Zsolti telefont vett magának pár hónapja épp annyi pénzért, amennyibe egy ilyen jobb agyféltekés rajztanfolyam kerül. Megbeszéltük, hogy ami neki a telefon, az nekem ez a tanfolyam lesz. Mert megengedhetem magamnak ...
Rettentően vártam ... és nem csalódtam! Szuper volt!
Siófok, 2014. jún. 30.- júl. 3. rajztanfolyam.com
1. nap: Legelső feladatunk- még a bemutatkozás előtt, minden instrukció nélkül, az alapján amit eddig tudtunk- négy rajz elkészítése volt: 1. Önarckép, 2. Választott portré, 3. Egy személy emlékezetből, 4. Kéz-rajz.
Na nem mondom, hogy valamelyest nem tudok rajzolni, hisz végtére is vizuális nevelés a műveltség-területem, de azért mégis ... az emlékezetből rajzolás soha nem tartozott a kedvenceim közé. De ennek ellenére minden zokszó nélkül teljesítettem/ teljesítettük ezt a feladatot.
Ezután következett a bemutatkozás, ami ebédszünetig elhúzódott, mert elég sokan, kb. 20-an vagyunk, és nem csak száraz bemutatkozás volt, hanem hozzá is fűztek a bemutatkozásokhoz néhány tanfolyammal kapcsolatos dolgot.
Aztán ebéd után kezdődött a rajzolás. Ez számomra nem volt teljesen ismeretlen, hisz 2 éve nyáron egyszer én már nekiálltam ennek: letöltöttem a könyvet és a munkafüzetet, és el is kezdtem olvasni, rajzolni, de aztán idő hiányában abbamaradt. Mert a könyvet olvasni kell, a feladatokat értelmezni, és nincs, aki szóljon, ha elakadsz. A tanfolyamon viszont elmondták az instrukciókat, hogy mire kell és hogyan figyelni, és ha valami nehezebben ment, akkor pár szóval segítettek.
Nagyon pozitív volt egyébként az egész légkör: ami tölti az embert. Többször hangoztatta Kitti és Mariann is, hogy ők nem kritizálnak, sem pozitív, sem negatív értelemben, mert nem az a cél. Nem tökéletesen és hibátlanul kell rajzolni, hanem szívesen, lelkesedéssel. Nem nekik kell, hogy tetsszen a rajz, hanem minket kell, hogy elégedettséggel töltsön el. Akkor is, ha nem tökéletes. Azt kell érezzük, hogy akkor, abban a percben az úgy tökéletes. még ha nem is az. Ha tudjuk, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk a cél érdekében, akkor igenis legyünk elégedettek :)
Egyébként az is igaz, hogy a rajzos jótanácsok mellett (pl. szem, portréknál), az egész tanfolyamon a hangsúly a kikapcsolásról, a felszabadultságról, a tevékenység élvezetéről, a pozitív hozzáállásról szólt. Több videót is megnéztünk a pozitív beállítottságról, melyek lényege az volt, ha nem adod fel és kitartó vagy, akkor mindenre, de tényleg mindenre képes vagy. Legyen szó egy rajzról, fogyásról, vagy épp betegségből való meggyógyulásról.
Visszatérve az első nap délutánjára: azzal kezdtük, ami később is végigkísért minket: fejtetőn rajzolás, és vonalak. Kaptunk egy képet, amiből 2 centis sávot láttunk. Nem tudtuk, hogy mi van a képen (mert nem is kell tudni, mit rajzolunk ... mindig csak vonalakat, foltokat rajzolunk. Világosabbat, sötétebbet, árnyaltat, kisebbet, nagyobbat. De nem kezet, szemet, orrot vagy akármit. Ez egy nagyon fontos dolog, hogy el tudjunk vonatkoztatni az agyunkban a megszokott sztereotípiáktól. Semmit nem úgy rajzolunk, ahogy megszoktuk, hanem nagyon apró részletekben gondolkodunk. Ezért volt a letakarás (később is, pl. a portrénál nem az egészet néztük, hanem takartunk, és a látott részletnél is mindig csak egy kicsi vonalra, foltra koncentráltunk. Nem csoda, ha egy porté, kb 3 óra alatt készült el. De tudjuk: jó munkához idő kell. (Többször megjegyeztem a tanfolyam során, hogy az én meglátásom szerint nagyon sok olyan gyerek van, aki emiatt nem képes rajzolni: mert rögtön akarná az eredményt. Egy rajzórán is iszonyatosan nehéz (nagyobbak, pl. 6.-as) rávenni, hogy egész órán dolgozzon. Nem tud addig mit kezdeni a lappal és a ceruzával. pedig lehet.
Ami tehát előttünk volt: egy kép, amiből két centis sávot láttunk, tehát vonalakat. Figyelni kellett hogy melyik vonal hol kezdődik, hol ér véget, merre tart, milyen vastag Rajzoltunk így egy Picasso képet és egy asszony portréját. Ezt a fejtetőn rajzolást kipróbáltam már korábban a hatodikosokkal, de nem nagyon voltak partnerek: küzdött a bal agyféltekéjük rendesen (nem látták értelmét, hülyeségnek tűnt). de mégis születtek lovak, amit egyébként nem tudtak volna lerajzolni. Persze mint mindennek, ennek is a gyakorlás jót tesz, mert az ember szeme hozzászokik, hogy mire figyeljen.
Nagyon fontos tényező volt a vakkontúr rajzolása: sokszor csináltuk, nem szerettük, de az agyunknak kellett, hogy kicsit lecsillapodjunk, lassítsunk és csak a feladatra, az adott vonalra szenteljük teljes figyelmünket. Klasszikus zene is szólt végig, ami tudat alatt ellazít, még akkor is, ha egy idő után nem is hallottuk.
Még az első napon megtörtént ez első olyan rajz, ahol már árnyékoltunk, és sok figyelmet szenteltünk neki: egy cipőnek. És meglepő módon, de már a cipők is jó sikerültek (én annyira nem voltam elégedett). A tanfolyam végén szervezett kiállításnak már ezek is szereplői voltak.
2. nap: A nap témája a negatív tér, negatív terek voltak ... más látásmódot adott nekünk. Mire figyelj, mire ne, mi a fontos. Mert az agyunk mindig valamit akar rajzolni: pl. széket. De ekkor a széket nem úgy rajzoltuk, ahogy szoktuk, hanem a negatív tereket a szék vonalai között. Pl. a támlája közti teret, téglalapokat rajzoltunk, azok vonalaira, egymáshoz való viszonyára figyeltünk. Ugyanaz a vonal, mit a támla vonala, de nem a támlára, hanem a mögötte lévő térre összpontosítva. Ekkor fekete-fehér képek születtek, mintha megvilágítanánk egy tárgyat, és a csak a falra vetített árnyékát rajzolnánk le. Több ilyen feladat volt: A Gondolkodó-ról, székről, levelekről is készült ilyen kép.
Aztán egy vakkontúr után odafigyelve kellett lerajzolni a kezünket. Nekem tetszett ez a feladat, mert általánosban, felsőben is rajzoltunk többször ilyet (persze akkor nem tetszett, de most már bele tudtam igazán mélyedni). Az ez utáni feladat annyira nem volt begyere ... bár ilyet vagy hasonlót (összegyűrt papír) is rajzoltunk általánosban, de ez nagyon nehéz, vagy értelmetlennek látja csak az agyam. Itt hófehér rongy volt ... tetézte a nehézséget, hogy épp ablak előtt ültem, ahol minden egyes függöny-libbenésnél változott az árnyék.
Minden nagyobb feladat után kirakták az összes rajzot, és gyönyörködtünk. Általános jellemző volt, hogy a másikét jobban tudjuk értékelni, mint a sajátunkat. Igaza volt Mariannának akkor, amikor azt mondta, hogy mennyire nehezen fogadjuk el, ha bárki jót mond rólunk és dicsér. Tetszik a szívünknek, a lelkünknek, de mindig visszakozunk ... hogy itt és itt nem jó, lehetne javítani. Pedig az ott és akkor tényleg úgy tökéletes. Mert abban a munkafolyamatban ez volt a legtöbb, amit ki tudtunk hozni magunkból. Fogadjuk el mindig azt az állapotot, amiben épp vagyunk egy folyamatban- ezt Kitti hangoztatta többször. És ez nem a rajzról szólt. Fogadjuk el magunkat, a munkánkat, és ne másnak akarjunk megfelelni, ne azt akarjuk, hogy másnak tetsszen a rajzunk. Mi magunk kell, hogy jól érezzük magunkat a tevékenység közben (legyen az rajzolás, festés, éneklés, főzés vagy épp takarítás), és csak nekem kell, hogy tetsszen a végeredmény. Ha másnak is tetszik, az egy plusz öröm, ha esetleg ki akarják állítani, az még több plusz, de soha ne ezért alkossunk ... csak magáért az élvezetért, amit közben érzünk. És az elégedettségért, hogy ezt én csináltam.
Nagyszerű gondolatok ... és ezek voltak a tanfolyam során a pluszok. Nem csak azt tanultuk, hogy hogyan rajzoljunk (vagyis hogy konkrétan hogyan azt annyira nem is), hanem ez a sok-sok pozitív megerősítés tette teljesen felejthetetlenné ezt a 4 napot.
Persze nekem maga a 4 nap nyugalom is hatalmas feltöltődés volt, és hogy ez a 4 nap épp így telt, azért tényleg hálás vagyok a sorsnak.
Bocs, mindig elkalandozok ... pedig még mindig ugyanarról írok: a rajztanfolyamról :)
A ruha volt a 2. nap végpontja, de kissé megnyugtattak minket: most nagyon mély vízbe lettünk dobva, hogy nagyon meg akarjuk figyelni az árnyékokat, a foltokat, következő munkáinknál viszont ennyire nem lesz szükségünk. Kevesebb is elég lesz.
És tényleg így is lett.
A 3. napon egy középkori férfiember profilját kellett lerajzolni, nagyon aprólékosan, minden részletre odafigyelve.
Fejtetőn még mindig, és nem arra figyelve, hogy milyen testrészt rajzolunk, hanem csak arra az egy vonalra, foltra koncentrálva, amit épp rajzolunk. Kételyekkel a fejemben álltam neki, de tettem a dolgom. Amikor pedig az arca kezdett kirajzolódni, egész jóképű pasi bukkant elő, és innen már nagyobb volt a lelkesedésem is. Láttam az alagút végét. Jól sikerült, és érdekes, hogy mindannyian ugyanazt a portrét rajzoltuk, mégis hányféle lett. És mind jó ...
Ezen a napon délután már csak egy feladatunk volt, igaz, az nagy falat. Az első napon lerajzolt választott portrét kellett újra lerajzolni, az eddigi tapasztalatainkat, tudásunkat felhasználva. Nagyon furcsa élmény volt, mert ez volt az első olyan alkotás, ahol nem kintről befelé, hanem belülről kifelé haladtunk a rajzolással: szemek, orr, száj, és csak utána a körvonal, az is csak segédvonalakkal.
A kidolgozott szemeknél azt éreztem, hogy ez akár egy állatnak a szeme is lehetne. 4 órányi munka után pedig meg is született az eredmény: egy kisfiú portréja. Jó lett, az arca kifejezetten tetszett, de a haja kívánnivalót hagyott és hagy maga után. Már az elején frusztrált a gyermek szőke, göndör haja ... nem csoda. És azóta is a hajjal van a legtöbb bajom. De dolgozom az ügyön.
Ezek a portrék kikerültek a falra az első napon készültek fölé. iszonyatos nagy különbségek voltak! Ha nem vagyok ott, és nem tudom, hogy én/mi csináltuk, majdhogynem el sem hiszem. pedig láttam már ilyen előtte-utána rajzokat a honlapon, de akkor még csak ámult az ember. Most azonban mi is benne voltunk nyakig.
A 4. napon csak egyetlen feladatunk volt: önarckép fénykép alapján. Persze nagy segítség egy grafit ceruzarajzhoz egy fekete-fehér kép, na meg erre nem annyi időnk volt, mint az első napi rajzra. Ez a feladat nekem sokkal jobban tetszett, mint a szőke, göndör hajú kisfiú rajzolása. Gondolom épp a szőke, göndör haja miatt. Az pedig, amikor felfedeztem, hogy te szent ég, tényleg én rajzoltam, és tényleg én nézek vissza a papírról, nagyon jó és furcsa érzés volt. Boldogság, hogy sikerült, képes vagyok rá!
A tanfolyam lezárásaképpen volt még videós, beszélgetős rész, aztán pedig egy rögtönzött kiállítás a munkáinkból, ahol a hívott családtagok is ámulhattak.
Nagyon jó volt ez a négy nap, igazi feltöltődés!
Az pedig, hogy lesz folytatása, nem kérdés: színes- és festőtanfolyam is várja a jelentkezésemet :) És ha nem is most, hanem jövő nyáron, de biztosan nem hiába várja.
Egy hete ért véget a tanfolyam, és azóta minden nap rajzoltam. 21 nap kell a rögzüléshez, és igyekszem jó úton haladni, hogy ez sikerüljön is. Készült azóta Máté-, Samu- és Peti-portré, madárka virágzó ágon és sas is. Bár ténylegesen nem, de ezek a rajzok, akkor így voltak tökéletesek: a rajzok.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anya. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. július 11., péntek
2014. június 16., hétfő
Osztálykirándulás
Már év elején megbeszéltük a szülőkkel, hogy az első osztálykiránduláson Patca elé, a Katica tanyára fog vezetni az utunk. Máté nagyon lelkesen várta, hisz mi már többször voltunk, és mindig nagyon jól érezte magát (köszönhető legfőképpen a nagy piros csúszdának).
Sajnos az egyik kislány, Kíra lebetegedett, így ő nem tudott velünk jönni, de rajta kívül minden kislurkó ott volt, legtöbben anyukástul.
Azt gondoltam, hogy majd az anyukák is kedvet kapnak, hisz egy csomó mindent felnőttek is kipróbálhatnak és használhatnak, de rajtam kívül csak 1-2 anyuka vállalta ezt be :(
A gyerekek viszont nagyon lelkesek voltak. Amikor odaértünk, tízóraizni szerettünk volna, persze a gyerekeket minden egyéb sokkal jobban érdekelte, mint a kaja. A Dino-gokartok kipróbálásával kezdtük, és a mellette levő játszótérre is szabadon mehettek a gyerekek. Szerencsére itt nem voltak még mások, amikor mi odaértünk, így szabadon mehettek. Szívesen kipróbálták a nagy járgányokat is, de nagyon tetszett nekik a játszótéren felállított "hinta", vagy minek nevezzem. Tányérhintára kellett felülni 4 gyereknek egymással szembe, és lehetett körbe tekerni, úgy mint a ringlist. Az egyik anyuka vállalta, hogy segít nekem és így a dupla erőtől nagyon jól pörögtek, forogtak a gyerekek. A képek mindent elárulnak egyébként.
Ezután megnéztük az állatokat (vagyis oda indultunk, de kicsit eltértünk az útiránytól, mert eltérített mindet egy kicsi gumis lecsúszópálya). Szinte minden gyerek csúszott, Ildi és én is ... Sokszor voltunk már Patcán, de ez eddig mindig kimaradt.
A kiszolgált járművek parkja volt a következő állomás, ahol a gyerekek beleülhettek a kombájnba, ifába, traktorba. Itt felállítottak egy permetezőkaput (vagy mit: ami nagy melegben vizet permetez). Nagy ötlet volt!
A várba mentünk ezután, de néhány szülő inkább a kávét választotta. A gyerekeknek viszont volt erejük felfele még futni is. Mindenki fent szaladgált a vár középső részén, majd önként és dalolva kalodába zártunk mindenkit. Sajnos, csak egyesével ... ;)
De volt jelentkező a deres kipróbálására is, és a ketrec sem maradhatott ki.
Ekkor már 11 óra volt, nagy meleg, ezért úgy döntöttünk, hogy a többi kinti programról lemondunk, és a benti élvezeteket választjuk.
A benti örömöt és boldogságot nehéz leírni ... csúszda csúszda hátán, lelkes, soha el nem fáradó gyerekek pedig :lépcsőn fel, csúszdán le - fülig érő szájjal. De jól érezték magukat a gyerek-játszóházban is, sőt felnőtt kíséretében a nagyoknak valót is kipróbálhatták.
A kék csúszdáról, a labdák közé szinte mindenki le mert csúszni, a nagy piros csúszdát azonban nem próbálta ki mindenki. Persze Máté, Áron és P. Kristóf legyőzték a félelmüket.
Egy ebéddel félbeszakítottuk ezt a boldogságot, de ebéd után még volt idő folytatni.
Senkit nem hallottam panaszkodni ezen nap miatt ...
Jövőre viszont - mivel már nagyobbak lesznek- egy kísérővel is simán bevállalom őket, bárhová is megyünk.
A készült képek itt megtekinthetők:
https://picasaweb.google.com/109339403226233389469/2014Jun?authkey=Gv1sRgCMWa3LKpnP6z1wE#6024070972223877250
https://picasaweb.google.com/szelandreacsilla/20140612OsztalykirandulasPatca2014?authuser=0&authkey=Gv1sRgCImrlLmCkbyV-QE&feat=directlink
Sajnos az egyik kislány, Kíra lebetegedett, így ő nem tudott velünk jönni, de rajta kívül minden kislurkó ott volt, legtöbben anyukástul.
Azt gondoltam, hogy majd az anyukák is kedvet kapnak, hisz egy csomó mindent felnőttek is kipróbálhatnak és használhatnak, de rajtam kívül csak 1-2 anyuka vállalta ezt be :(
A gyerekek viszont nagyon lelkesek voltak. Amikor odaértünk, tízóraizni szerettünk volna, persze a gyerekeket minden egyéb sokkal jobban érdekelte, mint a kaja. A Dino-gokartok kipróbálásával kezdtük, és a mellette levő játszótérre is szabadon mehettek a gyerekek. Szerencsére itt nem voltak még mások, amikor mi odaértünk, így szabadon mehettek. Szívesen kipróbálták a nagy járgányokat is, de nagyon tetszett nekik a játszótéren felállított "hinta", vagy minek nevezzem. Tányérhintára kellett felülni 4 gyereknek egymással szembe, és lehetett körbe tekerni, úgy mint a ringlist. Az egyik anyuka vállalta, hogy segít nekem és így a dupla erőtől nagyon jól pörögtek, forogtak a gyerekek. A képek mindent elárulnak egyébként.
Ezután megnéztük az állatokat (vagyis oda indultunk, de kicsit eltértünk az útiránytól, mert eltérített mindet egy kicsi gumis lecsúszópálya). Szinte minden gyerek csúszott, Ildi és én is ... Sokszor voltunk már Patcán, de ez eddig mindig kimaradt.
A kiszolgált járművek parkja volt a következő állomás, ahol a gyerekek beleülhettek a kombájnba, ifába, traktorba. Itt felállítottak egy permetezőkaput (vagy mit: ami nagy melegben vizet permetez). Nagy ötlet volt!
A várba mentünk ezután, de néhány szülő inkább a kávét választotta. A gyerekeknek viszont volt erejük felfele még futni is. Mindenki fent szaladgált a vár középső részén, majd önként és dalolva kalodába zártunk mindenkit. Sajnos, csak egyesével ... ;)
De volt jelentkező a deres kipróbálására is, és a ketrec sem maradhatott ki.
Ekkor már 11 óra volt, nagy meleg, ezért úgy döntöttünk, hogy a többi kinti programról lemondunk, és a benti élvezeteket választjuk.
A benti örömöt és boldogságot nehéz leírni ... csúszda csúszda hátán, lelkes, soha el nem fáradó gyerekek pedig :lépcsőn fel, csúszdán le - fülig érő szájjal. De jól érezték magukat a gyerek-játszóházban is, sőt felnőtt kíséretében a nagyoknak valót is kipróbálhatták.
A kék csúszdáról, a labdák közé szinte mindenki le mert csúszni, a nagy piros csúszdát azonban nem próbálta ki mindenki. Persze Máté, Áron és P. Kristóf legyőzték a félelmüket.
Egy ebéddel félbeszakítottuk ezt a boldogságot, de ebéd után még volt idő folytatni.
Senkit nem hallottam panaszkodni ezen nap miatt ...
Jövőre viszont - mivel már nagyobbak lesznek- egy kísérővel is simán bevállalom őket, bárhová is megyünk.
A készült képek itt megtekinthetők:
https://picasaweb.google.com/109339403226233389469/2014Jun?authkey=Gv1sRgCMWa3LKpnP6z1wE#6024070972223877250
https://picasaweb.google.com/szelandreacsilla/20140612OsztalykirandulasPatca2014?authuser=0&authkey=Gv1sRgCImrlLmCkbyV-QE&feat=directlink
2014. április 21., hétfő
Színházban jártunk
Minden évben szoktunk az iskolásokkal gyerke-bérletet venni a kaposvári Csiky Gergely színház előadásaira. Ez a bérlet 2 előadásra szól. Az egyik előadás, amit már januárban láttunk: A világszép nádszálkisasszony volt, amit a színház nagytermében néztünk meg.
A mostani előadás a Továbbisvan címet kapta, és stúdióelőadás volt. Ami azt jelenti, hogy rövidebb, nincs szünet, és nem székeken, hanem összetákolt lépcsőkön ülve néztük. Még jó, hogy rövidebb, mert hátradőlni nem lehet, és így nem valami kényelmes.
Nem nagy lelkesedéssel indultam ennek a második előadásnak, mert a másik bérletes gyerekeink már látták, és nem jó véleményt hallottam a kollégáktól, ill. az ovisok is megnézték, és az óvónő sem volt jó véleménnyel róla. Kár volt ennyire komolyan venni a véleményüket, mert nekem tetszett.
A történet arról szólt, hogy volt egy család, aki nyaralni ment, a hajójukban viszont találtak egy csavargót, akit nem zargattak el, met mesét ígért nekik.
Ugyanezen 6 szereplő volt, aki végigjátszotta az előadást más-más bőrébe bújva, egy mesélővel, és minden olyan holmit felhasználva, ami a tengerparti nyaraláskor a strandra magával visz az ember. (3 mese volt összesen)
Pl.: búvár békaláb: nagymama bújt bele még a strandon, de ezen békalábak jelképezték később a megszületett dajkálandó kisbabákat is. De nem volt zavaró, én -és a kolléganő is- inkább úgy gondoltuk, hogy milyen jól és kreatívan oldották meg. A gyerekek mit gondoltak, azt nem tudom, de pl. Máté azt mondta, hogy neki csak egy dolog miatt nem tetszett az előadás, és az a csók volt (tipikus Máté).
Első mese egy feleséget kereső orosz cárevicsről szólt, aki aztán meg is találta, egy békabőrbe bújtatott leányzó személyében. A második részben egy keleti mesét ismerhettünk meg arról, hogy "Adj, és adatik", aztán ha az ember már megváltozik, akkor hirtelen bárni rossz is történhet. A legutolsó mese ennek a folytatása volt (össze volt szőve a kettő), egy kínai házaspárról és egy kismadárkáról.
Bár ez az utolsó kissé szomorkás volt, összességében érdemes volt megnézni.
Képek a színház honlapjáról
A mostani előadás a Továbbisvan címet kapta, és stúdióelőadás volt. Ami azt jelenti, hogy rövidebb, nincs szünet, és nem székeken, hanem összetákolt lépcsőkön ülve néztük. Még jó, hogy rövidebb, mert hátradőlni nem lehet, és így nem valami kényelmes.
Nem nagy lelkesedéssel indultam ennek a második előadásnak, mert a másik bérletes gyerekeink már látták, és nem jó véleményt hallottam a kollégáktól, ill. az ovisok is megnézték, és az óvónő sem volt jó véleménnyel róla. Kár volt ennyire komolyan venni a véleményüket, mert nekem tetszett.
A történet arról szólt, hogy volt egy család, aki nyaralni ment, a hajójukban viszont találtak egy csavargót, akit nem zargattak el, met mesét ígért nekik.
Ugyanezen 6 szereplő volt, aki végigjátszotta az előadást más-más bőrébe bújva, egy mesélővel, és minden olyan holmit felhasználva, ami a tengerparti nyaraláskor a strandra magával visz az ember. (3 mese volt összesen)
Pl.: búvár békaláb: nagymama bújt bele még a strandon, de ezen békalábak jelképezték később a megszületett dajkálandó kisbabákat is. De nem volt zavaró, én -és a kolléganő is- inkább úgy gondoltuk, hogy milyen jól és kreatívan oldották meg. A gyerekek mit gondoltak, azt nem tudom, de pl. Máté azt mondta, hogy neki csak egy dolog miatt nem tetszett az előadás, és az a csók volt (tipikus Máté).
Első mese egy feleséget kereső orosz cárevicsről szólt, aki aztán meg is találta, egy békabőrbe bújtatott leányzó személyében. A második részben egy keleti mesét ismerhettünk meg arról, hogy "Adj, és adatik", aztán ha az ember már megváltozik, akkor hirtelen bárni rossz is történhet. A legutolsó mese ennek a folytatása volt (össze volt szőve a kettő), egy kínai házaspárról és egy kismadárkáról.
Bár ez az utolsó kissé szomorkás volt, összességében érdemes volt megnézni.
Képek a színház honlapjáról
2014. április 17., csütörtök
Továbbképzés
Hirtelem jött, és az időpont miatt nem is nagyon vártam, hisz előtte egy héttel tudtuk meg kb., hogy egy csüt-péntek-szombat lesz.
Szerencsére Zsolti épp délelőttös volt, így délután tudott menni a gyerekekért, és tudott vigyázni rájuk, én meg reggel el tudtam vinni őket az oviba, mert csak 12-re kellett menni Balatonszabadiba. 3 órát is meg tudtam tartani, így amiatt sem aggódtam, ki megy be épp új betűt tanítani ...
At időpont így alakult (hivatalosan). csüt-péntek 12-20 óráig, szombaton 8-17 óráig.
A szombati Peti szülinapi bulija miatt aggasztott, mert más napon nem tudtuk volna megtartani, de végülis időben hazaértem, a komaasszonyom meg bevállalta a torta elkészítését, szendvics meg nem kellett, mert a jó idő miatt sütögetést terveztünk.
Tehetséggondozás volt a továbbképzés témája, de szerencsére nem tömény elméletet hallottunk, hanem gyakorlatiasabb volt, sok-sok felhasználható játékkal. Tény, hogy nekem a tehetség nem azt jelenti, amiről itt hallottunk, de az igaz, hogy ahhoz, hogy a tehetség kialakuljon egy gyerekben, az alapoktól kell kezdeni, és a készségeit, képességeit kell először fejlesztenünk. Csak nekem ez nem tehetség-fejlesztés.
Nem akarom részletezni a szakmai részt, összességében jó volt, hasznos is, csak más megközelítésben. Kedves kollégák, mosolygós, nagyon pozitív előadó, jó hangulat volt végig.
Csak ez így hirtelen sok és fárasztó volt. De az év végéig szinte progam program hátán lesz. Nem fogunk nagyon unatkozni. Most viszont szusszanok egy kicsit a szünetben, és igyekszem erőt gyűjteni a tanév további részéhez.
Szerencsére Zsolti épp délelőttös volt, így délután tudott menni a gyerekekért, és tudott vigyázni rájuk, én meg reggel el tudtam vinni őket az oviba, mert csak 12-re kellett menni Balatonszabadiba. 3 órát is meg tudtam tartani, így amiatt sem aggódtam, ki megy be épp új betűt tanítani ...
At időpont így alakult (hivatalosan). csüt-péntek 12-20 óráig, szombaton 8-17 óráig.
A szombati Peti szülinapi bulija miatt aggasztott, mert más napon nem tudtuk volna megtartani, de végülis időben hazaértem, a komaasszonyom meg bevállalta a torta elkészítését, szendvics meg nem kellett, mert a jó idő miatt sütögetést terveztünk.
Tehetséggondozás volt a továbbképzés témája, de szerencsére nem tömény elméletet hallottunk, hanem gyakorlatiasabb volt, sok-sok felhasználható játékkal. Tény, hogy nekem a tehetség nem azt jelenti, amiről itt hallottunk, de az igaz, hogy ahhoz, hogy a tehetség kialakuljon egy gyerekben, az alapoktól kell kezdeni, és a készségeit, képességeit kell először fejlesztenünk. Csak nekem ez nem tehetség-fejlesztés.
Nem akarom részletezni a szakmai részt, összességében jó volt, hasznos is, csak más megközelítésben. Kedves kollégák, mosolygós, nagyon pozitív előadó, jó hangulat volt végig.
Csak ez így hirtelen sok és fárasztó volt. De az év végéig szinte progam program hátán lesz. Nem fogunk nagyon unatkozni. Most viszont szusszanok egy kicsit a szünetben, és igyekszem erőt gyűjteni a tanév további részéhez.
2014. április 5., szombat
Tavaszi vásár
Kb. 2 hónapja kezdődött, amikor az Óvódai Szülői Munkaközösség tagjaiban felvetődött az ötlet, hogy -több ok miatt- tavaszi-húsvéti vásárt tartsunk.
Szinte kizárólag saját készítésű tavaszi-húsvéti dekorációkat szerettünk volna kínálni, a befolyt összeg pedig a kis ovisoké lesz. Az otthon lévő anyukák közül páran nagyon lelkesek voltak, Gyöngyi például nagyon sok és ötletes dolgot készített: flitteres/ gyöngyös tojásokat, tojásállatkákat, PET palackból kis kosárkákat, asztali díszeket. De volt a kínálatban a különböző díszítésű tojásokon kívül asztali dísz, ajtódísz, persely is.
Az elkészült áruk Hajninál voltak, aki fodrászként dolgozik, és beszélt a vásárról a vendégeinek, akik közül többen támogatták is az ovisokat.
Sajnos a vásárhoz ma nem volt a legjobb időnk, többször potyogni kezdett az eső is, de azért voltak vásárlóink, nagy örömünkre. (a falu központjában pakoltunk ki ma).
Hétfőn az iskolában szeretnénk még megmutatni, hogy mink is van, úgy gondolom, hogy a gyerekeknek tetszeni fog a kínálat, ekkor ki tudják választani, hogy nekik mi tetszik, kedden pedig meg is tudják venni, ha kapnak rá pénzt.
A lehetőség mindenki előtt ott van, hogy olcsó, de szép díszekkel várja a húsvétot, és ezzel még jót is cselekedjen: támogassa községünk kis lakóit!
Ízelítő a kínálatból:
Szinte kizárólag saját készítésű tavaszi-húsvéti dekorációkat szerettünk volna kínálni, a befolyt összeg pedig a kis ovisoké lesz. Az otthon lévő anyukák közül páran nagyon lelkesek voltak, Gyöngyi például nagyon sok és ötletes dolgot készített: flitteres/ gyöngyös tojásokat, tojásállatkákat, PET palackból kis kosárkákat, asztali díszeket. De volt a kínálatban a különböző díszítésű tojásokon kívül asztali dísz, ajtódísz, persely is.
Az elkészült áruk Hajninál voltak, aki fodrászként dolgozik, és beszélt a vásárról a vendégeinek, akik közül többen támogatták is az ovisokat.
Sajnos a vásárhoz ma nem volt a legjobb időnk, többször potyogni kezdett az eső is, de azért voltak vásárlóink, nagy örömünkre. (a falu központjában pakoltunk ki ma).
Hétfőn az iskolában szeretnénk még megmutatni, hogy mink is van, úgy gondolom, hogy a gyerekeknek tetszeni fog a kínálat, ekkor ki tudják választani, hogy nekik mi tetszik, kedden pedig meg is tudják venni, ha kapnak rá pénzt.
A lehetőség mindenki előtt ott van, hogy olcsó, de szép díszekkel várja a húsvétot, és ezzel még jót is cselekedjen: támogassa községünk kis lakóit!
Ízelítő a kínálatból:
2014. március 29., szombat
Tavasz
Végre elérkezett! Melegszik az idő, nem kell már reggel befűteni, gyerekek napközben és délután is többet vannak kint, és talán már a betegségeket is lassan elfelejthetjük. De ezzel a sok jóval együtt érkezett a tavaszi fáradtság is, amit az iskolában nagyon észrevettem jópár gyereken.
Sok órájuk van, kevés szabadidővel, bár remélem, otthon mindegyik eleget van kint és élvezi a jó időt ... biciklizik, szaladgál, labdázik, vagy épp amit ő szeret!
A tanórákon viszont tényleg fáradtabbak, kevésbé lelkesek, és magatartásbeli problémák is többször jelentkeznek. Nagyon kellene már a tavaszi szünet gyereknek, pedagógusnak egyaránt ... hosszú ez a 3,5 hónap. És még pár hét így is van, amit ki kell húzni. És épp ebben az időszakban fejezzük be a számolást matekból, és bizony jön a felmérés, amire remélem, mindenki összekapja magát egy kicsit. (legalább arra az órára)
Mi is sokkal többet vagyunk kint, Máté valamivel kevesebbet, mert mire hazaér, szeretne kicsit pihenni. De aztán őt is kicsábítja ám a gyerekzsivaj, mert nem csak Sami és Pepi élvezik a kint tölthető időt, hanem a szomszéd fiúk is. Szinte minden délután kisebb csapatba vergődve róják az utcát bicajozva, traktorozva, vagy az udvarban játszanak, trambulinoznak, labdáznak.
Megállapítottam, hogy úgysem tudom a két kicsit egyedül kint hagyni, szóval olyan mindegy, hogy 2-3-4-5 kisgyerek van még ott. Pepi a legkisebb, Máté a legnagyobb. Pepi, mint valami kis utánfutó, ami mindig késésben van, de azért csak megy ... Jó ez így, ha nem kell főznöm. Ha meg kell, igyekszem valami gyorsat, és addig legfeljebb bezárom a kaput ...
Újdonság a kintlét, ha nagy meleg lesz, úgyis mindenki bebújik majd a házba. Én ezt az időt szeretem a legjobban, úgyhogy szívesen vagyok kint velük.
A tanév vége felé viszont egy csomó iskolai program lesz, és tavaszi szünet után szokott jönni az év végi hajrá és roham, idén viszont már most szembesültünk vele (egy nagy pályázat miatt extra sok a plusz). De igyekszem még nem belegondolni, csak sodródni majd az árral ...
Sok órájuk van, kevés szabadidővel, bár remélem, otthon mindegyik eleget van kint és élvezi a jó időt ... biciklizik, szaladgál, labdázik, vagy épp amit ő szeret!
A tanórákon viszont tényleg fáradtabbak, kevésbé lelkesek, és magatartásbeli problémák is többször jelentkeznek. Nagyon kellene már a tavaszi szünet gyereknek, pedagógusnak egyaránt ... hosszú ez a 3,5 hónap. És még pár hét így is van, amit ki kell húzni. És épp ebben az időszakban fejezzük be a számolást matekból, és bizony jön a felmérés, amire remélem, mindenki összekapja magát egy kicsit. (legalább arra az órára)
Mi is sokkal többet vagyunk kint, Máté valamivel kevesebbet, mert mire hazaér, szeretne kicsit pihenni. De aztán őt is kicsábítja ám a gyerekzsivaj, mert nem csak Sami és Pepi élvezik a kint tölthető időt, hanem a szomszéd fiúk is. Szinte minden délután kisebb csapatba vergődve róják az utcát bicajozva, traktorozva, vagy az udvarban játszanak, trambulinoznak, labdáznak.
Megállapítottam, hogy úgysem tudom a két kicsit egyedül kint hagyni, szóval olyan mindegy, hogy 2-3-4-5 kisgyerek van még ott. Pepi a legkisebb, Máté a legnagyobb. Pepi, mint valami kis utánfutó, ami mindig késésben van, de azért csak megy ... Jó ez így, ha nem kell főznöm. Ha meg kell, igyekszem valami gyorsat, és addig legfeljebb bezárom a kaput ...
Újdonság a kintlét, ha nagy meleg lesz, úgyis mindenki bebújik majd a házba. Én ezt az időt szeretem a legjobban, úgyhogy szívesen vagyok kint velük.
A tanév vége felé viszont egy csomó iskolai program lesz, és tavaszi szünet után szokott jönni az év végi hajrá és roham, idén viszont már most szembesültünk vele (egy nagy pályázat miatt extra sok a plusz). De igyekszem még nem belegondolni, csak sodródni majd az árral ...
Lelkes helyettes
Szerdán megbeszéltük az óvónővel, hogy csütörtökön, amikor nincs első órám, bemegyek az oviba, és felveszi mindkét gyermek anamnézisét. (Mert ellenőrzést várnak, és ezzel le voltak maradva).
Oda is értünk időben, minden rendben ment (felkészülten menetem a két gyerek babanaplójával, mert ugye azt nem gondolják komolyan, hogy én 3 gyereknél pontosan emlékszem, hogy melyik mikor, és épp hány hónapos korában csinált ezt meg azt ... és még így is volt, ahol tipp lett a válasz ... ekkora hülyeséget)
A kis elsőseimnek épp torna volt az első órájuk, amit nem én tartok, de az átöltözésnél, sorakozónál ott szoktam lenni figyelni rájuk. Most viszont nem tudtam menni, ezért mondtam Máténak, hogy az iskolatitkár-néninek szóljon, hogy mi a helyzet, miért nem megyek. Nagyon ügyesen meg is tette ezt, és még mást is ... Megjegyezte, hogy most az öltözésnél és a sorakozónál ő lesz a helyettesem, neki kell szót fogadni. És ha nem érnék vissza, akkor majd ő megtartja a matek órát is :) szó sem volt róla, de a kis drága kikövetkeztette, hogy ez is egy lehetőség, és ő bizony, szívesen magára vállalja ezt a feladatot.
Nem kellett, mert természetesen visszaértem, de őszintén megmosolyogtatott a lelkesedése és az ötletessége. És még felnőttekkel is megosztotta ... tényleg változik.
Oda is értünk időben, minden rendben ment (felkészülten menetem a két gyerek babanaplójával, mert ugye azt nem gondolják komolyan, hogy én 3 gyereknél pontosan emlékszem, hogy melyik mikor, és épp hány hónapos korában csinált ezt meg azt ... és még így is volt, ahol tipp lett a válasz ... ekkora hülyeséget)
A kis elsőseimnek épp torna volt az első órájuk, amit nem én tartok, de az átöltözésnél, sorakozónál ott szoktam lenni figyelni rájuk. Most viszont nem tudtam menni, ezért mondtam Máténak, hogy az iskolatitkár-néninek szóljon, hogy mi a helyzet, miért nem megyek. Nagyon ügyesen meg is tette ezt, és még mást is ... Megjegyezte, hogy most az öltözésnél és a sorakozónál ő lesz a helyettesem, neki kell szót fogadni. És ha nem érnék vissza, akkor majd ő megtartja a matek órát is :) szó sem volt róla, de a kis drága kikövetkeztette, hogy ez is egy lehetőség, és ő bizony, szívesen magára vállalja ezt a feladatot.
Nem kellett, mert természetesen visszaértem, de őszintén megmosolyogtatott a lelkesedése és az ötletessége. És még felnőttekkel is megosztotta ... tényleg változik.
2013. december 18., szerda
Pihenés kettesben
Még nyáron ötlött az eszembe, hogy milyen jó is lenne kettesben (férjestül) elmenni valahova pihenni. Már elég nagyok a gyerekek, a legkisebb is elmúlt 2,5 éves, és Máté születése óta (7,5 éve) nem voltunk sehol. Nyaralni igen, többször is, de mindig gyerekkel, vagy gyerekekkel.
Kutakodtam szállodák után, kedvező árat keresve, és végül a keszthelyi Kristály Hotelre esett a választásom egy kuponos oldalon. Hisz nem akarok én egy évre előre tervezni, és ezen kuponok felhasználhatósága is 2-3 hónap.
Nov. 22-24-re foglaltunk időpontot, később kiderült, hogy ez így jó is, hisz karácsonyig nem lesz már szabad hétvégém.
21-én, csütörtökön este azonban Peti bepöttyösödött. Pénteki diagnózis (csütörtökön a fejemet tettem volna rá, pedig nem láttam még ilyet, a nagyok be vannak oltva): bárányhimlő. Menjünk, vagy maradjuk? Nem volt lázas, és én sem tudok többet tenni, mint a mamák, na meg ők láttak már bárányhimlős gyereket, így mentünk.
Péntek du indultunk 2 óra körül. Bogláron megálltunk a KIK-nél, vettünk még pár apróságot (pl. nekem papucsot, fürdőruhát- na nem azért mert nincs). 5 óra körül értünk Keszthelyre, és kisebb malőr után, de megtaláltuk a szállodát. A recepción kedvesek voltak, elmondták hogy mi tartozik a csomagba, hogyan van nyitva a wellnessrészleg, mikor van reggeli és vacsora.
Lecuccoltunk, kipróbáltuk a wellnesst, majd meglátogattuk a tescot újra, mert a fogkefe-fogkrém otthon maradt. Este volt, nyugi, alig voltak, így a mikulás csomagokba is bevásároltunk.
Szombaton reggeli után felkerestük a múzeumokat. Elvileg nem néztük volna meg mindet, de mivel olyan belépőt vettünk, amivel mindbe bemehettünk, és időnk is volt, na meg tetszettek is, így mindet végigjártuk. A babamúzeummal kezdtük: élmény volt, nekem biztosan. 3 szinten van a kiállítás, rengeteg látnivalóval. Az első szinten népi viseletbe öltözött babák (porcelánbabák) voltak. Mindről megtudtuk, hogy milyen viseletet hord. De láttunk itt termésekből készült hangszereket is. A második szinten még több baba volt, gyönyörű ruhákban. A plafon pedig tele volt népi ruhákkal: hímzett ingekkel, övekkel, subákkal. Láttunk szobabelső makettet és kékfestő mintákat is a faragott székek mellett. A 3. szinten a népi építészetet lehetett megcsodálni: székely kapukat (ezek a kicsik is mennyi munkát, faragást igényeltek, hát akkor még az igazi nagyok!), parasztház- és régi ház maketteket, sőt, még egy barlanglakást is. Volt templom- és hajómakett is, szóval lehetett nézelődni. Én pedig egy csomót fényképeztem, hisz a rajzhoz, olvasáshoz jól fognak jönni ezek a képek. Bevallom, nekem nagyon tetszett ez a múzeum, minden egyes bemutatott darabja. Érdemes ellátogatni ide!
A múzeumról a honlapjukon is lehet olvasni, és gyönyörű képeket nézni: Honlap.
Megnéztük a Csigaparlamentet is, ami jóval nagyobb, mint amire én gondoltam, viszont azt nem éreztem indokoltnak, hogy a babamúzeum és a Csigaparlament belépőjének összege azonos legyen. Mennyivel többet láttunk a babamúzeumban!
A 3. a Horrorárium és kínzómúzeum volt, ahol a középkori kínzásokat ismerhettük meg közelebbről. Leírásokat találtunk róluk és viaszbabákkal szemléltetve is voltak. Na itt, nem fényképeztem annyit, mert a viaszbabás illusztáció eléggé durva volt, majdnemhogy csak a leírásokat fotóztam. Ez a múzeum nem kerül be a kedvenceim közé, bár tény, emlékezetemben megmarad, mert ledöbbentünk, mennyire kegyetlen is volt a középkor népe. Aki képekre is kíváncsi (így végignézve annyira nem jön át a képeken a durvaság), az a Holnapon utána tud nézni.
A következő állomásunk a történelmi panoptikum volt, ami sokkal jobban tetszett, mint az előző. Történelmi nagy alakjaink élet nagyságú viaszszobraiban gyönyörködhettünk (sokban), és rövid leírás is volt mindegyik alatt, a legfontosabb tudnivalókról róluk. Mi mindet becsületesen elolvastuk, és nem bántuk meg, hogy ennek a múzeumnak a végiglátogatása több időt vett igénybe. A történelmi alakok mellett láttunk zászlókat, tarsolylemezeket, és kisebb viaszbabákat is: sok-sok apácát, rendek szerint csoportosítva, többféle viselettel (pl. munkához öltözve, hétköznapi ruhában, ünneplősen). Különböző miseruhás pap- babákat is felsorakoztattak itt. Ide is érdemes ellátogatni! Honlap
A játékmúzeumban gyerekkorunkat idézhettük elő, mert bár fiatalok vagyunk, már mi is találtunk olyan játékokat, amelyekkel mi is játszottunk gyerekként. Persze nem temérdek mennyiséget, de mégis. És azokon kívül volt egy csomó sokkal régebbi játék, amivel még anyáink, nagyanyáink játszottak. Kedvencem a faszánkó volt. Honlap
A következő múzeumot neveltetésem révén kihagytam volna, de rábeszélt a férj, hogy ne legyek már ilyen prűd, nézzük meg. Részben lányos zavarom miatt, részben a döbbenet miatt, hogy "Szent ég, miket ki nem találtak!", de nevettünk egy csomót. A reneszánsz kori erotikus irodalom illusztációi elevenedtek meg a szemünk előtt.
Képet egyet sem készítettem, de aki kíváncsi a honlapon talál. És nem véletlen a felbukkanó honlapon a 16-os karika ...
Utolsó múzeumunk a nem is olyan régmúltba kalauzolt vissza bennünket. Láttunk régiségeket és mindent, ami giccses. Itt a kedvenc egy mosógép volt, ami t mai szemmel inkább betonkeverőnek neveznék.
Honlap
A múzeumok után a szálloda wellness részlegét teszteltük tovább, masszázzsal kiegészítve, és még barnultam is. Vagy nem, mindenesetre álltam egy ideig a szoláriumban is, de úgy hiszem, rendszer nem lesz belőle.
A vacsorával kissé megjártuk, későn mentünk, leves nem nagyon volt, amit pedig utána kaptunk, az egyszerűen ehetetlen volt (valami zacskós tömény), de a főfogás finom és bőséges volt. Olyannyira, hogy a desszert Zsoltira maradt, én már nem bírtam vele.
Vasárnap délelőtt még lubickoltunk egyet, aztán 11 körül elhagytuk a szállodát, de hazatérés előtt kihasználtuk, hogy gyerekek nélkül vagyunk, így vásároltunk és nézelődni is volt idő.
Úgy hiszem, nem ez volt az utolsó hétvége, amikor megszökünk a gyerekek elől. Tavasszal folyt. köv.
Kutakodtam szállodák után, kedvező árat keresve, és végül a keszthelyi Kristály Hotelre esett a választásom egy kuponos oldalon. Hisz nem akarok én egy évre előre tervezni, és ezen kuponok felhasználhatósága is 2-3 hónap.
Nov. 22-24-re foglaltunk időpontot, később kiderült, hogy ez így jó is, hisz karácsonyig nem lesz már szabad hétvégém.
21-én, csütörtökön este azonban Peti bepöttyösödött. Pénteki diagnózis (csütörtökön a fejemet tettem volna rá, pedig nem láttam még ilyet, a nagyok be vannak oltva): bárányhimlő. Menjünk, vagy maradjuk? Nem volt lázas, és én sem tudok többet tenni, mint a mamák, na meg ők láttak már bárányhimlős gyereket, így mentünk.
Péntek du indultunk 2 óra körül. Bogláron megálltunk a KIK-nél, vettünk még pár apróságot (pl. nekem papucsot, fürdőruhát- na nem azért mert nincs). 5 óra körül értünk Keszthelyre, és kisebb malőr után, de megtaláltuk a szállodát. A recepción kedvesek voltak, elmondták hogy mi tartozik a csomagba, hogyan van nyitva a wellnessrészleg, mikor van reggeli és vacsora.
Lecuccoltunk, kipróbáltuk a wellnesst, majd meglátogattuk a tescot újra, mert a fogkefe-fogkrém otthon maradt. Este volt, nyugi, alig voltak, így a mikulás csomagokba is bevásároltunk.
Szombaton reggeli után felkerestük a múzeumokat. Elvileg nem néztük volna meg mindet, de mivel olyan belépőt vettünk, amivel mindbe bemehettünk, és időnk is volt, na meg tetszettek is, így mindet végigjártuk. A babamúzeummal kezdtük: élmény volt, nekem biztosan. 3 szinten van a kiállítás, rengeteg látnivalóval. Az első szinten népi viseletbe öltözött babák (porcelánbabák) voltak. Mindről megtudtuk, hogy milyen viseletet hord. De láttunk itt termésekből készült hangszereket is. A második szinten még több baba volt, gyönyörű ruhákban. A plafon pedig tele volt népi ruhákkal: hímzett ingekkel, övekkel, subákkal. Láttunk szobabelső makettet és kékfestő mintákat is a faragott székek mellett. A 3. szinten a népi építészetet lehetett megcsodálni: székely kapukat (ezek a kicsik is mennyi munkát, faragást igényeltek, hát akkor még az igazi nagyok!), parasztház- és régi ház maketteket, sőt, még egy barlanglakást is. Volt templom- és hajómakett is, szóval lehetett nézelődni. Én pedig egy csomót fényképeztem, hisz a rajzhoz, olvasáshoz jól fognak jönni ezek a képek. Bevallom, nekem nagyon tetszett ez a múzeum, minden egyes bemutatott darabja. Érdemes ellátogatni ide!
A múzeumról a honlapjukon is lehet olvasni, és gyönyörű képeket nézni: Honlap.
Megnéztük a Csigaparlamentet is, ami jóval nagyobb, mint amire én gondoltam, viszont azt nem éreztem indokoltnak, hogy a babamúzeum és a Csigaparlament belépőjének összege azonos legyen. Mennyivel többet láttunk a babamúzeumban!
A 3. a Horrorárium és kínzómúzeum volt, ahol a középkori kínzásokat ismerhettük meg közelebbről. Leírásokat találtunk róluk és viaszbabákkal szemléltetve is voltak. Na itt, nem fényképeztem annyit, mert a viaszbabás illusztáció eléggé durva volt, majdnemhogy csak a leírásokat fotóztam. Ez a múzeum nem kerül be a kedvenceim közé, bár tény, emlékezetemben megmarad, mert ledöbbentünk, mennyire kegyetlen is volt a középkor népe. Aki képekre is kíváncsi (így végignézve annyira nem jön át a képeken a durvaság), az a Holnapon utána tud nézni.
A következő állomásunk a történelmi panoptikum volt, ami sokkal jobban tetszett, mint az előző. Történelmi nagy alakjaink élet nagyságú viaszszobraiban gyönyörködhettünk (sokban), és rövid leírás is volt mindegyik alatt, a legfontosabb tudnivalókról róluk. Mi mindet becsületesen elolvastuk, és nem bántuk meg, hogy ennek a múzeumnak a végiglátogatása több időt vett igénybe. A történelmi alakok mellett láttunk zászlókat, tarsolylemezeket, és kisebb viaszbabákat is: sok-sok apácát, rendek szerint csoportosítva, többféle viselettel (pl. munkához öltözve, hétköznapi ruhában, ünneplősen). Különböző miseruhás pap- babákat is felsorakoztattak itt. Ide is érdemes ellátogatni! Honlap
A játékmúzeumban gyerekkorunkat idézhettük elő, mert bár fiatalok vagyunk, már mi is találtunk olyan játékokat, amelyekkel mi is játszottunk gyerekként. Persze nem temérdek mennyiséget, de mégis. És azokon kívül volt egy csomó sokkal régebbi játék, amivel még anyáink, nagyanyáink játszottak. Kedvencem a faszánkó volt. Honlap
A következő múzeumot neveltetésem révén kihagytam volna, de rábeszélt a férj, hogy ne legyek már ilyen prűd, nézzük meg. Részben lányos zavarom miatt, részben a döbbenet miatt, hogy "Szent ég, miket ki nem találtak!", de nevettünk egy csomót. A reneszánsz kori erotikus irodalom illusztációi elevenedtek meg a szemünk előtt.
Képet egyet sem készítettem, de aki kíváncsi a honlapon talál. És nem véletlen a felbukkanó honlapon a 16-os karika ...
Utolsó múzeumunk a nem is olyan régmúltba kalauzolt vissza bennünket. Láttunk régiségeket és mindent, ami giccses. Itt a kedvenc egy mosógép volt, ami t mai szemmel inkább betonkeverőnek neveznék.
Honlap
A múzeumok után a szálloda wellness részlegét teszteltük tovább, masszázzsal kiegészítve, és még barnultam is. Vagy nem, mindenesetre álltam egy ideig a szoláriumban is, de úgy hiszem, rendszer nem lesz belőle.
A vacsorával kissé megjártuk, későn mentünk, leves nem nagyon volt, amit pedig utána kaptunk, az egyszerűen ehetetlen volt (valami zacskós tömény), de a főfogás finom és bőséges volt. Olyannyira, hogy a desszert Zsoltira maradt, én már nem bírtam vele.
Vasárnap délelőtt még lubickoltunk egyet, aztán 11 körül elhagytuk a szállodát, de hazatérés előtt kihasználtuk, hogy gyerekek nélkül vagyunk, így vásároltunk és nézelődni is volt idő.
Úgy hiszem, nem ez volt az utolsó hétvége, amikor megszökünk a gyerekek elől. Tavasszal folyt. köv.
2013. november 22., péntek
Mi lesz itt karácsonyig?
Már most látom, hogy karácsonyig csak úgy repülni fog az idő ... én meg lehet besokallok, és ami biztos: rettentően jó és szükséges lesz az a két hét pihenő.
Ha belenézek a naptáromba, azt látom, hogy minden hétvége foglalt, és akkor ne is beszéljünk a mindennapi felkészülésről és még ami azok mellé íródott ... na meg ami még ne, de fog, vagy ami még közbejön.
Igaz, ne is panaszkodjak, mert wellnessel kezdődik az egész. Amit nagyon várok, mert mióta Máté megszületett, nem voltunk kikapcsolódni kettesben (ha leszámítom azt az egy-két helyi bált :)). De nagyon kellene. Megszerveztem, várjuk ...és ma már indulunk is. vagy indulnánk, mert tegnap este pöttyöket vettem észre Petin. Neten utánanéztem, én bárányhimlős pöttyöknek gondolom, amit majd ma megerősít vagy cáfol az orvos. Dilemma van most: menjünk vagy maradjunk? Nem lázas, nem levert, semmi gond vele, megbirkóznának vele a mamák is, meg is bízok bennük, de ... nem akarom azt hallani, milyen anya az, aki betegen otthon hagyja a gyerekét egy pihenés miatt. Bár csak két napról van szó, és az is igaz, hogy én sem tudok ezzel többet tenni, mint ők: ha belázasodik, csillapítjuk, és esetleg mentolos hintőporral behintjük ... na meg, ha nagyon bepöttyösödik, és gond van, bármikor haza tudunk jönni, hisz nem a világ végére megyünk.
Szóval ez még függő, de délutánig valamilyen döntés születni fog.
Jövő hét végén interaktív-táblás továbbképzés lesz, péntek du 13-17-ig, és szombaton 9-18-ig.
Utána szombat munkanap, aztán megint jön a két napos továbbképzés, és el is jutunk advent 4. vasárnapjához, ami körül egy nagytakarítás szintén ráférne a házra. És már itt is lesz a karácsony.
Ha pedig a hétköznapokat nézem: a másnapra készülés mellett befigyel egy színházlátogatás, egy Nagykarácsonyba látogatás a kis elsőseimmel, iskolai Mikulás, iskolai karácsony ajándékozással, két délután az ovis adventi vásárra készülve, és grátiszként a téli szünetig elintézendő egy pályázatos kézműves foglalkozás. Ami nem egy alkalom, hanem 5*2 óra szakkörös jelleggel, és 3*3 óra témanapos megoldással.
Nagyon szeretek kézműveskedni, nem ezzel van a gond, az 5 alkalmasról tudtam is, de a 3*3 óra sokként ért. Ami meg plusz munka, hogy a gyerekek délutáni leterheltsége miatt nem tudtam nagyokból összeszedni kellő számút, így maradtak az én gyerekeim. Amit viszont könnyedén megcsinál a nagy, azt a kicsiknek elő kell készíteni: apróbb nyírások (mert nagyon nem megy a kicsi), stb.
De sebaj, megoldjuk, és karácsonyra egy csomó díszünk, dekorációnk lesz :)
Már ki is ötlöttem, miket szeretnénk ebben az időben csinálni, csak be kell szerezni a hozzávalókat. Az eredményről pedig majd beszámolok .... ha ki nem purcanok karácsonyig.
Ha belenézek a naptáromba, azt látom, hogy minden hétvége foglalt, és akkor ne is beszéljünk a mindennapi felkészülésről és még ami azok mellé íródott ... na meg ami még ne, de fog, vagy ami még közbejön.
Igaz, ne is panaszkodjak, mert wellnessel kezdődik az egész. Amit nagyon várok, mert mióta Máté megszületett, nem voltunk kikapcsolódni kettesben (ha leszámítom azt az egy-két helyi bált :)). De nagyon kellene. Megszerveztem, várjuk ...és ma már indulunk is. vagy indulnánk, mert tegnap este pöttyöket vettem észre Petin. Neten utánanéztem, én bárányhimlős pöttyöknek gondolom, amit majd ma megerősít vagy cáfol az orvos. Dilemma van most: menjünk vagy maradjunk? Nem lázas, nem levert, semmi gond vele, megbirkóznának vele a mamák is, meg is bízok bennük, de ... nem akarom azt hallani, milyen anya az, aki betegen otthon hagyja a gyerekét egy pihenés miatt. Bár csak két napról van szó, és az is igaz, hogy én sem tudok ezzel többet tenni, mint ők: ha belázasodik, csillapítjuk, és esetleg mentolos hintőporral behintjük ... na meg, ha nagyon bepöttyösödik, és gond van, bármikor haza tudunk jönni, hisz nem a világ végére megyünk.
Szóval ez még függő, de délutánig valamilyen döntés születni fog.
Jövő hét végén interaktív-táblás továbbképzés lesz, péntek du 13-17-ig, és szombaton 9-18-ig.
Utána szombat munkanap, aztán megint jön a két napos továbbképzés, és el is jutunk advent 4. vasárnapjához, ami körül egy nagytakarítás szintén ráférne a házra. És már itt is lesz a karácsony.
Ha pedig a hétköznapokat nézem: a másnapra készülés mellett befigyel egy színházlátogatás, egy Nagykarácsonyba látogatás a kis elsőseimmel, iskolai Mikulás, iskolai karácsony ajándékozással, két délután az ovis adventi vásárra készülve, és grátiszként a téli szünetig elintézendő egy pályázatos kézműves foglalkozás. Ami nem egy alkalom, hanem 5*2 óra szakkörös jelleggel, és 3*3 óra témanapos megoldással.
Nagyon szeretek kézműveskedni, nem ezzel van a gond, az 5 alkalmasról tudtam is, de a 3*3 óra sokként ért. Ami meg plusz munka, hogy a gyerekek délutáni leterheltsége miatt nem tudtam nagyokból összeszedni kellő számút, így maradtak az én gyerekeim. Amit viszont könnyedén megcsinál a nagy, azt a kicsiknek elő kell készíteni: apróbb nyírások (mert nagyon nem megy a kicsi), stb.
De sebaj, megoldjuk, és karácsonyra egy csomó díszünk, dekorációnk lesz :)
Már ki is ötlöttem, miket szeretnénk ebben az időben csinálni, csak be kell szerezni a hozzávalókat. Az eredményről pedig majd beszámolok .... ha ki nem purcanok karácsonyig.
2013. november 3., vasárnap
Elsősök avatása
Nem most volt, hanem még szeptember végén, de ez nem maradhat ki.
Évek óta, minden szeptemberben az iskolánkban megrendezésre kerül az elsősök köszöntése, avatása. Ekkor az 5. osztályosok rövid vetélkedőt szerveznek az elsősöknek, a kicsik pedig teljesítik a feladatokat, ami által az iskola teljes jogú tagjai lesznek.
Tavalyi gyerekeim szervezték az idei gyerekeimnek, és ők már tavaly nagyon várták ezt a pillanatot.
Barbi néni segítségével összeállították a feladatokat, amiket csoportokba szerveződve kellett végrehajtani. Semmi esetre sem szerettem volna, ha gyerek választ maga mellé gyereket, így előre csoportokba rendeztem őket: legyen köztük ügyesebb és kevésbé ügyes is. 3 csoport lett 5-5-4-es csapatlétszámmal. Egy kisgyerek hiányzott, egy pedig focizni ment.
Nagy lelkesedéssel várták a gyerekek, és kissé megilletődve jöttek ki velem az aulába, hisz azért mégiscsak a nagy ötödikesek rendezték nekik, és az összes alsós osztály őket figyelte, nekik szurkolt vagy épp rajtuk nevetett.
Több feladat várta a csapatokat (nem sorrendben, és lehet, marad is ki):
1. Meseszereplőket kellett felismerni meghatározás alapján. Máté nagyon ügyesen és bátran jelentkezett, majd mondta a megfejtéseket ... nem is kellett volna jelentkezni, de valami miatt mind ezt tette (bezzeg órán azért jár a szájuk). Nem volt hát hiábavaló a sokféle esti mese, amit az évek folyamán hallott, és bizony ő volt a legügyesebb, aki a legtöbbet tudta. Na meg a legbátrabb is ő volt, ami nem tudom, köszönhető-e annak, hogy többször volt az iskolában, ill. hogy én is ott voltam. Biztosabbnak érezheti a helyet, mint a többi gyer4ek (mert ugye ez az esemény még eléggé év elején volt).
2. Puzzle kirakása volt. ez is nagyon tetszett nekik.
3. Papírból kivágott almákat dugtak el a nagyok az aula területén, amit a kicsiknek meg kellett keresniük. Ebben nagy szerepe volt a szerencsének is, na meg a figyelmességnek. Nem tudom, melyik játszott nagyobb szerepet, de ebben a feladatban is Mátéék szerezték a legtöbb pontot: köszönhetően annak, hogy Máté először találta meg azt a rejtekhelyet, ahova sok-sok alma került: az ablakpárkányon, a függönyök mögött.
Én meg nagy lelkesen fényképeztem végig, és dokumentáltam az eseményeket, úgyhogy nem is láttam, ki mennyit szerzett, csak összeszámoláskor.
4. Mozgásosabb feladat is volt: pókjárásban, zsámolyba dobásban, miegyebekben mérték össze tudásukat a gyerekek. A jó hangulat nem hiányzott itt sem.
A jutalmazás pedig teljesen egyforma volt: minden kisgyerek kapott egy érmet, mely bizonyítja, hogy ők bizony már az Andocsi Szent Ferenc Ált. Isk. teljes jogú tanulói, hisz a próbákat kiállták, és egy eregethető sárkánnyal is gazdagabb lett mindenki.
Amit Máté ki is próbált azóta egy szelesebb napon.
Képek itt nézhetők.
Évek óta, minden szeptemberben az iskolánkban megrendezésre kerül az elsősök köszöntése, avatása. Ekkor az 5. osztályosok rövid vetélkedőt szerveznek az elsősöknek, a kicsik pedig teljesítik a feladatokat, ami által az iskola teljes jogú tagjai lesznek.
Tavalyi gyerekeim szervezték az idei gyerekeimnek, és ők már tavaly nagyon várták ezt a pillanatot.
Barbi néni segítségével összeállították a feladatokat, amiket csoportokba szerveződve kellett végrehajtani. Semmi esetre sem szerettem volna, ha gyerek választ maga mellé gyereket, így előre csoportokba rendeztem őket: legyen köztük ügyesebb és kevésbé ügyes is. 3 csoport lett 5-5-4-es csapatlétszámmal. Egy kisgyerek hiányzott, egy pedig focizni ment.
Nagy lelkesedéssel várták a gyerekek, és kissé megilletődve jöttek ki velem az aulába, hisz azért mégiscsak a nagy ötödikesek rendezték nekik, és az összes alsós osztály őket figyelte, nekik szurkolt vagy épp rajtuk nevetett.
Több feladat várta a csapatokat (nem sorrendben, és lehet, marad is ki):
1. Meseszereplőket kellett felismerni meghatározás alapján. Máté nagyon ügyesen és bátran jelentkezett, majd mondta a megfejtéseket ... nem is kellett volna jelentkezni, de valami miatt mind ezt tette (bezzeg órán azért jár a szájuk). Nem volt hát hiábavaló a sokféle esti mese, amit az évek folyamán hallott, és bizony ő volt a legügyesebb, aki a legtöbbet tudta. Na meg a legbátrabb is ő volt, ami nem tudom, köszönhető-e annak, hogy többször volt az iskolában, ill. hogy én is ott voltam. Biztosabbnak érezheti a helyet, mint a többi gyer4ek (mert ugye ez az esemény még eléggé év elején volt).
2. Puzzle kirakása volt. ez is nagyon tetszett nekik.
3. Papírból kivágott almákat dugtak el a nagyok az aula területén, amit a kicsiknek meg kellett keresniük. Ebben nagy szerepe volt a szerencsének is, na meg a figyelmességnek. Nem tudom, melyik játszott nagyobb szerepet, de ebben a feladatban is Mátéék szerezték a legtöbb pontot: köszönhetően annak, hogy Máté először találta meg azt a rejtekhelyet, ahova sok-sok alma került: az ablakpárkányon, a függönyök mögött.
Én meg nagy lelkesen fényképeztem végig, és dokumentáltam az eseményeket, úgyhogy nem is láttam, ki mennyit szerzett, csak összeszámoláskor.
4. Mozgásosabb feladat is volt: pókjárásban, zsámolyba dobásban, miegyebekben mérték össze tudásukat a gyerekek. A jó hangulat nem hiányzott itt sem.
A jutalmazás pedig teljesen egyforma volt: minden kisgyerek kapott egy érmet, mely bizonyítja, hogy ők bizony már az Andocsi Szent Ferenc Ált. Isk. teljes jogú tanulói, hisz a próbákat kiállták, és egy eregethető sárkánnyal is gazdagabb lett mindenki.
Amit Máté ki is próbált azóta egy szelesebb napon.
Képek itt nézhetők.
2013. október 13., vasárnap
Szülinapok
Terveztem, mit hogy lehetne ... a tervezést nehezítette, hogy Zsolti épp délutános, szóval este nincs itthon. De valahogy csak meg szerettem volna köszönteni. Hajnalban felkeltem, gyorsan összedobtam neki egy Sport szelet tortát, tettem rá egy gyertyát, és mellé tettem a kis ajándékomat. Nem nagyon szoktunk ajándékozni szülinapon: köszöntés, és torta azonban mindig volt. Amikor ébresztettem a fiúkat, megköszöntöttem, aztán mi mentünk a dolgunkra, ő még aludt, de délelőtt megtalálta a meglepijét. Tortából nem evett, a gyerekeknek meghagyta, hogy este fújják el helyette a gyertyát is. Ez meg is történt, le is tesztelték a tortát, ami nagyon ízlett nekik.
Másnap jött az én szülinapom: köszöntést megkaptam a suliban kutyafuttában, de gondoltam, hogy valami készül, de nem tudtam konkrét dolgot. Azt hittem, hogy ha hazaérek, én is úgy találok valami kis meglepit, ahogy én hagytam. Délután azonban a Laci elkottyantott egy szócskát valami tortáról. Így nem volt nagy meglepetés, amikor a mama üzent a fiúknak, hogy menjenek át palacsintát enni. Nem lett volna ezzel semmi baj, de mi van, ha nem akarnak. Mivel sejtettem valamit, nagyon invitáltam őket.
Pepi maradt velem, a nagyobbak meg kb. 5 perc múlva megjelentek egy nagy tortával és egy gyönyörű csokor virággal a kezükben. Ami a mamánál várta sorsát apa megbízásából.
És ennyi elég is volt ... nem is kell ennél több ajándék: egy csokor piros virág ... szívet melengető. Az meg pláne, ahogy a fiúk álltak vele az ajtóban, no meg az is, hogy az ilyen megbízást az apjuktól kapták.
Másnap jött az én szülinapom: köszöntést megkaptam a suliban kutyafuttában, de gondoltam, hogy valami készül, de nem tudtam konkrét dolgot. Azt hittem, hogy ha hazaérek, én is úgy találok valami kis meglepit, ahogy én hagytam. Délután azonban a Laci elkottyantott egy szócskát valami tortáról. Így nem volt nagy meglepetés, amikor a mama üzent a fiúknak, hogy menjenek át palacsintát enni. Nem lett volna ezzel semmi baj, de mi van, ha nem akarnak. Mivel sejtettem valamit, nagyon invitáltam őket.
Pepi maradt velem, a nagyobbak meg kb. 5 perc múlva megjelentek egy nagy tortával és egy gyönyörű csokor virággal a kezükben. Ami a mamánál várta sorsát apa megbízásából.
És ennyi elég is volt ... nem is kell ennél több ajándék: egy csokor piros virág ... szívet melengető. Az meg pláne, ahogy a fiúk álltak vele az ajtóban, no meg az is, hogy az ilyen megbízást az apjuktól kapták.
2013. október 12., szombat
Itthon vagy! Magyarország szeretlek!
Nagy szervezkedés előzte meg idén a szüreti felvonulást. Volt, hogy az ovis, volt, hogy az iskolai szülői munkaközösség szervezte, most azonban az "Itthon vagy! Magyarország szeretlek!" pályázaton az önkormányzat is indult, így a falu apraja és nagyja közösen szervezte az önkormányzattal és az ovis és iskolai szülői munkaközösséggel közösen. Már a tervezésben is aktívan részt vettem én is a többi anyukával együtt, és a tűztáncot is gyakoroltuk másnapra. De haladjunk csak sorjában!
A dátum adott volt, mert a pályázó településeken egy időben, szept. 28-án kellett megtartani a szüreti felvonulást, és 29-én a Szent Mihály napi tűzgyújtást.
Ezen pályázatnak köszönhetően több környező településen is ezen a napon volt a felvonulás, de jobban tartottunk a bál résztvevőinek számától. sajnos volt már példa rá, hogy nagyon kevesen voltak a bálban, pedig nem magunknak, a gyerekeknek gyűlt a pénz (belépő, tombola, miegyebek).
A felvonulás előtt 1 órakor műsor volt a pályán, ahol felléptek az ovisok, a nyugdíjasok, iskolás néptáncosok, Szálka együttes (néptánc), majd bemutatták a bírót és a bírónét, végül a kisbíró kidobolta és felolvasta az előző év eseményeit. Közben mi, az anyukák nagy lelkesen kínáltuk pogácsával, itallal -népviseletes, díszes ruháinkban- a nézőket. A műsor után lovaskocsikra, traktorokra szálltunk (kocsi sajnos nem volt sok, de ennek ellenére a felvonulás résztvevői elég sokan voltak: volt, aki felcicomázott autóval, volt, aki kistraktorral szállt be a menetbe. A táncoló gyerekek, mi és a zenekar pedig nagy traktor pótkocsiján ültünk, és jártuk végig a falut. Minden utcában megálltunk, táncoltak a gyerekek, kínáltak az anyukák, de volt olyan hely, ahol süteménnyel vártak minket a ház elé kiülve.
Máté jött velem, Samu pedig a mi utcai megállónknál szállt fel. Nagyon élvezték a kocsikázást, bár Máténak az nem annyira tetszett, hogy a zenekar mellett foglaltunk helyet, Samunak viszont annál inkább!
Hamar a végére értünk, mindenkinek volt ideje pihenni kicsit a bál előtt.
Zsolti szülinapi bulin volt délután, csak reménykedni mertem, hogy időben hazaér, és olyan állapotban, hogy tudjunk menni a bálba, hisz számítottak rám a tombola árulásánál, de úgy beszéltük, hogy a szendvicseknél is váltva leszünk.
Gyerekek vacsiztak, fürödtek, lefeküdtek aludni (nagyok a mamával, Pepi velem), aztán miután ki tudtam osonni én is összekészülődtem és indultunk. Sajnos amikor odaértünk még elég kevesen voltak, pedig már 1/4 10 volt, de aztán szerencsére sokan összegyűltek, közel 150 jegyet adtunk el. A zenekar önmagához hűen nagyon jól zenélt, nagyon jól éreztük magunkat, sokat táncoltunk, amikor kellett, akkor pedig a bejáratnál álltam, vagy a szendvicsek közé kerültem rövid időre. Aztán a tombolát árultuk és húztuk. Ez elég jól elnyúlt, már fél 3 volt, mire a végére értünk. Táncoltunk még párat, aztán elmentünk haza, hiszen reggel a gyerekek nem alszanak tovább, mint szoktak. Nehezen bírom én az éjszakázást, de nagyon jó volt kicsit kimozdulni.
Másnap 11-re mentünk takarítani, szerencsére voltunk elegen, így egy óra alatt minden újra ragyogott.
Vasárnap este még egy felvonás várt minket ... (vagyis engem és a fellépőtársaimat, mert Zsolti délután dolgozott). A Szent Mihály napi tűzgyújtás okozott napközben némi izgalmat, mert az időjárás nem kedvezett nekünk: esett az eső, fújt a szél. A mi tűztáncunkat viszont már a szél is tönkre tudta volna tenni. 9-kor kezdődött, nagyon igyekeztem, mert Pepcsi nehezen aludt csak el. De odaértem, és a műsorokat is meg tudtam még hallgatni. Palotással kezdődött, aztán énekeltek az iskolások, a nyugdíjasok, a férfikórus (ami előtte pár héttel alakult), majd táncoltuk mi a tűztáncunkat. Jól sikerült :)
Tűzgyújtás is lett, igaz, az eső szakadt, de ez nem akadályozott meg minket ;)
Képek innen nézhetők
A kisbíró szövege pedig ez volt
Műsorok: szüreti: ovisok Ovisok 2 alsósok felsősök felsősök 2 felsősök 3 lányok nyugdíjasok zenészek Szálka kisbíró
Mihály napi: köszöntő palotás iskolások nyugdíjasok férfikórus tűztánc
A dátum adott volt, mert a pályázó településeken egy időben, szept. 28-án kellett megtartani a szüreti felvonulást, és 29-én a Szent Mihály napi tűzgyújtást.
Ezen pályázatnak köszönhetően több környező településen is ezen a napon volt a felvonulás, de jobban tartottunk a bál résztvevőinek számától. sajnos volt már példa rá, hogy nagyon kevesen voltak a bálban, pedig nem magunknak, a gyerekeknek gyűlt a pénz (belépő, tombola, miegyebek).
A felvonulás előtt 1 órakor műsor volt a pályán, ahol felléptek az ovisok, a nyugdíjasok, iskolás néptáncosok, Szálka együttes (néptánc), majd bemutatták a bírót és a bírónét, végül a kisbíró kidobolta és felolvasta az előző év eseményeit. Közben mi, az anyukák nagy lelkesen kínáltuk pogácsával, itallal -népviseletes, díszes ruháinkban- a nézőket. A műsor után lovaskocsikra, traktorokra szálltunk (kocsi sajnos nem volt sok, de ennek ellenére a felvonulás résztvevői elég sokan voltak: volt, aki felcicomázott autóval, volt, aki kistraktorral szállt be a menetbe. A táncoló gyerekek, mi és a zenekar pedig nagy traktor pótkocsiján ültünk, és jártuk végig a falut. Minden utcában megálltunk, táncoltak a gyerekek, kínáltak az anyukák, de volt olyan hely, ahol süteménnyel vártak minket a ház elé kiülve.
Máté jött velem, Samu pedig a mi utcai megállónknál szállt fel. Nagyon élvezték a kocsikázást, bár Máténak az nem annyira tetszett, hogy a zenekar mellett foglaltunk helyet, Samunak viszont annál inkább!
Hamar a végére értünk, mindenkinek volt ideje pihenni kicsit a bál előtt.
Zsolti szülinapi bulin volt délután, csak reménykedni mertem, hogy időben hazaér, és olyan állapotban, hogy tudjunk menni a bálba, hisz számítottak rám a tombola árulásánál, de úgy beszéltük, hogy a szendvicseknél is váltva leszünk.
Gyerekek vacsiztak, fürödtek, lefeküdtek aludni (nagyok a mamával, Pepi velem), aztán miután ki tudtam osonni én is összekészülődtem és indultunk. Sajnos amikor odaértünk még elég kevesen voltak, pedig már 1/4 10 volt, de aztán szerencsére sokan összegyűltek, közel 150 jegyet adtunk el. A zenekar önmagához hűen nagyon jól zenélt, nagyon jól éreztük magunkat, sokat táncoltunk, amikor kellett, akkor pedig a bejáratnál álltam, vagy a szendvicsek közé kerültem rövid időre. Aztán a tombolát árultuk és húztuk. Ez elég jól elnyúlt, már fél 3 volt, mire a végére értünk. Táncoltunk még párat, aztán elmentünk haza, hiszen reggel a gyerekek nem alszanak tovább, mint szoktak. Nehezen bírom én az éjszakázást, de nagyon jó volt kicsit kimozdulni.
Másnap 11-re mentünk takarítani, szerencsére voltunk elegen, így egy óra alatt minden újra ragyogott.
Vasárnap este még egy felvonás várt minket ... (vagyis engem és a fellépőtársaimat, mert Zsolti délután dolgozott). A Szent Mihály napi tűzgyújtás okozott napközben némi izgalmat, mert az időjárás nem kedvezett nekünk: esett az eső, fújt a szél. A mi tűztáncunkat viszont már a szél is tönkre tudta volna tenni. 9-kor kezdődött, nagyon igyekeztem, mert Pepcsi nehezen aludt csak el. De odaértem, és a műsorokat is meg tudtam még hallgatni. Palotással kezdődött, aztán énekeltek az iskolások, a nyugdíjasok, a férfikórus (ami előtte pár héttel alakult), majd táncoltuk mi a tűztáncunkat. Jól sikerült :)
Tűzgyújtás is lett, igaz, az eső szakadt, de ez nem akadályozott meg minket ;)
Képek innen nézhetők
A kisbíró szövege pedig ez volt
Műsorok: szüreti: ovisok Ovisok 2 alsósok felsősök felsősök 2 felsősök 3 lányok nyugdíjasok zenészek Szálka kisbíró
Mihály napi: köszöntő palotás iskolások nyugdíjasok férfikórus tűztánc
2013. szeptember 9., hétfő
Tanévkezdés és az első hét
Várva várt iskola!
Máté nagyon készült, és tényleg nagyon várta, mikor mehet már iskolába. Nem volt neki teljesen szokatlan maga az épület, hisz én is ott dolgozom, a Marika mama is, és tornára is járt velem kisebb korában.
A szokások szerint az első napon, az első órába van a tanévnyitó ünnepély. Így volt ez idén is.
Felkerekedtünk minden batyunkkal. Máté és én kiszálltunk az iskolánál, Zsolti elvitte a Samut az oviba, aztán ő is jött a suliban, hisz az első évnyitóról nem maradhat le apa sem (főleg, hogy csak délutánra ment dolgozni). Az idén az utolsó pillanatban jöttek meg a könyvek, nem volt lehetőség évkezdés előtti kiosztásra, de lehetőséget adtam a szülőknek, hogy aki gondolja, tanévkezdés előtti pénteken behozhatja a gyerekének a holmijait: rajzfelszerelés, matek-doboz, tornazsák. Kb a fele gyerek szülője élt is ezzel a lehetőséggel, és ők jártak jól, mert egy nappal előbb jöttek meg a könyvek, így ők már akkor meg is kaphatták. Nem osztottam viszont ki mindet, csak azokat, amelyeket első félévben használunk, és még azok közül is maradtak a tartós könyvek: ének, technika. Ekkor amelyik gyerek szeretett volna, választhatott helyet is magának. Máténak is kiválasztottam a helyét.
De kanyarodjunk vissza az első naphoz. Nagy izgalommal gyülekeztek a gyerekek, és mindenki keresett helyet magának. Aztán 8 óra előtt kimentünk az aulába, ahol a tanévnyitó ünnepély kezdődött. A kis elsősök mindig leülhetnek, így köszöntötte őket az igazgatónő. Két sorban ültek, az egyik oldalon az óvó néni, a másik oldalon pedig én ültem. Nem voltam én sem ismeretlen számukra, hiszen az ovistársuk anyukája voltam, és voltak májusban az iskolában is.
A tanévnyitó a kis elsősök köszöntésével kezdődött. Mondtak 2 verset (egyiket Máté Kristóf barátjával- két kis pösze :)), majd kapott virágot az óvó néni és én is, a gyerekeknek pedig névre szóló kis emléklap készült és egy-egy zsírkréta is az övék lett. Ezután következett a tanév megnyitása, az újdonságok, tudnivalók felsorolása.
Amikor vége lett, bementünk a terembe, ahol a maradék gyerkőc még megkapta a könyveit (vagyis azok, akiknek meg lett rendelve májusig). 3 kisgyerek úgy maradt le hozzánk, kettőt pedig a nyáron írattak be, így az osztály szinte 1/3-ának nem tudom, mikor lesz könyve ... remélem, mihamarabb. Az első napon ismerkedtünk egymással, a könyvekkel, a dobozaink tartalmával. Elkészítettük a rajzos órarendünket és énekórán körjátékokat játszottunk.
Nem csak a gyerekek, hanem én is nagyon vártam már a tanévkezdést. Nyugisak, aranyosak, lelkesek voltak nem csak az első nap, de egész héten. És bár láttam rajtuk, hogy fáradnak, és abban is biztos voltam, hogy senkit nem kellett este altatni, nem lettek nyafogósak és rosszak. Napköziben sem volt velük semmi gond. Remélem, ha egy kicsit oldódnak, akkor sem lesz ez sokkal rosszabb. mert így egy nagyon klassz kis osztályközösség alakulhat ki.
Máté minden nap szívesen ment, és a tornaóra (ezt nem én tartom) ugyan nem került be a kedvencei közé (okkal- cipőfűzés ment időre, amire szomorút kapott, akinek nem sikerült ... van, aki nem is tud cipőt kötni, és a millió szomorútól nem is fog megtanulni :( . Ezt így nem kellett volna rögtön az elején, esetleg 2 hét gyakorlás után ...) Mindegy, túltette magát rajta, és a pénteki óra után már azt mondta, ez az egy kivételesen jó volt.
Persze volt sírás is, ami nekem szólt, mint anyának és nem a tanító néninek. Biztos vagyok benne, hogy egy idegennek nem mondta volna sírás közepette, hogy miért nem őt szólította fel, pedig mert ő milyen régóta jelentkezik.
De azért aranyos, lelkes, és tényleg jelentkezik. Nem kiabál be (nem többet, mint a többi), megvárja, amíg felszólítom, és bár eddig az "anya" megszólítás volt többségben, hallottam már tőle "tanár nénit" is. Belerázódunk, nem lesz itt semmiféle gond, úgy érzem.
Öröm volt az első hét mindkettőnknek :)
Máté nagyon készült, és tényleg nagyon várta, mikor mehet már iskolába. Nem volt neki teljesen szokatlan maga az épület, hisz én is ott dolgozom, a Marika mama is, és tornára is járt velem kisebb korában.
A szokások szerint az első napon, az első órába van a tanévnyitó ünnepély. Így volt ez idén is.
Felkerekedtünk minden batyunkkal. Máté és én kiszálltunk az iskolánál, Zsolti elvitte a Samut az oviba, aztán ő is jött a suliban, hisz az első évnyitóról nem maradhat le apa sem (főleg, hogy csak délutánra ment dolgozni). Az idén az utolsó pillanatban jöttek meg a könyvek, nem volt lehetőség évkezdés előtti kiosztásra, de lehetőséget adtam a szülőknek, hogy aki gondolja, tanévkezdés előtti pénteken behozhatja a gyerekének a holmijait: rajzfelszerelés, matek-doboz, tornazsák. Kb a fele gyerek szülője élt is ezzel a lehetőséggel, és ők jártak jól, mert egy nappal előbb jöttek meg a könyvek, így ők már akkor meg is kaphatták. Nem osztottam viszont ki mindet, csak azokat, amelyeket első félévben használunk, és még azok közül is maradtak a tartós könyvek: ének, technika. Ekkor amelyik gyerek szeretett volna, választhatott helyet is magának. Máténak is kiválasztottam a helyét.
De kanyarodjunk vissza az első naphoz. Nagy izgalommal gyülekeztek a gyerekek, és mindenki keresett helyet magának. Aztán 8 óra előtt kimentünk az aulába, ahol a tanévnyitó ünnepély kezdődött. A kis elsősök mindig leülhetnek, így köszöntötte őket az igazgatónő. Két sorban ültek, az egyik oldalon az óvó néni, a másik oldalon pedig én ültem. Nem voltam én sem ismeretlen számukra, hiszen az ovistársuk anyukája voltam, és voltak májusban az iskolában is.
A tanévnyitó a kis elsősök köszöntésével kezdődött. Mondtak 2 verset (egyiket Máté Kristóf barátjával- két kis pösze :)), majd kapott virágot az óvó néni és én is, a gyerekeknek pedig névre szóló kis emléklap készült és egy-egy zsírkréta is az övék lett. Ezután következett a tanév megnyitása, az újdonságok, tudnivalók felsorolása.
Amikor vége lett, bementünk a terembe, ahol a maradék gyerkőc még megkapta a könyveit (vagyis azok, akiknek meg lett rendelve májusig). 3 kisgyerek úgy maradt le hozzánk, kettőt pedig a nyáron írattak be, így az osztály szinte 1/3-ának nem tudom, mikor lesz könyve ... remélem, mihamarabb. Az első napon ismerkedtünk egymással, a könyvekkel, a dobozaink tartalmával. Elkészítettük a rajzos órarendünket és énekórán körjátékokat játszottunk.
Nem csak a gyerekek, hanem én is nagyon vártam már a tanévkezdést. Nyugisak, aranyosak, lelkesek voltak nem csak az első nap, de egész héten. És bár láttam rajtuk, hogy fáradnak, és abban is biztos voltam, hogy senkit nem kellett este altatni, nem lettek nyafogósak és rosszak. Napköziben sem volt velük semmi gond. Remélem, ha egy kicsit oldódnak, akkor sem lesz ez sokkal rosszabb. mert így egy nagyon klassz kis osztályközösség alakulhat ki.
Máté minden nap szívesen ment, és a tornaóra (ezt nem én tartom) ugyan nem került be a kedvencei közé (okkal- cipőfűzés ment időre, amire szomorút kapott, akinek nem sikerült ... van, aki nem is tud cipőt kötni, és a millió szomorútól nem is fog megtanulni :( . Ezt így nem kellett volna rögtön az elején, esetleg 2 hét gyakorlás után ...) Mindegy, túltette magát rajta, és a pénteki óra után már azt mondta, ez az egy kivételesen jó volt.
Persze volt sírás is, ami nekem szólt, mint anyának és nem a tanító néninek. Biztos vagyok benne, hogy egy idegennek nem mondta volna sírás közepette, hogy miért nem őt szólította fel, pedig mert ő milyen régóta jelentkezik.
De azért aranyos, lelkes, és tényleg jelentkezik. Nem kiabál be (nem többet, mint a többi), megvárja, amíg felszólítom, és bár eddig az "anya" megszólítás volt többségben, hallottam már tőle "tanár nénit" is. Belerázódunk, nem lesz itt semmiféle gond, úgy érzem.
Öröm volt az első hét mindkettőnknek :)
2013. augusztus 26., hétfő
Kalandos kirándulás
Augusztus 20-ára volt tervezve egy kirándulás Nemesvitára, a Western Parkba. Neten nézegettem, és nagyon vártam. Sajnos a rossz idő közbeszólt, és egy patcai kirándulás lett végül aznap, ahol beltéren is nagyon jól tudják érezni magukat a gyerekek. A western kirándulást pedig eltoltuk hétvégére. Szombaton megint az időjárás diktált, de vasárnap reggel sütött a nap. Örültem, felöltöztettem a gyerekeket, és megkérdeztem Zsoltit, hogy mennyire fáradt (éjszakás a héten). Aludt és nem mutatott hajlandóságot, hogy szeretne jönni velünk, én meg nem erőltettem, tudtam, hogy fáradt, ezért gyorsan ugrasztottam anyut, hogy igazán eljöhetne akkor ő velünk.
Ahogy haladtunk, eltűnt a napocska, befelhősödött az ég, pár csepp eső is hullott, de kirándulni még épp jó lett volna. Balatongyörök közelében jártunk (közel a célhoz), amikor valami szokatlan zaj ütötte meg a fülemet. Valami lehet a gumival, gondoltam, és semmi jóra nem számítottam, amikor félreálltam, szerencsére épp egy parkolóba sikerült, valami kilátó közelében.
Defekt. Ami nem lett volna különösebb gond, ha van az autóban pótkerék. De a mienkben nincs, és nem véletlenül, vagy hanyagságból, hanem gyárilag nincs. Ami viszont van ilyen esetre, az a gumijavító készlet, valami folyadékkal vagy habbal, amit a gumiba fújva kitölti a gumit, és megjavítja a kereket. Általában ...
Miután megálltunk, felhívtam a Zsoltit, adjon már tanácsot, mitévő legyek. Azt mondta, kérdezzek meg autósokat, nincs-e náluk pumpa, hogy felfújjuk. Nálunk nem volt (így vettük a kocsit, eredetileg volt benne), és akiket megkérdeztem, náluk sem volt. Nagyon segítőkészek voltak egyébként az emberek. Először a mellettünk várakozó busz sofőrjét kértem meg, ő jött is, megnéztük mi van a kocsiban, kereket ki is cserélte volna, de jelen helyzetben nem tudott segíteni (mert a gumijavítás során a hab befújása után rögtön pumpálni kell). Ő a közeli benzinkutat ajánlotta, hogy menjek le nagyon lassan addig, de kiderült, hogy messzebb van az a kút, mint ő gondolta, úgyhogy ez a verzió törölve lett.
A másik fiatalember, aki segíteni próbált, a parkolóban árusító fiú volt. Ő telefonált szerelőért, de egyik nem vette fel, másik pedig nem tudott segíteni.
Közben végszükség esetére megkaptam a keszthelyi autómentők telefonszámát. Gondoltam, az drága mulatság lenne ...
Egy mellettünk lerobbant másik autóhoz jött valaki, gondoltuk szerelő, így őket is megkörnyékeztem. Nem szerelő volt, de elmondtam a problémám, és jöttek megnézni, mi van a csomagtartóban. Kereket ők is szívesen kicserélték volna, de így tehetetlenek voltak. Gumijavító készlettel még egyik sem találkozott.
Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, és -bár csak ideiglenesen, de- részben ők mentettek meg.
Leszedték a kereket, elvittek a közeli benzinkútra, ahol a kutas megcsinálta a gumijavító-készletes javítást. Kiderült, hogy egy viszonylag nagy lyuk (vágás) van a keréken. Visszamentünk, felrakták a kereket, és kaptam egy telefonszámot, mert megkértek, hogyha hazaérünk,csörögjünk rájuk. Kedvesek.
Nem eresztett a kerék, de már dél volt, ezért feleslegesnek gondoltam a western parkba menni, de nem akartam egyből haza sem indulni velük, ezért a közeli (kb 100-200 méterre levő) balatonedericsi Afrika múzeum felé vettük az irányt. Lassan mentem, nem volt gond, de amikor megálltunk a múzeumnál, láttam, hogy félig megint lapos a kerék, és enged szakadatlan. Puff ... de legalább jó helyen álltunk, és látnivaló is volt. Telefonáltam Zsoltinak, aki előkereste otthon a jobb hátsó téli gumit, szerzett egy autót, és elindult a megmentésünkre.
Mi pedig addig bebarangoltuk az állatkertet, megnéztük és simogattuk az állatokat. Végigjártuk a múzeumot is. bebarangoltuk a mini-dzsungelt, felmásztunk a kilátóra. Persze mire felértünk, az elem is lemerült a fényképezőben, pedig olyan csodás volt a kilátás...
Aztán Sami puputevegelt, Pepcsi pónilovagolt, Máté pedig rodeobikázott egyet. Na meg játszótereztek, de aztán az eső is rázendített, hűvös is volt ... kicsit fáztak, éhesek voltak, fáradtak, és még várni is kellett az apjukra. De így végszóra odaért, 5 perc alatt kicserélte a kereket, és indulhattunk haza. Épp 3 óra volt, és csoda, hogy eddig és így bírták a strapát. Útközben Pepcsi és Sami is aludt egyet, aztán Bogláron még tescoztunk egyet, majd mentünk haza.
nagyon úgy néz ki, hogy ez a western park valami miatt nem akarta, hogy idén meglátogassuk, de jövőre már nyár elejére tervezem ezt a kirándulást, így biztosan nem maradunk le végleg.
A gyerekek egyébként nem nagyon érzékeltek ebből a kalandos útból annyit, a mamát jobban megviselte, meg persze a várakozás nem a kedvence a gyerekeknek, de összességében jól viselték, élmény volt nekik maga a defekt és az afrika múzeum is. És bár én nem így terveztem, mégsem szomorodtam el különösebben, mert sajnos volt, akik nem úszták meg ennyivel a napot, mert a múzeum előtt elég szépen összekoccantak ...
Képeink itt vannak :)
Ahogy haladtunk, eltűnt a napocska, befelhősödött az ég, pár csepp eső is hullott, de kirándulni még épp jó lett volna. Balatongyörök közelében jártunk (közel a célhoz), amikor valami szokatlan zaj ütötte meg a fülemet. Valami lehet a gumival, gondoltam, és semmi jóra nem számítottam, amikor félreálltam, szerencsére épp egy parkolóba sikerült, valami kilátó közelében.
Defekt. Ami nem lett volna különösebb gond, ha van az autóban pótkerék. De a mienkben nincs, és nem véletlenül, vagy hanyagságból, hanem gyárilag nincs. Ami viszont van ilyen esetre, az a gumijavító készlet, valami folyadékkal vagy habbal, amit a gumiba fújva kitölti a gumit, és megjavítja a kereket. Általában ...
Miután megálltunk, felhívtam a Zsoltit, adjon már tanácsot, mitévő legyek. Azt mondta, kérdezzek meg autósokat, nincs-e náluk pumpa, hogy felfújjuk. Nálunk nem volt (így vettük a kocsit, eredetileg volt benne), és akiket megkérdeztem, náluk sem volt. Nagyon segítőkészek voltak egyébként az emberek. Először a mellettünk várakozó busz sofőrjét kértem meg, ő jött is, megnéztük mi van a kocsiban, kereket ki is cserélte volna, de jelen helyzetben nem tudott segíteni (mert a gumijavítás során a hab befújása után rögtön pumpálni kell). Ő a közeli benzinkutat ajánlotta, hogy menjek le nagyon lassan addig, de kiderült, hogy messzebb van az a kút, mint ő gondolta, úgyhogy ez a verzió törölve lett.
A másik fiatalember, aki segíteni próbált, a parkolóban árusító fiú volt. Ő telefonált szerelőért, de egyik nem vette fel, másik pedig nem tudott segíteni.
Közben végszükség esetére megkaptam a keszthelyi autómentők telefonszámát. Gondoltam, az drága mulatság lenne ...
Egy mellettünk lerobbant másik autóhoz jött valaki, gondoltuk szerelő, így őket is megkörnyékeztem. Nem szerelő volt, de elmondtam a problémám, és jöttek megnézni, mi van a csomagtartóban. Kereket ők is szívesen kicserélték volna, de így tehetetlenek voltak. Gumijavító készlettel még egyik sem találkozott.
Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, és -bár csak ideiglenesen, de- részben ők mentettek meg.
Leszedték a kereket, elvittek a közeli benzinkútra, ahol a kutas megcsinálta a gumijavító-készletes javítást. Kiderült, hogy egy viszonylag nagy lyuk (vágás) van a keréken. Visszamentünk, felrakták a kereket, és kaptam egy telefonszámot, mert megkértek, hogyha hazaérünk,csörögjünk rájuk. Kedvesek.
Nem eresztett a kerék, de már dél volt, ezért feleslegesnek gondoltam a western parkba menni, de nem akartam egyből haza sem indulni velük, ezért a közeli (kb 100-200 méterre levő) balatonedericsi Afrika múzeum felé vettük az irányt. Lassan mentem, nem volt gond, de amikor megálltunk a múzeumnál, láttam, hogy félig megint lapos a kerék, és enged szakadatlan. Puff ... de legalább jó helyen álltunk, és látnivaló is volt. Telefonáltam Zsoltinak, aki előkereste otthon a jobb hátsó téli gumit, szerzett egy autót, és elindult a megmentésünkre.
Mi pedig addig bebarangoltuk az állatkertet, megnéztük és simogattuk az állatokat. Végigjártuk a múzeumot is. bebarangoltuk a mini-dzsungelt, felmásztunk a kilátóra. Persze mire felértünk, az elem is lemerült a fényképezőben, pedig olyan csodás volt a kilátás...
Aztán Sami puputevegelt, Pepcsi pónilovagolt, Máté pedig rodeobikázott egyet. Na meg játszótereztek, de aztán az eső is rázendített, hűvös is volt ... kicsit fáztak, éhesek voltak, fáradtak, és még várni is kellett az apjukra. De így végszóra odaért, 5 perc alatt kicserélte a kereket, és indulhattunk haza. Épp 3 óra volt, és csoda, hogy eddig és így bírták a strapát. Útközben Pepcsi és Sami is aludt egyet, aztán Bogláron még tescoztunk egyet, majd mentünk haza.
nagyon úgy néz ki, hogy ez a western park valami miatt nem akarta, hogy idén meglátogassuk, de jövőre már nyár elejére tervezem ezt a kirándulást, így biztosan nem maradunk le végleg.
A gyerekek egyébként nem nagyon érzékeltek ebből a kalandos útból annyit, a mamát jobban megviselte, meg persze a várakozás nem a kedvence a gyerekeknek, de összességében jól viselték, élmény volt nekik maga a defekt és az afrika múzeum is. És bár én nem így terveztem, mégsem szomorodtam el különösebben, mert sajnos volt, akik nem úszták meg ennyivel a napot, mert a múzeum előtt elég szépen összekoccantak ...
Képeink itt vannak :)
BB kiruccanás
Bő 6 év ... ennyi kellett ahhoz, hogy az első gyerkőc megszületése után valahová kettesben menjünk el szórakozni kicsit távolabb. met egy-egy rövidke andocsi bál még belefért, de kocsival nem voltunk sehol kettesben, csak vásárolni.
A nyaralás alatt megbeszéltük a komáékkal, hogy a Boglári Bornapok egyikére elmegyünk este, altatás után.
Hétfő lett a kiválasztott nap. Máté és Samu átköltözött a Vera mamához (előtte 2 nappal is ott aludtak, úgyhogy most is zokszó nélkül és örömmel tették), Petit pedig elaltattam én, és anyu feküdt be mellé. Nem ébredős, de néha mocorog, forgolódik, kezet keres. De nem volt semmi gond, nem ébredt fel, csak a mama kezét taperolta egyszer, ahogy az enyémet szokta :)
Fél 9 körül indultunk. 10-re volt hirdetve a tűzijáték, gondoltuk, ha mást nem, azt megnézzük. Az időjárási viszonyok miatt azonban fél órával előrébb hozták, így menet közben láttuk, miközben igyekeztünk le a partra. Szép volt ...
Rengetegen voltak, parkolót iszonyat nehezen találtunk, és az első 100 méteren a cipőm is nagyon feltörte a lábam. De erőt vettem magamon, érdekesen menve ugyan, de haladtunk, aztán kicsit később az árusoknál beruháztam egy pántos szandálba, ami egy megváltás volt és minden pénzt megért. Sétáltunk, nézelődtünk, a fiúk boroztak, ettek. Zenét hallgattunk, nevettünk nagyokat és egy körre felültünk egy pörgő-forgó őrületre is. A rock and rolleren már többször ültünk, de többször bevállalható. A többi annyira nem. Egyszer ültünk a Fifin - na oda soha többet, de a látottak alapján nem szeretném kipróbálni a terminátort sem.
Az ígért front és erős, viharos szél meg is érkezett, fogyott is a nép, pár csepp eső is esett, de annyira nem volt vészes, csak hűvös lett a levegő. 3/41 körül indultunk haza, bár zsolti még maradt volna, de én álmos voltam, fáztam, és legfőképpen a reggel fel kell kelni! miatt szerettem volna hazamenni. Kirándulást terveztünk a srácokkal ...
Azt hiszem, most már elég nagyok a gyerekek, hogy nélkülük is szervezzünk magunknak programot. Na nem csak és kizárólag és nem is túl sokat, de kell. Mert jó volt. Jövőre lehet, egy hosszú hétvégére a mamákra hagyjuk őket.
A nyaralás alatt megbeszéltük a komáékkal, hogy a Boglári Bornapok egyikére elmegyünk este, altatás után.
Hétfő lett a kiválasztott nap. Máté és Samu átköltözött a Vera mamához (előtte 2 nappal is ott aludtak, úgyhogy most is zokszó nélkül és örömmel tették), Petit pedig elaltattam én, és anyu feküdt be mellé. Nem ébredős, de néha mocorog, forgolódik, kezet keres. De nem volt semmi gond, nem ébredt fel, csak a mama kezét taperolta egyszer, ahogy az enyémet szokta :)
Fél 9 körül indultunk. 10-re volt hirdetve a tűzijáték, gondoltuk, ha mást nem, azt megnézzük. Az időjárási viszonyok miatt azonban fél órával előrébb hozták, így menet közben láttuk, miközben igyekeztünk le a partra. Szép volt ...
Rengetegen voltak, parkolót iszonyat nehezen találtunk, és az első 100 méteren a cipőm is nagyon feltörte a lábam. De erőt vettem magamon, érdekesen menve ugyan, de haladtunk, aztán kicsit később az árusoknál beruháztam egy pántos szandálba, ami egy megváltás volt és minden pénzt megért. Sétáltunk, nézelődtünk, a fiúk boroztak, ettek. Zenét hallgattunk, nevettünk nagyokat és egy körre felültünk egy pörgő-forgó őrületre is. A rock and rolleren már többször ültünk, de többször bevállalható. A többi annyira nem. Egyszer ültünk a Fifin - na oda soha többet, de a látottak alapján nem szeretném kipróbálni a terminátort sem.
Az ígért front és erős, viharos szél meg is érkezett, fogyott is a nép, pár csepp eső is esett, de annyira nem volt vészes, csak hűvös lett a levegő. 3/41 körül indultunk haza, bár zsolti még maradt volna, de én álmos voltam, fáztam, és legfőképpen a reggel fel kell kelni! miatt szerettem volna hazamenni. Kirándulást terveztünk a srácokkal ...
Azt hiszem, most már elég nagyok a gyerekek, hogy nélkülük is szervezzünk magunknak programot. Na nem csak és kizárólag és nem is túl sokat, de kell. Mert jó volt. Jövőre lehet, egy hosszú hétvégére a mamákra hagyjuk őket.
Nyaraltunk
Tervezgetek. Előre, és mindent.
Szó volt róla nyár elején, hogy pár napra elmennénk a nagynénémék felsőörsi nyaralójába. Sokat nem, a gyerekeknek program kell, le kell őket kötni, és a nyaralás alatt nem a megszokott napirendjük van, más a közeg, és minden, mi pedig (inkább Zsolti) nem vagyunk elég rugalmasak, hogy ilyenkor nagyobb szabadságot adjunk nekik. Veszekedés meg nem hiányzik. Sajnos így is lett, de aztán itthon lecsillapodtak a kedélyek.
Balcsis fürdőzéskor jött az ötlet, hogy a komáék is eljönnének velünk. Voltunk már együtt ebben a nyaralóban, de az még a gyerekek születése előtt volt.
Tervezgetős énem is megjelent a kirándulás előtt: mert nem szeretek csak úgy menni, eltervezem mikor, hova megyünk, mit csinálunk. Idén is még nehezítette a tervezést, hogy a két kisebb alszik délben, tehát egész napos programot nem szerveztem, de programok szempontjából minden jó volt.
A kezdeti hangulaton jócskán rontott, hogy indulás előtt, anyuéknál negyed órát kerestük a kocsikulcsot, amit Pepcsi eltüntetett. Aztán kissé csúszott az indulás is, mert amikor hazaértünk, Zsolti még füvet vágott, holott arról volt szó, hogy hazamegyünk, átöltöztetem őket és indulunk. Aztán az sem tett jót az idegeknek, hogy Pepcsi csak Világosnál aludt el, holott épp alvásidőben indultunk, hogy majd a kocsiban alszanak ... de hát olyan érdekes volt a látnivaló, hogy kiverte az álmot a szeméből. Samu legalább becsukta a szemét, és az út 3/4-én pihent, és úgy tett, mint aki alszik :)
A veszprémi állatkert volt az első úti célunk. Máté születése óta minden év nyarán meglátogatjuk, de mindig rejteget valami újdonságot: Most teljesen átépítették a felső bejáratot, nagyon klasszul megcsinálták a szavanna-kifutóra való rálátást, és a zsiráfot is volt szerencsén egészen közelről megcsodálni az új üvegkalitkájában. Tavaly kimaradtak a nagymacskák, idén Máté meg leginkább azokra volt kíváncsi, ő ment, ment volna, a kicsik meg nézelődtek volna még, meg állatot simogattak ... így nem volt olyan egyszerű, de annyi szerencsénk azért volt, hogy Pepi elül még a babakocsiban, Sami meg vevő volt rá, hogy fogja a tolóját. Az oroszlánok, tigrisek tényleg nagyon tetszettek nekik, és a medvéket sem láttuk még ennyire közelről. Legelöl volt mindkettő, sőt, egyik még az úszástudományát is bemutatta. A beltéri játszótér tavaly már nagy sikert aratott, de a lelkesedés idénre is megmaradt.
Állatkertezés után még bevásároltunk, aztán mentünk a nyaralóhoz. Első éjjel én szörnyen aludtam, de a gyerekek elég fáradtak voltak, hogy jól pihenjenek.
Másnap lementünk az almádi játszótérre, amit legutóbbi látogatásunk óta teljesen átalakítottak és felújítottak, a gyerekek nagy-nagy örömére. A legnagyobb sikere a fémrúdnak volt, amin le lehet csúszni, úgy, mint a tűzoltók, és a kapaszkodó-hintázó micsodán is nagyon sokat gyakoroltak, hogy végig tudjanak menni, és nem essenek le útközben. Aztán megnéztük a kacsákat, a mólót, majd Mátét és Zsoltit kiraktuk a strandnál, ahol csatlakozott hozzájuk a Balassa csalás, én pedig visszamentem a nyaralóba elaltatni a kicsiket. Amíg aludtak, kiültem a teraszra olvasni. De jó is volt!
Aztán kis kalamajka után megérkezett a keresztanyjuk, aki felhozta a hűtőbe a cuccokat, majd együtt indultunk a strandra. Jól érezték magukat, és bár a víz hideg volt, ez nem zavart senkit, köszönhetően annak, hogy van a strandnak egy olyan része, ami direkt gyerekeknek van kialakítva homokos parttal, sekély vízzel. Pepcsi és Samu homokozott és a víz szélén volt inkább, a két nagyobb: Máté és Zsombi pedig a vízben versenyeztek, "vízbe döglőset" játszottak (saját találmány) és a zsoltin lógtak. Keresztapu nem tudott velük bohóckodni, a vasárnap meccs ugyanis nem múlt el nyomtalanul: kórház, bokaficam, sín, és hasonló nyalánkságok miatt.
Kedden délelőtt a nagyvázsonyi Kinizsi várat céloztuk meg. Végigjártuk, Samu az apjával és a keresztanyuval felmászott a csúcsra is, mi egy lentebbi teremben vártuk meg őket: Zsombi nem szeretett volna menni, Máté egy szinttel magasabbról tét vissza hozzánk, én meg Petivel azért nem mentem fel, mert a szűk csigalépcsőn le is kellett volna hozni. mert fölfelé még csak-csak, de lefele ...
megállapítottam, hogy egyáltalán nem irigylem a várban korábban élőket ...
A gyerekeknek tetszett: ágyút néztek, szerencsekútba pénzt hajítottak, kalodába zártuk őket, lovakat néztünk, börtönt láttunk, és Máté nagy örömére emlékpénzt is tekerhetett (aztán Samu is). Szokásunk lesz, ahol járunk, tekerünk, úgyhogy már van jópár ...
Külön indultunk vissza: Zsolti és Máté a többiekkel, más úton, útközben megállva, és meg a kisebbekkel, hogy aludjanak. Pepi már útközben bealudt, de szerencsére az ágyban folytatta. Én meg olvashattam tovább. Nem sokkal azután, hogy mindenki hazaért, felébredtek a fiúk, aztán lementünk a strandra. Jó időn nem volt, jött a front, a felhők, a szél ... visszamentünk vastagabb holmiért, majd lementünk vásárt nézni, sétálni, vacsorázni. A vihar előtt meg visszaértünk a nyaralóba.
Szerdára Sobri kalandparkot terveztünk, de nagyon hideg lett az idő, csöpörgős, miegyéb, így a reggeli összecihelődés után elindultunk haza. Tihanyrévnél még megálltunk nézelődni, aztán egy kis gyerek-lelkibéke-egyensúly kedvéért komppal átmentünk a déli partra, és egy finom fagyit is ettünk Földváron. Épp alvásidőre értünk haza. Volt délután idő még kipakolni, kicsit helyrerázódni, hogy másnap visszatérjünk a szokásos napjainkba: Sami ovi, én pedig a tanmeneteimbe áshattam magam bele újra rendesen.
Máténak azért sikerült valamit összeszednie, nem sokkal azután, hogy hazaértünk, kidobta a taccsot. Ekkor a fagyira fogtuk (sárgabarack), de 2 nap múlva Pepi is sorra került egy róka erejéig, aztán újabb 2 nap múlva én is. Talán engem viselt meg legjobban ... iszonyú gyomorfájás, aztán hidegrázás, láz. De szerencsére csak 1-1,5 napig tartott, és a többiek megúszták.
Jövőre lehet, hogy egy kicsit hosszabb időintervallumú és hosszabb útidejű nyaralást is megkockáztatunk, sőt tervben van egy pár napos (hosszú hétvége) kiruccanás a gyerekek nélkül is. Mert már elég nagyok lesznek hozzá. Ezt azért várom!
Képek
Szó volt róla nyár elején, hogy pár napra elmennénk a nagynénémék felsőörsi nyaralójába. Sokat nem, a gyerekeknek program kell, le kell őket kötni, és a nyaralás alatt nem a megszokott napirendjük van, más a közeg, és minden, mi pedig (inkább Zsolti) nem vagyunk elég rugalmasak, hogy ilyenkor nagyobb szabadságot adjunk nekik. Veszekedés meg nem hiányzik. Sajnos így is lett, de aztán itthon lecsillapodtak a kedélyek.
Balcsis fürdőzéskor jött az ötlet, hogy a komáék is eljönnének velünk. Voltunk már együtt ebben a nyaralóban, de az még a gyerekek születése előtt volt.
Tervezgetős énem is megjelent a kirándulás előtt: mert nem szeretek csak úgy menni, eltervezem mikor, hova megyünk, mit csinálunk. Idén is még nehezítette a tervezést, hogy a két kisebb alszik délben, tehát egész napos programot nem szerveztem, de programok szempontjából minden jó volt.
A kezdeti hangulaton jócskán rontott, hogy indulás előtt, anyuéknál negyed órát kerestük a kocsikulcsot, amit Pepcsi eltüntetett. Aztán kissé csúszott az indulás is, mert amikor hazaértünk, Zsolti még füvet vágott, holott arról volt szó, hogy hazamegyünk, átöltöztetem őket és indulunk. Aztán az sem tett jót az idegeknek, hogy Pepcsi csak Világosnál aludt el, holott épp alvásidőben indultunk, hogy majd a kocsiban alszanak ... de hát olyan érdekes volt a látnivaló, hogy kiverte az álmot a szeméből. Samu legalább becsukta a szemét, és az út 3/4-én pihent, és úgy tett, mint aki alszik :)
A veszprémi állatkert volt az első úti célunk. Máté születése óta minden év nyarán meglátogatjuk, de mindig rejteget valami újdonságot: Most teljesen átépítették a felső bejáratot, nagyon klasszul megcsinálták a szavanna-kifutóra való rálátást, és a zsiráfot is volt szerencsén egészen közelről megcsodálni az új üvegkalitkájában. Tavaly kimaradtak a nagymacskák, idén Máté meg leginkább azokra volt kíváncsi, ő ment, ment volna, a kicsik meg nézelődtek volna még, meg állatot simogattak ... így nem volt olyan egyszerű, de annyi szerencsénk azért volt, hogy Pepi elül még a babakocsiban, Sami meg vevő volt rá, hogy fogja a tolóját. Az oroszlánok, tigrisek tényleg nagyon tetszettek nekik, és a medvéket sem láttuk még ennyire közelről. Legelöl volt mindkettő, sőt, egyik még az úszástudományát is bemutatta. A beltéri játszótér tavaly már nagy sikert aratott, de a lelkesedés idénre is megmaradt.
Állatkertezés után még bevásároltunk, aztán mentünk a nyaralóhoz. Első éjjel én szörnyen aludtam, de a gyerekek elég fáradtak voltak, hogy jól pihenjenek.
Másnap lementünk az almádi játszótérre, amit legutóbbi látogatásunk óta teljesen átalakítottak és felújítottak, a gyerekek nagy-nagy örömére. A legnagyobb sikere a fémrúdnak volt, amin le lehet csúszni, úgy, mint a tűzoltók, és a kapaszkodó-hintázó micsodán is nagyon sokat gyakoroltak, hogy végig tudjanak menni, és nem essenek le útközben. Aztán megnéztük a kacsákat, a mólót, majd Mátét és Zsoltit kiraktuk a strandnál, ahol csatlakozott hozzájuk a Balassa csalás, én pedig visszamentem a nyaralóba elaltatni a kicsiket. Amíg aludtak, kiültem a teraszra olvasni. De jó is volt!
Aztán kis kalamajka után megérkezett a keresztanyjuk, aki felhozta a hűtőbe a cuccokat, majd együtt indultunk a strandra. Jól érezték magukat, és bár a víz hideg volt, ez nem zavart senkit, köszönhetően annak, hogy van a strandnak egy olyan része, ami direkt gyerekeknek van kialakítva homokos parttal, sekély vízzel. Pepcsi és Samu homokozott és a víz szélén volt inkább, a két nagyobb: Máté és Zsombi pedig a vízben versenyeztek, "vízbe döglőset" játszottak (saját találmány) és a zsoltin lógtak. Keresztapu nem tudott velük bohóckodni, a vasárnap meccs ugyanis nem múlt el nyomtalanul: kórház, bokaficam, sín, és hasonló nyalánkságok miatt.
Kedden délelőtt a nagyvázsonyi Kinizsi várat céloztuk meg. Végigjártuk, Samu az apjával és a keresztanyuval felmászott a csúcsra is, mi egy lentebbi teremben vártuk meg őket: Zsombi nem szeretett volna menni, Máté egy szinttel magasabbról tét vissza hozzánk, én meg Petivel azért nem mentem fel, mert a szűk csigalépcsőn le is kellett volna hozni. mert fölfelé még csak-csak, de lefele ...
megállapítottam, hogy egyáltalán nem irigylem a várban korábban élőket ...
A gyerekeknek tetszett: ágyút néztek, szerencsekútba pénzt hajítottak, kalodába zártuk őket, lovakat néztünk, börtönt láttunk, és Máté nagy örömére emlékpénzt is tekerhetett (aztán Samu is). Szokásunk lesz, ahol járunk, tekerünk, úgyhogy már van jópár ...
Külön indultunk vissza: Zsolti és Máté a többiekkel, más úton, útközben megállva, és meg a kisebbekkel, hogy aludjanak. Pepi már útközben bealudt, de szerencsére az ágyban folytatta. Én meg olvashattam tovább. Nem sokkal azután, hogy mindenki hazaért, felébredtek a fiúk, aztán lementünk a strandra. Jó időn nem volt, jött a front, a felhők, a szél ... visszamentünk vastagabb holmiért, majd lementünk vásárt nézni, sétálni, vacsorázni. A vihar előtt meg visszaértünk a nyaralóba.
Szerdára Sobri kalandparkot terveztünk, de nagyon hideg lett az idő, csöpörgős, miegyéb, így a reggeli összecihelődés után elindultunk haza. Tihanyrévnél még megálltunk nézelődni, aztán egy kis gyerek-lelkibéke-egyensúly kedvéért komppal átmentünk a déli partra, és egy finom fagyit is ettünk Földváron. Épp alvásidőre értünk haza. Volt délután idő még kipakolni, kicsit helyrerázódni, hogy másnap visszatérjünk a szokásos napjainkba: Sami ovi, én pedig a tanmeneteimbe áshattam magam bele újra rendesen.
Máténak azért sikerült valamit összeszednie, nem sokkal azután, hogy hazaértünk, kidobta a taccsot. Ekkor a fagyira fogtuk (sárgabarack), de 2 nap múlva Pepi is sorra került egy róka erejéig, aztán újabb 2 nap múlva én is. Talán engem viselt meg legjobban ... iszonyú gyomorfájás, aztán hidegrázás, láz. De szerencsére csak 1-1,5 napig tartott, és a többiek megúszták.
Jövőre lehet, hogy egy kicsit hosszabb időintervallumú és hosszabb útidejű nyaralást is megkockáztatunk, sőt tervben van egy pár napos (hosszú hétvége) kiruccanás a gyerekek nélkül is. Mert már elég nagyok lesznek hozzá. Ezt azért várom!
Képek
2013. július 19., péntek
Egy kis kirándulás
Képeket nézegetve jutott eszembe, hogy vittem magammal a fényképezőt, készültek is képek, ide mégsem írtam róla.
Még 7-én a falunap utáni vasárnapon, a Marika mamánál voltunk, ott is aludtak. Anyu kitalálta miután felkeltek, hogy menjünk ki a szőlőhöz, mert már érik a körte.
Sami lelkes, őt nem kellett győzködni, Pepinek meg vittem a babakocsit, ha elfáradna. De Máté nagyon lusta gyalogolni, viszont nagyon szereti a körtét, így belement, hogy elinduljunk. Nem jutottunk sokáig, amikor már nekiállt rinyálni, hogy jobb lett volna, ha a mamánál marad, de azért csak tette egyik lábát a másik után.
Útközben megnéztük a falunap maradványait a pályán, aztán egy búzamezőnél fényképeztem le őket. A út másik oldalán meg kukoricatábla volt, ahova szívesen bementek. Mentek volna még beljebb is lelkesen, de magasabb volt tőlük, féltem, hogy elkeverednek. Szóval csak addig bóklásztak, amíg színt láttam belőlük.
Sétáltunk, beszélgettünk, tájban gyönyörködtünk, szarvasmarhákat néztünk, és útközben -idén először- sárgabarackot ettünk (Én többet, aminek miután hazaértünk, meg is lett a böjtje - pedig olyan jól esett).
Nem tudom, mennyi idő alatt értünk ki, de kiértünk. Tény, hogy nincs közel, gyerekkoromban én is nagyon utáltam kisétálni, annál jobban kistraktorral kimenni.
Pechünkre a mama nem jó kulcsot hozott magával, így nem tudtunk bemenni a pincébe, de a körte tényleg érett volt, leszedtük mindet, Máté is lelkesen ette. Pihentünk kicsit, majd szedtünk napraforgót - nem is gondoltam, hogy a napraforgónak ilyen vastag és erős a szára.
Majd hazafelé indultunk. Mivel a körtével telt kosár nehezebb volt, mint Pepi, és Pepcsinek még lába is van, így helyet cseréltek. Peti sétált (nagyon ügyesen, egy panasz nélkül), a kosár meg belekerült a babakocsiba. Könnyebb volt így.
Útközben egy kis nyári zápor elért minket, de találtunk menedéket, ahol meg tudtuk húzni magunkat (az út mellett épp úgy nőtt a fa, hogy nem áztunk az úton). Kivártuk a végét, majd mentünk tovább.
A mamánál pihentünk még egy kicsit, aztán indultunk tovább haza.
Többször is elmehetnénk sétálni, igazi kikapcsolódás volt.
Még 7-én a falunap utáni vasárnapon, a Marika mamánál voltunk, ott is aludtak. Anyu kitalálta miután felkeltek, hogy menjünk ki a szőlőhöz, mert már érik a körte.
Sami lelkes, őt nem kellett győzködni, Pepinek meg vittem a babakocsit, ha elfáradna. De Máté nagyon lusta gyalogolni, viszont nagyon szereti a körtét, így belement, hogy elinduljunk. Nem jutottunk sokáig, amikor már nekiállt rinyálni, hogy jobb lett volna, ha a mamánál marad, de azért csak tette egyik lábát a másik után.
Útközben megnéztük a falunap maradványait a pályán, aztán egy búzamezőnél fényképeztem le őket. A út másik oldalán meg kukoricatábla volt, ahova szívesen bementek. Mentek volna még beljebb is lelkesen, de magasabb volt tőlük, féltem, hogy elkeverednek. Szóval csak addig bóklásztak, amíg színt láttam belőlük.
Sétáltunk, beszélgettünk, tájban gyönyörködtünk, szarvasmarhákat néztünk, és útközben -idén először- sárgabarackot ettünk (Én többet, aminek miután hazaértünk, meg is lett a böjtje - pedig olyan jól esett).
Nem tudom, mennyi idő alatt értünk ki, de kiértünk. Tény, hogy nincs közel, gyerekkoromban én is nagyon utáltam kisétálni, annál jobban kistraktorral kimenni.
Pechünkre a mama nem jó kulcsot hozott magával, így nem tudtunk bemenni a pincébe, de a körte tényleg érett volt, leszedtük mindet, Máté is lelkesen ette. Pihentünk kicsit, majd szedtünk napraforgót - nem is gondoltam, hogy a napraforgónak ilyen vastag és erős a szára.
Majd hazafelé indultunk. Mivel a körtével telt kosár nehezebb volt, mint Pepi, és Pepcsinek még lába is van, így helyet cseréltek. Peti sétált (nagyon ügyesen, egy panasz nélkül), a kosár meg belekerült a babakocsiba. Könnyebb volt így.
Útközben egy kis nyári zápor elért minket, de találtunk menedéket, ahol meg tudtuk húzni magunkat (az út mellett épp úgy nőtt a fa, hogy nem áztunk az úton). Kivártuk a végét, majd mentünk tovább.
A mamánál pihentünk még egy kicsit, aztán indultunk tovább haza.
Többször is elmehetnénk sétálni, igazi kikapcsolódás volt.
2013. július 4., csütörtök
ExtremeMan 113
Még az iskola utolsó hetében az igazgató-asszony minden kisgyerek figyelmét felhívta rá, hogy a nyári szünet ideje alatt, június 31-én, egy kerékpáros verseny mezőnye halad át a falunkon. Aki teheti, szurkoljon nekik!
Aztán a verseny előtti héten egyéb felkérés is érkezett: a verseny szervezői díjakat gyűjtöttek azokból a falvakból, amelyeken keresztülhalad a mezőny. De mit is tud felajánlani egy kis falu? Pl. Igal, ahol gyógyfürdő is van, na meg szállodák, fel tudott ajánlani egy-egy fürdőbelépőt, egy-egy 1-2 éjszakás szállást, de mi? Arra jutottunk, hogy egy iskola mi mást tud felajánlani, mint rajzot, festményt, képet.
Úgyhogy az egyik kolléga nekiállt egy festménynek, Szent Ferencről, mivel Szent Ferenc Ált. Iskola vagyunk, és meg a templomot örökítettem meg. Ezeket a felajánlásokat, amiből 30 gyűlt össze összesen, a verseny végén kisorsolták a résztvevők között.
Remélem, az én rajzomat az a versenyző nyerte, aki a verseny előtti héten elkerekezett Andocsra, és ellátogatott a templomba. Vagy ha nem ő, akkor egy olyan, aki ezt értékelni fogja.
És akkor a versenyről röviden:
Az "ExtremeMan 113" egy hosszú távú triatlonverseny, ami 1900 m úszásból, 90 km kerékpározásból és 3*7,03 km futásból áll. A nagyatádi nagy verseny felkészítője (Ironman)), mert épp mindenből a fele távot kell teljesíteni. Nagyon kemény. Szerintem már ez is, hát még a teljes táv. Bár a célba érkezés felemelő lehet :)
Vasárnap délelőtt mindig anyuéknál vagyunk, és most a verseny miatt kb. 3/4 órával előbb jöttünk haza. Nem akartam a verseny ideje alatt bóklászni, bár nem egy kupacban jöttek a versenyzők.
Az önkormányzattól kapott papír szerint 1/2 12 és 14 óra között haladnak át a falunkon. Ebben az oda- és vissza is bent van, mert a fordulójuk a szomszéd faluban, Nágocson volt.
Samcival lelkesen vártuk őket, kiültünk a ház előtti partoldalra, Pepcsi addig még homokozott.
Ahányszor jött egy-egy bringás, lelkesen tapsoltunk mindenkinek. Ők pedig értékelték :) Aminek Sami rettentő mód örült. Minek is? Ha visszaintegettek, vagy kezükre támaszkodva tapsoltak, vagy ha mosolyra húzódott a szájuk, vagy ha visszaszóltak. És tetszett neki az is, amikor visszafelé épp látta, ahogy a banánt eszi valamelyik versenyző, vagy iszik (mente közben -számára ez hatalmas szó), vagy épp egy szendvics lógott kis a srác szájából.
Amikor pedig én Pepcsit vittem aludni, ő akkor is lelkesen tapsolt, és kiabált is nekik.
Nem tudtuk azonban végignézni, elfáradt Sami, hisz épp alvásidő volt, de így is nagyon sok versenyzőt biztattunk. Aztán ő aludni ment.
Mi örültünk ennek a versenynek, mert nem lát ilyet minden nap az ember.
Itt pedig részletesebben olvashat róla, akit érdekel:
http://www.extrememan113.hu/
Aztán a verseny előtti héten egyéb felkérés is érkezett: a verseny szervezői díjakat gyűjtöttek azokból a falvakból, amelyeken keresztülhalad a mezőny. De mit is tud felajánlani egy kis falu? Pl. Igal, ahol gyógyfürdő is van, na meg szállodák, fel tudott ajánlani egy-egy fürdőbelépőt, egy-egy 1-2 éjszakás szállást, de mi? Arra jutottunk, hogy egy iskola mi mást tud felajánlani, mint rajzot, festményt, képet.
Úgyhogy az egyik kolléga nekiállt egy festménynek, Szent Ferencről, mivel Szent Ferenc Ált. Iskola vagyunk, és meg a templomot örökítettem meg. Ezeket a felajánlásokat, amiből 30 gyűlt össze összesen, a verseny végén kisorsolták a résztvevők között.
Remélem, az én rajzomat az a versenyző nyerte, aki a verseny előtti héten elkerekezett Andocsra, és ellátogatott a templomba. Vagy ha nem ő, akkor egy olyan, aki ezt értékelni fogja.
És akkor a versenyről röviden:
Az "ExtremeMan 113" egy hosszú távú triatlonverseny, ami 1900 m úszásból, 90 km kerékpározásból és 3*7,03 km futásból áll. A nagyatádi nagy verseny felkészítője (Ironman)), mert épp mindenből a fele távot kell teljesíteni. Nagyon kemény. Szerintem már ez is, hát még a teljes táv. Bár a célba érkezés felemelő lehet :)
Vasárnap délelőtt mindig anyuéknál vagyunk, és most a verseny miatt kb. 3/4 órával előbb jöttünk haza. Nem akartam a verseny ideje alatt bóklászni, bár nem egy kupacban jöttek a versenyzők.
Az önkormányzattól kapott papír szerint 1/2 12 és 14 óra között haladnak át a falunkon. Ebben az oda- és vissza is bent van, mert a fordulójuk a szomszéd faluban, Nágocson volt.
Samcival lelkesen vártuk őket, kiültünk a ház előtti partoldalra, Pepcsi addig még homokozott.
Ahányszor jött egy-egy bringás, lelkesen tapsoltunk mindenkinek. Ők pedig értékelték :) Aminek Sami rettentő mód örült. Minek is? Ha visszaintegettek, vagy kezükre támaszkodva tapsoltak, vagy ha mosolyra húzódott a szájuk, vagy ha visszaszóltak. És tetszett neki az is, amikor visszafelé épp látta, ahogy a banánt eszi valamelyik versenyző, vagy iszik (mente közben -számára ez hatalmas szó), vagy épp egy szendvics lógott kis a srác szájából.
Amikor pedig én Pepcsit vittem aludni, ő akkor is lelkesen tapsolt, és kiabált is nekik.
Nem tudtuk azonban végignézni, elfáradt Sami, hisz épp alvásidő volt, de így is nagyon sok versenyzőt biztattunk. Aztán ő aludni ment.
Mi örültünk ennek a versenynek, mert nem lát ilyet minden nap az ember.
Itt pedig részletesebben olvashat róla, akit érdekel:
http://www.extrememan113.hu/
2013. július 3., szerda
Jutalomkirándulás
Még a tanév utolsó előtti hetében volt ez a kirándulás, amikor Budapestre látogattunk a jutalomkirándulást megérdemlő gyerekekkel.
Az iskola nyert egy nagy pályázaton, melynek az egyik része volt ez a kirándulás. Volt egy Kaposvári út is ugyanezen gyerekeknek előtte, ahol szintén meglátogattak két múzeumot.
Amikor elkezdte az igazgató-asszony szervezni ezt az utat, lelkesen jelentkeztem kísérőnek. Akkor még nem gondoltam, hogy ennyire későn érünk majd haza, és mi lesz a gyerekek altatásával. De erről majd később.
Nem indultunk korán, 8 óra után, és első utunk a Természettudományi Múzeumba vezetett.
Fél 11 körül értünk oda, és nem csak mi. Épp kifogtuk, mert várni kellett, pont akkor érkezett több csoport. Szerencsére nem órákról volt szó, és a gyerekek is egész jól bírták. És megérte.
Előtte nem voltam még ebben a múzeumban, de bevallom, több időt is simán el tudtam volna tölteni. Mert nem ugyanolyan végigjárni egy múzeumot családként, 3 gyerekkel, mint egy iskolás csapattal. Mert ők szabadabban voltak engedve, és túl gyorsan végigértek. Persze ők is végigjártak mindent, meg is nézték, csak nem annyira alaposan, ahogy én szerettem volna. És talán az is gyorsabb végigjárásra ösztönözte őket, hogy az ásványkiállítás részén voltunk először, ami annyira nem kötötte le őket, bár a világító kövek felfedezésekor jöttek, hogy menjünk gyorsan, mert azt látni kell :)
Noé bárkájában az én fiaim biztosan több időt eltöltöttek volna, mert ők nagy bogarászók, és ott sok-sok rovar, bogár, lepke volt kiállítva.
Aztán láttunk mindenféle kitömött állatot, jó sokat: madarakat, kis ragadozókat, halakat. Jó volt, mert a fiúknak meg tudtam mutatni a Tüskevárban olvasott állatokat (szárcsa, csuka).
Aztán láttunk egy mamutot is ősemberekkel, egy ősbarlangot is.
A múzeumlátogatás után ebédelni szerettünk volna, de a kinézett éttermet nem találtuk, másikba meg nem fértünk volna be, na meg a Parlamenthez is időpontunk volt, úgyhogy az ebédre megettük a szendvicseinket, és abban maradtunk, hogy majd hazafelé állunk meg valahol enni. (A kirándulásra kapott összegben az utazáson, belépőkön túl egy ebéd ára is szerepelt. És a kapott pénzt el kell költeni. Kötelező!)
A Parlament volt a következő állomásunk, ahová kicsit előbb érkeztünk. 3/4 3-ra volt időpontunk, és a jegyvétel után fél 3-ra ott is voltunk. Nem akartuk az utolsó pillanatra hagyni az érkezést, hiszen nem tudni, mennyien vannak a jegypénztárnál, és ha késünk, nem lehet csak úgy bemenni. Szóval vártunk ... és jó, hogy nem ültünk be előtte egy étterembe.
Valamikor, iskolás koromban egy pesti nyári táborozás alkalmával voltam már a Parlamentben, de nem is emlékeztem rá konkrétan, és abban az időben még nem volt mindenkinek telefonja, amivel fényképezni lehetett volna, vagy éppen fényképezőgép.
Most viszont vittem, fotóztam egy csomót. Nagyon tetszett. Szerencsénk volt, csak mi voltunk a csoportban, nem voltak mások, így a gyerekek is fegyelmezettebbek voltak. Nagy örömünkre a korona melletti őrségváltást is volt szerencsénk végignézni. Ami egyébként óránként történik.
Az utolsó állomásunk a Szépművészeti Múzeum volt. Ez volt az, ahol már fáradtak voltak a gyerekek, és amúgy is úgy gondolom, hogy nem nagyon köti le őket a művészet. Még az ókori görög edényeket, szobrokat, szarkofágokat úgy ahogy megnézték, aztán ahogy haladtunk felfelé, még jobban fogyott a lelkesedésük.
Pedig végig járhatták volna nyugodtabban, lassabban, jobban megnézve. Utánaolvasva fogy ki festette, kiről hallottak, vagy melyik kép tetszik nekik és miért az adott teremben.
Itt nem volt tárlatvezetőnk, pedig ha lett volna, nagyobb lett volna a fegyelem.Így csak végigszaladtak, és a kiállítás megnézése kimerült abban, hogy körülnézek és ránézek a képekre. De ugye tudjuk, hogy ez nem megnézés.
Sokkal több időt el tudtam volna személy szerint tölteni itt, de a gyerekek miatt (na meg azért, mert elég későn érkeztünk) elég kurtára sikeredett ez a múzeum-nézés.
A Hősök terén már jobban felélénkültek, tetszettek nekik a szobrok, az meg még jobban, hogy fel lehetett mászni a vezérekhez.
Hazafelé az Auchannál álltunk meg enni. Mindenki kedvére választhatott. Bőséges volt az adag, mindenki nagyon jóllakott, de mivel a pénzt el kellett költeni, még desszertet is kaptak, aminek nagy részét elcsomagoltattuk, mert nem bírták megenni.
Hazafelé, pedig felcsendült az ének, a vidámság. Mert akármilyen kirándulás akármilyen jól sikerül, a hazafelé vezető út mindig nagyon klassz :)
Képek itt
Az iskola nyert egy nagy pályázaton, melynek az egyik része volt ez a kirándulás. Volt egy Kaposvári út is ugyanezen gyerekeknek előtte, ahol szintén meglátogattak két múzeumot.
Amikor elkezdte az igazgató-asszony szervezni ezt az utat, lelkesen jelentkeztem kísérőnek. Akkor még nem gondoltam, hogy ennyire későn érünk majd haza, és mi lesz a gyerekek altatásával. De erről majd később.
Nem indultunk korán, 8 óra után, és első utunk a Természettudományi Múzeumba vezetett.
Fél 11 körül értünk oda, és nem csak mi. Épp kifogtuk, mert várni kellett, pont akkor érkezett több csoport. Szerencsére nem órákról volt szó, és a gyerekek is egész jól bírták. És megérte.
Előtte nem voltam még ebben a múzeumban, de bevallom, több időt is simán el tudtam volna tölteni. Mert nem ugyanolyan végigjárni egy múzeumot családként, 3 gyerekkel, mint egy iskolás csapattal. Mert ők szabadabban voltak engedve, és túl gyorsan végigértek. Persze ők is végigjártak mindent, meg is nézték, csak nem annyira alaposan, ahogy én szerettem volna. És talán az is gyorsabb végigjárásra ösztönözte őket, hogy az ásványkiállítás részén voltunk először, ami annyira nem kötötte le őket, bár a világító kövek felfedezésekor jöttek, hogy menjünk gyorsan, mert azt látni kell :)
Noé bárkájában az én fiaim biztosan több időt eltöltöttek volna, mert ők nagy bogarászók, és ott sok-sok rovar, bogár, lepke volt kiállítva.
Aztán láttunk mindenféle kitömött állatot, jó sokat: madarakat, kis ragadozókat, halakat. Jó volt, mert a fiúknak meg tudtam mutatni a Tüskevárban olvasott állatokat (szárcsa, csuka).
Aztán láttunk egy mamutot is ősemberekkel, egy ősbarlangot is.
A múzeumlátogatás után ebédelni szerettünk volna, de a kinézett éttermet nem találtuk, másikba meg nem fértünk volna be, na meg a Parlamenthez is időpontunk volt, úgyhogy az ebédre megettük a szendvicseinket, és abban maradtunk, hogy majd hazafelé állunk meg valahol enni. (A kirándulásra kapott összegben az utazáson, belépőkön túl egy ebéd ára is szerepelt. És a kapott pénzt el kell költeni. Kötelező!)
A Parlament volt a következő állomásunk, ahová kicsit előbb érkeztünk. 3/4 3-ra volt időpontunk, és a jegyvétel után fél 3-ra ott is voltunk. Nem akartuk az utolsó pillanatra hagyni az érkezést, hiszen nem tudni, mennyien vannak a jegypénztárnál, és ha késünk, nem lehet csak úgy bemenni. Szóval vártunk ... és jó, hogy nem ültünk be előtte egy étterembe.
Valamikor, iskolás koromban egy pesti nyári táborozás alkalmával voltam már a Parlamentben, de nem is emlékeztem rá konkrétan, és abban az időben még nem volt mindenkinek telefonja, amivel fényképezni lehetett volna, vagy éppen fényképezőgép.
Most viszont vittem, fotóztam egy csomót. Nagyon tetszett. Szerencsénk volt, csak mi voltunk a csoportban, nem voltak mások, így a gyerekek is fegyelmezettebbek voltak. Nagy örömünkre a korona melletti őrségváltást is volt szerencsénk végignézni. Ami egyébként óránként történik.
Az utolsó állomásunk a Szépművészeti Múzeum volt. Ez volt az, ahol már fáradtak voltak a gyerekek, és amúgy is úgy gondolom, hogy nem nagyon köti le őket a művészet. Még az ókori görög edényeket, szobrokat, szarkofágokat úgy ahogy megnézték, aztán ahogy haladtunk felfelé, még jobban fogyott a lelkesedésük.
Pedig végig járhatták volna nyugodtabban, lassabban, jobban megnézve. Utánaolvasva fogy ki festette, kiről hallottak, vagy melyik kép tetszik nekik és miért az adott teremben.
Itt nem volt tárlatvezetőnk, pedig ha lett volna, nagyobb lett volna a fegyelem.Így csak végigszaladtak, és a kiállítás megnézése kimerült abban, hogy körülnézek és ránézek a képekre. De ugye tudjuk, hogy ez nem megnézés.
Sokkal több időt el tudtam volna személy szerint tölteni itt, de a gyerekek miatt (na meg azért, mert elég későn érkeztünk) elég kurtára sikeredett ez a múzeum-nézés.
A Hősök terén már jobban felélénkültek, tetszettek nekik a szobrok, az meg még jobban, hogy fel lehetett mászni a vezérekhez.
Hazafelé az Auchannál álltunk meg enni. Mindenki kedvére választhatott. Bőséges volt az adag, mindenki nagyon jóllakott, de mivel a pénzt el kellett költeni, még desszertet is kaptak, aminek nagy részét elcsomagoltattuk, mert nem bírták megenni.
Hazafelé, pedig felcsendült az ének, a vidámság. Mert akármilyen kirándulás akármilyen jól sikerül, a hazafelé vezető út mindig nagyon klassz :)
Képek itt
2013. június 14., péntek
Vége az évnek ...
Legalábbis a tanévnek ma van az utolsó napja.
Bevallom őszintén, nem bánom. De nemcsak én, a gyerekek sem. Elfáradtunk, és ez a gyerekek utóbbi havi magatartásán, szorgalmán nagyon meglátszik.
De most fejeztem be a bizonyítványok, törzslapok megírását, úgyhogy csak pecsétre és igazgatói aláírásra várnak, és mehetnek a kis gazdáik kezébe vasárnap.
Persze a mai nap puccba kell vágni az osztálytermet, hogy kellő tisztelettel és tisztasággal, díszítéssel várjuk a ballagó nyolcadikosokat, de sebaj, örömmel tesszük.
Előtte azonban még nézünk egy kis Tüskevárat, ami a fiúk kötelező olvasmánya volt. Szerdán már nézték, nagyon tetszett nekik, de nemhiába olyan hosszú a könyv, a film sem rövidebb. Még ma sem tudjuk befejezni, de úgyse csinálnánk semmi érdemlegeset, így mégis hasznosan töltjük el az utolsó napot.
Elkészültem a gyerekeknek szánt kisfilmmel is (2-szer a legvégén elszállt, de megvan!), épp lemezre írom mindenkinek, és a bizonyítványosztás előtt lejátszom majd nekik. Remélem, örülni fognak! Az alsós éveikben készült képekből csináltam (főleg negyedikes, mert nekem van egy jó csomó képem), Ákos: Ilyenek voltunk és a Legyetek jók, ha tudtok! című számokra.
Belinkelem majd ide is, de előbb hadd lássák az érintettek :)
Bevallom őszintén, nem bánom. De nemcsak én, a gyerekek sem. Elfáradtunk, és ez a gyerekek utóbbi havi magatartásán, szorgalmán nagyon meglátszik.
De most fejeztem be a bizonyítványok, törzslapok megírását, úgyhogy csak pecsétre és igazgatói aláírásra várnak, és mehetnek a kis gazdáik kezébe vasárnap.
Persze a mai nap puccba kell vágni az osztálytermet, hogy kellő tisztelettel és tisztasággal, díszítéssel várjuk a ballagó nyolcadikosokat, de sebaj, örömmel tesszük.
Előtte azonban még nézünk egy kis Tüskevárat, ami a fiúk kötelező olvasmánya volt. Szerdán már nézték, nagyon tetszett nekik, de nemhiába olyan hosszú a könyv, a film sem rövidebb. Még ma sem tudjuk befejezni, de úgyse csinálnánk semmi érdemlegeset, így mégis hasznosan töltjük el az utolsó napot.
Elkészültem a gyerekeknek szánt kisfilmmel is (2-szer a legvégén elszállt, de megvan!), épp lemezre írom mindenkinek, és a bizonyítványosztás előtt lejátszom majd nekik. Remélem, örülni fognak! Az alsós éveikben készült képekből csináltam (főleg negyedikes, mert nekem van egy jó csomó képem), Ákos: Ilyenek voltunk és a Legyetek jók, ha tudtok! című számokra.
Belinkelem majd ide is, de előbb hadd lássák az érintettek :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)