Idén is megrendezték a mi falunkon is áthaladó biciklis versenyt (http://www.extrememan113.hu/versenykiiras). Mi idén nem készültünk rá (mármint a szurkolásra) annyira, mint tavaly. Tudtam, hogy lesz, de csak vasárnap, anyuéktól hazafelé jutott el tényleg az agyamig, amikor a sárga pólós irányítókat láttam.
Siettünk volna aludni, de azért egy kicsit, 20-25 percre azért kiálltunk a ház elé szurkolni a versenyzőknek Samuval és Petivel.
Nagyon aranyosak voltak, Sami mindenkinek kiabált, hogy hajrá, hajrá, Peti meg amikor elfáradt a kiabálásba, akkor tapsolt. Örömmel nyugtázták sok versenyző után, hogy visszaintegetett a bácsi, vagy mutatott valamit, vagy akár ő is "hajrá, hajrá"-zott, vagy mosolygott. És ez nekik elég is volt jutalmul ... Mondtam nekik, hogy mennyire örülnek, hogy te itt állsz és szurkolsz nekik. Akkor is, ha épp "csak" egy mosoly telik tőlük a szenvedések közepedte.
Le a kalappal minden versenyző előtt, aki ekkora teljesítményre képes!
Ami miatt korábban akartunk délután lefeküdni, az az volt, hogy Samci buszozni szeretett volna. Marika mama ment busszal Siófokra a dédihez a kórházba, őt akarta elkísérni Samu. Ehhez viszont aludnia kellett legalább egy kicsit. A busz 1/4 3-kor indult. A kicsit későbbi alvás nem akadályozta ebben, már idő nap előtt felkelt, majd nagy lelkesedéssel indult neki a nagy kalandnak. Tetszett is neki (menetrend szerinti buszon még nem is ült, az önkormányzat buszán is talán 1-2-szer), de hazafelére már elfáradt ... de megérte neki :)
Máté sem lógatta vasárnap itthon a lábát. Ő a Bandival és a Norbikával teljesítette egyik nagy-nagy vágyát: horgászott. Norbi már régóta nagy pecás (unokatesóm 4.-es fia), a papája meg pláne ... Máté is nagyon régóta rágja az apja fülét a horgászás miatt, de nekünk nincs rendes felszerelésünk, anélkül meg mi értelme lenne. De így teljesült a vágya, nagy boldogsággal ért haza az 5 órán át tartó pecázásról. És csak mesélt, mesélt és mesélt ...
A dédi ígért neki rendes horgászfelszerelést, amit elvileg a mai napon meg is kap. És akkor rettegjetek halacskák!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: verseny. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: verseny. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. július 2., szerda
2014. április 20., vasárnap
Atlétika verseny
A körzeti döntő előtt iskolánkban is megrendezték az atlétika versenyt.
3 versenyszám volt: 60 m-es futás, kislabdahajítás és 300 m-es fután (az 1-2. osztályosoknak).
Jelentkezni lehetett rá az osztáyfőnököknél. Meglepő módon, erre a megmérettetésre többen jelentkeztek, mint pár héttel korábban a futóversenyre (ami szintén 300 m volt).
örültem a lelkesedésüknek, és még csak véletlenül sem szerettem volna senki kedvét letörni ...
Igaz, hogy én személyesen nem tudtam részt venni ezen a versenyen (épp továbbképzésen voltam), de a kolléganőnek otthagytam a fényképezőt, hogy legalább képekben lássam a gyerekeimet.
Mikor hazaértem, Mátéhoz az első kérdésem volt, hogy milyen volt és hogy sikerült a verseny, mert anyutól már hallottam előtte, hogy nagyon elkeseredett, és bár a pályán még tartotta magát, de utána az iskolába visszaérve sírva is fakadt.
Merthogy mindig olyan lelkesedéssel és nagy reményekkel vág neki ezeknek a versenyeknek. És hiába magyarázom neki, hogy idén nincs nagy esélye, hisz a másodikasokkal vannak együtt, mégis annyira nyerni szeretne.
Próbáltam bele leket önteni, bár igaz, hogy amikor nekem mesélte, már nem volt annyira elkeseredve, de szomorúan jegyezte meg, hogy a 6. lett. 11-ből, és elsős csak egy volt előtte, a kis barátja, akinek igencsak jó mozgása van, képtelenség leelőzni őt.
Ez a 300 m-es futás volt, amit már többször futott Máté is. A pár héttel korábbin sétált is egy kicsit, túl erős volt a kezdés, de most végig tudta ügyesen futni, sőt, délelőtt tesiórán is ő a két kör helyett 3-at futott.
A 60 m-es futásról nincs képen, eredményt sem tudok, de azzal tisztában vagyok, hogy rövid távon Máté nem olyan ügyes, mert nincs olyan jó testalkata sem, és a mozgása sem olyan, ritmusérzéke is hagy kívánnivalót maga után. De lelkes volt ...
Kislabdát nem nagyon hajítottak még, velem gyakorolták délelőtt, meg ők még helyből dobják. Nem is lenne értelme a nekifutásnak, mert ők még úgy gondolják, hogy minnél messzebbről futnak neki, annál nagyobbat tudnak dobni. Pedig nem is.
Próbálkoztak, figyeltek arra, amit megbeszéltünk (vagy nem), de becsületesen küzdöttek. Máté elmondása szerint a 3-ból egy érvénytelen lett neki, mert belépett, és a képek tanusága alapján mégiscsak nekifutottak előtte. Jobban jártak volna, ha helyből dobtak volna.
A körzeti döntőre az összesített első 3 jut tovább, ill. a versenyszámok első helyezettje.
Összesítettben P. Kristóf lett a 3. (nagyon ügyes volt), és 2 gyerkőc mehet még tőlem, egy kisfiú kislabdahajításból és egy kislány 300 m-es futásból.
Az ő egyéni oklevelük mellett az osztály "A legsportosabb osztály" oklevelét is megkapta.
3 versenyszám volt: 60 m-es futás, kislabdahajítás és 300 m-es fután (az 1-2. osztályosoknak).
Jelentkezni lehetett rá az osztáyfőnököknél. Meglepő módon, erre a megmérettetésre többen jelentkeztek, mint pár héttel korábban a futóversenyre (ami szintén 300 m volt).
örültem a lelkesedésüknek, és még csak véletlenül sem szerettem volna senki kedvét letörni ...
Igaz, hogy én személyesen nem tudtam részt venni ezen a versenyen (épp továbbképzésen voltam), de a kolléganőnek otthagytam a fényképezőt, hogy legalább képekben lássam a gyerekeimet.
Mikor hazaértem, Mátéhoz az első kérdésem volt, hogy milyen volt és hogy sikerült a verseny, mert anyutól már hallottam előtte, hogy nagyon elkeseredett, és bár a pályán még tartotta magát, de utána az iskolába visszaérve sírva is fakadt.
Merthogy mindig olyan lelkesedéssel és nagy reményekkel vág neki ezeknek a versenyeknek. És hiába magyarázom neki, hogy idén nincs nagy esélye, hisz a másodikasokkal vannak együtt, mégis annyira nyerni szeretne.
Próbáltam bele leket önteni, bár igaz, hogy amikor nekem mesélte, már nem volt annyira elkeseredve, de szomorúan jegyezte meg, hogy a 6. lett. 11-ből, és elsős csak egy volt előtte, a kis barátja, akinek igencsak jó mozgása van, képtelenség leelőzni őt.
Ez a 300 m-es futás volt, amit már többször futott Máté is. A pár héttel korábbin sétált is egy kicsit, túl erős volt a kezdés, de most végig tudta ügyesen futni, sőt, délelőtt tesiórán is ő a két kör helyett 3-at futott.
A 60 m-es futásról nincs képen, eredményt sem tudok, de azzal tisztában vagyok, hogy rövid távon Máté nem olyan ügyes, mert nincs olyan jó testalkata sem, és a mozgása sem olyan, ritmusérzéke is hagy kívánnivalót maga után. De lelkes volt ...
Kislabdát nem nagyon hajítottak még, velem gyakorolták délelőtt, meg ők még helyből dobják. Nem is lenne értelme a nekifutásnak, mert ők még úgy gondolják, hogy minnél messzebbről futnak neki, annál nagyobbat tudnak dobni. Pedig nem is.
Próbálkoztak, figyeltek arra, amit megbeszéltünk (vagy nem), de becsületesen küzdöttek. Máté elmondása szerint a 3-ból egy érvénytelen lett neki, mert belépett, és a képek tanusága alapján mégiscsak nekifutottak előtte. Jobban jártak volna, ha helyből dobtak volna.
A körzeti döntőre az összesített első 3 jut tovább, ill. a versenyszámok első helyezettje.
Összesítettben P. Kristóf lett a 3. (nagyon ügyes volt), és 2 gyerkőc mehet még tőlem, egy kisfiú kislabdahajításból és egy kislány 300 m-es futásból.
Az ő egyéni oklevelük mellett az osztály "A legsportosabb osztály" oklevelét is megkapta.
2013. szeptember 22., vasárnap
Futóverseny
A tanév kezdésével szinte egy időben (vagy csak pár hét csúszással) megkezdődnek a sportversenyek is. A 3. héten tartott értekezleten derült ki, hogy hamarosan lesz a mezei futás területi döntője, amit meg kell előzzön a helyi iskolai verseny. Péntek az a nap, amikor versenyt lehet rendezni - ennek több oka van, ezt nem részletezném- és mivel a 27-e már foglalt az elsősök beavatása, köszöntése miatt, ezért hirtelen jött, hogy 20-án kell megrendezni az iskolai fordulót.
A kis elsőseimet jól bebolondítottam, lelkesítettem őket, hogy minél többen jelentkezzenek, és próbálják ki magukat. Igaz, hogy a betonpályát még tornaórán sem látták, és fel sem tudták mérni, mit is jelent azon 3 kört futni, de a lelkesítő beszédem nagyon hatásos lehetett, mert semelyik osztályból nem volt annyi jelentkező, mint tőlünk.
Már előre leszögeztem nekik azt is, hogy senki ne keseredjen el akkor sem, ha utolsó lesz. Mert: 1. a részvétel a fontos, 2. nem futottak soha ennyit (azt hiszem, 400 m), 3. a másodikosokkal voltak egy csoportban, akiknek egy éve napi tesiórájuk volt, fociedzés, meccs, stb - tehát sokkal edzettebbek.
Már most előre nevettek viszont, hogy jövőre másik korcsoportba kerülnek, és akkor majd ők futnak a kis elsősökkel - senkinek nem esett le, hogy most ők azok a kicsi elsősök :)
Nagy lelkesen indultunk fel a pályához, ahol egy bemelegítő kör és egy kis bemelegítés után az 1-2. osztályos fiúk sorakoztak fel (ők voltak a legtöbben, 11-en). Persze a nagyobbak gyorsabban kezdték az első kört, a picik meg igyekeztek velük futni, de mindenkin látszott, hogy túl erős volt a kezdés. De nagy örömömre mindenki végigfutotta, ügyesen, kitartóan. A 2.-asok arattak nagyobb sikert, de Máté kis barátja, Kristóf az utolsó métereken felverekedte magát a 2. helyre. Nagyon szép eredmény, de ne felejtsük el, hogy ő is egy éve rendszeresen focizik. Szóval edzett.
Máté 7. lett, és a célba érkezés után csak pihegett (mint mindenki más)- de nagyon büszke voltam rá, hisz már a 2. körnél láttam rajta, hogy fáradt, de becsülettel végigfutotta! És ha csak az osztálytársait nézem, akkor 3. lett, de a 2. kisfiú évismétlő, szóval jövőre más korcsoportban lesz.
Szegénykém viszont elég csalódott volt, keservesen sírt, el is bújt, mert ő előrébb szeretett volna végezni. Hiába mondtam neki mindenféle vigasztaló szót, süket fülekre talált ... aztán megbékélt azzal, hogy 7. lett, hisz a társai közül volt, akit maga mögött hagyott. Az újabb sírásroham akkor kapta el, amikor kiderült, hogy a kis barátja 2. lett, és így mehet a területi döntőre ... mert ez igazságtalanság ... hisz ő is csak elsős.
De aztán megbékélt, remélem a kedve nem ment el a futástól, ha már kezdetben ilyen nagy volt a lelkesedése. És azért azt sem felejtsük el, hogy Máté nem egy mozgásbajnok, olyan kis esetlen a mozgása, nem jó a mozgáskoordinációja, és semmi ritmusérzéke. A lelkesedését azonban semmi pénzért le nem törném :)
Képek is készültek, és itt megtekinthetők.
A kis elsőseimet jól bebolondítottam, lelkesítettem őket, hogy minél többen jelentkezzenek, és próbálják ki magukat. Igaz, hogy a betonpályát még tornaórán sem látták, és fel sem tudták mérni, mit is jelent azon 3 kört futni, de a lelkesítő beszédem nagyon hatásos lehetett, mert semelyik osztályból nem volt annyi jelentkező, mint tőlünk.
Már előre leszögeztem nekik azt is, hogy senki ne keseredjen el akkor sem, ha utolsó lesz. Mert: 1. a részvétel a fontos, 2. nem futottak soha ennyit (azt hiszem, 400 m), 3. a másodikosokkal voltak egy csoportban, akiknek egy éve napi tesiórájuk volt, fociedzés, meccs, stb - tehát sokkal edzettebbek.
Már most előre nevettek viszont, hogy jövőre másik korcsoportba kerülnek, és akkor majd ők futnak a kis elsősökkel - senkinek nem esett le, hogy most ők azok a kicsi elsősök :)
Nagy lelkesen indultunk fel a pályához, ahol egy bemelegítő kör és egy kis bemelegítés után az 1-2. osztályos fiúk sorakoztak fel (ők voltak a legtöbben, 11-en). Persze a nagyobbak gyorsabban kezdték az első kört, a picik meg igyekeztek velük futni, de mindenkin látszott, hogy túl erős volt a kezdés. De nagy örömömre mindenki végigfutotta, ügyesen, kitartóan. A 2.-asok arattak nagyobb sikert, de Máté kis barátja, Kristóf az utolsó métereken felverekedte magát a 2. helyre. Nagyon szép eredmény, de ne felejtsük el, hogy ő is egy éve rendszeresen focizik. Szóval edzett.
Máté 7. lett, és a célba érkezés után csak pihegett (mint mindenki más)- de nagyon büszke voltam rá, hisz már a 2. körnél láttam rajta, hogy fáradt, de becsülettel végigfutotta! És ha csak az osztálytársait nézem, akkor 3. lett, de a 2. kisfiú évismétlő, szóval jövőre más korcsoportban lesz.
Szegénykém viszont elég csalódott volt, keservesen sírt, el is bújt, mert ő előrébb szeretett volna végezni. Hiába mondtam neki mindenféle vigasztaló szót, süket fülekre talált ... aztán megbékélt azzal, hogy 7. lett, hisz a társai közül volt, akit maga mögött hagyott. Az újabb sírásroham akkor kapta el, amikor kiderült, hogy a kis barátja 2. lett, és így mehet a területi döntőre ... mert ez igazságtalanság ... hisz ő is csak elsős.
De aztán megbékélt, remélem a kedve nem ment el a futástól, ha már kezdetben ilyen nagy volt a lelkesedése. És azért azt sem felejtsük el, hogy Máté nem egy mozgásbajnok, olyan kis esetlen a mozgása, nem jó a mozgáskoordinációja, és semmi ritmusérzéke. A lelkesedését azonban semmi pénzért le nem törném :)
Képek is készültek, és itt megtekinthetők.
2013. július 4., csütörtök
ExtremeMan 113
Még az iskola utolsó hetében az igazgató-asszony minden kisgyerek figyelmét felhívta rá, hogy a nyári szünet ideje alatt, június 31-én, egy kerékpáros verseny mezőnye halad át a falunkon. Aki teheti, szurkoljon nekik!
Aztán a verseny előtti héten egyéb felkérés is érkezett: a verseny szervezői díjakat gyűjtöttek azokból a falvakból, amelyeken keresztülhalad a mezőny. De mit is tud felajánlani egy kis falu? Pl. Igal, ahol gyógyfürdő is van, na meg szállodák, fel tudott ajánlani egy-egy fürdőbelépőt, egy-egy 1-2 éjszakás szállást, de mi? Arra jutottunk, hogy egy iskola mi mást tud felajánlani, mint rajzot, festményt, képet.
Úgyhogy az egyik kolléga nekiállt egy festménynek, Szent Ferencről, mivel Szent Ferenc Ált. Iskola vagyunk, és meg a templomot örökítettem meg. Ezeket a felajánlásokat, amiből 30 gyűlt össze összesen, a verseny végén kisorsolták a résztvevők között.
Remélem, az én rajzomat az a versenyző nyerte, aki a verseny előtti héten elkerekezett Andocsra, és ellátogatott a templomba. Vagy ha nem ő, akkor egy olyan, aki ezt értékelni fogja.
És akkor a versenyről röviden:
Az "ExtremeMan 113" egy hosszú távú triatlonverseny, ami 1900 m úszásból, 90 km kerékpározásból és 3*7,03 km futásból áll. A nagyatádi nagy verseny felkészítője (Ironman)), mert épp mindenből a fele távot kell teljesíteni. Nagyon kemény. Szerintem már ez is, hát még a teljes táv. Bár a célba érkezés felemelő lehet :)
Vasárnap délelőtt mindig anyuéknál vagyunk, és most a verseny miatt kb. 3/4 órával előbb jöttünk haza. Nem akartam a verseny ideje alatt bóklászni, bár nem egy kupacban jöttek a versenyzők.
Az önkormányzattól kapott papír szerint 1/2 12 és 14 óra között haladnak át a falunkon. Ebben az oda- és vissza is bent van, mert a fordulójuk a szomszéd faluban, Nágocson volt.
Samcival lelkesen vártuk őket, kiültünk a ház előtti partoldalra, Pepcsi addig még homokozott.
Ahányszor jött egy-egy bringás, lelkesen tapsoltunk mindenkinek. Ők pedig értékelték :) Aminek Sami rettentő mód örült. Minek is? Ha visszaintegettek, vagy kezükre támaszkodva tapsoltak, vagy ha mosolyra húzódott a szájuk, vagy ha visszaszóltak. És tetszett neki az is, amikor visszafelé épp látta, ahogy a banánt eszi valamelyik versenyző, vagy iszik (mente közben -számára ez hatalmas szó), vagy épp egy szendvics lógott kis a srác szájából.
Amikor pedig én Pepcsit vittem aludni, ő akkor is lelkesen tapsolt, és kiabált is nekik.
Nem tudtuk azonban végignézni, elfáradt Sami, hisz épp alvásidő volt, de így is nagyon sok versenyzőt biztattunk. Aztán ő aludni ment.
Mi örültünk ennek a versenynek, mert nem lát ilyet minden nap az ember.
Itt pedig részletesebben olvashat róla, akit érdekel:
http://www.extrememan113.hu/
Aztán a verseny előtti héten egyéb felkérés is érkezett: a verseny szervezői díjakat gyűjtöttek azokból a falvakból, amelyeken keresztülhalad a mezőny. De mit is tud felajánlani egy kis falu? Pl. Igal, ahol gyógyfürdő is van, na meg szállodák, fel tudott ajánlani egy-egy fürdőbelépőt, egy-egy 1-2 éjszakás szállást, de mi? Arra jutottunk, hogy egy iskola mi mást tud felajánlani, mint rajzot, festményt, képet.
Úgyhogy az egyik kolléga nekiállt egy festménynek, Szent Ferencről, mivel Szent Ferenc Ált. Iskola vagyunk, és meg a templomot örökítettem meg. Ezeket a felajánlásokat, amiből 30 gyűlt össze összesen, a verseny végén kisorsolták a résztvevők között.
Remélem, az én rajzomat az a versenyző nyerte, aki a verseny előtti héten elkerekezett Andocsra, és ellátogatott a templomba. Vagy ha nem ő, akkor egy olyan, aki ezt értékelni fogja.
És akkor a versenyről röviden:
Az "ExtremeMan 113" egy hosszú távú triatlonverseny, ami 1900 m úszásból, 90 km kerékpározásból és 3*7,03 km futásból áll. A nagyatádi nagy verseny felkészítője (Ironman)), mert épp mindenből a fele távot kell teljesíteni. Nagyon kemény. Szerintem már ez is, hát még a teljes táv. Bár a célba érkezés felemelő lehet :)
Vasárnap délelőtt mindig anyuéknál vagyunk, és most a verseny miatt kb. 3/4 órával előbb jöttünk haza. Nem akartam a verseny ideje alatt bóklászni, bár nem egy kupacban jöttek a versenyzők.
Az önkormányzattól kapott papír szerint 1/2 12 és 14 óra között haladnak át a falunkon. Ebben az oda- és vissza is bent van, mert a fordulójuk a szomszéd faluban, Nágocson volt.
Samcival lelkesen vártuk őket, kiültünk a ház előtti partoldalra, Pepcsi addig még homokozott.
Ahányszor jött egy-egy bringás, lelkesen tapsoltunk mindenkinek. Ők pedig értékelték :) Aminek Sami rettentő mód örült. Minek is? Ha visszaintegettek, vagy kezükre támaszkodva tapsoltak, vagy ha mosolyra húzódott a szájuk, vagy ha visszaszóltak. És tetszett neki az is, amikor visszafelé épp látta, ahogy a banánt eszi valamelyik versenyző, vagy iszik (mente közben -számára ez hatalmas szó), vagy épp egy szendvics lógott kis a srác szájából.
Amikor pedig én Pepcsit vittem aludni, ő akkor is lelkesen tapsolt, és kiabált is nekik.
Nem tudtuk azonban végignézni, elfáradt Sami, hisz épp alvásidő volt, de így is nagyon sok versenyzőt biztattunk. Aztán ő aludni ment.
Mi örültünk ennek a versenynek, mert nem lát ilyet minden nap az ember.
Itt pedig részletesebben olvashat róla, akit érdekel:
http://www.extrememan113.hu/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)