Tervezgetek. Előre, és mindent.
Szó volt róla nyár elején, hogy pár napra elmennénk a nagynénémék felsőörsi nyaralójába. Sokat nem, a gyerekeknek program kell, le kell őket kötni, és a nyaralás alatt nem a megszokott napirendjük van, más a közeg, és minden, mi pedig (inkább Zsolti) nem vagyunk elég rugalmasak, hogy ilyenkor nagyobb szabadságot adjunk nekik. Veszekedés meg nem hiányzik. Sajnos így is lett, de aztán itthon lecsillapodtak a kedélyek.
Balcsis fürdőzéskor jött az ötlet, hogy a komáék is eljönnének velünk. Voltunk már együtt ebben a nyaralóban, de az még a gyerekek születése előtt volt.
Tervezgetős énem is megjelent a kirándulás előtt: mert nem szeretek csak úgy menni, eltervezem mikor, hova megyünk, mit csinálunk. Idén is még nehezítette a tervezést, hogy a két kisebb alszik délben, tehát egész napos programot nem szerveztem, de programok szempontjából minden jó volt.
A kezdeti hangulaton jócskán rontott, hogy indulás előtt, anyuéknál negyed órát kerestük a kocsikulcsot, amit Pepcsi eltüntetett. Aztán kissé csúszott az indulás is, mert amikor hazaértünk, Zsolti még füvet vágott, holott arról volt szó, hogy hazamegyünk, átöltöztetem őket és indulunk. Aztán az sem tett jót az idegeknek, hogy Pepcsi csak Világosnál aludt el, holott épp alvásidőben indultunk, hogy majd a kocsiban alszanak ... de hát olyan érdekes volt a látnivaló, hogy kiverte az álmot a szeméből. Samu legalább becsukta a szemét, és az út 3/4-én pihent, és úgy tett, mint aki alszik :)
A veszprémi állatkert volt az első úti célunk. Máté születése óta minden év nyarán meglátogatjuk, de mindig rejteget valami újdonságot: Most teljesen átépítették a felső bejáratot, nagyon klasszul megcsinálták a szavanna-kifutóra való rálátást, és a zsiráfot is volt szerencsén egészen közelről megcsodálni az új üvegkalitkájában. Tavaly kimaradtak a nagymacskák, idén Máté meg leginkább azokra volt kíváncsi, ő ment, ment volna, a kicsik meg nézelődtek volna még, meg állatot simogattak ... így nem volt olyan egyszerű, de annyi szerencsénk azért volt, hogy Pepi elül még a babakocsiban, Sami meg vevő volt rá, hogy fogja a tolóját. Az oroszlánok, tigrisek tényleg nagyon tetszettek nekik, és a medvéket sem láttuk még ennyire közelről. Legelöl volt mindkettő, sőt, egyik még az úszástudományát is bemutatta. A beltéri játszótér tavaly már nagy sikert aratott, de a lelkesedés idénre is megmaradt.
Állatkertezés után még bevásároltunk, aztán mentünk a nyaralóhoz. Első éjjel én szörnyen aludtam, de a gyerekek elég fáradtak voltak, hogy jól pihenjenek.
Másnap lementünk az almádi játszótérre, amit legutóbbi látogatásunk óta teljesen átalakítottak és felújítottak, a gyerekek nagy-nagy örömére. A legnagyobb sikere a fémrúdnak volt, amin le lehet csúszni, úgy, mint a tűzoltók, és a kapaszkodó-hintázó micsodán is nagyon sokat gyakoroltak, hogy végig tudjanak menni, és nem essenek le útközben. Aztán megnéztük a kacsákat, a mólót, majd Mátét és Zsoltit kiraktuk a strandnál, ahol csatlakozott hozzájuk a Balassa csalás, én pedig visszamentem a nyaralóba elaltatni a kicsiket. Amíg aludtak, kiültem a teraszra olvasni. De jó is volt!
Aztán kis kalamajka után megérkezett a keresztanyjuk, aki felhozta a hűtőbe a cuccokat, majd együtt indultunk a strandra. Jól érezték magukat, és bár a víz hideg volt, ez nem zavart senkit, köszönhetően annak, hogy van a strandnak egy olyan része, ami direkt gyerekeknek van kialakítva homokos parttal, sekély vízzel. Pepcsi és Samu homokozott és a víz szélén volt inkább, a két nagyobb: Máté és Zsombi pedig a vízben versenyeztek, "vízbe döglőset" játszottak (saját találmány) és a zsoltin lógtak. Keresztapu nem tudott velük bohóckodni, a vasárnap meccs ugyanis nem múlt el nyomtalanul: kórház, bokaficam, sín, és hasonló nyalánkságok miatt.
Kedden délelőtt a nagyvázsonyi Kinizsi várat céloztuk meg. Végigjártuk, Samu az apjával és a keresztanyuval felmászott a csúcsra is, mi egy lentebbi teremben vártuk meg őket: Zsombi nem szeretett volna menni, Máté egy szinttel magasabbról tét vissza hozzánk, én meg Petivel azért nem mentem fel, mert a szűk csigalépcsőn le is kellett volna hozni. mert fölfelé még csak-csak, de lefele ...
megállapítottam, hogy egyáltalán nem irigylem a várban korábban élőket ...
A gyerekeknek tetszett: ágyút néztek, szerencsekútba pénzt hajítottak, kalodába zártuk őket, lovakat néztünk, börtönt láttunk, és Máté nagy örömére emlékpénzt is tekerhetett (aztán Samu is). Szokásunk lesz, ahol járunk, tekerünk, úgyhogy már van jópár ...
Külön indultunk vissza: Zsolti és Máté a többiekkel, más úton, útközben megállva, és meg a kisebbekkel, hogy aludjanak. Pepi már útközben bealudt, de szerencsére az ágyban folytatta. Én meg olvashattam tovább. Nem sokkal azután, hogy mindenki hazaért, felébredtek a fiúk, aztán lementünk a strandra. Jó időn nem volt, jött a front, a felhők, a szél ... visszamentünk vastagabb holmiért, majd lementünk vásárt nézni, sétálni, vacsorázni. A vihar előtt meg visszaértünk a nyaralóba.
Szerdára Sobri kalandparkot terveztünk, de nagyon hideg lett az idő, csöpörgős, miegyéb, így a reggeli összecihelődés után elindultunk haza. Tihanyrévnél még megálltunk nézelődni, aztán egy kis gyerek-lelkibéke-egyensúly kedvéért komppal átmentünk a déli partra, és egy finom fagyit is ettünk Földváron. Épp alvásidőre értünk haza. Volt délután idő még kipakolni, kicsit helyrerázódni, hogy másnap visszatérjünk a szokásos napjainkba: Sami ovi, én pedig a tanmeneteimbe áshattam magam bele újra rendesen.
Máténak azért sikerült valamit összeszednie, nem sokkal azután, hogy hazaértünk, kidobta a taccsot. Ekkor a fagyira fogtuk (sárgabarack), de 2 nap múlva Pepi is sorra került egy róka erejéig, aztán újabb 2 nap múlva én is. Talán engem viselt meg legjobban ... iszonyú gyomorfájás, aztán hidegrázás, láz. De szerencsére csak 1-1,5 napig tartott, és a többiek megúszták.
Jövőre lehet, hogy egy kicsit hosszabb időintervallumú és hosszabb útidejű nyaralást is megkockáztatunk, sőt tervben van egy pár napos (hosszú hétvége) kiruccanás a gyerekek nélkül is. Mert már elég nagyok lesznek hozzá. Ezt azért várom!
Képek
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyaralás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyaralás. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. augusztus 26., hétfő
2013. július 18., csütörtök
Nyári barátok
Mert az én fiaimnak ilyenek is vannak.
A szomszédunkban nem laknak állandóan, egy család nyaralója, amely nyáron (tavasszal és ősszel rövidebb időkre) fogadja a gazdáit. Rita, a nagymama leginkább a fiával és annak barátnőjével szokott érkezni, de a lánya és az ő családja is évek óta visszatérő nyaraló.
Istvánékat Sophie nevű kutyusuk miatt várják nagyon a gyerekek .főleg Samu szeret vele játszani.
Annáékat pedig a két kissrác miatt. Marci Samuval, Berci pedig Mátéval egykorú. Tavaly majdnem egész nyáron lent voltak, és az elmúlt év alatt is többször hallottam Máté szájából, hogy mikor fognak végre jönni? Szóval nem felejtik el őket a nyár elmúltával.
Amikor idén megjelentek, nagy volt az öröm, és ahogy beálltak az udvarba, az én fiaim, mint valami fogadóbizottság, rögtön letámadták őket ... Máté el is vonult Bercivel megbeszélni a komolyabb dolgokat.
2 hétig voltak, tegnap elmentek, de még visszatérnek a nyáron, a fiúk nagy boldogságára.
(Attila orvos, ő most volt velük, legközelebb nem valószínű, hogy jön, de Anna hegedűművész, aki Szegeden a szimfonikus zenekarban játszik, és neki is van nyári szünet).
Ugyan sokszor elmentek napközben a Balatonra fürdeni, bringázni, kirándulni (és vendégeik is voltak többször 1-2 napra -ekkor nem zavartuk őket) de késő délután, kora este tudtak együtt bandázni a fiúk. Nagyon jó volt látni, hogy mennyire jól elvannak együtt, Máté is érezhetően többet volt kint, mert ugye ha van társaság, csak úgy szalad az idő.
Csabi is átjött szinte minden nap (2. szomszéd, Mátétól fiatalabb egy évvel), így nőtt a bandatagok száma. Labdáztak, fogócskáztak, állatbegyűjtőset vagy mit játszottak, puskáztak, vízipisztolyoztak, locsoló alatt futkároztak. Feltalálták magukat.
Samu pedig a közös sütögetés várta mindig nagyon lelkesen. Persze nélkülük is mindig szeretne kint kolbászt sütni, de közösen még jobb. 2-szer hívtuk őket mi, és kétszer is mentünk hozzájuk.
Samu volt mindig a nagy segítség, aki segített készülődni, kipakolni, vagy éppen vékony fát lehozni a kertből (az ágfák oda lettek borítva).
Mozgalmasan telt ez a két hét, élménydúsan, és azt hiszem, ez a legtöbb, amit egy gyerek kívánhat. Élményeket, bandázást, gyerekekkel együtt játszást.
Várjuk vissza még őket!
Képek
A szomszédunkban nem laknak állandóan, egy család nyaralója, amely nyáron (tavasszal és ősszel rövidebb időkre) fogadja a gazdáit. Rita, a nagymama leginkább a fiával és annak barátnőjével szokott érkezni, de a lánya és az ő családja is évek óta visszatérő nyaraló.
Istvánékat Sophie nevű kutyusuk miatt várják nagyon a gyerekek .főleg Samu szeret vele játszani.
Annáékat pedig a két kissrác miatt. Marci Samuval, Berci pedig Mátéval egykorú. Tavaly majdnem egész nyáron lent voltak, és az elmúlt év alatt is többször hallottam Máté szájából, hogy mikor fognak végre jönni? Szóval nem felejtik el őket a nyár elmúltával.
Amikor idén megjelentek, nagy volt az öröm, és ahogy beálltak az udvarba, az én fiaim, mint valami fogadóbizottság, rögtön letámadták őket ... Máté el is vonult Bercivel megbeszélni a komolyabb dolgokat.
2 hétig voltak, tegnap elmentek, de még visszatérnek a nyáron, a fiúk nagy boldogságára.
(Attila orvos, ő most volt velük, legközelebb nem valószínű, hogy jön, de Anna hegedűművész, aki Szegeden a szimfonikus zenekarban játszik, és neki is van nyári szünet).
Ugyan sokszor elmentek napközben a Balatonra fürdeni, bringázni, kirándulni (és vendégeik is voltak többször 1-2 napra -ekkor nem zavartuk őket) de késő délután, kora este tudtak együtt bandázni a fiúk. Nagyon jó volt látni, hogy mennyire jól elvannak együtt, Máté is érezhetően többet volt kint, mert ugye ha van társaság, csak úgy szalad az idő.
Csabi is átjött szinte minden nap (2. szomszéd, Mátétól fiatalabb egy évvel), így nőtt a bandatagok száma. Labdáztak, fogócskáztak, állatbegyűjtőset vagy mit játszottak, puskáztak, vízipisztolyoztak, locsoló alatt futkároztak. Feltalálták magukat.
Samu pedig a közös sütögetés várta mindig nagyon lelkesen. Persze nélkülük is mindig szeretne kint kolbászt sütni, de közösen még jobb. 2-szer hívtuk őket mi, és kétszer is mentünk hozzájuk.
Samu volt mindig a nagy segítség, aki segített készülődni, kipakolni, vagy éppen vékony fát lehozni a kertből (az ágfák oda lettek borítva).
Mozgalmasan telt ez a két hét, élménydúsan, és azt hiszem, ez a legtöbb, amit egy gyerek kívánhat. Élményeket, bandázást, gyerekekkel együtt játszást.
Várjuk vissza még őket!
Képek
2012. június 21., csütörtök
Budapesti kiruccanás
Tavaly ősszel, amikor a pesti rokonok anyuéknál voltak látogatóban, addig rágták a fülünket, míg megígértük, hogy valamikor elmegyünk hozzájuk. Egyeztettünk egy júniusi hétvégét, amikor elvileg nincs 40 fok kánikula, de azért már jó idő van, és felkerekedtünk. Júniusi hétvégét szerettünk volna, mert meg szerettük volna látogatni a Hajógyári szigeten rendezett gyerekszigetet. Immár 3. alkalommal.
Jún. 15-16-17 lettek a kiválasztott napok. Tervezgettem előtte (mert én biza olyan tervezgetős vagyok), programok után kutakodtam a gyerekeknek. Mert nekik kell a program, nem mehetünk úgy rokonlátogatóba, hogy egész nap náluk lógunk ... unatkoznának a gyerekek, le kell őket foglalni. A tervekbe az alvásidőket is be kellett kalkulálni: Pepcsi kettőt, Sami egyet alszik egy nap. Szóval nem volt egyszerű menet, de péntek reggel felkerekedtünk.
Fél 9-kor indultunk, útközben tankoltunk, vettünk autópálya-matricát, Pepcsi pedig közben elaludt. Fiúk jól elvoltak, beszélgettek, zenét hallgattunk, majd fél 10 körül megérkeztünk az első állomásunkra: Új Buda Center, Elevenpark -Magyarország legnagyobb beltéri játszóháza.
Gyerekek lelkesedése óriási volt, szaladgáltak erre-arra, ide-oda kaptak, ugráltak, bicikliztek, másztak, csúszdáztak, lövöldöztek, csocsóztak. Nagyon jól érezték magukat. Voltak kedvencek, de nem próbáltak ki mindent. Egész nap ellettek volna, de Pepcsi-Samci alvásidejére egy autóút volt betervezve. Pepcsi is elvolt, mászott, szállították, és volt egy piciknek kialakított rész, ahol tényleg kedvére mászhatott. Mátéval még csúszott is egyet egy picike csúszdán. A képek, azt hiszem magukért beszélnek, és minden öröm, boldogság leolvasható a gyerkőcök arcáról. Főleg Samcinak ért végig fülig a szája, de ő alapban is vigyorgós, de Máté sem panaszkodhat.
Elevenparkos képek itt.
Alvásidőben autóztunk, mentünk a Repülőgép emlékparkba. Nem aludtak el egyből, úgyhogy nem lett végülis nagy alvás egyik gyereknek sem, de mégsem volt semmi nyafogás a kevés alvás miatt. Minden kiállított repülőt, járművet megnéztünk, amire fel lehetett szállni, felmásztak/felmásztunk, ill. még olyanra is, amire nem lehetett volna, de épp takarításban voltak, így olyan gépek is nyitva voltak, és volt melléjük feljáró állítva, amire egyébként nem lehet felmenni. Samu és Máté az apjukkal és egy alkalmazottal egyik pilótafülkébe is bementek, bár Sami hamar lelépett, de Máténak nagyon tetszett. Amit lehetett, kipróbált, beült a pilóta ülésbe, megfogta a kormányt, húzta-tolta az instrukcióknak megfelelően :)
Repülős képek
A repülőktől a rokonokhoz indultunk, de elég korán volt még, így beugrottunk Maglódon az Auchanba. 6 körül értünk Rákoscsabára. Megmutatták a helyünket és a házukat, ami igazán nyugis részen van, és nagyon szép, és hatalmas.
Vacsi, zuhany, és alvás. Nem kellett nagyon altatni őket, kidőltek maguktól. És jól aludtak ... a gyerekek. Az apjuk és én kevésbé, de valamennyit mindenki aludt.
Szombat reggel 1/4 9-kor indultunk a Hajógyári szigetre. Kb egy órás volt az út, főleg, hogy rábíztuk magunkat a telefon-navigációra, ami nem a 0-áson, és nem is az Árpád-hídon vitt minket a szigetre, hanem a 0-ás után az M3-asról bevitt a Margit-hídig ... nem kerültünk olyan sokat, de mégis. időben odaértünk így is, hisz a gyereksziget programok csak 10-től vannak, viszont tavaly is nagyon sok autó volt, mire odaértünk, így most korábban akartunk kiérni, amiatt, hogy legyen árnyékos parkolónk (lett is, épp ott, ahol tavaly), és a sziget nagy játszóterén úgyis el tudjuk ütni az időt. Így is lett. Vittem a srácoknak hosszú nadrágot a csúszdákhoz, mert tavaly úgy jártunk, hogy beszereztünk pár horzsolást a csúszda és a bőr találkozása végett :) Fiúk nagyon élvezték, Pepcsinek viszont borult a napirendje, mert a kocsiban alváshoz korán volt, viszont a babakocsiban nem akart elaludni. Egy darabig bírta, aztán elvittem szopizni. Addig aludt, amíg szopott, de nem tudtam becsempészni többszöri próbálkozással sem a kocsijába, így hagytam, és mentünk tovább. Ez a kis kumás viszont elég volt ahhoz, hogy egy darabig bírja a kiképzést. Gyerekszigetre a rokonok fiatalabb generációja is velünk tartott egy darabig, de nekik nincs gyerekük, így felesleges is lett volna főniük a napon, így elbúcsúztak tőlünk. (aztán este 7 órakor, amikor visszaértünk hozzájuk, akkor derült ki, hogy mégiscsak maradtak, kutyabemutatót nézték, és épp előttünk értek haza :)).
Első utunk a Pöttyös hajóra vezetett, mint minden évben, de sajnos most is, mint minden évben, hosszú sor állt előtte. Apjukkal maradtak a fiúk, én pedig egy újabb altatás-próbálkozásra mentem Petivel. Idén új feladatok is voltak a pöttyös hajón: mocsárjárás, karikadobás. Máté legjobban a hajóról lecsúszást várta, év közben is többször emlegette. Sami is lelkes volt, ő is csúszni akart. Igaz, a kis pöttöm alig látszott ki a csúszókötél ülőkéjéből ...
Máté a túró rudi készítést eddig egy évben sem próbálta ki, idén sem, de Sami kíváncsian figyelte és követte az utasításokat, és el is készült a saját túró rudija. Ami persze nem igazi túró rudi, de a lépések ugyanazok voltak, mint az igazi készítésekor :)
Yippi kalandpark volt a következő, amit teljesíteni akartak. Eddigre csatlakoztak hozzánk Szilviék (volt kollégám, barátnőm) a párjával és az ő Mátéjukkal. Amíg a fiúk Yippiztek, addig mi elmentünk a bébi-játszóházba a kicsikkel, hogy kedvükre kússzanak-másszanak. Máténak a sok pici labda tetszett a legjobban, nem is nagyon mozdult onnan, Peti viszont egy nagy pöttyös labdára csapott le, és azt hajkurászta. képek
Miután végeztek a nagyok, és megszerezték a hőn áhított Yippi italt (nem mintha eddig nem kaptak volna), enni mentünk. Evés közben vetődött fel, mi lenne, ha megszakítanánk a gyerekszigetes programot, és hajóznánk egyet a Dunán. Mindenképpen el akartunk menni a szigetről, hisz alvásidő volt, a vasúttörténeti parkban folytattuk volna a napot, de a fiúk szerettek volna hajózni, így azt választottuk. Nem bántuk meg. A szigettől nem messze volt a kikötő, ahol saját hajó/motorcsónak várt minket. Be kell valljam, kicsit tartottam tőle, nehogy baj legyen, beleessen egy gyerek, de az ülések elég mélyen voltak. Vízre eresztettek minket, majd elindultunk, lassan, aztán gyorsabban. Aztán még gyorsabban. párszor szóltam Zsoltinak, hogy fogja ám a gyerekeket, mert bizony a gyors menet eléggé félelmetes volt. A fiúknak viszont nagyon tetszett ... fülig ért a szájuk. Lementünk egészen a Lágymányosi hídig, aztán visszafordultunk. Dunai képek
A hajókázás után elbúcsúztunk Szilviéktől, Zsoltira ugyanis várt egy csoport, mi pedig visszatértünk kicsit a szigetre. 7-re értünk a szállásunkra.
Vasárnap fél 9 körül búcsúztunk a rokonoktól, megköszöntük a vendéglátást és indultunk. Az eredeti tervek szerint a vasárnap délelőtti program a tropikárium lett volna, de a fiúk a szombati kimaradt vasúttörténeti parkot választották. Kikapcsoltuk a navigációt, hisz ugyanarra kellett mennünk, mint előző nap, de úgy látszik, hogy egy alkalom nem alkalom, mert bizony nem jó helyen fordultunk le, így egy 15 km-es úttal toldottuk meg az eredeti 15 km-es szakaszt :( hát ez van: aki nem jó helyen fordul le, világot lát ... főleg, ha autópályáról autópályára tér, és visszaút nincs ...
Szóval egy kis kerülővel, de végül elértünk a vasúttörténeti parkhoz. 10-kor nyit, mi félre már ott voltunk, Pepcsi pedig a hosszabb út miatt aludt az autóban.
Nem tudom, mit írjak, hiába, fiaim vannak, nekik ilyen programok kellenek. Ez is nagyon tetszett nekik, az összes kiállított régi mozdonyra felszálltak, Sami mindet el is indította, csak utána volt hajlandó leszállni róla. Viszont mivel itt szabadabban volt, szaladt volna ide-oda, meleg is volt, kissé szófogadatlanok voltak ...
Ültünk a kisvasúton is: Máté, Sami, Pepcsi meg én, zsolti pedig fényképezett. Egy csomó mindenre felültek, felmásztak, mindent megnéztünk, majd indultunk haza. Vagyis egy Balcsit még beterveztünk hazafelére ... Az M0-áson mentünk, nem is gondoltam volna, hogy ilyen hosszú. csak az M7-es 60 km-re volt. húúú, durva. Samci és Peti viszont elaludtak, így nyugiban, nyűglődés nélkül értünk Fehérvárra, ahol egy kis szusszanásnyi Auchan-t még beterveztünk, addigra Samci már felkelt, és ahogy megálltunk, Peti is felébredt. Aztán folytattuk az utunkat, 4-re értünk Zamárdiba, ahol már vártak minket a gyerekek keresztszülei Zsomborral, a Balázsék a mamával. A víz nagyon jó volt, egyáltalán nem volt hideg, Peti is nagyon élvezte, Máté pedig igazi vízicsibe lett. Máté sokat volt a vízben, Sami és Peti kint homokozott, aztán ettek egy lángost, majd 1/4 8 körül indultunk haza.
Balcsis képek nincsenek, a gép a kocsiban maradt, de azt gondolom, nyáron még megyünk eleget a Balcsira, így majd bepótoljuk a Balatonos képeket.
Jó volt ez a programokkal teli hétvége, igaz, jól elfáradtunk, de sebaj, most pihenjük :)
maradék képek
Jún. 15-16-17 lettek a kiválasztott napok. Tervezgettem előtte (mert én biza olyan tervezgetős vagyok), programok után kutakodtam a gyerekeknek. Mert nekik kell a program, nem mehetünk úgy rokonlátogatóba, hogy egész nap náluk lógunk ... unatkoznának a gyerekek, le kell őket foglalni. A tervekbe az alvásidőket is be kellett kalkulálni: Pepcsi kettőt, Sami egyet alszik egy nap. Szóval nem volt egyszerű menet, de péntek reggel felkerekedtünk.
Fél 9-kor indultunk, útközben tankoltunk, vettünk autópálya-matricát, Pepcsi pedig közben elaludt. Fiúk jól elvoltak, beszélgettek, zenét hallgattunk, majd fél 10 körül megérkeztünk az első állomásunkra: Új Buda Center, Elevenpark -Magyarország legnagyobb beltéri játszóháza.
Gyerekek lelkesedése óriási volt, szaladgáltak erre-arra, ide-oda kaptak, ugráltak, bicikliztek, másztak, csúszdáztak, lövöldöztek, csocsóztak. Nagyon jól érezték magukat. Voltak kedvencek, de nem próbáltak ki mindent. Egész nap ellettek volna, de Pepcsi-Samci alvásidejére egy autóút volt betervezve. Pepcsi is elvolt, mászott, szállították, és volt egy piciknek kialakított rész, ahol tényleg kedvére mászhatott. Mátéval még csúszott is egyet egy picike csúszdán. A képek, azt hiszem magukért beszélnek, és minden öröm, boldogság leolvasható a gyerkőcök arcáról. Főleg Samcinak ért végig fülig a szája, de ő alapban is vigyorgós, de Máté sem panaszkodhat.
Elevenparkos képek itt.
Alvásidőben autóztunk, mentünk a Repülőgép emlékparkba. Nem aludtak el egyből, úgyhogy nem lett végülis nagy alvás egyik gyereknek sem, de mégsem volt semmi nyafogás a kevés alvás miatt. Minden kiállított repülőt, járművet megnéztünk, amire fel lehetett szállni, felmásztak/felmásztunk, ill. még olyanra is, amire nem lehetett volna, de épp takarításban voltak, így olyan gépek is nyitva voltak, és volt melléjük feljáró állítva, amire egyébként nem lehet felmenni. Samu és Máté az apjukkal és egy alkalmazottal egyik pilótafülkébe is bementek, bár Sami hamar lelépett, de Máténak nagyon tetszett. Amit lehetett, kipróbált, beült a pilóta ülésbe, megfogta a kormányt, húzta-tolta az instrukcióknak megfelelően :)
Repülős képek
A repülőktől a rokonokhoz indultunk, de elég korán volt még, így beugrottunk Maglódon az Auchanba. 6 körül értünk Rákoscsabára. Megmutatták a helyünket és a házukat, ami igazán nyugis részen van, és nagyon szép, és hatalmas.
Vacsi, zuhany, és alvás. Nem kellett nagyon altatni őket, kidőltek maguktól. És jól aludtak ... a gyerekek. Az apjuk és én kevésbé, de valamennyit mindenki aludt.
Szombat reggel 1/4 9-kor indultunk a Hajógyári szigetre. Kb egy órás volt az út, főleg, hogy rábíztuk magunkat a telefon-navigációra, ami nem a 0-áson, és nem is az Árpád-hídon vitt minket a szigetre, hanem a 0-ás után az M3-asról bevitt a Margit-hídig ... nem kerültünk olyan sokat, de mégis. időben odaértünk így is, hisz a gyereksziget programok csak 10-től vannak, viszont tavaly is nagyon sok autó volt, mire odaértünk, így most korábban akartunk kiérni, amiatt, hogy legyen árnyékos parkolónk (lett is, épp ott, ahol tavaly), és a sziget nagy játszóterén úgyis el tudjuk ütni az időt. Így is lett. Vittem a srácoknak hosszú nadrágot a csúszdákhoz, mert tavaly úgy jártunk, hogy beszereztünk pár horzsolást a csúszda és a bőr találkozása végett :) Fiúk nagyon élvezték, Pepcsinek viszont borult a napirendje, mert a kocsiban alváshoz korán volt, viszont a babakocsiban nem akart elaludni. Egy darabig bírta, aztán elvittem szopizni. Addig aludt, amíg szopott, de nem tudtam becsempészni többszöri próbálkozással sem a kocsijába, így hagytam, és mentünk tovább. Ez a kis kumás viszont elég volt ahhoz, hogy egy darabig bírja a kiképzést. Gyerekszigetre a rokonok fiatalabb generációja is velünk tartott egy darabig, de nekik nincs gyerekük, így felesleges is lett volna főniük a napon, így elbúcsúztak tőlünk. (aztán este 7 órakor, amikor visszaértünk hozzájuk, akkor derült ki, hogy mégiscsak maradtak, kutyabemutatót nézték, és épp előttünk értek haza :)).
Első utunk a Pöttyös hajóra vezetett, mint minden évben, de sajnos most is, mint minden évben, hosszú sor állt előtte. Apjukkal maradtak a fiúk, én pedig egy újabb altatás-próbálkozásra mentem Petivel. Idén új feladatok is voltak a pöttyös hajón: mocsárjárás, karikadobás. Máté legjobban a hajóról lecsúszást várta, év közben is többször emlegette. Sami is lelkes volt, ő is csúszni akart. Igaz, a kis pöttöm alig látszott ki a csúszókötél ülőkéjéből ...
Máté a túró rudi készítést eddig egy évben sem próbálta ki, idén sem, de Sami kíváncsian figyelte és követte az utasításokat, és el is készült a saját túró rudija. Ami persze nem igazi túró rudi, de a lépések ugyanazok voltak, mint az igazi készítésekor :)
Yippi kalandpark volt a következő, amit teljesíteni akartak. Eddigre csatlakoztak hozzánk Szilviék (volt kollégám, barátnőm) a párjával és az ő Mátéjukkal. Amíg a fiúk Yippiztek, addig mi elmentünk a bébi-játszóházba a kicsikkel, hogy kedvükre kússzanak-másszanak. Máténak a sok pici labda tetszett a legjobban, nem is nagyon mozdult onnan, Peti viszont egy nagy pöttyös labdára csapott le, és azt hajkurászta. képek
Miután végeztek a nagyok, és megszerezték a hőn áhított Yippi italt (nem mintha eddig nem kaptak volna), enni mentünk. Evés közben vetődött fel, mi lenne, ha megszakítanánk a gyerekszigetes programot, és hajóznánk egyet a Dunán. Mindenképpen el akartunk menni a szigetről, hisz alvásidő volt, a vasúttörténeti parkban folytattuk volna a napot, de a fiúk szerettek volna hajózni, így azt választottuk. Nem bántuk meg. A szigettől nem messze volt a kikötő, ahol saját hajó/motorcsónak várt minket. Be kell valljam, kicsit tartottam tőle, nehogy baj legyen, beleessen egy gyerek, de az ülések elég mélyen voltak. Vízre eresztettek minket, majd elindultunk, lassan, aztán gyorsabban. Aztán még gyorsabban. párszor szóltam Zsoltinak, hogy fogja ám a gyerekeket, mert bizony a gyors menet eléggé félelmetes volt. A fiúknak viszont nagyon tetszett ... fülig ért a szájuk. Lementünk egészen a Lágymányosi hídig, aztán visszafordultunk. Dunai képek
A hajókázás után elbúcsúztunk Szilviéktől, Zsoltira ugyanis várt egy csoport, mi pedig visszatértünk kicsit a szigetre. 7-re értünk a szállásunkra.
Vasárnap fél 9 körül búcsúztunk a rokonoktól, megköszöntük a vendéglátást és indultunk. Az eredeti tervek szerint a vasárnap délelőtti program a tropikárium lett volna, de a fiúk a szombati kimaradt vasúttörténeti parkot választották. Kikapcsoltuk a navigációt, hisz ugyanarra kellett mennünk, mint előző nap, de úgy látszik, hogy egy alkalom nem alkalom, mert bizony nem jó helyen fordultunk le, így egy 15 km-es úttal toldottuk meg az eredeti 15 km-es szakaszt :( hát ez van: aki nem jó helyen fordul le, világot lát ... főleg, ha autópályáról autópályára tér, és visszaút nincs ...
Szóval egy kis kerülővel, de végül elértünk a vasúttörténeti parkhoz. 10-kor nyit, mi félre már ott voltunk, Pepcsi pedig a hosszabb út miatt aludt az autóban.
Nem tudom, mit írjak, hiába, fiaim vannak, nekik ilyen programok kellenek. Ez is nagyon tetszett nekik, az összes kiállított régi mozdonyra felszálltak, Sami mindet el is indította, csak utána volt hajlandó leszállni róla. Viszont mivel itt szabadabban volt, szaladt volna ide-oda, meleg is volt, kissé szófogadatlanok voltak ...
Ültünk a kisvasúton is: Máté, Sami, Pepcsi meg én, zsolti pedig fényképezett. Egy csomó mindenre felültek, felmásztak, mindent megnéztünk, majd indultunk haza. Vagyis egy Balcsit még beterveztünk hazafelére ... Az M0-áson mentünk, nem is gondoltam volna, hogy ilyen hosszú. csak az M7-es 60 km-re volt. húúú, durva. Samci és Peti viszont elaludtak, így nyugiban, nyűglődés nélkül értünk Fehérvárra, ahol egy kis szusszanásnyi Auchan-t még beterveztünk, addigra Samci már felkelt, és ahogy megálltunk, Peti is felébredt. Aztán folytattuk az utunkat, 4-re értünk Zamárdiba, ahol már vártak minket a gyerekek keresztszülei Zsomborral, a Balázsék a mamával. A víz nagyon jó volt, egyáltalán nem volt hideg, Peti is nagyon élvezte, Máté pedig igazi vízicsibe lett. Máté sokat volt a vízben, Sami és Peti kint homokozott, aztán ettek egy lángost, majd 1/4 8 körül indultunk haza.
Balcsis képek nincsenek, a gép a kocsiban maradt, de azt gondolom, nyáron még megyünk eleget a Balcsira, így majd bepótoljuk a Balatonos képeket.
Jó volt ez a programokkal teli hétvége, igaz, jól elfáradtunk, de sebaj, most pihenjük :)
maradék képek
2010. szeptember 4., szombat
Komp, dinók, állatkert, tűztorony, babanéző
Az augusztus 20.-ai hétvégére eredetileg Felsőörsi pár napos nyaralást terveztünk, de zsoltinak nem volt sok kedve hozzá, inkább ment volna a boglári napokra. Viszont az igali fürdőzéskor Zsombi kedvet csinált Máténak a Füredi dinókiállításhoz, ami meg lett neki ígérve. És Veszprémbe is illett egy látogatást tennünk, hisz meg szerettük volna nézni az unokatesóm kis Kiráját, aki négy hetes volt akkor. Füred, Veszprém, utazás -ez viszont sok egy napra a gyerekeknek, így egy éjszakát Veszprémben töltöttünk.
Persze szegény Samu alvásrendje igencsak megzavarta az utazás, pedig igyekeztünk úgy menni, hogy az autós utak alvásidőre essenek. Persze ahogy megállt az autó, Samu szemei kipattantak.
1. élmény: komp.
Tavaly már gondoltam rá, hogy Máténak tetszene egy Balatoni hajókázás, de akkor nem volt rá vevő. most sem nagyon lelkesedett kezdetben a kompért, aztán annál nagyon volt az öröme, amikor már fent voltunk. Samu is élvezte.
2. élmény: dinókiállítás.
Nagy lelkesedéssel kerestük, nagy nehezen meg is találtuk. Háát, a belépőjegy igencsak húzós volt, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy nem megyünk be mindannyian. Elsőre a Zsolti ment be a Mátéval, de hamar helyet cseréltünk. Sokfajta dinó volt, nagyok, műanyag (vagy mifene)-ból. De sajnos a hely kicsi volt, és bizony azt éreztem, hogy nem éri meg a pénzét a kiállítás. Persze Máténak nagyon tetszett, főleg, hogy ez időtájt épp egy dinós mese volt a kedvence, és a dinókra rá is lehetett mászni.
3. élmény: Veszprém, tűztorony
Rokonokhoz megérkeztünk, utána elmentünk sétálni kicsit. A 2 fiú felment a tűztoronyba (szintén nagy élmény), megnéztük a várat is.
Másnap elmentünk az állatkertbe. Samu elaludt a babakocsiban (igaz, nem végig), Máté pedig lelkesen nézte az állatokat. A kedvenc a majomház volt, ahol épp bent voltak a csimpánzok, és igencsak közel mentek az üveghez. Bizony, eléggé játékosak voltak, bemutatót tartottak, ami Mátét nagyon lenyűgözte. Megnéztük a többi állatot is (nem mindet), de elég volt.
Aztán a kis Kirában gyönyörködtünk, gyönyörű hajasbaba :)
Hazafelé megálltunk Zamárdiban fürdeni, de nagyon hideg volt a víz, már nem is volt igazi strandidő, úgyhogy nem időztünk sokat.
Persze szegény Samu alvásrendje igencsak megzavarta az utazás, pedig igyekeztünk úgy menni, hogy az autós utak alvásidőre essenek. Persze ahogy megállt az autó, Samu szemei kipattantak.
1. élmény: komp.
Tavaly már gondoltam rá, hogy Máténak tetszene egy Balatoni hajókázás, de akkor nem volt rá vevő. most sem nagyon lelkesedett kezdetben a kompért, aztán annál nagyon volt az öröme, amikor már fent voltunk. Samu is élvezte.
2. élmény: dinókiállítás.
Nagy lelkesedéssel kerestük, nagy nehezen meg is találtuk. Háát, a belépőjegy igencsak húzós volt, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy nem megyünk be mindannyian. Elsőre a Zsolti ment be a Mátéval, de hamar helyet cseréltünk. Sokfajta dinó volt, nagyok, műanyag (vagy mifene)-ból. De sajnos a hely kicsi volt, és bizony azt éreztem, hogy nem éri meg a pénzét a kiállítás. Persze Máténak nagyon tetszett, főleg, hogy ez időtájt épp egy dinós mese volt a kedvence, és a dinókra rá is lehetett mászni.
3. élmény: Veszprém, tűztorony
Rokonokhoz megérkeztünk, utána elmentünk sétálni kicsit. A 2 fiú felment a tűztoronyba (szintén nagy élmény), megnéztük a várat is.
Másnap elmentünk az állatkertbe. Samu elaludt a babakocsiban (igaz, nem végig), Máté pedig lelkesen nézte az állatokat. A kedvenc a majomház volt, ahol épp bent voltak a csimpánzok, és igencsak közel mentek az üveghez. Bizony, eléggé játékosak voltak, bemutatót tartottak, ami Mátét nagyon lenyűgözte. Megnéztük a többi állatot is (nem mindet), de elég volt.
Aztán a kis Kirában gyönyörködtünk, gyönyörű hajasbaba :)
Hazafelé megálltunk Zamárdiban fürdeni, de nagyon hideg volt a víz, már nem is volt igazi strandidő, úgyhogy nem időztünk sokat.
2010. június 18., péntek
Nyaralás 2010 Bp-Eger-Szilvásvárad
nagy tervezgetések közepette eljött a 2010 év első nyaralása.
Úticél Eger volt, de gondoltam, a gyerekeknek túl hosszú az Andocs-Eger távolság egy popsival megülve, ezért úgy terveztem a nyaralást, hogy odafele és visszafele is legyen program Bp-en, legalább addig pihennek a gyerekek. Így aztán igazán élménydúsra sikerült a 4 napos út.
1. nap:
Fél 9-kor indultunk, hogy ne legyen túl meleg és Samu a délelőtti alvását a kocsiban, út közben ejtse meg. A hajógyári szigeten T-home gyereksziget rendezvény volt, amiről úgy gondoltam, ideális egy gyerkőcnek (Máténak, Samunak mindegy, mi meg tűrünk :-))
Ideális választás volt, Máté nagyon jól érezte magát (Samu is). Az odaút kissé hosszúra sikerült. Na nem az autópályán töltöttünk plusz időt, hanem Budán keveregtünk (pedig volt térkép, mégis).
Máté épp a topogós korszakát éli, nem is akart először semmivel sem játszani, aztán hamar meggondolta magát, és alig tudtuk átcsábítani másik játékhoz, úgy megtetszettek neki.
Ami nagyon bejött neki: horgászás, ugrálóvár, kvad de megcsináltuk ketten a pöttyös kalózhajón is az összes feladatot, amivel kiérdemelt egy oklevelet és egy érmet is (aminek a közepére saját maga (segítséggel) készítette el a hajókormány lenyomatát).
Utcaseprő-, kukásautó, hótoló is volt kiállítva, bele is lehetett ülni-nagy öröm volt.
Samunak is tetszett, szó nélkül ült, nézelődött, aludt a babakocsiban, de volt kicsiknek játszóház, ahol mászhattak, játszhattak. Volt egy kis műanyag házikó, ahol az ajtó/ablak-nyitogatás volt a nagy kedvenc. És ámulattal nézte a nagyobb gyerekeket. Máté ott vasutazott.
Fél 5-kor indultunk tovább Egerbe, de már 8 óra is volt, mire odaértünk.
2. nap:
Azon megfontolásból, hogy vasárnap délután biztosan sokan vannak a strandon, Szilvásváradot tűztük ki célul, és az egri séta hétfőre tolódott.
Szintén délelőtti alvásidőre tettük az utazást :) Kisvasúttal felmentünk a Szalajka-völgybe, aztán lesétáltunk (miután apa felvitte Mátét az ősember-barlanghoz . Én addig Samuval sétáltam. Gyönyörű vidék). Megnéztük a Fátyol-vízesést is (csodaszép), és útközben még temérdek kisebb vízesést láthattunk. Aztán kocsival felmentünk a kilátóhoz (ameddig lehetett, onnan még egy jó meredek szakasz volt -na oda felklaftatni szenvedés volt : apa nyakában Mátéval, én a hátamra kötözött Samuval) Kilátás gyönyörű, csak lefele ne kelljen nézni a kilátóból.
3. nap:
Egri vár, marcipánmúzeum, Dobó-tér volt a tervben. Sajnos hétfői napon sok kiállítás múzeum zárva volt, de azért így sem unatkoztunk, pedig a délutánra tervezett fürdőzést elmosta az eső.
A várba alighogy felértünk égszakadás-földindulás volt. Borzasztóan dörgött, villámlott (én meg féltem), aztán nekiállt szakadni az eső. Samu aludt (szerencsére), Máté egy darabig jól bírta, de az egy óra várakozás megviselte a végére. Elállt az eső, lesétáltunk a kocsihoz, hogy visszamegyünk a szállásra hosszú ruháért (hideg lett). Amíg vártuk apát a kocsinál, megint leszakadt az ég, kicsit megáztunk, de nem annyira vészesen.
Átöltöztünk és irány vissza. persze a ronda felhők akkorra fordultak vissza, megint elkapott minket az eső. Vártunk egy darabig, aztán lementünk a panoptikumba. Utána már nem esett. Elsétáltunk a marcipánmúzeumba, ami hihetetlen gyönyörű. Voltam Keszthelyen is marc.múzeumban, de ez sokkal nagyobb, és sokkal több alkotás van. Hihetetlen, hogy mik nem készültek ott. Ablak nagyságú bélyeg, festmények marcipánból (pl. Van Gogh), mesekönyvek, lepkék, ember nagyságú borosüveg, a Minaret mása, és volt egy reneszánsz szoba, ami egy egész szoba, kottákkal, kanapéval, hegedűvel, kutyával. majd megpróbálom azt is feltenni, mert képet ott nem sokat csinált a Zsolti. Megjártuk a Minaret környékét és a Dobó teret is, aztán ettünk egy finomat, és vége is volt a napnak.
4. nap:
Összecihelődtünk reggel, és elindultunk fél 9-kor. A bp-i állatkert volt a cél, ahova kb fél 11 körül értünk (szintén a fővárosi közlekedés kevert be egy kicsit). Egy lelkes anyuka jóvoltából összerendeződtünk csoportba, így mindenki olcsóbban jutott be, amivel legalább egy ezrest mindenki spórolt :)
Az állatkert igazi kihívást jelentett (volna), Máté nem nagyon volt hajlandó addig sem gyalogolni, gondoltam, egész nap fog menni a harc apa nyakáért. Amikor beléptünk szinte rögtön megláttam a megoldást (ami Mátéból az elején szintén dacot váltott ki): a kiskocsit, amit húzni lehet gyerekkel együtt. Hurrá, hurrá. -Ez a legjobb ötlet!_ áldom azt az embert aki kitalálta!
Megnéztük az összes állatot, és a nagyfiúk beültek Noé bárkájába egy állatbemutatóra is.
Máté szerint az összes állat tetszett neki, és igazán jól érezte magát az állatkert játszóterén is. Samu is elvolt a kocsijában, és nagyon tetszett neki, amikor be lett ültetve a taligába Máté mellé.
Hazafelé borzasztóan rázott az autópálya, megállapítottuk, hogy azt is milyen rosszul csinálták meg. Aztán Zsolti egyszer úgy döntött, hogy ez még sem normális, megnézi a kerekeket. Megrugdosta őket, de nem látott semmi különöset. Visszaült, és indultunk tovább. Nem értünk azonban el sokáig: nem is mentünk túl gyorsan, és még a külső sávban mentünk, amikoris defektet kaptunk. Persze a kerékcseréhez szükséges kulcs ki volt nyílva, és nem állt meg senki (pedig én a 2 gyerekkel a szalagkorláton kívül álldogáltam :( ) Aztán a segítség rendőrbácsik személyében érkezett, akik szóltak valakinek, aki elindult segíteni, engem pedig a gyerekekkel, a 300 m-re lévő pihenőbe vittek, mert eléggé veszélyes helyen robbantunk le.
Mire apához kiért a segítség, egy segítőkész autós már megállt és kicserélték a kereket. Így kicsit később a tervezettnél, de épségben hazaértünk.
Másnap műszakira kellett vinni a kocsit, úgyhogy apa még este kereket hajkurászott.
Úticél Eger volt, de gondoltam, a gyerekeknek túl hosszú az Andocs-Eger távolság egy popsival megülve, ezért úgy terveztem a nyaralást, hogy odafele és visszafele is legyen program Bp-en, legalább addig pihennek a gyerekek. Így aztán igazán élménydúsra sikerült a 4 napos út.
1. nap:
Fél 9-kor indultunk, hogy ne legyen túl meleg és Samu a délelőtti alvását a kocsiban, út közben ejtse meg. A hajógyári szigeten T-home gyereksziget rendezvény volt, amiről úgy gondoltam, ideális egy gyerkőcnek (Máténak, Samunak mindegy, mi meg tűrünk :-))
Ideális választás volt, Máté nagyon jól érezte magát (Samu is). Az odaút kissé hosszúra sikerült. Na nem az autópályán töltöttünk plusz időt, hanem Budán keveregtünk (pedig volt térkép, mégis).
Máté épp a topogós korszakát éli, nem is akart először semmivel sem játszani, aztán hamar meggondolta magát, és alig tudtuk átcsábítani másik játékhoz, úgy megtetszettek neki.
Ami nagyon bejött neki: horgászás, ugrálóvár, kvad de megcsináltuk ketten a pöttyös kalózhajón is az összes feladatot, amivel kiérdemelt egy oklevelet és egy érmet is (aminek a közepére saját maga (segítséggel) készítette el a hajókormány lenyomatát).
Utcaseprő-, kukásautó, hótoló is volt kiállítva, bele is lehetett ülni-nagy öröm volt.
Samunak is tetszett, szó nélkül ült, nézelődött, aludt a babakocsiban, de volt kicsiknek játszóház, ahol mászhattak, játszhattak. Volt egy kis műanyag házikó, ahol az ajtó/ablak-nyitogatás volt a nagy kedvenc. És ámulattal nézte a nagyobb gyerekeket. Máté ott vasutazott.
Fél 5-kor indultunk tovább Egerbe, de már 8 óra is volt, mire odaértünk.
2. nap:
Azon megfontolásból, hogy vasárnap délután biztosan sokan vannak a strandon, Szilvásváradot tűztük ki célul, és az egri séta hétfőre tolódott.
Szintén délelőtti alvásidőre tettük az utazást :) Kisvasúttal felmentünk a Szalajka-völgybe, aztán lesétáltunk (miután apa felvitte Mátét az ősember-barlanghoz . Én addig Samuval sétáltam. Gyönyörű vidék). Megnéztük a Fátyol-vízesést is (csodaszép), és útközben még temérdek kisebb vízesést láthattunk. Aztán kocsival felmentünk a kilátóhoz (ameddig lehetett, onnan még egy jó meredek szakasz volt -na oda felklaftatni szenvedés volt : apa nyakában Mátéval, én a hátamra kötözött Samuval) Kilátás gyönyörű, csak lefele ne kelljen nézni a kilátóból.
3. nap:
Egri vár, marcipánmúzeum, Dobó-tér volt a tervben. Sajnos hétfői napon sok kiállítás múzeum zárva volt, de azért így sem unatkoztunk, pedig a délutánra tervezett fürdőzést elmosta az eső.
A várba alighogy felértünk égszakadás-földindulás volt. Borzasztóan dörgött, villámlott (én meg féltem), aztán nekiállt szakadni az eső. Samu aludt (szerencsére), Máté egy darabig jól bírta, de az egy óra várakozás megviselte a végére. Elállt az eső, lesétáltunk a kocsihoz, hogy visszamegyünk a szállásra hosszú ruháért (hideg lett). Amíg vártuk apát a kocsinál, megint leszakadt az ég, kicsit megáztunk, de nem annyira vészesen.
Átöltöztünk és irány vissza. persze a ronda felhők akkorra fordultak vissza, megint elkapott minket az eső. Vártunk egy darabig, aztán lementünk a panoptikumba. Utána már nem esett. Elsétáltunk a marcipánmúzeumba, ami hihetetlen gyönyörű. Voltam Keszthelyen is marc.múzeumban, de ez sokkal nagyobb, és sokkal több alkotás van. Hihetetlen, hogy mik nem készültek ott. Ablak nagyságú bélyeg, festmények marcipánból (pl. Van Gogh), mesekönyvek, lepkék, ember nagyságú borosüveg, a Minaret mása, és volt egy reneszánsz szoba, ami egy egész szoba, kottákkal, kanapéval, hegedűvel, kutyával. majd megpróbálom azt is feltenni, mert képet ott nem sokat csinált a Zsolti. Megjártuk a Minaret környékét és a Dobó teret is, aztán ettünk egy finomat, és vége is volt a napnak.
4. nap:
Összecihelődtünk reggel, és elindultunk fél 9-kor. A bp-i állatkert volt a cél, ahova kb fél 11 körül értünk (szintén a fővárosi közlekedés kevert be egy kicsit). Egy lelkes anyuka jóvoltából összerendeződtünk csoportba, így mindenki olcsóbban jutott be, amivel legalább egy ezrest mindenki spórolt :)
Az állatkert igazi kihívást jelentett (volna), Máté nem nagyon volt hajlandó addig sem gyalogolni, gondoltam, egész nap fog menni a harc apa nyakáért. Amikor beléptünk szinte rögtön megláttam a megoldást (ami Mátéból az elején szintén dacot váltott ki): a kiskocsit, amit húzni lehet gyerekkel együtt. Hurrá, hurrá. -Ez a legjobb ötlet!_ áldom azt az embert aki kitalálta!
Megnéztük az összes állatot, és a nagyfiúk beültek Noé bárkájába egy állatbemutatóra is.
Máté szerint az összes állat tetszett neki, és igazán jól érezte magát az állatkert játszóterén is. Samu is elvolt a kocsijában, és nagyon tetszett neki, amikor be lett ültetve a taligába Máté mellé.
Hazafelé borzasztóan rázott az autópálya, megállapítottuk, hogy azt is milyen rosszul csinálták meg. Aztán Zsolti egyszer úgy döntött, hogy ez még sem normális, megnézi a kerekeket. Megrugdosta őket, de nem látott semmi különöset. Visszaült, és indultunk tovább. Nem értünk azonban el sokáig: nem is mentünk túl gyorsan, és még a külső sávban mentünk, amikoris defektet kaptunk. Persze a kerékcseréhez szükséges kulcs ki volt nyílva, és nem állt meg senki (pedig én a 2 gyerekkel a szalagkorláton kívül álldogáltam :( ) Aztán a segítség rendőrbácsik személyében érkezett, akik szóltak valakinek, aki elindult segíteni, engem pedig a gyerekekkel, a 300 m-re lévő pihenőbe vittek, mert eléggé veszélyes helyen robbantunk le.
Mire apához kiért a segítség, egy segítőkész autós már megállt és kicserélték a kereket. Így kicsit később a tervezettnél, de épségben hazaértünk.
Másnap műszakira kellett vinni a kocsit, úgyhogy apa még este kereket hajkurászott.
2010. június 17., csütörtök
2009. augusztus 25., kedd
Nyaralás
Aug. 20-án, csütörtökön, elindultunk az első 4 fős nyaralásunkra. Nem terveztünk sokat, csak pár napra mentünk, de nem akartunk unatkozni, ezért minden napra csináltunk programot.
Felsőörsre indultunk, de szeretjük összekötni a kellemest a hasznossal, ezért odafele beugrottunk Szabadiba az egyik barátnőm kislányát megnézni. Szonja épp egy nappal született később, mint Samu. Helyes kislány . Olyan édesek voltak, ahogy szemlélték egymást Samuval.
Fűzfőnél a bobpályára rétünk be, de nagyon sokan voltak. Sebaj, azért egy sor végigálltunk, Máté apával csúszott. Borzasztóan tetszett neki, ezért ígéretet tettünk, ha szombaton, hazajövetelkor az idő engedi, visszatérünk.
A nyaralónál levágott egy hisztit, mert nem akarta, hogy majd este ott aludjunk, de addigra mire sorra került, nem volt semmi gond. Délután lementünk Almádiba a strandra. nagyon sokan voltak ott is, de találtunk egy árnyékos helyet. tetszett a homokozás és a Balcsi is (persze mikor nem tetszett neki).
Samu persze végig nagyon jó kisfiú volt, ő bárhol képes elaludni, na meg persze szopizni is, így nincs akadály előttünk, mehetünk bárhova. Persze én is nyugodtan bárhol megetetem, de azért a strandon egy pólót felvettem, amikor megetettem.
A pónilovaglás is bejött Máténak (még jó, hogy Almádiban is bornapok voltak, így program volt bőven).
Pénteken az állatkert volt tervbe véve. Amikor Veszprémbe értünk (fél 10 körül), mindenki reggelizett (apa és Máté szalámit, Sami tejcit), aztán Samu elaludt, mi pedig nekivágtunk a rengeteg állat megtekintésének. Minden érdekes volt, sokat változott az elrendezés, az utolsó látogatásunk óta (2 éve voltunk már Mátéval). Persze az uraság lusta volt menni (többnyire), ezért apa nyakából szemlélődött, Samu pedig végigaludta az állatkerti látogatást. Még egy középiskolai osztálytársammal is összefutottunk nagy örömömre.
A nagynénéméknél ebédeltünk, addigra Samu is felébredt, aztán újra a strandra látogattunk délután.
Szombaton az összepakolás után elindultunk haza, és bár rossz időt jósoltak, annyira nem volt rossz, csak a szél fújt egy kicsit, de a bobozáshoz jó volt az idő. % jegyet vettünk, 2-szer én is csúsztam Mátéval, Samu pedig, amíg apával csúsztak, rajtam aludt. Ekkor is elég sokan voltak, de nem annyian, mint csütörtökön, és míg apáék a sorban álltak, ill. csúsztak, mi Samuval egy kicsit hátrébb várakoztunk, hogy ne kelljen annyiszor végigállni a sort.
Jó volt, nagyon tetszett Máténak is, már kérdezgeti, hogy mikor megyünk megint. Fénykép is készül minden csúszásról, és lehet ajándéktárgyat csináltatni. Pl. hűtőmágnes, fénykép, kép pólóra, kulcstartó ...
Mi is kérünk egy hűtőmágnest, amit Máté azóta is folyamatosan nézeget.
Hazafelé megálltunk Bábonymegyeren (falunap volt), hogy ugrálóvárazhasson egy kicsit, és persze a körhintára is felült egyszer. Végülis nem nyaralunk olyan sokat, az élmények meg gyűljenek.
Felsőörsre indultunk, de szeretjük összekötni a kellemest a hasznossal, ezért odafele beugrottunk Szabadiba az egyik barátnőm kislányát megnézni. Szonja épp egy nappal született később, mint Samu. Helyes kislány . Olyan édesek voltak, ahogy szemlélték egymást Samuval.
Fűzfőnél a bobpályára rétünk be, de nagyon sokan voltak. Sebaj, azért egy sor végigálltunk, Máté apával csúszott. Borzasztóan tetszett neki, ezért ígéretet tettünk, ha szombaton, hazajövetelkor az idő engedi, visszatérünk.
A nyaralónál levágott egy hisztit, mert nem akarta, hogy majd este ott aludjunk, de addigra mire sorra került, nem volt semmi gond. Délután lementünk Almádiba a strandra. nagyon sokan voltak ott is, de találtunk egy árnyékos helyet. tetszett a homokozás és a Balcsi is (persze mikor nem tetszett neki).
Samu persze végig nagyon jó kisfiú volt, ő bárhol képes elaludni, na meg persze szopizni is, így nincs akadály előttünk, mehetünk bárhova. Persze én is nyugodtan bárhol megetetem, de azért a strandon egy pólót felvettem, amikor megetettem.
A pónilovaglás is bejött Máténak (még jó, hogy Almádiban is bornapok voltak, így program volt bőven).
Pénteken az állatkert volt tervbe véve. Amikor Veszprémbe értünk (fél 10 körül), mindenki reggelizett (apa és Máté szalámit, Sami tejcit), aztán Samu elaludt, mi pedig nekivágtunk a rengeteg állat megtekintésének. Minden érdekes volt, sokat változott az elrendezés, az utolsó látogatásunk óta (2 éve voltunk már Mátéval). Persze az uraság lusta volt menni (többnyire), ezért apa nyakából szemlélődött, Samu pedig végigaludta az állatkerti látogatást. Még egy középiskolai osztálytársammal is összefutottunk nagy örömömre.
A nagynénéméknél ebédeltünk, addigra Samu is felébredt, aztán újra a strandra látogattunk délután.
Szombaton az összepakolás után elindultunk haza, és bár rossz időt jósoltak, annyira nem volt rossz, csak a szél fújt egy kicsit, de a bobozáshoz jó volt az idő. % jegyet vettünk, 2-szer én is csúsztam Mátéval, Samu pedig, amíg apával csúsztak, rajtam aludt. Ekkor is elég sokan voltak, de nem annyian, mint csütörtökön, és míg apáék a sorban álltak, ill. csúsztak, mi Samuval egy kicsit hátrébb várakoztunk, hogy ne kelljen annyiszor végigállni a sort.
Jó volt, nagyon tetszett Máténak is, már kérdezgeti, hogy mikor megyünk megint. Fénykép is készül minden csúszásról, és lehet ajándéktárgyat csináltatni. Pl. hűtőmágnes, fénykép, kép pólóra, kulcstartó ...
Mi is kérünk egy hűtőmágnest, amit Máté azóta is folyamatosan nézeget.
Hazafelé megálltunk Bábonymegyeren (falunap volt), hogy ugrálóvárazhasson egy kicsit, és persze a körhintára is felült egyszer. Végülis nem nyaralunk olyan sokat, az élmények meg gyűljenek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)