Iskolára fel!

Máté már hónapok óta nagyon várja az iskolát. Kb. egy hónapja az iskolaszereket is beszereztük, füzeteit bekötötte, tolltartóját elrendezte, készen áll a tornaholmi és a rajzdoboz is. Könyvek majd első nap, a szállító 30.-ára ígérte (aug. 4. helyett).
Az iskolakezdés viszont nem csak ennyiből áll. Rendszeresen, minden nap csinál valamennyi feladatot: színezés, labirintus, számösszekötés, szaggatott vonalak átrajzolása, számlálás, miegyebek. Bár a kézügyessége nem szuper, van mit csiszolni rajta (pedig gyurmázni, vágni, ragasztani szeret, és a lego összerakásához is szükség van kézügyességre).
A cipőkötés  volt a nyarunk utolsó feladata. Óvodában nem tanulták (és nem is volt kötős cipője, amin lehetett volna), de tornaórán nem fogja a tanár bácsi kötözgetni, az tuti, főleg nem mindenkiét. Pár hete nekiálltunk, megmutattam neki, próbálta, nem ment, és a nyaralás miatt halasztottuk a dolgot.
Aztán hét végén újra előkerült. Most már a saját tornacipőjét vehette a lábára. Igyekezett, részben sikerült is neki, sőt volt, hogy elég gyorsan, aztán a párjával meg szenvedett egy órát. Persze ezektől a kudarcoktól teljesen elkedvetlenedett.
Aztán elővettem neki Peti cipőjét, aminek vastagabb, hengeres és hosszabb a kötője. Párszor gyakorolt rajt, majd következett Sami cipője, aminek megint más a fűzője. Ezt elsőre megkötötte, és onnantól kezdve a tornacipő  megkötése is mindig sikerül. Ha pedig esetleg valami kis hiba miatt nem lesz tökéletes, már nem kedvetlenedik el, hanem kiköti és nekiáll újra.
És mivel már tudja, nem annyira feladata (persze mondtam neki, hogy a gyorsaságon még lehet finomítani), nagy lelkesen kötözgeti és gyakorolja. A boldogság, a büszkeség és az elégedettség pedig mindig kiül az arcára :)

Gyurma

Februárban találkoztam vele először: gyurma főzéssel. Állítólag olyan, mint a neves gyurmák, melyeknek tégely 4-600ftba kerül. Már akkor beláttam, hogy ezt valamikor biztosan ki kell próbáljam, de akkor még a Jézuska által hozott gyurmákból volt bőven. Mert a gyurma szervesen kapcsolódik a karácsonyhoz nálunk, hisz a gyurma fogyóeszköz, a gyerekek pedig imádnak gyurmázni.
Aztán jött a tavasz, a nyár, ami valljuk be, nem a gyurmázásról szól. Nálunk sem.
Aztán ahogy őszbe fordult sz idő, előkerült újra a gyurmásdoboz. A karácsonyi gyurma már elkopott, illetve kiszáradt teljesen, nekem pedig nem volt lelkierőm nekiállni gyurmát főzni. Azt gondoltam, milyen macera ...
Aztán a héten Timinél láttam, hogy az őszi szünetre készülve ő is belevágott. Rájöttem, nekem is rá kellene szánnom magam. Én is bolero italporral színeztem, a legvégén tettem bele, de eléggé ragacsos lett a gyurma, így utólag kapott még lisztet. És jó lett. Nem volt macerás, sőt nem volt tán 5 perc sem az egész, és igazán jó állagú gyurmát kaptunk, méghozzá igazán nagy adagban. Nagy volt a gyerekek öröme, rögtön le is csaptak rá, és azóta is lelkes gyurmázók, igaz, mindig is azok voltak.
Kissé becsapós az egészben, hogy olyan jó, finom szőlő illatot áraszt, legszívesebben beleharapna az ember, aztán ha véletlenül a szájához kerül a keze, meglepődik a sós ízen.
És íme az összetevők, nehogy véletlenül elkeverjem, mert biztosan szükség lesz még rá :)
 1 bögre liszt 
1 bögre meleg víz 
1/3 bögre só 
1 zacskó sütőpor 
1 ek olaj