2013. november 23., szombat

Korcsolyázás

Az iskolában szerveződött egy 4 alkalmas korcsolyázás, havi egy lebontásban, szombati napokon. Máté már évek óta várja, hogy mikor mehet korcsolyázni, úgyhogy lelkesen jelentkezett, több kis osztálytársával együtt. Meg is telt a busz jelentkezőkkel, Kaposvárra mentek, ahova 3 tanár kísérte őket. Ők segítettek nekik a jégen is.  Korcsolyát béreltünk neki az első alkalommal, mert ugyan vettünk egy használtat (frankót találtam neki a turiban: 33-tól 36-osig állíthatót), de nem volt éle, meg kellett éleztetni.
Nagyon tetszett Máténak, lelkesen mesélt róla este, örült, hogy kapaszkodás nélkül is sikerült neki. Azonban esés nélkül nem úszta meg: esett többször, mindkét térde lila volt, a fejét is beverte, és a korcsolya mindkét bokáját feltörte. De sebaj, legközelebb is szeretne menni.
Amikor azonban leszállt a buszról, nem nézett valami jól ki, és a könnye is kijött, mert neki fáj a hasa. Hányás is lett a dolog vége, de nem tudtam eldönteni, hogy a busz vagy az esetleges esés miatt-e.
Szerencsére nem lett semmi más baj, pihent egy kicsit, jobban lett, úgyhogy csak a  busz viselte meg egy kicsit. Hátrébb ült, nem is evett, biztos összerázta a kis gyomrát. Decemberben, karácsony előtt jöhet a következő forduló!

Az első ottalvós hét

Na nem most hanem vagy már 3 hete volt, az őszi szünet után.
Az első héten délben hazahoztam Pepcsit, mert eléggé sírdogált délelőttönként, de a szünet végével, biztossá vált az oviban alvása. Első nap ebéd után végigsírta a mesét, úgyhogy a többiek biztosan nem örültek. Másnap már csak mese után sírt kicsit, utána pedig már nem volt gond.
Samci, a kis besúgóm mindig elmondta, hogy aznap épp sírt-e Pepi, vagy hogy hogyan viselkedett. Nem volt gond, csak akkor sírt szegénykém, amikor Samu kiment a csoportból néptáncolni. Peti otthon is azt hajtogatta, hogy  ő már nagy  fiú, ő is tud táncolni. Pedig a valóságban ő még nagyon is kicsi a tánchoz ...
A következő héten viszont már Sami áldozta volna fel magát, mondván, hogy ha a Pepcsi sír, akkor ő inkább nem megy néptáncra. pedig imádja ... sikerült azonban  meggyőznöm, hogy nyugodtan menjen, nem fog sírni, és ezt Pepi is ígérte Samcinak. Pityergett kicsit ugyan, de hamar megnyugodott.
Eddig jól ment az ovi, most viszont bárányhimlős lett a drága, remélem, a legalább egy hét kényszerpihenő nem fog nagyon bekavarni ...

2013. november 22., péntek

Mi lesz itt karácsonyig?

Már most látom, hogy karácsonyig csak úgy repülni fog az idő ... én meg lehet besokallok, és ami biztos: rettentően jó és szükséges lesz az a két hét pihenő.
Ha belenézek a naptáromba, azt látom, hogy minden hétvége foglalt, és akkor ne is beszéljünk a mindennapi felkészülésről és még ami azok mellé íródott ... na meg ami még ne, de fog, vagy ami még közbejön.

Igaz, ne is panaszkodjak, mert wellnessel kezdődik az egész. Amit nagyon várok, mert mióta Máté megszületett, nem voltunk kikapcsolódni kettesben (ha leszámítom azt az egy-két helyi bált :)). De nagyon kellene. Megszerveztem, várjuk ...és ma már indulunk is. vagy indulnánk, mert tegnap este pöttyöket vettem észre Petin. Neten utánanéztem, én bárányhimlős pöttyöknek gondolom, amit majd ma megerősít vagy cáfol az orvos. Dilemma van most: menjünk vagy maradjunk? Nem lázas, nem levert, semmi gond vele, megbirkóznának vele a mamák is, meg is bízok bennük, de ... nem akarom azt hallani, milyen anya az, aki betegen otthon hagyja a gyerekét egy pihenés miatt. Bár csak két napról van szó, és az is igaz, hogy én sem tudok ezzel többet tenni, mint ők: ha belázasodik, csillapítjuk, és esetleg mentolos hintőporral behintjük ... na meg, ha nagyon bepöttyösödik, és gond van, bármikor haza tudunk jönni, hisz nem a világ végére megyünk.
Szóval ez még függő, de délutánig valamilyen döntés születni fog.

Jövő hét végén interaktív-táblás továbbképzés lesz, péntek du 13-17-ig, és szombaton 9-18-ig.
Utána szombat munkanap, aztán megint jön a két napos továbbképzés, és el is jutunk advent 4. vasárnapjához, ami körül egy nagytakarítás szintén ráférne a házra. És már itt is lesz a karácsony.

Ha pedig a hétköznapokat nézem: a másnapra készülés mellett befigyel egy színházlátogatás, egy Nagykarácsonyba látogatás a kis elsőseimmel, iskolai Mikulás, iskolai karácsony ajándékozással,  két délután az ovis adventi vásárra készülve, és grátiszként a téli szünetig elintézendő egy pályázatos kézműves foglalkozás. Ami nem egy alkalom, hanem 5*2 óra szakkörös jelleggel, és 3*3 óra témanapos megoldással.
Nagyon szeretek kézműveskedni, nem ezzel van a  gond, az 5 alkalmasról tudtam is, de a 3*3 óra sokként ért. Ami meg plusz munka, hogy a gyerekek délutáni leterheltsége miatt nem tudtam nagyokból összeszedni kellő számút, így maradtak az én gyerekeim. Amit viszont könnyedén megcsinál a nagy, azt a kicsiknek elő kell készíteni: apróbb nyírások (mert nagyon nem megy a kicsi), stb.
De sebaj, megoldjuk, és karácsonyra egy csomó díszünk, dekorációnk lesz :)
Már ki is ötlöttem, miket szeretnénk ebben az időben csinálni, csak be kell szerezni a hozzávalókat. Az eredményről pedig majd beszámolok .... ha ki nem purcanok karácsonyig.


2013. november 3., vasárnap

Halottak napja

Ami nem is Halottak napján, hanem Mindenszentekkor volt, de a lényegen nem változtat: emlékeztünk azon szeretteinkre, akik már nincsenek köztünk.
Délelőtt anyunál voltam a gyerekekkel, akik teljesen meg voltak bolondulva, így már akkor megígértem nekik, hogy nem viszem ki őket. Apjuk sem jól kezeli ezen helyzeteket, semmi értelmét sem láttam, hogy feszítsük a húrt.
Hazamentünk, elaludtak a kicsik, Mátéval pedig mindannyian nekiálltunk öltözni. Anyós átjött vigyázni a kicsik álmát, mi pedig kimentünk a temetőbe. Máté nagy lelkesen várja minden évben ezt a napot, mert már kicsi korától kezdve érdekelte a gyertyagyújtás. Örömmel gyújtotta mindenhol a gyertyákat, mécseseket. Neki nem annyira az emlékezésről szól ez a nap, mert sajnos nem emlékszik senkire, aki kint fekszik. Emlékezhetne, de nem ... apu akkor halt meg, amikor Máté 9 hónapos volt. Nagyon szerette (mint minden gyereket), és nagyon-nagyon bánom, hogy nincs is róluk közös kép (csak amin apu a Télapó) de valahol egy rövid videót találtam azért. Lehetett volna több emlék is. A dédi (Bözsi dédi) pedig Máté 11 hónapos korában halt meg, hirtelen. Vele van pár kép, meg is néztük, de nem emlékszik. Hogy is emlékezne, amikor én is alig emlékszem a papáimra, holott elsős és 2.-as voltam, amikor meghaltak.
Az ő sírjuknál voltunk még, na meg az apósénál, de róla képet sem nagyon láttunk, nem ismertem én sem, mert fiatalon halt meg, Zsolti 2.-as korában.
Mire hazaértünk, a kicsik felkeltek, de egyáltalán nem készültek, vagy siránkoztak volna, hogy lemaradtak, én pedig nem bántam meg, hogy nem vittem ki őket. Kimegyünk majd nyugiban, amikor nem kell azon aggódni, hogy végigüvöltik a temetőt, hisztizve azon, hogy ki gyújtja a gyertyát. Viszünk virágot, és elég lesz az az emlékezés is nekik.

Pepcsi ovis lett

Bár a 3 éves kortól még viszonylag messze van, viszont a 2,5 éves kort okt. 10.-én betöltötte, úgyhogy előzetes megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy az őszi szünet lesz az az időpont, amikor Pepcsi ténylegesen megkezdi az ovit.
Az őszi szünetre azért esett a választásom, hogy bármilyen gond esetén tudjak érte menni, ha kell. Jó döntés volt, mert nem ment minden a tervek szerint.
Anno Máté egy hónapig sírdogált reggelente búcsúzáskor, Sami egy percet sem sírt. Pepcsi az övét is bepótolja, úgy néz ki ...
Egyik gyereknél sem volt beszoktató időszak, szóval nem volt, hogy egy órát, majd kettőt, aztán délig van az oviban, sőt az elején meg még én is vagyok vele. Azt gondolom, hogy jobb, ha belevetem a mély vízbe, mert ha megszok valamit, azon megint változtatni kell, ami megint sírással jár. Sami  is csak augusztus óta alszik az oviban, előtte Máté miatt hazavittem őt is, és otthon aludt. Petit már az első naptól kezdve az oviban szerettem volna "altatni". Na de beláttam, hogy az aztán tényleg nagyon nagy hirtelen váltás, úgyhogy engedtem.
Eddig Peti a mamával volt (nagyon jól megvolt), és szabad volt ... ez azt jelenti, hogy szabadon lehetett kint az udvaron, tett-vett, elmentek a boltba, aztán a mamához, és ha kedve tartotta, 5 perc múlva vissza. Most otthon is elég nagy váltás lett volna neki, hogy az őszi idő beköszöntével kevesebbet lehet kint, és beszorul a négy fal közé a nap nagy részében, de neki ehhez a sokkhoz (mert imád kint lenni) jött, hogy mindez az oviban történik.

Első nap sírt ... elég sokat, és hiába volt ott Sami, aki nagyon türelmesen magyarázott neki, mégsem lehetett nagyon megnyugtatni. Nem engedte magát felvenni, vigasztalni, pedig alapban egy nagyon bújós kisgyerek ... bár a dédi szerint csak velem.
Boltba mentem, utána visszanéztem, akkor épp nem sírt, majd rákezdett, csak kérdezgette, hogy "Mikor jön az anyukám?, Mikor végez a dógával?". A tízórait és az ebédet viszont megette (mert jó evő), és a tornateremben és az udvaron sem sírt. Ebéd után viszont elhoztam haza. Délután kérdeztem, hogy milyen volt az oviban. Már az első naptól kezdve mindig azt mondta, hogy jó, és hogy ő nem sírt az oviban, csak bent. Nem tudom, miből gondolja, hogy az óvoda az csak az udvar????
Kedden is hasonló volt a helyzet, igaz, már kevesebbet sírt, viszont baleset történt  a nagydologgal kapcsolatban. Szerintem még nem szokta meg a helyet, nem is tudta, hogy mi a szokás, hogy kihez és hogyan forduljon, így nem ért ki a mosdóig ... amit meg is értek, ha belegondolok a helyzetébe: teljesen új környezet, azt sem tudom, merre kell menni, nem biztos, hogy az óvó nénit, vagy a dadát is rögtön észreveszi, amikor érzi az ingert (mert lehet, hogy épp a gyerekek körében ül, Pepi meg a szőnyegen autózik). És ugyan Sami nagyon segítőkész volt, mert ő szólt az óvó néninek, de mégis ...
Mondtam neki, hogyha kakilni kell, csak kiabáljon egy nagyot, és szaladjon a wc-re. A kis wc-vel sem volt először kibékülve, mert nekünk otthon nagy van. Szóval azért ez így sok szegénynek egyszerre.
De megszokható :)
Szerdán már csak keveset, csütörtökön pedig egyáltalán nem sírt (leszámítva a reggeli otthonit, ami az ovis búcsúzásig tartott, de a csoportszobába nem sírva és lelkesen ment be. Megbeszéltük, hogy ebéd után megyek érte, mert ezt nagyon sokszor kérdezgeti, hiába mondtam, hogy soha nem hagyom az oviban, és a Samu is mindig vele van.
(Aki egyébként első nap vele sírt, mert annyira együtt érzett vele. Kedden büszkén mondta, hogy már nem sírt, de nagyon sajnálta. - Igaz, hogy egy rosszcsont hétördögfióka, de nagyon együttérző, segítőkész kisgyerek)
A fekete leves azonban holnap jön: korán is kell mennünk (keddtől apja viszi fél 9-re, de holnap 1/2 8-ra az iskolában kell lennem), és ott is kell aludnia. Kíváncsian várom hogy alakul ... mindenesetre egy alvósállatot ma este készentlétbe helyezek :)

Elsősök avatása

Nem most volt, hanem még szeptember végén, de ez nem maradhat ki.

Évek óta, minden szeptemberben az iskolánkban megrendezésre kerül az elsősök köszöntése, avatása. Ekkor az 5. osztályosok rövid vetélkedőt szerveznek az elsősöknek, a kicsik pedig teljesítik a feladatokat, ami által az iskola teljes jogú tagjai lesznek.
Tavalyi gyerekeim szervezték az idei gyerekeimnek, és ők már tavaly nagyon várták ezt a pillanatot.
Barbi néni segítségével összeállították a feladatokat, amiket csoportokba szerveződve kellett végrehajtani. Semmi esetre sem szerettem volna, ha gyerek választ maga mellé gyereket, így előre csoportokba rendeztem őket: legyen köztük ügyesebb és kevésbé ügyes is. 3 csoport lett 5-5-4-es csapatlétszámmal. Egy kisgyerek hiányzott, egy pedig focizni ment.

Nagy lelkesedéssel várták a gyerekek, és kissé megilletődve jöttek ki velem az aulába, hisz azért mégiscsak a  nagy  ötödikesek rendezték nekik, és az összes alsós osztály őket figyelte, nekik szurkolt vagy épp rajtuk nevetett.
Több feladat várta a csapatokat (nem sorrendben, és lehet, marad is ki):
1. Meseszereplőket kellett felismerni meghatározás alapján. Máté nagyon ügyesen és bátran jelentkezett, majd mondta a megfejtéseket ... nem is kellett volna jelentkezni, de valami miatt mind ezt tette (bezzeg órán azért jár a szájuk). Nem volt hát hiábavaló a sokféle esti mese, amit az évek folyamán hallott, és bizony ő volt a legügyesebb, aki a legtöbbet tudta. Na meg a legbátrabb is ő volt, ami nem tudom, köszönhető-e annak, hogy többször volt az iskolában, ill. hogy én is ott voltam. Biztosabbnak érezheti a helyet, mint a többi gyer4ek (mert ugye ez az esemény még eléggé év elején volt).
2. Puzzle kirakása volt. ez is nagyon tetszett nekik.
3. Papírból kivágott almákat dugtak el a nagyok az aula területén, amit a kicsiknek meg kellett keresniük. Ebben nagy szerepe volt a szerencsének is, na meg a figyelmességnek. Nem tudom, melyik játszott nagyobb szerepet, de ebben a feladatban is Mátéék szerezték a legtöbb pontot: köszönhetően annak, hogy Máté először találta meg azt a rejtekhelyet, ahova sok-sok alma került: az ablakpárkányon, a függönyök mögött.
Én meg nagy lelkesen fényképeztem végig, és dokumentáltam az eseményeket, úgyhogy nem is láttam, ki mennyit szerzett, csak összeszámoláskor.
4. Mozgásosabb feladat is volt: pókjárásban, zsámolyba dobásban, miegyebekben mérték össze tudásukat a gyerekek. A jó hangulat nem hiányzott itt sem.

A jutalmazás pedig teljesen egyforma volt: minden kisgyerek kapott egy érmet, mely bizonyítja, hogy ők bizony már az Andocsi Szent Ferenc Ált. Isk. teljes jogú tanulói, hisz a próbákat kiállták, és egy eregethető sárkánnyal is gazdagabb lett mindenki.
Amit Máté ki is próbált azóta egy szelesebb napon.

Képek itt nézhetők.