Kalandos kirándulás

Augusztus 20-ára volt tervezve egy kirándulás Nemesvitára, a Western Parkba. Neten nézegettem, és nagyon vártam. Sajnos a rossz idő közbeszólt, és egy patcai kirándulás lett végül aznap, ahol beltéren is nagyon jól tudják érezni magukat a gyerekek. A western kirándulást pedig eltoltuk hétvégére. Szombaton megint az időjárás diktált, de vasárnap reggel sütött a nap. Örültem, felöltöztettem a gyerekeket, és megkérdeztem Zsoltit, hogy mennyire fáradt (éjszakás a héten). Aludt és nem mutatott hajlandóságot, hogy szeretne jönni velünk, én meg nem erőltettem, tudtam, hogy fáradt, ezért gyorsan ugrasztottam anyut, hogy igazán eljöhetne akkor ő velünk.
Ahogy haladtunk, eltűnt a napocska, befelhősödött az ég, pár csepp eső is hullott, de kirándulni még épp jó lett volna. Balatongyörök közelében jártunk (közel a célhoz), amikor valami  szokatlan zaj ütötte meg a fülemet. Valami lehet a gumival, gondoltam, és semmi jóra nem számítottam, amikor félreálltam, szerencsére épp egy parkolóba sikerült, valami kilátó közelében.
Defekt. Ami nem lett volna különösebb gond, ha van az autóban pótkerék. De a mienkben nincs, és nem véletlenül, vagy hanyagságból, hanem gyárilag nincs. Ami viszont van ilyen esetre, az a gumijavító készlet, valami folyadékkal vagy habbal, amit a gumiba fújva kitölti a gumit, és megjavítja a kereket. Általában ...
Miután megálltunk, felhívtam a Zsoltit, adjon már tanácsot, mitévő legyek. Azt mondta, kérdezzek meg autósokat, nincs-e náluk pumpa, hogy felfújjuk. Nálunk nem volt (így vettük a kocsit, eredetileg volt benne), és akiket megkérdeztem, náluk sem volt. Nagyon segítőkészek voltak egyébként az emberek. Először a mellettünk várakozó busz sofőrjét kértem meg, ő jött is, megnéztük mi van a kocsiban, kereket ki is cserélte volna, de jelen helyzetben nem tudott segíteni (mert a gumijavítás során a hab befújása után rögtön pumpálni kell). Ő a közeli benzinkutat ajánlotta, hogy menjek le nagyon lassan addig, de kiderült, hogy messzebb van az a kút, mint ő gondolta, úgyhogy ez a verzió törölve lett.
A másik fiatalember, aki segíteni próbált, a parkolóban árusító fiú volt. Ő telefonált szerelőért, de egyik nem vette fel, másik pedig nem tudott segíteni.
Közben végszükség esetére megkaptam a keszthelyi autómentők telefonszámát. Gondoltam, az drága mulatság lenne ...
Egy mellettünk lerobbant másik autóhoz jött valaki, gondoltuk szerelő, így őket is megkörnyékeztem. Nem szerelő volt, de elmondtam a problémám, és jöttek megnézni, mi van a csomagtartóban. Kereket ők is szívesen kicserélték volna, de így tehetetlenek voltak. Gumijavító készlettel még egyik sem találkozott.
Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, és -bár csak ideiglenesen, de- részben ők mentettek meg.
Leszedték a kereket, elvittek a közeli benzinkútra, ahol a kutas megcsinálta a gumijavító-készletes javítást. Kiderült, hogy egy viszonylag nagy lyuk (vágás) van a keréken. Visszamentünk, felrakták a kereket, és kaptam egy telefonszámot, mert megkértek, hogyha hazaérünk,csörögjünk rájuk. Kedvesek.
Nem eresztett a kerék, de már dél volt, ezért feleslegesnek gondoltam a western parkba menni, de nem akartam egyből haza sem indulni velük, ezért a közeli (kb 100-200 méterre levő) balatonedericsi Afrika múzeum felé vettük az irányt. Lassan mentem, nem volt gond, de amikor megálltunk a múzeumnál, láttam, hogy félig megint lapos a kerék, és enged szakadatlan. Puff ... de legalább jó helyen álltunk, és látnivaló is volt. Telefonáltam Zsoltinak, aki előkereste otthon a jobb hátsó téli gumit, szerzett egy autót, és elindult a megmentésünkre.
Mi pedig addig bebarangoltuk az állatkertet, megnéztük és simogattuk az állatokat. Végigjártuk a múzeumot is. bebarangoltuk a mini-dzsungelt, felmásztunk a kilátóra. Persze mire felértünk, az elem is lemerült  a fényképezőben, pedig olyan csodás volt a kilátás...
Aztán Sami puputevegelt, Pepcsi pónilovagolt, Máté pedig rodeobikázott egyet. Na meg játszótereztek, de aztán az eső is rázendített, hűvös is volt ... kicsit fáztak, éhesek voltak, fáradtak, és még várni is kellett az apjukra. De így végszóra odaért, 5 perc alatt kicserélte a kereket, és indulhattunk haza. Épp 3 óra volt, és csoda, hogy eddig és így bírták a strapát. Útközben Pepcsi és Sami is aludt egyet, aztán Bogláron még tescoztunk egyet, majd mentünk haza.
nagyon úgy néz ki, hogy ez a western park valami miatt nem akarta, hogy idén meglátogassuk, de jövőre már nyár elejére tervezem ezt a kirándulást, így biztosan nem maradunk le végleg.
A gyerekek egyébként nem nagyon érzékeltek ebből a kalandos útból annyit, a mamát jobban megviselte, meg persze a várakozás nem a kedvence a gyerekeknek, de összességében jól viselték, élmény volt nekik maga a defekt és az afrika múzeum is. És bár én nem így terveztem, mégsem szomorodtam el különösebben, mert sajnos volt, akik nem úszták meg ennyivel a napot, mert a múzeum előtt elég szépen összekoccantak ...

Képeink itt vannak :)

Egy kis kirándulás

Képeket nézegetve jutott eszembe, hogy vittem magammal a fényképezőt, készültek is képek, ide mégsem írtam róla.
Még 7-én a falunap utáni vasárnapon, a Marika mamánál voltunk, ott is aludtak. Anyu kitalálta miután felkeltek, hogy menjünk ki a szőlőhöz, mert már érik a körte.
Sami lelkes, őt nem kellett győzködni, Pepinek meg vittem a babakocsit, ha elfáradna. De Máté nagyon lusta gyalogolni, viszont nagyon szereti a körtét, így belement, hogy elinduljunk. Nem jutottunk sokáig, amikor már nekiállt rinyálni, hogy jobb lett volna, ha a mamánál marad, de azért csak tette egyik lábát a másik után.
Útközben megnéztük a falunap maradványait a pályán, aztán egy búzamezőnél fényképeztem le őket. A út másik oldalán meg kukoricatábla volt, ahova szívesen bementek. Mentek volna még beljebb is lelkesen, de magasabb volt tőlük, féltem, hogy elkeverednek. Szóval csak addig bóklásztak, amíg színt láttam belőlük.
Sétáltunk, beszélgettünk, tájban gyönyörködtünk, szarvasmarhákat néztünk, és útközben -idén először- sárgabarackot ettünk (Én többet, aminek miután hazaértünk, meg is lett a böjtje - pedig olyan jól esett).
Nem tudom, mennyi idő alatt értünk ki, de kiértünk. Tény, hogy nincs közel, gyerekkoromban én is nagyon utáltam kisétálni, annál jobban kistraktorral kimenni.
Pechünkre  a mama nem jó kulcsot hozott magával, így nem tudtunk bemenni a pincébe, de a körte tényleg érett volt, leszedtük mindet, Máté is lelkesen ette. Pihentünk kicsit, majd  szedtünk napraforgót - nem is gondoltam, hogy a napraforgónak ilyen vastag és erős a szára.
Majd hazafelé indultunk. Mivel a körtével telt kosár nehezebb volt, mint Pepi, és Pepcsinek még lába is van, így helyet cseréltek. Peti sétált (nagyon ügyesen, egy panasz nélkül), a kosár meg belekerült a babakocsiba. Könnyebb volt így.
Útközben egy kis nyári zápor elért minket, de találtunk menedéket, ahol meg tudtuk húzni magunkat (az út mellett épp úgy nőtt a fa, hogy nem áztunk az úton). Kivártuk a végét, majd mentünk tovább.
A mamánál pihentünk még egy kicsit, aztán indultunk tovább haza.

Többször is elmehetnénk sétálni,  igazi kikapcsolódás volt.