Tanév vége

Elmúlt. Olyan hamar ... közben meg mindig azt érezve, hogy mikor lesz már vége. Na nem mintha Máté nagyon várta volna, bár a vége felé egyre többet kérdezősködött a nyári napköziről.
Merthogy a tanév vége nekem nem akkor van, amikor a gyerekeknek. Igaz, hogy az utolsó két hétben igyekeztem a szöveges értékelés rejtelmeibe is beleásni magam, de még így is volt tegnapra dolgom vele, és ma, amikor a nyomtatásra került a sor, még most is kellett néhány dolgot pótolnom. De jelentem, a bizonyítványok és a törzskönyvek várják a szombati kiosztást, megírtam a könyvjutalmakat is, és a napló is részemről rendben van.
Szombaton ballagás, tanévzáró, és Ági néni búcsúztatása is lesz, amire szintén gőzerővel készülünk. Merthogy nekünk osztályfőnökünk volt alsóban, és úgy lett szervezve a búcsúztatása, hogy jó pár volt osztályából jelennek meg tanítványok. Lesz, aki szaval, lesz, aki búcsúzik, mi pedig énekkel köszönjük meg a munkáját (Koncz Zsuzsa: Köszönöm című száma fogja biztosítani, hogy könnyes legyen a búcsú).
Jövő héten pedig 3 napos tesi továbbképzésben lesz részem több kollégával együtt.
Azutáni héten pedig a várva várt jobb agyféltekés rajztanfolyam csalogat Siófokra. Aztán jöhet a nyári napközi rám eső (szerencsére csak  2 nap) része.

De amíg nekem csak közeledik a tanév vége, addig Máténak el is érkezett. A magával szemben maximalista gyermekem örülni fog a bizonyítványának, mert nem csak most vár jó bizit, hanem ezért év közben is mindent megtett (és többször elkeseredett, amikor kiderült, hogy nem hibátlan a felmérője - pedig mindig jó volt neki, 90 % fölötti).
4 kisgyerek fog könyvet kapni a tanulmányi eredményéért, példás magatartásáért és szorgalmáért. (Máté is köztük lesz, de neki a példás magatartás kimarad)
Őszintén leírva sajnálom szegényt, hogy így alakult (mármint hogy én vagyok az osztályfőnöke). Év elején még azt gondoltam, hogy ez nem fog gondot okozni, de most azon a véleményen vagyok, Máté szempontjából jobb lenne, ha nem velem lenne, sőt, ha egyáltalán nem lennék az iskolában.
Mert tudjuk, hogy minden gyerek máshogy viselkedik, ha a közelében van az anyja. Ő is. És másképp viselkedne, ha nem lennék ott. Lehetne példás magatartású. De így nem az.
Tudom, mindig is nehéz volt a pedagógus-gyerekeknek ... ez van.

Nyáron pedig, ha elfoglaltságom lesz, akkor Máté a várva várt nyári napköziben múlatja az időt. Gyerekek között, játszva. És szeretne akkor is menni, ha én ráérek, de akkor nem mehet.
Pedig jobb lenne, mintha bevackolná magát a tv elé ...

Osztálykirándulás

Már év elején megbeszéltük a szülőkkel, hogy az első osztálykiránduláson Patca elé, a Katica tanyára fog vezetni az utunk. Máté nagyon lelkesen várta, hisz mi már többször voltunk, és mindig nagyon jól érezte magát (köszönhető legfőképpen a nagy piros csúszdának).
Sajnos az egyik kislány, Kíra lebetegedett, így ő nem tudott velünk jönni, de rajta kívül minden kislurkó ott volt, legtöbben anyukástul.
Azt gondoltam, hogy majd az anyukák is kedvet kapnak, hisz egy csomó mindent felnőttek is kipróbálhatnak és használhatnak, de rajtam kívül csak 1-2 anyuka vállalta ezt be :(
A gyerekek viszont nagyon lelkesek voltak. Amikor odaértünk, tízóraizni szerettünk volna, persze a gyerekeket minden egyéb sokkal jobban érdekelte, mint a kaja. A Dino-gokartok kipróbálásával kezdtük, és a mellette levő játszótérre is szabadon mehettek a gyerekek. Szerencsére itt nem voltak még mások, amikor mi odaértünk, így szabadon mehettek. Szívesen kipróbálták a nagy járgányokat is, de nagyon tetszett nekik a játszótéren felállított "hinta", vagy minek nevezzem. Tányérhintára kellett felülni 4 gyereknek egymással szembe, és lehetett körbe tekerni, úgy mint a ringlist. Az egyik anyuka vállalta, hogy segít nekem és így a dupla erőtől nagyon jól pörögtek, forogtak a gyerekek. A képek mindent elárulnak egyébként.
Ezután megnéztük az állatokat (vagyis oda indultunk, de kicsit eltértünk az útiránytól, mert eltérített mindet egy kicsi gumis lecsúszópálya). Szinte minden gyerek csúszott, Ildi és én is ... Sokszor voltunk már Patcán, de ez eddig mindig kimaradt.
A kiszolgált járművek parkja volt a következő állomás, ahol a gyerekek beleülhettek a kombájnba, ifába, traktorba. Itt felállítottak egy permetezőkaput (vagy mit: ami nagy melegben vizet permetez). Nagy ötlet volt!
A várba mentünk ezután, de néhány szülő inkább a kávét választotta. A gyerekeknek viszont volt erejük felfele még futni is. Mindenki fent szaladgált a vár középső részén, majd önként és dalolva kalodába zártunk mindenkit. Sajnos, csak egyesével ... ;)
De volt jelentkező a deres kipróbálására is, és a ketrec sem maradhatott ki.
Ekkor már 11 óra volt, nagy meleg, ezért úgy döntöttünk, hogy a többi kinti programról lemondunk, és a benti élvezeteket választjuk.
A benti örömöt és boldogságot nehéz leírni  ... csúszda csúszda hátán, lelkes, soha el nem fáradó gyerekek pedig :lépcsőn fel, csúszdán le - fülig érő szájjal. De jól érezték magukat a gyerek-játszóházban is, sőt felnőtt kíséretében a nagyoknak valót is kipróbálhatták.
A kék csúszdáról, a labdák közé szinte mindenki le mert csúszni, a nagy piros csúszdát azonban nem próbálta ki mindenki. Persze Máté, Áron és P. Kristóf legyőzték a félelmüket.
Egy ebéddel félbeszakítottuk ezt a boldogságot, de ebéd után még volt idő folytatni.
Senkit nem hallottam panaszkodni ezen nap miatt ...
Jövőre viszont - mivel már nagyobbak lesznek- egy kísérővel is simán bevállalom őket, bárhová is megyünk.
A készült képek itt megtekinthetők:
https://picasaweb.google.com/109339403226233389469/2014Jun?authkey=Gv1sRgCMWa3LKpnP6z1wE#6024070972223877250
https://picasaweb.google.com/szelandreacsilla/20140612OsztalykirandulasPatca2014?authuser=0&authkey=Gv1sRgCImrlLmCkbyV-QE&feat=directlink

Egészség- és gyereknap

A tanév utolsó napján lett megrendezve a pályázatos egészségnappal egybekötött gyereknap.
Nem volt olyan sok minden, mint az őszi egészségnapon, több volt az előadás is, de összességében nagyon élvezték a gyerekek.
A délelőtt előadásokkal kezdődött, ahol az iskola minden tanulója részt vett. Hallhattak előadást az egészséges táplálkozásról, aztán a gyógyszerész néni a gyógyszerekről, azok fontosságáról, veszélyeiről tartott előadást.
Tízórai után az alsósok a sporttal folytatták a napot, míg a nagylányoknak még egy előadásuk volt (a fiúk meg nem tudom mit csináltak, hisz én a kicsikkel mentem).
Felcuccolva kisétáltunk a focipályára, ahol vegyes csapatok alkotása után megkezdődött a Robi bácsi által vezényelt sorverseny. Összesített eredmény nem volt, csak feladatonként lett elmondva, hogy melyik csapat nyert. Nagyon lelkesek voltak a gyerekek és ügyesen is versenyeztek.
Lábbal labdavezetés, burgonyaültetés, fejen egyensúlyozás, karikával egyik oldalról átszállítás volt a feladat. Sok kép készült, hisz dokumentálni is kell majd a pályázatot. Aki kíváncsi, itt megnézheti őket:
https://picasaweb.google.com/109339403226233389469/2014EgeszsegEsGyereknap?authkey=Gv1sRgCNuIgpq0lOvX1wE
A sorverseny után különváltak a fiúk és a lányok: a fiúk fociztak, a lányok tűzharcoltak  nagy odaadással.
Elmúlt dél, amikor visszaindultunk ebédelni. Délután még a falatkabár várt rájuk (hiába ebéd után, ahol még sütit is kaptak, simán tudták enni a saját maguk készített kis falatkákat), aztán a szülők számítottak rájuk az aulában, ahol lehetett üvegfestékezni, csillámtetkót készíttetni, az udvaron játszani. A nagyoknak délután volt a sport, a vércukor-mérés és egy mentős által tartott elsősegély-előadás.
Hosszú volt a nap, de örömmel vettek részt rajt, aztán irány volt haza, és kezdődhet a várva várt vakáció!!!

Atlétika verseny

A körzeti döntő előtt iskolánkban is megrendezték az atlétika versenyt.
3 versenyszám volt: 60 m-es futás, kislabdahajítás és 300 m-es fután (az 1-2. osztályosoknak).
Jelentkezni lehetett rá az osztáyfőnököknél. Meglepő módon, erre a megmérettetésre többen jelentkeztek, mint pár héttel korábban a futóversenyre (ami szintén 300 m volt).
örültem a lelkesedésüknek, és még csak véletlenül sem szerettem volna senki kedvét letörni ...
Igaz, hogy én személyesen nem tudtam részt venni ezen a versenyen (épp továbbképzésen voltam), de a kolléganőnek otthagytam a fényképezőt, hogy legalább képekben lássam a gyerekeimet.

Mikor hazaértem, Mátéhoz az első kérdésem volt, hogy milyen volt és hogy sikerült a verseny, mert anyutól már hallottam előtte, hogy nagyon elkeseredett, és bár a pályán még tartotta magát, de utána az iskolába visszaérve sírva is fakadt.
Merthogy mindig olyan lelkesedéssel és nagy reményekkel vág neki ezeknek a versenyeknek. És hiába magyarázom neki, hogy idén nincs nagy esélye, hisz a másodikasokkal vannak együtt, mégis annyira nyerni szeretne.

Próbáltam bele leket önteni, bár igaz, hogy amikor nekem mesélte, már nem volt annyira elkeseredve, de szomorúan jegyezte meg, hogy a 6. lett. 11-ből, és elsős csak egy volt előtte, a kis barátja, akinek igencsak jó mozgása van, képtelenség leelőzni őt.
Ez a 300 m-es futás volt, amit már többször futott Máté is. A pár héttel korábbin sétált is egy kicsit, túl erős volt a kezdés, de most végig tudta ügyesen futni, sőt, délelőtt tesiórán is ő a két kör helyett 3-at futott.
A 60 m-es futásról nincs képen, eredményt sem tudok, de azzal tisztában vagyok, hogy rövid távon Máté nem olyan ügyes, mert nincs olyan jó testalkata sem, és a mozgása sem olyan, ritmusérzéke is hagy kívánnivalót maga után. De lelkes volt ...

Kislabdát nem nagyon hajítottak még, velem gyakorolták délelőtt, meg ők még helyből dobják. Nem is lenne értelme a nekifutásnak, mert ők még úgy gondolják, hogy minnél messzebbről futnak neki, annál nagyobbat tudnak dobni. Pedig nem is.
Próbálkoztak, figyeltek arra, amit megbeszéltünk (vagy nem), de becsületesen küzdöttek. Máté elmondása szerint a 3-ból egy érvénytelen lett neki, mert belépett, és a képek tanusága alapján mégiscsak nekifutottak előtte. Jobban jártak volna, ha helyből dobtak volna.

A körzeti döntőre az összesített első 3 jut tovább, ill. a versenyszámok első helyezettje.
Összesítettben P. Kristóf lett a 3. (nagyon ügyes volt), és 2 gyerkőc mehet még tőlem, egy kisfiú kislabdahajításból és egy kislány 300 m-es futásból.
Az ő egyéni oklevelük mellett az osztály "A legsportosabb osztály" oklevelét is megkapta.

Továbbképzés

Hirtelem jött, és az időpont miatt nem is nagyon vártam, hisz előtte egy héttel tudtuk meg kb., hogy egy csüt-péntek-szombat lesz.
Szerencsére Zsolti épp délelőttös volt, így délután tudott menni a gyerekekért, és tudott vigyázni rájuk, én meg reggel el tudtam vinni őket az oviba, mert csak 12-re kellett menni Balatonszabadiba. 3 órát is meg tudtam tartani, így amiatt sem aggódtam, ki megy be épp új betűt tanítani ...
At időpont így alakult (hivatalosan). csüt-péntek 12-20 óráig, szombaton 8-17 óráig.
A szombati Peti szülinapi bulija miatt aggasztott, mert más napon nem tudtuk volna megtartani, de végülis időben hazaértem, a komaasszonyom meg bevállalta a torta elkészítését, szendvics meg nem kellett, mert a jó idő miatt sütögetést terveztünk.

Tehetséggondozás volt a továbbképzés témája, de szerencsére nem tömény elméletet hallottunk, hanem gyakorlatiasabb volt, sok-sok felhasználható játékkal. Tény, hogy nekem a tehetség nem azt jelenti, amiről itt hallottunk, de az igaz, hogy ahhoz, hogy a tehetség kialakuljon egy gyerekben, az alapoktól kell kezdeni, és a készségeit, képességeit kell először fejlesztenünk. Csak nekem ez nem tehetség-fejlesztés.
Nem akarom részletezni a szakmai részt, összességében jó volt, hasznos is, csak más megközelítésben. Kedves kollégák, mosolygós, nagyon pozitív előadó, jó hangulat volt végig.

Csak ez így hirtelen sok és fárasztó volt. De az év végéig szinte progam program hátán lesz. Nem fogunk nagyon unatkozni. Most viszont szusszanok egy kicsit a szünetben, és igyekszem erőt gyűjteni a tanév további részéhez.

Megkönnyezte, de akkor is vége

Mátéról van szó, és arról, hogy logopédushoz kell/ett járnunk.
Nagycsoportba kerülése óta kellett vigyem a beszédhibája miatt, és jártunk akkor is, amikor első osztályos lett. Kb. egy hónapja már szóba került, hogy nem kell többet menni, de akkor még abban maradtunk, hogy egy kis plusz gyakorlás nem fog megártani neki. Most azonban már minden hangja biztosan megvan, úgyhogy nem kell többet vinnem. Amikor megtudtam, mondtam az Erzsikének, hogy szomorú lesz majd Máté. Ő is megjegyezte, hogy már említette neki, és látta rajta, hogy lógatta az orrát.  Elbúcsúztunk tőle, majd a kocsiban rákérdeztem Mátétól, hogy most mi lesz. Nem esett kétségbe, azt mondta, hogy nem baj, akkor majd jön akkor, amikor majd másodikos lesz.
Felvilágosítottam, hogy neki már soha többet nem kell az Erzsi nénihez jönni. Drága szívem előrehajolt a kocsiban, és elkezdtek potyogni a könnyei ...
Mindig nagyon várta, hogy mikor kell menjünk, számolták a napokat (mennyit kell aludni) a kis barátjával.
Örülünk neki, hogy vége, mert ez azt jelenti, hogy előbb-utóbb tisztán fog beszélni is (még nem mindig tiszta - ha nagyon gyorsan beszél, még előfordul hiba, de pár hete én is észrevettem, hogy sokkal tisztábban beszél, és még a "r" hang is egyre többször megvan, igaz, kicsit hosszabban ejtve, mint a többi, de akkor is). Másrészről szomorkodunk, mert minden jótól nehezünkre esik elbúcsúzni. De ez van.

Lelkiekben én még nem búcsúztam az Erzsikétől, mert lehetséges, hogy találkozunk még, és nem csak úgy, mint kollégák, hanem mert a két kisebb beszéde sem tiszta ... de idővel majd meglátjuk.

Tavasz

Végre elérkezett! Melegszik az idő, nem kell már reggel befűteni, gyerekek napközben és délután is többet vannak kint, és talán már a betegségeket is lassan elfelejthetjük. De ezzel a sok jóval együtt érkezett a tavaszi fáradtság is, amit az iskolában nagyon észrevettem jópár gyereken.
Sok órájuk van, kevés szabadidővel, bár remélem, otthon mindegyik eleget van kint és élvezi a jó időt ... biciklizik, szaladgál, labdázik, vagy épp amit ő szeret!
A tanórákon viszont tényleg fáradtabbak, kevésbé lelkesek, és magatartásbeli problémák is többször jelentkeznek. Nagyon kellene már a tavaszi szünet gyereknek, pedagógusnak egyaránt ... hosszú ez a 3,5 hónap. És még pár hét így is van, amit ki kell húzni. És épp ebben az időszakban fejezzük be  a számolást matekból, és bizony jön a felmérés, amire remélem, mindenki összekapja magát egy kicsit. (legalább arra az órára)

Mi is sokkal többet vagyunk kint, Máté valamivel kevesebbet, mert mire hazaér, szeretne kicsit pihenni. De aztán őt is kicsábítja ám a gyerekzsivaj, mert nem csak Sami és Pepi élvezik a kint tölthető időt, hanem a szomszéd fiúk is. Szinte minden délután kisebb csapatba vergődve róják az utcát bicajozva, traktorozva, vagy az udvarban játszanak, trambulinoznak, labdáznak.
Megállapítottam, hogy úgysem tudom a két kicsit egyedül kint hagyni, szóval olyan mindegy, hogy 2-3-4-5 kisgyerek van még ott. Pepi a legkisebb, Máté a legnagyobb. Pepi, mint valami kis utánfutó, ami mindig késésben van, de azért csak megy ... Jó ez így, ha nem kell főznöm. Ha meg kell, igyekszem valami gyorsat, és addig legfeljebb bezárom a kaput ...
Újdonság a kintlét, ha nagy meleg lesz, úgyis mindenki bebújik majd a házba. Én ezt az időt szeretem a legjobban, úgyhogy szívesen vagyok kint velük.

A tanév vége felé viszont egy csomó iskolai program lesz, és tavaszi szünet után szokott jönni az év végi hajrá és roham, idén viszont már most szembesültünk vele (egy nagy pályázat miatt extra sok a plusz). De igyekszem még nem belegondolni, csak sodródni majd az árral ...

Lelkes helyettes

Szerdán megbeszéltük az óvónővel, hogy csütörtökön, amikor nincs első órám, bemegyek az oviba, és felveszi mindkét gyermek anamnézisét. (Mert ellenőrzést várnak, és ezzel le voltak maradva).
Oda is értünk időben, minden rendben ment (felkészülten menetem a két gyerek babanaplójával, mert ugye azt nem gondolják komolyan, hogy én 3 gyereknél pontosan emlékszem, hogy melyik mikor, és épp hány hónapos korában csinált ezt meg azt ... és még így is volt, ahol tipp lett a válasz ... ekkora hülyeséget)
A kis elsőseimnek épp torna volt az első órájuk, amit nem én tartok, de az átöltözésnél, sorakozónál ott szoktam lenni figyelni rájuk. Most viszont nem tudtam menni, ezért mondtam Máténak, hogy az iskolatitkár-néninek szóljon, hogy mi a helyzet, miért nem megyek. Nagyon ügyesen meg is tette ezt, és még mást is ... Megjegyezte, hogy most az öltözésnél és a sorakozónál ő lesz a helyettesem, neki kell szót fogadni. És ha nem érnék vissza, akkor majd ő megtartja a matek órát is :) szó sem volt róla, de a kis drága kikövetkeztette, hogy ez is egy lehetőség, és ő bizony, szívesen magára vállalja ezt a feladatot.
Nem kellett, mert természetesen visszaértem, de őszintén megmosolyogtatott a lelkesedése és az ötletessége. És még felnőttekkel is megosztotta ... tényleg változik.

Az első félév

Nem most volt, de eddig csak piszkozatként elmentve várta sorsát ez a bejegyzés. A félévi hajtás, dolgozatok, javítások, bizonyítványírás, aztán a sok farsangra készülés minden maradék időmet elvette. Most vége a farsangnak, igyekszem leírni, mennyivel lett ügyesebb Máté fél év alatt, és hogy miket is tanultunk eddig.

A félév már 1,5 hónappal ezelőtt lezárult, azóta is okosodott, ügyesedett.
Félév: 
Olvasás: A hangos olvasás mérésével nem voltam elégedett, és ennek az az oka, hogy nem volt akkor sem biztos még minden betűtudása, értelmetlen szavaknál ez előjött (nem olyan sok), és az idő, ami nagyon ment. Megfontolt, nem kapkod, az biztos, és nem volt rest többször kibetűzni sem az adott szót.
Az értelmes szavaknál sem törődött az idővel, viszont tartott bemutatót a megértett szavak után (pl. azt olvasta, hogy ugat, akkor bemutatta, hogy hogy is kell ugatni ...). Ami részben jó, mert tudom, hogy biztosan megértette, másrészt mégiscsak egy mérés volt ez. Itt is nekiállt a szavaknak akár 4-szer vagy 5-ször, is ha nem értette meg, vagy egy betű tévesztett és amiatt lett értelmetlen.
Mindent megértett, amit olvasott, már csak a tempót kell fokozni.

A néma olvasás mérése 94 %-os lett, nem volt nagy hibája, ennek viszont nagyon örültem.

Írás: Másolás volt nekik írottról (betű, szó),  nyomtatottról (betű, szó). 98%-os lett neki, de ez nem volt meglepő, hisz ezt tudniuk kellett.
A tollbamondásnak kifejezetten örültem, nagyon ügyesen 95 %-osra megírta, egy vagy 2 hibája volt. Nem csak ő, de a gyerekek többsége is kellemes meglepetést okozott nekem ezzel, hisz az órai tollbamondásokkor még nehezen ment.

Matematika: A kedvenc tantárgya, nem viseli meg, ha felmérést kell belőle írni, de attól félek, hogy nagyon hozzászokik a jó értékeléshez, és ha netán rosszabb lesz neki, akkor majd csalódott lesz. Csak mert mindig így kérdezi: hibátlan lett? 99% - majdnem hibátlan. Ügyes!

A héten pedig megírtuk az újabb felméréseket, amik a betűtanulás után következtek. De ezek is csak egy épp aktuális állapotot és tudást tükröznek, és túl sok gyakorlás nem is volt rá, szóval nem meglepő, hogy most is volt olyan betű, amit kevert. na nem azokat, amiket a félévikor, hanem az újabbakat, amik még nem ülepedtek le benne. És nem csodálkozom a nagyon ritkán előkerülő betűk tévesztésén sem, hisz azoknak meg nincs is idejük biztosra rögzülni. Erre lesz majd ez a 3,5 hónap, amikor a szövegértést gyakoroljuk, na meg a hangos olvasást, és remélem, a gyerekek többségében rögzülnek a betűk is.

A hangos olvasás észrevehetően jobb lett, az értelmes szavak mindegyikét megértette, bemutatást viszont nem tartott utánuk, és nem olvasta olyan sokszor sem el, mielőtt kiejtette, viszont nem szótagolva olvas, hanem rákapott arra, hogy végigbetűzi a szót (ment magában, halkan is), majd egybe kimondja.
A néma olvasása, amiben a szövegértést mértük, hibátlan lett neki, bár egy kis nógatás kellett neki a végén. mert a könnyű feladatoktól haladunk a  nehezek felé, és tényleg hosszú volt, el is fáradtak a vége fele, na meg a mondatok olvasása, azokra válasz adása, és a 4 mondatos szöveg rajzolása is a felmérő végén voltak. De ha kicsit tovább is írták, befejezték. A többségnek igen jó lett, aminek nagyon örültem.

A betűtanulás után írás felmérője 96%-ra sikerült. Ennek igencsak örültem, hisz ebben már az írottról, nyomtatottról másolás mellett már volt, betűkből szóalkotás, szótagokból szóalkotás, emlékezetből írás, és tollbamondás is. Ügyes volt, tényleg!

Összességében nagyon elégedett vagyok vele, hisz én tudom, hogy nem kivételezek vele, őt is annyiszor noszogatom, mint a többit, és nagyon ügyesen tanul. A hangos olvasás tempóját és hibátlanságát pedig még javítjuk!

Peonza-őrület

Ez van az iskolában. Magával rántott kicsiket és nagyokat egyaránt. Ami részben érdekes, hisz a tavalyi Bendegúz versenyhez szintén egy peonza volt az ajándék, de akkor senkit nem érdekelt. Most meg őrület lett belőle.Először a nagyobbakat ragadta magával, ők pörgették a játékot szünetekben, aztán idővel egy kis bemutatót is tartottak nekünk, de eddigre már a kicsik is megfertőződtek. Máté is. Teljes lázban égett, végülis kapott két fajtát (oriont és egy gyémántot), amivel nagyon sokat gyakorolt az iskolában is otthon is. Mint kiderült, nem véletlenül, hiszb a napközis tanító nénivel egy kis bemutatóra készültek az első-másodikasok is.  Ügyesek voltak, nem volt hiábavaló a sok gyakorlás, amivel javul a kézügyességük, a térbeli tájékozódásuk, és nem szaladgálnak szünetekben, hanem peonzáznak. Sokan és kitartóan, szűnni nem akaró lelkesedéssel.
Most épp cobrát hajkurászunk, nem olyan egyszerű beszerezni, mint ahogy gondolná az ember. Mert a sok próbálkozás és peonza-leesés következménye nálunk is bekövetkezett: akármilyen kemény és erős műanyagból is készül, és akármilyen vastag is, nem tart örökké ... megreped, eltörik. De ez benne van a pakliban.
Jó kis játék, nagy lelkesedést váltott ki, és olyan örömmel gyakorol Máté is rá. Na meg a többiek is. Teljesen hozzájuk nőtt, Máténak a zsebéhez, el sem indul otthonról nélküle :) Mert gyakorolni bárhol lehet.

Nagykarácsony

Évek óta hagyomány iskolánkban (az önkormányzat jóvoltából), hogy az elsős gyerekek, valamikor a nov.-dec-i hónapban, meglátogatják a Mikulást Nagykarácsonyban.
Idén kétségeink voltak afelől, hogy ez megvalósul, hisz az iskola már nem önkormányzati fenntartású. Mindegy, azért megpróbálkoztam, és felvetettem a polgármester-asszony előtt, és nagy örömömre igent mondott. Ami azt jelenti, hogy a gyerekek teljesen ingyen és bérmentve tehetik meg ezt a kirándulást. A jegy árát kifizetik, az útiköltséget pedig elszámolja a hivatal.
Szóval mehetünk ... igen ám, de mikor? A szervezkedésünk már november vége felé volt, így kérdéses volt, mikorra kapunk időpontot. Ami nem egyszerű, hisz egy busz van, ami szállítja a gyerekeket 2 napon úszni, versenyezni, színházba. Sok mindenhez kellett alkalmazkodni, többször telefonálni és változtatni az időponton, de végül dec. 18-ra sikerült időpontot kapnunk.
Gondoltam, majd valami kamuszöveggel előállok a gyerekeknek, hogy miért ilyen későn megyünk,hisz  dec. 6.-a, Télapó napja igencsak régen volt, de semmit nem kérdeztek, elkönyvelték, bár tény, hogy nem volt nagyon idejük ezen gondolkodni, mert igyekeztük titkolni előttük.
Nem csak mi mentünk, hanem a kisbári tagintézményünkben tanuló 5 gyermek is. Velük jött a tanító nénijük, én mentem az enyémekkel + a napközis tanító nénijük és egy szülő.
Rendben elindultunk és oda is értünk hullámvasutas utakat magunk mögött tudva, és egy kis bökkenőt a megérkezés előtt kb. 2 perccel (pedig készültünk hányós gyerekre, de ez suttyomban, hirtelen jött).
1/4 11 körül értünk, nekünk pedig 11-re volt időpontunk, de mivel rajtunk kívül senki nem járt már arra, mehettünk egyből a Mikuláshoz.
Amíg megvettük a jegyeket, a gyerekek körbenéztek az udvaron, ahol láthatták a Mikulás szánját, szarvasait, és fényképezkedhettek.
Aztán indultunk befelé ... a Mikulás szobája előtti szobába ültettek le minket, ahol énekszóval vártuk. Aztán amikor megjelent, énekeltek neki tovább, vers is elhangzott, majd következett az ajándékozás. Nem számítottam rá, de ha belegondolok, hogy is lehetne a gyerekek szemében a Mikulás ajándékcsomag nélkül.
Ez után a Mikulás beinvitált minket a szobájába, ahol megfigyeltük, milyen sok levelet kapott az évek alatt a gyerekektől, és milyen különleges tárgyai vannak (régi telefon, messzelátó, amivel figyeli a gyerekeket). Kérdezni is lehetett tőle, de nem nagyon akartak, aztán minden gyereket lefényképeztem vele. Máté nem nagyon akarta, de azért csak sikerült. A fényképezkedés után kicsit megbátorodtak, és kérdeztek, amire néha érdekes válaszokat kaptak, de nem tűnt fel nekik, hisz ők nem kételkednek a Télapóban.
A látogatás után öltözködött mindenki, Máté pedig tekert egy emlékérmét (mert természetesen belépéskor azonnal észrevette, hogy lehet - és ahol tehetjük, tekerünk. Ha van, 2 százasunk és 5 forintosunk :))
Andi manó volt a vezetőnk, aki először a Betlehemhez kísért minket. megnéztük, de mivel a mi falunkban is van felállítva, annyira nem nyűgözte le a gyerekeket. A következő állomásunk a "megyék fái" voltak. Minden megyének van egy fenyője, amire a megyéből érkezett gyerekek díszei kerülnek. A messze levő megyék fáin kevesebb dísz volt, ami érthető, de ez a gyerekeknek is feltűnt. Mi nem készültünk eléggé, mert nem vittünk díszt (csak a kolléganő volt évekkel ezelőtt, mi nem tudtuk, hogy kellene), de azért megnéztük, milyen díszek kerültek a fákra. Ötletet is loptunk, és megállapítottuk, hogy olyanok is vannak, amiket mi is csináltunk.
Következő állomásunk a játszóház volt, amit nagyon élveztek a gyerekek (mert a gyerekeknek ez kell). Egy nagy terem, tele játékokkal, és képeslapokat is lehetett készíteni. Sőt, a játék után közös táncolás is volt (persze Mátén kívül mindenki táncolt, és utánozta a manókat, de tudjuk, hogy Máté nem szereti a táncot). A teremben lehetett horgászni, célba dobni, labdán ugrálni, gólyalábon járni és más egyebeket is tenni, amiknek nem tudom a nevét.
A játszóház után egy másik játszóházba mentünk, ahol 2 ugráló és egy mászólabirintus várta a gyerekeket. Az a hely felidézhette bennük az Elevenparki élményeket, hisz hasonló elven működött. És úgy, mint ott, itt is nagyon jól érezték magukat.
A Mikulásnál tett látogatáskor nem gondoltam volna, hogy ki tudjuk tölteni az időnket, de mégis sikerült. 2 körül indultunk haza, és fél 4-kor érkeztünk meg. Hazafele nem volt gond, a gyerekek elkókadtak, elfáradtak, de azt hiszem, mindegyik élményekkel telve tért haza, egy csomó mesélnivalóval.
Képeket itt és itt lehet nézni a kirándulásunkról.

Korcsolyázás

Az iskolában szerveződött egy 4 alkalmas korcsolyázás, havi egy lebontásban, szombati napokon. Máté már évek óta várja, hogy mikor mehet korcsolyázni, úgyhogy lelkesen jelentkezett, több kis osztálytársával együtt. Meg is telt a busz jelentkezőkkel, Kaposvárra mentek, ahova 3 tanár kísérte őket. Ők segítettek nekik a jégen is.  Korcsolyát béreltünk neki az első alkalommal, mert ugyan vettünk egy használtat (frankót találtam neki a turiban: 33-tól 36-osig állíthatót), de nem volt éle, meg kellett éleztetni.
Nagyon tetszett Máténak, lelkesen mesélt róla este, örült, hogy kapaszkodás nélkül is sikerült neki. Azonban esés nélkül nem úszta meg: esett többször, mindkét térde lila volt, a fejét is beverte, és a korcsolya mindkét bokáját feltörte. De sebaj, legközelebb is szeretne menni.
Amikor azonban leszállt a buszról, nem nézett valami jól ki, és a könnye is kijött, mert neki fáj a hasa. Hányás is lett a dolog vége, de nem tudtam eldönteni, hogy a busz vagy az esetleges esés miatt-e.
Szerencsére nem lett semmi más baj, pihent egy kicsit, jobban lett, úgyhogy csak a  busz viselte meg egy kicsit. Hátrébb ült, nem is evett, biztos összerázta a kis gyomrát. Decemberben, karácsony előtt jöhet a következő forduló!

Mi lesz itt karácsonyig?

Már most látom, hogy karácsonyig csak úgy repülni fog az idő ... én meg lehet besokallok, és ami biztos: rettentően jó és szükséges lesz az a két hét pihenő.
Ha belenézek a naptáromba, azt látom, hogy minden hétvége foglalt, és akkor ne is beszéljünk a mindennapi felkészülésről és még ami azok mellé íródott ... na meg ami még ne, de fog, vagy ami még közbejön.

Igaz, ne is panaszkodjak, mert wellnessel kezdődik az egész. Amit nagyon várok, mert mióta Máté megszületett, nem voltunk kikapcsolódni kettesben (ha leszámítom azt az egy-két helyi bált :)). De nagyon kellene. Megszerveztem, várjuk ...és ma már indulunk is. vagy indulnánk, mert tegnap este pöttyöket vettem észre Petin. Neten utánanéztem, én bárányhimlős pöttyöknek gondolom, amit majd ma megerősít vagy cáfol az orvos. Dilemma van most: menjünk vagy maradjunk? Nem lázas, nem levert, semmi gond vele, megbirkóznának vele a mamák is, meg is bízok bennük, de ... nem akarom azt hallani, milyen anya az, aki betegen otthon hagyja a gyerekét egy pihenés miatt. Bár csak két napról van szó, és az is igaz, hogy én sem tudok ezzel többet tenni, mint ők: ha belázasodik, csillapítjuk, és esetleg mentolos hintőporral behintjük ... na meg, ha nagyon bepöttyösödik, és gond van, bármikor haza tudunk jönni, hisz nem a világ végére megyünk.
Szóval ez még függő, de délutánig valamilyen döntés születni fog.

Jövő hét végén interaktív-táblás továbbképzés lesz, péntek du 13-17-ig, és szombaton 9-18-ig.
Utána szombat munkanap, aztán megint jön a két napos továbbképzés, és el is jutunk advent 4. vasárnapjához, ami körül egy nagytakarítás szintén ráférne a házra. És már itt is lesz a karácsony.

Ha pedig a hétköznapokat nézem: a másnapra készülés mellett befigyel egy színházlátogatás, egy Nagykarácsonyba látogatás a kis elsőseimmel, iskolai Mikulás, iskolai karácsony ajándékozással,  két délután az ovis adventi vásárra készülve, és grátiszként a téli szünetig elintézendő egy pályázatos kézműves foglalkozás. Ami nem egy alkalom, hanem 5*2 óra szakkörös jelleggel, és 3*3 óra témanapos megoldással.
Nagyon szeretek kézműveskedni, nem ezzel van a  gond, az 5 alkalmasról tudtam is, de a 3*3 óra sokként ért. Ami meg plusz munka, hogy a gyerekek délutáni leterheltsége miatt nem tudtam nagyokból összeszedni kellő számút, így maradtak az én gyerekeim. Amit viszont könnyedén megcsinál a nagy, azt a kicsiknek elő kell készíteni: apróbb nyírások (mert nagyon nem megy a kicsi), stb.
De sebaj, megoldjuk, és karácsonyra egy csomó díszünk, dekorációnk lesz :)
Már ki is ötlöttem, miket szeretnénk ebben az időben csinálni, csak be kell szerezni a hozzávalókat. Az eredményről pedig majd beszámolok .... ha ki nem purcanok karácsonyig.

Elsősök avatása

Nem most volt, hanem még szeptember végén, de ez nem maradhat ki.

Évek óta, minden szeptemberben az iskolánkban megrendezésre kerül az elsősök köszöntése, avatása. Ekkor az 5. osztályosok rövid vetélkedőt szerveznek az elsősöknek, a kicsik pedig teljesítik a feladatokat, ami által az iskola teljes jogú tagjai lesznek.
Tavalyi gyerekeim szervezték az idei gyerekeimnek, és ők már tavaly nagyon várták ezt a pillanatot.
Barbi néni segítségével összeállították a feladatokat, amiket csoportokba szerveződve kellett végrehajtani. Semmi esetre sem szerettem volna, ha gyerek választ maga mellé gyereket, így előre csoportokba rendeztem őket: legyen köztük ügyesebb és kevésbé ügyes is. 3 csoport lett 5-5-4-es csapatlétszámmal. Egy kisgyerek hiányzott, egy pedig focizni ment.

Nagy lelkesedéssel várták a gyerekek, és kissé megilletődve jöttek ki velem az aulába, hisz azért mégiscsak a  nagy  ötödikesek rendezték nekik, és az összes alsós osztály őket figyelte, nekik szurkolt vagy épp rajtuk nevetett.
Több feladat várta a csapatokat (nem sorrendben, és lehet, marad is ki):
1. Meseszereplőket kellett felismerni meghatározás alapján. Máté nagyon ügyesen és bátran jelentkezett, majd mondta a megfejtéseket ... nem is kellett volna jelentkezni, de valami miatt mind ezt tette (bezzeg órán azért jár a szájuk). Nem volt hát hiábavaló a sokféle esti mese, amit az évek folyamán hallott, és bizony ő volt a legügyesebb, aki a legtöbbet tudta. Na meg a legbátrabb is ő volt, ami nem tudom, köszönhető-e annak, hogy többször volt az iskolában, ill. hogy én is ott voltam. Biztosabbnak érezheti a helyet, mint a többi gyer4ek (mert ugye ez az esemény még eléggé év elején volt).
2. Puzzle kirakása volt. ez is nagyon tetszett nekik.
3. Papírból kivágott almákat dugtak el a nagyok az aula területén, amit a kicsiknek meg kellett keresniük. Ebben nagy szerepe volt a szerencsének is, na meg a figyelmességnek. Nem tudom, melyik játszott nagyobb szerepet, de ebben a feladatban is Mátéék szerezték a legtöbb pontot: köszönhetően annak, hogy Máté először találta meg azt a rejtekhelyet, ahova sok-sok alma került: az ablakpárkányon, a függönyök mögött.
Én meg nagy lelkesen fényképeztem végig, és dokumentáltam az eseményeket, úgyhogy nem is láttam, ki mennyit szerzett, csak összeszámoláskor.
4. Mozgásosabb feladat is volt: pókjárásban, zsámolyba dobásban, miegyebekben mérték össze tudásukat a gyerekek. A jó hangulat nem hiányzott itt sem.

A jutalmazás pedig teljesen egyforma volt: minden kisgyerek kapott egy érmet, mely bizonyítja, hogy ők bizony már az Andocsi Szent Ferenc Ált. Isk. teljes jogú tanulói, hisz a próbákat kiállták, és egy eregethető sárkánnyal is gazdagabb lett mindenki.
Amit Máté ki is próbált azóta egy szelesebb napon.

Képek itt nézhetők.

Világnapok, megemlékezések

Mint az iskolák többségében, vagy minden iskolában, nálunk is vannak megemlékezések különböző fontos eseményekről. A legfontosabbak a nagy nemzeti ünnepeink, amiknek tiszteletére ünneplőbe is öltözünk, de apróbbak is vannak, amik színesítik az iskolai életünket.
Minden év elején ki van osztva, hogy melyik pedagógus melyik műsorért lesz a felelős, és azt igyekszünk minél színesebbé tenni.

Az első világnap a zenei (okt.1.) volt, amiről megemlékeztünk az iskolában. Igaz, hogy a műsor hossza miatt ráment egy óra (aminek a feszített tanterv miatt annyira nem örültem, de a műsor kárpótolt minket az biztos, és végül a matekkal sem maradtunk el). A zenei világnap felelőse az ének tanárnő volt, aki a szüreti műsorra való készülés mellett ide is teljes szívvel próbált. Mert próbálni kellett sokat ahhoz, hogy a műsor ilyen emlékezetes legyen.
Volt pár információ magáról a világnapról, a zene fontosságáról életünkben, de a főszerep mégis a zenéé volt. Nagyon színvonalas produkciót adtak elő tanártársaink (énektanár, hegedűtanár, és a technikatanár is beszállt nagybőgőzni) és a gyerekek is készültek (4.-esek, és külön a felsősök). A népdaloktól kezdve a szolmizációs éneken át eljutottunk a mai kor zenéjéig, ami még jobban felhívta figyelmünket a zene sokszínűségére, hogy mindenki megtalálhatja a hozzá illő műfajt. De a zene az kell!
A felsősök Cozombolis: A zenétől felforr a vérem című számát énekelték el, amiből Máténak annyi maradt meg, hogy miért éneklik azt, hogy "jobb adni, mint kapni", amikor kapni sokkal jobb :)
(Egyébként minden zokszó nélkül végighallhatta a műsort, ami ugye azért nagy szó, mert nagyon nem bírja a zenét, ritmusérzéke se nagyon van, bár az énekórán azt veszem észre, hogy ha lassan is, de azért barátkozik :))

Egy kis ízelítő itt nézhető.

A másik világnap az állatok világnapja volt (okt.4.), amiről egy nagyszünetben emlékeztünk meg egy kis tudnivalóval,  verssel, képekkel, könyvekkel, ritka képek vetítésével. Persze a legnagyobb sikere a vetítésnek volt, a kicsik (Máté is) árgus szemekkel figyelték, mikor következik vadállat, vagy érdekes, szokatlan kép. És hüledeztek, csodálkoztak, aminek hallható jele is volt. Noémi néni hordozható memóriajátékot is csináltatott erre az alkalomra, állatok képeivel, aminek sikere volt még délután a napköziben is.
Ez a megemlékezés azonban nem a napján volt, hisz közben még egy névadó ünnepélyünk és egy aradi vértanúkról való megemlékezésünk is volt. Előző okt. 3.-án utóbbi okt. 4.-én reggel.

Programoknak nem voltunk híján, az biztos, és eztán sem leszünk, mert kedden a 4.-esek íjászkodni fognak, szerdán pedig egészségnap lesz. Mi kis elsősök pedig hétfő délután köszöntjük először a szülinaposainkat.

Itthon vagy! Magyarország szeretlek!

Nagy szervezkedés előzte meg idén a szüreti felvonulást. Volt, hogy az ovis, volt, hogy az iskolai szülői munkaközösség szervezte, most azonban az "Itthon vagy! Magyarország szeretlek!" pályázaton az önkormányzat is indult, így a falu apraja és nagyja közösen szervezte az önkormányzattal és az ovis és iskolai szülői munkaközösséggel közösen. Már a tervezésben is aktívan részt vettem én is a többi anyukával együtt, és a tűztáncot is gyakoroltuk másnapra. De haladjunk csak sorjában!
A dátum adott volt, mert a pályázó településeken egy időben, szept. 28-án kellett megtartani a szüreti felvonulást, és 29-én a Szent Mihály napi tűzgyújtást.
Ezen pályázatnak köszönhetően több környező településen is ezen a napon volt a felvonulás, de jobban tartottunk a bál résztvevőinek számától. sajnos volt már példa rá, hogy nagyon kevesen voltak a bálban, pedig nem magunknak, a gyerekeknek gyűlt a pénz (belépő, tombola, miegyebek).
A felvonulás előtt 1 órakor műsor volt a pályán, ahol felléptek az ovisok, a nyugdíjasok, iskolás néptáncosok, Szálka együttes (néptánc), majd bemutatták a bírót és a bírónét,  végül a kisbíró kidobolta és felolvasta az előző év eseményeit. Közben mi, az anyukák nagy lelkesen kínáltuk pogácsával, itallal -népviseletes, díszes ruháinkban- a nézőket. A műsor után lovaskocsikra, traktorokra szálltunk (kocsi sajnos nem volt sok, de ennek ellenére a felvonulás résztvevői elég sokan voltak: volt, aki felcicomázott autóval, volt, aki kistraktorral szállt be a menetbe. A táncoló gyerekek, mi és a zenekar pedig nagy traktor pótkocsiján ültünk, és jártuk végig a falut. Minden utcában megálltunk, táncoltak a gyerekek, kínáltak az anyukák, de volt olyan hely, ahol süteménnyel vártak minket a ház elé kiülve.
Máté jött velem, Samu pedig a mi utcai megállónknál szállt fel. Nagyon élvezték a kocsikázást, bár Máténak az nem annyira tetszett, hogy a zenekar mellett foglaltunk helyet, Samunak viszont annál inkább!
Hamar a végére értünk, mindenkinek volt ideje pihenni kicsit a bál előtt.

Zsolti szülinapi bulin volt délután, csak reménykedni mertem, hogy időben hazaér, és olyan állapotban, hogy tudjunk menni a bálba, hisz számítottak rám a tombola árulásánál, de úgy beszéltük, hogy a szendvicseknél is váltva leszünk.
Gyerekek vacsiztak, fürödtek, lefeküdtek aludni (nagyok a mamával, Pepi velem), aztán miután ki tudtam osonni én is összekészülődtem és indultunk. Sajnos amikor odaértünk még elég kevesen voltak, pedig már 1/4 10 volt, de aztán szerencsére sokan összegyűltek, közel 150 jegyet adtunk el. A zenekar önmagához hűen nagyon jól zenélt, nagyon jól éreztük magunkat, sokat táncoltunk, amikor kellett, akkor pedig a bejáratnál álltam, vagy a szendvicsek közé kerültem rövid időre. Aztán a tombolát árultuk és húztuk. Ez elég jól elnyúlt, már fél 3 volt, mire a végére értünk. Táncoltunk még párat, aztán elmentünk haza, hiszen reggel a gyerekek nem alszanak tovább, mint szoktak. Nehezen bírom én az éjszakázást, de nagyon jó volt kicsit kimozdulni.
Másnap 11-re mentünk takarítani, szerencsére voltunk elegen, így egy óra alatt minden újra ragyogott.

Vasárnap este még egy felvonás várt minket ... (vagyis engem és a fellépőtársaimat, mert Zsolti délután dolgozott). A Szent Mihály napi tűzgyújtás okozott napközben némi izgalmat, mert az időjárás nem kedvezett nekünk: esett az eső, fújt a szél. A mi tűztáncunkat viszont már a szél is tönkre tudta volna tenni. 9-kor kezdődött, nagyon igyekeztem, mert Pepcsi nehezen aludt csak el. De odaértem, és a műsorokat is meg tudtam még hallgatni. Palotással kezdődött, aztán énekeltek az iskolások, a nyugdíjasok, a férfikórus (ami előtte pár héttel alakult), majd táncoltuk mi a tűztáncunkat. Jól sikerült :)
Tűzgyújtás is lett, igaz, az eső szakadt, de ez nem akadályozott meg minket ;)

Képek innen nézhetők
A kisbíró szövege pedig ez volt
Műsorok: szüreti: ovisok    Ovisok 2    alsósok   felsősök    felsősök 2    felsősök 3   lányok   nyugdíjasok  zenészek  Szálka   kisbíró 
Mihály napi: köszöntő   palotás   iskolások   nyugdíjasok   férfikórus   tűztánc

Futóverseny

A tanév kezdésével szinte egy időben (vagy csak pár hét csúszással) megkezdődnek a sportversenyek is. A 3. héten tartott értekezleten derült ki, hogy hamarosan lesz a mezei futás területi döntője, amit meg kell előzzön a helyi iskolai verseny. Péntek az a nap, amikor versenyt lehet rendezni - ennek több oka van, ezt nem részletezném- és mivel a 27-e már foglalt az elsősök beavatása, köszöntése miatt, ezért hirtelen jött, hogy 20-án kell megrendezni az iskolai fordulót.
A kis elsőseimet jól bebolondítottam, lelkesítettem őket, hogy minél többen jelentkezzenek, és próbálják ki magukat. Igaz, hogy a betonpályát még tornaórán sem látták, és fel sem tudták mérni, mit is jelent azon 3 kört futni, de a lelkesítő beszédem nagyon hatásos lehetett, mert semelyik osztályból nem volt annyi jelentkező, mint tőlünk.
Már előre leszögeztem nekik azt is, hogy senki ne keseredjen el akkor sem, ha utolsó lesz. Mert: 1. a részvétel a fontos, 2. nem futottak soha ennyit (azt hiszem, 400 m), 3. a másodikosokkal voltak egy csoportban, akiknek egy éve napi tesiórájuk volt, fociedzés, meccs, stb - tehát sokkal edzettebbek.
Már most előre nevettek viszont, hogy jövőre másik korcsoportba kerülnek, és akkor majd ők futnak a kis elsősökkel - senkinek nem esett le, hogy most ők azok a kicsi elsősök :)
Nagy lelkesen indultunk fel a pályához, ahol egy bemelegítő kör és egy kis bemelegítés után az 1-2. osztályos fiúk sorakoztak fel (ők voltak a legtöbben, 11-en). Persze a nagyobbak gyorsabban kezdték az első kört, a picik meg igyekeztek velük futni, de mindenkin látszott, hogy túl erős volt a kezdés. De nagy örömömre mindenki végigfutotta, ügyesen, kitartóan. A 2.-asok arattak nagyobb sikert, de Máté kis barátja, Kristóf az utolsó métereken felverekedte magát a 2. helyre. Nagyon szép eredmény, de ne felejtsük el, hogy ő is egy éve rendszeresen focizik. Szóval edzett.
Máté 7. lett, és a célba érkezés után csak pihegett (mint mindenki más)- de nagyon büszke voltam rá, hisz már a 2. körnél láttam rajta, hogy fáradt, de becsülettel végigfutotta! És ha csak az osztálytársait nézem, akkor 3. lett, de a 2. kisfiú évismétlő, szóval jövőre más korcsoportban lesz.
Szegénykém viszont elég csalódott volt, keservesen sírt, el is bújt, mert ő előrébb szeretett volna végezni. Hiába mondtam neki mindenféle vigasztaló szót, süket fülekre talált ... aztán megbékélt azzal, hogy 7. lett, hisz a társai közül volt, akit maga mögött hagyott. Az újabb sírásroham akkor kapta el, amikor kiderült, hogy a kis barátja 2. lett, és így mehet a területi döntőre ... mert ez igazságtalanság ... hisz ő is csak elsős.
De aztán megbékélt, remélem a kedve nem ment el a futástól, ha már kezdetben ilyen nagy volt a lelkesedése. És azért azt sem felejtsük el, hogy Máté nem egy mozgásbajnok, olyan kis esetlen a mozgása, nem jó a mozgáskoordinációja, és semmi ritmusérzéke. A lelkesedését azonban semmi pénzért le nem törném :)
Képek is készültek, és itt megtekinthetők.

Tanévkezdés és az első hét

Várva várt iskola!
Máté nagyon készült, és tényleg nagyon várta, mikor mehet már iskolába. Nem volt neki teljesen szokatlan maga az épület, hisz én is ott dolgozom, a Marika mama is, és tornára is járt velem kisebb korában.
A szokások szerint az első napon, az első órába van a tanévnyitó ünnepély. Így volt ez idén is.
Felkerekedtünk minden batyunkkal. Máté és én kiszálltunk az iskolánál, Zsolti elvitte a Samut az oviba, aztán ő is jött a suliban, hisz az első évnyitóról nem maradhat le apa sem (főleg, hogy csak délutánra ment dolgozni). Az idén az utolsó pillanatban jöttek meg a könyvek, nem volt lehetőség évkezdés előtti kiosztásra, de lehetőséget adtam a szülőknek, hogy aki gondolja, tanévkezdés előtti pénteken behozhatja a gyerekének a holmijait: rajzfelszerelés, matek-doboz, tornazsák. Kb a fele gyerek szülője élt is ezzel a lehetőséggel, és ők jártak jól, mert egy nappal előbb jöttek meg a könyvek, így ők már akkor meg is kaphatták. Nem osztottam viszont ki mindet, csak azokat, amelyeket első félévben használunk, és még azok közül is maradtak a tartós könyvek: ének, technika. Ekkor amelyik gyerek szeretett volna, választhatott helyet is magának. Máténak is kiválasztottam a helyét.
De kanyarodjunk vissza az első naphoz. Nagy izgalommal gyülekeztek a gyerekek, és mindenki keresett helyet magának. Aztán 8 óra előtt kimentünk az aulába, ahol a tanévnyitó ünnepély kezdődött. A kis elsősök mindig leülhetnek, így köszöntötte őket az igazgatónő. Két sorban ültek, az egyik oldalon az óvó néni, a másik oldalon pedig én ültem. Nem voltam én sem ismeretlen számukra, hiszen az ovistársuk anyukája voltam, és voltak májusban az iskolában is.
A tanévnyitó a kis elsősök köszöntésével kezdődött. Mondtak 2 verset (egyiket Máté Kristóf barátjával- két kis pösze :)), majd kapott virágot az óvó néni és én is, a gyerekeknek pedig névre szóló kis emléklap készült és egy-egy zsírkréta is az övék lett. Ezután következett a tanév megnyitása, az újdonságok, tudnivalók felsorolása.
Amikor vége lett, bementünk a terembe, ahol a maradék gyerkőc még megkapta a könyveit (vagyis azok, akiknek meg lett rendelve májusig). 3 kisgyerek úgy maradt le hozzánk, kettőt pedig a nyáron írattak be, így az osztály szinte 1/3-ának nem tudom, mikor lesz könyve ... remélem, mihamarabb. Az első napon ismerkedtünk egymással, a könyvekkel, a dobozaink tartalmával. Elkészítettük a rajzos órarendünket és énekórán körjátékokat játszottunk.
Nem csak a gyerekek, hanem én is nagyon vártam már a tanévkezdést. Nyugisak, aranyosak, lelkesek voltak nem csak az első nap, de egész héten. És bár láttam rajtuk, hogy fáradnak, és abban is biztos voltam, hogy senkit nem kellett este altatni, nem lettek nyafogósak és rosszak. Napköziben sem volt velük semmi gond. Remélem, ha egy kicsit oldódnak, akkor sem lesz ez sokkal rosszabb. mert így egy nagyon klassz kis osztályközösség alakulhat ki.
Máté minden nap szívesen ment, és a tornaóra (ezt nem én tartom) ugyan nem került be a kedvencei közé (okkal- cipőfűzés ment időre, amire szomorút kapott, akinek nem sikerült ... van, aki nem is tud cipőt kötni, és a millió szomorútól nem is fog megtanulni :( . Ezt így nem kellett volna rögtön az elején, esetleg 2 hét gyakorlás után ...) Mindegy, túltette magát rajta, és a pénteki óra után már azt mondta, ez az egy kivételesen jó volt.
Persze volt sírás is, ami nekem szólt, mint anyának és nem a tanító néninek. Biztos vagyok benne, hogy egy idegennek nem mondta volna sírás közepette, hogy miért nem őt szólította fel, pedig mert ő milyen régóta jelentkezik.
De azért aranyos, lelkes, és tényleg jelentkezik. Nem kiabál be (nem többet, mint a többi), megvárja, amíg felszólítom, és bár eddig az "anya" megszólítás volt többségben, hallottam már tőle "tanár nénit" is. Belerázódunk, nem lesz itt semmiféle gond, úgy érzem.
Öröm volt az első hét mindkettőnknek :)

Iskolára fel!

Máté már hónapok óta nagyon várja az iskolát. Kb. egy hónapja az iskolaszereket is beszereztük, füzeteit bekötötte, tolltartóját elrendezte, készen áll a tornaholmi és a rajzdoboz is. Könyvek majd első nap, a szállító 30.-ára ígérte (aug. 4. helyett).
Az iskolakezdés viszont nem csak ennyiből áll. Rendszeresen, minden nap csinál valamennyi feladatot: színezés, labirintus, számösszekötés, szaggatott vonalak átrajzolása, számlálás, miegyebek. Bár a kézügyessége nem szuper, van mit csiszolni rajta (pedig gyurmázni, vágni, ragasztani szeret, és a lego összerakásához is szükség van kézügyességre).
A cipőkötés  volt a nyarunk utolsó feladata. Óvodában nem tanulták (és nem is volt kötős cipője, amin lehetett volna), de tornaórán nem fogja a tanár bácsi kötözgetni, az tuti, főleg nem mindenkiét. Pár hete nekiálltunk, megmutattam neki, próbálta, nem ment, és a nyaralás miatt halasztottuk a dolgot.
Aztán hét végén újra előkerült. Most már a saját tornacipőjét vehette a lábára. Igyekezett, részben sikerült is neki, sőt volt, hogy elég gyorsan, aztán a párjával meg szenvedett egy órát. Persze ezektől a kudarcoktól teljesen elkedvetlenedett.
Aztán elővettem neki Peti cipőjét, aminek vastagabb, hengeres és hosszabb a kötője. Párszor gyakorolt rajt, majd következett Sami cipője, aminek megint más a fűzője. Ezt elsőre megkötötte, és onnantól kezdve a tornacipő  megkötése is mindig sikerül. Ha pedig esetleg valami kis hiba miatt nem lesz tökéletes, már nem kedvetlenedik el, hanem kiköti és nekiáll újra.
És mivel már tudja, nem annyira feladata (persze mondtam neki, hogy a gyorsaságon még lehet finomítani), nagy lelkesen kötözgeti és gyakorolja. A boldogság, a büszkeség és az elégedettség pedig mindig kiül az arcára :)

Jutalomkirándulás

Még a tanév utolsó előtti hetében volt ez a kirándulás, amikor Budapestre látogattunk a jutalomkirándulást megérdemlő gyerekekkel.
Az iskola nyert egy nagy pályázaton, melynek az egyik része volt ez a kirándulás. Volt egy Kaposvári út is ugyanezen gyerekeknek előtte, ahol szintén meglátogattak két múzeumot.

Amikor elkezdte az igazgató-asszony szervezni ezt az utat, lelkesen jelentkeztem kísérőnek. Akkor még nem gondoltam, hogy ennyire későn érünk majd haza, és mi lesz a gyerekek altatásával. De erről majd később.

Nem indultunk korán, 8 óra után, és első utunk a Természettudományi Múzeumba vezetett.
Fél 11 körül értünk oda, és nem csak mi. Épp kifogtuk, mert várni kellett, pont akkor érkezett több csoport. Szerencsére nem órákról volt szó, és a gyerekek is egész jól bírták. És megérte.
Előtte nem voltam még ebben a múzeumban, de bevallom, több időt is simán el tudtam volna tölteni. Mert nem ugyanolyan végigjárni egy múzeumot családként, 3 gyerekkel, mint egy iskolás csapattal. Mert ők szabadabban voltak engedve, és túl gyorsan végigértek. Persze ők is végigjártak mindent, meg is nézték, csak nem annyira alaposan, ahogy én szerettem volna. És talán az is gyorsabb végigjárásra ösztönözte őket, hogy az ásványkiállítás részén voltunk először, ami annyira nem kötötte le őket, bár a világító kövek felfedezésekor jöttek, hogy menjünk gyorsan, mert azt látni kell :)
Noé bárkájában az én fiaim biztosan több időt eltöltöttek volna, mert ők nagy bogarászók, és ott sok-sok rovar, bogár, lepke volt kiállítva.
Aztán láttunk mindenféle kitömött állatot, jó sokat: madarakat, kis ragadozókat, halakat. Jó volt, mert a fiúknak meg tudtam mutatni a Tüskevárban olvasott állatokat (szárcsa, csuka).
Aztán láttunk egy mamutot is ősemberekkel, egy ősbarlangot is.

A múzeumlátogatás után ebédelni szerettünk volna, de a kinézett éttermet nem találtuk, másikba meg nem fértünk volna be, na meg a Parlamenthez is időpontunk volt, úgyhogy az ebédre megettük a szendvicseinket, és abban maradtunk, hogy majd hazafelé állunk meg valahol enni. (A kirándulásra kapott összegben az utazáson, belépőkön túl egy ebéd ára is szerepelt. És a kapott pénzt el kell költeni. Kötelező!)

A Parlament volt a következő állomásunk, ahová kicsit előbb érkeztünk. 3/4 3-ra volt időpontunk, és a jegyvétel után fél 3-ra ott is voltunk. Nem akartuk az utolsó pillanatra hagyni az érkezést, hiszen nem tudni, mennyien vannak a jegypénztárnál, és ha késünk, nem lehet csak úgy bemenni. Szóval vártunk ... és jó, hogy nem ültünk be előtte egy étterembe.
Valamikor, iskolás koromban egy pesti nyári táborozás alkalmával voltam már a Parlamentben, de nem is emlékeztem rá konkrétan, és abban az időben még nem volt mindenkinek telefonja, amivel fényképezni lehetett volna, vagy éppen fényképezőgép.
Most viszont vittem, fotóztam egy csomót. Nagyon tetszett. Szerencsénk volt, csak mi voltunk a csoportban, nem voltak mások, így a gyerekek is fegyelmezettebbek voltak. Nagy örömünkre a korona melletti őrségváltást is volt szerencsénk végignézni. Ami egyébként óránként történik.

Az utolsó állomásunk a Szépművészeti Múzeum volt. Ez volt az, ahol már fáradtak voltak a gyerekek, és amúgy is úgy gondolom, hogy nem nagyon köti le őket a művészet. Még az ókori görög edényeket, szobrokat, szarkofágokat úgy ahogy megnézték, aztán ahogy haladtunk felfelé, még jobban fogyott a lelkesedésük.
Pedig végig járhatták volna nyugodtabban, lassabban, jobban megnézve. Utánaolvasva fogy ki festette, kiről hallottak, vagy melyik kép tetszik nekik és miért az adott teremben.
Itt nem volt tárlatvezetőnk, pedig ha lett volna, nagyobb lett volna a fegyelem.Így csak végigszaladtak, és a kiállítás megnézése kimerült abban, hogy körülnézek és ránézek a képekre. De ugye tudjuk, hogy ez nem megnézés.
Sokkal több időt el tudtam volna személy szerint tölteni itt, de a gyerekek miatt (na meg azért, mert elég későn érkeztünk) elég kurtára sikeredett ez a múzeum-nézés.

A Hősök terén már jobban felélénkültek, tetszettek nekik a szobrok, az meg még jobban, hogy fel lehetett mászni a vezérekhez.

Hazafelé az Auchannál álltunk meg enni. Mindenki kedvére választhatott. Bőséges volt az adag, mindenki nagyon jóllakott, de mivel a pénzt el kellett költeni, még desszertet is kaptak, aminek nagy részét elcsomagoltattuk, mert nem bírták megenni.
Hazafelé, pedig felcsendült az ének, a vidámság. Mert akármilyen kirándulás akármilyen jól sikerül, a hazafelé vezető út mindig nagyon klassz :)

Képek itt