Tegnap nagyon akartak menni valahova. Leginkább a Balatonra, de nekem nem volt ehhez kedvem, ezért rábeszéltem őket, hogy menjünk inkább Boglárra, nézzük meg a Gömb-kilátót, és keressük meg a nyár elején megnyílt bob- és kalandpályát.
Miután mindenki felkelt, elindultunk (Pepcsi maradt a mamával). Én sem jártam soha a kilátóban, ezért meglepő volt számomra, hogy pedig milyen közel jártam hozzá. Ott parkoltunk ugyanis, ahol középiskolás koromban a kollégiumok közötti sportversenyeket tartották. Onnan pedig csak egy köpés volt a kilátó és a kalandpark.
Először a bobhoz mentünk. Szerencsénkre nem voltak sokan, nem is kellett sorba állni. (később többen lettek, és előző nap is hosszú sor kígyózott) 6 gyerek és 6 felnőtt jegyet vettünk, ami nem volt igazán gazdaságos. Jövőre már jobb lesz, hisz 8 éves kortól mehetnek a gyerekek egyedül, nem kell Máté mellé kíséret. Na nem mintha bárkinek is nehezére esett volna menni velük, de így elég drága volt. Máté már bobozott Balatonfűzfőn többször is, emlegette is többször, Saminak ez volt az első. Tetszett nekik, mondanom sem kell.
A csúszásról itt is készül kép, amiről lehet csináltatni képet, kulcstartót, egérpadot, hűtőmágnest, stb. Máté kulcstartót kért, Sami képet. Aztán ittak egyet, majd felsétáltunk a Gömb- kilátóhoz. Nagyszerű kilátás nyílt a Balatonra, a gyerekek meg szaladgáltak fent. Tetszett nekem is, mert domb tetején van, maga a kilátó nem túl magas, elég széles, nem félelmetes. Amikor Egerben voltunk, ott is egy dombtetőn levő kilátóba mentünk fel, de az eléggé félelmetes volt. Sok lépcsőn mentünk fel, magas volt, keskenyebb, és fából készült. Ez stabilabb volt, úgyhogy én is nyugodtan sétáltam fent.
Visszafele nem ugyanazon úton mentünk, volt egy kikövezett gyalogút a bobok felett, között. A kötélpálya volt a következő állomásunk, ami nagyon klassz. A gyerekpálya is nagyon változatos, hosszú, bebarangolható, a nagy részén a gyerek kísérhető. Ez Samunál volt fontosabb, Máté tud menni egyedül is, Saminak viszont kellett a tanács, a segítség. Zsolti kísérte Samut, én meg fényképeztem.
Nagy lelkesen mentek végig, egy órás jegyet vettem (lehet 2 órásat is), de ez most elég volt, hisz vásárolni is akartunk, és Zsolti dolgozni is ment még este.
Itt is szerencsénk volt, mert pár kisgyerekkel együtt indulhattak, épp egy csoportot sikerült megelőznünk. A fiúknak a legjobban a kötélpálya azon része tetszett, ahol csúszni lehetett (3 egymás utáni rész volt ilyen). A mászófalra már nem volt Samcinak ereje. Na majd legközelebb. A kötélpálya mellett van egy klassz játszótér is, ami ingyenes, de ide már nem volt időnk benézni. A szórólapon Íjászat is szerepelt, de azt idén még biztosan nem valósítják meg, tudtuk meg a kötélpályás beöltözködés közben -Máté nagy bánatára.
Legközelebb én is úgy készülök, hogy felmerészkedem a felnőtt pályára. Még nem voltam ilyenen, de érzek magamban annyi erőt, hogy kipróbáljam, bár Máté szerint úgysem tudom, mert félős vagyok. Félek a magasságtól. Na majd kiderül.
A felnőtt pálya egyébként a gyerek pálya felett van, 2 szintes, és ahogy néztük, vannak elég húzós részei is. De próba szerencse!
Szórakozás után még beugrottunk vásárolni, aztán mentünk gyorsan haza, hogy Zsolti elérje a buszt. Épp kiszámítottuk :)
Klassz volt, úgy gondolom, ide biztosan vissza fogunk térni, mert közel van, és a gyerekeknek élmény. Olyan lesz ez, mint Patca ... vágynak vissza.
A készült képeket a linkre kattintva lehet megnézni.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. július 27., szombat
2013. július 21., vasárnap
Flex! Családi nap
Szombaton a Zsolti munkahelye családi napot rendezett. A gyerekek nagyon várták, amikor az apjuk elsorolta a programokat, nagyon lelkesek lettek. Ugrálóvárazni imádnak, Saminak ,mindig minden program bejön, Máté pedig az íjászatot várta nagyon.
Főzni is lehetett, legalább 5 fős csapatok nevezhettek, és nem a vándorfakanál volt a cél. A cég minden csapatnak biztosított tűzifát, hagymát, húst. Emiatt Zsolti már a hajnali busszal bement, mi pedig 3/4 9 után indultunk el. Eredetileg délután szoktunk menni, de milyen jól tettük, hogy most így döntöttünk! Persze amikor beértünk, akkor már a parkolóban alig volt hely (köszönhetően a sok főzőnek), és szórakozni vágyók is voltak, de a terület nagy volt, és alig kellett várni egy-egy játékra, programra.
Beléptető rendszer volt, a dolgozó nevét megadva kerestek meg minket a papíron, és karszalagot kaptunk, hogy később is vissza tudjunk térni. Ez pedig jó volt, mert aludni hazavittem a gyerekeket. Utána meg mentünk vissza.
Odaérkezés után a srácokat megcsodálták apa munkatársai (nemigen találkoztak még), majd elindultunk felfedező körútra. Mit találunk, hol találjuk címmel.
Tényleg nagyon sok minden volt, ami a kicsiket, nagyobbakat, felnőtteket szórakoztatta. Mindenki talált kedvére valót, és nem is tudtunk mindent kipróbálni azok közül sem, maik érdekelték őket. A legnagyobb tesztelő Sami volt, ő mindenre vevő, szereti az újdonságokat, lelkes. Máté a pár kiválasztotthoz ment vissza többször, nem is próbált ki annyi mindent, mint Samu, aztán este 7-kor, mikor indultunk és pakolni kezdtek a rendezvényszervezők is, akkor siránkozott, hogy ő még itt sem, meg ott sem volt. Pepcsi is klasszul elvolt, őt felváltva őriztük, a kisebbek, de főleg Máté szabadabbra volt engedve. Samira meg rá-ránéztünk, és a megbeszélt helyen várt, amíg vissza nem mentünk (ha épp a 3 gyerek közt szaladgáltam)
És akkor mi minden volt? Először azokat sorolom, amik kimaradtak a programjainkból: a legfájóbb ezek közül a hőlégballonozás volt (10-15 méter fel, aztán vissza), ami az időjárás, a szél miatt maradt el. Máté nagyon várta, és fel is mentem volna vele meg Samuval :(
A Lézerfegyverrel harcolás nem érdekelte őket, ki sem próbálták. Idő hiányában a csocsó is elmaradt, pedig 4 asztalon is lehetett játszani, szóval a lehetőség megvolt. Ha mit lehet tenni, ha más jobban érdekli őket?
Volt még asztrológus, grafológus, karikaturista (aki leginkább portrékat rajzolt - ezt jó lett volna beiktatni, de ugye 3 gyerek van. Választani hogyan, együtt meg nagyon sok, nem bírnak annyit kevés mozgással ülni). És volt egy egészségsátor is, ahol állapotfelmérés történt.
Felnőttek focizhattak, röpizhettek és nekik volt felállítva az élő csocsó is. Az utóbbira beneveztek egy meccsre Zsoltiék is, ezt kép is bizonyítja.
Most pedig, amiket kipróbáltak a fiúk:
Máté nagy kedvence a hőn áhított és várva várt íjászat volt, ahol többször megfordult a nap folyamán, és egyre ügyesebb is lett. A képek a legelső próbálkozásról készültek róla. Máté mászott még falat (nem volt benne a magassággal szembeni nagy küzdőszellem), ugrálóvárazott, óriás-Jengázott, végigment a kisebb kalandpályán (most annyira nem tetszett neki, vágyott vissza az íjászathoz), és társasjátékozott az elején.
Peti nagy kedvence a kicsiknek való ugrálóvár volt, ahol nem is nagyon ugrált, hanem folyamatosan mászott fel és csúszott le az ugrálóból induló csúszdán. Aztán szaladt vissza az bejárathoz. Ez volt a sláger. De játszott a felállított babakonyhában, tolta a vonatot és a babakocsit, és a kis asztalokhoz is leült játszani. Neki lett volna még egy helyszín, ahol szobahinta, hintaló, kiscsúszda volt, de délelőtt ez kimaradt, délután pedig amikor bevittem volna, nagyon sokan voltak. Azonban lett Verdás csillámtetkója a kis lábán :)
Ő volt a legmobilabb, vele jártuk és néztük meg a nagyobb tesókat, hogy épp mit csinálnak, hogy fényképezni is tudjunk (itt vannak a képek). Sami sem maradt teljesen egyedül többnyire, csak nagyon kis időre lett magára hagyva a sorban álláskor pl.
Samu szintén szerzett csillámtetkót, kettőt is, de még őt sem lehetett rábeszélni az arcfestésre. (Mátét még a csillámtetkóra sem)
Samcikám ugrált a nagyoknak és a kicsiknek való ugrálóvárban, játszott társassal, mászott a mászófalon (egy kis segítséggel, de a legtetejéig (benne megvolt az akarat, ami Mátéból hiányzott), ugrált többször a gumiköteles trambulinon és gokartozott az apjával (2 személyessel, benzinmotorossal).
(Máté a trambulin és a gokart hiányát nehezményezte a végén. De a sort kivárni lusta volt.)
Samcikám ment volt a kötélpályán is, de nem érte el a 120 centi minimumszintet. Még nyújtózkodva is hiányzott bő 10 centi. Láttam rajta, hogy szomorú, de végignéztük Máté körét, és azért közben hajtogatta, hogy ezt ő is meg tudná csinálni. Ami lehetséges is, a gondot az okozná, hogy nem tudna kapaszkodni, mert nem érné el a kötelet.
Készült rólunk családi emlékkép, és én is kaptam egy csillámtetkót. Tombolán sajnos nem nyertünk, pedig nagyon jó nyeremények voltak, többnyire elektromos háztartási gépek, kisebbek, nagyobbak, vásárlási utalványok, telefon, tablet, szódakészítő. Bárminek örültünk volna ... de a szerencsénk még várat magára.
Fél 8 előtt indultam haza a 3 gyerekkel, Zsolti még maradt pakolni, aztán az esti busszal érkezett.
Jól éreztük magunkat ezen a napon, mindenki élményekkel telve ment aludni.
Már most várják a következő alkalmat!
Főzni is lehetett, legalább 5 fős csapatok nevezhettek, és nem a vándorfakanál volt a cél. A cég minden csapatnak biztosított tűzifát, hagymát, húst. Emiatt Zsolti már a hajnali busszal bement, mi pedig 3/4 9 után indultunk el. Eredetileg délután szoktunk menni, de milyen jól tettük, hogy most így döntöttünk! Persze amikor beértünk, akkor már a parkolóban alig volt hely (köszönhetően a sok főzőnek), és szórakozni vágyók is voltak, de a terület nagy volt, és alig kellett várni egy-egy játékra, programra.
Beléptető rendszer volt, a dolgozó nevét megadva kerestek meg minket a papíron, és karszalagot kaptunk, hogy később is vissza tudjunk térni. Ez pedig jó volt, mert aludni hazavittem a gyerekeket. Utána meg mentünk vissza.
Odaérkezés után a srácokat megcsodálták apa munkatársai (nemigen találkoztak még), majd elindultunk felfedező körútra. Mit találunk, hol találjuk címmel.
Tényleg nagyon sok minden volt, ami a kicsiket, nagyobbakat, felnőtteket szórakoztatta. Mindenki talált kedvére valót, és nem is tudtunk mindent kipróbálni azok közül sem, maik érdekelték őket. A legnagyobb tesztelő Sami volt, ő mindenre vevő, szereti az újdonságokat, lelkes. Máté a pár kiválasztotthoz ment vissza többször, nem is próbált ki annyi mindent, mint Samu, aztán este 7-kor, mikor indultunk és pakolni kezdtek a rendezvényszervezők is, akkor siránkozott, hogy ő még itt sem, meg ott sem volt. Pepcsi is klasszul elvolt, őt felváltva őriztük, a kisebbek, de főleg Máté szabadabbra volt engedve. Samira meg rá-ránéztünk, és a megbeszélt helyen várt, amíg vissza nem mentünk (ha épp a 3 gyerek közt szaladgáltam)
És akkor mi minden volt? Először azokat sorolom, amik kimaradtak a programjainkból: a legfájóbb ezek közül a hőlégballonozás volt (10-15 méter fel, aztán vissza), ami az időjárás, a szél miatt maradt el. Máté nagyon várta, és fel is mentem volna vele meg Samuval :(
A Lézerfegyverrel harcolás nem érdekelte őket, ki sem próbálták. Idő hiányában a csocsó is elmaradt, pedig 4 asztalon is lehetett játszani, szóval a lehetőség megvolt. Ha mit lehet tenni, ha más jobban érdekli őket?
Volt még asztrológus, grafológus, karikaturista (aki leginkább portrékat rajzolt - ezt jó lett volna beiktatni, de ugye 3 gyerek van. Választani hogyan, együtt meg nagyon sok, nem bírnak annyit kevés mozgással ülni). És volt egy egészségsátor is, ahol állapotfelmérés történt.
Felnőttek focizhattak, röpizhettek és nekik volt felállítva az élő csocsó is. Az utóbbira beneveztek egy meccsre Zsoltiék is, ezt kép is bizonyítja.
Most pedig, amiket kipróbáltak a fiúk:
Máté nagy kedvence a hőn áhított és várva várt íjászat volt, ahol többször megfordult a nap folyamán, és egyre ügyesebb is lett. A képek a legelső próbálkozásról készültek róla. Máté mászott még falat (nem volt benne a magassággal szembeni nagy küzdőszellem), ugrálóvárazott, óriás-Jengázott, végigment a kisebb kalandpályán (most annyira nem tetszett neki, vágyott vissza az íjászathoz), és társasjátékozott az elején.
Peti nagy kedvence a kicsiknek való ugrálóvár volt, ahol nem is nagyon ugrált, hanem folyamatosan mászott fel és csúszott le az ugrálóból induló csúszdán. Aztán szaladt vissza az bejárathoz. Ez volt a sláger. De játszott a felállított babakonyhában, tolta a vonatot és a babakocsit, és a kis asztalokhoz is leült játszani. Neki lett volna még egy helyszín, ahol szobahinta, hintaló, kiscsúszda volt, de délelőtt ez kimaradt, délután pedig amikor bevittem volna, nagyon sokan voltak. Azonban lett Verdás csillámtetkója a kis lábán :)
Ő volt a legmobilabb, vele jártuk és néztük meg a nagyobb tesókat, hogy épp mit csinálnak, hogy fényképezni is tudjunk (itt vannak a képek). Sami sem maradt teljesen egyedül többnyire, csak nagyon kis időre lett magára hagyva a sorban álláskor pl.
Samu szintén szerzett csillámtetkót, kettőt is, de még őt sem lehetett rábeszélni az arcfestésre. (Mátét még a csillámtetkóra sem)
Samcikám ugrált a nagyoknak és a kicsiknek való ugrálóvárban, játszott társassal, mászott a mászófalon (egy kis segítséggel, de a legtetejéig (benne megvolt az akarat, ami Mátéból hiányzott), ugrált többször a gumiköteles trambulinon és gokartozott az apjával (2 személyessel, benzinmotorossal).
(Máté a trambulin és a gokart hiányát nehezményezte a végén. De a sort kivárni lusta volt.)
Samcikám ment volt a kötélpályán is, de nem érte el a 120 centi minimumszintet. Még nyújtózkodva is hiányzott bő 10 centi. Láttam rajta, hogy szomorú, de végignéztük Máté körét, és azért közben hajtogatta, hogy ezt ő is meg tudná csinálni. Ami lehetséges is, a gondot az okozná, hogy nem tudna kapaszkodni, mert nem érné el a kötelet.
Készült rólunk családi emlékkép, és én is kaptam egy csillámtetkót. Tombolán sajnos nem nyertünk, pedig nagyon jó nyeremények voltak, többnyire elektromos háztartási gépek, kisebbek, nagyobbak, vásárlási utalványok, telefon, tablet, szódakészítő. Bárminek örültünk volna ... de a szerencsénk még várat magára.
Fél 8 előtt indultam haza a 3 gyerekkel, Zsolti még maradt pakolni, aztán az esti busszal érkezett.
Jól éreztük magunkat ezen a napon, mindenki élményekkel telve ment aludni.
Már most várják a következő alkalmat!
2013. július 19., péntek
Egy kis kirándulás
Képeket nézegetve jutott eszembe, hogy vittem magammal a fényképezőt, készültek is képek, ide mégsem írtam róla.
Még 7-én a falunap utáni vasárnapon, a Marika mamánál voltunk, ott is aludtak. Anyu kitalálta miután felkeltek, hogy menjünk ki a szőlőhöz, mert már érik a körte.
Sami lelkes, őt nem kellett győzködni, Pepinek meg vittem a babakocsit, ha elfáradna. De Máté nagyon lusta gyalogolni, viszont nagyon szereti a körtét, így belement, hogy elinduljunk. Nem jutottunk sokáig, amikor már nekiállt rinyálni, hogy jobb lett volna, ha a mamánál marad, de azért csak tette egyik lábát a másik után.
Útközben megnéztük a falunap maradványait a pályán, aztán egy búzamezőnél fényképeztem le őket. A út másik oldalán meg kukoricatábla volt, ahova szívesen bementek. Mentek volna még beljebb is lelkesen, de magasabb volt tőlük, féltem, hogy elkeverednek. Szóval csak addig bóklásztak, amíg színt láttam belőlük.
Sétáltunk, beszélgettünk, tájban gyönyörködtünk, szarvasmarhákat néztünk, és útközben -idén először- sárgabarackot ettünk (Én többet, aminek miután hazaértünk, meg is lett a böjtje - pedig olyan jól esett).
Nem tudom, mennyi idő alatt értünk ki, de kiértünk. Tény, hogy nincs közel, gyerekkoromban én is nagyon utáltam kisétálni, annál jobban kistraktorral kimenni.
Pechünkre a mama nem jó kulcsot hozott magával, így nem tudtunk bemenni a pincébe, de a körte tényleg érett volt, leszedtük mindet, Máté is lelkesen ette. Pihentünk kicsit, majd szedtünk napraforgót - nem is gondoltam, hogy a napraforgónak ilyen vastag és erős a szára.
Majd hazafelé indultunk. Mivel a körtével telt kosár nehezebb volt, mint Pepi, és Pepcsinek még lába is van, így helyet cseréltek. Peti sétált (nagyon ügyesen, egy panasz nélkül), a kosár meg belekerült a babakocsiba. Könnyebb volt így.
Útközben egy kis nyári zápor elért minket, de találtunk menedéket, ahol meg tudtuk húzni magunkat (az út mellett épp úgy nőtt a fa, hogy nem áztunk az úton). Kivártuk a végét, majd mentünk tovább.
A mamánál pihentünk még egy kicsit, aztán indultunk tovább haza.
Többször is elmehetnénk sétálni, igazi kikapcsolódás volt.
Még 7-én a falunap utáni vasárnapon, a Marika mamánál voltunk, ott is aludtak. Anyu kitalálta miután felkeltek, hogy menjünk ki a szőlőhöz, mert már érik a körte.
Sami lelkes, őt nem kellett győzködni, Pepinek meg vittem a babakocsit, ha elfáradna. De Máté nagyon lusta gyalogolni, viszont nagyon szereti a körtét, így belement, hogy elinduljunk. Nem jutottunk sokáig, amikor már nekiállt rinyálni, hogy jobb lett volna, ha a mamánál marad, de azért csak tette egyik lábát a másik után.
Útközben megnéztük a falunap maradványait a pályán, aztán egy búzamezőnél fényképeztem le őket. A út másik oldalán meg kukoricatábla volt, ahova szívesen bementek. Mentek volna még beljebb is lelkesen, de magasabb volt tőlük, féltem, hogy elkeverednek. Szóval csak addig bóklásztak, amíg színt láttam belőlük.
Sétáltunk, beszélgettünk, tájban gyönyörködtünk, szarvasmarhákat néztünk, és útközben -idén először- sárgabarackot ettünk (Én többet, aminek miután hazaértünk, meg is lett a böjtje - pedig olyan jól esett).
Nem tudom, mennyi idő alatt értünk ki, de kiértünk. Tény, hogy nincs közel, gyerekkoromban én is nagyon utáltam kisétálni, annál jobban kistraktorral kimenni.
Pechünkre a mama nem jó kulcsot hozott magával, így nem tudtunk bemenni a pincébe, de a körte tényleg érett volt, leszedtük mindet, Máté is lelkesen ette. Pihentünk kicsit, majd szedtünk napraforgót - nem is gondoltam, hogy a napraforgónak ilyen vastag és erős a szára.
Majd hazafelé indultunk. Mivel a körtével telt kosár nehezebb volt, mint Pepi, és Pepcsinek még lába is van, így helyet cseréltek. Peti sétált (nagyon ügyesen, egy panasz nélkül), a kosár meg belekerült a babakocsiba. Könnyebb volt így.
Útközben egy kis nyári zápor elért minket, de találtunk menedéket, ahol meg tudtuk húzni magunkat (az út mellett épp úgy nőtt a fa, hogy nem áztunk az úton). Kivártuk a végét, majd mentünk tovább.
A mamánál pihentünk még egy kicsit, aztán indultunk tovább haza.
Többször is elmehetnénk sétálni, igazi kikapcsolódás volt.
Végre Balaton!
Már július 17.-e volt, és mi még nem voltunk idén a Balatonon. Közel van, szeretünk menni. A gyerekek is.
Meleg, sőt, kánikula is volt már idén nyáron. Mégsem voltunk, és ennek az oka pedig a kocsi. Vagyis annak hiánya.
(Kis kitérő:
Még iskola volt, amikor megadta magát a szervója. Lehetett ugyan vezetni, de marha nehezen. Hosszú távon, közúton még csak-csak, de pl. városban lavírozni vele, vagy parkolni, vagy ahhoz bekanyarodni már nem az én kezeimnek való volt. Szakszervizben, szerelőnél járt vele a Zsolti, de nem sok jóval biztatták. Egészen pontosan kormányműcserével, több százezerért. Nem tetszett az ötlet ...
Aztán Bszárszón talált egy szervóra specializálódott szerelőt, aki megtalálta a bajt. Közben viszont pár napra külföldre ment, majd a tervezett 1-2 nap helyett több, mint egy hetet kellett nála hagyni a kocsit, mert megjavította a talált hibát, de úgy sem volt jó. Aztán valami panelt kellett cserélni, akkor meg nem állt vissza kanyarodás után egyenesbe a kormány. Szóval vártunk. És megérte, mert csak hazakerült a kocsi, és a pénztárcánknak sem fájt annyira, mint a kormányműcsere lett volna.)
A szomszédban nyaraló Bercivel diskurált Máté, és a fiúk megegyeztek, hogyha ők mennek a Balcsira, akkor mi is megyünk belük (utolsó napjaik egyikén). Persze ez nem jött össze (mert az oviban épp aznap volt vezető-óvónő választás, aminek lebonyolítására én is ki lettem jelölve), de meg lett nekik ígérve, hogy hamarosan elmegyünk. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mert Zsolti megint 4 műszakban dolgozik, szombaton pedig Flex-es családi nap lesz.
Úgyhogy amikor hazaért szerdán délután, rögtön letámadták, hogy menjünk el a Balatonra most rögtön!
Amíg evett, gyorsan összepakoltunk, és indultunk is. Nagyon örültek, teljesen be voltak zsongva.
Zamárdiba, a Bábel-vízicsúszdás strandra szoktunk menni. Odaértünk, átöltöztek és vártak. Amíg mindenki elkészült, kipróbálták az új csúszdát a játszótéren (mindig a játszótér közelében telepszünk le :)). Aztán irány a víz!
Ami meglepően hideg volt (bár hamar megszoktuk), és a hidegség mellett a nagyobb meglepetést az igencsak magas vízállás okozta. Máté lelkesen belevetette magát a habokba, vízipisztolyozott az apjával. Én Pepcsit vittem, neki nagyon tetszett, ahogy a talpát, majd egyre feljebb nyaldossa a víz. Kis biztatás után örömmel ült bele az úszógumijába.
A nagyobb gondot Samci okozta, akinek hideg is volt a víz (bár ezt még leküzdötte volna) , de nem ért le a lába, és hiába volt rajta karúszó, nem érezte magát biztonságban. Úgyhogy vagy rajtam, vagy az apján csüngött, kapaszkodott, és sírdogált. Egy kis bentlét után kiszaladtam, lefényképeztem őket, aztán Samit kivittem. Kint már virgoncabb volt ...
Máté és Pepcsi még bent maradtak a Zsoltival egy kicsit. Miután mindenki kijött és megszárítkozott, a gyerekek játszottak egy kicsit: csúszdáztak, hintáztak, homokoztak. Aztán ettek egy lángost (vagy egy részét) és folytatták a játékot. A kicsik nem, de Máté még vissza szeretett volna menni a vízbe. Meglepődtem, ő eddig nem volt ilyen vízicsibe, bent is bátran sétálgatott, látszott rajta, hogy élvezi. Ő már biztonságban érezte magát - lába is leért, karúszója is volt. Persze kisebb korában ő sem volt ilyen bátor: volt, hogy karúszóban, mentőmellényben ült a gumimatrac tetején :)
Másodszorra bevitték a gumimatracot is, amit előtte Máté lelkesen felpumpált, de valahol lyukas volt, így hamar kihozta.
Később megcsodálták a nagy vízicsúszdát, amiről Máté csúszni szeretett volna. És bár az van kiírva, hogy 6 éves kor alatt csak szülői felügyelettel használható (ő már 7 éves, de nem tud úszni), megegyeztünk, hogy majd jövőre kipróbálhatja (elsőben tanulnak majd úszni). Az apjával együtt lecsúszhatott volna, és meg vártam volna a medencében, de ezért az ötletért Zsolti nem lelkesedett, és Máté is beletörődött, hogy nem csúszhat.
Szépen lassan csomagoltunk és elindultunk haza. Itthon még kaptak egy fagyit (kapnak máskor is, gyakori vendégek vagyunk a fagyizóban, és épp útba is esik bárhová megyünk- na annyiszor azért nem kapnak), és utána élményekkel telve fekhettek le a fürdés után.
Azért Mátéban is felmerült -mint szerintem minden gyerekben-, hogy miért is kell megfürdenünk, hiszem most fürödtünk :)
Képek
Meleg, sőt, kánikula is volt már idén nyáron. Mégsem voltunk, és ennek az oka pedig a kocsi. Vagyis annak hiánya.
(Kis kitérő:
Még iskola volt, amikor megadta magát a szervója. Lehetett ugyan vezetni, de marha nehezen. Hosszú távon, közúton még csak-csak, de pl. városban lavírozni vele, vagy parkolni, vagy ahhoz bekanyarodni már nem az én kezeimnek való volt. Szakszervizben, szerelőnél járt vele a Zsolti, de nem sok jóval biztatták. Egészen pontosan kormányműcserével, több százezerért. Nem tetszett az ötlet ...
Aztán Bszárszón talált egy szervóra specializálódott szerelőt, aki megtalálta a bajt. Közben viszont pár napra külföldre ment, majd a tervezett 1-2 nap helyett több, mint egy hetet kellett nála hagyni a kocsit, mert megjavította a talált hibát, de úgy sem volt jó. Aztán valami panelt kellett cserélni, akkor meg nem állt vissza kanyarodás után egyenesbe a kormány. Szóval vártunk. És megérte, mert csak hazakerült a kocsi, és a pénztárcánknak sem fájt annyira, mint a kormányműcsere lett volna.)
A szomszédban nyaraló Bercivel diskurált Máté, és a fiúk megegyeztek, hogyha ők mennek a Balcsira, akkor mi is megyünk belük (utolsó napjaik egyikén). Persze ez nem jött össze (mert az oviban épp aznap volt vezető-óvónő választás, aminek lebonyolítására én is ki lettem jelölve), de meg lett nekik ígérve, hogy hamarosan elmegyünk. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mert Zsolti megint 4 műszakban dolgozik, szombaton pedig Flex-es családi nap lesz.
Úgyhogy amikor hazaért szerdán délután, rögtön letámadták, hogy menjünk el a Balatonra most rögtön!
Amíg evett, gyorsan összepakoltunk, és indultunk is. Nagyon örültek, teljesen be voltak zsongva.
Zamárdiba, a Bábel-vízicsúszdás strandra szoktunk menni. Odaértünk, átöltöztek és vártak. Amíg mindenki elkészült, kipróbálták az új csúszdát a játszótéren (mindig a játszótér közelében telepszünk le :)). Aztán irány a víz!
Ami meglepően hideg volt (bár hamar megszoktuk), és a hidegség mellett a nagyobb meglepetést az igencsak magas vízállás okozta. Máté lelkesen belevetette magát a habokba, vízipisztolyozott az apjával. Én Pepcsit vittem, neki nagyon tetszett, ahogy a talpát, majd egyre feljebb nyaldossa a víz. Kis biztatás után örömmel ült bele az úszógumijába.
A nagyobb gondot Samci okozta, akinek hideg is volt a víz (bár ezt még leküzdötte volna) , de nem ért le a lába, és hiába volt rajta karúszó, nem érezte magát biztonságban. Úgyhogy vagy rajtam, vagy az apján csüngött, kapaszkodott, és sírdogált. Egy kis bentlét után kiszaladtam, lefényképeztem őket, aztán Samit kivittem. Kint már virgoncabb volt ...
Máté és Pepcsi még bent maradtak a Zsoltival egy kicsit. Miután mindenki kijött és megszárítkozott, a gyerekek játszottak egy kicsit: csúszdáztak, hintáztak, homokoztak. Aztán ettek egy lángost (vagy egy részét) és folytatták a játékot. A kicsik nem, de Máté még vissza szeretett volna menni a vízbe. Meglepődtem, ő eddig nem volt ilyen vízicsibe, bent is bátran sétálgatott, látszott rajta, hogy élvezi. Ő már biztonságban érezte magát - lába is leért, karúszója is volt. Persze kisebb korában ő sem volt ilyen bátor: volt, hogy karúszóban, mentőmellényben ült a gumimatrac tetején :)
Másodszorra bevitték a gumimatracot is, amit előtte Máté lelkesen felpumpált, de valahol lyukas volt, így hamar kihozta.
Később megcsodálták a nagy vízicsúszdát, amiről Máté csúszni szeretett volna. És bár az van kiírva, hogy 6 éves kor alatt csak szülői felügyelettel használható (ő már 7 éves, de nem tud úszni), megegyeztünk, hogy majd jövőre kipróbálhatja (elsőben tanulnak majd úszni). Az apjával együtt lecsúszhatott volna, és meg vártam volna a medencében, de ezért az ötletért Zsolti nem lelkesedett, és Máté is beletörődött, hogy nem csúszhat.
Szépen lassan csomagoltunk és elindultunk haza. Itthon még kaptak egy fagyit (kapnak máskor is, gyakori vendégek vagyunk a fagyizóban, és épp útba is esik bárhová megyünk- na annyiszor azért nem kapnak), és utána élményekkel telve fekhettek le a fürdés után.
Azért Mátéban is felmerült -mint szerintem minden gyerekben-, hogy miért is kell megfürdenünk, hiszem most fürödtünk :)
Képek
2013. július 18., csütörtök
Nyári barátok
Mert az én fiaimnak ilyenek is vannak.
A szomszédunkban nem laknak állandóan, egy család nyaralója, amely nyáron (tavasszal és ősszel rövidebb időkre) fogadja a gazdáit. Rita, a nagymama leginkább a fiával és annak barátnőjével szokott érkezni, de a lánya és az ő családja is évek óta visszatérő nyaraló.
Istvánékat Sophie nevű kutyusuk miatt várják nagyon a gyerekek .főleg Samu szeret vele játszani.
Annáékat pedig a két kissrác miatt. Marci Samuval, Berci pedig Mátéval egykorú. Tavaly majdnem egész nyáron lent voltak, és az elmúlt év alatt is többször hallottam Máté szájából, hogy mikor fognak végre jönni? Szóval nem felejtik el őket a nyár elmúltával.
Amikor idén megjelentek, nagy volt az öröm, és ahogy beálltak az udvarba, az én fiaim, mint valami fogadóbizottság, rögtön letámadták őket ... Máté el is vonult Bercivel megbeszélni a komolyabb dolgokat.
2 hétig voltak, tegnap elmentek, de még visszatérnek a nyáron, a fiúk nagy boldogságára.
(Attila orvos, ő most volt velük, legközelebb nem valószínű, hogy jön, de Anna hegedűművész, aki Szegeden a szimfonikus zenekarban játszik, és neki is van nyári szünet).
Ugyan sokszor elmentek napközben a Balatonra fürdeni, bringázni, kirándulni (és vendégeik is voltak többször 1-2 napra -ekkor nem zavartuk őket) de késő délután, kora este tudtak együtt bandázni a fiúk. Nagyon jó volt látni, hogy mennyire jól elvannak együtt, Máté is érezhetően többet volt kint, mert ugye ha van társaság, csak úgy szalad az idő.
Csabi is átjött szinte minden nap (2. szomszéd, Mátétól fiatalabb egy évvel), így nőtt a bandatagok száma. Labdáztak, fogócskáztak, állatbegyűjtőset vagy mit játszottak, puskáztak, vízipisztolyoztak, locsoló alatt futkároztak. Feltalálták magukat.
Samu pedig a közös sütögetés várta mindig nagyon lelkesen. Persze nélkülük is mindig szeretne kint kolbászt sütni, de közösen még jobb. 2-szer hívtuk őket mi, és kétszer is mentünk hozzájuk.
Samu volt mindig a nagy segítség, aki segített készülődni, kipakolni, vagy éppen vékony fát lehozni a kertből (az ágfák oda lettek borítva).
Mozgalmasan telt ez a két hét, élménydúsan, és azt hiszem, ez a legtöbb, amit egy gyerek kívánhat. Élményeket, bandázást, gyerekekkel együtt játszást.
Várjuk vissza még őket!
Képek
A szomszédunkban nem laknak állandóan, egy család nyaralója, amely nyáron (tavasszal és ősszel rövidebb időkre) fogadja a gazdáit. Rita, a nagymama leginkább a fiával és annak barátnőjével szokott érkezni, de a lánya és az ő családja is évek óta visszatérő nyaraló.
Istvánékat Sophie nevű kutyusuk miatt várják nagyon a gyerekek .főleg Samu szeret vele játszani.
Annáékat pedig a két kissrác miatt. Marci Samuval, Berci pedig Mátéval egykorú. Tavaly majdnem egész nyáron lent voltak, és az elmúlt év alatt is többször hallottam Máté szájából, hogy mikor fognak végre jönni? Szóval nem felejtik el őket a nyár elmúltával.
Amikor idén megjelentek, nagy volt az öröm, és ahogy beálltak az udvarba, az én fiaim, mint valami fogadóbizottság, rögtön letámadták őket ... Máté el is vonult Bercivel megbeszélni a komolyabb dolgokat.
2 hétig voltak, tegnap elmentek, de még visszatérnek a nyáron, a fiúk nagy boldogságára.
(Attila orvos, ő most volt velük, legközelebb nem valószínű, hogy jön, de Anna hegedűművész, aki Szegeden a szimfonikus zenekarban játszik, és neki is van nyári szünet).
Ugyan sokszor elmentek napközben a Balatonra fürdeni, bringázni, kirándulni (és vendégeik is voltak többször 1-2 napra -ekkor nem zavartuk őket) de késő délután, kora este tudtak együtt bandázni a fiúk. Nagyon jó volt látni, hogy mennyire jól elvannak együtt, Máté is érezhetően többet volt kint, mert ugye ha van társaság, csak úgy szalad az idő.
Csabi is átjött szinte minden nap (2. szomszéd, Mátétól fiatalabb egy évvel), így nőtt a bandatagok száma. Labdáztak, fogócskáztak, állatbegyűjtőset vagy mit játszottak, puskáztak, vízipisztolyoztak, locsoló alatt futkároztak. Feltalálták magukat.
Samu pedig a közös sütögetés várta mindig nagyon lelkesen. Persze nélkülük is mindig szeretne kint kolbászt sütni, de közösen még jobb. 2-szer hívtuk őket mi, és kétszer is mentünk hozzájuk.
Samu volt mindig a nagy segítség, aki segített készülődni, kipakolni, vagy éppen vékony fát lehozni a kertből (az ágfák oda lettek borítva).
Mozgalmasan telt ez a két hét, élménydúsan, és azt hiszem, ez a legtöbb, amit egy gyerek kívánhat. Élményeket, bandázást, gyerekekkel együtt játszást.
Várjuk vissza még őket!
Képek
2013. július 4., csütörtök
Máté 7. szülinapja
Ez is még júniusi esemény, de nem értem ide előbb megírni. A tanév vége után rögtön nyári napköziztem, múlt héten végignyaltam a házat - nagyon ráfért (nagyok oviban, Pepi anyunál volt addig.Máshogy képtelenség haladni. A héten sem változott a felállás, mert mind3 nagyot nőtt, ruhaválogatás, mosás volt a program. A nagy falat egy része még mindig vissza van: Pepcsi kinőtt ruháit kellene elpasszolni. Próbálok teszveszelni, de ez nagyon időigényes meló.
Szülinap:
Elkészítettük a meghívókat, kitaláltuk a feladatokat, majd vasárnap, épp jún. 23-án, a szülinapkor vártuk a vendégeket.
Fiús buli volt és nem hiába hét éves, már komolyabbak, több mindent lehet velük nyugiban csinálni.
Szendvicsekkel, sajtos tallérral vártuk a vendégeket. A nagy melegben nem akartam még sütit is sütni a torta mellé, ismerem a 7 éves fiúkat: nem nagy evők, főleg, ha játszani is lehet.
Sami volt az egyetlen kisebb, rajta kívül 1 hat éves legény volt, a többiek mind 7 évesek (6 fiú).
16-18:30-ig lett hirdetve a buli. Úgy gondolom, ez épp elég idő egy kis játékra, közös ünneplésre.
A versennyel kezdtük a szülinapozást. Volt célba dobás, bowling verseny, macievő verseny, szívószállal ivás, és 2 fős, labdás sorverseny is. Mindig írtam a pontokat, aztán a buli végén egy emlék-oklevéllel köszöntük meg a versenyen való részvételt mindenkinek.
Lelkesek voltak a fiúk, nem is volt semmi gond. Sami nem bírta a kiképzést, vagy a tejesfű gyűjtését fontosabbnak tartotta :) szóval ő az első feladat után lelépett és önállósította magát.
Csabi pedig a sorversenyt cserélte le a homokozóra -ő volt a 6 éves. Így viszont a sorversenynél épp párban voltak, így ők jól szórakoztak.
A verseny után jött a torta. Csokikrémes kakaós-sima lapos volt, és bevallom őszintén, csak egy kis maradékot ettem belőle, mert mind elfogyott. Pedig jó nagy volt, és magas is. De ennek én nagyon örültem, hisz azt bizonyította, hogy finom volt és ízlett nekik. A fiú tányérján sem sok maradt, és a felnőttek is felfalták. Ilyet még tuti kell sütnöm, ha nem is tortaként.
A falatozás után szabad foglalkozás volt, aminek nagyon örültek a fiúk. Kisebb gubanc abból adódott, hogy kevés fegyverünk van, nem jutott mindenkinek ... mert ugye a fiúknak a harc a játék.
Máté nagyon jól érezte magát, na meg a fiúk is. Az ajándékoknak is nagyon örült. Kapott könyveket, vízipisztolyt, beybladet.
Szülinapi képek itt.
Szülinap:
Elkészítettük a meghívókat, kitaláltuk a feladatokat, majd vasárnap, épp jún. 23-án, a szülinapkor vártuk a vendégeket.
Fiús buli volt és nem hiába hét éves, már komolyabbak, több mindent lehet velük nyugiban csinálni.
Szendvicsekkel, sajtos tallérral vártuk a vendégeket. A nagy melegben nem akartam még sütit is sütni a torta mellé, ismerem a 7 éves fiúkat: nem nagy evők, főleg, ha játszani is lehet.
Sami volt az egyetlen kisebb, rajta kívül 1 hat éves legény volt, a többiek mind 7 évesek (6 fiú).
16-18:30-ig lett hirdetve a buli. Úgy gondolom, ez épp elég idő egy kis játékra, közös ünneplésre.
A versennyel kezdtük a szülinapozást. Volt célba dobás, bowling verseny, macievő verseny, szívószállal ivás, és 2 fős, labdás sorverseny is. Mindig írtam a pontokat, aztán a buli végén egy emlék-oklevéllel köszöntük meg a versenyen való részvételt mindenkinek.
Lelkesek voltak a fiúk, nem is volt semmi gond. Sami nem bírta a kiképzést, vagy a tejesfű gyűjtését fontosabbnak tartotta :) szóval ő az első feladat után lelépett és önállósította magát.
Csabi pedig a sorversenyt cserélte le a homokozóra -ő volt a 6 éves. Így viszont a sorversenynél épp párban voltak, így ők jól szórakoztak.
A verseny után jött a torta. Csokikrémes kakaós-sima lapos volt, és bevallom őszintén, csak egy kis maradékot ettem belőle, mert mind elfogyott. Pedig jó nagy volt, és magas is. De ennek én nagyon örültem, hisz azt bizonyította, hogy finom volt és ízlett nekik. A fiú tányérján sem sok maradt, és a felnőttek is felfalták. Ilyet még tuti kell sütnöm, ha nem is tortaként.
A falatozás után szabad foglalkozás volt, aminek nagyon örültek a fiúk. Kisebb gubanc abból adódott, hogy kevés fegyverünk van, nem jutott mindenkinek ... mert ugye a fiúknak a harc a játék.
Máté nagyon jól érezte magát, na meg a fiúk is. Az ajándékoknak is nagyon örült. Kapott könyveket, vízipisztolyt, beybladet.
Szülinapi képek itt.
ExtremeMan 113
Még az iskola utolsó hetében az igazgató-asszony minden kisgyerek figyelmét felhívta rá, hogy a nyári szünet ideje alatt, június 31-én, egy kerékpáros verseny mezőnye halad át a falunkon. Aki teheti, szurkoljon nekik!
Aztán a verseny előtti héten egyéb felkérés is érkezett: a verseny szervezői díjakat gyűjtöttek azokból a falvakból, amelyeken keresztülhalad a mezőny. De mit is tud felajánlani egy kis falu? Pl. Igal, ahol gyógyfürdő is van, na meg szállodák, fel tudott ajánlani egy-egy fürdőbelépőt, egy-egy 1-2 éjszakás szállást, de mi? Arra jutottunk, hogy egy iskola mi mást tud felajánlani, mint rajzot, festményt, képet.
Úgyhogy az egyik kolléga nekiállt egy festménynek, Szent Ferencről, mivel Szent Ferenc Ált. Iskola vagyunk, és meg a templomot örökítettem meg. Ezeket a felajánlásokat, amiből 30 gyűlt össze összesen, a verseny végén kisorsolták a résztvevők között.
Remélem, az én rajzomat az a versenyző nyerte, aki a verseny előtti héten elkerekezett Andocsra, és ellátogatott a templomba. Vagy ha nem ő, akkor egy olyan, aki ezt értékelni fogja.
És akkor a versenyről röviden:
Az "ExtremeMan 113" egy hosszú távú triatlonverseny, ami 1900 m úszásból, 90 km kerékpározásból és 3*7,03 km futásból áll. A nagyatádi nagy verseny felkészítője (Ironman)), mert épp mindenből a fele távot kell teljesíteni. Nagyon kemény. Szerintem már ez is, hát még a teljes táv. Bár a célba érkezés felemelő lehet :)
Vasárnap délelőtt mindig anyuéknál vagyunk, és most a verseny miatt kb. 3/4 órával előbb jöttünk haza. Nem akartam a verseny ideje alatt bóklászni, bár nem egy kupacban jöttek a versenyzők.
Az önkormányzattól kapott papír szerint 1/2 12 és 14 óra között haladnak át a falunkon. Ebben az oda- és vissza is bent van, mert a fordulójuk a szomszéd faluban, Nágocson volt.
Samcival lelkesen vártuk őket, kiültünk a ház előtti partoldalra, Pepcsi addig még homokozott.
Ahányszor jött egy-egy bringás, lelkesen tapsoltunk mindenkinek. Ők pedig értékelték :) Aminek Sami rettentő mód örült. Minek is? Ha visszaintegettek, vagy kezükre támaszkodva tapsoltak, vagy ha mosolyra húzódott a szájuk, vagy ha visszaszóltak. És tetszett neki az is, amikor visszafelé épp látta, ahogy a banánt eszi valamelyik versenyző, vagy iszik (mente közben -számára ez hatalmas szó), vagy épp egy szendvics lógott kis a srác szájából.
Amikor pedig én Pepcsit vittem aludni, ő akkor is lelkesen tapsolt, és kiabált is nekik.
Nem tudtuk azonban végignézni, elfáradt Sami, hisz épp alvásidő volt, de így is nagyon sok versenyzőt biztattunk. Aztán ő aludni ment.
Mi örültünk ennek a versenynek, mert nem lát ilyet minden nap az ember.
Itt pedig részletesebben olvashat róla, akit érdekel:
http://www.extrememan113.hu/
Aztán a verseny előtti héten egyéb felkérés is érkezett: a verseny szervezői díjakat gyűjtöttek azokból a falvakból, amelyeken keresztülhalad a mezőny. De mit is tud felajánlani egy kis falu? Pl. Igal, ahol gyógyfürdő is van, na meg szállodák, fel tudott ajánlani egy-egy fürdőbelépőt, egy-egy 1-2 éjszakás szállást, de mi? Arra jutottunk, hogy egy iskola mi mást tud felajánlani, mint rajzot, festményt, képet.
Úgyhogy az egyik kolléga nekiállt egy festménynek, Szent Ferencről, mivel Szent Ferenc Ált. Iskola vagyunk, és meg a templomot örökítettem meg. Ezeket a felajánlásokat, amiből 30 gyűlt össze összesen, a verseny végén kisorsolták a résztvevők között.
Remélem, az én rajzomat az a versenyző nyerte, aki a verseny előtti héten elkerekezett Andocsra, és ellátogatott a templomba. Vagy ha nem ő, akkor egy olyan, aki ezt értékelni fogja.
És akkor a versenyről röviden:
Az "ExtremeMan 113" egy hosszú távú triatlonverseny, ami 1900 m úszásból, 90 km kerékpározásból és 3*7,03 km futásból áll. A nagyatádi nagy verseny felkészítője (Ironman)), mert épp mindenből a fele távot kell teljesíteni. Nagyon kemény. Szerintem már ez is, hát még a teljes táv. Bár a célba érkezés felemelő lehet :)
Vasárnap délelőtt mindig anyuéknál vagyunk, és most a verseny miatt kb. 3/4 órával előbb jöttünk haza. Nem akartam a verseny ideje alatt bóklászni, bár nem egy kupacban jöttek a versenyzők.
Az önkormányzattól kapott papír szerint 1/2 12 és 14 óra között haladnak át a falunkon. Ebben az oda- és vissza is bent van, mert a fordulójuk a szomszéd faluban, Nágocson volt.
Samcival lelkesen vártuk őket, kiültünk a ház előtti partoldalra, Pepcsi addig még homokozott.
Ahányszor jött egy-egy bringás, lelkesen tapsoltunk mindenkinek. Ők pedig értékelték :) Aminek Sami rettentő mód örült. Minek is? Ha visszaintegettek, vagy kezükre támaszkodva tapsoltak, vagy ha mosolyra húzódott a szájuk, vagy ha visszaszóltak. És tetszett neki az is, amikor visszafelé épp látta, ahogy a banánt eszi valamelyik versenyző, vagy iszik (mente közben -számára ez hatalmas szó), vagy épp egy szendvics lógott kis a srác szájából.
Amikor pedig én Pepcsit vittem aludni, ő akkor is lelkesen tapsolt, és kiabált is nekik.
Nem tudtuk azonban végignézni, elfáradt Sami, hisz épp alvásidő volt, de így is nagyon sok versenyzőt biztattunk. Aztán ő aludni ment.
Mi örültünk ennek a versenynek, mert nem lát ilyet minden nap az ember.
Itt pedig részletesebben olvashat róla, akit érdekel:
http://www.extrememan113.hu/
2013. június 21., péntek
Kánikula
Alapban sem szeretem a kánikulát ... de ez van, ez a hét erről szól, aztán remélem, hogy a nyár további részében nem találkozunk vele.
Na nem a nyárral van bajom, szeretem, hisz rengeteg a programlehetőség, sok-sok Balcsi, kirándulás, nyaralás ...
De ezekhez bőven elég lenne nekem a 25-30 fok, nem pedig az olyan tikkasztó hőség, ami 35-37
fokkal jár együtt, és éjszaka sincs hűvösebb huszonpár fokoknál.
Akármennyire is szellőztetek éjszaka, hajnalban, nem megy a benti hőmérő higanyszála 25 fok alá, este pedig 27,5 fok volt bent. Persze tudom, ne panaszkodjak, milyen elviselhetetlen meleg lehet a panelházakban! és ez igaz is, de mégis ...
Az udvarunkban amúgy sincs fa, és megáll bent a levegő, tűzi a nap egész délután, még feljebb emelve a hőérzetünket. Ezért is van, hogy többet voltunk anyuéknál, mert náluk az udvar árnyékos, és bár ott is meleg van, mégis kellemesebb, mint a mi udvarunkon.
A kánikulának köszönhetően a héten előkerült a kis medence, Sami és Máté nagy örömére. Pepcsi azonban, bár örül neki, nem hajlandó belemenni, csak a kezével pancsikol. 11 és 15 óra között viszont nincsenek kint (vagy csak annyit, míg hazaérnek az oviból). Utána is bőven elég.
Ami a héten még elviselhetetlenebbé tette nekem ezt a hőséget az az, hogy nyári napköziztem 3 nap, reggel 1/2 8-16 óráig. Reggel mentünk le a gyerekekkel az udvarra, ott akkor még árnyák volt. Forgóztak, tollasoztunk, fociztak, bicikliztek és bicikliversenyt is rendeztünk. Aztán a tízórai után volt, hogy sétáltunk, vagy továbbra is az udvaron voltunk, amikor pedig már mindenhova sütött a nap, bementünk. Nem biztos, hogy ez volt a jó megoldás ... tegnap délelőtt már azt hittem, rosszul leszek ... odabent is meleg volt, de még csak a levegő sem tudott járni.
Ezért aztán úgy döntöttem, hogy ebéd után, bármilyen meleg is van, mégis az udvarra megyünk, mert ott van egy nagyobb fa, ami alatt árnyék van. Odavittünk a pingpong-asztalt, így forgózhattak (nagy kedvenc), és az árnyékban pihenhettek. Ez a döntés pedig nagyon jónak bizonyult, mert ugyan meleg volt, de a szél járt, így könnyebb volt elviselni a kánikulát. A gyerekek pedig nem panaszkodtak ... ha pedig mégis, bemehettek, kártyázhattak, festhettek az ablakokra.
Én gyerekeim sem panaszkodtak a nagy meleg miatt, Máté behúzódott a házba, Sami és Pepi pedig olyan piros volt, mint a paprika, de semmi pénzért be nem jöttek volna.
A kánikula két meglepetést is okozott.
Az egyik az volt, hogy tegnap, miközben a pavilont szedtük le a padlásról, Zsolti meghallotta, hogy megy a keringető szivattyú ... de hogyan???
A tartályban lévő víz felmelegedett 30 fok fölé, így a rendszer elkezdte keringetni ... de gáz! Na mindegy, kihúztam. Bár előbb tettem volna, mert pár hete anyu mondta, hogy ki kell húzni amikor nem fűtünk, mert beindulhat, de lehurrogtuk ... kár volt.
Na persze a radiátor ettől nem lett meleg :)
A másik meglepetés, ami nagy bosszúságot okozott tegnapelőtt, mikor hazaértem fáradtan, az az volt, hogy a sok munkával (meggyszedés, magozás, szűrögetés) elkészült meggyszörp megforrt a melegben. Nem volt előtte sem hűvösön (mert nincs), és mielőtt az üvegekbe töltöttem volna éreztem az orrommal, hogy mintha erjedne, de az íze finom volt, így beletöltögettem az üvegekbe és betettem a spájzba. Nem kellett volna ... nem az volt a legnagyobb baj, hogy megforrt, mert akkor kiöntöm és kész (de hogy forrhat meg, ha van benne tartósítószer?), hanem az, hogy az egyik üveg eldurrant, és minden, csurom meggyszörp lett. na ez a része nem hiányzott, de már túl vagyok rajta, csak bosszant, hogy mennyi energiát, munkát és cukrot pazaroltunk el hiába. Az első adag szörpöt pedig mind beraktam a hűtőbe ... biztos ami biztos alapon :)
Na nem a nyárral van bajom, szeretem, hisz rengeteg a programlehetőség, sok-sok Balcsi, kirándulás, nyaralás ...
De ezekhez bőven elég lenne nekem a 25-30 fok, nem pedig az olyan tikkasztó hőség, ami 35-37
fokkal jár együtt, és éjszaka sincs hűvösebb huszonpár fokoknál.
Akármennyire is szellőztetek éjszaka, hajnalban, nem megy a benti hőmérő higanyszála 25 fok alá, este pedig 27,5 fok volt bent. Persze tudom, ne panaszkodjak, milyen elviselhetetlen meleg lehet a panelházakban! és ez igaz is, de mégis ...
Az udvarunkban amúgy sincs fa, és megáll bent a levegő, tűzi a nap egész délután, még feljebb emelve a hőérzetünket. Ezért is van, hogy többet voltunk anyuéknál, mert náluk az udvar árnyékos, és bár ott is meleg van, mégis kellemesebb, mint a mi udvarunkon.
A kánikulának köszönhetően a héten előkerült a kis medence, Sami és Máté nagy örömére. Pepcsi azonban, bár örül neki, nem hajlandó belemenni, csak a kezével pancsikol. 11 és 15 óra között viszont nincsenek kint (vagy csak annyit, míg hazaérnek az oviból). Utána is bőven elég.
Ami a héten még elviselhetetlenebbé tette nekem ezt a hőséget az az, hogy nyári napköziztem 3 nap, reggel 1/2 8-16 óráig. Reggel mentünk le a gyerekekkel az udvarra, ott akkor még árnyák volt. Forgóztak, tollasoztunk, fociztak, bicikliztek és bicikliversenyt is rendeztünk. Aztán a tízórai után volt, hogy sétáltunk, vagy továbbra is az udvaron voltunk, amikor pedig már mindenhova sütött a nap, bementünk. Nem biztos, hogy ez volt a jó megoldás ... tegnap délelőtt már azt hittem, rosszul leszek ... odabent is meleg volt, de még csak a levegő sem tudott járni.
Ezért aztán úgy döntöttem, hogy ebéd után, bármilyen meleg is van, mégis az udvarra megyünk, mert ott van egy nagyobb fa, ami alatt árnyék van. Odavittünk a pingpong-asztalt, így forgózhattak (nagy kedvenc), és az árnyékban pihenhettek. Ez a döntés pedig nagyon jónak bizonyult, mert ugyan meleg volt, de a szél járt, így könnyebb volt elviselni a kánikulát. A gyerekek pedig nem panaszkodtak ... ha pedig mégis, bemehettek, kártyázhattak, festhettek az ablakokra.
Én gyerekeim sem panaszkodtak a nagy meleg miatt, Máté behúzódott a házba, Sami és Pepi pedig olyan piros volt, mint a paprika, de semmi pénzért be nem jöttek volna.
A kánikula két meglepetést is okozott.
Az egyik az volt, hogy tegnap, miközben a pavilont szedtük le a padlásról, Zsolti meghallotta, hogy megy a keringető szivattyú ... de hogyan???
A tartályban lévő víz felmelegedett 30 fok fölé, így a rendszer elkezdte keringetni ... de gáz! Na mindegy, kihúztam. Bár előbb tettem volna, mert pár hete anyu mondta, hogy ki kell húzni amikor nem fűtünk, mert beindulhat, de lehurrogtuk ... kár volt.
Na persze a radiátor ettől nem lett meleg :)
A másik meglepetés, ami nagy bosszúságot okozott tegnapelőtt, mikor hazaértem fáradtan, az az volt, hogy a sok munkával (meggyszedés, magozás, szűrögetés) elkészült meggyszörp megforrt a melegben. Nem volt előtte sem hűvösön (mert nincs), és mielőtt az üvegekbe töltöttem volna éreztem az orrommal, hogy mintha erjedne, de az íze finom volt, így beletöltögettem az üvegekbe és betettem a spájzba. Nem kellett volna ... nem az volt a legnagyobb baj, hogy megforrt, mert akkor kiöntöm és kész (de hogy forrhat meg, ha van benne tartósítószer?), hanem az, hogy az egyik üveg eldurrant, és minden, csurom meggyszörp lett. na ez a része nem hiányzott, de már túl vagyok rajta, csak bosszant, hogy mennyi energiát, munkát és cukrot pazaroltunk el hiába. Az első adag szörpöt pedig mind beraktam a hűtőbe ... biztos ami biztos alapon :)
2012. augusztus 30., csütörtök
Augusztus végi orgona
Tényleg megkergült az időjárás. És ez magával hozta a növények megkergülését is.
Egyszerűen nem tudom másra fogni, nem találok magyarázatot rá: orgona virágzás augusztusban.
Igaz, hogy idén elég korán nyílt az orgona, anyák napjára már el is virágzott, tehát április végén tündökölt. Imádom ... és olyan jó volt beszippantani az illatát most is. Csak fura.
Múlt héten egyik reggel- amikor a gyerekeket vittem az oviba- tűnt fel, hogy az utcánkban az egyik kerítés mellett, egy kisebb bokron virágzik valami. Halványlila, szép nagy fejű, sok apró virágból. Néztem, és már akkor orgonára gondoltam, csak furcsállottam, hogy most nyílik????
Aztán hazafele megbizonyosodtam róla. Ketten voltunk Pepcsivel, nem siettem, így nézegettem, és egy kicsit törtem belőle. Megszagoltam. Hamisítatlan orgona volt. Persze akkor a virágot is tökéletesen láttam, de ilyen csodát nem megszagolni igazi vétek lett volna :)
Vacilláltam, hogy vajon miért lehet ez? A növény kb. fele el volt száradva. Arra jutottam, hogy talán a nagy júliusi kánikulában eléggé kiszáradt, majd most, amikor nincs 40 fok hetekig, kicsit magához tért ... elkezdett rügyezni, hajtani, mint tavasszal, és friss virágot is hozott.
Persze lehet, hogy ez butaság, de jobb nem jutott eszembe. Mert nem egy-egy virágzat volt, hanem sok azon a kicsi fán ...
Egyszerűen nem tudom másra fogni, nem találok magyarázatot rá: orgona virágzás augusztusban.
Igaz, hogy idén elég korán nyílt az orgona, anyák napjára már el is virágzott, tehát április végén tündökölt. Imádom ... és olyan jó volt beszippantani az illatát most is. Csak fura.
Múlt héten egyik reggel- amikor a gyerekeket vittem az oviba- tűnt fel, hogy az utcánkban az egyik kerítés mellett, egy kisebb bokron virágzik valami. Halványlila, szép nagy fejű, sok apró virágból. Néztem, és már akkor orgonára gondoltam, csak furcsállottam, hogy most nyílik????
Aztán hazafele megbizonyosodtam róla. Ketten voltunk Pepcsivel, nem siettem, így nézegettem, és egy kicsit törtem belőle. Megszagoltam. Hamisítatlan orgona volt. Persze akkor a virágot is tökéletesen láttam, de ilyen csodát nem megszagolni igazi vétek lett volna :)
Vacilláltam, hogy vajon miért lehet ez? A növény kb. fele el volt száradva. Arra jutottam, hogy talán a nagy júliusi kánikulában eléggé kiszáradt, majd most, amikor nincs 40 fok hetekig, kicsit magához tért ... elkezdett rügyezni, hajtani, mint tavasszal, és friss virágot is hozott.
Persze lehet, hogy ez butaság, de jobb nem jutott eszembe. Mert nem egy-egy virágzat volt, hanem sok azon a kicsi fán ...
2012. augusztus 20., hétfő
Ovis szünet, nyár
Júniusban, amikor kiderült, hogy nem mehetnek nyáron a gyerekek, nagyon fel voltam háborodva. Aztán abban maradtunk, hogy vihetem őket, amikor az apjuk éjszakás.
Bevallom őszintén, tartottam tőle, mi lesz, hogyan fognak telni a napjaink, hisz akkor még Peti 2-szer aludt, az ő elalvásához csend kell, de a 2 fiú együtt nemigen tud csendben lenni.
Most már egyáltalán nem bánom, hogy itthon voltak, bár a napi 4 óra jó lett volna nekik az oviban is.
Sami nagyon sokat ment a mamához, az elején, amíg Pepcsi délelőtt is aludt, rendszerint azért volt csend, mert Sami átvonult a mamához. Máté meg a tv-t nézte addig. Vagyis bevallom, nem csak addig, és ez az egyetlen pont, ami miatt jobb lett volna az ovi. Samit egyáltalán nem érdekli a tv, néhanapján ül le egy-egy mesére, de abszolút nem jellemző, viszont Máté akár egész nap is elülne előtte. persze játszott is, főleg délután, vagy ha Laci a mamánál volt- aminek viszont én nem örültem. sajnos nem a legjobb hatással van Mátéra (Samira sem), de ezt nem szeretném részletezni újra.
Aztán amikor Peti csak egyet aludt, szabadok lettek a délelőttök, így nem kellett túl korán és sietve menni a boltba. Az iskolánál is voltunk többször, ahol szívesen építettek, de programokra is mentünk velük. Falunak, Balcsi többször, búcsú, Patca, Budapest, szülinapok.
Persze volt, hogy kihúzták a gyufát, vagy épp anya nem bírta már cérnával, de nem volt olyan vészes.
Társaság is volt a nyáron sokszor, a szomszédba jöttek nyaralni Szegedről gyerekek, Mátéval egyidős Berci, Samuval egyidős Marci. Összesen 5 hetet voltak, bár abból egy hétig voltak vendégeik, akkor nem mentek hozzájuk a fiaim.
De voltak náluk sokszor, ők is nálunk, volt közös foci, fogócska, bújócska, szaladgálás, társas, autózás, rajzolás, szalonnasütés és grillezés is.
Tavaly is voltak, igaz, kevesebbet, akkor is jól érezték magukat a fiúk, de idén még közelebb kerültek egymáshoz. Máté télen is emlegette Bercit, várta, hogy jöjjenek, és amikor elbúcsúztunk tőlük a héten, ezt mondta Bercinek: Nem is mondtam még, de egész nyáron jól éreztem magam veled!
Aztán meg azt mondta, hogy összetörik a szívét, amiért elmennek.
Szomorú volt, de aztán lelkesen megegyeztek, hogy jövőre találkoznak újra!
Bevallom őszintén, tartottam tőle, mi lesz, hogyan fognak telni a napjaink, hisz akkor még Peti 2-szer aludt, az ő elalvásához csend kell, de a 2 fiú együtt nemigen tud csendben lenni.
Most már egyáltalán nem bánom, hogy itthon voltak, bár a napi 4 óra jó lett volna nekik az oviban is.
Sami nagyon sokat ment a mamához, az elején, amíg Pepcsi délelőtt is aludt, rendszerint azért volt csend, mert Sami átvonult a mamához. Máté meg a tv-t nézte addig. Vagyis bevallom, nem csak addig, és ez az egyetlen pont, ami miatt jobb lett volna az ovi. Samit egyáltalán nem érdekli a tv, néhanapján ül le egy-egy mesére, de abszolút nem jellemző, viszont Máté akár egész nap is elülne előtte. persze játszott is, főleg délután, vagy ha Laci a mamánál volt- aminek viszont én nem örültem. sajnos nem a legjobb hatással van Mátéra (Samira sem), de ezt nem szeretném részletezni újra.
Aztán amikor Peti csak egyet aludt, szabadok lettek a délelőttök, így nem kellett túl korán és sietve menni a boltba. Az iskolánál is voltunk többször, ahol szívesen építettek, de programokra is mentünk velük. Falunak, Balcsi többször, búcsú, Patca, Budapest, szülinapok.
Persze volt, hogy kihúzták a gyufát, vagy épp anya nem bírta már cérnával, de nem volt olyan vészes.
Társaság is volt a nyáron sokszor, a szomszédba jöttek nyaralni Szegedről gyerekek, Mátéval egyidős Berci, Samuval egyidős Marci. Összesen 5 hetet voltak, bár abból egy hétig voltak vendégeik, akkor nem mentek hozzájuk a fiaim.
De voltak náluk sokszor, ők is nálunk, volt közös foci, fogócska, bújócska, szaladgálás, társas, autózás, rajzolás, szalonnasütés és grillezés is.
Tavaly is voltak, igaz, kevesebbet, akkor is jól érezték magukat a fiúk, de idén még közelebb kerültek egymáshoz. Máté télen is emlegette Bercit, várta, hogy jöjjenek, és amikor elbúcsúztunk tőlük a héten, ezt mondta Bercinek: Nem is mondtam még, de egész nyáron jól éreztem magam veled!
Aztán meg azt mondta, hogy összetörik a szívét, amiért elmennek.
Szomorú volt, de aztán lelkesen megegyeztek, hogy jövőre találkoznak újra!
2012. július 5., csütörtök
Sűrű napok
Múlt hét végén Balaton (szombat, vasárnap du)
Inkább az én programom volt, hogy rászántam magam egy újabb festésre: kisszoba, ahol Pepcsi és én alszunk ... kicsit hosszadalmasra sikerült, mert egyik nap legletteltem a fél szobát, aztán másnap lefestettem, majd este elpakolták a fiúk a szekrényeket, és a szoba másik felének ekkor tudtam nekiállni. Szerencsére a szekrény mögötti fal számomra meglepő módon nagyon jó állapotban volt, szinte sehol sem kellett javítani, viszont a ház hátsó fala valami katasztrofális ...
A radiátor mellett lejött a fal, elég mélyen, úgyhogy én ahhoz kevés voltam, de kedd délután az öcsém munka után bevakolta ... most még szárad, de ma leglettelem, festés lehet, hogy holnapra marad. A másik oldalon a radiátornak pedig legletteltem, lefestettem, de mégis kicsit potyogott, úgyhogy levakartam, ahol le akart jönni, és tegnap újraglettelte. Salétromos lehet az a fal, de nem tudok mit kezdeni vele sajnos ... Zsolti szerint a vakolat is nagyon kemény, túl sok cement lehet benne ... nem értek hozzá, de hozott anyagból dolgozunk, úgyhogy ez van, megoldjuk ahogy tudjuk. Szóval még nem tudunk a szobában aludni Petivel, kiköltöztünk a nappaliba, ahova vittük a matracunkat is. meglepően jól alszik Peti, pedig jóval világosabb van redőny híján ...
Remélem, ma már visszaköltözhetünk, még ha egy kicsi festés holnapra is marad.
Persze közben, ahogy meg lettek mozgatva a bútorok egy két műanyag csavar eltört, miért is menne minden zökkenőmentesen ...
Programok a továbbiakban: ma délután/estefele szalonnasütés
holnap dédit kell vinni Siófokra a vesegondozóba (Pepcsivel megyünk, nagyok maradnak a mamával), délután Mátét várják szülinapi buliba.
Szombaton falunap, amikor egy plusz gyerekkel, Máté kis barátjával bővülünk ... immár 3. falunapon :)
vasárnap pedig megint muszáj lesz Balcsira menni ... hisz addig kell, amíg az idő engedi :)
A jövő hét nyugisabb lesz már, Pepcsi 15 hós oltásán kívül egyelőre nincs programunk.
Inkább az én programom volt, hogy rászántam magam egy újabb festésre: kisszoba, ahol Pepcsi és én alszunk ... kicsit hosszadalmasra sikerült, mert egyik nap legletteltem a fél szobát, aztán másnap lefestettem, majd este elpakolták a fiúk a szekrényeket, és a szoba másik felének ekkor tudtam nekiállni. Szerencsére a szekrény mögötti fal számomra meglepő módon nagyon jó állapotban volt, szinte sehol sem kellett javítani, viszont a ház hátsó fala valami katasztrofális ...
A radiátor mellett lejött a fal, elég mélyen, úgyhogy én ahhoz kevés voltam, de kedd délután az öcsém munka után bevakolta ... most még szárad, de ma leglettelem, festés lehet, hogy holnapra marad. A másik oldalon a radiátornak pedig legletteltem, lefestettem, de mégis kicsit potyogott, úgyhogy levakartam, ahol le akart jönni, és tegnap újraglettelte. Salétromos lehet az a fal, de nem tudok mit kezdeni vele sajnos ... Zsolti szerint a vakolat is nagyon kemény, túl sok cement lehet benne ... nem értek hozzá, de hozott anyagból dolgozunk, úgyhogy ez van, megoldjuk ahogy tudjuk. Szóval még nem tudunk a szobában aludni Petivel, kiköltöztünk a nappaliba, ahova vittük a matracunkat is. meglepően jól alszik Peti, pedig jóval világosabb van redőny híján ...
Remélem, ma már visszaköltözhetünk, még ha egy kicsi festés holnapra is marad.
Persze közben, ahogy meg lettek mozgatva a bútorok egy két műanyag csavar eltört, miért is menne minden zökkenőmentesen ...
Programok a továbbiakban: ma délután/estefele szalonnasütés
holnap dédit kell vinni Siófokra a vesegondozóba (Pepcsivel megyünk, nagyok maradnak a mamával), délután Mátét várják szülinapi buliba.
Szombaton falunap, amikor egy plusz gyerekkel, Máté kis barátjával bővülünk ... immár 3. falunapon :)
vasárnap pedig megint muszáj lesz Balcsira menni ... hisz addig kell, amíg az idő engedi :)
A jövő hét nyugisabb lesz már, Pepcsi 15 hós oltásán kívül egyelőre nincs programunk.
Kánikula, Balaton ... és újra
Idén akkor voltunk először a Balatonon, amikor a pesti kirándulásból jöttünk hazafele.
Azóta többször is elugrottunk, hisz a nyárhoz szervesen hozzátartozik a Balcsi, és a mostani kánikulát mégiscsak könnyebb a vízben vagy a vízparton elviselni.
Szülinap előtt kismedencézés is volt itthon, de nagy macerának bizonyult, hogy a vízben csak két napig tudtak fürdeni, mert nyálkás lett. Nem volt ki-be ugrálás, de az alján így is hamar összegyűlt a trutyi ... 3 gyerek mellett nem volt egyszerű megoldani a víz újrahasznosításást sem (öntözésre), volt hogy már alig volt az alján, de Pepcsi pelusostól belemászott, hisz nagyon szeret pancsolni :)
Most pedig kánikula van egy ideje, borzasztó, szörnyű hőség, ami miatt napközben (kb. 10-fél 11-től 4-fél 5-ig) ki sem mozdulunk a gyerekekkel a lakásból. A hétvége viszont a Balatonról szólt. Na nem egész napokat a rekkenő hőségben (bár ha nem lenne alvás, gondolom minden zokszó nélkül elviselnék a gyerekek), csak és kizárólag a délutáni alvás után (3 óra) indulunk el velük. Fél óra sem kell, és már gyönyörködhetünk is a Balcsiba, sőt, az átöltözés és a karúszók/úszógumi felfújása után rögtön irány a víz! Ami láthatóan kevesebb volt, mint a pár hete ... Zamárdiba szoktunk menni, most Saminak is derékig érő víz volt, sőt Pepcsi is rettentően élvezte, hogy az úszógumiban épp leér a lába, és hogy így milyen klassz teperni, rúgni a vizet :)
Máté egészen vízicsibe lett (na nem annyira, mint Zsombi, őt sose érjük utol), de tavalyhoz képest egészen szembeötlő a változás. Tavaly először még karúszó+mellény+gumimatrac-trióban nyomta, és eléggé félt, bár tény, hogy nyár végére csökkent a felvett mentő-dolgok száma, idén viszont karúszóban igyekezett befelé, és arra is rávették a többiek, hogy a felnőtt férfiak (nem vaddisznó módon, hanem kissé óvatosan, de) dobálják :) Hatalmas változás!
Samival ilyen gond nincs, ő karúszóval indult már most befelé, ici-picit őt is dobták, de neki a nagy élményt saját maga okozta: jól ellabdázott egyedül (eldobta, ment utána, újra eldobta ... és felfedezte a fél strandot), ill. a következő körben Peti úszógumiját húzta maga után, ahogy ment, mendegélt, és láthatóan nagyon élvezte :)
Pepcsi is kurjongatott, mikor a vízbe értünk, kacagott és nagyon tetszett neki, ismételten addig, míg, szomjában el nem kezdte nyalogatni a vizet, ill. a vizes sapijából szívni ... a kis leleményes. Onnantól a parton voltam vele, evett, labdázott, homokozott ...
Remélem, ők is majd szívesen emlékeznek vissza később ezekre az élményekre, és bár lehet, hogy konkrétumra nem fognak, de magára a jó hangulatra, az önfeledt szórakozásra igen ...
Azóta többször is elugrottunk, hisz a nyárhoz szervesen hozzátartozik a Balcsi, és a mostani kánikulát mégiscsak könnyebb a vízben vagy a vízparton elviselni.
Szülinap előtt kismedencézés is volt itthon, de nagy macerának bizonyult, hogy a vízben csak két napig tudtak fürdeni, mert nyálkás lett. Nem volt ki-be ugrálás, de az alján így is hamar összegyűlt a trutyi ... 3 gyerek mellett nem volt egyszerű megoldani a víz újrahasznosításást sem (öntözésre), volt hogy már alig volt az alján, de Pepcsi pelusostól belemászott, hisz nagyon szeret pancsolni :)
Most pedig kánikula van egy ideje, borzasztó, szörnyű hőség, ami miatt napközben (kb. 10-fél 11-től 4-fél 5-ig) ki sem mozdulunk a gyerekekkel a lakásból. A hétvége viszont a Balatonról szólt. Na nem egész napokat a rekkenő hőségben (bár ha nem lenne alvás, gondolom minden zokszó nélkül elviselnék a gyerekek), csak és kizárólag a délutáni alvás után (3 óra) indulunk el velük. Fél óra sem kell, és már gyönyörködhetünk is a Balcsiba, sőt, az átöltözés és a karúszók/úszógumi felfújása után rögtön irány a víz! Ami láthatóan kevesebb volt, mint a pár hete ... Zamárdiba szoktunk menni, most Saminak is derékig érő víz volt, sőt Pepcsi is rettentően élvezte, hogy az úszógumiban épp leér a lába, és hogy így milyen klassz teperni, rúgni a vizet :)
Máté egészen vízicsibe lett (na nem annyira, mint Zsombi, őt sose érjük utol), de tavalyhoz képest egészen szembeötlő a változás. Tavaly először még karúszó+mellény+gumimatrac-trióban nyomta, és eléggé félt, bár tény, hogy nyár végére csökkent a felvett mentő-dolgok száma, idén viszont karúszóban igyekezett befelé, és arra is rávették a többiek, hogy a felnőtt férfiak (nem vaddisznó módon, hanem kissé óvatosan, de) dobálják :) Hatalmas változás!
Samival ilyen gond nincs, ő karúszóval indult már most befelé, ici-picit őt is dobták, de neki a nagy élményt saját maga okozta: jól ellabdázott egyedül (eldobta, ment utána, újra eldobta ... és felfedezte a fél strandot), ill. a következő körben Peti úszógumiját húzta maga után, ahogy ment, mendegélt, és láthatóan nagyon élvezte :)
Pepcsi is kurjongatott, mikor a vízbe értünk, kacagott és nagyon tetszett neki, ismételten addig, míg, szomjában el nem kezdte nyalogatni a vizet, ill. a vizes sapijából szívni ... a kis leleményes. Onnantól a parton voltam vele, evett, labdázott, homokozott ...
Remélem, ők is majd szívesen emlékeznek vissza később ezekre az élményekre, és bár lehet, hogy konkrétumra nem fognak, de magára a jó hangulatra, az önfeledt szórakozásra igen ...
2011. augusztus 27., szombat
Elmaradás
Hát, rettentően szégyenlem, de nagyon elmaradtam a blogírással. Persze eddig sem voltam minden nap blogoló, de lassan egy hónapja írtam utoljára.
Közrejátszik ehhez nagyban, hogy kb 3-4 hete nem jó otthon a gépünk, nem tudom, mikor is lesz újra jó :(
A másik, ami miatt nem volt időm, az (a 3 gyerkőc mellett :)) a konyhabővítés, garázsépítés. És bár nem én vagyok a főszereplő (bár ha mindent meg tudnék csinálni, Atyám, mennyit spórolnék!!), mégis a sok főzés a munkásoknak (igaz, anyuéknál, hisz otthon nem tudnék a 3 gyerkőc mellett). Máté szinte mindig otthon maradt, mint munkafelügyelő és segítség, így kicsit könnyebb volt, de mégis.
Címszavakban, aztán majd igyekszem pótolni az elmaradást:
2 hét oviszünet, abból egy hétig Zsolti is itthon, mintha 4 gyerekem lett volna ...
búcsú, kánikula, medencézések.
gondok a kocsival, a számítógéppel.
Bővítés, bár általában csak hétvégén, így viszont lassan halad, de ha mindenki belehúzna, most már hamar elkészülne ...
Egy hete már konyhám sincs, át lett ütve a fal, minden ki lett pakolva ... élvezet így főzni (találjam meg, mi hol van) , mosogatás meg rémálom: lavórban, mosdókagylónál -őrület :( Közben viszont meghozták a konyhaszekrényt, ami gyönyörű (bár egyszerű) -alig várom, hogy minden a helyére kerüljön és kész legyen. Szép lesz :)
Augusztusi képek, ha mégsem kommentálnám :)
https://picasaweb.google.com/106241589772031548491/2011Aug?authkey=Gv1sRgCJfm6cjvsa7BHg
Közrejátszik ehhez nagyban, hogy kb 3-4 hete nem jó otthon a gépünk, nem tudom, mikor is lesz újra jó :(
A másik, ami miatt nem volt időm, az (a 3 gyerkőc mellett :)) a konyhabővítés, garázsépítés. És bár nem én vagyok a főszereplő (bár ha mindent meg tudnék csinálni, Atyám, mennyit spórolnék!!), mégis a sok főzés a munkásoknak (igaz, anyuéknál, hisz otthon nem tudnék a 3 gyerkőc mellett). Máté szinte mindig otthon maradt, mint munkafelügyelő és segítség, így kicsit könnyebb volt, de mégis.
Címszavakban, aztán majd igyekszem pótolni az elmaradást:
2 hét oviszünet, abból egy hétig Zsolti is itthon, mintha 4 gyerekem lett volna ...
búcsú, kánikula, medencézések.
gondok a kocsival, a számítógéppel.
Bővítés, bár általában csak hétvégén, így viszont lassan halad, de ha mindenki belehúzna, most már hamar elkészülne ...
Egy hete már konyhám sincs, át lett ütve a fal, minden ki lett pakolva ... élvezet így főzni (találjam meg, mi hol van) , mosogatás meg rémálom: lavórban, mosdókagylónál -őrület :( Közben viszont meghozták a konyhaszekrényt, ami gyönyörű (bár egyszerű) -alig várom, hogy minden a helyére kerüljön és kész legyen. Szép lesz :)
Augusztusi képek, ha mégsem kommentálnám :)
https://picasaweb.google.com/106241589772031548491/2011Aug?authkey=Gv1sRgCJfm6cjvsa7BHg
2011. július 28., csütörtök
Dédi
Kedden délutánra a dédi szülinapjára voltunk hivatalosak.
Az volt ugyanis a kívánsága, hogy a szülinapján együtt szeretné látni a 8 dédunokáját :)
Fél 5-re szólt a meghívás. Én mentem a 3 fiúval, Zsolti nem jött. Vagyis nem pont együtt mentünk, mert Máté és Samu a Marika mamával és a Norbikával előtt felmentek, én csak Petit vittem.
Adriék már ott voltak, csak a Norbiékra kellett kicsit várni. Fincsi vacsit kaptunk, megköszöntöttük a dédit. Gyerekek tűkön ülve várták a tortákat (csokis és puncsos volt).
Olyan jó volt ennyi gyerkőcöt látni egy kupacon, nem csoda, ha a dédinek is ez volt a kívánsága :) Minden gyerkőc (aki már járóképes) valamilyen járgányra pattant, libasorban mentek, motoroztak. Még útvonalat is kellett nekik rajzolni, nehogy karambol legyen :)
Azt hiszem, emlékezetes lett dédinek a 84. szülinapja :)
Képek innen:
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2011Jul?authkey=Gv1sRgCMjP7a_Wgb6-Bw#5633963304477017314
Az volt ugyanis a kívánsága, hogy a szülinapján együtt szeretné látni a 8 dédunokáját :)
Fél 5-re szólt a meghívás. Én mentem a 3 fiúval, Zsolti nem jött. Vagyis nem pont együtt mentünk, mert Máté és Samu a Marika mamával és a Norbikával előtt felmentek, én csak Petit vittem.
Adriék már ott voltak, csak a Norbiékra kellett kicsit várni. Fincsi vacsit kaptunk, megköszöntöttük a dédit. Gyerekek tűkön ülve várták a tortákat (csokis és puncsos volt).
Olyan jó volt ennyi gyerkőcöt látni egy kupacon, nem csoda, ha a dédinek is ez volt a kívánsága :) Minden gyerkőc (aki már járóképes) valamilyen járgányra pattant, libasorban mentek, motoroztak. Még útvonalat is kellett nekik rajzolni, nehogy karambol legyen :)
Azt hiszem, emlékezetes lett dédinek a 84. szülinapja :)
Képek innen:
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2011Jul?authkey=Gv1sRgCMjP7a_Wgb6-Bw#5633963304477017314
2011. július 19., kedd
Vendégek
Tegnap vendégeket vártunk. Timit (akit Sami fórumából ismerek) és a gyerkőceit, Marcit és Regőt. Igaz, hogy Regő kicsit kesebb (szeptemberi), mint Sami, mégis Timi kacifántos módon a 2009. májusi babák topikjához tartozik :)
Egyébként kicsi a világ, az én kiskori dokim Timi első férjének az apukája, ugyanakkor a fodrásznénim :) egykori ált. isk.-ás osztálytársa :))
Na, ha van, aki érti, jelentkezzen!!!
Szóval Timit és a gyermekeit vártuk. Gondolkoztam, milyen ebédet csináljak, mert azt gondoltam, biztosan megéheznek majd (most épp Ságváron, Timi szüleinél nyaralnak, így közel voltak hozzánk, így lett végre egy újabb anyuka, akivel személyesen is megismerkedhettem a topikból).
Krumplileves és gofri mellett tettem le a voksom, közben egy cukorborsófőzeléket is odatettem, mert Zsolti meg délutános, neki is kell kaja, de ő a gofrit nem szereti ... meg valljuk be, neki inkább csak desszertként jöhet szóba esetleg :)
Amikor Timiék ideértek, Peti épp szopizott, Samu pedig az apjával volt kint az udvaron. Máté oviban.
gyorsan akartam még gofrit sütni, hogy tudjanak enni, mert délben fektetem Samut, aztán fél 1-kor Mátéért kell menni az oviba, tudjanak addigra enni. De nem voltak éhesek, úgyhogy Timi kicsit később ette meg a levest, a gofrit azonban bekaptak egyet-egyet a fiúk.
Délben Samut elaltattam, majd Peti is elaludt, de sajnos addig Timiék maguk voltak, hisz Sami mellé le kell feküdni, Petit pedig tologatni kell, Zsolti meg épp melóba készülődött. Aztán Mátéért elmet Zsolti, mi meg előkészítettük a memóriajátékot. Timi és Marci játszottak egyet. Ekkor ért haza Máté, de kissé bogaras volt, pedig tudta, hogy vendégek lesznek. Nem akart játszani, tv-zett volna, aztán csak megjött a kedve. Ugyan memóriajátékba nem szálltunk be rendesen, de a "csupa csupaszt tyúkeszű" nevű társasban már mind a 4-en részt vettünk (Marci, Máté, Timi, én), Regő pedig téblábolt körülöttünk, ill golyóhúzogatóval játszott.
Aztán az első kör után (amit Marci nyert), Máté megsértődött (Istenem, nehezen viseli a vereséget) játszottunk még egyet -Máté nélkül. Ő akkor dominó-kígyót épített :)
Aztán előkerült a "LOtti Karotti". azzal is játszottunk egyet, Timi ekkor már Regőzött, aztán felébredt Sami. Kimentünk, csúszdáztak egy kicsit, majd elbúcsúztunk. Timiék tőlünk még a csacsifarmra mentek, remélem, oda is értek :)
Kicsit kapkodós, szétszórt, nyafis nap volt (részünkről), de remélem, azért nem csak mi, hanem ők is jól érezték magukat :)
Délután pedig a szomszédban nyaraló Berci és Marci voltak a fiúk játszópajtásai, hol nálunk, hol náluk :)
Egyébként kicsi a világ, az én kiskori dokim Timi első férjének az apukája, ugyanakkor a fodrásznénim :) egykori ált. isk.-ás osztálytársa :))
Na, ha van, aki érti, jelentkezzen!!!
Szóval Timit és a gyermekeit vártuk. Gondolkoztam, milyen ebédet csináljak, mert azt gondoltam, biztosan megéheznek majd (most épp Ságváron, Timi szüleinél nyaralnak, így közel voltak hozzánk, így lett végre egy újabb anyuka, akivel személyesen is megismerkedhettem a topikból).
Krumplileves és gofri mellett tettem le a voksom, közben egy cukorborsófőzeléket is odatettem, mert Zsolti meg délutános, neki is kell kaja, de ő a gofrit nem szereti ... meg valljuk be, neki inkább csak desszertként jöhet szóba esetleg :)
Amikor Timiék ideértek, Peti épp szopizott, Samu pedig az apjával volt kint az udvaron. Máté oviban.
gyorsan akartam még gofrit sütni, hogy tudjanak enni, mert délben fektetem Samut, aztán fél 1-kor Mátéért kell menni az oviba, tudjanak addigra enni. De nem voltak éhesek, úgyhogy Timi kicsit később ette meg a levest, a gofrit azonban bekaptak egyet-egyet a fiúk.
Délben Samut elaltattam, majd Peti is elaludt, de sajnos addig Timiék maguk voltak, hisz Sami mellé le kell feküdni, Petit pedig tologatni kell, Zsolti meg épp melóba készülődött. Aztán Mátéért elmet Zsolti, mi meg előkészítettük a memóriajátékot. Timi és Marci játszottak egyet. Ekkor ért haza Máté, de kissé bogaras volt, pedig tudta, hogy vendégek lesznek. Nem akart játszani, tv-zett volna, aztán csak megjött a kedve. Ugyan memóriajátékba nem szálltunk be rendesen, de a "csupa csupaszt tyúkeszű" nevű társasban már mind a 4-en részt vettünk (Marci, Máté, Timi, én), Regő pedig téblábolt körülöttünk, ill golyóhúzogatóval játszott.
Aztán az első kör után (amit Marci nyert), Máté megsértődött (Istenem, nehezen viseli a vereséget) játszottunk még egyet -Máté nélkül. Ő akkor dominó-kígyót épített :)
Aztán előkerült a "LOtti Karotti". azzal is játszottunk egyet, Timi ekkor már Regőzött, aztán felébredt Sami. Kimentünk, csúszdáztak egy kicsit, majd elbúcsúztunk. Timiék tőlünk még a csacsifarmra mentek, remélem, oda is értek :)
Kicsit kapkodós, szétszórt, nyafis nap volt (részünkről), de remélem, azért nem csak mi, hanem ők is jól érezték magukat :)
Délután pedig a szomszédban nyaraló Berci és Marci voltak a fiúk játszópajtásai, hol nálunk, hol náluk :)
2011. július 8., péntek
Minimax roadshow
Minimax.
Mivel Máté télen igencsak sokat tévézett, ez a szó sokat mond nekünk. Hirdették, hogy idén is országjáró roadshow-ra indulnak. Tavaly Bogláron volt, oda is elmentünk. Idén Siófok és Kaposvár volt az a 2 helyszín, ami közel esik hozzánk. Gondolkodtam, hova menjünk. Siófokon csütörtökre, Kváron péntekre volt meghirdetve. Mivel Zsolti délelőttös, és nem szívesen engedik ilyenkor el, így Siófok mellett döntöttünk. Samit ébresztettem fél 2 után, összekaptam a 3 gyereket, aztán indultunk. Zsoltit Tabon szedtük össze negyed 3-kor. Siófokra érve beszaladtam a dm-be, aztán indultunk a hajóállomásra. Sajnos nem jó helyre mentünk először, a vitorlásokhoz értünk, aztán én Mátéval és Petivel (mert elaludt a babakocsiban) átsétáltam a kikötőbe. Sami meg az apjával átparkoltak.
Több minden volt, mint tavaly, pl. ugrálóvár. Tetszett a fiúknak, de Samit inkább még a kicsiknek való játszósátor érdekelte, ahol egy tologatós kiskocsiba bepakolt mindent, ami mozdítható kiskocka, vagy fejlesztőjáték volt.
Máté jól érezte magát a különböző játékoknál, de a tudományos része még nem nagyon érdekelte.
Nem voltunk túl sokáig, kb. fél 6-ig, aztán még bementünk a tescoba, úgyhogy 7 körül volt, mire hazaértünk.
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2011Jul02?authkey=Gv1sRgCJzbwqOb1Ymjcw#5627429468655062690
Mivel Máté télen igencsak sokat tévézett, ez a szó sokat mond nekünk. Hirdették, hogy idén is országjáró roadshow-ra indulnak. Tavaly Bogláron volt, oda is elmentünk. Idén Siófok és Kaposvár volt az a 2 helyszín, ami közel esik hozzánk. Gondolkodtam, hova menjünk. Siófokon csütörtökre, Kváron péntekre volt meghirdetve. Mivel Zsolti délelőttös, és nem szívesen engedik ilyenkor el, így Siófok mellett döntöttünk. Samit ébresztettem fél 2 után, összekaptam a 3 gyereket, aztán indultunk. Zsoltit Tabon szedtük össze negyed 3-kor. Siófokra érve beszaladtam a dm-be, aztán indultunk a hajóállomásra. Sajnos nem jó helyre mentünk először, a vitorlásokhoz értünk, aztán én Mátéval és Petivel (mert elaludt a babakocsiban) átsétáltam a kikötőbe. Sami meg az apjával átparkoltak.
Több minden volt, mint tavaly, pl. ugrálóvár. Tetszett a fiúknak, de Samit inkább még a kicsiknek való játszósátor érdekelte, ahol egy tologatós kiskocsiba bepakolt mindent, ami mozdítható kiskocka, vagy fejlesztőjáték volt.
Máté jól érezte magát a különböző játékoknál, de a tudományos része még nem nagyon érdekelte.
Nem voltunk túl sokáig, kb. fél 6-ig, aztán még bementünk a tescoba, úgyhogy 7 körül volt, mire hazaértünk.
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2011Jul02?authkey=Gv1sRgCJzbwqOb1Ymjcw#5627429468655062690
2011. július 5., kedd
Falunap 2011
Falunap. Idén is. És idén is különleges. Peti baba miatt.
Most is, mint jópár éve mindig, a megnyitóval és az újszülöttek köszöntésével kezdődött az egész. Sajnos az idő nagyon nem kedvezett nekünk: már reggel esőre állt, aztán úgy tűnt, hogy kitisztul, de mire a megnyitó kezdődött volna, épp nagyon nekiállt szakadni :( Még jó, hogy a színpad mellett egy viszonylag nagy és stabil sátor volt felállítva (eredetileg a dercsikai vendégeknek (felvidéki testvértelepülés)). Sajnos végig szakadt, s csak mire hazaértünk csitult, majd állt el az eső.
Rövid megnyitóbeszéd után az ovisok kis verses énekes köszöntése következett. Csak 4 kisgyerek szerepelt (Zsombi, Bálint, Kristóf, Máté). Máté először nem akart, igazából az okát nem tudom. Pedig mondogatta, hogy készülnek, de mégsem. (Talán azért lehetett, mert egy számára eddig kevésbé ismert óvó néni tanította be nekik)
Aztán csütörtökön megbeszéltük vele (az óvó néni és én), hogy milyen szép és jó lenne, ha mégiscsak elmondaná ő is a Petinek. Belement. Itthon tanulgattuk azért a verset, hogy biztosan menjen.
Ezzel kezdték:
Magyar házban a vendéget
De itt meg is nézhető:
http://www.youtube.com/watch?v=YS9kn5CUCJ8
Az ovis köszöntő után ének volt, aztán átadták az újszülötteknek a kis táblácskát, amit az újszülöttek ligetébe ültetett kis fácskára kellett kötözni. Ez sajnos délelőtt nem sikerült, délután azonban Máté és Sami fája között Máté kiválasztott egy kis fácskát, így a 3 fiú fája majdnem egymás mellett van :) Mátéé gyönyörű, amikor virágzik, az a fa sárga akác. Samiét nem tudom milyen, Petié pedig díszalmafa.
A nyugdíjasok is (Marika mamával -bár ő még nem nyugdíjas) énekeltek egy nagyon szép és megható kis dalt, amin teljesen meghatódtam (tudtam, hogy mit fognak énekelni, gondoltam, hogy elérzékenyülök), úgyhogy ki is kellett mennem a sátorból (ekkor már nem esett), és kijöttek a könnyeim is.
Délután Sami alvása után mentünk ki, 2 óra fele. Máténak vittük a bicajt is, mert meg volt hirdetve egy biciklis verseny, amiből aztán nem lett semmi :( Persze Máté rögtön a kis barátját kereste, de ők még akkor nem voltak ott, de hamarosan jöttek. persze onnantól kezdve, mint akik össze vannak nőve, mentek mindenhova. Samci meg követte őket. Peti szerencsére aludt a kocsijában, a sátor alatt őrizte a dédi.
A fiúk felültek a körhintára is, aztán ugrálóváraztak. Sajnos csak egy volt (kicsi nem), és az is elég meredek volt, és 5-ösével engedték fel a gyerekeket. Ami nem volt baj, de inkább úgy kellett volna csinálni, hogy 5-10 percig egy csapat gyerek, aztán csere. Így mindig végig kellett állni a sort, ezért csak 3-szor csúsztak (Samu nem). Aztán később nem akartak már csúszni.
3-kor az ovisok műsora volt (itt sokan szerepeltek), 2 táncot tanultak be (jó kis zenére :) Halász Judit : Balambér).
Itt megnézhető belőlük részlet:
http://www.youtube.com/watch?v=gFJ6YcL5_ZQ&NR=1
http://www.youtube.com/watch?v=0f--Qpd3gVo&feature=related
Azért csak részlet, mert 1. fényképezővel csináltam, 2. épp szakadt (igaz, csak pár percig). Sami ült az ölemben, fogtam az ernyőt, hogy ne ázzunk (Kristóf mellettem- ő se ázzon), és videózzak közben :)
Ezután lángost ettek, szaladgáltak, könyörögtek a delfines buborékfújóért, kergették a buborékokat. Kristóf anyukájától kikönyörgött egy rendőr-készletet, Máténak egy dinót választott (ezért ment a harc Sami és Máté közt, mindegyiknek kedvence lett, míg Máté le nem cserélte a gormitikre)
Buborékfújót is megkapták, igaz, nem lett hosszú életű :(
Máté kezd egyre .. hm, milyen is lenni? barátkozós, bárkinek odaszólós lenni. pl. a buborékfújóra sokalltam az 1500 ft-ot. Mondtam neki, hogy majd este megkérdezzük, addigra hátha olcsóbb lesz. Mire utolértem Samit, Máté már jött vissza, hogy azt mondta a bácsi, hogy este is ennyi lesz :)
Azért a Zsolti alkudott vele :)
Fél 5 körül mentünk át a kis fácskához, táblát kötözni.
6 körül mentünk velük haza, mert már nagyon fájt a lábam, elfáradtam, mert 3 gyerek után szaladgálni nem egyszerű. még jó, hogy Peti nyugiban volt. Egyszer szopizott, aztán elnézelődött és aludt.
Otthon még a nagyok bicikliztek, Sami motorozott, Petit megfürdettem, aztán következtek a nagyok: Sami, majd Máté és Kristóf. Vacsi után Saminak alvás, Peti is hamar elaludt, kb. 3/4 9-kor.
A 2 naggyal játszottam még figurix-et, előtte kirakóztak, biliárdoztak (mini játék), aztán negyed 10 körül kimentem velük a pályára. Egy másik kis barátjukkal találkoztunk, jól elszaladgáltak, aztán megnéztük a tűzijátékot. Nagyon jó helyről néztük, mindent tökéletesen láttunk, majd Kristóftól elbúcsúztunk, és mentünk haza. Természetesen egy mesét még kikövetelt az apjától :)
Falunapi képek, kezdve a megnyitóval:
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2011Jul?authkey=Gv1sRgCMjP7a_Wgb6-Bw#5625159364695084562
Most is, mint jópár éve mindig, a megnyitóval és az újszülöttek köszöntésével kezdődött az egész. Sajnos az idő nagyon nem kedvezett nekünk: már reggel esőre állt, aztán úgy tűnt, hogy kitisztul, de mire a megnyitó kezdődött volna, épp nagyon nekiállt szakadni :( Még jó, hogy a színpad mellett egy viszonylag nagy és stabil sátor volt felállítva (eredetileg a dercsikai vendégeknek (felvidéki testvértelepülés)). Sajnos végig szakadt, s csak mire hazaértünk csitult, majd állt el az eső.
Rövid megnyitóbeszéd után az ovisok kis verses énekes köszöntése következett. Csak 4 kisgyerek szerepelt (Zsombi, Bálint, Kristóf, Máté). Máté először nem akart, igazából az okát nem tudom. Pedig mondogatta, hogy készülnek, de mégsem. (Talán azért lehetett, mert egy számára eddig kevésbé ismert óvó néni tanította be nekik)
Aztán csütörtökön megbeszéltük vele (az óvó néni és én), hogy milyen szép és jó lenne, ha mégiscsak elmondaná ő is a Petinek. Belement. Itthon tanulgattuk azért a verset, hogy biztosan menjen.
Ezzel kezdték:
Magyar házban a vendéget
szeretettel várják,
pirosra sült friss cipóval
szívesen kínálják.
Ha nincs cipó, ha nincs kalács,
mit tehet az ember,
köszönti a vendégeket
meleg szeretettel.
Énekeltek is, és volt még vers is, de abban Máté nem szerepelt.
Énekeltek is, és volt még vers is, de abban Máté nem szerepelt.
De itt meg is nézhető:
http://www.youtube.com/watch?v=YS9kn5CUCJ8
Az ovis köszöntő után ének volt, aztán átadták az újszülötteknek a kis táblácskát, amit az újszülöttek ligetébe ültetett kis fácskára kellett kötözni. Ez sajnos délelőtt nem sikerült, délután azonban Máté és Sami fája között Máté kiválasztott egy kis fácskát, így a 3 fiú fája majdnem egymás mellett van :) Mátéé gyönyörű, amikor virágzik, az a fa sárga akác. Samiét nem tudom milyen, Petié pedig díszalmafa.
A nyugdíjasok is (Marika mamával -bár ő még nem nyugdíjas) énekeltek egy nagyon szép és megható kis dalt, amin teljesen meghatódtam (tudtam, hogy mit fognak énekelni, gondoltam, hogy elérzékenyülök), úgyhogy ki is kellett mennem a sátorból (ekkor már nem esett), és kijöttek a könnyeim is.
Délután Sami alvása után mentünk ki, 2 óra fele. Máténak vittük a bicajt is, mert meg volt hirdetve egy biciklis verseny, amiből aztán nem lett semmi :( Persze Máté rögtön a kis barátját kereste, de ők még akkor nem voltak ott, de hamarosan jöttek. persze onnantól kezdve, mint akik össze vannak nőve, mentek mindenhova. Samci meg követte őket. Peti szerencsére aludt a kocsijában, a sátor alatt őrizte a dédi.
A fiúk felültek a körhintára is, aztán ugrálóváraztak. Sajnos csak egy volt (kicsi nem), és az is elég meredek volt, és 5-ösével engedték fel a gyerekeket. Ami nem volt baj, de inkább úgy kellett volna csinálni, hogy 5-10 percig egy csapat gyerek, aztán csere. Így mindig végig kellett állni a sort, ezért csak 3-szor csúsztak (Samu nem). Aztán később nem akartak már csúszni.
3-kor az ovisok műsora volt (itt sokan szerepeltek), 2 táncot tanultak be (jó kis zenére :) Halász Judit : Balambér).
Itt megnézhető belőlük részlet:
http://www.youtube.com/watch?v=gFJ6YcL5_ZQ&NR=1
http://www.youtube.com/watch?v=0f--Qpd3gVo&feature=related
Azért csak részlet, mert 1. fényképezővel csináltam, 2. épp szakadt (igaz, csak pár percig). Sami ült az ölemben, fogtam az ernyőt, hogy ne ázzunk (Kristóf mellettem- ő se ázzon), és videózzak közben :)
Ezután lángost ettek, szaladgáltak, könyörögtek a delfines buborékfújóért, kergették a buborékokat. Kristóf anyukájától kikönyörgött egy rendőr-készletet, Máténak egy dinót választott (ezért ment a harc Sami és Máté közt, mindegyiknek kedvence lett, míg Máté le nem cserélte a gormitikre)
Buborékfújót is megkapták, igaz, nem lett hosszú életű :(
Máté kezd egyre .. hm, milyen is lenni? barátkozós, bárkinek odaszólós lenni. pl. a buborékfújóra sokalltam az 1500 ft-ot. Mondtam neki, hogy majd este megkérdezzük, addigra hátha olcsóbb lesz. Mire utolértem Samit, Máté már jött vissza, hogy azt mondta a bácsi, hogy este is ennyi lesz :)
Azért a Zsolti alkudott vele :)
Fél 5 körül mentünk át a kis fácskához, táblát kötözni.
6 körül mentünk velük haza, mert már nagyon fájt a lábam, elfáradtam, mert 3 gyerek után szaladgálni nem egyszerű. még jó, hogy Peti nyugiban volt. Egyszer szopizott, aztán elnézelődött és aludt.
Otthon még a nagyok bicikliztek, Sami motorozott, Petit megfürdettem, aztán következtek a nagyok: Sami, majd Máté és Kristóf. Vacsi után Saminak alvás, Peti is hamar elaludt, kb. 3/4 9-kor.
A 2 naggyal játszottam még figurix-et, előtte kirakóztak, biliárdoztak (mini játék), aztán negyed 10 körül kimentem velük a pályára. Egy másik kis barátjukkal találkoztunk, jól elszaladgáltak, aztán megnéztük a tűzijátékot. Nagyon jó helyről néztük, mindent tökéletesen láttunk, majd Kristóftól elbúcsúztunk, és mentünk haza. Természetesen egy mesét még kikövetelt az apjától :)
Falunapi képek, kezdve a megnyitóval:
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2011Jul?authkey=Gv1sRgCMjP7a_Wgb6-Bw#5625159364695084562
2011. június 21., kedd
Balcsi újra
Vasárnap megint elmentünk a Balcsira. A gyerekek keresztszülei is jöttek (Zsombistul :)), és a Balázsék is Zamárdiba jöttek (Balázs, Anita, Lacika, Ilonka).
Mindenki nagyon jól érezte magát, a víz érezhetően melegebb volt, mint egy hete (én nem tudom, akkor nem mentem vele, de most igen). Persze először hideg volt, de pár lépés után már nem. Máté és Zsombi jól elvoltak a vízben, Samu nem akart beleülni a delfines úszógumiba, és csak mondogatta, hogy hideg, hideg, úgyhogy én nem voltam benn vele sokáig, de a parton nagyon jól elvolt. Homokozott, hintázott, csúszdát néztük, cseresznyét kuncsorgott az árusoktól :)
A Laci volt az, akinek kint nagy volt a szája, hogy menjenek már a vízbe, persze vízben meg félt, a Marcsi kezét szorongatva mert beljebb menni, de a lépcsőnél kapaszkodva is nagyon virgonc volt. Csak beljebb nem.
Anita és Balázs csúsztak is nagy csúszdán, gyerekek nagy örömére :9
Képek innen:
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2011Jun?authkey=Gv1sRgCJD3yqibiYenLw#5619930112250478754
Mindenki nagyon jól érezte magát, a víz érezhetően melegebb volt, mint egy hete (én nem tudom, akkor nem mentem vele, de most igen). Persze először hideg volt, de pár lépés után már nem. Máté és Zsombi jól elvoltak a vízben, Samu nem akart beleülni a delfines úszógumiba, és csak mondogatta, hogy hideg, hideg, úgyhogy én nem voltam benn vele sokáig, de a parton nagyon jól elvolt. Homokozott, hintázott, csúszdát néztük, cseresznyét kuncsorgott az árusoktól :)
A Laci volt az, akinek kint nagy volt a szája, hogy menjenek már a vízbe, persze vízben meg félt, a Marcsi kezét szorongatva mert beljebb menni, de a lépcsőnél kapaszkodva is nagyon virgonc volt. Csak beljebb nem.
Anita és Balázs csúsztak is nagy csúszdán, gyerekek nagy örömére :9
Képek innen:
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2011Jun?authkey=Gv1sRgCJD3yqibiYenLw#5619930112250478754
Előkerült a medence
Múlt héten előkerült a medence. Máté nagyon bezsongott ...
Ahogy hazaért az oviból fel kellett fújni neki, pedig tisztában volt vele, hogy csak 3 után, amikor árnyék lesz a teraszon, csak akkor mehetnek bele. Amikor Sami felébredt, ő is nagyon örült. Persze víz még nem volt benne, mert a Zsolti délelőttös volt, a kerti csap meg el van zárva, különben Samu állandóan vizezne ...
Szóval amikor apa hazaért, akkor engedett bele vizet, én meg vittem pár lavór meleget, és belementek a fiúk. Volt nagy zsivaj, hancúrozás, nevetgélés.
Kb. fél órát fürödtek, de elég is volt. Másnap sajnos már nem volt olyan jó idő, úgyhogy elöntözték a fürdővizet.
Lehet, hogy az idén kell venni egy másik medencét, mert míg tavaly csak az egyik (legfelső karika engedett kicsit, addig idénre már mind3 gyűrű ereszt kicsit (másnapra eléggé látványosan, de a víz azért nem folyt ki :)
Így medencéztek:
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2011Jun?authkey=Gv1sRgCJD3yqibiYenLw#5619932077722674450
Ahogy hazaért az oviból fel kellett fújni neki, pedig tisztában volt vele, hogy csak 3 után, amikor árnyék lesz a teraszon, csak akkor mehetnek bele. Amikor Sami felébredt, ő is nagyon örült. Persze víz még nem volt benne, mert a Zsolti délelőttös volt, a kerti csap meg el van zárva, különben Samu állandóan vizezne ...
Szóval amikor apa hazaért, akkor engedett bele vizet, én meg vittem pár lavór meleget, és belementek a fiúk. Volt nagy zsivaj, hancúrozás, nevetgélés.
Kb. fél órát fürödtek, de elég is volt. Másnap sajnos már nem volt olyan jó idő, úgyhogy elöntözték a fürdővizet.
Lehet, hogy az idén kell venni egy másik medencét, mert míg tavaly csak az egyik (legfelső karika engedett kicsit, addig idénre már mind3 gyűrű ereszt kicsit (másnapra eléggé látványosan, de a víz azért nem folyt ki :)
Így medencéztek:
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2011Jun?authkey=Gv1sRgCJD3yqibiYenLw#5619932077722674450
2011. június 14., kedd
Balcsin
Pünkösdhétfő:
Délelőtt anyuéknál voltunk, majd mire Samunak aludni kellett, hazamentünk. Zsolti 2-re ment focizni, de tervbe volt, hogy délután elugrunk a Balcsira. Ezzel kapcsolatban viszont volt egy apró bökkenő: a kocsi komputere szerint tankolni kellene, mert a megtehető km-ek száma 0! De a benzinkút zárva! Bár ez már vasárnap kiderült, mert akkor akartam tankolni, de helyette mit láttam? 12-én és 13-án zárva. Ez csak azért érdekes, mert eddig mindig, minden ünnepkor legalább az egyik napon nyitva volt a kút. Na bumm ...
Szervezkedés, hogy akkor mi és hogy legyen (mert nem csak mi mentünk volna, hanem a komaasszonyék kedves családja is :))
Zsolti sem a mi kocsinkkal ment focizni (a fent említett akadály miatt), hanem elkérte a komáék hegyrejáró autóját. Ha más nincs, menjünk mi azzal a Balcsira is. Viszont abban nem férünk el 5-en (gyerekülésestől). Megoldás: Máté elment a Zsombiékkal, mi meg utánuk, amikor Zsolti hazaér. Szerencsére anyósnál volt otthon másfél liter tiszta benzin, így mehettünk a mi kocsinkkal, de azért ezt az izgalmat kihagytam volna.
Zsolti hazaért, Peti épp felébredt és befejezte a szopit, így rögtön tudtunk indulni. Mikor odaértünk, Máté épp a parton volt, de már szaladt is vissza a jéghideg vízbe. Persze Samu is ment volna, de ő tiltólistán volt, elégé betaknyosodott, de a lábát azért be kellett lógatni. Megállapította, hogy hideg és onnantól kezdve inkább a parton szaladgált, evett, homokozott. Megnéztük az óriáscsúszdán lecsúszókat és libikókáztunk is egy jót.
Máté meg a Zsombi igazi vízicsibék voltak, alig akartak kijönni, de muszáj volt, mert a víz tényleg jéghideg volt. Bár én csak hallomásból tudom, nem is néztem, de ha a Zsolti is azt mondja, akkor tuti. Mert ugye ő nem egy fagyos ...
Sokáig nem voltunk, Mátéék 2-kor indultak, mi 4-kor, és 7 előtt már úton voltunk haza. Máté Zsombiékkal ment (bár nem lett volna muszáj, Lacikának is kényelmesebb lett volna, ha velünk jön), Samut meg nem hagyta Zsolti bealudni hazafele, úgyhogy frankó volt minden.
Peti is jól bírta a kiképzést, odafele elaludt az autóban, ott áttettem a babakocsiba, ahol aludt tovább, majd amikor felkelt szopizott és nézelődött, aztán indultunk haza. hazafele már kicsit nyűgösebb volt, be-bealudt, közben fel-felsírt, de nem volt vészes.
Kép nincs, a gép otthon maradt ...
Délelőtt anyuéknál voltunk, majd mire Samunak aludni kellett, hazamentünk. Zsolti 2-re ment focizni, de tervbe volt, hogy délután elugrunk a Balcsira. Ezzel kapcsolatban viszont volt egy apró bökkenő: a kocsi komputere szerint tankolni kellene, mert a megtehető km-ek száma 0! De a benzinkút zárva! Bár ez már vasárnap kiderült, mert akkor akartam tankolni, de helyette mit láttam? 12-én és 13-án zárva. Ez csak azért érdekes, mert eddig mindig, minden ünnepkor legalább az egyik napon nyitva volt a kút. Na bumm ...
Szervezkedés, hogy akkor mi és hogy legyen (mert nem csak mi mentünk volna, hanem a komaasszonyék kedves családja is :))
Zsolti sem a mi kocsinkkal ment focizni (a fent említett akadály miatt), hanem elkérte a komáék hegyrejáró autóját. Ha más nincs, menjünk mi azzal a Balcsira is. Viszont abban nem férünk el 5-en (gyerekülésestől). Megoldás: Máté elment a Zsombiékkal, mi meg utánuk, amikor Zsolti hazaér. Szerencsére anyósnál volt otthon másfél liter tiszta benzin, így mehettünk a mi kocsinkkal, de azért ezt az izgalmat kihagytam volna.
Zsolti hazaért, Peti épp felébredt és befejezte a szopit, így rögtön tudtunk indulni. Mikor odaértünk, Máté épp a parton volt, de már szaladt is vissza a jéghideg vízbe. Persze Samu is ment volna, de ő tiltólistán volt, elégé betaknyosodott, de a lábát azért be kellett lógatni. Megállapította, hogy hideg és onnantól kezdve inkább a parton szaladgált, evett, homokozott. Megnéztük az óriáscsúszdán lecsúszókat és libikókáztunk is egy jót.
Máté meg a Zsombi igazi vízicsibék voltak, alig akartak kijönni, de muszáj volt, mert a víz tényleg jéghideg volt. Bár én csak hallomásból tudom, nem is néztem, de ha a Zsolti is azt mondja, akkor tuti. Mert ugye ő nem egy fagyos ...
Sokáig nem voltunk, Mátéék 2-kor indultak, mi 4-kor, és 7 előtt már úton voltunk haza. Máté Zsombiékkal ment (bár nem lett volna muszáj, Lacikának is kényelmesebb lett volna, ha velünk jön), Samut meg nem hagyta Zsolti bealudni hazafele, úgyhogy frankó volt minden.
Peti is jól bírta a kiképzést, odafele elaludt az autóban, ott áttettem a babakocsiba, ahol aludt tovább, majd amikor felkelt szopizott és nézelődött, aztán indultunk haza. hazafele már kicsit nyűgösebb volt, be-bealudt, közben fel-felsírt, de nem volt vészes.
Kép nincs, a gép otthon maradt ...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)