Temetőlátogatás

November 1.
Mindenszentek napja

Már előtte nap szó volt róla, hogy ilyenkor megemlékezünk azokról, akik már nem lehetnek közöttünk (papák, dédik), virágot viszünk a sírjaikra és gyertyát gyújtunk az emlékükre.
Vera mamáékkal akartak elmenni a kisbári temetőbe ... mind2 fiú. El is mentek, nem is volt semmi gond: Sami nem is akart gyertyát gyújtani, Máté annál lelkesebb volt.
Aztán elsején délután mi is felkerekedtünk ... Petit itthon hagytuk, hisz lefoglalt volna egy embert, és hátha a 2 fiúval kudarcba fulladt volna a temetőlátogatás.

3 körül indultunk. A temetőben Máté vitte a szatyrot, amiben a gyertyák, mécsesek voltak. Annyira sietett, futott a papa sírjához, hogy esett egy hatalmasat, a szatyor kiszakadt, megértem utána a sok mécsest vinni ...
Nyugi volt egyébként, lelkesen, gyújtogattak , persze Saminak az oltogatás jobban ment ... ahogy akarta a gyertyáról gyújtani a másikat,a viasz rácsöppent a már égőre, és elaludt ... ez profin ment neki :)
Kb. egy órát voltunk a temetőbe, mire minden szerettünk sírját végigjártuk ... itthon a mama addigra elaltatta Petit, úgyhogy minden zökkenőmentesen ment.

Máté gondolatok

A játszótéren voltam a gyerekekkel, amikor Máté ezt mondta:
Inkább azt kellett volna kívánnom, hogy aki meghalt, az újra éljen. Ásót raknék a sírjukba, hogy ki tudják ásni magukat.
Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, aztán azt mondtam neki, hogy ez egy olyan kívánság, ami sajnos nem teljesülhet. Szomorú lett, majd kitalált mást:
Akkor azt kívánom, hogy aki él, az soha ne haljon meg.
Na bumm ...
Szintén lehetetlen, -mondtam- megszületünk, kisgyerekek vagyunk, felnövünk, megöregszünk, meghalunk. Ez az élet rendje.
Akkor ennyiben maradtunk, ott nem is firtatta tovább, viszont pár órával később sírva jött haza a mamától.
Ő nem akar meghalni. :(
Próbáltam elmagyarázni neki, hogy az még nagyon sokára lesz (de ő soha nem akar!), addig még örülünk egymásnak, jókat, játszunk, szeretjük egymást ...stb,stb, de szinte lehetetlen volt hatni rá, csak sírt keservesen. Próbáltam vigasztalni, végülis megnyugodott, nem is hozta elő azóta, de igazából nem tudom, hogy kezeljem ezt az egészet.
Tavaly is volt egy ilyen időszaka, amikor érdekelte az elmúlás, de aztán nem izgatta.
Az igazság az, hogy én sem vagyok ezzel a kérdéssel teljesen kibékülve. Akár az én számból is hangozhattak volna az ő szavai, mondatai, csak én tudom, hogy mi a való helyzet, de attól még jó lenne ...
Sajnálom szegényt, hogy ilyen témák is vannak, persze tudom, hogy ez is hozzátartozik a teljességhez, nem lehet mindentől megóvni őket, csak tényleg nem egy vidám téma, és neki is fel kell dolgoznia ezt is.
Igazából nem is tudom, hogy jutott éppen most eszébe. Talán onnan, hogy a Laci a homokba temetett dolgokat, játékokat, bogarat. Végülis nem ez a lényeg, máskor is eszébe juthatott volna ... kellemetlen, de erről is kell beszélni, ha érdeklődik.
Na persze beszéltem neki arról is, hogy aki meghal, az a mennyországba kerül, ahol örökre boldog lesz, ahol vele lesznek, akiket szeret, de az meg még megfoghatatlanabb ... de hiszem, hogy van egy ilyen hely, hisz nem lehet annyi a sorsunk, hogy csak itt a földön élünk. Ennél többre kell, hogy hivatottak legyünk.
Mert ahogy a szám is mondja : Kell ott fenn egy ország ...
Mert KELL ...