított narancskarikákkal, fahéjas díszekkel, szalmadíszekkel, masnikkal.
Máté rettentően várta az ajándékbontást, de meg kellett várnia a Vera mamát, ami nagy büntetés volt neki (15 perc kb). De kibírta, sőt az éneklést is, igaz, végig topogott, ugrált, fülig ért a szája, és majdnem szó szerint kiugrott a bőréből. Örült az ajándéknak is, a másénak legalább annyira, mint a sajátjának.
Sami tudomásul vette, de abszolút nem izgatta .. tavaly sem. Inkább trakit nézett a gépen. Úgy elfáradt a műsoron és a hazafelé vezető úton, hogy utána 3 órán keresztül meg sem moccant, azt sem mondta, hogy mukk. Pepi pedig a csillogó-villogó karácsonyfának örült a legjobban. Na meg a kis verdás labdájának.
Máté ügyesen összerakta a Minotauruszos legóját, ki is próbálták az apjával. Erre a sorsra jutott Sami játéka is. Máté által :)
25-én Vera mamánál voltunk, délután pedig a Marika mamánál.
26-án a veszprémi rokonok jöttek anyuhoz, és mi is mentünk, délután pedig a keresztszüleiket vártuk Zsombival. Olyan jól elvoltak ... persze volt vita meg sírdogálás is, de nem vészesen, és a nagyobbak ügyesen vigyáztak és alkalmazkodtak a kisebbekhez, így még beszélgetni is tudtunk a vacsi után.
A másik dédi még vissza van, és ma mentünk az Ilonka nénjéékhez is, de 2 napba nem fér bele mindenki, pedig helyben vagyunk.
Azonban összességében elmondható, hogy az idei karácsony örömökben gazdagon, kellemesen ás jó hangulatban telt. Kisebb nagyobb bökkenőkkel, de ahol gyerek boldogítja a mindennapjainkat, nem is várhatunk mást. És ez így volt jó :)
Likvidálnom kellene a karácsonyt, vagy nem tudom, hogyan lehetne megoldani, hogy ne kapjanak ennyi ajándékot. Sokat. Idén is. És mivel 3-an vannak, 3-szoros a mennyiség is. És ez a legnagyobb bajom. Mert egy gyereknél, ha kap 5-6 ajándékot, az még elmegy, ha muszáj, de 3*5-6 már marha sok. És bár előre leszögeztem, hogy nem kapnak mindenkitől külön, mégiscsak ez lett. Mert nagyon jól tudjuk, hogy "Adni jobb, mint kapni" (bár Máté szerint kapni sokkal jobb), és hogy is foszthatnék meg bárkit attól a jóleső érzéstől, amit akkor élünk át, amikor látjuk azt, amit a teljes extázisban lévő gyermek (Máté, Samit nem izgatta idén sem) mutat, átél, és az öröm, amit kimutat. A boldogság, ami kiül az arcára ... én is szeretem ezt látni, persze, hogy mindenki szeretné. Ezt megértem.
Az idén nem karácsony előtt szereztem be a játékokat, hanem még szeptemberben egy webáruházból rendeltem, és abban a tudatban voltam, hogy majd kapnak egy ajándékot tőlünk, egyet a keresztszülőktől, egyet a veszprémi rokonoktól és a többi mindenkitől is egyet. Így is 4 lett volna minden gyereknek, ami bőven elég is. Először az öcsémet hallottam hőbörögni, mert hogy ő szeretne külön adni a gyerekeknek. Belementünk. A veszprémi rokonok viszont (3 család: nagynénémék, unokatesóim) viszont külön hoztak nekik. És bár nem mindenki minden gyereknek külön (mily szerencse), így is több, mint kellett volna.
De senkit nem akarnék megbántani, hisz tudom, hogy szeretettel adják. Mindenki úgy adja.
Jó sok játékkal bővült a gyűjteményünk: kaptak többféle társast ( Mátéval mindent kipróbáltuk), könyveket, kirakót, favonatsínt.
Konkrétabban: társasok: Lego Minotaurusz (jó kis játék)
Play-Doh Gyurmakrumpli- verseny
Monopoly Pénzeső
Csótánycsapda
Ki kicsoda? úti társas
Cápatámadás
Reflexx
Halli galli
könyvek: Mi micsoda Junior: Az erdő
Az állatkert
A posta
Mesék Mátyás királyról
Dinós könyv
A bajkeverő majom, Mikulás apó
Egyéb játék: Dino ásatás
Kirakók (12,24,36 db-os)
Memóriajáték
Eichorn vonatsínkészlet
Uno kártya
Logitipp - állatok, növények
És ahogy a karácsony zajlott:
Első emlékeim gyerekkorom karácsonyából: a papa a vízműnél dolgozott, és karácsonyi szokás volt, 24-én délután lementünk a papával és a mamával a vízműhöz. Szerettem ott lenni, mert ott lehetett krétával rajzolni. És minő meglepetés, hogy mire hazaértünk, addigra a Jézuska is mindig megérkezett.
Aztán általános iskolás koromtól kezdve a karácsony mindig 24-én délután kezdődött a templomban a pásztorjátékkal. Ez azóta sem változott: nekem így kezdődik a karácsony.
Szóval 24-én délután, amikor a kicsik felébredtek és átöltöztek/átöltöztettem őket, felkerekedtem a gyerekekkel és elmentünk a templomba a "Jézuska-várásra", a pásztorjátékra. Meglepő módon elég jól bírták a műsort: először az ovisok szerepeltek (csak páran, hisz a véghajrában sokan lebetegedtek: Sami nem akart kiállni, ő is hiányzott, így én sem erőltettem), aztán a felsősök adták elő betlehemi pásztorjátékukat. Máté jól bírta, de ő már nagy. Pepcsi az ölemben ült, ő is elnézte, de az utolsó 10 perc már szenvedés volt. Hajolgatott jobbra-balra. Sami viselte legkevésbé jól, bár az elején nem volt gond, de aztán minden érdekelte, csak a műsor nem, magyarázott, amikor pedig énekelni kellett volna, csak nekem mondogatta, hogy hagyjam már abba ... a fenekén sem tudott megülni.
A műsor után kis ajándékcsomagot kaptak, majd megcsodáltuk a templomi Betlehemet. a hazafele út sem volt zökkenőmentes és gyors sem, de legalább szellőztek egyet. Mire hazaértünk, a Jézuska is járt nálunk.
Karácsonyfánk már volt délelőtt, apa hozta (aki találkozott a Jézuskával), fel is díszítettük közösen - legalábbis Mátéval, aki lelkes segítségnek bizonyult, a kisebbeket annyira nem izgatta ... Samit legkevésbé.
Szép lett, imádom az idei fánkat: majdnem csupa természetes anyag (a fény és 2 girland kivételével), de 100%-ig gyerekbarát, törékeny díszek nélkül: mézeskaláccsal, szárított narancskarikákkal, fahéjas díszekkel, szalmadíszekkel, masnikkal.
Máté rettentően várta az ajándékbontást, de meg kellett várnia a Vera mamát, ami nagy büntetés volt neki (15 perc kb). De kibírta, sőt az éneklést is, igaz, végig topogott, ugrált, fülig ért a szája, és majdnem szó szerint kiugrott a bőréből. Örült az ajándéknak is, a másénak legalább annyira, mint a sajátjának.
Sami tudomásul vette, de abszolút nem izgatta .. tavaly sem. Inkább trakit nézett a gépen. Úgy elfáradt a műsoron és a hazafelé vezető úton, hogy utána 3 órán keresztül meg sem moccant, azt sem mondta, hogy mukk. Pepi pedig a csillogó-villogó karácsonyfának örült a legjobban. Na meg a kis verdás labdájának.
Máté ügyesen összerakta a Minotauruszos legóját, ki is próbálták az apjával. Erre a sorsra jutott Sami játéka is. Máté által :)
25-én Vera mamánál voltunk, délután pedig a Marika mamánál.
26-án a veszprémi rokonok jöttek anyuhoz, és mi is mentünk, délután pedig a keresztszüleiket vártuk Zsombival. Olyan jól elvoltak ... persze volt vita meg sírdogálás is, de nem vészesen, és a nagyobbak ügyesen vigyáztak és alkalmazkodtak a kisebbekhez, így még beszélgetni is tudtunk a vacsi után.
A másik dédi még vissza van, és ma mentünk az Ilonka nénjéékhez is, de 2 napba nem fér bele mindenki, pedig helyben vagyunk.
Azonban összességében elmondható, hogy az idei karácsony örömökben gazdagon, kellemesen ás jó hangulatban telt. Kisebb nagyobb bökkenőkkel, de ahol gyerek boldogítja a mindennapjainkat, nem is várhatunk mást. És ez így volt jó :)
2013. október 12., szombat
Itthon vagy! Magyarország szeretlek!
Nagy szervezkedés előzte meg idén a szüreti felvonulást. Volt, hogy az ovis, volt, hogy az iskolai szülői munkaközösség szervezte, most azonban az "Itthon vagy! Magyarország szeretlek!" pályázaton az önkormányzat is indult, így a falu apraja és nagyja közösen szervezte az önkormányzattal és az ovis és iskolai szülői munkaközösséggel közösen. Már a tervezésben is aktívan részt vettem én is a többi anyukával együtt, és a tűztáncot is gyakoroltuk másnapra. De haladjunk csak sorjában!
A dátum adott volt, mert a pályázó településeken egy időben, szept. 28-án kellett megtartani a szüreti felvonulást, és 29-én a Szent Mihály napi tűzgyújtást.
Ezen pályázatnak köszönhetően több környező településen is ezen a napon volt a felvonulás, de jobban tartottunk a bál résztvevőinek számától. sajnos volt már példa rá, hogy nagyon kevesen voltak a bálban, pedig nem magunknak, a gyerekeknek gyűlt a pénz (belépő, tombola, miegyebek).
A felvonulás előtt 1 órakor műsor volt a pályán, ahol felléptek az ovisok, a nyugdíjasok, iskolás néptáncosok, Szálka együttes (néptánc), majd bemutatták a bírót és a bírónét, végül a kisbíró kidobolta és felolvasta az előző év eseményeit. Közben mi, az anyukák nagy lelkesen kínáltuk pogácsával, itallal -népviseletes, díszes ruháinkban- a nézőket. A műsor után lovaskocsikra, traktorokra szálltunk (kocsi sajnos nem volt sok, de ennek ellenére a felvonulás résztvevői elég sokan voltak: volt, aki felcicomázott autóval, volt, aki kistraktorral szállt be a menetbe. A táncoló gyerekek, mi és a zenekar pedig nagy traktor pótkocsiján ültünk, és jártuk végig a falut. Minden utcában megálltunk, táncoltak a gyerekek, kínáltak az anyukák, de volt olyan hely, ahol süteménnyel vártak minket a ház elé kiülve.
Máté jött velem, Samu pedig a mi utcai megállónknál szállt fel. Nagyon élvezték a kocsikázást, bár Máténak az nem annyira tetszett, hogy a zenekar mellett foglaltunk helyet, Samunak viszont annál inkább!
Hamar a végére értünk, mindenkinek volt ideje pihenni kicsit a bál előtt.
Zsolti szülinapi bulin volt délután, csak reménykedni mertem, hogy időben hazaér, és olyan állapotban, hogy tudjunk menni a bálba, hisz számítottak rám a tombola árulásánál, de úgy beszéltük, hogy a szendvicseknél is váltva leszünk.
Gyerekek vacsiztak, fürödtek, lefeküdtek aludni (nagyok a mamával, Pepi velem), aztán miután ki tudtam osonni én is összekészülődtem és indultunk. Sajnos amikor odaértünk még elég kevesen voltak, pedig már 1/4 10 volt, de aztán szerencsére sokan összegyűltek, közel 150 jegyet adtunk el. A zenekar önmagához hűen nagyon jól zenélt, nagyon jól éreztük magunkat, sokat táncoltunk, amikor kellett, akkor pedig a bejáratnál álltam, vagy a szendvicsek közé kerültem rövid időre. Aztán a tombolát árultuk és húztuk. Ez elég jól elnyúlt, már fél 3 volt, mire a végére értünk. Táncoltunk még párat, aztán elmentünk haza, hiszen reggel a gyerekek nem alszanak tovább, mint szoktak. Nehezen bírom én az éjszakázást, de nagyon jó volt kicsit kimozdulni.
Másnap 11-re mentünk takarítani, szerencsére voltunk elegen, így egy óra alatt minden újra ragyogott.
Vasárnap este még egy felvonás várt minket ... (vagyis engem és a fellépőtársaimat, mert Zsolti délután dolgozott). A Szent Mihály napi tűzgyújtás okozott napközben némi izgalmat, mert az időjárás nem kedvezett nekünk: esett az eső, fújt a szél. A mi tűztáncunkat viszont már a szél is tönkre tudta volna tenni. 9-kor kezdődött, nagyon igyekeztem, mert Pepcsi nehezen aludt csak el. De odaértem, és a műsorokat is meg tudtam még hallgatni. Palotással kezdődött, aztán énekeltek az iskolások, a nyugdíjasok, a férfikórus (ami előtte pár héttel alakult), majd táncoltuk mi a tűztáncunkat. Jól sikerült :)
Tűzgyújtás is lett, igaz, az eső szakadt, de ez nem akadályozott meg minket ;)
Képek innen nézhetők
A kisbíró szövege pedig ez volt
Műsorok: szüreti: ovisok Ovisok 2 alsósok felsősök felsősök 2 felsősök 3 lányok nyugdíjasok zenészek Szálka kisbíró
Mihály napi: köszöntő palotás iskolások nyugdíjasok férfikórus tűztánc
A dátum adott volt, mert a pályázó településeken egy időben, szept. 28-án kellett megtartani a szüreti felvonulást, és 29-én a Szent Mihály napi tűzgyújtást.
Ezen pályázatnak köszönhetően több környező településen is ezen a napon volt a felvonulás, de jobban tartottunk a bál résztvevőinek számától. sajnos volt már példa rá, hogy nagyon kevesen voltak a bálban, pedig nem magunknak, a gyerekeknek gyűlt a pénz (belépő, tombola, miegyebek).
A felvonulás előtt 1 órakor műsor volt a pályán, ahol felléptek az ovisok, a nyugdíjasok, iskolás néptáncosok, Szálka együttes (néptánc), majd bemutatták a bírót és a bírónét, végül a kisbíró kidobolta és felolvasta az előző év eseményeit. Közben mi, az anyukák nagy lelkesen kínáltuk pogácsával, itallal -népviseletes, díszes ruháinkban- a nézőket. A műsor után lovaskocsikra, traktorokra szálltunk (kocsi sajnos nem volt sok, de ennek ellenére a felvonulás résztvevői elég sokan voltak: volt, aki felcicomázott autóval, volt, aki kistraktorral szállt be a menetbe. A táncoló gyerekek, mi és a zenekar pedig nagy traktor pótkocsiján ültünk, és jártuk végig a falut. Minden utcában megálltunk, táncoltak a gyerekek, kínáltak az anyukák, de volt olyan hely, ahol süteménnyel vártak minket a ház elé kiülve.
Máté jött velem, Samu pedig a mi utcai megállónknál szállt fel. Nagyon élvezték a kocsikázást, bár Máténak az nem annyira tetszett, hogy a zenekar mellett foglaltunk helyet, Samunak viszont annál inkább!
Hamar a végére értünk, mindenkinek volt ideje pihenni kicsit a bál előtt.
Zsolti szülinapi bulin volt délután, csak reménykedni mertem, hogy időben hazaér, és olyan állapotban, hogy tudjunk menni a bálba, hisz számítottak rám a tombola árulásánál, de úgy beszéltük, hogy a szendvicseknél is váltva leszünk.
Gyerekek vacsiztak, fürödtek, lefeküdtek aludni (nagyok a mamával, Pepi velem), aztán miután ki tudtam osonni én is összekészülődtem és indultunk. Sajnos amikor odaértünk még elég kevesen voltak, pedig már 1/4 10 volt, de aztán szerencsére sokan összegyűltek, közel 150 jegyet adtunk el. A zenekar önmagához hűen nagyon jól zenélt, nagyon jól éreztük magunkat, sokat táncoltunk, amikor kellett, akkor pedig a bejáratnál álltam, vagy a szendvicsek közé kerültem rövid időre. Aztán a tombolát árultuk és húztuk. Ez elég jól elnyúlt, már fél 3 volt, mire a végére értünk. Táncoltunk még párat, aztán elmentünk haza, hiszen reggel a gyerekek nem alszanak tovább, mint szoktak. Nehezen bírom én az éjszakázást, de nagyon jó volt kicsit kimozdulni.
Másnap 11-re mentünk takarítani, szerencsére voltunk elegen, így egy óra alatt minden újra ragyogott.
Vasárnap este még egy felvonás várt minket ... (vagyis engem és a fellépőtársaimat, mert Zsolti délután dolgozott). A Szent Mihály napi tűzgyújtás okozott napközben némi izgalmat, mert az időjárás nem kedvezett nekünk: esett az eső, fújt a szél. A mi tűztáncunkat viszont már a szél is tönkre tudta volna tenni. 9-kor kezdődött, nagyon igyekeztem, mert Pepcsi nehezen aludt csak el. De odaértem, és a műsorokat is meg tudtam még hallgatni. Palotással kezdődött, aztán énekeltek az iskolások, a nyugdíjasok, a férfikórus (ami előtte pár héttel alakult), majd táncoltuk mi a tűztáncunkat. Jól sikerült :)
Tűzgyújtás is lett, igaz, az eső szakadt, de ez nem akadályozott meg minket ;)
Képek innen nézhetők
A kisbíró szövege pedig ez volt
Műsorok: szüreti: ovisok Ovisok 2 alsósok felsősök felsősök 2 felsősök 3 lányok nyugdíjasok zenészek Szálka kisbíró
Mihály napi: köszöntő palotás iskolások nyugdíjasok férfikórus tűztánc
2013. augusztus 26., hétfő
Kalandos kirándulás
Augusztus 20-ára volt tervezve egy kirándulás Nemesvitára, a Western Parkba. Neten nézegettem, és nagyon vártam. Sajnos a rossz idő közbeszólt, és egy patcai kirándulás lett végül aznap, ahol beltéren is nagyon jól tudják érezni magukat a gyerekek. A western kirándulást pedig eltoltuk hétvégére. Szombaton megint az időjárás diktált, de vasárnap reggel sütött a nap. Örültem, felöltöztettem a gyerekeket, és megkérdeztem Zsoltit, hogy mennyire fáradt (éjszakás a héten). Aludt és nem mutatott hajlandóságot, hogy szeretne jönni velünk, én meg nem erőltettem, tudtam, hogy fáradt, ezért gyorsan ugrasztottam anyut, hogy igazán eljöhetne akkor ő velünk.
Ahogy haladtunk, eltűnt a napocska, befelhősödött az ég, pár csepp eső is hullott, de kirándulni még épp jó lett volna. Balatongyörök közelében jártunk (közel a célhoz), amikor valami szokatlan zaj ütötte meg a fülemet. Valami lehet a gumival, gondoltam, és semmi jóra nem számítottam, amikor félreálltam, szerencsére épp egy parkolóba sikerült, valami kilátó közelében.
Defekt. Ami nem lett volna különösebb gond, ha van az autóban pótkerék. De a mienkben nincs, és nem véletlenül, vagy hanyagságból, hanem gyárilag nincs. Ami viszont van ilyen esetre, az a gumijavító készlet, valami folyadékkal vagy habbal, amit a gumiba fújva kitölti a gumit, és megjavítja a kereket. Általában ...
Miután megálltunk, felhívtam a Zsoltit, adjon már tanácsot, mitévő legyek. Azt mondta, kérdezzek meg autósokat, nincs-e náluk pumpa, hogy felfújjuk. Nálunk nem volt (így vettük a kocsit, eredetileg volt benne), és akiket megkérdeztem, náluk sem volt. Nagyon segítőkészek voltak egyébként az emberek. Először a mellettünk várakozó busz sofőrjét kértem meg, ő jött is, megnéztük mi van a kocsiban, kereket ki is cserélte volna, de jelen helyzetben nem tudott segíteni (mert a gumijavítás során a hab befújása után rögtön pumpálni kell). Ő a közeli benzinkutat ajánlotta, hogy menjek le nagyon lassan addig, de kiderült, hogy messzebb van az a kút, mint ő gondolta, úgyhogy ez a verzió törölve lett.
A másik fiatalember, aki segíteni próbált, a parkolóban árusító fiú volt. Ő telefonált szerelőért, de egyik nem vette fel, másik pedig nem tudott segíteni.
Közben végszükség esetére megkaptam a keszthelyi autómentők telefonszámát. Gondoltam, az drága mulatság lenne ...
Egy mellettünk lerobbant másik autóhoz jött valaki, gondoltuk szerelő, így őket is megkörnyékeztem. Nem szerelő volt, de elmondtam a problémám, és jöttek megnézni, mi van a csomagtartóban. Kereket ők is szívesen kicserélték volna, de így tehetetlenek voltak. Gumijavító készlettel még egyik sem találkozott.
Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, és -bár csak ideiglenesen, de- részben ők mentettek meg.
Leszedték a kereket, elvittek a közeli benzinkútra, ahol a kutas megcsinálta a gumijavító-készletes javítást. Kiderült, hogy egy viszonylag nagy lyuk (vágás) van a keréken. Visszamentünk, felrakták a kereket, és kaptam egy telefonszámot, mert megkértek, hogyha hazaérünk,csörögjünk rájuk. Kedvesek.
Nem eresztett a kerék, de már dél volt, ezért feleslegesnek gondoltam a western parkba menni, de nem akartam egyből haza sem indulni velük, ezért a közeli (kb 100-200 méterre levő) balatonedericsi Afrika múzeum felé vettük az irányt. Lassan mentem, nem volt gond, de amikor megálltunk a múzeumnál, láttam, hogy félig megint lapos a kerék, és enged szakadatlan. Puff ... de legalább jó helyen álltunk, és látnivaló is volt. Telefonáltam Zsoltinak, aki előkereste otthon a jobb hátsó téli gumit, szerzett egy autót, és elindult a megmentésünkre.
Mi pedig addig bebarangoltuk az állatkertet, megnéztük és simogattuk az állatokat. Végigjártuk a múzeumot is. bebarangoltuk a mini-dzsungelt, felmásztunk a kilátóra. Persze mire felértünk, az elem is lemerült a fényképezőben, pedig olyan csodás volt a kilátás...
Aztán Sami puputevegelt, Pepcsi pónilovagolt, Máté pedig rodeobikázott egyet. Na meg játszótereztek, de aztán az eső is rázendített, hűvös is volt ... kicsit fáztak, éhesek voltak, fáradtak, és még várni is kellett az apjukra. De így végszóra odaért, 5 perc alatt kicserélte a kereket, és indulhattunk haza. Épp 3 óra volt, és csoda, hogy eddig és így bírták a strapát. Útközben Pepcsi és Sami is aludt egyet, aztán Bogláron még tescoztunk egyet, majd mentünk haza.
nagyon úgy néz ki, hogy ez a western park valami miatt nem akarta, hogy idén meglátogassuk, de jövőre már nyár elejére tervezem ezt a kirándulást, így biztosan nem maradunk le végleg.
A gyerekek egyébként nem nagyon érzékeltek ebből a kalandos útból annyit, a mamát jobban megviselte, meg persze a várakozás nem a kedvence a gyerekeknek, de összességében jól viselték, élmény volt nekik maga a defekt és az afrika múzeum is. És bár én nem így terveztem, mégsem szomorodtam el különösebben, mert sajnos volt, akik nem úszták meg ennyivel a napot, mert a múzeum előtt elég szépen összekoccantak ...
Képeink itt vannak :)
Ahogy haladtunk, eltűnt a napocska, befelhősödött az ég, pár csepp eső is hullott, de kirándulni még épp jó lett volna. Balatongyörök közelében jártunk (közel a célhoz), amikor valami szokatlan zaj ütötte meg a fülemet. Valami lehet a gumival, gondoltam, és semmi jóra nem számítottam, amikor félreálltam, szerencsére épp egy parkolóba sikerült, valami kilátó közelében.
Defekt. Ami nem lett volna különösebb gond, ha van az autóban pótkerék. De a mienkben nincs, és nem véletlenül, vagy hanyagságból, hanem gyárilag nincs. Ami viszont van ilyen esetre, az a gumijavító készlet, valami folyadékkal vagy habbal, amit a gumiba fújva kitölti a gumit, és megjavítja a kereket. Általában ...
Miután megálltunk, felhívtam a Zsoltit, adjon már tanácsot, mitévő legyek. Azt mondta, kérdezzek meg autósokat, nincs-e náluk pumpa, hogy felfújjuk. Nálunk nem volt (így vettük a kocsit, eredetileg volt benne), és akiket megkérdeztem, náluk sem volt. Nagyon segítőkészek voltak egyébként az emberek. Először a mellettünk várakozó busz sofőrjét kértem meg, ő jött is, megnéztük mi van a kocsiban, kereket ki is cserélte volna, de jelen helyzetben nem tudott segíteni (mert a gumijavítás során a hab befújása után rögtön pumpálni kell). Ő a közeli benzinkutat ajánlotta, hogy menjek le nagyon lassan addig, de kiderült, hogy messzebb van az a kút, mint ő gondolta, úgyhogy ez a verzió törölve lett.
A másik fiatalember, aki segíteni próbált, a parkolóban árusító fiú volt. Ő telefonált szerelőért, de egyik nem vette fel, másik pedig nem tudott segíteni.
Közben végszükség esetére megkaptam a keszthelyi autómentők telefonszámát. Gondoltam, az drága mulatság lenne ...
Egy mellettünk lerobbant másik autóhoz jött valaki, gondoltuk szerelő, így őket is megkörnyékeztem. Nem szerelő volt, de elmondtam a problémám, és jöttek megnézni, mi van a csomagtartóban. Kereket ők is szívesen kicserélték volna, de így tehetetlenek voltak. Gumijavító készlettel még egyik sem találkozott.
Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, és -bár csak ideiglenesen, de- részben ők mentettek meg.
Leszedték a kereket, elvittek a közeli benzinkútra, ahol a kutas megcsinálta a gumijavító-készletes javítást. Kiderült, hogy egy viszonylag nagy lyuk (vágás) van a keréken. Visszamentünk, felrakták a kereket, és kaptam egy telefonszámot, mert megkértek, hogyha hazaérünk,csörögjünk rájuk. Kedvesek.
Nem eresztett a kerék, de már dél volt, ezért feleslegesnek gondoltam a western parkba menni, de nem akartam egyből haza sem indulni velük, ezért a közeli (kb 100-200 méterre levő) balatonedericsi Afrika múzeum felé vettük az irányt. Lassan mentem, nem volt gond, de amikor megálltunk a múzeumnál, láttam, hogy félig megint lapos a kerék, és enged szakadatlan. Puff ... de legalább jó helyen álltunk, és látnivaló is volt. Telefonáltam Zsoltinak, aki előkereste otthon a jobb hátsó téli gumit, szerzett egy autót, és elindult a megmentésünkre.
Mi pedig addig bebarangoltuk az állatkertet, megnéztük és simogattuk az állatokat. Végigjártuk a múzeumot is. bebarangoltuk a mini-dzsungelt, felmásztunk a kilátóra. Persze mire felértünk, az elem is lemerült a fényképezőben, pedig olyan csodás volt a kilátás...
Aztán Sami puputevegelt, Pepcsi pónilovagolt, Máté pedig rodeobikázott egyet. Na meg játszótereztek, de aztán az eső is rázendített, hűvös is volt ... kicsit fáztak, éhesek voltak, fáradtak, és még várni is kellett az apjukra. De így végszóra odaért, 5 perc alatt kicserélte a kereket, és indulhattunk haza. Épp 3 óra volt, és csoda, hogy eddig és így bírták a strapát. Útközben Pepcsi és Sami is aludt egyet, aztán Bogláron még tescoztunk egyet, majd mentünk haza.
nagyon úgy néz ki, hogy ez a western park valami miatt nem akarta, hogy idén meglátogassuk, de jövőre már nyár elejére tervezem ezt a kirándulást, így biztosan nem maradunk le végleg.
A gyerekek egyébként nem nagyon érzékeltek ebből a kalandos útból annyit, a mamát jobban megviselte, meg persze a várakozás nem a kedvence a gyerekeknek, de összességében jól viselték, élmény volt nekik maga a defekt és az afrika múzeum is. És bár én nem így terveztem, mégsem szomorodtam el különösebben, mert sajnos volt, akik nem úszták meg ennyivel a napot, mert a múzeum előtt elég szépen összekoccantak ...
Képeink itt vannak :)
Megint Patcán jártunk
A boglári kiruccanásunk másnapján a gyerekekkel (nagyokkal) szerettünk volna elmenni Nemesvitára a Western Parkba. Sajnos az idő közbeszólt, mert reggel nagyon viharosan erősen fújt a szél, az időkép szerint pedig épp a Balaton mellett még annál is erősebb volt, mint nálunk. Íjászkodni, patkót dobni, aranyat meríteni pedig nem nagyon szerencsés ilyen időben :( De valahova mennünk kellett ... zárt legyen, benti program, így a választásunk megint Patcára esett.
Nem okozott csalódást, hisz a gyerekek itt mindig nagyon jól érzik magukat. Petinek nagyon bejött a beltéri játszó, és még csak a csúszdákig sem kellett elmenni érte. A kintebbiben pedig gyerek sem volt, amikor odaértünk, utána is csak kevesen. Zsolti pedig a nagyokkal ment csúszkálni. Aztán kimentünk, gokartoztak, ami viszont Máté kedvence lett (persze csak a nagy piros csúszda mellett). Új járgányok is voltak, új pályával. Mindenkinek tetszett. Ebédeltünk, csúszdáztunk még, aztán hazaindultunk.
A kevés ember miatt Sami is csúszott az apjával a nagy piros csúszdán, nagy-nagy örömére ... amit ugye nem lehet, mert csak 6 éves kortól szabad, és ölben meg pláne ... pár horzsolást sikerült is Zsoltinak összeszednie. Samci pedig egy újdonságot, a hordóban utazást is kipróbálhatta ...fülig érő szájjal.
Sokszor voltunk már itt, de a vízi játékokat és a labirintust még mindig nem próbáltuk ki. Hiába, így is simán el lehet tölteni az időt, de azért megígértük nekik, hogy legközelebb (vagy legközelebb nyáron) az sem marad ki. Máté olyan kíváncsi rá.
Fényképezőt sem vittünk, nem is tudok mást írni, hisz ismerős a hely, írtam róla többször. Itt csak jól tudjuk érezni magunkat. Mindenkinek ajánlom kipróbálásra :)
Nem okozott csalódást, hisz a gyerekek itt mindig nagyon jól érzik magukat. Petinek nagyon bejött a beltéri játszó, és még csak a csúszdákig sem kellett elmenni érte. A kintebbiben pedig gyerek sem volt, amikor odaértünk, utána is csak kevesen. Zsolti pedig a nagyokkal ment csúszkálni. Aztán kimentünk, gokartoztak, ami viszont Máté kedvence lett (persze csak a nagy piros csúszda mellett). Új járgányok is voltak, új pályával. Mindenkinek tetszett. Ebédeltünk, csúszdáztunk még, aztán hazaindultunk.
A kevés ember miatt Sami is csúszott az apjával a nagy piros csúszdán, nagy-nagy örömére ... amit ugye nem lehet, mert csak 6 éves kortól szabad, és ölben meg pláne ... pár horzsolást sikerült is Zsoltinak összeszednie. Samci pedig egy újdonságot, a hordóban utazást is kipróbálhatta ...fülig érő szájjal.
Sokszor voltunk már itt, de a vízi játékokat és a labirintust még mindig nem próbáltuk ki. Hiába, így is simán el lehet tölteni az időt, de azért megígértük nekik, hogy legközelebb (vagy legközelebb nyáron) az sem marad ki. Máté olyan kíváncsi rá.
Fényképezőt sem vittünk, nem is tudok mást írni, hisz ismerős a hely, írtam róla többször. Itt csak jól tudjuk érezni magunkat. Mindenkinek ajánlom kipróbálásra :)
Nyaraltunk
Tervezgetek. Előre, és mindent.
Szó volt róla nyár elején, hogy pár napra elmennénk a nagynénémék felsőörsi nyaralójába. Sokat nem, a gyerekeknek program kell, le kell őket kötni, és a nyaralás alatt nem a megszokott napirendjük van, más a közeg, és minden, mi pedig (inkább Zsolti) nem vagyunk elég rugalmasak, hogy ilyenkor nagyobb szabadságot adjunk nekik. Veszekedés meg nem hiányzik. Sajnos így is lett, de aztán itthon lecsillapodtak a kedélyek.
Balcsis fürdőzéskor jött az ötlet, hogy a komáék is eljönnének velünk. Voltunk már együtt ebben a nyaralóban, de az még a gyerekek születése előtt volt.
Tervezgetős énem is megjelent a kirándulás előtt: mert nem szeretek csak úgy menni, eltervezem mikor, hova megyünk, mit csinálunk. Idén is még nehezítette a tervezést, hogy a két kisebb alszik délben, tehát egész napos programot nem szerveztem, de programok szempontjából minden jó volt.
A kezdeti hangulaton jócskán rontott, hogy indulás előtt, anyuéknál negyed órát kerestük a kocsikulcsot, amit Pepcsi eltüntetett. Aztán kissé csúszott az indulás is, mert amikor hazaértünk, Zsolti még füvet vágott, holott arról volt szó, hogy hazamegyünk, átöltöztetem őket és indulunk. Aztán az sem tett jót az idegeknek, hogy Pepcsi csak Világosnál aludt el, holott épp alvásidőben indultunk, hogy majd a kocsiban alszanak ... de hát olyan érdekes volt a látnivaló, hogy kiverte az álmot a szeméből. Samu legalább becsukta a szemét, és az út 3/4-én pihent, és úgy tett, mint aki alszik :)
A veszprémi állatkert volt az első úti célunk. Máté születése óta minden év nyarán meglátogatjuk, de mindig rejteget valami újdonságot: Most teljesen átépítették a felső bejáratot, nagyon klasszul megcsinálták a szavanna-kifutóra való rálátást, és a zsiráfot is volt szerencsén egészen közelről megcsodálni az új üvegkalitkájában. Tavaly kimaradtak a nagymacskák, idén Máté meg leginkább azokra volt kíváncsi, ő ment, ment volna, a kicsik meg nézelődtek volna még, meg állatot simogattak ... így nem volt olyan egyszerű, de annyi szerencsénk azért volt, hogy Pepi elül még a babakocsiban, Sami meg vevő volt rá, hogy fogja a tolóját. Az oroszlánok, tigrisek tényleg nagyon tetszettek nekik, és a medvéket sem láttuk még ennyire közelről. Legelöl volt mindkettő, sőt, egyik még az úszástudományát is bemutatta. A beltéri játszótér tavaly már nagy sikert aratott, de a lelkesedés idénre is megmaradt.
Állatkertezés után még bevásároltunk, aztán mentünk a nyaralóhoz. Első éjjel én szörnyen aludtam, de a gyerekek elég fáradtak voltak, hogy jól pihenjenek.
Másnap lementünk az almádi játszótérre, amit legutóbbi látogatásunk óta teljesen átalakítottak és felújítottak, a gyerekek nagy-nagy örömére. A legnagyobb sikere a fémrúdnak volt, amin le lehet csúszni, úgy, mint a tűzoltók, és a kapaszkodó-hintázó micsodán is nagyon sokat gyakoroltak, hogy végig tudjanak menni, és nem essenek le útközben. Aztán megnéztük a kacsákat, a mólót, majd Mátét és Zsoltit kiraktuk a strandnál, ahol csatlakozott hozzájuk a Balassa csalás, én pedig visszamentem a nyaralóba elaltatni a kicsiket. Amíg aludtak, kiültem a teraszra olvasni. De jó is volt!
Aztán kis kalamajka után megérkezett a keresztanyjuk, aki felhozta a hűtőbe a cuccokat, majd együtt indultunk a strandra. Jól érezték magukat, és bár a víz hideg volt, ez nem zavart senkit, köszönhetően annak, hogy van a strandnak egy olyan része, ami direkt gyerekeknek van kialakítva homokos parttal, sekély vízzel. Pepcsi és Samu homokozott és a víz szélén volt inkább, a két nagyobb: Máté és Zsombi pedig a vízben versenyeztek, "vízbe döglőset" játszottak (saját találmány) és a zsoltin lógtak. Keresztapu nem tudott velük bohóckodni, a vasárnap meccs ugyanis nem múlt el nyomtalanul: kórház, bokaficam, sín, és hasonló nyalánkságok miatt.
Kedden délelőtt a nagyvázsonyi Kinizsi várat céloztuk meg. Végigjártuk, Samu az apjával és a keresztanyuval felmászott a csúcsra is, mi egy lentebbi teremben vártuk meg őket: Zsombi nem szeretett volna menni, Máté egy szinttel magasabbról tét vissza hozzánk, én meg Petivel azért nem mentem fel, mert a szűk csigalépcsőn le is kellett volna hozni. mert fölfelé még csak-csak, de lefele ...
megállapítottam, hogy egyáltalán nem irigylem a várban korábban élőket ...
A gyerekeknek tetszett: ágyút néztek, szerencsekútba pénzt hajítottak, kalodába zártuk őket, lovakat néztünk, börtönt láttunk, és Máté nagy örömére emlékpénzt is tekerhetett (aztán Samu is). Szokásunk lesz, ahol járunk, tekerünk, úgyhogy már van jópár ...
Külön indultunk vissza: Zsolti és Máté a többiekkel, más úton, útközben megállva, és meg a kisebbekkel, hogy aludjanak. Pepi már útközben bealudt, de szerencsére az ágyban folytatta. Én meg olvashattam tovább. Nem sokkal azután, hogy mindenki hazaért, felébredtek a fiúk, aztán lementünk a strandra. Jó időn nem volt, jött a front, a felhők, a szél ... visszamentünk vastagabb holmiért, majd lementünk vásárt nézni, sétálni, vacsorázni. A vihar előtt meg visszaértünk a nyaralóba.
Szerdára Sobri kalandparkot terveztünk, de nagyon hideg lett az idő, csöpörgős, miegyéb, így a reggeli összecihelődés után elindultunk haza. Tihanyrévnél még megálltunk nézelődni, aztán egy kis gyerek-lelkibéke-egyensúly kedvéért komppal átmentünk a déli partra, és egy finom fagyit is ettünk Földváron. Épp alvásidőre értünk haza. Volt délután idő még kipakolni, kicsit helyrerázódni, hogy másnap visszatérjünk a szokásos napjainkba: Sami ovi, én pedig a tanmeneteimbe áshattam magam bele újra rendesen.
Máténak azért sikerült valamit összeszednie, nem sokkal azután, hogy hazaértünk, kidobta a taccsot. Ekkor a fagyira fogtuk (sárgabarack), de 2 nap múlva Pepi is sorra került egy róka erejéig, aztán újabb 2 nap múlva én is. Talán engem viselt meg legjobban ... iszonyú gyomorfájás, aztán hidegrázás, láz. De szerencsére csak 1-1,5 napig tartott, és a többiek megúszták.
Jövőre lehet, hogy egy kicsit hosszabb időintervallumú és hosszabb útidejű nyaralást is megkockáztatunk, sőt tervben van egy pár napos (hosszú hétvége) kiruccanás a gyerekek nélkül is. Mert már elég nagyok lesznek hozzá. Ezt azért várom!
Képek
Szó volt róla nyár elején, hogy pár napra elmennénk a nagynénémék felsőörsi nyaralójába. Sokat nem, a gyerekeknek program kell, le kell őket kötni, és a nyaralás alatt nem a megszokott napirendjük van, más a közeg, és minden, mi pedig (inkább Zsolti) nem vagyunk elég rugalmasak, hogy ilyenkor nagyobb szabadságot adjunk nekik. Veszekedés meg nem hiányzik. Sajnos így is lett, de aztán itthon lecsillapodtak a kedélyek.
Balcsis fürdőzéskor jött az ötlet, hogy a komáék is eljönnének velünk. Voltunk már együtt ebben a nyaralóban, de az még a gyerekek születése előtt volt.
Tervezgetős énem is megjelent a kirándulás előtt: mert nem szeretek csak úgy menni, eltervezem mikor, hova megyünk, mit csinálunk. Idén is még nehezítette a tervezést, hogy a két kisebb alszik délben, tehát egész napos programot nem szerveztem, de programok szempontjából minden jó volt.
A kezdeti hangulaton jócskán rontott, hogy indulás előtt, anyuéknál negyed órát kerestük a kocsikulcsot, amit Pepcsi eltüntetett. Aztán kissé csúszott az indulás is, mert amikor hazaértünk, Zsolti még füvet vágott, holott arról volt szó, hogy hazamegyünk, átöltöztetem őket és indulunk. Aztán az sem tett jót az idegeknek, hogy Pepcsi csak Világosnál aludt el, holott épp alvásidőben indultunk, hogy majd a kocsiban alszanak ... de hát olyan érdekes volt a látnivaló, hogy kiverte az álmot a szeméből. Samu legalább becsukta a szemét, és az út 3/4-én pihent, és úgy tett, mint aki alszik :)
A veszprémi állatkert volt az első úti célunk. Máté születése óta minden év nyarán meglátogatjuk, de mindig rejteget valami újdonságot: Most teljesen átépítették a felső bejáratot, nagyon klasszul megcsinálták a szavanna-kifutóra való rálátást, és a zsiráfot is volt szerencsén egészen közelről megcsodálni az új üvegkalitkájában. Tavaly kimaradtak a nagymacskák, idén Máté meg leginkább azokra volt kíváncsi, ő ment, ment volna, a kicsik meg nézelődtek volna még, meg állatot simogattak ... így nem volt olyan egyszerű, de annyi szerencsénk azért volt, hogy Pepi elül még a babakocsiban, Sami meg vevő volt rá, hogy fogja a tolóját. Az oroszlánok, tigrisek tényleg nagyon tetszettek nekik, és a medvéket sem láttuk még ennyire közelről. Legelöl volt mindkettő, sőt, egyik még az úszástudományát is bemutatta. A beltéri játszótér tavaly már nagy sikert aratott, de a lelkesedés idénre is megmaradt.
Állatkertezés után még bevásároltunk, aztán mentünk a nyaralóhoz. Első éjjel én szörnyen aludtam, de a gyerekek elég fáradtak voltak, hogy jól pihenjenek.
Másnap lementünk az almádi játszótérre, amit legutóbbi látogatásunk óta teljesen átalakítottak és felújítottak, a gyerekek nagy-nagy örömére. A legnagyobb sikere a fémrúdnak volt, amin le lehet csúszni, úgy, mint a tűzoltók, és a kapaszkodó-hintázó micsodán is nagyon sokat gyakoroltak, hogy végig tudjanak menni, és nem essenek le útközben. Aztán megnéztük a kacsákat, a mólót, majd Mátét és Zsoltit kiraktuk a strandnál, ahol csatlakozott hozzájuk a Balassa csalás, én pedig visszamentem a nyaralóba elaltatni a kicsiket. Amíg aludtak, kiültem a teraszra olvasni. De jó is volt!
Aztán kis kalamajka után megérkezett a keresztanyjuk, aki felhozta a hűtőbe a cuccokat, majd együtt indultunk a strandra. Jól érezték magukat, és bár a víz hideg volt, ez nem zavart senkit, köszönhetően annak, hogy van a strandnak egy olyan része, ami direkt gyerekeknek van kialakítva homokos parttal, sekély vízzel. Pepcsi és Samu homokozott és a víz szélén volt inkább, a két nagyobb: Máté és Zsombi pedig a vízben versenyeztek, "vízbe döglőset" játszottak (saját találmány) és a zsoltin lógtak. Keresztapu nem tudott velük bohóckodni, a vasárnap meccs ugyanis nem múlt el nyomtalanul: kórház, bokaficam, sín, és hasonló nyalánkságok miatt.
Kedden délelőtt a nagyvázsonyi Kinizsi várat céloztuk meg. Végigjártuk, Samu az apjával és a keresztanyuval felmászott a csúcsra is, mi egy lentebbi teremben vártuk meg őket: Zsombi nem szeretett volna menni, Máté egy szinttel magasabbról tét vissza hozzánk, én meg Petivel azért nem mentem fel, mert a szűk csigalépcsőn le is kellett volna hozni. mert fölfelé még csak-csak, de lefele ...
megállapítottam, hogy egyáltalán nem irigylem a várban korábban élőket ...
A gyerekeknek tetszett: ágyút néztek, szerencsekútba pénzt hajítottak, kalodába zártuk őket, lovakat néztünk, börtönt láttunk, és Máté nagy örömére emlékpénzt is tekerhetett (aztán Samu is). Szokásunk lesz, ahol járunk, tekerünk, úgyhogy már van jópár ...
Külön indultunk vissza: Zsolti és Máté a többiekkel, más úton, útközben megállva, és meg a kisebbekkel, hogy aludjanak. Pepi már útközben bealudt, de szerencsére az ágyban folytatta. Én meg olvashattam tovább. Nem sokkal azután, hogy mindenki hazaért, felébredtek a fiúk, aztán lementünk a strandra. Jó időn nem volt, jött a front, a felhők, a szél ... visszamentünk vastagabb holmiért, majd lementünk vásárt nézni, sétálni, vacsorázni. A vihar előtt meg visszaértünk a nyaralóba.
Szerdára Sobri kalandparkot terveztünk, de nagyon hideg lett az idő, csöpörgős, miegyéb, így a reggeli összecihelődés után elindultunk haza. Tihanyrévnél még megálltunk nézelődni, aztán egy kis gyerek-lelkibéke-egyensúly kedvéért komppal átmentünk a déli partra, és egy finom fagyit is ettünk Földváron. Épp alvásidőre értünk haza. Volt délután idő még kipakolni, kicsit helyrerázódni, hogy másnap visszatérjünk a szokásos napjainkba: Sami ovi, én pedig a tanmeneteimbe áshattam magam bele újra rendesen.
Máténak azért sikerült valamit összeszednie, nem sokkal azután, hogy hazaértünk, kidobta a taccsot. Ekkor a fagyira fogtuk (sárgabarack), de 2 nap múlva Pepi is sorra került egy róka erejéig, aztán újabb 2 nap múlva én is. Talán engem viselt meg legjobban ... iszonyú gyomorfájás, aztán hidegrázás, láz. De szerencsére csak 1-1,5 napig tartott, és a többiek megúszták.
Jövőre lehet, hogy egy kicsit hosszabb időintervallumú és hosszabb útidejű nyaralást is megkockáztatunk, sőt tervben van egy pár napos (hosszú hétvége) kiruccanás a gyerekek nélkül is. Mert már elég nagyok lesznek hozzá. Ezt azért várom!
Képek
2013. július 27., szombat
Bogláron jártunk
Tegnap nagyon akartak menni valahova. Leginkább a Balatonra, de nekem nem volt ehhez kedvem, ezért rábeszéltem őket, hogy menjünk inkább Boglárra, nézzük meg a Gömb-kilátót, és keressük meg a nyár elején megnyílt bob- és kalandpályát.
Miután mindenki felkelt, elindultunk (Pepcsi maradt a mamával). Én sem jártam soha a kilátóban, ezért meglepő volt számomra, hogy pedig milyen közel jártam hozzá. Ott parkoltunk ugyanis, ahol középiskolás koromban a kollégiumok közötti sportversenyeket tartották. Onnan pedig csak egy köpés volt a kilátó és a kalandpark.
Először a bobhoz mentünk. Szerencsénkre nem voltak sokan, nem is kellett sorba állni. (később többen lettek, és előző nap is hosszú sor kígyózott) 6 gyerek és 6 felnőtt jegyet vettünk, ami nem volt igazán gazdaságos. Jövőre már jobb lesz, hisz 8 éves kortól mehetnek a gyerekek egyedül, nem kell Máté mellé kíséret. Na nem mintha bárkinek is nehezére esett volna menni velük, de így elég drága volt. Máté már bobozott Balatonfűzfőn többször is, emlegette is többször, Saminak ez volt az első. Tetszett nekik, mondanom sem kell.
A csúszásról itt is készül kép, amiről lehet csináltatni képet, kulcstartót, egérpadot, hűtőmágnest, stb. Máté kulcstartót kért, Sami képet. Aztán ittak egyet, majd felsétáltunk a Gömb- kilátóhoz. Nagyszerű kilátás nyílt a Balatonra, a gyerekek meg szaladgáltak fent. Tetszett nekem is, mert domb tetején van, maga a kilátó nem túl magas, elég széles, nem félelmetes. Amikor Egerben voltunk, ott is egy dombtetőn levő kilátóba mentünk fel, de az eléggé félelmetes volt. Sok lépcsőn mentünk fel, magas volt, keskenyebb, és fából készült. Ez stabilabb volt, úgyhogy én is nyugodtan sétáltam fent.
Visszafele nem ugyanazon úton mentünk, volt egy kikövezett gyalogút a bobok felett, között. A kötélpálya volt a következő állomásunk, ami nagyon klassz. A gyerekpálya is nagyon változatos, hosszú, bebarangolható, a nagy részén a gyerek kísérhető. Ez Samunál volt fontosabb, Máté tud menni egyedül is, Saminak viszont kellett a tanács, a segítség. Zsolti kísérte Samut, én meg fényképeztem.
Nagy lelkesen mentek végig, egy órás jegyet vettem (lehet 2 órásat is), de ez most elég volt, hisz vásárolni is akartunk, és Zsolti dolgozni is ment még este.
Itt is szerencsénk volt, mert pár kisgyerekkel együtt indulhattak, épp egy csoportot sikerült megelőznünk. A fiúknak a legjobban a kötélpálya azon része tetszett, ahol csúszni lehetett (3 egymás utáni rész volt ilyen). A mászófalra már nem volt Samcinak ereje. Na majd legközelebb. A kötélpálya mellett van egy klassz játszótér is, ami ingyenes, de ide már nem volt időnk benézni. A szórólapon Íjászat is szerepelt, de azt idén még biztosan nem valósítják meg, tudtuk meg a kötélpályás beöltözködés közben -Máté nagy bánatára.
Legközelebb én is úgy készülök, hogy felmerészkedem a felnőtt pályára. Még nem voltam ilyenen, de érzek magamban annyi erőt, hogy kipróbáljam, bár Máté szerint úgysem tudom, mert félős vagyok. Félek a magasságtól. Na majd kiderül.
A felnőtt pálya egyébként a gyerek pálya felett van, 2 szintes, és ahogy néztük, vannak elég húzós részei is. De próba szerencse!
Szórakozás után még beugrottunk vásárolni, aztán mentünk gyorsan haza, hogy Zsolti elérje a buszt. Épp kiszámítottuk :)
Klassz volt, úgy gondolom, ide biztosan vissza fogunk térni, mert közel van, és a gyerekeknek élmény. Olyan lesz ez, mint Patca ... vágynak vissza.
A készült képeket a linkre kattintva lehet megnézni.
Miután mindenki felkelt, elindultunk (Pepcsi maradt a mamával). Én sem jártam soha a kilátóban, ezért meglepő volt számomra, hogy pedig milyen közel jártam hozzá. Ott parkoltunk ugyanis, ahol középiskolás koromban a kollégiumok közötti sportversenyeket tartották. Onnan pedig csak egy köpés volt a kilátó és a kalandpark.
Először a bobhoz mentünk. Szerencsénkre nem voltak sokan, nem is kellett sorba állni. (később többen lettek, és előző nap is hosszú sor kígyózott) 6 gyerek és 6 felnőtt jegyet vettünk, ami nem volt igazán gazdaságos. Jövőre már jobb lesz, hisz 8 éves kortól mehetnek a gyerekek egyedül, nem kell Máté mellé kíséret. Na nem mintha bárkinek is nehezére esett volna menni velük, de így elég drága volt. Máté már bobozott Balatonfűzfőn többször is, emlegette is többször, Saminak ez volt az első. Tetszett nekik, mondanom sem kell.
A csúszásról itt is készül kép, amiről lehet csináltatni képet, kulcstartót, egérpadot, hűtőmágnest, stb. Máté kulcstartót kért, Sami képet. Aztán ittak egyet, majd felsétáltunk a Gömb- kilátóhoz. Nagyszerű kilátás nyílt a Balatonra, a gyerekek meg szaladgáltak fent. Tetszett nekem is, mert domb tetején van, maga a kilátó nem túl magas, elég széles, nem félelmetes. Amikor Egerben voltunk, ott is egy dombtetőn levő kilátóba mentünk fel, de az eléggé félelmetes volt. Sok lépcsőn mentünk fel, magas volt, keskenyebb, és fából készült. Ez stabilabb volt, úgyhogy én is nyugodtan sétáltam fent.
Visszafele nem ugyanazon úton mentünk, volt egy kikövezett gyalogút a bobok felett, között. A kötélpálya volt a következő állomásunk, ami nagyon klassz. A gyerekpálya is nagyon változatos, hosszú, bebarangolható, a nagy részén a gyerek kísérhető. Ez Samunál volt fontosabb, Máté tud menni egyedül is, Saminak viszont kellett a tanács, a segítség. Zsolti kísérte Samut, én meg fényképeztem.
Nagy lelkesen mentek végig, egy órás jegyet vettem (lehet 2 órásat is), de ez most elég volt, hisz vásárolni is akartunk, és Zsolti dolgozni is ment még este.
Itt is szerencsénk volt, mert pár kisgyerekkel együtt indulhattak, épp egy csoportot sikerült megelőznünk. A fiúknak a legjobban a kötélpálya azon része tetszett, ahol csúszni lehetett (3 egymás utáni rész volt ilyen). A mászófalra már nem volt Samcinak ereje. Na majd legközelebb. A kötélpálya mellett van egy klassz játszótér is, ami ingyenes, de ide már nem volt időnk benézni. A szórólapon Íjászat is szerepelt, de azt idén még biztosan nem valósítják meg, tudtuk meg a kötélpályás beöltözködés közben -Máté nagy bánatára.
Legközelebb én is úgy készülök, hogy felmerészkedem a felnőtt pályára. Még nem voltam ilyenen, de érzek magamban annyi erőt, hogy kipróbáljam, bár Máté szerint úgysem tudom, mert félős vagyok. Félek a magasságtól. Na majd kiderül.
A felnőtt pálya egyébként a gyerek pálya felett van, 2 szintes, és ahogy néztük, vannak elég húzós részei is. De próba szerencse!
Szórakozás után még beugrottunk vásárolni, aztán mentünk gyorsan haza, hogy Zsolti elérje a buszt. Épp kiszámítottuk :)
Klassz volt, úgy gondolom, ide biztosan vissza fogunk térni, mert közel van, és a gyerekeknek élmény. Olyan lesz ez, mint Patca ... vágynak vissza.
A készült képeket a linkre kattintva lehet megnézni.
2013. július 21., vasárnap
Flex! Családi nap
Szombaton a Zsolti munkahelye családi napot rendezett. A gyerekek nagyon várták, amikor az apjuk elsorolta a programokat, nagyon lelkesek lettek. Ugrálóvárazni imádnak, Saminak ,mindig minden program bejön, Máté pedig az íjászatot várta nagyon.
Főzni is lehetett, legalább 5 fős csapatok nevezhettek, és nem a vándorfakanál volt a cél. A cég minden csapatnak biztosított tűzifát, hagymát, húst. Emiatt Zsolti már a hajnali busszal bement, mi pedig 3/4 9 után indultunk el. Eredetileg délután szoktunk menni, de milyen jól tettük, hogy most így döntöttünk! Persze amikor beértünk, akkor már a parkolóban alig volt hely (köszönhetően a sok főzőnek), és szórakozni vágyók is voltak, de a terület nagy volt, és alig kellett várni egy-egy játékra, programra.
Beléptető rendszer volt, a dolgozó nevét megadva kerestek meg minket a papíron, és karszalagot kaptunk, hogy később is vissza tudjunk térni. Ez pedig jó volt, mert aludni hazavittem a gyerekeket. Utána meg mentünk vissza.
Odaérkezés után a srácokat megcsodálták apa munkatársai (nemigen találkoztak még), majd elindultunk felfedező körútra. Mit találunk, hol találjuk címmel.
Tényleg nagyon sok minden volt, ami a kicsiket, nagyobbakat, felnőtteket szórakoztatta. Mindenki talált kedvére valót, és nem is tudtunk mindent kipróbálni azok közül sem, maik érdekelték őket. A legnagyobb tesztelő Sami volt, ő mindenre vevő, szereti az újdonságokat, lelkes. Máté a pár kiválasztotthoz ment vissza többször, nem is próbált ki annyi mindent, mint Samu, aztán este 7-kor, mikor indultunk és pakolni kezdtek a rendezvényszervezők is, akkor siránkozott, hogy ő még itt sem, meg ott sem volt. Pepcsi is klasszul elvolt, őt felváltva őriztük, a kisebbek, de főleg Máté szabadabbra volt engedve. Samira meg rá-ránéztünk, és a megbeszélt helyen várt, amíg vissza nem mentünk (ha épp a 3 gyerek közt szaladgáltam)
És akkor mi minden volt? Először azokat sorolom, amik kimaradtak a programjainkból: a legfájóbb ezek közül a hőlégballonozás volt (10-15 méter fel, aztán vissza), ami az időjárás, a szél miatt maradt el. Máté nagyon várta, és fel is mentem volna vele meg Samuval :(
A Lézerfegyverrel harcolás nem érdekelte őket, ki sem próbálták. Idő hiányában a csocsó is elmaradt, pedig 4 asztalon is lehetett játszani, szóval a lehetőség megvolt. Ha mit lehet tenni, ha más jobban érdekli őket?
Volt még asztrológus, grafológus, karikaturista (aki leginkább portrékat rajzolt - ezt jó lett volna beiktatni, de ugye 3 gyerek van. Választani hogyan, együtt meg nagyon sok, nem bírnak annyit kevés mozgással ülni). És volt egy egészségsátor is, ahol állapotfelmérés történt.
Felnőttek focizhattak, röpizhettek és nekik volt felállítva az élő csocsó is. Az utóbbira beneveztek egy meccsre Zsoltiék is, ezt kép is bizonyítja.
Most pedig, amiket kipróbáltak a fiúk:
Máté nagy kedvence a hőn áhított és várva várt íjászat volt, ahol többször megfordult a nap folyamán, és egyre ügyesebb is lett. A képek a legelső próbálkozásról készültek róla. Máté mászott még falat (nem volt benne a magassággal szembeni nagy küzdőszellem), ugrálóvárazott, óriás-Jengázott, végigment a kisebb kalandpályán (most annyira nem tetszett neki, vágyott vissza az íjászathoz), és társasjátékozott az elején.
Peti nagy kedvence a kicsiknek való ugrálóvár volt, ahol nem is nagyon ugrált, hanem folyamatosan mászott fel és csúszott le az ugrálóból induló csúszdán. Aztán szaladt vissza az bejárathoz. Ez volt a sláger. De játszott a felállított babakonyhában, tolta a vonatot és a babakocsit, és a kis asztalokhoz is leült játszani. Neki lett volna még egy helyszín, ahol szobahinta, hintaló, kiscsúszda volt, de délelőtt ez kimaradt, délután pedig amikor bevittem volna, nagyon sokan voltak. Azonban lett Verdás csillámtetkója a kis lábán :)
Ő volt a legmobilabb, vele jártuk és néztük meg a nagyobb tesókat, hogy épp mit csinálnak, hogy fényképezni is tudjunk (itt vannak a képek). Sami sem maradt teljesen egyedül többnyire, csak nagyon kis időre lett magára hagyva a sorban álláskor pl.
Samu szintén szerzett csillámtetkót, kettőt is, de még őt sem lehetett rábeszélni az arcfestésre. (Mátét még a csillámtetkóra sem)
Samcikám ugrált a nagyoknak és a kicsiknek való ugrálóvárban, játszott társassal, mászott a mászófalon (egy kis segítséggel, de a legtetejéig (benne megvolt az akarat, ami Mátéból hiányzott), ugrált többször a gumiköteles trambulinon és gokartozott az apjával (2 személyessel, benzinmotorossal).
(Máté a trambulin és a gokart hiányát nehezményezte a végén. De a sort kivárni lusta volt.)
Samcikám ment volt a kötélpályán is, de nem érte el a 120 centi minimumszintet. Még nyújtózkodva is hiányzott bő 10 centi. Láttam rajta, hogy szomorú, de végignéztük Máté körét, és azért közben hajtogatta, hogy ezt ő is meg tudná csinálni. Ami lehetséges is, a gondot az okozná, hogy nem tudna kapaszkodni, mert nem érné el a kötelet.
Készült rólunk családi emlékkép, és én is kaptam egy csillámtetkót. Tombolán sajnos nem nyertünk, pedig nagyon jó nyeremények voltak, többnyire elektromos háztartási gépek, kisebbek, nagyobbak, vásárlási utalványok, telefon, tablet, szódakészítő. Bárminek örültünk volna ... de a szerencsénk még várat magára.
Fél 8 előtt indultam haza a 3 gyerekkel, Zsolti még maradt pakolni, aztán az esti busszal érkezett.
Jól éreztük magunkat ezen a napon, mindenki élményekkel telve ment aludni.
Már most várják a következő alkalmat!
Főzni is lehetett, legalább 5 fős csapatok nevezhettek, és nem a vándorfakanál volt a cél. A cég minden csapatnak biztosított tűzifát, hagymát, húst. Emiatt Zsolti már a hajnali busszal bement, mi pedig 3/4 9 után indultunk el. Eredetileg délután szoktunk menni, de milyen jól tettük, hogy most így döntöttünk! Persze amikor beértünk, akkor már a parkolóban alig volt hely (köszönhetően a sok főzőnek), és szórakozni vágyók is voltak, de a terület nagy volt, és alig kellett várni egy-egy játékra, programra.
Beléptető rendszer volt, a dolgozó nevét megadva kerestek meg minket a papíron, és karszalagot kaptunk, hogy később is vissza tudjunk térni. Ez pedig jó volt, mert aludni hazavittem a gyerekeket. Utána meg mentünk vissza.
Odaérkezés után a srácokat megcsodálták apa munkatársai (nemigen találkoztak még), majd elindultunk felfedező körútra. Mit találunk, hol találjuk címmel.
Tényleg nagyon sok minden volt, ami a kicsiket, nagyobbakat, felnőtteket szórakoztatta. Mindenki talált kedvére valót, és nem is tudtunk mindent kipróbálni azok közül sem, maik érdekelték őket. A legnagyobb tesztelő Sami volt, ő mindenre vevő, szereti az újdonságokat, lelkes. Máté a pár kiválasztotthoz ment vissza többször, nem is próbált ki annyi mindent, mint Samu, aztán este 7-kor, mikor indultunk és pakolni kezdtek a rendezvényszervezők is, akkor siránkozott, hogy ő még itt sem, meg ott sem volt. Pepcsi is klasszul elvolt, őt felváltva őriztük, a kisebbek, de főleg Máté szabadabbra volt engedve. Samira meg rá-ránéztünk, és a megbeszélt helyen várt, amíg vissza nem mentünk (ha épp a 3 gyerek közt szaladgáltam)
És akkor mi minden volt? Először azokat sorolom, amik kimaradtak a programjainkból: a legfájóbb ezek közül a hőlégballonozás volt (10-15 méter fel, aztán vissza), ami az időjárás, a szél miatt maradt el. Máté nagyon várta, és fel is mentem volna vele meg Samuval :(
A Lézerfegyverrel harcolás nem érdekelte őket, ki sem próbálták. Idő hiányában a csocsó is elmaradt, pedig 4 asztalon is lehetett játszani, szóval a lehetőség megvolt. Ha mit lehet tenni, ha más jobban érdekli őket?
Volt még asztrológus, grafológus, karikaturista (aki leginkább portrékat rajzolt - ezt jó lett volna beiktatni, de ugye 3 gyerek van. Választani hogyan, együtt meg nagyon sok, nem bírnak annyit kevés mozgással ülni). És volt egy egészségsátor is, ahol állapotfelmérés történt.
Felnőttek focizhattak, röpizhettek és nekik volt felállítva az élő csocsó is. Az utóbbira beneveztek egy meccsre Zsoltiék is, ezt kép is bizonyítja.
Most pedig, amiket kipróbáltak a fiúk:
Máté nagy kedvence a hőn áhított és várva várt íjászat volt, ahol többször megfordult a nap folyamán, és egyre ügyesebb is lett. A képek a legelső próbálkozásról készültek róla. Máté mászott még falat (nem volt benne a magassággal szembeni nagy küzdőszellem), ugrálóvárazott, óriás-Jengázott, végigment a kisebb kalandpályán (most annyira nem tetszett neki, vágyott vissza az íjászathoz), és társasjátékozott az elején.
Peti nagy kedvence a kicsiknek való ugrálóvár volt, ahol nem is nagyon ugrált, hanem folyamatosan mászott fel és csúszott le az ugrálóból induló csúszdán. Aztán szaladt vissza az bejárathoz. Ez volt a sláger. De játszott a felállított babakonyhában, tolta a vonatot és a babakocsit, és a kis asztalokhoz is leült játszani. Neki lett volna még egy helyszín, ahol szobahinta, hintaló, kiscsúszda volt, de délelőtt ez kimaradt, délután pedig amikor bevittem volna, nagyon sokan voltak. Azonban lett Verdás csillámtetkója a kis lábán :)
Ő volt a legmobilabb, vele jártuk és néztük meg a nagyobb tesókat, hogy épp mit csinálnak, hogy fényképezni is tudjunk (itt vannak a képek). Sami sem maradt teljesen egyedül többnyire, csak nagyon kis időre lett magára hagyva a sorban álláskor pl.
Samu szintén szerzett csillámtetkót, kettőt is, de még őt sem lehetett rábeszélni az arcfestésre. (Mátét még a csillámtetkóra sem)
Samcikám ugrált a nagyoknak és a kicsiknek való ugrálóvárban, játszott társassal, mászott a mászófalon (egy kis segítséggel, de a legtetejéig (benne megvolt az akarat, ami Mátéból hiányzott), ugrált többször a gumiköteles trambulinon és gokartozott az apjával (2 személyessel, benzinmotorossal).
(Máté a trambulin és a gokart hiányát nehezményezte a végén. De a sort kivárni lusta volt.)
Samcikám ment volt a kötélpályán is, de nem érte el a 120 centi minimumszintet. Még nyújtózkodva is hiányzott bő 10 centi. Láttam rajta, hogy szomorú, de végignéztük Máté körét, és azért közben hajtogatta, hogy ezt ő is meg tudná csinálni. Ami lehetséges is, a gondot az okozná, hogy nem tudna kapaszkodni, mert nem érné el a kötelet.
Készült rólunk családi emlékkép, és én is kaptam egy csillámtetkót. Tombolán sajnos nem nyertünk, pedig nagyon jó nyeremények voltak, többnyire elektromos háztartási gépek, kisebbek, nagyobbak, vásárlási utalványok, telefon, tablet, szódakészítő. Bárminek örültünk volna ... de a szerencsénk még várat magára.
Fél 8 előtt indultam haza a 3 gyerekkel, Zsolti még maradt pakolni, aztán az esti busszal érkezett.
Jól éreztük magunkat ezen a napon, mindenki élményekkel telve ment aludni.
Már most várják a következő alkalmat!
2013. július 19., péntek
Egy kis kirándulás
Képeket nézegetve jutott eszembe, hogy vittem magammal a fényképezőt, készültek is képek, ide mégsem írtam róla.
Még 7-én a falunap utáni vasárnapon, a Marika mamánál voltunk, ott is aludtak. Anyu kitalálta miután felkeltek, hogy menjünk ki a szőlőhöz, mert már érik a körte.
Sami lelkes, őt nem kellett győzködni, Pepinek meg vittem a babakocsit, ha elfáradna. De Máté nagyon lusta gyalogolni, viszont nagyon szereti a körtét, így belement, hogy elinduljunk. Nem jutottunk sokáig, amikor már nekiállt rinyálni, hogy jobb lett volna, ha a mamánál marad, de azért csak tette egyik lábát a másik után.
Útközben megnéztük a falunap maradványait a pályán, aztán egy búzamezőnél fényképeztem le őket. A út másik oldalán meg kukoricatábla volt, ahova szívesen bementek. Mentek volna még beljebb is lelkesen, de magasabb volt tőlük, féltem, hogy elkeverednek. Szóval csak addig bóklásztak, amíg színt láttam belőlük.
Sétáltunk, beszélgettünk, tájban gyönyörködtünk, szarvasmarhákat néztünk, és útközben -idén először- sárgabarackot ettünk (Én többet, aminek miután hazaértünk, meg is lett a böjtje - pedig olyan jól esett).
Nem tudom, mennyi idő alatt értünk ki, de kiértünk. Tény, hogy nincs közel, gyerekkoromban én is nagyon utáltam kisétálni, annál jobban kistraktorral kimenni.
Pechünkre a mama nem jó kulcsot hozott magával, így nem tudtunk bemenni a pincébe, de a körte tényleg érett volt, leszedtük mindet, Máté is lelkesen ette. Pihentünk kicsit, majd szedtünk napraforgót - nem is gondoltam, hogy a napraforgónak ilyen vastag és erős a szára.
Majd hazafelé indultunk. Mivel a körtével telt kosár nehezebb volt, mint Pepi, és Pepcsinek még lába is van, így helyet cseréltek. Peti sétált (nagyon ügyesen, egy panasz nélkül), a kosár meg belekerült a babakocsiba. Könnyebb volt így.
Útközben egy kis nyári zápor elért minket, de találtunk menedéket, ahol meg tudtuk húzni magunkat (az út mellett épp úgy nőtt a fa, hogy nem áztunk az úton). Kivártuk a végét, majd mentünk tovább.
A mamánál pihentünk még egy kicsit, aztán indultunk tovább haza.
Többször is elmehetnénk sétálni, igazi kikapcsolódás volt.
Még 7-én a falunap utáni vasárnapon, a Marika mamánál voltunk, ott is aludtak. Anyu kitalálta miután felkeltek, hogy menjünk ki a szőlőhöz, mert már érik a körte.
Sami lelkes, őt nem kellett győzködni, Pepinek meg vittem a babakocsit, ha elfáradna. De Máté nagyon lusta gyalogolni, viszont nagyon szereti a körtét, így belement, hogy elinduljunk. Nem jutottunk sokáig, amikor már nekiállt rinyálni, hogy jobb lett volna, ha a mamánál marad, de azért csak tette egyik lábát a másik után.
Útközben megnéztük a falunap maradványait a pályán, aztán egy búzamezőnél fényképeztem le őket. A út másik oldalán meg kukoricatábla volt, ahova szívesen bementek. Mentek volna még beljebb is lelkesen, de magasabb volt tőlük, féltem, hogy elkeverednek. Szóval csak addig bóklásztak, amíg színt láttam belőlük.
Sétáltunk, beszélgettünk, tájban gyönyörködtünk, szarvasmarhákat néztünk, és útközben -idén először- sárgabarackot ettünk (Én többet, aminek miután hazaértünk, meg is lett a böjtje - pedig olyan jól esett).
Nem tudom, mennyi idő alatt értünk ki, de kiértünk. Tény, hogy nincs közel, gyerekkoromban én is nagyon utáltam kisétálni, annál jobban kistraktorral kimenni.
Pechünkre a mama nem jó kulcsot hozott magával, így nem tudtunk bemenni a pincébe, de a körte tényleg érett volt, leszedtük mindet, Máté is lelkesen ette. Pihentünk kicsit, majd szedtünk napraforgót - nem is gondoltam, hogy a napraforgónak ilyen vastag és erős a szára.
Majd hazafelé indultunk. Mivel a körtével telt kosár nehezebb volt, mint Pepi, és Pepcsinek még lába is van, így helyet cseréltek. Peti sétált (nagyon ügyesen, egy panasz nélkül), a kosár meg belekerült a babakocsiba. Könnyebb volt így.
Útközben egy kis nyári zápor elért minket, de találtunk menedéket, ahol meg tudtuk húzni magunkat (az út mellett épp úgy nőtt a fa, hogy nem áztunk az úton). Kivártuk a végét, majd mentünk tovább.
A mamánál pihentünk még egy kicsit, aztán indultunk tovább haza.
Többször is elmehetnénk sétálni, igazi kikapcsolódás volt.
Végre Balaton!
Már július 17.-e volt, és mi még nem voltunk idén a Balatonon. Közel van, szeretünk menni. A gyerekek is.
Meleg, sőt, kánikula is volt már idén nyáron. Mégsem voltunk, és ennek az oka pedig a kocsi. Vagyis annak hiánya.
(Kis kitérő:
Még iskola volt, amikor megadta magát a szervója. Lehetett ugyan vezetni, de marha nehezen. Hosszú távon, közúton még csak-csak, de pl. városban lavírozni vele, vagy parkolni, vagy ahhoz bekanyarodni már nem az én kezeimnek való volt. Szakszervizben, szerelőnél járt vele a Zsolti, de nem sok jóval biztatták. Egészen pontosan kormányműcserével, több százezerért. Nem tetszett az ötlet ...
Aztán Bszárszón talált egy szervóra specializálódott szerelőt, aki megtalálta a bajt. Közben viszont pár napra külföldre ment, majd a tervezett 1-2 nap helyett több, mint egy hetet kellett nála hagyni a kocsit, mert megjavította a talált hibát, de úgy sem volt jó. Aztán valami panelt kellett cserélni, akkor meg nem állt vissza kanyarodás után egyenesbe a kormány. Szóval vártunk. És megérte, mert csak hazakerült a kocsi, és a pénztárcánknak sem fájt annyira, mint a kormányműcsere lett volna.)
A szomszédban nyaraló Bercivel diskurált Máté, és a fiúk megegyeztek, hogyha ők mennek a Balcsira, akkor mi is megyünk belük (utolsó napjaik egyikén). Persze ez nem jött össze (mert az oviban épp aznap volt vezető-óvónő választás, aminek lebonyolítására én is ki lettem jelölve), de meg lett nekik ígérve, hogy hamarosan elmegyünk. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mert Zsolti megint 4 műszakban dolgozik, szombaton pedig Flex-es családi nap lesz.
Úgyhogy amikor hazaért szerdán délután, rögtön letámadták, hogy menjünk el a Balatonra most rögtön!
Amíg evett, gyorsan összepakoltunk, és indultunk is. Nagyon örültek, teljesen be voltak zsongva.
Zamárdiba, a Bábel-vízicsúszdás strandra szoktunk menni. Odaértünk, átöltöztek és vártak. Amíg mindenki elkészült, kipróbálták az új csúszdát a játszótéren (mindig a játszótér közelében telepszünk le :)). Aztán irány a víz!
Ami meglepően hideg volt (bár hamar megszoktuk), és a hidegség mellett a nagyobb meglepetést az igencsak magas vízállás okozta. Máté lelkesen belevetette magát a habokba, vízipisztolyozott az apjával. Én Pepcsit vittem, neki nagyon tetszett, ahogy a talpát, majd egyre feljebb nyaldossa a víz. Kis biztatás után örömmel ült bele az úszógumijába.
A nagyobb gondot Samci okozta, akinek hideg is volt a víz (bár ezt még leküzdötte volna) , de nem ért le a lába, és hiába volt rajta karúszó, nem érezte magát biztonságban. Úgyhogy vagy rajtam, vagy az apján csüngött, kapaszkodott, és sírdogált. Egy kis bentlét után kiszaladtam, lefényképeztem őket, aztán Samit kivittem. Kint már virgoncabb volt ...
Máté és Pepcsi még bent maradtak a Zsoltival egy kicsit. Miután mindenki kijött és megszárítkozott, a gyerekek játszottak egy kicsit: csúszdáztak, hintáztak, homokoztak. Aztán ettek egy lángost (vagy egy részét) és folytatták a játékot. A kicsik nem, de Máté még vissza szeretett volna menni a vízbe. Meglepődtem, ő eddig nem volt ilyen vízicsibe, bent is bátran sétálgatott, látszott rajta, hogy élvezi. Ő már biztonságban érezte magát - lába is leért, karúszója is volt. Persze kisebb korában ő sem volt ilyen bátor: volt, hogy karúszóban, mentőmellényben ült a gumimatrac tetején :)
Másodszorra bevitték a gumimatracot is, amit előtte Máté lelkesen felpumpált, de valahol lyukas volt, így hamar kihozta.
Később megcsodálták a nagy vízicsúszdát, amiről Máté csúszni szeretett volna. És bár az van kiírva, hogy 6 éves kor alatt csak szülői felügyelettel használható (ő már 7 éves, de nem tud úszni), megegyeztünk, hogy majd jövőre kipróbálhatja (elsőben tanulnak majd úszni). Az apjával együtt lecsúszhatott volna, és meg vártam volna a medencében, de ezért az ötletért Zsolti nem lelkesedett, és Máté is beletörődött, hogy nem csúszhat.
Szépen lassan csomagoltunk és elindultunk haza. Itthon még kaptak egy fagyit (kapnak máskor is, gyakori vendégek vagyunk a fagyizóban, és épp útba is esik bárhová megyünk- na annyiszor azért nem kapnak), és utána élményekkel telve fekhettek le a fürdés után.
Azért Mátéban is felmerült -mint szerintem minden gyerekben-, hogy miért is kell megfürdenünk, hiszem most fürödtünk :)
Képek
Meleg, sőt, kánikula is volt már idén nyáron. Mégsem voltunk, és ennek az oka pedig a kocsi. Vagyis annak hiánya.
(Kis kitérő:
Még iskola volt, amikor megadta magát a szervója. Lehetett ugyan vezetni, de marha nehezen. Hosszú távon, közúton még csak-csak, de pl. városban lavírozni vele, vagy parkolni, vagy ahhoz bekanyarodni már nem az én kezeimnek való volt. Szakszervizben, szerelőnél járt vele a Zsolti, de nem sok jóval biztatták. Egészen pontosan kormányműcserével, több százezerért. Nem tetszett az ötlet ...
Aztán Bszárszón talált egy szervóra specializálódott szerelőt, aki megtalálta a bajt. Közben viszont pár napra külföldre ment, majd a tervezett 1-2 nap helyett több, mint egy hetet kellett nála hagyni a kocsit, mert megjavította a talált hibát, de úgy sem volt jó. Aztán valami panelt kellett cserélni, akkor meg nem állt vissza kanyarodás után egyenesbe a kormány. Szóval vártunk. És megérte, mert csak hazakerült a kocsi, és a pénztárcánknak sem fájt annyira, mint a kormányműcsere lett volna.)
A szomszédban nyaraló Bercivel diskurált Máté, és a fiúk megegyeztek, hogyha ők mennek a Balcsira, akkor mi is megyünk belük (utolsó napjaik egyikén). Persze ez nem jött össze (mert az oviban épp aznap volt vezető-óvónő választás, aminek lebonyolítására én is ki lettem jelölve), de meg lett nekik ígérve, hogy hamarosan elmegyünk. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mert Zsolti megint 4 műszakban dolgozik, szombaton pedig Flex-es családi nap lesz.
Úgyhogy amikor hazaért szerdán délután, rögtön letámadták, hogy menjünk el a Balatonra most rögtön!
Amíg evett, gyorsan összepakoltunk, és indultunk is. Nagyon örültek, teljesen be voltak zsongva.
Zamárdiba, a Bábel-vízicsúszdás strandra szoktunk menni. Odaértünk, átöltöztek és vártak. Amíg mindenki elkészült, kipróbálták az új csúszdát a játszótéren (mindig a játszótér közelében telepszünk le :)). Aztán irány a víz!
Ami meglepően hideg volt (bár hamar megszoktuk), és a hidegség mellett a nagyobb meglepetést az igencsak magas vízállás okozta. Máté lelkesen belevetette magát a habokba, vízipisztolyozott az apjával. Én Pepcsit vittem, neki nagyon tetszett, ahogy a talpát, majd egyre feljebb nyaldossa a víz. Kis biztatás után örömmel ült bele az úszógumijába.
A nagyobb gondot Samci okozta, akinek hideg is volt a víz (bár ezt még leküzdötte volna) , de nem ért le a lába, és hiába volt rajta karúszó, nem érezte magát biztonságban. Úgyhogy vagy rajtam, vagy az apján csüngött, kapaszkodott, és sírdogált. Egy kis bentlét után kiszaladtam, lefényképeztem őket, aztán Samit kivittem. Kint már virgoncabb volt ...
Máté és Pepcsi még bent maradtak a Zsoltival egy kicsit. Miután mindenki kijött és megszárítkozott, a gyerekek játszottak egy kicsit: csúszdáztak, hintáztak, homokoztak. Aztán ettek egy lángost (vagy egy részét) és folytatták a játékot. A kicsik nem, de Máté még vissza szeretett volna menni a vízbe. Meglepődtem, ő eddig nem volt ilyen vízicsibe, bent is bátran sétálgatott, látszott rajta, hogy élvezi. Ő már biztonságban érezte magát - lába is leért, karúszója is volt. Persze kisebb korában ő sem volt ilyen bátor: volt, hogy karúszóban, mentőmellényben ült a gumimatrac tetején :)
Másodszorra bevitték a gumimatracot is, amit előtte Máté lelkesen felpumpált, de valahol lyukas volt, így hamar kihozta.
Később megcsodálták a nagy vízicsúszdát, amiről Máté csúszni szeretett volna. És bár az van kiírva, hogy 6 éves kor alatt csak szülői felügyelettel használható (ő már 7 éves, de nem tud úszni), megegyeztünk, hogy majd jövőre kipróbálhatja (elsőben tanulnak majd úszni). Az apjával együtt lecsúszhatott volna, és meg vártam volna a medencében, de ezért az ötletért Zsolti nem lelkesedett, és Máté is beletörődött, hogy nem csúszhat.
Szépen lassan csomagoltunk és elindultunk haza. Itthon még kaptak egy fagyit (kapnak máskor is, gyakori vendégek vagyunk a fagyizóban, és épp útba is esik bárhová megyünk- na annyiszor azért nem kapnak), és utána élményekkel telve fekhettek le a fürdés után.
Azért Mátéban is felmerült -mint szerintem minden gyerekben-, hogy miért is kell megfürdenünk, hiszem most fürödtünk :)
Képek
2013. július 18., csütörtök
Nyári barátok
Mert az én fiaimnak ilyenek is vannak.
A szomszédunkban nem laknak állandóan, egy család nyaralója, amely nyáron (tavasszal és ősszel rövidebb időkre) fogadja a gazdáit. Rita, a nagymama leginkább a fiával és annak barátnőjével szokott érkezni, de a lánya és az ő családja is évek óta visszatérő nyaraló.
Istvánékat Sophie nevű kutyusuk miatt várják nagyon a gyerekek .főleg Samu szeret vele játszani.
Annáékat pedig a két kissrác miatt. Marci Samuval, Berci pedig Mátéval egykorú. Tavaly majdnem egész nyáron lent voltak, és az elmúlt év alatt is többször hallottam Máté szájából, hogy mikor fognak végre jönni? Szóval nem felejtik el őket a nyár elmúltával.
Amikor idén megjelentek, nagy volt az öröm, és ahogy beálltak az udvarba, az én fiaim, mint valami fogadóbizottság, rögtön letámadták őket ... Máté el is vonult Bercivel megbeszélni a komolyabb dolgokat.
2 hétig voltak, tegnap elmentek, de még visszatérnek a nyáron, a fiúk nagy boldogságára.
(Attila orvos, ő most volt velük, legközelebb nem valószínű, hogy jön, de Anna hegedűművész, aki Szegeden a szimfonikus zenekarban játszik, és neki is van nyári szünet).
Ugyan sokszor elmentek napközben a Balatonra fürdeni, bringázni, kirándulni (és vendégeik is voltak többször 1-2 napra -ekkor nem zavartuk őket) de késő délután, kora este tudtak együtt bandázni a fiúk. Nagyon jó volt látni, hogy mennyire jól elvannak együtt, Máté is érezhetően többet volt kint, mert ugye ha van társaság, csak úgy szalad az idő.
Csabi is átjött szinte minden nap (2. szomszéd, Mátétól fiatalabb egy évvel), így nőtt a bandatagok száma. Labdáztak, fogócskáztak, állatbegyűjtőset vagy mit játszottak, puskáztak, vízipisztolyoztak, locsoló alatt futkároztak. Feltalálták magukat.
Samu pedig a közös sütögetés várta mindig nagyon lelkesen. Persze nélkülük is mindig szeretne kint kolbászt sütni, de közösen még jobb. 2-szer hívtuk őket mi, és kétszer is mentünk hozzájuk.
Samu volt mindig a nagy segítség, aki segített készülődni, kipakolni, vagy éppen vékony fát lehozni a kertből (az ágfák oda lettek borítva).
Mozgalmasan telt ez a két hét, élménydúsan, és azt hiszem, ez a legtöbb, amit egy gyerek kívánhat. Élményeket, bandázást, gyerekekkel együtt játszást.
Várjuk vissza még őket!
Képek
A szomszédunkban nem laknak állandóan, egy család nyaralója, amely nyáron (tavasszal és ősszel rövidebb időkre) fogadja a gazdáit. Rita, a nagymama leginkább a fiával és annak barátnőjével szokott érkezni, de a lánya és az ő családja is évek óta visszatérő nyaraló.
Istvánékat Sophie nevű kutyusuk miatt várják nagyon a gyerekek .főleg Samu szeret vele játszani.
Annáékat pedig a két kissrác miatt. Marci Samuval, Berci pedig Mátéval egykorú. Tavaly majdnem egész nyáron lent voltak, és az elmúlt év alatt is többször hallottam Máté szájából, hogy mikor fognak végre jönni? Szóval nem felejtik el őket a nyár elmúltával.
Amikor idén megjelentek, nagy volt az öröm, és ahogy beálltak az udvarba, az én fiaim, mint valami fogadóbizottság, rögtön letámadták őket ... Máté el is vonult Bercivel megbeszélni a komolyabb dolgokat.
2 hétig voltak, tegnap elmentek, de még visszatérnek a nyáron, a fiúk nagy boldogságára.
(Attila orvos, ő most volt velük, legközelebb nem valószínű, hogy jön, de Anna hegedűművész, aki Szegeden a szimfonikus zenekarban játszik, és neki is van nyári szünet).
Ugyan sokszor elmentek napközben a Balatonra fürdeni, bringázni, kirándulni (és vendégeik is voltak többször 1-2 napra -ekkor nem zavartuk őket) de késő délután, kora este tudtak együtt bandázni a fiúk. Nagyon jó volt látni, hogy mennyire jól elvannak együtt, Máté is érezhetően többet volt kint, mert ugye ha van társaság, csak úgy szalad az idő.
Csabi is átjött szinte minden nap (2. szomszéd, Mátétól fiatalabb egy évvel), így nőtt a bandatagok száma. Labdáztak, fogócskáztak, állatbegyűjtőset vagy mit játszottak, puskáztak, vízipisztolyoztak, locsoló alatt futkároztak. Feltalálták magukat.
Samu pedig a közös sütögetés várta mindig nagyon lelkesen. Persze nélkülük is mindig szeretne kint kolbászt sütni, de közösen még jobb. 2-szer hívtuk őket mi, és kétszer is mentünk hozzájuk.
Samu volt mindig a nagy segítség, aki segített készülődni, kipakolni, vagy éppen vékony fát lehozni a kertből (az ágfák oda lettek borítva).
Mozgalmasan telt ez a két hét, élménydúsan, és azt hiszem, ez a legtöbb, amit egy gyerek kívánhat. Élményeket, bandázást, gyerekekkel együtt játszást.
Várjuk vissza még őket!
Képek
2013. július 13., szombat
Falunap '13
Minden évben július első szombatján van a a falunap.
Idén kissé nehezített körülmények között kellett ezt a napot átélnünk. Több okból is. Egyedül voltam kb. fél 4-ig a gyerekekkel (Zsolti dolgozott), a fiúk szerepeltek délelőtt és este, én délután, kocsink viszont még mindig nem jó, szerelőnél van. Aztán a 4.-es gyerekeimmel való fellépéshez szükséges cd-vel is akadtak gondok ....
De csak szépen sorban.
Ébredés után összekészítettem mindent, ami a naphoz szükséges volt, mert autó hiányában nem akartam a gyerekekkel a pálya és az otthon között vándorolni egész nap. A pálya a falu egyik végén, mi meg a másikon. Úgy döntöttem, inkább viszek mindent, és majd anyuéknál ebédelünk és ott is alszanak a kicsik. (anyuék nagyon közel laknak a pályához).
Jól megpakolva indultunk el: a reggeli szerepléshez a csinosabb ruha rajtuk volt, de vittem egy váltót otthoni játszósnak, homokozósnak, aztán egyet, amiben kint lehetnek délután a pályán, plusz egy pólót mindenkinek, ha nagyon kiizzadnának, és az esti fellépésükhöz az ünneplős ruhát. A Pepcsi babakocsiban ült, a nagyok pedig tolták a biciklijüket, mert nélkülük nem lehet falunapi bicikliverseny :)
Félúton jutott eszembe, hogy a táncunkhoz szükséges cd-t nem pakoltam el. Vissza már nem fordulhattunk, mert fél 10-kor kezdődött a falunap megnyitása és az újszülöttek köszöntése, ahol szerepeltek, verset mondtak a fiúk.
Ügyesek voltak, és az egészet végig is tudták állni ... ez volt az egyik legnagyobb öröm. Mert Máté eléggé ficeregni szokott szereplés közben, és Sami sem a nyugalom mintaképe. De meghallgatták a beszédet, az énekeket, úgyhogy örültem. A táblaátadást azonban már nem vártuk meg (amikor megkapják a névre szóló kis táblát, majd a fácskára kötözik), miután lejöttek színpadról, elindultunk haza. Nagy örömükre jutalmat is kaptak a szereplésért: kis autót választhattak maguknak. Megvolt az öröm :)
Anyuéknál átöltöztek játszottak, én pedig mentem volna haza a cd-ért, de anyunak még dolga volt, mert ők a nyugdíjasokkal (anyu csak tiszteletbeli tag még) a szobor-koszorúzáskor is énekeltek.
11 óra is elmúlt, mire jött, én meg menni tudtam.
Biciklivel akartam letekerni hozzánk, de aztán anyu szomszédja levitt. Kerestem a cd-t, de nem találtam. Túl sokáig nem akartam várakoztatni, és gondoltam, ha itthon nincs, biztos a suliban hagytam. Kiszálltam visszafelé az egyik kollégánál, akinek van kulcs a sulihoz, és bementünk megnézni, hogy ott van-e. Nem volt. Tiszta ideg lettem, nagyon nem hiányzott, hogy én még a cd után szaladgáljak. Visszamentem anyuékhoz. Majd kiugrottam a pályára, hátha a falunap dj-jénél épp ott van a Rednex: Cotton Eye Joe száma. Végignézte a sok lemezét, de nem volt rajt egyiken sem. (csak egy táskányi lemezt hozott magával, mert itt nincs számkérés, így azt játszik, amit akar). na bumm ... Utána felhívtam Laci kollégámat, hátha megtalálta az eredeti cd-t, ami farsangkor maradt nála. Nem találta. Gondoltam akkor mégiscsak otthon lehet ... de épp alvásidő volt, úgyhogy gyorsan anyuéknál elaltattam Petit, Sami meg befeküdt utána mellé, és elaludt egyedül.
Én meg bringára pattantam és tekertem haza. Kerestem, de a lemez nem volt sehol. És akkor elkezdtem gondolkozni: az iskolában nincs, itthon nincs ... hol voltam még az iskolából hazafele menet. Vettem dinnyét, aztán bementem a kisboltba. Még jó, hogy a kisboltos pár házzal odébb lakik csak, átmentem hozzá, hátha talált egy cd-t. És igen! Gyorsan megkaptam és örültem. Megkönnyebbültem. Üres cd-m sem volt, hogy esetleg kiírtam volna gyorsan.
Visszaértem anyuékhoz, beszélgettem kicsit a mamával, aztán jött Máté kis barátja, aki már évek óta a mi gyerekünk falunapkor (szülei a néptáncoktatók, akiknek ilyenkor mindig sok a dolga a fellépések miatt). Hamarosan felkeltek a kicsik is, így átöltöztek és elindultunk a pályára. Már előző este lefixáltam velük, hogy nem veszek semmi játékot, mert persze ilyenkor egy csomó árus kipakol.
Az ugrálóvárba szerettek volna menni, de túl forró volt, zokni viszont nem volt a lábukon. Elindultunk megkeresni a Robi bácsit, hogy a bicikliverseny felől érdeklődjünk. Épp az akadálypályát csinálta, úgyhogy lelkesen maradtak gyakorolni, segédkezni, én meg addig Pepcsivel megnéztük, hogy biztosan lejátssza-e a magnó a zenénket, és megnéztük a Marika mamát is, aki a nyugdíjasokkal lángost dagasztott, sütött.
A fiúk nagyon ügyesek voltak a versenyben, bár sok ellenfelük nem volt... lusták voltak a gyerekek kitolni a biciklit. Ezért Mátééval mentek páran (még jó, hogy a rosszabb bicajt vittük). Közben 3 óra lett, Vera mama jött vigyázni a gyerekekre, mert én még próbáltam a 4.-eseimmel a fél négyes fellépés előtt. A farsangkor előadott cowboy-táncot adtuk elő. Előtte nap a próbán csak 7 kisgyerek volt, de falunapra 12-en lettek. Lehettek volna 14-en is, de 2 jelen levő kis srác nem óhajtott fellépni :(
De a megjelent és lelkes gyerekek nagyon ügyesek voltak, annak ellenére, hogy volt egy kis baki, de ami tőlük telt, azt megtették, a hiba meg a kevés gyakorlásnak volt betudható. Nagyon köszönöm nekik, hogy nem hagytak cserben! A fellépésért pedig kis ajándékcsomagot is kaptak, amit nagy lelkesen el is fogyasztottak.
A fellépés után ettek lángost a gyerekeim, bicajoztak még, ugrálóváraztak, szaladgáltak, vagy épp az eső elől bújtak a sátor alá. Aztán Felülhettek egy körre a ringlisre. Máté és Kristóf a lógós ülésest, Sami és Pepcsi a kisebbet választotta. Amíg előtte a nagyobbak ugráltak, Pepcsi már letesztelte a motort, az apjával is oda ült be. Aztán elmentünk a mamához kicsit pihenni, átöltözni, majd visszamentünk a 7 órai fellépésre.
A kis ovisok nagy lelkesen várták, mikor léphetnek fel. Csinosan, párban. Viszont mivel több volt a kislány, mint a fiú, így lett lány-lány pár is, és ezen a kisebbek is vérszemet kaptak, és a kisebb lányok is inkább lányt választottak maguknak. És mivel ők kicsik, sírósak, félősek, örültek a szülők, hogy egyáltalán ki mertek állni. nem volt nagy ellenvetés, de azt hiszem, felesleges is lett volna. Máté sem szívesen táncol kislánnyal (nagy ez ellenszenve a lányok iránt), de zokszó nélkül párba áll és táncolt velük. Kiscsoportban azonban ez még nem így van. Szóval így esett, hogy Samu pár nélkül maradt, ezét a tervek szerint az óvó néni lett a párja. Ami még jól is jött volna, hisz az óvó néni vissza tudja tartani, ha eszetlenségre adná a fejét.
Amikor felmentek a színpadra, Samu olyan kicsi volt a többiek között ... de lelkes, igaz kissé, szeleburdi, kajla, de aranyos. Ez a botos táncnál volt. Aztán amikor párba kellett állni, mégsem az óvó néni lett a párja (pedig de jó lett volna), hanem egymásra talált a Lacikával, aki ugyanolyan kajla mint a Samu. Úgyhogy a páros táncot (amit rettentő mód élveztek) kissé eszetlenül adták elő. Még jó, hogy hátul álltak, mert elől leégett volna a bőr a képemről szégyenemben. De így elviselhető volt: elől a nagyok (Máté is) nagyon ügyesen táncoltak, hátul meg Samiék kajláskodták el a táncot. Amin egyébként a közönség jót mulatott, és megmosolyogták őket. És ha nem az én fiam lenne, hasonlóképpen reagáltam volna, de így annyira nem voltam boldog.
Persze aranyos volt, meg minden és az sem véletlen, hogy a kiscsoportosok közül nem sokan mentek néptáncra év közben. De Samu imádott, mindig nagyon várta a Timi nénit. És tudja ő ezt különbül is, mert az előző napi próbát lától nagyon dicsérték. Csak nagyon nem jó párt választott magának ...
Nagy torta volt az ovisok jutalma, amit lelkesen faltak (Máté kivételével, mert ő csak a csokis tortát eszi meg, de kaptak egy-egy sportszeletet is, így ő sem érezte kirekesztettnek magát, a tortáját meg nagy elánnal Pepcsi falta fel.
Ha lett volna autónk, az esténk is máshogy alakul, de autó híján nem vállaltam be a tűzijátékot a fiúkkal kint a pályán, de aranyosak voltak, megértették. Unokatesóm hazavitt minket az ovis fellépés után, fürödtek, Peti elaludt. A másik 3 meg addig nézett egy mesét, mert a tűzijátékot otthonról meg akarták nézni. Ha nem esett volna délután az eső, és nem lenne temérdek fa az udvarunkba, akkor ki tudtunk volna menni a kertbe, ahonnan az egészet teljesen jól láttuk volna, de így a sötétségben ezt nem vállaltuk be. A ház előtti kis dombra álltunk, de a szomszéd ház épp takarta szinte az egészet. Azét végigvárták, lelkesen örültek, ha látták hogy piros, fehér vagy épp kék. És az utolsó 3-4-et, ami magasabbra ment, tökéletesen láttuk, és nagyon lenyűgözte őket. Úgyhogy ígéret van rá, hogy jövőre megnézhetik. Az még kérdés, hogy a pályán, vagy itthonról (csak más helyről - pl a szomszédban hátul tökéletesen látták, mint az később kiderült).
Sztárvendég is volt a falunapon egyébként: Pacsirták énekeltek délután (nekem nem jött be, bár szeretem az operett slágereket, nótákat), este pedig Kacor Ferinek örülhettek a nézők. Róla csak jót hallottam. Én meg nem láttam, és azt sem tudom, ki ő.
Összességében ezen a napon a gyerekek nagyon jól érezték magukat, nekem meg jutott egy kis plusz izgalom. De azt már régóta tudom, hogy ami a gyereknek szórakozás, az a szülőnek plusz teher, még ha szórakozás is. De a gyerekeknek az egyik legfontosabb dolgunk, hogy élményeket adjunk. És az most is megtörtént. :)
Képek Az albumban levő sok főzős kép egy pályázat dokumentálása miatt készült :)
Videó, videó
Idén kissé nehezített körülmények között kellett ezt a napot átélnünk. Több okból is. Egyedül voltam kb. fél 4-ig a gyerekekkel (Zsolti dolgozott), a fiúk szerepeltek délelőtt és este, én délután, kocsink viszont még mindig nem jó, szerelőnél van. Aztán a 4.-es gyerekeimmel való fellépéshez szükséges cd-vel is akadtak gondok ....
De csak szépen sorban.
Ébredés után összekészítettem mindent, ami a naphoz szükséges volt, mert autó hiányában nem akartam a gyerekekkel a pálya és az otthon között vándorolni egész nap. A pálya a falu egyik végén, mi meg a másikon. Úgy döntöttem, inkább viszek mindent, és majd anyuéknál ebédelünk és ott is alszanak a kicsik. (anyuék nagyon közel laknak a pályához).
Jól megpakolva indultunk el: a reggeli szerepléshez a csinosabb ruha rajtuk volt, de vittem egy váltót otthoni játszósnak, homokozósnak, aztán egyet, amiben kint lehetnek délután a pályán, plusz egy pólót mindenkinek, ha nagyon kiizzadnának, és az esti fellépésükhöz az ünneplős ruhát. A Pepcsi babakocsiban ült, a nagyok pedig tolták a biciklijüket, mert nélkülük nem lehet falunapi bicikliverseny :)
Félúton jutott eszembe, hogy a táncunkhoz szükséges cd-t nem pakoltam el. Vissza már nem fordulhattunk, mert fél 10-kor kezdődött a falunap megnyitása és az újszülöttek köszöntése, ahol szerepeltek, verset mondtak a fiúk.
Ügyesek voltak, és az egészet végig is tudták állni ... ez volt az egyik legnagyobb öröm. Mert Máté eléggé ficeregni szokott szereplés közben, és Sami sem a nyugalom mintaképe. De meghallgatták a beszédet, az énekeket, úgyhogy örültem. A táblaátadást azonban már nem vártuk meg (amikor megkapják a névre szóló kis táblát, majd a fácskára kötözik), miután lejöttek színpadról, elindultunk haza. Nagy örömükre jutalmat is kaptak a szereplésért: kis autót választhattak maguknak. Megvolt az öröm :)
Anyuéknál átöltöztek játszottak, én pedig mentem volna haza a cd-ért, de anyunak még dolga volt, mert ők a nyugdíjasokkal (anyu csak tiszteletbeli tag még) a szobor-koszorúzáskor is énekeltek.
11 óra is elmúlt, mire jött, én meg menni tudtam.
Biciklivel akartam letekerni hozzánk, de aztán anyu szomszédja levitt. Kerestem a cd-t, de nem találtam. Túl sokáig nem akartam várakoztatni, és gondoltam, ha itthon nincs, biztos a suliban hagytam. Kiszálltam visszafelé az egyik kollégánál, akinek van kulcs a sulihoz, és bementünk megnézni, hogy ott van-e. Nem volt. Tiszta ideg lettem, nagyon nem hiányzott, hogy én még a cd után szaladgáljak. Visszamentem anyuékhoz. Majd kiugrottam a pályára, hátha a falunap dj-jénél épp ott van a Rednex: Cotton Eye Joe száma. Végignézte a sok lemezét, de nem volt rajt egyiken sem. (csak egy táskányi lemezt hozott magával, mert itt nincs számkérés, így azt játszik, amit akar). na bumm ... Utána felhívtam Laci kollégámat, hátha megtalálta az eredeti cd-t, ami farsangkor maradt nála. Nem találta. Gondoltam akkor mégiscsak otthon lehet ... de épp alvásidő volt, úgyhogy gyorsan anyuéknál elaltattam Petit, Sami meg befeküdt utána mellé, és elaludt egyedül.
Én meg bringára pattantam és tekertem haza. Kerestem, de a lemez nem volt sehol. És akkor elkezdtem gondolkozni: az iskolában nincs, itthon nincs ... hol voltam még az iskolából hazafele menet. Vettem dinnyét, aztán bementem a kisboltba. Még jó, hogy a kisboltos pár házzal odébb lakik csak, átmentem hozzá, hátha talált egy cd-t. És igen! Gyorsan megkaptam és örültem. Megkönnyebbültem. Üres cd-m sem volt, hogy esetleg kiírtam volna gyorsan.
Visszaértem anyuékhoz, beszélgettem kicsit a mamával, aztán jött Máté kis barátja, aki már évek óta a mi gyerekünk falunapkor (szülei a néptáncoktatók, akiknek ilyenkor mindig sok a dolga a fellépések miatt). Hamarosan felkeltek a kicsik is, így átöltöztek és elindultunk a pályára. Már előző este lefixáltam velük, hogy nem veszek semmi játékot, mert persze ilyenkor egy csomó árus kipakol.
Az ugrálóvárba szerettek volna menni, de túl forró volt, zokni viszont nem volt a lábukon. Elindultunk megkeresni a Robi bácsit, hogy a bicikliverseny felől érdeklődjünk. Épp az akadálypályát csinálta, úgyhogy lelkesen maradtak gyakorolni, segédkezni, én meg addig Pepcsivel megnéztük, hogy biztosan lejátssza-e a magnó a zenénket, és megnéztük a Marika mamát is, aki a nyugdíjasokkal lángost dagasztott, sütött.
A fiúk nagyon ügyesek voltak a versenyben, bár sok ellenfelük nem volt... lusták voltak a gyerekek kitolni a biciklit. Ezért Mátééval mentek páran (még jó, hogy a rosszabb bicajt vittük). Közben 3 óra lett, Vera mama jött vigyázni a gyerekekre, mert én még próbáltam a 4.-eseimmel a fél négyes fellépés előtt. A farsangkor előadott cowboy-táncot adtuk elő. Előtte nap a próbán csak 7 kisgyerek volt, de falunapra 12-en lettek. Lehettek volna 14-en is, de 2 jelen levő kis srác nem óhajtott fellépni :(
De a megjelent és lelkes gyerekek nagyon ügyesek voltak, annak ellenére, hogy volt egy kis baki, de ami tőlük telt, azt megtették, a hiba meg a kevés gyakorlásnak volt betudható. Nagyon köszönöm nekik, hogy nem hagytak cserben! A fellépésért pedig kis ajándékcsomagot is kaptak, amit nagy lelkesen el is fogyasztottak.
A fellépés után ettek lángost a gyerekeim, bicajoztak még, ugrálóváraztak, szaladgáltak, vagy épp az eső elől bújtak a sátor alá. Aztán Felülhettek egy körre a ringlisre. Máté és Kristóf a lógós ülésest, Sami és Pepcsi a kisebbet választotta. Amíg előtte a nagyobbak ugráltak, Pepcsi már letesztelte a motort, az apjával is oda ült be. Aztán elmentünk a mamához kicsit pihenni, átöltözni, majd visszamentünk a 7 órai fellépésre.
A kis ovisok nagy lelkesen várták, mikor léphetnek fel. Csinosan, párban. Viszont mivel több volt a kislány, mint a fiú, így lett lány-lány pár is, és ezen a kisebbek is vérszemet kaptak, és a kisebb lányok is inkább lányt választottak maguknak. És mivel ők kicsik, sírósak, félősek, örültek a szülők, hogy egyáltalán ki mertek állni. nem volt nagy ellenvetés, de azt hiszem, felesleges is lett volna. Máté sem szívesen táncol kislánnyal (nagy ez ellenszenve a lányok iránt), de zokszó nélkül párba áll és táncolt velük. Kiscsoportban azonban ez még nem így van. Szóval így esett, hogy Samu pár nélkül maradt, ezét a tervek szerint az óvó néni lett a párja. Ami még jól is jött volna, hisz az óvó néni vissza tudja tartani, ha eszetlenségre adná a fejét.
Amikor felmentek a színpadra, Samu olyan kicsi volt a többiek között ... de lelkes, igaz kissé, szeleburdi, kajla, de aranyos. Ez a botos táncnál volt. Aztán amikor párba kellett állni, mégsem az óvó néni lett a párja (pedig de jó lett volna), hanem egymásra talált a Lacikával, aki ugyanolyan kajla mint a Samu. Úgyhogy a páros táncot (amit rettentő mód élveztek) kissé eszetlenül adták elő. Még jó, hogy hátul álltak, mert elől leégett volna a bőr a képemről szégyenemben. De így elviselhető volt: elől a nagyok (Máté is) nagyon ügyesen táncoltak, hátul meg Samiék kajláskodták el a táncot. Amin egyébként a közönség jót mulatott, és megmosolyogták őket. És ha nem az én fiam lenne, hasonlóképpen reagáltam volna, de így annyira nem voltam boldog.
Persze aranyos volt, meg minden és az sem véletlen, hogy a kiscsoportosok közül nem sokan mentek néptáncra év közben. De Samu imádott, mindig nagyon várta a Timi nénit. És tudja ő ezt különbül is, mert az előző napi próbát lától nagyon dicsérték. Csak nagyon nem jó párt választott magának ...
Nagy torta volt az ovisok jutalma, amit lelkesen faltak (Máté kivételével, mert ő csak a csokis tortát eszi meg, de kaptak egy-egy sportszeletet is, így ő sem érezte kirekesztettnek magát, a tortáját meg nagy elánnal Pepcsi falta fel.
Ha lett volna autónk, az esténk is máshogy alakul, de autó híján nem vállaltam be a tűzijátékot a fiúkkal kint a pályán, de aranyosak voltak, megértették. Unokatesóm hazavitt minket az ovis fellépés után, fürödtek, Peti elaludt. A másik 3 meg addig nézett egy mesét, mert a tűzijátékot otthonról meg akarták nézni. Ha nem esett volna délután az eső, és nem lenne temérdek fa az udvarunkba, akkor ki tudtunk volna menni a kertbe, ahonnan az egészet teljesen jól láttuk volna, de így a sötétségben ezt nem vállaltuk be. A ház előtti kis dombra álltunk, de a szomszéd ház épp takarta szinte az egészet. Azét végigvárták, lelkesen örültek, ha látták hogy piros, fehér vagy épp kék. És az utolsó 3-4-et, ami magasabbra ment, tökéletesen láttuk, és nagyon lenyűgözte őket. Úgyhogy ígéret van rá, hogy jövőre megnézhetik. Az még kérdés, hogy a pályán, vagy itthonról (csak más helyről - pl a szomszédban hátul tökéletesen látták, mint az később kiderült).
Sztárvendég is volt a falunapon egyébként: Pacsirták énekeltek délután (nekem nem jött be, bár szeretem az operett slágereket, nótákat), este pedig Kacor Ferinek örülhettek a nézők. Róla csak jót hallottam. Én meg nem láttam, és azt sem tudom, ki ő.
Összességében ezen a napon a gyerekek nagyon jól érezték magukat, nekem meg jutott egy kis plusz izgalom. De azt már régóta tudom, hogy ami a gyereknek szórakozás, az a szülőnek plusz teher, még ha szórakozás is. De a gyerekeknek az egyik legfontosabb dolgunk, hogy élményeket adjunk. És az most is megtörtént. :)
Képek Az albumban levő sok főzős kép egy pályázat dokumentálása miatt készült :)
Videó, videó
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)