Igaz, voltunk már idén nyáron egyszer a Balcsin, de akkor még nem volt olyan kánikula, mint most.
Hétvégén azonban igazi strandidő volt, így mindenképpen esedékessé vált a strandolás. Zsolti szombaton délutános volt, így ő nem tudott jönni, Marcsiék pedig Kaposvárra mentek a Zsombiért, így csak én maradtam a gyerekekkel. Bundiék viszont lelkesen beleegyeztek a megkeresésemre.
A gyerekek ennek pedig nagyon örültek, hisz a Bundával és az Anitával mindig nagyon jókat tudnak játszani, bohóckodni. A víz nagyon kellemes volt, sokat voltunk bent. Pepi inkább velem szórakozott, bár a chaga-vonatba Máté mindig lelkesen bevonta: Bunda húzta Petit, Peti úszógumijába kapaszkodott Samu, Samuba pedig Máté. Jól elszórakoztak, majd ettünk egyet. Hihetetlen, de ezt is megértük: délután 1/2 5-kor a Balaton parton ezt hallottuk: elfogyott a lángos ... akkor tán dagasztani kellene. Szerencsére a másik büfénél kaptunk, és helyben sütött finom pizzát is ettünk.
Evés után az óriáscsúszda felé vettük az irányt. 10-es jegyet vettem, gondoltam, hogy Saminak is tetszik majd. Hát annyira nem.
Az első csúszásra Máté, Sami és Bundi ment fel. Máté csúszott egyedül, neki végig nagyon tetszett, és még arra is volt ideje, hogy a célegyenesbe befordulva mindig kiabáljon: most jövök!
Sami Bundával együtt csúszott. A csúszással nem volt baja (mint hosszas kérdezősködés után kiderült), a nagy vízbe csobbanás viszont nem tetszett neki. Az első csúszáskor nem tudta rendesen megtartani Bundi, így megijedt. És bár utána még rábeszéltem egy csúszásra, amikor már szerencsésebb volt az érkezés, mégsem akart többet csúszni. Nem erőltettem, Máté viszont örömmel bevállalta a maradék csúszást. Nem számított, hogy hányszor kell lépcsőzni.
Kis gubanc után sikeresen hazaértünk kb. 3/4 8-kor. A gubanc a kocsival volt ... nem akart indulni. Valami baj lehet a kulccsal, vagy az önindítóval vagy az érintkezéssel ... Máté viszont kérte az Istent, így elindult ... olyan édes volt,. ahogy megjegyezte, hogy csak az Istent kell kérni, és minden rendben is lesz :)
Vasárnap többen indultunk a Balaton fel Zsolti is jött velünk, és Marcsiék is jöttek. Csúszda ekkor csak Máténak és Zsombinak volt (ők nagyon bírták, az örömöt nagyon jó volt látni az arcukon).
Kicsit fújt a szél, nekem ezért annyira nem tetszett a víz, fáztam, de a gyerekek nagyon élvezték. Különösen Samu, aki a Ferivel nagy szivacsfegyveres vízi csatát vívott. Máté és Zsombi pedig egymással csatáztak és játszottak. Hiába, ők már nagyok ...
Bár most lehűlt az idő, de hétvégére megint kánikulát mond, így biztosan újra megyünk: a homokozós játék, pléd, törölköző pedig a kocsiban várják az indulást. Így tuti nem maradnak itthon.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Máté. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Máté. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. július 22., kedd
2014. július 2., szerda
Vasárnap
Idén is megrendezték a mi falunkon is áthaladó biciklis versenyt (http://www.extrememan113.hu/versenykiiras). Mi idén nem készültünk rá (mármint a szurkolásra) annyira, mint tavaly. Tudtam, hogy lesz, de csak vasárnap, anyuéktól hazafelé jutott el tényleg az agyamig, amikor a sárga pólós irányítókat láttam.
Siettünk volna aludni, de azért egy kicsit, 20-25 percre azért kiálltunk a ház elé szurkolni a versenyzőknek Samuval és Petivel.
Nagyon aranyosak voltak, Sami mindenkinek kiabált, hogy hajrá, hajrá, Peti meg amikor elfáradt a kiabálásba, akkor tapsolt. Örömmel nyugtázták sok versenyző után, hogy visszaintegetett a bácsi, vagy mutatott valamit, vagy akár ő is "hajrá, hajrá"-zott, vagy mosolygott. És ez nekik elég is volt jutalmul ... Mondtam nekik, hogy mennyire örülnek, hogy te itt állsz és szurkolsz nekik. Akkor is, ha épp "csak" egy mosoly telik tőlük a szenvedések közepedte.
Le a kalappal minden versenyző előtt, aki ekkora teljesítményre képes!
Ami miatt korábban akartunk délután lefeküdni, az az volt, hogy Samci buszozni szeretett volna. Marika mama ment busszal Siófokra a dédihez a kórházba, őt akarta elkísérni Samu. Ehhez viszont aludnia kellett legalább egy kicsit. A busz 1/4 3-kor indult. A kicsit későbbi alvás nem akadályozta ebben, már idő nap előtt felkelt, majd nagy lelkesedéssel indult neki a nagy kalandnak. Tetszett is neki (menetrend szerinti buszon még nem is ült, az önkormányzat buszán is talán 1-2-szer), de hazafelére már elfáradt ... de megérte neki :)
Máté sem lógatta vasárnap itthon a lábát. Ő a Bandival és a Norbikával teljesítette egyik nagy-nagy vágyát: horgászott. Norbi már régóta nagy pecás (unokatesóm 4.-es fia), a papája meg pláne ... Máté is nagyon régóta rágja az apja fülét a horgászás miatt, de nekünk nincs rendes felszerelésünk, anélkül meg mi értelme lenne. De így teljesült a vágya, nagy boldogsággal ért haza az 5 órán át tartó pecázásról. És csak mesélt, mesélt és mesélt ...
A dédi ígért neki rendes horgászfelszerelést, amit elvileg a mai napon meg is kap. És akkor rettegjetek halacskák!
Siettünk volna aludni, de azért egy kicsit, 20-25 percre azért kiálltunk a ház elé szurkolni a versenyzőknek Samuval és Petivel.
Nagyon aranyosak voltak, Sami mindenkinek kiabált, hogy hajrá, hajrá, Peti meg amikor elfáradt a kiabálásba, akkor tapsolt. Örömmel nyugtázták sok versenyző után, hogy visszaintegetett a bácsi, vagy mutatott valamit, vagy akár ő is "hajrá, hajrá"-zott, vagy mosolygott. És ez nekik elég is volt jutalmul ... Mondtam nekik, hogy mennyire örülnek, hogy te itt állsz és szurkolsz nekik. Akkor is, ha épp "csak" egy mosoly telik tőlük a szenvedések közepedte.
Le a kalappal minden versenyző előtt, aki ekkora teljesítményre képes!
Ami miatt korábban akartunk délután lefeküdni, az az volt, hogy Samci buszozni szeretett volna. Marika mama ment busszal Siófokra a dédihez a kórházba, őt akarta elkísérni Samu. Ehhez viszont aludnia kellett legalább egy kicsit. A busz 1/4 3-kor indult. A kicsit későbbi alvás nem akadályozta ebben, már idő nap előtt felkelt, majd nagy lelkesedéssel indult neki a nagy kalandnak. Tetszett is neki (menetrend szerinti buszon még nem is ült, az önkormányzat buszán is talán 1-2-szer), de hazafelére már elfáradt ... de megérte neki :)
Máté sem lógatta vasárnap itthon a lábát. Ő a Bandival és a Norbikával teljesítette egyik nagy-nagy vágyát: horgászott. Norbi már régóta nagy pecás (unokatesóm 4.-es fia), a papája meg pláne ... Máté is nagyon régóta rágja az apja fülét a horgászás miatt, de nekünk nincs rendes felszerelésünk, anélkül meg mi értelme lenne. De így teljesült a vágya, nagy boldogsággal ért haza az 5 órán át tartó pecázásról. És csak mesélt, mesélt és mesélt ...
A dédi ígért neki rendes horgászfelszerelést, amit elvileg a mai napon meg is kap. És akkor rettegjetek halacskák!
2014. június 17., kedd
Tanév vége
Elmúlt. Olyan hamar ... közben meg mindig azt érezve, hogy mikor lesz már vége. Na nem mintha Máté nagyon várta volna, bár a vége felé egyre többet kérdezősködött a nyári napköziről.
Merthogy a tanév vége nekem nem akkor van, amikor a gyerekeknek. Igaz, hogy az utolsó két hétben igyekeztem a szöveges értékelés rejtelmeibe is beleásni magam, de még így is volt tegnapra dolgom vele, és ma, amikor a nyomtatásra került a sor, még most is kellett néhány dolgot pótolnom. De jelentem, a bizonyítványok és a törzskönyvek várják a szombati kiosztást, megírtam a könyvjutalmakat is, és a napló is részemről rendben van.
Szombaton ballagás, tanévzáró, és Ági néni búcsúztatása is lesz, amire szintén gőzerővel készülünk. Merthogy nekünk osztályfőnökünk volt alsóban, és úgy lett szervezve a búcsúztatása, hogy jó pár volt osztályából jelennek meg tanítványok. Lesz, aki szaval, lesz, aki búcsúzik, mi pedig énekkel köszönjük meg a munkáját (Koncz Zsuzsa: Köszönöm című száma fogja biztosítani, hogy könnyes legyen a búcsú).
Jövő héten pedig 3 napos tesi továbbképzésben lesz részem több kollégával együtt.
Azutáni héten pedig a várva várt jobb agyféltekés rajztanfolyam csalogat Siófokra. Aztán jöhet a nyári napközi rám eső (szerencsére csak 2 nap) része.
De amíg nekem csak közeledik a tanév vége, addig Máténak el is érkezett. A magával szemben maximalista gyermekem örülni fog a bizonyítványának, mert nem csak most vár jó bizit, hanem ezért év közben is mindent megtett (és többször elkeseredett, amikor kiderült, hogy nem hibátlan a felmérője - pedig mindig jó volt neki, 90 % fölötti).
4 kisgyerek fog könyvet kapni a tanulmányi eredményéért, példás magatartásáért és szorgalmáért. (Máté is köztük lesz, de neki a példás magatartás kimarad)
Őszintén leírva sajnálom szegényt, hogy így alakult (mármint hogy én vagyok az osztályfőnöke). Év elején még azt gondoltam, hogy ez nem fog gondot okozni, de most azon a véleményen vagyok, Máté szempontjából jobb lenne, ha nem velem lenne, sőt, ha egyáltalán nem lennék az iskolában.
Mert tudjuk, hogy minden gyerek máshogy viselkedik, ha a közelében van az anyja. Ő is. És másképp viselkedne, ha nem lennék ott. Lehetne példás magatartású. De így nem az.
Tudom, mindig is nehéz volt a pedagógus-gyerekeknek ... ez van.
Nyáron pedig, ha elfoglaltságom lesz, akkor Máté a várva várt nyári napköziben múlatja az időt. Gyerekek között, játszva. És szeretne akkor is menni, ha én ráérek, de akkor nem mehet.
Pedig jobb lenne, mintha bevackolná magát a tv elé ...
Merthogy a tanév vége nekem nem akkor van, amikor a gyerekeknek. Igaz, hogy az utolsó két hétben igyekeztem a szöveges értékelés rejtelmeibe is beleásni magam, de még így is volt tegnapra dolgom vele, és ma, amikor a nyomtatásra került a sor, még most is kellett néhány dolgot pótolnom. De jelentem, a bizonyítványok és a törzskönyvek várják a szombati kiosztást, megírtam a könyvjutalmakat is, és a napló is részemről rendben van.
Szombaton ballagás, tanévzáró, és Ági néni búcsúztatása is lesz, amire szintén gőzerővel készülünk. Merthogy nekünk osztályfőnökünk volt alsóban, és úgy lett szervezve a búcsúztatása, hogy jó pár volt osztályából jelennek meg tanítványok. Lesz, aki szaval, lesz, aki búcsúzik, mi pedig énekkel köszönjük meg a munkáját (Koncz Zsuzsa: Köszönöm című száma fogja biztosítani, hogy könnyes legyen a búcsú).
Jövő héten pedig 3 napos tesi továbbképzésben lesz részem több kollégával együtt.
Azutáni héten pedig a várva várt jobb agyféltekés rajztanfolyam csalogat Siófokra. Aztán jöhet a nyári napközi rám eső (szerencsére csak 2 nap) része.
De amíg nekem csak közeledik a tanév vége, addig Máténak el is érkezett. A magával szemben maximalista gyermekem örülni fog a bizonyítványának, mert nem csak most vár jó bizit, hanem ezért év közben is mindent megtett (és többször elkeseredett, amikor kiderült, hogy nem hibátlan a felmérője - pedig mindig jó volt neki, 90 % fölötti).
4 kisgyerek fog könyvet kapni a tanulmányi eredményéért, példás magatartásáért és szorgalmáért. (Máté is köztük lesz, de neki a példás magatartás kimarad)
Őszintén leírva sajnálom szegényt, hogy így alakult (mármint hogy én vagyok az osztályfőnöke). Év elején még azt gondoltam, hogy ez nem fog gondot okozni, de most azon a véleményen vagyok, Máté szempontjából jobb lenne, ha nem velem lenne, sőt, ha egyáltalán nem lennék az iskolában.
Mert tudjuk, hogy minden gyerek máshogy viselkedik, ha a közelében van az anyja. Ő is. És másképp viselkedne, ha nem lennék ott. Lehetne példás magatartású. De így nem az.
Tudom, mindig is nehéz volt a pedagógus-gyerekeknek ... ez van.
Nyáron pedig, ha elfoglaltságom lesz, akkor Máté a várva várt nyári napköziben múlatja az időt. Gyerekek között, játszva. És szeretne akkor is menni, ha én ráérek, de akkor nem mehet.
Pedig jobb lenne, mintha bevackolná magát a tv elé ...
2014. június 16., hétfő
Osztálykirándulás
Már év elején megbeszéltük a szülőkkel, hogy az első osztálykiránduláson Patca elé, a Katica tanyára fog vezetni az utunk. Máté nagyon lelkesen várta, hisz mi már többször voltunk, és mindig nagyon jól érezte magát (köszönhető legfőképpen a nagy piros csúszdának).
Sajnos az egyik kislány, Kíra lebetegedett, így ő nem tudott velünk jönni, de rajta kívül minden kislurkó ott volt, legtöbben anyukástul.
Azt gondoltam, hogy majd az anyukák is kedvet kapnak, hisz egy csomó mindent felnőttek is kipróbálhatnak és használhatnak, de rajtam kívül csak 1-2 anyuka vállalta ezt be :(
A gyerekek viszont nagyon lelkesek voltak. Amikor odaértünk, tízóraizni szerettünk volna, persze a gyerekeket minden egyéb sokkal jobban érdekelte, mint a kaja. A Dino-gokartok kipróbálásával kezdtük, és a mellette levő játszótérre is szabadon mehettek a gyerekek. Szerencsére itt nem voltak még mások, amikor mi odaértünk, így szabadon mehettek. Szívesen kipróbálták a nagy járgányokat is, de nagyon tetszett nekik a játszótéren felállított "hinta", vagy minek nevezzem. Tányérhintára kellett felülni 4 gyereknek egymással szembe, és lehetett körbe tekerni, úgy mint a ringlist. Az egyik anyuka vállalta, hogy segít nekem és így a dupla erőtől nagyon jól pörögtek, forogtak a gyerekek. A képek mindent elárulnak egyébként.
Ezután megnéztük az állatokat (vagyis oda indultunk, de kicsit eltértünk az útiránytól, mert eltérített mindet egy kicsi gumis lecsúszópálya). Szinte minden gyerek csúszott, Ildi és én is ... Sokszor voltunk már Patcán, de ez eddig mindig kimaradt.
A kiszolgált járművek parkja volt a következő állomás, ahol a gyerekek beleülhettek a kombájnba, ifába, traktorba. Itt felállítottak egy permetezőkaput (vagy mit: ami nagy melegben vizet permetez). Nagy ötlet volt!
A várba mentünk ezután, de néhány szülő inkább a kávét választotta. A gyerekeknek viszont volt erejük felfele még futni is. Mindenki fent szaladgált a vár középső részén, majd önként és dalolva kalodába zártunk mindenkit. Sajnos, csak egyesével ... ;)
De volt jelentkező a deres kipróbálására is, és a ketrec sem maradhatott ki.
Ekkor már 11 óra volt, nagy meleg, ezért úgy döntöttünk, hogy a többi kinti programról lemondunk, és a benti élvezeteket választjuk.
A benti örömöt és boldogságot nehéz leírni ... csúszda csúszda hátán, lelkes, soha el nem fáradó gyerekek pedig :lépcsőn fel, csúszdán le - fülig érő szájjal. De jól érezték magukat a gyerek-játszóházban is, sőt felnőtt kíséretében a nagyoknak valót is kipróbálhatták.
A kék csúszdáról, a labdák közé szinte mindenki le mert csúszni, a nagy piros csúszdát azonban nem próbálta ki mindenki. Persze Máté, Áron és P. Kristóf legyőzték a félelmüket.
Egy ebéddel félbeszakítottuk ezt a boldogságot, de ebéd után még volt idő folytatni.
Senkit nem hallottam panaszkodni ezen nap miatt ...
Jövőre viszont - mivel már nagyobbak lesznek- egy kísérővel is simán bevállalom őket, bárhová is megyünk.
A készült képek itt megtekinthetők:
https://picasaweb.google.com/109339403226233389469/2014Jun?authkey=Gv1sRgCMWa3LKpnP6z1wE#6024070972223877250
https://picasaweb.google.com/szelandreacsilla/20140612OsztalykirandulasPatca2014?authuser=0&authkey=Gv1sRgCImrlLmCkbyV-QE&feat=directlink
Sajnos az egyik kislány, Kíra lebetegedett, így ő nem tudott velünk jönni, de rajta kívül minden kislurkó ott volt, legtöbben anyukástul.
Azt gondoltam, hogy majd az anyukák is kedvet kapnak, hisz egy csomó mindent felnőttek is kipróbálhatnak és használhatnak, de rajtam kívül csak 1-2 anyuka vállalta ezt be :(
A gyerekek viszont nagyon lelkesek voltak. Amikor odaértünk, tízóraizni szerettünk volna, persze a gyerekeket minden egyéb sokkal jobban érdekelte, mint a kaja. A Dino-gokartok kipróbálásával kezdtük, és a mellette levő játszótérre is szabadon mehettek a gyerekek. Szerencsére itt nem voltak még mások, amikor mi odaértünk, így szabadon mehettek. Szívesen kipróbálták a nagy járgányokat is, de nagyon tetszett nekik a játszótéren felállított "hinta", vagy minek nevezzem. Tányérhintára kellett felülni 4 gyereknek egymással szembe, és lehetett körbe tekerni, úgy mint a ringlist. Az egyik anyuka vállalta, hogy segít nekem és így a dupla erőtől nagyon jól pörögtek, forogtak a gyerekek. A képek mindent elárulnak egyébként.
Ezután megnéztük az állatokat (vagyis oda indultunk, de kicsit eltértünk az útiránytól, mert eltérített mindet egy kicsi gumis lecsúszópálya). Szinte minden gyerek csúszott, Ildi és én is ... Sokszor voltunk már Patcán, de ez eddig mindig kimaradt.
A kiszolgált járművek parkja volt a következő állomás, ahol a gyerekek beleülhettek a kombájnba, ifába, traktorba. Itt felállítottak egy permetezőkaput (vagy mit: ami nagy melegben vizet permetez). Nagy ötlet volt!
A várba mentünk ezután, de néhány szülő inkább a kávét választotta. A gyerekeknek viszont volt erejük felfele még futni is. Mindenki fent szaladgált a vár középső részén, majd önként és dalolva kalodába zártunk mindenkit. Sajnos, csak egyesével ... ;)
De volt jelentkező a deres kipróbálására is, és a ketrec sem maradhatott ki.
Ekkor már 11 óra volt, nagy meleg, ezért úgy döntöttünk, hogy a többi kinti programról lemondunk, és a benti élvezeteket választjuk.
A benti örömöt és boldogságot nehéz leírni ... csúszda csúszda hátán, lelkes, soha el nem fáradó gyerekek pedig :lépcsőn fel, csúszdán le - fülig érő szájjal. De jól érezték magukat a gyerek-játszóházban is, sőt felnőtt kíséretében a nagyoknak valót is kipróbálhatták.
A kék csúszdáról, a labdák közé szinte mindenki le mert csúszni, a nagy piros csúszdát azonban nem próbálta ki mindenki. Persze Máté, Áron és P. Kristóf legyőzték a félelmüket.
Egy ebéddel félbeszakítottuk ezt a boldogságot, de ebéd után még volt idő folytatni.
Senkit nem hallottam panaszkodni ezen nap miatt ...
Jövőre viszont - mivel már nagyobbak lesznek- egy kísérővel is simán bevállalom őket, bárhová is megyünk.
A készült képek itt megtekinthetők:
https://picasaweb.google.com/109339403226233389469/2014Jun?authkey=Gv1sRgCMWa3LKpnP6z1wE#6024070972223877250
https://picasaweb.google.com/szelandreacsilla/20140612OsztalykirandulasPatca2014?authuser=0&authkey=Gv1sRgCImrlLmCkbyV-QE&feat=directlink
Egészség- és gyereknap
A tanév utolsó napján lett megrendezve a pályázatos egészségnappal egybekötött gyereknap.
Nem volt olyan sok minden, mint az őszi egészségnapon, több volt az előadás is, de összességében nagyon élvezték a gyerekek.
A délelőtt előadásokkal kezdődött, ahol az iskola minden tanulója részt vett. Hallhattak előadást az egészséges táplálkozásról, aztán a gyógyszerész néni a gyógyszerekről, azok fontosságáról, veszélyeiről tartott előadást.
Tízórai után az alsósok a sporttal folytatták a napot, míg a nagylányoknak még egy előadásuk volt (a fiúk meg nem tudom mit csináltak, hisz én a kicsikkel mentem).
Felcuccolva kisétáltunk a focipályára, ahol vegyes csapatok alkotása után megkezdődött a Robi bácsi által vezényelt sorverseny. Összesített eredmény nem volt, csak feladatonként lett elmondva, hogy melyik csapat nyert. Nagyon lelkesek voltak a gyerekek és ügyesen is versenyeztek.
Lábbal labdavezetés, burgonyaültetés, fejen egyensúlyozás, karikával egyik oldalról átszállítás volt a feladat. Sok kép készült, hisz dokumentálni is kell majd a pályázatot. Aki kíváncsi, itt megnézheti őket:
https://picasaweb.google.com/109339403226233389469/2014EgeszsegEsGyereknap?authkey=Gv1sRgCNuIgpq0lOvX1wE
A sorverseny után különváltak a fiúk és a lányok: a fiúk fociztak, a lányok tűzharcoltak nagy odaadással.
Elmúlt dél, amikor visszaindultunk ebédelni. Délután még a falatkabár várt rájuk (hiába ebéd után, ahol még sütit is kaptak, simán tudták enni a saját maguk készített kis falatkákat), aztán a szülők számítottak rájuk az aulában, ahol lehetett üvegfestékezni, csillámtetkót készíttetni, az udvaron játszani. A nagyoknak délután volt a sport, a vércukor-mérés és egy mentős által tartott elsősegély-előadás.
Hosszú volt a nap, de örömmel vettek részt rajt, aztán irány volt haza, és kezdődhet a várva várt vakáció!!!
Nem volt olyan sok minden, mint az őszi egészségnapon, több volt az előadás is, de összességében nagyon élvezték a gyerekek.
A délelőtt előadásokkal kezdődött, ahol az iskola minden tanulója részt vett. Hallhattak előadást az egészséges táplálkozásról, aztán a gyógyszerész néni a gyógyszerekről, azok fontosságáról, veszélyeiről tartott előadást.
Tízórai után az alsósok a sporttal folytatták a napot, míg a nagylányoknak még egy előadásuk volt (a fiúk meg nem tudom mit csináltak, hisz én a kicsikkel mentem).
Felcuccolva kisétáltunk a focipályára, ahol vegyes csapatok alkotása után megkezdődött a Robi bácsi által vezényelt sorverseny. Összesített eredmény nem volt, csak feladatonként lett elmondva, hogy melyik csapat nyert. Nagyon lelkesek voltak a gyerekek és ügyesen is versenyeztek.
Lábbal labdavezetés, burgonyaültetés, fejen egyensúlyozás, karikával egyik oldalról átszállítás volt a feladat. Sok kép készült, hisz dokumentálni is kell majd a pályázatot. Aki kíváncsi, itt megnézheti őket:
https://picasaweb.google.com/109339403226233389469/2014EgeszsegEsGyereknap?authkey=Gv1sRgCNuIgpq0lOvX1wE
A sorverseny után különváltak a fiúk és a lányok: a fiúk fociztak, a lányok tűzharcoltak nagy odaadással.
Elmúlt dél, amikor visszaindultunk ebédelni. Délután még a falatkabár várt rájuk (hiába ebéd után, ahol még sütit is kaptak, simán tudták enni a saját maguk készített kis falatkákat), aztán a szülők számítottak rájuk az aulában, ahol lehetett üvegfestékezni, csillámtetkót készíttetni, az udvaron játszani. A nagyoknak délután volt a sport, a vércukor-mérés és egy mentős által tartott elsősegély-előadás.
Hosszú volt a nap, de örömmel vettek részt rajt, aztán irány volt haza, és kezdődhet a várva várt vakáció!!!
2014. április 21., hétfő
Színházban jártunk
Minden évben szoktunk az iskolásokkal gyerke-bérletet venni a kaposvári Csiky Gergely színház előadásaira. Ez a bérlet 2 előadásra szól. Az egyik előadás, amit már januárban láttunk: A világszép nádszálkisasszony volt, amit a színház nagytermében néztünk meg.
A mostani előadás a Továbbisvan címet kapta, és stúdióelőadás volt. Ami azt jelenti, hogy rövidebb, nincs szünet, és nem székeken, hanem összetákolt lépcsőkön ülve néztük. Még jó, hogy rövidebb, mert hátradőlni nem lehet, és így nem valami kényelmes.
Nem nagy lelkesedéssel indultam ennek a második előadásnak, mert a másik bérletes gyerekeink már látták, és nem jó véleményt hallottam a kollégáktól, ill. az ovisok is megnézték, és az óvónő sem volt jó véleménnyel róla. Kár volt ennyire komolyan venni a véleményüket, mert nekem tetszett.
A történet arról szólt, hogy volt egy család, aki nyaralni ment, a hajójukban viszont találtak egy csavargót, akit nem zargattak el, met mesét ígért nekik.
Ugyanezen 6 szereplő volt, aki végigjátszotta az előadást más-más bőrébe bújva, egy mesélővel, és minden olyan holmit felhasználva, ami a tengerparti nyaraláskor a strandra magával visz az ember. (3 mese volt összesen)
Pl.: búvár békaláb: nagymama bújt bele még a strandon, de ezen békalábak jelképezték később a megszületett dajkálandó kisbabákat is. De nem volt zavaró, én -és a kolléganő is- inkább úgy gondoltuk, hogy milyen jól és kreatívan oldották meg. A gyerekek mit gondoltak, azt nem tudom, de pl. Máté azt mondta, hogy neki csak egy dolog miatt nem tetszett az előadás, és az a csók volt (tipikus Máté).
Első mese egy feleséget kereső orosz cárevicsről szólt, aki aztán meg is találta, egy békabőrbe bújtatott leányzó személyében. A második részben egy keleti mesét ismerhettünk meg arról, hogy "Adj, és adatik", aztán ha az ember már megváltozik, akkor hirtelen bárni rossz is történhet. A legutolsó mese ennek a folytatása volt (össze volt szőve a kettő), egy kínai házaspárról és egy kismadárkáról.
Bár ez az utolsó kissé szomorkás volt, összességében érdemes volt megnézni.
Képek a színház honlapjáról
A mostani előadás a Továbbisvan címet kapta, és stúdióelőadás volt. Ami azt jelenti, hogy rövidebb, nincs szünet, és nem székeken, hanem összetákolt lépcsőkön ülve néztük. Még jó, hogy rövidebb, mert hátradőlni nem lehet, és így nem valami kényelmes.
Nem nagy lelkesedéssel indultam ennek a második előadásnak, mert a másik bérletes gyerekeink már látták, és nem jó véleményt hallottam a kollégáktól, ill. az ovisok is megnézték, és az óvónő sem volt jó véleménnyel róla. Kár volt ennyire komolyan venni a véleményüket, mert nekem tetszett.
A történet arról szólt, hogy volt egy család, aki nyaralni ment, a hajójukban viszont találtak egy csavargót, akit nem zargattak el, met mesét ígért nekik.
Ugyanezen 6 szereplő volt, aki végigjátszotta az előadást más-más bőrébe bújva, egy mesélővel, és minden olyan holmit felhasználva, ami a tengerparti nyaraláskor a strandra magával visz az ember. (3 mese volt összesen)
Pl.: búvár békaláb: nagymama bújt bele még a strandon, de ezen békalábak jelképezték később a megszületett dajkálandó kisbabákat is. De nem volt zavaró, én -és a kolléganő is- inkább úgy gondoltuk, hogy milyen jól és kreatívan oldották meg. A gyerekek mit gondoltak, azt nem tudom, de pl. Máté azt mondta, hogy neki csak egy dolog miatt nem tetszett az előadás, és az a csók volt (tipikus Máté).
Első mese egy feleséget kereső orosz cárevicsről szólt, aki aztán meg is találta, egy békabőrbe bújtatott leányzó személyében. A második részben egy keleti mesét ismerhettünk meg arról, hogy "Adj, és adatik", aztán ha az ember már megváltozik, akkor hirtelen bárni rossz is történhet. A legutolsó mese ennek a folytatása volt (össze volt szőve a kettő), egy kínai házaspárról és egy kismadárkáról.
Bár ez az utolsó kissé szomorkás volt, összességében érdemes volt megnézni.
Képek a színház honlapjáról
2014. április 20., vasárnap
Atlétika verseny
A körzeti döntő előtt iskolánkban is megrendezték az atlétika versenyt.
3 versenyszám volt: 60 m-es futás, kislabdahajítás és 300 m-es fután (az 1-2. osztályosoknak).
Jelentkezni lehetett rá az osztáyfőnököknél. Meglepő módon, erre a megmérettetésre többen jelentkeztek, mint pár héttel korábban a futóversenyre (ami szintén 300 m volt).
örültem a lelkesedésüknek, és még csak véletlenül sem szerettem volna senki kedvét letörni ...
Igaz, hogy én személyesen nem tudtam részt venni ezen a versenyen (épp továbbképzésen voltam), de a kolléganőnek otthagytam a fényképezőt, hogy legalább képekben lássam a gyerekeimet.
Mikor hazaértem, Mátéhoz az első kérdésem volt, hogy milyen volt és hogy sikerült a verseny, mert anyutól már hallottam előtte, hogy nagyon elkeseredett, és bár a pályán még tartotta magát, de utána az iskolába visszaérve sírva is fakadt.
Merthogy mindig olyan lelkesedéssel és nagy reményekkel vág neki ezeknek a versenyeknek. És hiába magyarázom neki, hogy idén nincs nagy esélye, hisz a másodikasokkal vannak együtt, mégis annyira nyerni szeretne.
Próbáltam bele leket önteni, bár igaz, hogy amikor nekem mesélte, már nem volt annyira elkeseredve, de szomorúan jegyezte meg, hogy a 6. lett. 11-ből, és elsős csak egy volt előtte, a kis barátja, akinek igencsak jó mozgása van, képtelenség leelőzni őt.
Ez a 300 m-es futás volt, amit már többször futott Máté is. A pár héttel korábbin sétált is egy kicsit, túl erős volt a kezdés, de most végig tudta ügyesen futni, sőt, délelőtt tesiórán is ő a két kör helyett 3-at futott.
A 60 m-es futásról nincs képen, eredményt sem tudok, de azzal tisztában vagyok, hogy rövid távon Máté nem olyan ügyes, mert nincs olyan jó testalkata sem, és a mozgása sem olyan, ritmusérzéke is hagy kívánnivalót maga után. De lelkes volt ...
Kislabdát nem nagyon hajítottak még, velem gyakorolták délelőtt, meg ők még helyből dobják. Nem is lenne értelme a nekifutásnak, mert ők még úgy gondolják, hogy minnél messzebbről futnak neki, annál nagyobbat tudnak dobni. Pedig nem is.
Próbálkoztak, figyeltek arra, amit megbeszéltünk (vagy nem), de becsületesen küzdöttek. Máté elmondása szerint a 3-ból egy érvénytelen lett neki, mert belépett, és a képek tanusága alapján mégiscsak nekifutottak előtte. Jobban jártak volna, ha helyből dobtak volna.
A körzeti döntőre az összesített első 3 jut tovább, ill. a versenyszámok első helyezettje.
Összesítettben P. Kristóf lett a 3. (nagyon ügyes volt), és 2 gyerkőc mehet még tőlem, egy kisfiú kislabdahajításból és egy kislány 300 m-es futásból.
Az ő egyéni oklevelük mellett az osztály "A legsportosabb osztály" oklevelét is megkapta.
3 versenyszám volt: 60 m-es futás, kislabdahajítás és 300 m-es fután (az 1-2. osztályosoknak).
Jelentkezni lehetett rá az osztáyfőnököknél. Meglepő módon, erre a megmérettetésre többen jelentkeztek, mint pár héttel korábban a futóversenyre (ami szintén 300 m volt).
örültem a lelkesedésüknek, és még csak véletlenül sem szerettem volna senki kedvét letörni ...
Igaz, hogy én személyesen nem tudtam részt venni ezen a versenyen (épp továbbképzésen voltam), de a kolléganőnek otthagytam a fényképezőt, hogy legalább képekben lássam a gyerekeimet.
Mikor hazaértem, Mátéhoz az első kérdésem volt, hogy milyen volt és hogy sikerült a verseny, mert anyutól már hallottam előtte, hogy nagyon elkeseredett, és bár a pályán még tartotta magát, de utána az iskolába visszaérve sírva is fakadt.
Merthogy mindig olyan lelkesedéssel és nagy reményekkel vág neki ezeknek a versenyeknek. És hiába magyarázom neki, hogy idén nincs nagy esélye, hisz a másodikasokkal vannak együtt, mégis annyira nyerni szeretne.
Próbáltam bele leket önteni, bár igaz, hogy amikor nekem mesélte, már nem volt annyira elkeseredve, de szomorúan jegyezte meg, hogy a 6. lett. 11-ből, és elsős csak egy volt előtte, a kis barátja, akinek igencsak jó mozgása van, képtelenség leelőzni őt.
Ez a 300 m-es futás volt, amit már többször futott Máté is. A pár héttel korábbin sétált is egy kicsit, túl erős volt a kezdés, de most végig tudta ügyesen futni, sőt, délelőtt tesiórán is ő a két kör helyett 3-at futott.
A 60 m-es futásról nincs képen, eredményt sem tudok, de azzal tisztában vagyok, hogy rövid távon Máté nem olyan ügyes, mert nincs olyan jó testalkata sem, és a mozgása sem olyan, ritmusérzéke is hagy kívánnivalót maga után. De lelkes volt ...
Kislabdát nem nagyon hajítottak még, velem gyakorolták délelőtt, meg ők még helyből dobják. Nem is lenne értelme a nekifutásnak, mert ők még úgy gondolják, hogy minnél messzebbről futnak neki, annál nagyobbat tudnak dobni. Pedig nem is.
Próbálkoztak, figyeltek arra, amit megbeszéltünk (vagy nem), de becsületesen küzdöttek. Máté elmondása szerint a 3-ból egy érvénytelen lett neki, mert belépett, és a képek tanusága alapján mégiscsak nekifutottak előtte. Jobban jártak volna, ha helyből dobtak volna.
A körzeti döntőre az összesített első 3 jut tovább, ill. a versenyszámok első helyezettje.
Összesítettben P. Kristóf lett a 3. (nagyon ügyes volt), és 2 gyerkőc mehet még tőlem, egy kisfiú kislabdahajításból és egy kislány 300 m-es futásból.
Az ő egyéni oklevelük mellett az osztály "A legsportosabb osztály" oklevelét is megkapta.
2014. április 5., szombat
Megkönnyezte, de akkor is vége
Mátéról van szó, és arról, hogy logopédushoz kell/ett járnunk.
Nagycsoportba kerülése óta kellett vigyem a beszédhibája miatt, és jártunk akkor is, amikor első osztályos lett. Kb. egy hónapja már szóba került, hogy nem kell többet menni, de akkor még abban maradtunk, hogy egy kis plusz gyakorlás nem fog megártani neki. Most azonban már minden hangja biztosan megvan, úgyhogy nem kell többet vinnem. Amikor megtudtam, mondtam az Erzsikének, hogy szomorú lesz majd Máté. Ő is megjegyezte, hogy már említette neki, és látta rajta, hogy lógatta az orrát. Elbúcsúztunk tőle, majd a kocsiban rákérdeztem Mátétól, hogy most mi lesz. Nem esett kétségbe, azt mondta, hogy nem baj, akkor majd jön akkor, amikor majd másodikos lesz.
Felvilágosítottam, hogy neki már soha többet nem kell az Erzsi nénihez jönni. Drága szívem előrehajolt a kocsiban, és elkezdtek potyogni a könnyei ...
Mindig nagyon várta, hogy mikor kell menjünk, számolták a napokat (mennyit kell aludni) a kis barátjával.
Örülünk neki, hogy vége, mert ez azt jelenti, hogy előbb-utóbb tisztán fog beszélni is (még nem mindig tiszta - ha nagyon gyorsan beszél, még előfordul hiba, de pár hete én is észrevettem, hogy sokkal tisztábban beszél, és még a "r" hang is egyre többször megvan, igaz, kicsit hosszabban ejtve, mint a többi, de akkor is). Másrészről szomorkodunk, mert minden jótól nehezünkre esik elbúcsúzni. De ez van.
Lelkiekben én még nem búcsúztam az Erzsikétől, mert lehetséges, hogy találkozunk még, és nem csak úgy, mint kollégák, hanem mert a két kisebb beszéde sem tiszta ... de idővel majd meglátjuk.
Nagycsoportba kerülése óta kellett vigyem a beszédhibája miatt, és jártunk akkor is, amikor első osztályos lett. Kb. egy hónapja már szóba került, hogy nem kell többet menni, de akkor még abban maradtunk, hogy egy kis plusz gyakorlás nem fog megártani neki. Most azonban már minden hangja biztosan megvan, úgyhogy nem kell többet vinnem. Amikor megtudtam, mondtam az Erzsikének, hogy szomorú lesz majd Máté. Ő is megjegyezte, hogy már említette neki, és látta rajta, hogy lógatta az orrát. Elbúcsúztunk tőle, majd a kocsiban rákérdeztem Mátétól, hogy most mi lesz. Nem esett kétségbe, azt mondta, hogy nem baj, akkor majd jön akkor, amikor majd másodikos lesz.
Felvilágosítottam, hogy neki már soha többet nem kell az Erzsi nénihez jönni. Drága szívem előrehajolt a kocsiban, és elkezdtek potyogni a könnyei ...
Mindig nagyon várta, hogy mikor kell menjünk, számolták a napokat (mennyit kell aludni) a kis barátjával.
Örülünk neki, hogy vége, mert ez azt jelenti, hogy előbb-utóbb tisztán fog beszélni is (még nem mindig tiszta - ha nagyon gyorsan beszél, még előfordul hiba, de pár hete én is észrevettem, hogy sokkal tisztábban beszél, és még a "r" hang is egyre többször megvan, igaz, kicsit hosszabban ejtve, mint a többi, de akkor is). Másrészről szomorkodunk, mert minden jótól nehezünkre esik elbúcsúzni. De ez van.
Lelkiekben én még nem búcsúztam az Erzsikétől, mert lehetséges, hogy találkozunk még, és nem csak úgy, mint kollégák, hanem mert a két kisebb beszéde sem tiszta ... de idővel majd meglátjuk.
2014. március 29., szombat
Tavasz
Végre elérkezett! Melegszik az idő, nem kell már reggel befűteni, gyerekek napközben és délután is többet vannak kint, és talán már a betegségeket is lassan elfelejthetjük. De ezzel a sok jóval együtt érkezett a tavaszi fáradtság is, amit az iskolában nagyon észrevettem jópár gyereken.
Sok órájuk van, kevés szabadidővel, bár remélem, otthon mindegyik eleget van kint és élvezi a jó időt ... biciklizik, szaladgál, labdázik, vagy épp amit ő szeret!
A tanórákon viszont tényleg fáradtabbak, kevésbé lelkesek, és magatartásbeli problémák is többször jelentkeznek. Nagyon kellene már a tavaszi szünet gyereknek, pedagógusnak egyaránt ... hosszú ez a 3,5 hónap. És még pár hét így is van, amit ki kell húzni. És épp ebben az időszakban fejezzük be a számolást matekból, és bizony jön a felmérés, amire remélem, mindenki összekapja magát egy kicsit. (legalább arra az órára)
Mi is sokkal többet vagyunk kint, Máté valamivel kevesebbet, mert mire hazaér, szeretne kicsit pihenni. De aztán őt is kicsábítja ám a gyerekzsivaj, mert nem csak Sami és Pepi élvezik a kint tölthető időt, hanem a szomszéd fiúk is. Szinte minden délután kisebb csapatba vergődve róják az utcát bicajozva, traktorozva, vagy az udvarban játszanak, trambulinoznak, labdáznak.
Megállapítottam, hogy úgysem tudom a két kicsit egyedül kint hagyni, szóval olyan mindegy, hogy 2-3-4-5 kisgyerek van még ott. Pepi a legkisebb, Máté a legnagyobb. Pepi, mint valami kis utánfutó, ami mindig késésben van, de azért csak megy ... Jó ez így, ha nem kell főznöm. Ha meg kell, igyekszem valami gyorsat, és addig legfeljebb bezárom a kaput ...
Újdonság a kintlét, ha nagy meleg lesz, úgyis mindenki bebújik majd a házba. Én ezt az időt szeretem a legjobban, úgyhogy szívesen vagyok kint velük.
A tanév vége felé viszont egy csomó iskolai program lesz, és tavaszi szünet után szokott jönni az év végi hajrá és roham, idén viszont már most szembesültünk vele (egy nagy pályázat miatt extra sok a plusz). De igyekszem még nem belegondolni, csak sodródni majd az árral ...
Sok órájuk van, kevés szabadidővel, bár remélem, otthon mindegyik eleget van kint és élvezi a jó időt ... biciklizik, szaladgál, labdázik, vagy épp amit ő szeret!
A tanórákon viszont tényleg fáradtabbak, kevésbé lelkesek, és magatartásbeli problémák is többször jelentkeznek. Nagyon kellene már a tavaszi szünet gyereknek, pedagógusnak egyaránt ... hosszú ez a 3,5 hónap. És még pár hét így is van, amit ki kell húzni. És épp ebben az időszakban fejezzük be a számolást matekból, és bizony jön a felmérés, amire remélem, mindenki összekapja magát egy kicsit. (legalább arra az órára)
Mi is sokkal többet vagyunk kint, Máté valamivel kevesebbet, mert mire hazaér, szeretne kicsit pihenni. De aztán őt is kicsábítja ám a gyerekzsivaj, mert nem csak Sami és Pepi élvezik a kint tölthető időt, hanem a szomszéd fiúk is. Szinte minden délután kisebb csapatba vergődve róják az utcát bicajozva, traktorozva, vagy az udvarban játszanak, trambulinoznak, labdáznak.
Megállapítottam, hogy úgysem tudom a két kicsit egyedül kint hagyni, szóval olyan mindegy, hogy 2-3-4-5 kisgyerek van még ott. Pepi a legkisebb, Máté a legnagyobb. Pepi, mint valami kis utánfutó, ami mindig késésben van, de azért csak megy ... Jó ez így, ha nem kell főznöm. Ha meg kell, igyekszem valami gyorsat, és addig legfeljebb bezárom a kaput ...
Újdonság a kintlét, ha nagy meleg lesz, úgyis mindenki bebújik majd a házba. Én ezt az időt szeretem a legjobban, úgyhogy szívesen vagyok kint velük.
A tanév vége felé viszont egy csomó iskolai program lesz, és tavaszi szünet után szokott jönni az év végi hajrá és roham, idén viszont már most szembesültünk vele (egy nagy pályázat miatt extra sok a plusz). De igyekszem még nem belegondolni, csak sodródni majd az árral ...
Lelkes helyettes
Szerdán megbeszéltük az óvónővel, hogy csütörtökön, amikor nincs első órám, bemegyek az oviba, és felveszi mindkét gyermek anamnézisét. (Mert ellenőrzést várnak, és ezzel le voltak maradva).
Oda is értünk időben, minden rendben ment (felkészülten menetem a két gyerek babanaplójával, mert ugye azt nem gondolják komolyan, hogy én 3 gyereknél pontosan emlékszem, hogy melyik mikor, és épp hány hónapos korában csinált ezt meg azt ... és még így is volt, ahol tipp lett a válasz ... ekkora hülyeséget)
A kis elsőseimnek épp torna volt az első órájuk, amit nem én tartok, de az átöltözésnél, sorakozónál ott szoktam lenni figyelni rájuk. Most viszont nem tudtam menni, ezért mondtam Máténak, hogy az iskolatitkár-néninek szóljon, hogy mi a helyzet, miért nem megyek. Nagyon ügyesen meg is tette ezt, és még mást is ... Megjegyezte, hogy most az öltözésnél és a sorakozónál ő lesz a helyettesem, neki kell szót fogadni. És ha nem érnék vissza, akkor majd ő megtartja a matek órát is :) szó sem volt róla, de a kis drága kikövetkeztette, hogy ez is egy lehetőség, és ő bizony, szívesen magára vállalja ezt a feladatot.
Nem kellett, mert természetesen visszaértem, de őszintén megmosolyogtatott a lelkesedése és az ötletessége. És még felnőttekkel is megosztotta ... tényleg változik.
Oda is értünk időben, minden rendben ment (felkészülten menetem a két gyerek babanaplójával, mert ugye azt nem gondolják komolyan, hogy én 3 gyereknél pontosan emlékszem, hogy melyik mikor, és épp hány hónapos korában csinált ezt meg azt ... és még így is volt, ahol tipp lett a válasz ... ekkora hülyeséget)
A kis elsőseimnek épp torna volt az első órájuk, amit nem én tartok, de az átöltözésnél, sorakozónál ott szoktam lenni figyelni rájuk. Most viszont nem tudtam menni, ezért mondtam Máténak, hogy az iskolatitkár-néninek szóljon, hogy mi a helyzet, miért nem megyek. Nagyon ügyesen meg is tette ezt, és még mást is ... Megjegyezte, hogy most az öltözésnél és a sorakozónál ő lesz a helyettesem, neki kell szót fogadni. És ha nem érnék vissza, akkor majd ő megtartja a matek órát is :) szó sem volt róla, de a kis drága kikövetkeztette, hogy ez is egy lehetőség, és ő bizony, szívesen magára vállalja ezt a feladatot.
Nem kellett, mert természetesen visszaértem, de őszintén megmosolyogtatott a lelkesedése és az ötletessége. És még felnőttekkel is megosztotta ... tényleg változik.
2014. március 1., szombat
Az első félév
Nem most volt, de eddig csak piszkozatként elmentve várta sorsát ez a bejegyzés. A félévi hajtás, dolgozatok, javítások, bizonyítványírás, aztán a sok farsangra készülés minden maradék időmet elvette. Most vége a farsangnak, igyekszem leírni, mennyivel lett ügyesebb Máté fél év alatt, és hogy miket is tanultunk eddig.
A félév már 1,5 hónappal ezelőtt lezárult, azóta is okosodott, ügyesedett.
Félév:
Olvasás: A hangos olvasás mérésével nem voltam elégedett, és ennek az az oka, hogy nem volt akkor sem biztos még minden betűtudása, értelmetlen szavaknál ez előjött (nem olyan sok), és az idő, ami nagyon ment. Megfontolt, nem kapkod, az biztos, és nem volt rest többször kibetűzni sem az adott szót.
Az értelmes szavaknál sem törődött az idővel, viszont tartott bemutatót a megértett szavak után (pl. azt olvasta, hogy ugat, akkor bemutatta, hogy hogy is kell ugatni ...). Ami részben jó, mert tudom, hogy biztosan megértette, másrészt mégiscsak egy mérés volt ez. Itt is nekiállt a szavaknak akár 4-szer vagy 5-ször, is ha nem értette meg, vagy egy betű tévesztett és amiatt lett értelmetlen.
Mindent megértett, amit olvasott, már csak a tempót kell fokozni.
A néma olvasás mérése 94 %-os lett, nem volt nagy hibája, ennek viszont nagyon örültem.
Írás: Másolás volt nekik írottról (betű, szó), nyomtatottról (betű, szó). 98%-os lett neki, de ez nem volt meglepő, hisz ezt tudniuk kellett.
A tollbamondásnak kifejezetten örültem, nagyon ügyesen 95 %-osra megírta, egy vagy 2 hibája volt. Nem csak ő, de a gyerekek többsége is kellemes meglepetést okozott nekem ezzel, hisz az órai tollbamondásokkor még nehezen ment.
Matematika: A kedvenc tantárgya, nem viseli meg, ha felmérést kell belőle írni, de attól félek, hogy nagyon hozzászokik a jó értékeléshez, és ha netán rosszabb lesz neki, akkor majd csalódott lesz. Csak mert mindig így kérdezi: hibátlan lett? 99% - majdnem hibátlan. Ügyes!
A héten pedig megírtuk az újabb felméréseket, amik a betűtanulás után következtek. De ezek is csak egy épp aktuális állapotot és tudást tükröznek, és túl sok gyakorlás nem is volt rá, szóval nem meglepő, hogy most is volt olyan betű, amit kevert. na nem azokat, amiket a félévikor, hanem az újabbakat, amik még nem ülepedtek le benne. És nem csodálkozom a nagyon ritkán előkerülő betűk tévesztésén sem, hisz azoknak meg nincs is idejük biztosra rögzülni. Erre lesz majd ez a 3,5 hónap, amikor a szövegértést gyakoroljuk, na meg a hangos olvasást, és remélem, a gyerekek többségében rögzülnek a betűk is.
A hangos olvasás észrevehetően jobb lett, az értelmes szavak mindegyikét megértette, bemutatást viszont nem tartott utánuk, és nem olvasta olyan sokszor sem el, mielőtt kiejtette, viszont nem szótagolva olvas, hanem rákapott arra, hogy végigbetűzi a szót (ment magában, halkan is), majd egybe kimondja.
A néma olvasása, amiben a szövegértést mértük, hibátlan lett neki, bár egy kis nógatás kellett neki a végén. mert a könnyű feladatoktól haladunk a nehezek felé, és tényleg hosszú volt, el is fáradtak a vége fele, na meg a mondatok olvasása, azokra válasz adása, és a 4 mondatos szöveg rajzolása is a felmérő végén voltak. De ha kicsit tovább is írták, befejezték. A többségnek igen jó lett, aminek nagyon örültem.
A betűtanulás után írás felmérője 96%-ra sikerült. Ennek igencsak örültem, hisz ebben már az írottról, nyomtatottról másolás mellett már volt, betűkből szóalkotás, szótagokból szóalkotás, emlékezetből írás, és tollbamondás is. Ügyes volt, tényleg!
Összességében nagyon elégedett vagyok vele, hisz én tudom, hogy nem kivételezek vele, őt is annyiszor noszogatom, mint a többit, és nagyon ügyesen tanul. A hangos olvasás tempóját és hibátlanságát pedig még javítjuk!
A félév már 1,5 hónappal ezelőtt lezárult, azóta is okosodott, ügyesedett.
Félév:
Olvasás: A hangos olvasás mérésével nem voltam elégedett, és ennek az az oka, hogy nem volt akkor sem biztos még minden betűtudása, értelmetlen szavaknál ez előjött (nem olyan sok), és az idő, ami nagyon ment. Megfontolt, nem kapkod, az biztos, és nem volt rest többször kibetűzni sem az adott szót.
Az értelmes szavaknál sem törődött az idővel, viszont tartott bemutatót a megértett szavak után (pl. azt olvasta, hogy ugat, akkor bemutatta, hogy hogy is kell ugatni ...). Ami részben jó, mert tudom, hogy biztosan megértette, másrészt mégiscsak egy mérés volt ez. Itt is nekiállt a szavaknak akár 4-szer vagy 5-ször, is ha nem értette meg, vagy egy betű tévesztett és amiatt lett értelmetlen.
Mindent megértett, amit olvasott, már csak a tempót kell fokozni.
A néma olvasás mérése 94 %-os lett, nem volt nagy hibája, ennek viszont nagyon örültem.
Írás: Másolás volt nekik írottról (betű, szó), nyomtatottról (betű, szó). 98%-os lett neki, de ez nem volt meglepő, hisz ezt tudniuk kellett.
A tollbamondásnak kifejezetten örültem, nagyon ügyesen 95 %-osra megírta, egy vagy 2 hibája volt. Nem csak ő, de a gyerekek többsége is kellemes meglepetést okozott nekem ezzel, hisz az órai tollbamondásokkor még nehezen ment.
Matematika: A kedvenc tantárgya, nem viseli meg, ha felmérést kell belőle írni, de attól félek, hogy nagyon hozzászokik a jó értékeléshez, és ha netán rosszabb lesz neki, akkor majd csalódott lesz. Csak mert mindig így kérdezi: hibátlan lett? 99% - majdnem hibátlan. Ügyes!
A héten pedig megírtuk az újabb felméréseket, amik a betűtanulás után következtek. De ezek is csak egy épp aktuális állapotot és tudást tükröznek, és túl sok gyakorlás nem is volt rá, szóval nem meglepő, hogy most is volt olyan betű, amit kevert. na nem azokat, amiket a félévikor, hanem az újabbakat, amik még nem ülepedtek le benne. És nem csodálkozom a nagyon ritkán előkerülő betűk tévesztésén sem, hisz azoknak meg nincs is idejük biztosra rögzülni. Erre lesz majd ez a 3,5 hónap, amikor a szövegértést gyakoroljuk, na meg a hangos olvasást, és remélem, a gyerekek többségében rögzülnek a betűk is.
A hangos olvasás észrevehetően jobb lett, az értelmes szavak mindegyikét megértette, bemutatást viszont nem tartott utánuk, és nem olvasta olyan sokszor sem el, mielőtt kiejtette, viszont nem szótagolva olvas, hanem rákapott arra, hogy végigbetűzi a szót (ment magában, halkan is), majd egybe kimondja.
A néma olvasása, amiben a szövegértést mértük, hibátlan lett neki, bár egy kis nógatás kellett neki a végén. mert a könnyű feladatoktól haladunk a nehezek felé, és tényleg hosszú volt, el is fáradtak a vége fele, na meg a mondatok olvasása, azokra válasz adása, és a 4 mondatos szöveg rajzolása is a felmérő végén voltak. De ha kicsit tovább is írták, befejezték. A többségnek igen jó lett, aminek nagyon örültem.
A betűtanulás után írás felmérője 96%-ra sikerült. Ennek igencsak örültem, hisz ebben már az írottról, nyomtatottról másolás mellett már volt, betűkből szóalkotás, szótagokból szóalkotás, emlékezetből írás, és tollbamondás is. Ügyes volt, tényleg!
Összességében nagyon elégedett vagyok vele, hisz én tudom, hogy nem kivételezek vele, őt is annyiszor noszogatom, mint a többit, és nagyon ügyesen tanul. A hangos olvasás tempóját és hibátlanságát pedig még javítjuk!
2014. február 8., szombat
Peonza-őrület
Ez van az iskolában. Magával rántott kicsiket és nagyokat egyaránt. Ami részben érdekes, hisz a tavalyi Bendegúz versenyhez szintén egy peonza volt az ajándék, de akkor senkit nem érdekelt. Most meg őrület lett belőle.Először a nagyobbakat ragadta magával, ők pörgették a játékot szünetekben, aztán idővel egy kis bemutatót is tartottak nekünk, de eddigre már a kicsik is megfertőződtek. Máté is. Teljes lázban égett, végülis kapott két fajtát (oriont és egy gyémántot), amivel nagyon sokat gyakorolt az iskolában is otthon is. Mint kiderült, nem véletlenül, hiszb a napközis tanító nénivel egy kis bemutatóra készültek az első-másodikasok is. Ügyesek voltak, nem volt hiábavaló a sok gyakorlás, amivel javul a kézügyességük, a térbeli tájékozódásuk, és nem szaladgálnak szünetekben, hanem peonzáznak. Sokan és kitartóan, szűnni nem akaró lelkesedéssel.
Most épp cobrát hajkurászunk, nem olyan egyszerű beszerezni, mint ahogy gondolná az ember. Mert a sok próbálkozás és peonza-leesés következménye nálunk is bekövetkezett: akármilyen kemény és erős műanyagból is készül, és akármilyen vastag is, nem tart örökké ... megreped, eltörik. De ez benne van a pakliban.
Jó kis játék, nagy lelkesedést váltott ki, és olyan örömmel gyakorol Máté is rá. Na meg a többiek is. Teljesen hozzájuk nőtt, Máténak a zsebéhez, el sem indul otthonról nélküle :) Mert gyakorolni bárhol lehet.
Most épp cobrát hajkurászunk, nem olyan egyszerű beszerezni, mint ahogy gondolná az ember. Mert a sok próbálkozás és peonza-leesés következménye nálunk is bekövetkezett: akármilyen kemény és erős műanyagból is készül, és akármilyen vastag is, nem tart örökké ... megreped, eltörik. De ez benne van a pakliban.
Jó kis játék, nagy lelkesedést váltott ki, és olyan örömmel gyakorol Máté is rá. Na meg a többiek is. Teljesen hozzájuk nőtt, Máténak a zsebéhez, el sem indul otthonról nélküle :) Mert gyakorolni bárhol lehet.
2013. december 31., kedd
Kiruccanás
A két ünnep között mindenki itthon van, Zsolti sem dolgozik. Bár a mamához megyünk elég sokat, mégis úgy gondoltuk, jó lenne valami családi program is (Pepcsi maradt a mamával). Korcsolyázás lett betervezve, és ha már egyszer Kaposváron vagyunk, menjünk el moziba is.
2 gyerekeknek való filmet vetítettek épp: a "Jégvarázs" volt az egyik, a másik pedig "A dinoszauruszok, a Föld urai" című. Az első mese, aminek bemutatóját a napköziben közösen nézték meg Mátéék, és nagyon tetszett neki, a másik pedig egy animációs film a dinókról. Ennek a bemutatójával a tv-ben is találkoztak. Mindkettő ment 3D-ben is, ami külön élmény lett volna nekik.
Máté a dinós filmet szerette volna megnézni, Samit meg nem nagyon érdekelte maga a mozi sem (még nem voltak moziban - Máté anno a bp-i állatkertben ült be az apjával egy vetítésre, neki az volt a mozi).
A dinós filmre vettünk jegyet, de csak a 2D-sre, mert azt gondoltam, 3D-ben azért ez félelmetes lett volna nekik. Saminak biztos, 2-szer így is összerezzent.
A kisteremben vetítették, csak mi voltunk 4-en ... Igazán családias volt a légkör, nem kellett aggódni semmi miatt, ha esetleg beszéltek vagy ficeregtek. Samunak kaptunk egy ülésmagasítót is, de így sem volt tökéletes hely, így kikötött az én ölemben is egy kis időre. (Megállapítottam, hogy nem csak az értelem miatt van a 6-os karika)
Vettünk, kukoricát (ami marha sós volt), és Sami kérésére nachost, amit fel is falt. És belevetettük magunkat a dinók világába. A jelenben kezdődött a történet, és egy antropológus által talált dinófog történetét tudtuk meg belőle egy kisdinó szemszögéből, aki a film ideje alatt naggyá nőtt.
Fiúknak tetszett, nekünk annyira nem, de egyszer nézhető volt.
Mozi után ettünk egyet, fél 3 utánra pedig már a jégcsarnoknál is voltunk. Sokan voltak, nagyon sokan, de még időben érkeztünk, az elején (3-tól nyit). Átöltözködtünk, és irány a jég! Mátéval nem is kellett külön foglalkozni, olyan jól lefoglalta magát, csak körözött, pihent, körözött. Egyszer esett 2 óra alatt, akkor sem nagyon. Ügyes, és bár nem úgy megy, ahogy kellene, és bőven lenne mit csiszolni a technikáján (ha hagyná), jól elboldogult. A palánk mellett kezdte, de kicsit beljebb is merészkedett.
Az én lábamon már nagyon régen volt korcsolya, amikor először a jégre merészkedtem, azt mondtam, te szent ég, képtelen vagyok megállni. De azért sikerült, és egy kör után már könnyebben elboldogultak. Esni is csak egyszer estem, amikor egy szegény kislány volt az áldozatom, de nagyon segítőkésznek bizonyult. Nélküle fel sem tudtam volna állni.
Samival az apja foglalkozott, mert én nem tudtam megtartani. Neki először volt korcsolya a lábán, persze, hogy nem tudott megállni sem az elején. Aztán pihent egy kicsit, és amikor újult erővel állt újra jégre, már jobban ment neki: 2-3 métert tudott egyedül, kapaszkodás nélkül menni, aztán kicsit többet is. Ügyes volt! Bár tény, hogy a végére elfáradt, esett kelt (de felkelt egyedül), hisz nem aludt és sokat is mozgott. Az esés pedig nem viselte meg, ezért is jobb korán kezdeni: alacsony, így kicsit esik ... az egyensúlyának pedig kifejezetten jó!
Nem csak mi voltunk, hanem a komáék is. Zsombinak annyira nem jött be a korcsolyázás, neki is először volt a lábán, de nagyon félt, sírdogált, de azért neki is megérte eljönni, hisz szokta a jeget és ügyesedett. Talán valamikor vevő lesz egy következő körre is :) Velük jött még egy kisfiú, Kristóf, aki viszont ügyesen, bátran vette az akadályokat, pedig ő is először volt.
5 után mi még elmentünk vásárolni, fél 8-ra értünk haza. Pepcsi boldogan fogadott minket, megbékélt a sorsával: reggel csak hajtogatta, hogy ő is jön korcsolyázni, de indulás előtt már beletörődött, hogy ő bizony marad. nem is volt vele semmi gond, simán elaludt anyuval.
Jó kis nap volt, azt hiszem, lesz még pár ilyenben részünk a téli időszakban!
2013. december 27., péntek
Karácsony
Megint játékdömping ...
Likvidálnom kellene a karácsonyt, vagy nem tudom, hogyan lehetne megoldani, hogy ne kapjanak ennyi ajándékot. Sokat. Idén is. És mivel 3-an vannak, 3-szoros a mennyiség is. És ez a legnagyobb bajom. Mert egy gyereknél, ha kap 5-6 ajándékot, az még elmegy, ha muszáj, de 3*5-6 már marha sok. És bár előre leszögeztem, hogy nem kapnak mindenkitől külön, mégiscsak ez lett. Mert nagyon jól tudjuk, hogy "Adni jobb, mint kapni" (bár Máté szerint kapni sokkal jobb), és hogy is foszthatnék meg bárkit attól a jóleső érzéstől, amit akkor élünk át, amikor látjuk azt, amit a teljes extázisban lévő gyermek (Máté, Samit nem izgatta idén sem) mutat, átél, és az öröm, amit kimutat. A boldogság, ami kiül az arcára ... én is szeretem ezt látni, persze, hogy mindenki szeretné. Ezt megértem.
Az idén nem karácsony előtt szereztem be a játékokat, hanem még szeptemberben egy webáruházból rendeltem, és abban a tudatban voltam, hogy majd kapnak egy ajándékot tőlünk, egyet a keresztszülőktől, egyet a veszprémi rokonoktól és a többi mindenkitől is egyet. Így is 4 lett volna minden gyereknek, ami bőven elég is. Először az öcsémet hallottam hőbörögni, mert hogy ő szeretne külön adni a gyerekeknek. Belementünk. A veszprémi rokonok viszont (3 család: nagynénémék, unokatesóim) viszont külön hoztak nekik. És bár nem mindenki minden gyereknek külön (mily szerencse), így is több, mint kellett volna.
De senkit nem akarnék megbántani, hisz tudom, hogy szeretettel adják. Mindenki úgy adja.
Jó sok játékkal bővült a gyűjteményünk: kaptak többféle társast ( Mátéval mindent kipróbáltuk), könyveket, kirakót, favonatsínt.
Konkrétabban: társasok: Lego Minotaurusz (jó kis játék)
Play-Doh Gyurmakrumpli- verseny
Monopoly Pénzeső
Csótánycsapda
Ki kicsoda? úti társas
Cápatámadás
Reflexx
Halli galli
könyvek: Mi micsoda Junior: Az erdő
Az állatkert
A posta
Mesék Mátyás királyról
Dinós könyv
A bajkeverő majom, Mikulás apó
Egyéb játék: Dino ásatás
Kirakók (12,24,36 db-os)
Memóriajáték
Eichorn vonatsínkészlet
Uno kártya
Logitipp - állatok, növények
És ahogy a karácsony zajlott:
Első emlékeim gyerekkorom karácsonyából: a papa a vízműnél dolgozott, és karácsonyi szokás volt, 24-én délután lementünk a papával és a mamával a vízműhöz. Szerettem ott lenni, mert ott lehetett krétával rajzolni. És minő meglepetés, hogy mire hazaértünk, addigra a Jézuska is mindig megérkezett.
Aztán általános iskolás koromtól kezdve a karácsony mindig 24-én délután kezdődött a templomban a pásztorjátékkal. Ez azóta sem változott: nekem így kezdődik a karácsony.
Szóval 24-én délután, amikor a kicsik felébredtek és átöltöztek/átöltöztettem őket, felkerekedtem a gyerekekkel és elmentünk a templomba a "Jézuska-várásra", a pásztorjátékra. Meglepő módon elég jól bírták a műsort: először az ovisok szerepeltek (csak páran, hisz a véghajrában sokan lebetegedtek: Sami nem akart kiállni, ő is hiányzott, így én sem erőltettem), aztán a felsősök adták elő betlehemi pásztorjátékukat. Máté jól bírta, de ő már nagy. Pepcsi az ölemben ült, ő is elnézte, de az utolsó 10 perc már szenvedés volt. Hajolgatott jobbra-balra. Sami viselte legkevésbé jól, bár az elején nem volt gond, de aztán minden érdekelte, csak a műsor nem, magyarázott, amikor pedig énekelni kellett volna, csak nekem mondogatta, hogy hagyjam már abba ... a fenekén sem tudott megülni.
A műsor után kis ajándékcsomagot kaptak, majd megcsodáltuk a templomi Betlehemet. a hazafele út sem volt zökkenőmentes és gyors sem, de legalább szellőztek egyet. Mire hazaértünk, a Jézuska is járt nálunk.
Karácsonyfánk már volt délelőtt, apa hozta (aki találkozott a Jézuskával), fel is díszítettük közösen - legalábbis Mátéval, aki lelkes segítségnek bizonyult, a kisebbeket annyira nem izgatta ... Samit legkevésbé.
Szép lett, imádom az idei fánkat: majdnem csupa természetes anyag (a fény és 2 girland kivételével), de 100%-ig gyerekbarát, törékeny díszek nélkül: mézeskaláccsal, szárított narancskarikákkal, fahéjas díszekkel, szalmadíszekkel, masnikkal.
Máté rettentően várta az ajándékbontást, de meg kellett várnia a Vera mamát, ami nagy büntetés volt neki (15 perc kb). De kibírta, sőt az éneklést is, igaz, végig topogott, ugrált, fülig ért a szája, és majdnem szó szerint kiugrott a bőréből. Örült az ajándéknak is, a másénak legalább annyira, mint a sajátjának.
Sami tudomásul vette, de abszolút nem izgatta .. tavaly sem. Inkább trakit nézett a gépen. Úgy elfáradt a műsoron és a hazafelé vezető úton, hogy utána 3 órán keresztül meg sem moccant, azt sem mondta, hogy mukk. Pepi pedig a csillogó-villogó karácsonyfának örült a legjobban. Na meg a kis verdás labdájának.
Máté ügyesen összerakta a Minotauruszos legóját, ki is próbálták az apjával. Erre a sorsra jutott Sami játéka is. Máté által :)
25-én Vera mamánál voltunk, délután pedig a Marika mamánál.
26-án a veszprémi rokonok jöttek anyuhoz, és mi is mentünk, délután pedig a keresztszüleiket vártuk Zsombival. Olyan jól elvoltak ... persze volt vita meg sírdogálás is, de nem vészesen, és a nagyobbak ügyesen vigyáztak és alkalmazkodtak a kisebbekhez, így még beszélgetni is tudtunk a vacsi után.
A másik dédi még vissza van, és ma mentünk az Ilonka nénjéékhez is, de 2 napba nem fér bele mindenki, pedig helyben vagyunk.
Azonban összességében elmondható, hogy az idei karácsony örömökben gazdagon, kellemesen ás jó hangulatban telt. Kisebb nagyobb bökkenőkkel, de ahol gyerek boldogítja a mindennapjainkat, nem is várhatunk mást. És ez így volt jó :)
Likvidálnom kellene a karácsonyt, vagy nem tudom, hogyan lehetne megoldani, hogy ne kapjanak ennyi ajándékot. Sokat. Idén is. És mivel 3-an vannak, 3-szoros a mennyiség is. És ez a legnagyobb bajom. Mert egy gyereknél, ha kap 5-6 ajándékot, az még elmegy, ha muszáj, de 3*5-6 már marha sok. És bár előre leszögeztem, hogy nem kapnak mindenkitől külön, mégiscsak ez lett. Mert nagyon jól tudjuk, hogy "Adni jobb, mint kapni" (bár Máté szerint kapni sokkal jobb), és hogy is foszthatnék meg bárkit attól a jóleső érzéstől, amit akkor élünk át, amikor látjuk azt, amit a teljes extázisban lévő gyermek (Máté, Samit nem izgatta idén sem) mutat, átél, és az öröm, amit kimutat. A boldogság, ami kiül az arcára ... én is szeretem ezt látni, persze, hogy mindenki szeretné. Ezt megértem.
Az idén nem karácsony előtt szereztem be a játékokat, hanem még szeptemberben egy webáruházból rendeltem, és abban a tudatban voltam, hogy majd kapnak egy ajándékot tőlünk, egyet a keresztszülőktől, egyet a veszprémi rokonoktól és a többi mindenkitől is egyet. Így is 4 lett volna minden gyereknek, ami bőven elég is. Először az öcsémet hallottam hőbörögni, mert hogy ő szeretne külön adni a gyerekeknek. Belementünk. A veszprémi rokonok viszont (3 család: nagynénémék, unokatesóim) viszont külön hoztak nekik. És bár nem mindenki minden gyereknek külön (mily szerencse), így is több, mint kellett volna.
De senkit nem akarnék megbántani, hisz tudom, hogy szeretettel adják. Mindenki úgy adja.
Jó sok játékkal bővült a gyűjteményünk: kaptak többféle társast ( Mátéval mindent kipróbáltuk), könyveket, kirakót, favonatsínt.
Konkrétabban: társasok: Lego Minotaurusz (jó kis játék)
Play-Doh Gyurmakrumpli- verseny
Monopoly Pénzeső
Csótánycsapda
Ki kicsoda? úti társas
Cápatámadás
Reflexx
Halli galli
könyvek: Mi micsoda Junior: Az erdő
Az állatkert
A posta
Mesék Mátyás királyról
Dinós könyv
A bajkeverő majom, Mikulás apó
Egyéb játék: Dino ásatás
Kirakók (12,24,36 db-os)
Memóriajáték
Eichorn vonatsínkészlet
Uno kártya
Logitipp - állatok, növények
És ahogy a karácsony zajlott:
Első emlékeim gyerekkorom karácsonyából: a papa a vízműnél dolgozott, és karácsonyi szokás volt, 24-én délután lementünk a papával és a mamával a vízműhöz. Szerettem ott lenni, mert ott lehetett krétával rajzolni. És minő meglepetés, hogy mire hazaértünk, addigra a Jézuska is mindig megérkezett.
Aztán általános iskolás koromtól kezdve a karácsony mindig 24-én délután kezdődött a templomban a pásztorjátékkal. Ez azóta sem változott: nekem így kezdődik a karácsony.
Szóval 24-én délután, amikor a kicsik felébredtek és átöltöztek/átöltöztettem őket, felkerekedtem a gyerekekkel és elmentünk a templomba a "Jézuska-várásra", a pásztorjátékra. Meglepő módon elég jól bírták a műsort: először az ovisok szerepeltek (csak páran, hisz a véghajrában sokan lebetegedtek: Sami nem akart kiállni, ő is hiányzott, így én sem erőltettem), aztán a felsősök adták elő betlehemi pásztorjátékukat. Máté jól bírta, de ő már nagy. Pepcsi az ölemben ült, ő is elnézte, de az utolsó 10 perc már szenvedés volt. Hajolgatott jobbra-balra. Sami viselte legkevésbé jól, bár az elején nem volt gond, de aztán minden érdekelte, csak a műsor nem, magyarázott, amikor pedig énekelni kellett volna, csak nekem mondogatta, hogy hagyjam már abba ... a fenekén sem tudott megülni.
A műsor után kis ajándékcsomagot kaptak, majd megcsodáltuk a templomi Betlehemet. a hazafele út sem volt zökkenőmentes és gyors sem, de legalább szellőztek egyet. Mire hazaértünk, a Jézuska is járt nálunk.
Karácsonyfánk már volt délelőtt, apa hozta (aki találkozott a Jézuskával), fel is díszítettük közösen - legalábbis Mátéval, aki lelkes segítségnek bizonyult, a kisebbeket annyira nem izgatta ... Samit legkevésbé.
Szép lett, imádom az idei fánkat: majdnem csupa természetes anyag (a fény és 2 girland kivételével), de 100%-ig gyerekbarát, törékeny díszek nélkül: mézeskaláccsal, szárított narancskarikákkal, fahéjas díszekkel, szalmadíszekkel, masnikkal.
Máté rettentően várta az ajándékbontást, de meg kellett várnia a Vera mamát, ami nagy büntetés volt neki (15 perc kb). De kibírta, sőt az éneklést is, igaz, végig topogott, ugrált, fülig ért a szája, és majdnem szó szerint kiugrott a bőréből. Örült az ajándéknak is, a másénak legalább annyira, mint a sajátjának.
Sami tudomásul vette, de abszolút nem izgatta .. tavaly sem. Inkább trakit nézett a gépen. Úgy elfáradt a műsoron és a hazafelé vezető úton, hogy utána 3 órán keresztül meg sem moccant, azt sem mondta, hogy mukk. Pepi pedig a csillogó-villogó karácsonyfának örült a legjobban. Na meg a kis verdás labdájának.
Máté ügyesen összerakta a Minotauruszos legóját, ki is próbálták az apjával. Erre a sorsra jutott Sami játéka is. Máté által :)
25-én Vera mamánál voltunk, délután pedig a Marika mamánál.
26-án a veszprémi rokonok jöttek anyuhoz, és mi is mentünk, délután pedig a keresztszüleiket vártuk Zsombival. Olyan jól elvoltak ... persze volt vita meg sírdogálás is, de nem vészesen, és a nagyobbak ügyesen vigyáztak és alkalmazkodtak a kisebbekhez, így még beszélgetni is tudtunk a vacsi után.
A másik dédi még vissza van, és ma mentünk az Ilonka nénjéékhez is, de 2 napba nem fér bele mindenki, pedig helyben vagyunk.
Azonban összességében elmondható, hogy az idei karácsony örömökben gazdagon, kellemesen ás jó hangulatban telt. Kisebb nagyobb bökkenőkkel, de ahol gyerek boldogítja a mindennapjainkat, nem is várhatunk mást. És ez így volt jó :)
2013. december 26., csütörtök
Nagykarácsony
Évek óta hagyomány iskolánkban (az önkormányzat jóvoltából), hogy az elsős gyerekek, valamikor a nov.-dec-i hónapban, meglátogatják a Mikulást Nagykarácsonyban.
Idén kétségeink voltak afelől, hogy ez megvalósul, hisz az iskola már nem önkormányzati fenntartású. Mindegy, azért megpróbálkoztam, és felvetettem a polgármester-asszony előtt, és nagy örömömre igent mondott. Ami azt jelenti, hogy a gyerekek teljesen ingyen és bérmentve tehetik meg ezt a kirándulást. A jegy árát kifizetik, az útiköltséget pedig elszámolja a hivatal.
Szóval mehetünk ... igen ám, de mikor? A szervezkedésünk már november vége felé volt, így kérdéses volt, mikorra kapunk időpontot. Ami nem egyszerű, hisz egy busz van, ami szállítja a gyerekeket 2 napon úszni, versenyezni, színházba. Sok mindenhez kellett alkalmazkodni, többször telefonálni és változtatni az időponton, de végül dec. 18-ra sikerült időpontot kapnunk.
Gondoltam, majd valami kamuszöveggel előállok a gyerekeknek, hogy miért ilyen későn megyünk,hisz dec. 6.-a, Télapó napja igencsak régen volt, de semmit nem kérdeztek, elkönyvelték, bár tény, hogy nem volt nagyon idejük ezen gondolkodni, mert igyekeztük titkolni előttük.
Nem csak mi mentünk, hanem a kisbári tagintézményünkben tanuló 5 gyermek is. Velük jött a tanító nénijük, én mentem az enyémekkel + a napközis tanító nénijük és egy szülő.
Rendben elindultunk és oda is értünk hullámvasutas utakat magunk mögött tudva, és egy kis bökkenőt a megérkezés előtt kb. 2 perccel (pedig készültünk hányós gyerekre, de ez suttyomban, hirtelen jött).
1/4 11 körül értünk, nekünk pedig 11-re volt időpontunk, de mivel rajtunk kívül senki nem járt már arra, mehettünk egyből a Mikuláshoz.
Amíg megvettük a jegyeket, a gyerekek körbenéztek az udvaron, ahol láthatták a Mikulás szánját, szarvasait, és fényképezkedhettek.
Aztán indultunk befelé ... a Mikulás szobája előtti szobába ültettek le minket, ahol énekszóval vártuk. Aztán amikor megjelent, énekeltek neki tovább, vers is elhangzott, majd következett az ajándékozás. Nem számítottam rá, de ha belegondolok, hogy is lehetne a gyerekek szemében a Mikulás ajándékcsomag nélkül.
Ez után a Mikulás beinvitált minket a szobájába, ahol megfigyeltük, milyen sok levelet kapott az évek alatt a gyerekektől, és milyen különleges tárgyai vannak (régi telefon, messzelátó, amivel figyeli a gyerekeket). Kérdezni is lehetett tőle, de nem nagyon akartak, aztán minden gyereket lefényképeztem vele. Máté nem nagyon akarta, de azért csak sikerült. A fényképezkedés után kicsit megbátorodtak, és kérdeztek, amire néha érdekes válaszokat kaptak, de nem tűnt fel nekik, hisz ők nem kételkednek a Télapóban.
A látogatás után öltözködött mindenki, Máté pedig tekert egy emlékérmét (mert természetesen belépéskor azonnal észrevette, hogy lehet - és ahol tehetjük, tekerünk. Ha van, 2 százasunk és 5 forintosunk :))
Andi manó volt a vezetőnk, aki először a Betlehemhez kísért minket. megnéztük, de mivel a mi falunkban is van felállítva, annyira nem nyűgözte le a gyerekeket. A következő állomásunk a "megyék fái" voltak. Minden megyének van egy fenyője, amire a megyéből érkezett gyerekek díszei kerülnek. A messze levő megyék fáin kevesebb dísz volt, ami érthető, de ez a gyerekeknek is feltűnt. Mi nem készültünk eléggé, mert nem vittünk díszt (csak a kolléganő volt évekkel ezelőtt, mi nem tudtuk, hogy kellene), de azért megnéztük, milyen díszek kerültek a fákra. Ötletet is loptunk, és megállapítottuk, hogy olyanok is vannak, amiket mi is csináltunk.
Következő állomásunk a játszóház volt, amit nagyon élveztek a gyerekek (mert a gyerekeknek ez kell). Egy nagy terem, tele játékokkal, és képeslapokat is lehetett készíteni. Sőt, a játék után közös táncolás is volt (persze Mátén kívül mindenki táncolt, és utánozta a manókat, de tudjuk, hogy Máté nem szereti a táncot). A teremben lehetett horgászni, célba dobni, labdán ugrálni, gólyalábon járni és más egyebeket is tenni, amiknek nem tudom a nevét.
A játszóház után egy másik játszóházba mentünk, ahol 2 ugráló és egy mászólabirintus várta a gyerekeket. Az a hely felidézhette bennük az Elevenparki élményeket, hisz hasonló elven működött. És úgy, mint ott, itt is nagyon jól érezték magukat.
A Mikulásnál tett látogatáskor nem gondoltam volna, hogy ki tudjuk tölteni az időnket, de mégis sikerült. 2 körül indultunk haza, és fél 4-kor érkeztünk meg. Hazafele nem volt gond, a gyerekek elkókadtak, elfáradtak, de azt hiszem, mindegyik élményekkel telve tért haza, egy csomó mesélnivalóval.
Képeket itt és itt lehet nézni a kirándulásunkról.
Idén kétségeink voltak afelől, hogy ez megvalósul, hisz az iskola már nem önkormányzati fenntartású. Mindegy, azért megpróbálkoztam, és felvetettem a polgármester-asszony előtt, és nagy örömömre igent mondott. Ami azt jelenti, hogy a gyerekek teljesen ingyen és bérmentve tehetik meg ezt a kirándulást. A jegy árát kifizetik, az útiköltséget pedig elszámolja a hivatal.
Szóval mehetünk ... igen ám, de mikor? A szervezkedésünk már november vége felé volt, így kérdéses volt, mikorra kapunk időpontot. Ami nem egyszerű, hisz egy busz van, ami szállítja a gyerekeket 2 napon úszni, versenyezni, színházba. Sok mindenhez kellett alkalmazkodni, többször telefonálni és változtatni az időponton, de végül dec. 18-ra sikerült időpontot kapnunk.
Gondoltam, majd valami kamuszöveggel előállok a gyerekeknek, hogy miért ilyen későn megyünk,hisz dec. 6.-a, Télapó napja igencsak régen volt, de semmit nem kérdeztek, elkönyvelték, bár tény, hogy nem volt nagyon idejük ezen gondolkodni, mert igyekeztük titkolni előttük.
Nem csak mi mentünk, hanem a kisbári tagintézményünkben tanuló 5 gyermek is. Velük jött a tanító nénijük, én mentem az enyémekkel + a napközis tanító nénijük és egy szülő.
Rendben elindultunk és oda is értünk hullámvasutas utakat magunk mögött tudva, és egy kis bökkenőt a megérkezés előtt kb. 2 perccel (pedig készültünk hányós gyerekre, de ez suttyomban, hirtelen jött).
1/4 11 körül értünk, nekünk pedig 11-re volt időpontunk, de mivel rajtunk kívül senki nem járt már arra, mehettünk egyből a Mikuláshoz.
Amíg megvettük a jegyeket, a gyerekek körbenéztek az udvaron, ahol láthatták a Mikulás szánját, szarvasait, és fényképezkedhettek.
Aztán indultunk befelé ... a Mikulás szobája előtti szobába ültettek le minket, ahol énekszóval vártuk. Aztán amikor megjelent, énekeltek neki tovább, vers is elhangzott, majd következett az ajándékozás. Nem számítottam rá, de ha belegondolok, hogy is lehetne a gyerekek szemében a Mikulás ajándékcsomag nélkül.
Ez után a Mikulás beinvitált minket a szobájába, ahol megfigyeltük, milyen sok levelet kapott az évek alatt a gyerekektől, és milyen különleges tárgyai vannak (régi telefon, messzelátó, amivel figyeli a gyerekeket). Kérdezni is lehetett tőle, de nem nagyon akartak, aztán minden gyereket lefényképeztem vele. Máté nem nagyon akarta, de azért csak sikerült. A fényképezkedés után kicsit megbátorodtak, és kérdeztek, amire néha érdekes válaszokat kaptak, de nem tűnt fel nekik, hisz ők nem kételkednek a Télapóban.
A látogatás után öltözködött mindenki, Máté pedig tekert egy emlékérmét (mert természetesen belépéskor azonnal észrevette, hogy lehet - és ahol tehetjük, tekerünk. Ha van, 2 százasunk és 5 forintosunk :))
Andi manó volt a vezetőnk, aki először a Betlehemhez kísért minket. megnéztük, de mivel a mi falunkban is van felállítva, annyira nem nyűgözte le a gyerekeket. A következő állomásunk a "megyék fái" voltak. Minden megyének van egy fenyője, amire a megyéből érkezett gyerekek díszei kerülnek. A messze levő megyék fáin kevesebb dísz volt, ami érthető, de ez a gyerekeknek is feltűnt. Mi nem készültünk eléggé, mert nem vittünk díszt (csak a kolléganő volt évekkel ezelőtt, mi nem tudtuk, hogy kellene), de azért megnéztük, milyen díszek kerültek a fákra. Ötletet is loptunk, és megállapítottuk, hogy olyanok is vannak, amiket mi is csináltunk.
Következő állomásunk a játszóház volt, amit nagyon élveztek a gyerekek (mert a gyerekeknek ez kell). Egy nagy terem, tele játékokkal, és képeslapokat is lehetett készíteni. Sőt, a játék után közös táncolás is volt (persze Mátén kívül mindenki táncolt, és utánozta a manókat, de tudjuk, hogy Máté nem szereti a táncot). A teremben lehetett horgászni, célba dobni, labdán ugrálni, gólyalábon járni és más egyebeket is tenni, amiknek nem tudom a nevét.
A játszóház után egy másik játszóházba mentünk, ahol 2 ugráló és egy mászólabirintus várta a gyerekeket. Az a hely felidézhette bennük az Elevenparki élményeket, hisz hasonló elven működött. És úgy, mint ott, itt is nagyon jól érezték magukat.
A Mikulásnál tett látogatáskor nem gondoltam volna, hogy ki tudjuk tölteni az időnket, de mégis sikerült. 2 körül indultunk haza, és fél 4-kor érkeztünk meg. Hazafele nem volt gond, a gyerekek elkókadtak, elfáradtak, de azt hiszem, mindegyik élményekkel telve tért haza, egy csomó mesélnivalóval.
Képeket itt és itt lehet nézni a kirándulásunkról.
2013. november 23., szombat
Korcsolyázás
Az iskolában szerveződött egy 4 alkalmas korcsolyázás, havi egy lebontásban, szombati napokon. Máté már évek óta várja, hogy mikor mehet korcsolyázni, úgyhogy lelkesen jelentkezett, több kis osztálytársával együtt. Meg is telt a busz jelentkezőkkel, Kaposvárra mentek, ahova 3 tanár kísérte őket. Ők segítettek nekik a jégen is. Korcsolyát béreltünk neki az első alkalommal, mert ugyan vettünk egy használtat (frankót találtam neki a turiban: 33-tól 36-osig állíthatót), de nem volt éle, meg kellett éleztetni.
Nagyon tetszett Máténak, lelkesen mesélt róla este, örült, hogy kapaszkodás nélkül is sikerült neki. Azonban esés nélkül nem úszta meg: esett többször, mindkét térde lila volt, a fejét is beverte, és a korcsolya mindkét bokáját feltörte. De sebaj, legközelebb is szeretne menni.
Amikor azonban leszállt a buszról, nem nézett valami jól ki, és a könnye is kijött, mert neki fáj a hasa. Hányás is lett a dolog vége, de nem tudtam eldönteni, hogy a busz vagy az esetleges esés miatt-e.
Szerencsére nem lett semmi más baj, pihent egy kicsit, jobban lett, úgyhogy csak a busz viselte meg egy kicsit. Hátrébb ült, nem is evett, biztos összerázta a kis gyomrát. Decemberben, karácsony előtt jöhet a következő forduló!
Nagyon tetszett Máténak, lelkesen mesélt róla este, örült, hogy kapaszkodás nélkül is sikerült neki. Azonban esés nélkül nem úszta meg: esett többször, mindkét térde lila volt, a fejét is beverte, és a korcsolya mindkét bokáját feltörte. De sebaj, legközelebb is szeretne menni.
Amikor azonban leszállt a buszról, nem nézett valami jól ki, és a könnye is kijött, mert neki fáj a hasa. Hányás is lett a dolog vége, de nem tudtam eldönteni, hogy a busz vagy az esetleges esés miatt-e.
Szerencsére nem lett semmi más baj, pihent egy kicsit, jobban lett, úgyhogy csak a busz viselte meg egy kicsit. Hátrébb ült, nem is evett, biztos összerázta a kis gyomrát. Decemberben, karácsony előtt jöhet a következő forduló!
2013. november 3., vasárnap
Halottak napja
Ami nem is Halottak napján, hanem Mindenszentekkor volt, de a lényegen nem változtat: emlékeztünk azon szeretteinkre, akik már nincsenek köztünk.
Délelőtt anyunál voltam a gyerekekkel, akik teljesen meg voltak bolondulva, így már akkor megígértem nekik, hogy nem viszem ki őket. Apjuk sem jól kezeli ezen helyzeteket, semmi értelmét sem láttam, hogy feszítsük a húrt.
Hazamentünk, elaludtak a kicsik, Mátéval pedig mindannyian nekiálltunk öltözni. Anyós átjött vigyázni a kicsik álmát, mi pedig kimentünk a temetőbe. Máté nagy lelkesen várja minden évben ezt a napot, mert már kicsi korától kezdve érdekelte a gyertyagyújtás. Örömmel gyújtotta mindenhol a gyertyákat, mécseseket. Neki nem annyira az emlékezésről szól ez a nap, mert sajnos nem emlékszik senkire, aki kint fekszik. Emlékezhetne, de nem ... apu akkor halt meg, amikor Máté 9 hónapos volt. Nagyon szerette (mint minden gyereket), és nagyon-nagyon bánom, hogy nincs is róluk közös kép (csak amin apu a Télapó) de valahol egy rövid videót találtam azért. Lehetett volna több emlék is. A dédi (Bözsi dédi) pedig Máté 11 hónapos korában halt meg, hirtelen. Vele van pár kép, meg is néztük, de nem emlékszik. Hogy is emlékezne, amikor én is alig emlékszem a papáimra, holott elsős és 2.-as voltam, amikor meghaltak.
Az ő sírjuknál voltunk még, na meg az apósénál, de róla képet sem nagyon láttunk, nem ismertem én sem, mert fiatalon halt meg, Zsolti 2.-as korában.
Mire hazaértünk, a kicsik felkeltek, de egyáltalán nem készültek, vagy siránkoztak volna, hogy lemaradtak, én pedig nem bántam meg, hogy nem vittem ki őket. Kimegyünk majd nyugiban, amikor nem kell azon aggódni, hogy végigüvöltik a temetőt, hisztizve azon, hogy ki gyújtja a gyertyát. Viszünk virágot, és elég lesz az az emlékezés is nekik.
Délelőtt anyunál voltam a gyerekekkel, akik teljesen meg voltak bolondulva, így már akkor megígértem nekik, hogy nem viszem ki őket. Apjuk sem jól kezeli ezen helyzeteket, semmi értelmét sem láttam, hogy feszítsük a húrt.
Hazamentünk, elaludtak a kicsik, Mátéval pedig mindannyian nekiálltunk öltözni. Anyós átjött vigyázni a kicsik álmát, mi pedig kimentünk a temetőbe. Máté nagy lelkesen várja minden évben ezt a napot, mert már kicsi korától kezdve érdekelte a gyertyagyújtás. Örömmel gyújtotta mindenhol a gyertyákat, mécseseket. Neki nem annyira az emlékezésről szól ez a nap, mert sajnos nem emlékszik senkire, aki kint fekszik. Emlékezhetne, de nem ... apu akkor halt meg, amikor Máté 9 hónapos volt. Nagyon szerette (mint minden gyereket), és nagyon-nagyon bánom, hogy nincs is róluk közös kép (csak amin apu a Télapó) de valahol egy rövid videót találtam azért. Lehetett volna több emlék is. A dédi (Bözsi dédi) pedig Máté 11 hónapos korában halt meg, hirtelen. Vele van pár kép, meg is néztük, de nem emlékszik. Hogy is emlékezne, amikor én is alig emlékszem a papáimra, holott elsős és 2.-as voltam, amikor meghaltak.
Az ő sírjuknál voltunk még, na meg az apósénál, de róla képet sem nagyon láttunk, nem ismertem én sem, mert fiatalon halt meg, Zsolti 2.-as korában.
Mire hazaértünk, a kicsik felkeltek, de egyáltalán nem készültek, vagy siránkoztak volna, hogy lemaradtak, én pedig nem bántam meg, hogy nem vittem ki őket. Kimegyünk majd nyugiban, amikor nem kell azon aggódni, hogy végigüvöltik a temetőt, hisztizve azon, hogy ki gyújtja a gyertyát. Viszünk virágot, és elég lesz az az emlékezés is nekik.
Elsősök avatása
Nem most volt, hanem még szeptember végén, de ez nem maradhat ki.
Évek óta, minden szeptemberben az iskolánkban megrendezésre kerül az elsősök köszöntése, avatása. Ekkor az 5. osztályosok rövid vetélkedőt szerveznek az elsősöknek, a kicsik pedig teljesítik a feladatokat, ami által az iskola teljes jogú tagjai lesznek.
Tavalyi gyerekeim szervezték az idei gyerekeimnek, és ők már tavaly nagyon várták ezt a pillanatot.
Barbi néni segítségével összeállították a feladatokat, amiket csoportokba szerveződve kellett végrehajtani. Semmi esetre sem szerettem volna, ha gyerek választ maga mellé gyereket, így előre csoportokba rendeztem őket: legyen köztük ügyesebb és kevésbé ügyes is. 3 csoport lett 5-5-4-es csapatlétszámmal. Egy kisgyerek hiányzott, egy pedig focizni ment.
Nagy lelkesedéssel várták a gyerekek, és kissé megilletődve jöttek ki velem az aulába, hisz azért mégiscsak a nagy ötödikesek rendezték nekik, és az összes alsós osztály őket figyelte, nekik szurkolt vagy épp rajtuk nevetett.
Több feladat várta a csapatokat (nem sorrendben, és lehet, marad is ki):
1. Meseszereplőket kellett felismerni meghatározás alapján. Máté nagyon ügyesen és bátran jelentkezett, majd mondta a megfejtéseket ... nem is kellett volna jelentkezni, de valami miatt mind ezt tette (bezzeg órán azért jár a szájuk). Nem volt hát hiábavaló a sokféle esti mese, amit az évek folyamán hallott, és bizony ő volt a legügyesebb, aki a legtöbbet tudta. Na meg a legbátrabb is ő volt, ami nem tudom, köszönhető-e annak, hogy többször volt az iskolában, ill. hogy én is ott voltam. Biztosabbnak érezheti a helyet, mint a többi gyer4ek (mert ugye ez az esemény még eléggé év elején volt).
2. Puzzle kirakása volt. ez is nagyon tetszett nekik.
3. Papírból kivágott almákat dugtak el a nagyok az aula területén, amit a kicsiknek meg kellett keresniük. Ebben nagy szerepe volt a szerencsének is, na meg a figyelmességnek. Nem tudom, melyik játszott nagyobb szerepet, de ebben a feladatban is Mátéék szerezték a legtöbb pontot: köszönhetően annak, hogy Máté először találta meg azt a rejtekhelyet, ahova sok-sok alma került: az ablakpárkányon, a függönyök mögött.
Én meg nagy lelkesen fényképeztem végig, és dokumentáltam az eseményeket, úgyhogy nem is láttam, ki mennyit szerzett, csak összeszámoláskor.
4. Mozgásosabb feladat is volt: pókjárásban, zsámolyba dobásban, miegyebekben mérték össze tudásukat a gyerekek. A jó hangulat nem hiányzott itt sem.
A jutalmazás pedig teljesen egyforma volt: minden kisgyerek kapott egy érmet, mely bizonyítja, hogy ők bizony már az Andocsi Szent Ferenc Ált. Isk. teljes jogú tanulói, hisz a próbákat kiállták, és egy eregethető sárkánnyal is gazdagabb lett mindenki.
Amit Máté ki is próbált azóta egy szelesebb napon.
Képek itt nézhetők.
Évek óta, minden szeptemberben az iskolánkban megrendezésre kerül az elsősök köszöntése, avatása. Ekkor az 5. osztályosok rövid vetélkedőt szerveznek az elsősöknek, a kicsik pedig teljesítik a feladatokat, ami által az iskola teljes jogú tagjai lesznek.
Tavalyi gyerekeim szervezték az idei gyerekeimnek, és ők már tavaly nagyon várták ezt a pillanatot.
Barbi néni segítségével összeállították a feladatokat, amiket csoportokba szerveződve kellett végrehajtani. Semmi esetre sem szerettem volna, ha gyerek választ maga mellé gyereket, így előre csoportokba rendeztem őket: legyen köztük ügyesebb és kevésbé ügyes is. 3 csoport lett 5-5-4-es csapatlétszámmal. Egy kisgyerek hiányzott, egy pedig focizni ment.
Nagy lelkesedéssel várták a gyerekek, és kissé megilletődve jöttek ki velem az aulába, hisz azért mégiscsak a nagy ötödikesek rendezték nekik, és az összes alsós osztály őket figyelte, nekik szurkolt vagy épp rajtuk nevetett.
Több feladat várta a csapatokat (nem sorrendben, és lehet, marad is ki):
1. Meseszereplőket kellett felismerni meghatározás alapján. Máté nagyon ügyesen és bátran jelentkezett, majd mondta a megfejtéseket ... nem is kellett volna jelentkezni, de valami miatt mind ezt tette (bezzeg órán azért jár a szájuk). Nem volt hát hiábavaló a sokféle esti mese, amit az évek folyamán hallott, és bizony ő volt a legügyesebb, aki a legtöbbet tudta. Na meg a legbátrabb is ő volt, ami nem tudom, köszönhető-e annak, hogy többször volt az iskolában, ill. hogy én is ott voltam. Biztosabbnak érezheti a helyet, mint a többi gyer4ek (mert ugye ez az esemény még eléggé év elején volt).
2. Puzzle kirakása volt. ez is nagyon tetszett nekik.
3. Papírból kivágott almákat dugtak el a nagyok az aula területén, amit a kicsiknek meg kellett keresniük. Ebben nagy szerepe volt a szerencsének is, na meg a figyelmességnek. Nem tudom, melyik játszott nagyobb szerepet, de ebben a feladatban is Mátéék szerezték a legtöbb pontot: köszönhetően annak, hogy Máté először találta meg azt a rejtekhelyet, ahova sok-sok alma került: az ablakpárkányon, a függönyök mögött.
Én meg nagy lelkesen fényképeztem végig, és dokumentáltam az eseményeket, úgyhogy nem is láttam, ki mennyit szerzett, csak összeszámoláskor.
4. Mozgásosabb feladat is volt: pókjárásban, zsámolyba dobásban, miegyebekben mérték össze tudásukat a gyerekek. A jó hangulat nem hiányzott itt sem.
A jutalmazás pedig teljesen egyforma volt: minden kisgyerek kapott egy érmet, mely bizonyítja, hogy ők bizony már az Andocsi Szent Ferenc Ált. Isk. teljes jogú tanulói, hisz a próbákat kiállták, és egy eregethető sárkánnyal is gazdagabb lett mindenki.
Amit Máté ki is próbált azóta egy szelesebb napon.
Képek itt nézhetők.
2013. október 13., vasárnap
Világnapok, megemlékezések
Mint az iskolák többségében, vagy minden iskolában, nálunk is vannak megemlékezések különböző fontos eseményekről. A legfontosabbak a nagy nemzeti ünnepeink, amiknek tiszteletére ünneplőbe is öltözünk, de apróbbak is vannak, amik színesítik az iskolai életünket.
Minden év elején ki van osztva, hogy melyik pedagógus melyik műsorért lesz a felelős, és azt igyekszünk minél színesebbé tenni.
Az első világnap a zenei (okt.1.) volt, amiről megemlékeztünk az iskolában. Igaz, hogy a műsor hossza miatt ráment egy óra (aminek a feszített tanterv miatt annyira nem örültem, de a műsor kárpótolt minket az biztos, és végül a matekkal sem maradtunk el). A zenei világnap felelőse az ének tanárnő volt, aki a szüreti műsorra való készülés mellett ide is teljes szívvel próbált. Mert próbálni kellett sokat ahhoz, hogy a műsor ilyen emlékezetes legyen.
Volt pár információ magáról a világnapról, a zene fontosságáról életünkben, de a főszerep mégis a zenéé volt. Nagyon színvonalas produkciót adtak elő tanártársaink (énektanár, hegedűtanár, és a technikatanár is beszállt nagybőgőzni) és a gyerekek is készültek (4.-esek, és külön a felsősök). A népdaloktól kezdve a szolmizációs éneken át eljutottunk a mai kor zenéjéig, ami még jobban felhívta figyelmünket a zene sokszínűségére, hogy mindenki megtalálhatja a hozzá illő műfajt. De a zene az kell!
A felsősök Cozombolis: A zenétől felforr a vérem című számát énekelték el, amiből Máténak annyi maradt meg, hogy miért éneklik azt, hogy "jobb adni, mint kapni", amikor kapni sokkal jobb :)
(Egyébként minden zokszó nélkül végighallhatta a műsort, ami ugye azért nagy szó, mert nagyon nem bírja a zenét, ritmusérzéke se nagyon van, bár az énekórán azt veszem észre, hogy ha lassan is, de azért barátkozik :))
Egy kis ízelítő itt nézhető.
A másik világnap az állatok világnapja volt (okt.4.), amiről egy nagyszünetben emlékeztünk meg egy kis tudnivalóval, verssel, képekkel, könyvekkel, ritka képek vetítésével. Persze a legnagyobb sikere a vetítésnek volt, a kicsik (Máté is) árgus szemekkel figyelték, mikor következik vadállat, vagy érdekes, szokatlan kép. És hüledeztek, csodálkoztak, aminek hallható jele is volt. Noémi néni hordozható memóriajátékot is csináltatott erre az alkalomra, állatok képeivel, aminek sikere volt még délután a napköziben is.
Ez a megemlékezés azonban nem a napján volt, hisz közben még egy névadó ünnepélyünk és egy aradi vértanúkról való megemlékezésünk is volt. Előző okt. 3.-án utóbbi okt. 4.-én reggel.
Programoknak nem voltunk híján, az biztos, és eztán sem leszünk, mert kedden a 4.-esek íjászkodni fognak, szerdán pedig egészségnap lesz. Mi kis elsősök pedig hétfő délután köszöntjük először a szülinaposainkat.
Minden év elején ki van osztva, hogy melyik pedagógus melyik műsorért lesz a felelős, és azt igyekszünk minél színesebbé tenni.
Az első világnap a zenei (okt.1.) volt, amiről megemlékeztünk az iskolában. Igaz, hogy a műsor hossza miatt ráment egy óra (aminek a feszített tanterv miatt annyira nem örültem, de a műsor kárpótolt minket az biztos, és végül a matekkal sem maradtunk el). A zenei világnap felelőse az ének tanárnő volt, aki a szüreti műsorra való készülés mellett ide is teljes szívvel próbált. Mert próbálni kellett sokat ahhoz, hogy a műsor ilyen emlékezetes legyen.
Volt pár információ magáról a világnapról, a zene fontosságáról életünkben, de a főszerep mégis a zenéé volt. Nagyon színvonalas produkciót adtak elő tanártársaink (énektanár, hegedűtanár, és a technikatanár is beszállt nagybőgőzni) és a gyerekek is készültek (4.-esek, és külön a felsősök). A népdaloktól kezdve a szolmizációs éneken át eljutottunk a mai kor zenéjéig, ami még jobban felhívta figyelmünket a zene sokszínűségére, hogy mindenki megtalálhatja a hozzá illő műfajt. De a zene az kell!
A felsősök Cozombolis: A zenétől felforr a vérem című számát énekelték el, amiből Máténak annyi maradt meg, hogy miért éneklik azt, hogy "jobb adni, mint kapni", amikor kapni sokkal jobb :)
(Egyébként minden zokszó nélkül végighallhatta a műsort, ami ugye azért nagy szó, mert nagyon nem bírja a zenét, ritmusérzéke se nagyon van, bár az énekórán azt veszem észre, hogy ha lassan is, de azért barátkozik :))
Egy kis ízelítő itt nézhető.
A másik világnap az állatok világnapja volt (okt.4.), amiről egy nagyszünetben emlékeztünk meg egy kis tudnivalóval, verssel, képekkel, könyvekkel, ritka képek vetítésével. Persze a legnagyobb sikere a vetítésnek volt, a kicsik (Máté is) árgus szemekkel figyelték, mikor következik vadállat, vagy érdekes, szokatlan kép. És hüledeztek, csodálkoztak, aminek hallható jele is volt. Noémi néni hordozható memóriajátékot is csináltatott erre az alkalomra, állatok képeivel, aminek sikere volt még délután a napköziben is.
Ez a megemlékezés azonban nem a napján volt, hisz közben még egy névadó ünnepélyünk és egy aradi vértanúkról való megemlékezésünk is volt. Előző okt. 3.-án utóbbi okt. 4.-én reggel.
Programoknak nem voltunk híján, az biztos, és eztán sem leszünk, mert kedden a 4.-esek íjászkodni fognak, szerdán pedig egészségnap lesz. Mi kis elsősök pedig hétfő délután köszöntjük először a szülinaposainkat.
2013. október 12., szombat
Itthon vagy! Magyarország szeretlek!
Nagy szervezkedés előzte meg idén a szüreti felvonulást. Volt, hogy az ovis, volt, hogy az iskolai szülői munkaközösség szervezte, most azonban az "Itthon vagy! Magyarország szeretlek!" pályázaton az önkormányzat is indult, így a falu apraja és nagyja közösen szervezte az önkormányzattal és az ovis és iskolai szülői munkaközösséggel közösen. Már a tervezésben is aktívan részt vettem én is a többi anyukával együtt, és a tűztáncot is gyakoroltuk másnapra. De haladjunk csak sorjában!
A dátum adott volt, mert a pályázó településeken egy időben, szept. 28-án kellett megtartani a szüreti felvonulást, és 29-én a Szent Mihály napi tűzgyújtást.
Ezen pályázatnak köszönhetően több környező településen is ezen a napon volt a felvonulás, de jobban tartottunk a bál résztvevőinek számától. sajnos volt már példa rá, hogy nagyon kevesen voltak a bálban, pedig nem magunknak, a gyerekeknek gyűlt a pénz (belépő, tombola, miegyebek).
A felvonulás előtt 1 órakor műsor volt a pályán, ahol felléptek az ovisok, a nyugdíjasok, iskolás néptáncosok, Szálka együttes (néptánc), majd bemutatták a bírót és a bírónét, végül a kisbíró kidobolta és felolvasta az előző év eseményeit. Közben mi, az anyukák nagy lelkesen kínáltuk pogácsával, itallal -népviseletes, díszes ruháinkban- a nézőket. A műsor után lovaskocsikra, traktorokra szálltunk (kocsi sajnos nem volt sok, de ennek ellenére a felvonulás résztvevői elég sokan voltak: volt, aki felcicomázott autóval, volt, aki kistraktorral szállt be a menetbe. A táncoló gyerekek, mi és a zenekar pedig nagy traktor pótkocsiján ültünk, és jártuk végig a falut. Minden utcában megálltunk, táncoltak a gyerekek, kínáltak az anyukák, de volt olyan hely, ahol süteménnyel vártak minket a ház elé kiülve.
Máté jött velem, Samu pedig a mi utcai megállónknál szállt fel. Nagyon élvezték a kocsikázást, bár Máténak az nem annyira tetszett, hogy a zenekar mellett foglaltunk helyet, Samunak viszont annál inkább!
Hamar a végére értünk, mindenkinek volt ideje pihenni kicsit a bál előtt.
Zsolti szülinapi bulin volt délután, csak reménykedni mertem, hogy időben hazaér, és olyan állapotban, hogy tudjunk menni a bálba, hisz számítottak rám a tombola árulásánál, de úgy beszéltük, hogy a szendvicseknél is váltva leszünk.
Gyerekek vacsiztak, fürödtek, lefeküdtek aludni (nagyok a mamával, Pepi velem), aztán miután ki tudtam osonni én is összekészülődtem és indultunk. Sajnos amikor odaértünk még elég kevesen voltak, pedig már 1/4 10 volt, de aztán szerencsére sokan összegyűltek, közel 150 jegyet adtunk el. A zenekar önmagához hűen nagyon jól zenélt, nagyon jól éreztük magunkat, sokat táncoltunk, amikor kellett, akkor pedig a bejáratnál álltam, vagy a szendvicsek közé kerültem rövid időre. Aztán a tombolát árultuk és húztuk. Ez elég jól elnyúlt, már fél 3 volt, mire a végére értünk. Táncoltunk még párat, aztán elmentünk haza, hiszen reggel a gyerekek nem alszanak tovább, mint szoktak. Nehezen bírom én az éjszakázást, de nagyon jó volt kicsit kimozdulni.
Másnap 11-re mentünk takarítani, szerencsére voltunk elegen, így egy óra alatt minden újra ragyogott.
Vasárnap este még egy felvonás várt minket ... (vagyis engem és a fellépőtársaimat, mert Zsolti délután dolgozott). A Szent Mihály napi tűzgyújtás okozott napközben némi izgalmat, mert az időjárás nem kedvezett nekünk: esett az eső, fújt a szél. A mi tűztáncunkat viszont már a szél is tönkre tudta volna tenni. 9-kor kezdődött, nagyon igyekeztem, mert Pepcsi nehezen aludt csak el. De odaértem, és a műsorokat is meg tudtam még hallgatni. Palotással kezdődött, aztán énekeltek az iskolások, a nyugdíjasok, a férfikórus (ami előtte pár héttel alakult), majd táncoltuk mi a tűztáncunkat. Jól sikerült :)
Tűzgyújtás is lett, igaz, az eső szakadt, de ez nem akadályozott meg minket ;)
Képek innen nézhetők
A kisbíró szövege pedig ez volt
Műsorok: szüreti: ovisok Ovisok 2 alsósok felsősök felsősök 2 felsősök 3 lányok nyugdíjasok zenészek Szálka kisbíró
Mihály napi: köszöntő palotás iskolások nyugdíjasok férfikórus tűztánc
A dátum adott volt, mert a pályázó településeken egy időben, szept. 28-án kellett megtartani a szüreti felvonulást, és 29-én a Szent Mihály napi tűzgyújtást.
Ezen pályázatnak köszönhetően több környező településen is ezen a napon volt a felvonulás, de jobban tartottunk a bál résztvevőinek számától. sajnos volt már példa rá, hogy nagyon kevesen voltak a bálban, pedig nem magunknak, a gyerekeknek gyűlt a pénz (belépő, tombola, miegyebek).
A felvonulás előtt 1 órakor műsor volt a pályán, ahol felléptek az ovisok, a nyugdíjasok, iskolás néptáncosok, Szálka együttes (néptánc), majd bemutatták a bírót és a bírónét, végül a kisbíró kidobolta és felolvasta az előző év eseményeit. Közben mi, az anyukák nagy lelkesen kínáltuk pogácsával, itallal -népviseletes, díszes ruháinkban- a nézőket. A műsor után lovaskocsikra, traktorokra szálltunk (kocsi sajnos nem volt sok, de ennek ellenére a felvonulás résztvevői elég sokan voltak: volt, aki felcicomázott autóval, volt, aki kistraktorral szállt be a menetbe. A táncoló gyerekek, mi és a zenekar pedig nagy traktor pótkocsiján ültünk, és jártuk végig a falut. Minden utcában megálltunk, táncoltak a gyerekek, kínáltak az anyukák, de volt olyan hely, ahol süteménnyel vártak minket a ház elé kiülve.
Máté jött velem, Samu pedig a mi utcai megállónknál szállt fel. Nagyon élvezték a kocsikázást, bár Máténak az nem annyira tetszett, hogy a zenekar mellett foglaltunk helyet, Samunak viszont annál inkább!
Hamar a végére értünk, mindenkinek volt ideje pihenni kicsit a bál előtt.
Zsolti szülinapi bulin volt délután, csak reménykedni mertem, hogy időben hazaér, és olyan állapotban, hogy tudjunk menni a bálba, hisz számítottak rám a tombola árulásánál, de úgy beszéltük, hogy a szendvicseknél is váltva leszünk.
Gyerekek vacsiztak, fürödtek, lefeküdtek aludni (nagyok a mamával, Pepi velem), aztán miután ki tudtam osonni én is összekészülődtem és indultunk. Sajnos amikor odaértünk még elég kevesen voltak, pedig már 1/4 10 volt, de aztán szerencsére sokan összegyűltek, közel 150 jegyet adtunk el. A zenekar önmagához hűen nagyon jól zenélt, nagyon jól éreztük magunkat, sokat táncoltunk, amikor kellett, akkor pedig a bejáratnál álltam, vagy a szendvicsek közé kerültem rövid időre. Aztán a tombolát árultuk és húztuk. Ez elég jól elnyúlt, már fél 3 volt, mire a végére értünk. Táncoltunk még párat, aztán elmentünk haza, hiszen reggel a gyerekek nem alszanak tovább, mint szoktak. Nehezen bírom én az éjszakázást, de nagyon jó volt kicsit kimozdulni.
Másnap 11-re mentünk takarítani, szerencsére voltunk elegen, így egy óra alatt minden újra ragyogott.
Vasárnap este még egy felvonás várt minket ... (vagyis engem és a fellépőtársaimat, mert Zsolti délután dolgozott). A Szent Mihály napi tűzgyújtás okozott napközben némi izgalmat, mert az időjárás nem kedvezett nekünk: esett az eső, fújt a szél. A mi tűztáncunkat viszont már a szél is tönkre tudta volna tenni. 9-kor kezdődött, nagyon igyekeztem, mert Pepcsi nehezen aludt csak el. De odaértem, és a műsorokat is meg tudtam még hallgatni. Palotással kezdődött, aztán énekeltek az iskolások, a nyugdíjasok, a férfikórus (ami előtte pár héttel alakult), majd táncoltuk mi a tűztáncunkat. Jól sikerült :)
Tűzgyújtás is lett, igaz, az eső szakadt, de ez nem akadályozott meg minket ;)
Képek innen nézhetők
A kisbíró szövege pedig ez volt
Műsorok: szüreti: ovisok Ovisok 2 alsósok felsősök felsősök 2 felsősök 3 lányok nyugdíjasok zenészek Szálka kisbíró
Mihály napi: köszöntő palotás iskolások nyugdíjasok férfikórus tűztánc
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)