Nyaraltunk

Tervezgetek. Előre, és mindent.
Szó volt róla nyár elején, hogy pár napra elmennénk a nagynénémék felsőörsi nyaralójába. Sokat nem,  a gyerekeknek program kell, le kell őket kötni, és a nyaralás alatt nem a megszokott napirendjük van, más a közeg, és minden, mi pedig (inkább Zsolti) nem vagyunk elég rugalmasak, hogy ilyenkor nagyobb szabadságot adjunk nekik. Veszekedés meg nem hiányzik. Sajnos így is lett, de aztán itthon lecsillapodtak a kedélyek.
Balcsis fürdőzéskor jött az ötlet, hogy a komáék is eljönnének velünk. Voltunk már együtt ebben a nyaralóban, de az még a gyerekek születése előtt volt.
Tervezgetős énem is megjelent a kirándulás előtt: mert nem szeretek csak úgy menni, eltervezem mikor, hova megyünk, mit csinálunk. Idén is még nehezítette a tervezést, hogy a két kisebb alszik délben, tehát egész napos programot nem szerveztem, de programok szempontjából minden jó volt.
A kezdeti hangulaton jócskán rontott, hogy indulás előtt, anyuéknál negyed órát kerestük a  kocsikulcsot, amit Pepcsi eltüntetett. Aztán kissé csúszott  az indulás is, mert amikor hazaértünk, Zsolti még füvet vágott, holott arról volt szó, hogy hazamegyünk, átöltöztetem őket és indulunk. Aztán az sem tett jót az idegeknek, hogy Pepcsi csak Világosnál aludt el, holott épp alvásidőben indultunk, hogy majd a kocsiban alszanak ... de hát olyan érdekes volt a látnivaló, hogy kiverte az álmot a szeméből. Samu legalább becsukta a szemét, és az út 3/4-én pihent, és úgy tett, mint aki alszik :)

A veszprémi állatkert volt az első úti célunk. Máté születése óta minden év nyarán meglátogatjuk, de mindig rejteget valami újdonságot: Most teljesen átépítették a felső bejáratot, nagyon klasszul megcsinálták a szavanna-kifutóra való rálátást, és a zsiráfot is volt szerencsén egészen közelről megcsodálni az új üvegkalitkájában. Tavaly kimaradtak a nagymacskák, idén Máté meg leginkább azokra volt kíváncsi, ő ment, ment volna, a kicsik meg nézelődtek volna még, meg állatot simogattak ... így nem volt olyan egyszerű, de annyi szerencsénk azért volt, hogy Pepi elül még a babakocsiban, Sami meg vevő volt rá, hogy fogja a tolóját. Az oroszlánok, tigrisek tényleg nagyon tetszettek nekik, és a medvéket sem láttuk még ennyire közelről. Legelöl volt mindkettő, sőt, egyik még az úszástudományát is bemutatta. A beltéri játszótér tavaly már nagy sikert aratott, de a lelkesedés idénre is megmaradt.
Állatkertezés után még bevásároltunk, aztán mentünk a nyaralóhoz. Első éjjel  én szörnyen aludtam, de a gyerekek elég fáradtak voltak, hogy jól pihenjenek.
Másnap lementünk az almádi játszótérre, amit legutóbbi látogatásunk óta teljesen átalakítottak és felújítottak, a gyerekek nagy-nagy örömére. A legnagyobb sikere a fémrúdnak volt, amin le lehet csúszni, úgy, mint a tűzoltók, és a kapaszkodó-hintázó micsodán is nagyon sokat gyakoroltak, hogy végig tudjanak menni, és nem essenek le útközben. Aztán megnéztük a kacsákat, a mólót, majd Mátét és Zsoltit kiraktuk a strandnál, ahol csatlakozott hozzájuk a Balassa csalás, én pedig visszamentem a nyaralóba elaltatni a kicsiket. Amíg aludtak, kiültem a teraszra olvasni. De jó is volt!
Aztán kis kalamajka után megérkezett a keresztanyjuk, aki felhozta a hűtőbe a cuccokat, majd együtt indultunk a strandra. Jól érezték magukat, és bár a víz hideg volt, ez nem zavart senkit, köszönhetően annak, hogy van a strandnak egy olyan része, ami direkt gyerekeknek van kialakítva homokos parttal, sekély vízzel. Pepcsi és Samu homokozott és a víz szélén volt inkább, a két nagyobb: Máté és Zsombi pedig a vízben versenyeztek, "vízbe döglőset" játszottak (saját találmány) és a zsoltin lógtak. Keresztapu nem tudott velük bohóckodni, a vasárnap meccs ugyanis nem múlt el nyomtalanul: kórház, bokaficam, sín, és hasonló nyalánkságok miatt.
Kedden délelőtt a nagyvázsonyi Kinizsi várat céloztuk meg. Végigjártuk, Samu az apjával és a keresztanyuval felmászott a csúcsra is, mi egy lentebbi teremben vártuk meg őket: Zsombi nem szeretett volna menni, Máté egy szinttel magasabbról tét vissza hozzánk, én meg Petivel azért nem mentem fel, mert a szűk csigalépcsőn le is kellett volna hozni. mert fölfelé még csak-csak, de lefele ...
megállapítottam, hogy egyáltalán nem irigylem a várban korábban élőket ...
A gyerekeknek tetszett: ágyút néztek, szerencsekútba pénzt hajítottak, kalodába zártuk őket, lovakat néztünk, börtönt láttunk, és Máté nagy örömére emlékpénzt is tekerhetett (aztán Samu is). Szokásunk lesz, ahol járunk, tekerünk, úgyhogy már van jópár ...
Külön indultunk vissza: Zsolti és Máté a többiekkel, más úton, útközben megállva, és meg a kisebbekkel, hogy aludjanak. Pepi már útközben bealudt, de szerencsére az ágyban folytatta. Én meg olvashattam tovább. Nem sokkal azután, hogy mindenki hazaért, felébredtek a fiúk, aztán lementünk a strandra. Jó időn nem volt, jött a front, a felhők, a szél ... visszamentünk vastagabb holmiért, majd lementünk vásárt nézni, sétálni, vacsorázni. A vihar előtt meg visszaértünk a nyaralóba.
Szerdára Sobri kalandparkot terveztünk, de nagyon hideg lett az idő, csöpörgős, miegyéb, így a reggeli összecihelődés után elindultunk haza. Tihanyrévnél még megálltunk nézelődni, aztán egy kis gyerek-lelkibéke-egyensúly kedvéért komppal átmentünk a déli partra, és egy finom fagyit is ettünk Földváron. Épp alvásidőre értünk haza. Volt délután idő még kipakolni, kicsit helyrerázódni, hogy másnap visszatérjünk a szokásos napjainkba: Sami ovi, én pedig a tanmeneteimbe áshattam magam bele újra rendesen.
Máténak azért sikerült valamit összeszednie, nem sokkal azután, hogy hazaértünk, kidobta a taccsot. Ekkor a fagyira fogtuk (sárgabarack), de 2 nap múlva Pepi is sorra került egy róka erejéig, aztán újabb 2 nap múlva én is. Talán engem viselt meg legjobban ... iszonyú gyomorfájás, aztán hidegrázás, láz. De szerencsére csak 1-1,5 napig tartott, és a többiek megúszták.
Jövőre lehet, hogy egy kicsit hosszabb időintervallumú és hosszabb útidejű nyaralást is megkockáztatunk, sőt tervben van egy pár napos (hosszú hétvége) kiruccanás a gyerekek nélkül is. Mert már elég nagyok lesznek hozzá. Ezt azért várom!
Képek

Veszprém

Még nyár elején megígértem a dédinek, hogy a nyár folyamán valamikor, egy előre egyeztetett időben elviszem Veszprémbe, hogy láthassak az ottani kis dédunokáit.
Egyeztettünk, mikor érnek rá, ill. hogy az unokatesómék a pici 3 hós Zorával mikor lesznek Veszprémbe. Ők Sopronba laknak, a dédi csak egyszer látta  a babát, én meg élőben egyszer sem. Így feltétlen úgy akartunk menni, hogy ők is ott legyenek.
Egyszer már elhalasztottuk, amikor a Zora kórházba került. Most viszont minden stimmelt.
Egészen péntek 5 óráig, amikor hazaértem az iskolából, és felvettem Petit. Rögtön megéreztem, hogy kicsit meleg ... 38,3 volt a hője. Viszont nem csak ez tűnt fel, hanem az is, hogy feltűnően vájja a száját, matat benne, amit nem szokott. Mint később kiderült, 3* is kakilt aznap: hígabbat, büdit ... fog. Számomra ez egyértelmű volt. Aztán bekukkantottam a szájába: 1 dudor bal oldalt alul, 1 fehérlő fogíny bal oldalt felül a 4. fogacskánál, és 1 fehérlő, hajszálnyit tartó fogínyt jobb oldalt felül szintén a 4. fognál. Plusz a jobb fülét is nagyon dörzsölgette, ami szintén a fogzás jelzője lehet, ha a fájdalom kisugárzik a fülre.
Szóval biztosan a foga. De mégiscsak gyerekek és egy kisbaba közé megyünk. Mit csináljak? Vacilláltam: menjünk, maradjunk, Még véletlenül sem akartam, hogy esetleg mégis tőlünk kapjanak el valamit. A hője nem ment feljebb, 38 körül volt pénteken, és szombat délelőtt is csak hőemelkedése volt, de mégis. Felhívtam a baba anyukáját, és elmondtam neki a dilemmámat. Azt beszéltük, hogyha nem lesz lázas indulásig (egyig), és ha nincs más tünete és a fogára gondolok akkor elmegyünk, legfeljebb nem érintkezik a baba és Pepcsi. Nem lett semmi gond, ott már nem volt lázas, hőemelkedése is alig 37 felett volt, és azóta sem jött elő, úgyhogy tuti a foga miatt volt az egész. Persze a nyugalom emiatt elszállt :)

Az utazást úgy terveztem, hogy alvásidőben megyünk és másnap alvásidőben jövünk haza. Tudom, emnnyire szüksége van mind2-nek a délutáni alvásra. A tervem részben ugyan bevált, de jobbat most sem tudnék.
Fél egy előtt indultunk el, Pepcsi el is aludt nagyon hamar, Sami viszont nézelődött. Mire Siófokra értünk Samci elaludt, viszont Peti felébredt. Persze nekiállt beszélni, így Sami is felébredt :( Viszont nem beszélt, nem nézelődött, csak bámult maga elé, látszott rajta, hogy nagyon álmos, de nem tudott Petitől visszaaludni. Fűzfőnél tért magához, onnan már élénkek voltak, de onnan már nem tartott sokáig az út. 2-re érünk Veszprémbe.
Máté emlékezett rá, hogy 2 éve a zongorázás mellett a futópadon is szaladt, így nagy élmény volt neki, hogy most is megtehette ezt. Sokszor futott, igaz, hogy egyszerre csak keveseket, de az összes fokozatot kipróbálta. Persze Samci sem maradhatott el tőle, neki is futópadra kellett pattannia.
Kertben ugráltak, hintáztak, s közben a bátyus megemlítette, hogy a városban van egy cirkusz. Persze lelkesen jelezték, hogy de jó lenne elmenni. Én sem voltam ellene, másfél órás előadás volt hirdetve. Petit gondoltam simán otthon tudjuk hagyni, nem lesz gond vele. Csak épp azt nem kalkuláltam bele, hogy a délutáni alvása jócskán megrövidült, és hogy 5-6 körül ő szeretne még kumni egy fél órát kb. Szóval ez kimaradt a tervből, így nyugodtan indultam el a nagyobbakkal az 5 órai előadásra. Nekem nem volt nagy szám a cirkusz, bevallom őszintén ... igaz, gyerekkorom óta nem nagyon voltam (Mátéval egyszer, amikor Andocson volt, de persze arról tudjuk, hogy sokat ne várjunk tőle). A gyerekeknek tetszett, bár a második részt Sami csak bámulta, simán elaludt volna, Máté meg nagyon szeretett volna visszamenni a házhoz. Vettünk innivalót, pattogatott kukoricát, Máté pedig a világítós karddal szemezett, de persze nem kapta meg. 1500 ft-ot biztosan nem adok érte. De megértette.
Mik is voltak? Idomított uszkárok, pónik, bohóc, akrobaták, táncoltak, volt zsonglőr, késdobáló (nekem kicsit sok volt ...durva, mi van, ha eltalálja. Pörgött a csaj egy kerékfélén, a pasi meg dobálta a kést. Brrrr). Kb ennyi.
3/4 7-re értünk vissza, és egy rettenetesen síró, és vörösre kisírt szemű Peti várt ránk :( Mert ugye elálmosodott ... a dédi próbálta elaltatni az ölében, de nem sikerült neki, csak sírt. Aztán lefektették az ágyra, és ahogy a hátát simogatta, elaludt. Pihent 3/4 órát, és az érkezésünk előtt kb. 10 perccel kelt fel. Sírt: mert ő sem otthon volt, szerintem ahogy felkelt fogalma sem volt róla, hogy hol van, ill. a körülötte levő emberek közül csak a dédit ismerte. Sajnáltam a kis drágát, és ennek tényleg én voltam az oka, mert ha gondolkodom, akkor tudom, hogy neki még kell egy kis alvás, és nem mentem volna el a nagyobbakkal. Ez így alakult sajnos ...

Viszont Zora babát is megcsodáltuk, a hatalmas szemeivel együtt, csak szegényke nyűgös, sírós volt :( Ami nem csoda, hisz front front volt, nem otthon volt és egy hadseregnyien vettük körül ...aztán a leányzó másnapra sokkal jobb formában volt :) már csak mosolygott.

Vasárnap délelőtt én elmentem a gyerekekkel az állatkertbe. Az elején nem a legjobb volt az idő, elég hűvös volt és a felhők jöttek-mentek, neki is eredt 2-szer jobban ... először épp a benti játszótéren voltam velük,  a második kisebb zutty viszont elért, de nem tartott csak pár percig. Nem csak ennyien voltunk azonban, gimis osztálytársammal volt megbeszélve egy találka. Vagyis vele, a férjével és a 4 gyerkőcével. Persze ennyi gyerek mellett érdemben nem lehet nagyon beszélgetni, és időben is csúsztunk, mert én 9-re az állatkertben voltam velük, ők viszont fél 11-re értek csak oda (Zalaegerszegről), én pedig 3/4 12-kor indultam velük, de így is fél 2 volt, mire elindultunk haza. Csodálom, hogy Peti ilyen jól bírta. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy találkoztunk velük.

 Persze az állatkertet így sem tudtuk végigjárni, de most nem is akartam. eddig ez volt a cél, de beláttam, jobb, ha nem látunk mindent, de nyugiban, jól érezzük magunkat, mint folyamatosan sürgetve loholunk egyik helyről a másikra. Jó volt ez így, a gyerekeknek is tetszett. Sorban, ezeket láttuk: láma, axis szarvasok, játszótér (ahol pihentünk kicsit, hintáztak, miegyebek), mókusmajmok, gyűrűsfarkú makik, medvék, kicsi kenguruk (fajtára nem emlékszem), mosómedve, vízi madarak, kígyók, tengerimalacok, benti játszótér, ahol megint sokat időztünk. Ezután találkoztunk Vandáékkal, és a szavannai terület felé vettük az irányt, így láttunk még zsiráfot, orrszarvút, zebrákat, púpútevét, dromedárt, simogattak a gyerekek kecskéket és barna mittudoménmiket, végül megnéztük a majmokat. Majd indultunk vissza a kocsihoz, mert 3/4 12 volt, és hazaindulás előtt még ebédelni akartunk, ill a kis unokatesóékkal is szerettünk volna találkozni egy picike időre.

Fél 2-kor indultunk haza, 3-re érkeztünk meg. Hazafele megint Siófok volt a választó: addig mind2 kisebb aludt, ott viszont felébredtek ...

Kirándulás szép volt, jó volt, őszi szünetben lehet ismétlés lesz. Vagy valami hasonló :)