Kiruccanás

A két ünnep között mindenki itthon van, Zsolti sem dolgozik. Bár a mamához megyünk elég sokat, mégis úgy gondoltuk, jó lenne valami családi program is (Pepcsi maradt a mamával). Korcsolyázás lett betervezve, és ha már egyszer Kaposváron vagyunk, menjünk el moziba is. 

2 gyerekeknek való filmet vetítettek épp: a "Jégvarázs" volt az egyik, a másik pedig "A dinoszauruszok, a Föld urai" című. Az első mese, aminek bemutatóját a napköziben közösen nézték meg Mátéék, és nagyon tetszett neki, a másik pedig egy animációs film a dinókról. Ennek a bemutatójával a tv-ben is találkoztak. Mindkettő ment 3D-ben is, ami külön élmény lett volna nekik.

Máté a dinós filmet szerette volna megnézni, Samit meg nem nagyon érdekelte maga a mozi sem (még nem voltak moziban - Máté anno a bp-i állatkertben ült be az apjával egy vetítésre, neki az volt a mozi).

A dinós filmre vettünk jegyet, de csak a 2D-sre, mert azt gondoltam, 3D-ben azért ez félelmetes lett volna nekik. Saminak biztos, 2-szer így is összerezzent.

A kisteremben vetítették, csak mi voltunk 4-en ... Igazán családias volt a légkör, nem kellett aggódni semmi miatt, ha esetleg beszéltek vagy ficeregtek. Samunak kaptunk egy ülésmagasítót is, de így sem volt tökéletes hely, így kikötött az én ölemben is egy kis időre. (Megállapítottam, hogy nem csak az értelem miatt van a 6-os karika)

Vettünk, kukoricát (ami marha sós volt), és Sami kérésére nachost, amit fel is falt. És belevetettük magunkat a dinók világába. A jelenben kezdődött a történet, és egy antropológus által talált dinófog történetét tudtuk meg belőle egy kisdinó szemszögéből, aki a film ideje alatt naggyá nőtt.

Fiúknak tetszett, nekünk annyira nem, de egyszer nézhető volt. 

Mozi után ettünk egyet, fél 3 utánra pedig már a jégcsarnoknál is voltunk. Sokan voltak, nagyon sokan, de még időben érkeztünk, az elején (3-tól nyit). Átöltözködtünk, és irány a jég! Mátéval nem is kellett külön foglalkozni, olyan jól lefoglalta magát, csak körözött, pihent, körözött. Egyszer esett 2 óra alatt, akkor sem nagyon. Ügyes, és bár nem úgy megy, ahogy kellene, és bőven lenne mit csiszolni a technikáján (ha hagyná), jól elboldogult. A palánk mellett kezdte, de kicsit beljebb is merészkedett.

Az én lábamon már nagyon régen volt korcsolya, amikor először a jégre merészkedtem, azt mondtam, te szent ég, képtelen vagyok megállni. De azért sikerült, és egy kör után már könnyebben elboldogultak. Esni is csak egyszer estem, amikor egy szegény kislány volt az áldozatom, de nagyon segítőkésznek bizonyult. Nélküle fel sem tudtam volna állni.

Samival az apja foglalkozott, mert én nem tudtam megtartani. Neki először volt korcsolya a lábán, persze, hogy nem tudott megállni sem az elején. Aztán pihent egy kicsit, és amikor újult erővel állt újra  jégre, már jobban ment neki: 2-3 métert tudott egyedül, kapaszkodás nélkül menni, aztán kicsit többet is. Ügyes volt! Bár tény, hogy a végére elfáradt, esett kelt (de felkelt egyedül), hisz nem aludt és sokat is mozgott. Az esés pedig nem viselte meg, ezért is jobb korán kezdeni: alacsony, így kicsit esik ... az egyensúlyának pedig kifejezetten jó!

Nem csak mi voltunk, hanem a komáék is. Zsombinak annyira nem jött be a korcsolyázás, neki is először volt a lábán, de nagyon félt, sírdogált, de azért neki is megérte eljönni, hisz szokta a jeget és ügyesedett. Talán valamikor vevő lesz egy következő körre is :) Velük jött még egy kisfiú, Kristóf, aki viszont ügyesen, bátran vette az akadályokat, pedig ő is először volt.

5 után mi még elmentünk vásárolni, fél 8-ra értünk haza. Pepcsi boldogan fogadott minket, megbékélt a sorsával: reggel csak hajtogatta, hogy ő is jön korcsolyázni, de indulás előtt már beletörődött,  hogy ő bizony marad. nem is volt vele semmi gond, simán elaludt anyuval.

Jó kis nap volt, azt hiszem, lesz még pár ilyenben részünk a téli időszakban!

Képek

Karácsony

Megint játékdömping ...
Likvidálnom kellene a karácsonyt, vagy nem tudom, hogyan lehetne megoldani, hogy ne kapjanak ennyi ajándékot. Sokat. Idén is. És mivel 3-an vannak, 3-szoros a mennyiség is. És ez a legnagyobb bajom. Mert egy gyereknél, ha kap 5-6 ajándékot, az még elmegy, ha muszáj, de 3*5-6 már marha sok. És bár előre leszögeztem, hogy nem kapnak mindenkitől külön, mégiscsak ez lett. Mert nagyon jól tudjuk, hogy "Adni jobb, mint kapni" (bár Máté szerint kapni sokkal jobb), és hogy is foszthatnék meg bárkit attól a jóleső érzéstől, amit akkor élünk át, amikor látjuk azt, amit a teljes extázisban lévő gyermek (Máté, Samit nem izgatta idén sem) mutat, átél, és az öröm, amit kimutat. A boldogság, ami kiül az arcára ... én is szeretem ezt látni, persze, hogy mindenki szeretné. Ezt megértem.

Az idén nem karácsony előtt szereztem be a játékokat, hanem még szeptemberben egy webáruházból rendeltem, és abban a tudatban voltam, hogy majd kapnak egy ajándékot tőlünk, egyet a keresztszülőktől, egyet a veszprémi rokonoktól és a többi mindenkitől is egyet. Így is 4 lett volna minden gyereknek, ami bőven elég is. Először az öcsémet hallottam hőbörögni, mert hogy ő szeretne külön adni a gyerekeknek. Belementünk. A veszprémi rokonok viszont (3 család: nagynénémék, unokatesóim) viszont külön hoztak nekik. És bár nem mindenki minden gyereknek külön (mily szerencse), így is több, mint kellett volna.
De senkit nem akarnék megbántani, hisz tudom, hogy szeretettel adják. Mindenki úgy adja.

Jó sok játékkal bővült a gyűjteményünk: kaptak többféle társast ( Mátéval mindent kipróbáltuk), könyveket, kirakót, favonatsínt.
Konkrétabban: társasok: Lego Minotaurusz (jó kis játék)
                                      Play-Doh Gyurmakrumpli- verseny
                                     Monopoly Pénzeső
                                      Csótánycsapda
                                      Ki kicsoda? úti társas
                                      Cápatámadás
                                      Reflexx
                                      Halli galli
                         könyvek: Mi micsoda Junior: Az erdő
                                                                      Az állatkert
                                                                      A posta
                                        Mesék Mátyás királyról
                                        Dinós könyv
                                        A bajkeverő majom, Mikulás apó
                         Egyéb játék: Dino ásatás
                                             Kirakók  (12,24,36 db-os)
                                             Memóriajáték
                                            Eichorn vonatsínkészlet
                                            Uno kártya
                                           Logitipp - állatok, növények
                                     

És ahogy a karácsony zajlott:
Első emlékeim gyerekkorom karácsonyából: a papa a vízműnél dolgozott, és karácsonyi szokás volt, 24-én délután lementünk a papával és a mamával a vízműhöz. Szerettem ott lenni, mert ott lehetett krétával rajzolni. És minő meglepetés, hogy mire hazaértünk, addigra a Jézuska is mindig megérkezett.
Aztán általános iskolás koromtól kezdve a karácsony mindig 24-én délután kezdődött a templomban a pásztorjátékkal. Ez azóta sem változott: nekem így kezdődik a karácsony.
Szóval 24-én délután, amikor a kicsik felébredtek és átöltöztek/átöltöztettem őket, felkerekedtem a gyerekekkel és elmentünk a templomba a "Jézuska-várásra", a pásztorjátékra. Meglepő módon elég jól bírták a műsort: először az ovisok szerepeltek (csak páran, hisz a véghajrában sokan lebetegedtek: Sami nem akart kiállni, ő is hiányzott, így én sem erőltettem), aztán a felsősök adták elő betlehemi pásztorjátékukat. Máté jól bírta, de ő már nagy. Pepcsi az ölemben ült, ő is elnézte, de az utolsó 10 perc már szenvedés volt. Hajolgatott jobbra-balra. Sami viselte legkevésbé jól, bár az elején nem volt gond, de aztán minden érdekelte, csak a műsor nem, magyarázott, amikor pedig énekelni kellett volna, csak nekem mondogatta, hogy hagyjam már abba ... a fenekén sem tudott megülni.
A műsor után kis ajándékcsomagot kaptak, majd megcsodáltuk a templomi Betlehemet. a hazafele út sem volt zökkenőmentes és gyors sem, de legalább szellőztek egyet. Mire hazaértünk, a Jézuska is járt nálunk.

Karácsonyfánk már volt délelőtt, apa hozta (aki találkozott a Jézuskával), fel is díszítettük közösen - legalábbis Mátéval, aki lelkes segítségnek bizonyult, a kisebbeket annyira nem izgatta ... Samit legkevésbé.
Szép lett, imádom az idei fánkat: majdnem csupa természetes anyag (a fény és 2 girland kivételével), de 100%-ig gyerekbarát, törékeny díszek nélkül: mézeskaláccsal, szárított narancskarikákkal, fahéjas díszekkel, szalmadíszekkel, masnikkal.

Máté rettentően várta az ajándékbontást, de meg kellett várnia a Vera mamát, ami nagy büntetés volt neki (15 perc kb). De kibírta, sőt az éneklést is, igaz, végig topogott, ugrált, fülig ért a szája, és majdnem szó szerint kiugrott a bőréből. Örült az ajándéknak is, a másénak legalább annyira, mint a sajátjának.
Sami tudomásul vette, de abszolút nem izgatta .. tavaly sem. Inkább trakit nézett a gépen. Úgy elfáradt a műsoron és a hazafelé vezető úton, hogy utána 3 órán keresztül meg sem moccant, azt sem mondta, hogy mukk. Pepi pedig a csillogó-villogó karácsonyfának örült a legjobban. Na meg a kis verdás labdájának.
Máté ügyesen összerakta a Minotauruszos legóját, ki is próbálták az apjával. Erre a sorsra jutott Sami játéka is. Máté által :)
25-én Vera mamánál voltunk, délután pedig a Marika mamánál.
26-án a veszprémi rokonok jöttek anyuhoz, és mi is mentünk, délután pedig a keresztszüleiket vártuk Zsombival. Olyan jól elvoltak ... persze volt vita meg sírdogálás is, de nem vészesen, és a nagyobbak ügyesen vigyáztak és alkalmazkodtak a kisebbekhez, így még beszélgetni is tudtunk a vacsi után.

A másik dédi még vissza van, és ma mentünk az Ilonka nénjéékhez is, de 2 napba nem fér bele mindenki, pedig helyben vagyunk.
Azonban összességében elmondható, hogy az idei karácsony örömökben gazdagon, kellemesen ás jó hangulatban telt. Kisebb nagyobb bökkenőkkel, de ahol gyerek boldogítja a mindennapjainkat, nem is várhatunk mást. És ez így volt jó :)

Nagykarácsony

Évek óta hagyomány iskolánkban (az önkormányzat jóvoltából), hogy az elsős gyerekek, valamikor a nov.-dec-i hónapban, meglátogatják a Mikulást Nagykarácsonyban.
Idén kétségeink voltak afelől, hogy ez megvalósul, hisz az iskola már nem önkormányzati fenntartású. Mindegy, azért megpróbálkoztam, és felvetettem a polgármester-asszony előtt, és nagy örömömre igent mondott. Ami azt jelenti, hogy a gyerekek teljesen ingyen és bérmentve tehetik meg ezt a kirándulást. A jegy árát kifizetik, az útiköltséget pedig elszámolja a hivatal.
Szóval mehetünk ... igen ám, de mikor? A szervezkedésünk már november vége felé volt, így kérdéses volt, mikorra kapunk időpontot. Ami nem egyszerű, hisz egy busz van, ami szállítja a gyerekeket 2 napon úszni, versenyezni, színházba. Sok mindenhez kellett alkalmazkodni, többször telefonálni és változtatni az időponton, de végül dec. 18-ra sikerült időpontot kapnunk.
Gondoltam, majd valami kamuszöveggel előállok a gyerekeknek, hogy miért ilyen későn megyünk,hisz  dec. 6.-a, Télapó napja igencsak régen volt, de semmit nem kérdeztek, elkönyvelték, bár tény, hogy nem volt nagyon idejük ezen gondolkodni, mert igyekeztük titkolni előttük.
Nem csak mi mentünk, hanem a kisbári tagintézményünkben tanuló 5 gyermek is. Velük jött a tanító nénijük, én mentem az enyémekkel + a napközis tanító nénijük és egy szülő.
Rendben elindultunk és oda is értünk hullámvasutas utakat magunk mögött tudva, és egy kis bökkenőt a megérkezés előtt kb. 2 perccel (pedig készültünk hányós gyerekre, de ez suttyomban, hirtelen jött).
1/4 11 körül értünk, nekünk pedig 11-re volt időpontunk, de mivel rajtunk kívül senki nem járt már arra, mehettünk egyből a Mikuláshoz.
Amíg megvettük a jegyeket, a gyerekek körbenéztek az udvaron, ahol láthatták a Mikulás szánját, szarvasait, és fényképezkedhettek.
Aztán indultunk befelé ... a Mikulás szobája előtti szobába ültettek le minket, ahol énekszóval vártuk. Aztán amikor megjelent, énekeltek neki tovább, vers is elhangzott, majd következett az ajándékozás. Nem számítottam rá, de ha belegondolok, hogy is lehetne a gyerekek szemében a Mikulás ajándékcsomag nélkül.
Ez után a Mikulás beinvitált minket a szobájába, ahol megfigyeltük, milyen sok levelet kapott az évek alatt a gyerekektől, és milyen különleges tárgyai vannak (régi telefon, messzelátó, amivel figyeli a gyerekeket). Kérdezni is lehetett tőle, de nem nagyon akartak, aztán minden gyereket lefényképeztem vele. Máté nem nagyon akarta, de azért csak sikerült. A fényképezkedés után kicsit megbátorodtak, és kérdeztek, amire néha érdekes válaszokat kaptak, de nem tűnt fel nekik, hisz ők nem kételkednek a Télapóban.
A látogatás után öltözködött mindenki, Máté pedig tekert egy emlékérmét (mert természetesen belépéskor azonnal észrevette, hogy lehet - és ahol tehetjük, tekerünk. Ha van, 2 százasunk és 5 forintosunk :))
Andi manó volt a vezetőnk, aki először a Betlehemhez kísért minket. megnéztük, de mivel a mi falunkban is van felállítva, annyira nem nyűgözte le a gyerekeket. A következő állomásunk a "megyék fái" voltak. Minden megyének van egy fenyője, amire a megyéből érkezett gyerekek díszei kerülnek. A messze levő megyék fáin kevesebb dísz volt, ami érthető, de ez a gyerekeknek is feltűnt. Mi nem készültünk eléggé, mert nem vittünk díszt (csak a kolléganő volt évekkel ezelőtt, mi nem tudtuk, hogy kellene), de azért megnéztük, milyen díszek kerültek a fákra. Ötletet is loptunk, és megállapítottuk, hogy olyanok is vannak, amiket mi is csináltunk.
Következő állomásunk a játszóház volt, amit nagyon élveztek a gyerekek (mert a gyerekeknek ez kell). Egy nagy terem, tele játékokkal, és képeslapokat is lehetett készíteni. Sőt, a játék után közös táncolás is volt (persze Mátén kívül mindenki táncolt, és utánozta a manókat, de tudjuk, hogy Máté nem szereti a táncot). A teremben lehetett horgászni, célba dobni, labdán ugrálni, gólyalábon járni és más egyebeket is tenni, amiknek nem tudom a nevét.
A játszóház után egy másik játszóházba mentünk, ahol 2 ugráló és egy mászólabirintus várta a gyerekeket. Az a hely felidézhette bennük az Elevenparki élményeket, hisz hasonló elven működött. És úgy, mint ott, itt is nagyon jól érezték magukat.
A Mikulásnál tett látogatáskor nem gondoltam volna, hogy ki tudjuk tölteni az időnket, de mégis sikerült. 2 körül indultunk haza, és fél 4-kor érkeztünk meg. Hazafele nem volt gond, a gyerekek elkókadtak, elfáradtak, de azt hiszem, mindegyik élményekkel telve tért haza, egy csomó mesélnivalóval.
Képeket itt és itt lehet nézni a kirándulásunkról.

Pihenés kettesben

Még nyáron ötlött az eszembe, hogy milyen jó is lenne kettesben (férjestül) elmenni valahova pihenni. Már elég nagyok a gyerekek, a legkisebb is elmúlt 2,5 éves, és Máté születése óta (7,5 éve) nem voltunk sehol. Nyaralni igen, többször is, de mindig gyerekkel, vagy gyerekekkel.
Kutakodtam szállodák után, kedvező árat keresve, és végül a keszthelyi Kristály Hotelre esett a választásom egy kuponos oldalon. Hisz nem akarok én egy évre előre tervezni, és ezen kuponok felhasználhatósága is 2-3 hónap.
Nov. 22-24-re foglaltunk időpontot, később kiderült, hogy ez így jó is, hisz karácsonyig nem lesz már szabad hétvégém.
21-én, csütörtökön este azonban Peti bepöttyösödött. Pénteki diagnózis (csütörtökön a fejemet tettem volna rá, pedig nem láttam még ilyet, a nagyok be vannak oltva): bárányhimlő. Menjünk, vagy maradjuk? Nem volt lázas, és én sem tudok többet tenni, mint a mamák, na meg ők láttak már bárányhimlős gyereket, így mentünk.
Péntek du indultunk 2 óra körül. Bogláron megálltunk a KIK-nél, vettünk még pár apróságot (pl. nekem papucsot, fürdőruhát- na nem azért mert nincs). 5 óra körül értünk Keszthelyre, és kisebb malőr után, de megtaláltuk a szállodát. A recepción kedvesek voltak, elmondták hogy mi tartozik a csomagba, hogyan van nyitva a wellnessrészleg, mikor van reggeli és vacsora.
Lecuccoltunk, kipróbáltuk a wellnesst, majd meglátogattuk a tescot újra, mert a fogkefe-fogkrém otthon maradt. Este volt, nyugi, alig voltak, így a mikulás csomagokba is bevásároltunk.

Szombaton reggeli után felkerestük a múzeumokat. Elvileg nem néztük volna meg mindet, de mivel olyan belépőt vettünk, amivel mindbe bemehettünk, és időnk is volt, na meg tetszettek is, így mindet végigjártuk. A babamúzeummal kezdtük: élmény volt, nekem biztosan. 3 szinten van a kiállítás, rengeteg látnivalóval. Az első szinten népi viseletbe öltözött babák (porcelánbabák) voltak. Mindről megtudtuk, hogy milyen viseletet hord. De láttunk itt termésekből készült hangszereket is. A második szinten még több baba volt, gyönyörű ruhákban. A plafon pedig tele volt népi ruhákkal: hímzett ingekkel, övekkel, subákkal. Láttunk szobabelső makettet és kékfestő mintákat is a faragott székek mellett. A 3. szinten a népi építészetet lehetett megcsodálni: székely kapukat (ezek a kicsik is mennyi munkát, faragást igényeltek, hát akkor még az igazi nagyok!), parasztház- és régi ház maketteket, sőt, még egy barlanglakást is. Volt templom- és hajómakett is, szóval lehetett nézelődni. Én pedig egy csomót fényképeztem, hisz a rajzhoz, olvasáshoz jól fognak jönni ezek a képek. Bevallom, nekem nagyon tetszett ez a múzeum, minden egyes bemutatott darabja. Érdemes ellátogatni ide!
A múzeumról a honlapjukon is lehet olvasni, és gyönyörű képeket nézni: Honlap.

Megnéztük a Csigaparlamentet is, ami jóval nagyobb, mint amire én gondoltam, viszont azt nem éreztem indokoltnak, hogy a babamúzeum és a Csigaparlament belépőjének összege azonos legyen. Mennyivel többet láttunk a babamúzeumban!

A 3. a Horrorárium és kínzómúzeum volt, ahol a középkori kínzásokat ismerhettük meg közelebbről. Leírásokat találtunk róluk és viaszbabákkal szemléltetve is voltak. Na itt, nem fényképeztem annyit, mert a viaszbabás illusztáció eléggé durva volt, majdnemhogy csak a leírásokat fotóztam. Ez a múzeum nem kerül be a kedvenceim közé, bár tény, emlékezetemben megmarad, mert  ledöbbentünk, mennyire kegyetlen is volt a középkor népe. Aki képekre is kíváncsi (így végignézve annyira nem jön át a képeken a durvaság), az a Holnapon utána tud nézni.

A következő állomásunk a történelmi panoptikum volt, ami sokkal jobban tetszett, mint az előző. Történelmi nagy alakjaink élet nagyságú viaszszobraiban gyönyörködhettünk (sokban), és rövid leírás is volt mindegyik alatt, a legfontosabb tudnivalókról róluk. Mi mindet becsületesen elolvastuk, és nem bántuk meg, hogy ennek a múzeumnak a végiglátogatása több időt vett igénybe. A történelmi alakok mellett láttunk zászlókat, tarsolylemezeket, és kisebb viaszbabákat is: sok-sok apácát, rendek szerint csoportosítva, többféle viselettel (pl. munkához öltözve, hétköznapi ruhában, ünneplősen). Különböző miseruhás pap- babákat is felsorakoztattak itt. Ide is érdemes ellátogatni! Honlap

A játékmúzeumban gyerekkorunkat idézhettük elő, mert bár fiatalok vagyunk, már mi is találtunk olyan játékokat, amelyekkel mi is játszottunk gyerekként. Persze nem temérdek mennyiséget, de mégis. És azokon kívül volt egy csomó sokkal régebbi játék, amivel még anyáink, nagyanyáink játszottak. Kedvencem a faszánkó volt. Honlap

A következő múzeumot neveltetésem révén kihagytam volna, de rábeszélt a férj, hogy ne legyek már ilyen prűd, nézzük meg. Részben lányos zavarom miatt, részben a döbbenet miatt, hogy "Szent ég, miket ki nem találtak!", de nevettünk egy csomót. A reneszánsz kori erotikus irodalom illusztációi elevenedtek meg a szemünk előtt.
Képet egyet sem készítettem, de aki kíváncsi a honlapon talál. És nem véletlen a felbukkanó honlapon a 16-os karika ...

Utolsó múzeumunk a nem is olyan régmúltba kalauzolt vissza bennünket. Láttunk régiségeket és mindent, ami giccses. Itt a kedvenc egy mosógép volt, ami t mai szemmel inkább betonkeverőnek neveznék.
Honlap

A múzeumok után a szálloda wellness részlegét teszteltük tovább, masszázzsal kiegészítve, és még barnultam is. Vagy nem, mindenesetre álltam egy ideig a szoláriumban is, de úgy hiszem, rendszer nem lesz belőle.
A vacsorával kissé megjártuk, későn mentünk, leves nem nagyon volt, amit pedig utána kaptunk, az egyszerűen ehetetlen volt (valami zacskós tömény), de a főfogás finom és bőséges volt. Olyannyira, hogy a desszert Zsoltira maradt, én már nem bírtam vele.
Vasárnap délelőtt még lubickoltunk egyet, aztán 11 körül elhagytuk a szállodát, de hazatérés előtt kihasználtuk, hogy gyerekek nélkül vagyunk, így vásároltunk és nézelődni is volt idő.

Úgy hiszem, nem ez volt az utolsó hétvége, amikor megszökünk a gyerekek elől. Tavasszal folyt. köv.

Korcsolyázás

Az iskolában szerveződött egy 4 alkalmas korcsolyázás, havi egy lebontásban, szombati napokon. Máté már évek óta várja, hogy mikor mehet korcsolyázni, úgyhogy lelkesen jelentkezett, több kis osztálytársával együtt. Meg is telt a busz jelentkezőkkel, Kaposvárra mentek, ahova 3 tanár kísérte őket. Ők segítettek nekik a jégen is.  Korcsolyát béreltünk neki az első alkalommal, mert ugyan vettünk egy használtat (frankót találtam neki a turiban: 33-tól 36-osig állíthatót), de nem volt éle, meg kellett éleztetni.
Nagyon tetszett Máténak, lelkesen mesélt róla este, örült, hogy kapaszkodás nélkül is sikerült neki. Azonban esés nélkül nem úszta meg: esett többször, mindkét térde lila volt, a fejét is beverte, és a korcsolya mindkét bokáját feltörte. De sebaj, legközelebb is szeretne menni.
Amikor azonban leszállt a buszról, nem nézett valami jól ki, és a könnye is kijött, mert neki fáj a hasa. Hányás is lett a dolog vége, de nem tudtam eldönteni, hogy a busz vagy az esetleges esés miatt-e.
Szerencsére nem lett semmi más baj, pihent egy kicsit, jobban lett, úgyhogy csak a  busz viselte meg egy kicsit. Hátrébb ült, nem is evett, biztos összerázta a kis gyomrát. Decemberben, karácsony előtt jöhet a következő forduló!

Az első ottalvós hét

Na nem most hanem vagy már 3 hete volt, az őszi szünet után.
Az első héten délben hazahoztam Pepcsit, mert eléggé sírdogált délelőttönként, de a szünet végével, biztossá vált az oviban alvása. Első nap ebéd után végigsírta a mesét, úgyhogy a többiek biztosan nem örültek. Másnap már csak mese után sírt kicsit, utána pedig már nem volt gond.
Samci, a kis besúgóm mindig elmondta, hogy aznap épp sírt-e Pepi, vagy hogy hogyan viselkedett. Nem volt gond, csak akkor sírt szegénykém, amikor Samu kiment a csoportból néptáncolni. Peti otthon is azt hajtogatta, hogy  ő már nagy  fiú, ő is tud táncolni. Pedig a valóságban ő még nagyon is kicsi a tánchoz ...
A következő héten viszont már Sami áldozta volna fel magát, mondván, hogy ha a Pepcsi sír, akkor ő inkább nem megy néptáncra. pedig imádja ... sikerült azonban  meggyőznöm, hogy nyugodtan menjen, nem fog sírni, és ezt Pepi is ígérte Samcinak. Pityergett kicsit ugyan, de hamar megnyugodott.
Eddig jól ment az ovi, most viszont bárányhimlős lett a drága, remélem, a legalább egy hét kényszerpihenő nem fog nagyon bekavarni ...

Mi lesz itt karácsonyig?

Már most látom, hogy karácsonyig csak úgy repülni fog az idő ... én meg lehet besokallok, és ami biztos: rettentően jó és szükséges lesz az a két hét pihenő.
Ha belenézek a naptáromba, azt látom, hogy minden hétvége foglalt, és akkor ne is beszéljünk a mindennapi felkészülésről és még ami azok mellé íródott ... na meg ami még ne, de fog, vagy ami még közbejön.

Igaz, ne is panaszkodjak, mert wellnessel kezdődik az egész. Amit nagyon várok, mert mióta Máté megszületett, nem voltunk kikapcsolódni kettesben (ha leszámítom azt az egy-két helyi bált :)). De nagyon kellene. Megszerveztem, várjuk ...és ma már indulunk is. vagy indulnánk, mert tegnap este pöttyöket vettem észre Petin. Neten utánanéztem, én bárányhimlős pöttyöknek gondolom, amit majd ma megerősít vagy cáfol az orvos. Dilemma van most: menjünk vagy maradjunk? Nem lázas, nem levert, semmi gond vele, megbirkóznának vele a mamák is, meg is bízok bennük, de ... nem akarom azt hallani, milyen anya az, aki betegen otthon hagyja a gyerekét egy pihenés miatt. Bár csak két napról van szó, és az is igaz, hogy én sem tudok ezzel többet tenni, mint ők: ha belázasodik, csillapítjuk, és esetleg mentolos hintőporral behintjük ... na meg, ha nagyon bepöttyösödik, és gond van, bármikor haza tudunk jönni, hisz nem a világ végére megyünk.
Szóval ez még függő, de délutánig valamilyen döntés születni fog.

Jövő hét végén interaktív-táblás továbbképzés lesz, péntek du 13-17-ig, és szombaton 9-18-ig.
Utána szombat munkanap, aztán megint jön a két napos továbbképzés, és el is jutunk advent 4. vasárnapjához, ami körül egy nagytakarítás szintén ráférne a házra. És már itt is lesz a karácsony.

Ha pedig a hétköznapokat nézem: a másnapra készülés mellett befigyel egy színházlátogatás, egy Nagykarácsonyba látogatás a kis elsőseimmel, iskolai Mikulás, iskolai karácsony ajándékozással,  két délután az ovis adventi vásárra készülve, és grátiszként a téli szünetig elintézendő egy pályázatos kézműves foglalkozás. Ami nem egy alkalom, hanem 5*2 óra szakkörös jelleggel, és 3*3 óra témanapos megoldással.
Nagyon szeretek kézműveskedni, nem ezzel van a  gond, az 5 alkalmasról tudtam is, de a 3*3 óra sokként ért. Ami meg plusz munka, hogy a gyerekek délutáni leterheltsége miatt nem tudtam nagyokból összeszedni kellő számút, így maradtak az én gyerekeim. Amit viszont könnyedén megcsinál a nagy, azt a kicsiknek elő kell készíteni: apróbb nyírások (mert nagyon nem megy a kicsi), stb.
De sebaj, megoldjuk, és karácsonyra egy csomó díszünk, dekorációnk lesz :)
Már ki is ötlöttem, miket szeretnénk ebben az időben csinálni, csak be kell szerezni a hozzávalókat. Az eredményről pedig majd beszámolok .... ha ki nem purcanok karácsonyig.

Halottak napja

Ami nem is Halottak napján, hanem Mindenszentekkor volt, de a lényegen nem változtat: emlékeztünk azon szeretteinkre, akik már nincsenek köztünk.
Délelőtt anyunál voltam a gyerekekkel, akik teljesen meg voltak bolondulva, így már akkor megígértem nekik, hogy nem viszem ki őket. Apjuk sem jól kezeli ezen helyzeteket, semmi értelmét sem láttam, hogy feszítsük a húrt.
Hazamentünk, elaludtak a kicsik, Mátéval pedig mindannyian nekiálltunk öltözni. Anyós átjött vigyázni a kicsik álmát, mi pedig kimentünk a temetőbe. Máté nagy lelkesen várja minden évben ezt a napot, mert már kicsi korától kezdve érdekelte a gyertyagyújtás. Örömmel gyújtotta mindenhol a gyertyákat, mécseseket. Neki nem annyira az emlékezésről szól ez a nap, mert sajnos nem emlékszik senkire, aki kint fekszik. Emlékezhetne, de nem ... apu akkor halt meg, amikor Máté 9 hónapos volt. Nagyon szerette (mint minden gyereket), és nagyon-nagyon bánom, hogy nincs is róluk közös kép (csak amin apu a Télapó) de valahol egy rövid videót találtam azért. Lehetett volna több emlék is. A dédi (Bözsi dédi) pedig Máté 11 hónapos korában halt meg, hirtelen. Vele van pár kép, meg is néztük, de nem emlékszik. Hogy is emlékezne, amikor én is alig emlékszem a papáimra, holott elsős és 2.-as voltam, amikor meghaltak.
Az ő sírjuknál voltunk még, na meg az apósénál, de róla képet sem nagyon láttunk, nem ismertem én sem, mert fiatalon halt meg, Zsolti 2.-as korában.
Mire hazaértünk, a kicsik felkeltek, de egyáltalán nem készültek, vagy siránkoztak volna, hogy lemaradtak, én pedig nem bántam meg, hogy nem vittem ki őket. Kimegyünk majd nyugiban, amikor nem kell azon aggódni, hogy végigüvöltik a temetőt, hisztizve azon, hogy ki gyújtja a gyertyát. Viszünk virágot, és elég lesz az az emlékezés is nekik.

Pepcsi ovis lett

Bár a 3 éves kortól még viszonylag messze van, viszont a 2,5 éves kort okt. 10.-én betöltötte, úgyhogy előzetes megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy az őszi szünet lesz az az időpont, amikor Pepcsi ténylegesen megkezdi az ovit.
Az őszi szünetre azért esett a választásom, hogy bármilyen gond esetén tudjak érte menni, ha kell. Jó döntés volt, mert nem ment minden a tervek szerint.
Anno Máté egy hónapig sírdogált reggelente búcsúzáskor, Sami egy percet sem sírt. Pepcsi az övét is bepótolja, úgy néz ki ...
Egyik gyereknél sem volt beszoktató időszak, szóval nem volt, hogy egy órát, majd kettőt, aztán délig van az oviban, sőt az elején meg még én is vagyok vele. Azt gondolom, hogy jobb, ha belevetem a mély vízbe, mert ha megszok valamit, azon megint változtatni kell, ami megint sírással jár. Sami  is csak augusztus óta alszik az oviban, előtte Máté miatt hazavittem őt is, és otthon aludt. Petit már az első naptól kezdve az oviban szerettem volna "altatni". Na de beláttam, hogy az aztán tényleg nagyon nagy hirtelen váltás, úgyhogy engedtem.
Eddig Peti a mamával volt (nagyon jól megvolt), és szabad volt ... ez azt jelenti, hogy szabadon lehetett kint az udvaron, tett-vett, elmentek a boltba, aztán a mamához, és ha kedve tartotta, 5 perc múlva vissza. Most otthon is elég nagy váltás lett volna neki, hogy az őszi idő beköszöntével kevesebbet lehet kint, és beszorul a négy fal közé a nap nagy részében, de neki ehhez a sokkhoz (mert imád kint lenni) jött, hogy mindez az oviban történik.

Első nap sírt ... elég sokat, és hiába volt ott Sami, aki nagyon türelmesen magyarázott neki, mégsem lehetett nagyon megnyugtatni. Nem engedte magát felvenni, vigasztalni, pedig alapban egy nagyon bújós kisgyerek ... bár a dédi szerint csak velem.
Boltba mentem, utána visszanéztem, akkor épp nem sírt, majd rákezdett, csak kérdezgette, hogy "Mikor jön az anyukám?, Mikor végez a dógával?". A tízórait és az ebédet viszont megette (mert jó evő), és a tornateremben és az udvaron sem sírt. Ebéd után viszont elhoztam haza. Délután kérdeztem, hogy milyen volt az oviban. Már az első naptól kezdve mindig azt mondta, hogy jó, és hogy ő nem sírt az oviban, csak bent. Nem tudom, miből gondolja, hogy az óvoda az csak az udvar????
Kedden is hasonló volt a helyzet, igaz, már kevesebbet sírt, viszont baleset történt  a nagydologgal kapcsolatban. Szerintem még nem szokta meg a helyet, nem is tudta, hogy mi a szokás, hogy kihez és hogyan forduljon, így nem ért ki a mosdóig ... amit meg is értek, ha belegondolok a helyzetébe: teljesen új környezet, azt sem tudom, merre kell menni, nem biztos, hogy az óvó nénit, vagy a dadát is rögtön észreveszi, amikor érzi az ingert (mert lehet, hogy épp a gyerekek körében ül, Pepi meg a szőnyegen autózik). És ugyan Sami nagyon segítőkész volt, mert ő szólt az óvó néninek, de mégis ...
Mondtam neki, hogyha kakilni kell, csak kiabáljon egy nagyot, és szaladjon a wc-re. A kis wc-vel sem volt először kibékülve, mert nekünk otthon nagy van. Szóval azért ez így sok szegénynek egyszerre.
De megszokható :)
Szerdán már csak keveset, csütörtökön pedig egyáltalán nem sírt (leszámítva a reggeli otthonit, ami az ovis búcsúzásig tartott, de a csoportszobába nem sírva és lelkesen ment be. Megbeszéltük, hogy ebéd után megyek érte, mert ezt nagyon sokszor kérdezgeti, hiába mondtam, hogy soha nem hagyom az oviban, és a Samu is mindig vele van.
(Aki egyébként első nap vele sírt, mert annyira együtt érzett vele. Kedden büszkén mondta, hogy már nem sírt, de nagyon sajnálta. - Igaz, hogy egy rosszcsont hétördögfióka, de nagyon együttérző, segítőkész kisgyerek)
A fekete leves azonban holnap jön: korán is kell mennünk (keddtől apja viszi fél 9-re, de holnap 1/2 8-ra az iskolában kell lennem), és ott is kell aludnia. Kíváncsian várom hogy alakul ... mindenesetre egy alvósállatot ma este készentlétbe helyezek :)

Elsősök avatása

Nem most volt, hanem még szeptember végén, de ez nem maradhat ki.

Évek óta, minden szeptemberben az iskolánkban megrendezésre kerül az elsősök köszöntése, avatása. Ekkor az 5. osztályosok rövid vetélkedőt szerveznek az elsősöknek, a kicsik pedig teljesítik a feladatokat, ami által az iskola teljes jogú tagjai lesznek.
Tavalyi gyerekeim szervezték az idei gyerekeimnek, és ők már tavaly nagyon várták ezt a pillanatot.
Barbi néni segítségével összeállították a feladatokat, amiket csoportokba szerveződve kellett végrehajtani. Semmi esetre sem szerettem volna, ha gyerek választ maga mellé gyereket, így előre csoportokba rendeztem őket: legyen köztük ügyesebb és kevésbé ügyes is. 3 csoport lett 5-5-4-es csapatlétszámmal. Egy kisgyerek hiányzott, egy pedig focizni ment.

Nagy lelkesedéssel várták a gyerekek, és kissé megilletődve jöttek ki velem az aulába, hisz azért mégiscsak a  nagy  ötödikesek rendezték nekik, és az összes alsós osztály őket figyelte, nekik szurkolt vagy épp rajtuk nevetett.
Több feladat várta a csapatokat (nem sorrendben, és lehet, marad is ki):
1. Meseszereplőket kellett felismerni meghatározás alapján. Máté nagyon ügyesen és bátran jelentkezett, majd mondta a megfejtéseket ... nem is kellett volna jelentkezni, de valami miatt mind ezt tette (bezzeg órán azért jár a szájuk). Nem volt hát hiábavaló a sokféle esti mese, amit az évek folyamán hallott, és bizony ő volt a legügyesebb, aki a legtöbbet tudta. Na meg a legbátrabb is ő volt, ami nem tudom, köszönhető-e annak, hogy többször volt az iskolában, ill. hogy én is ott voltam. Biztosabbnak érezheti a helyet, mint a többi gyer4ek (mert ugye ez az esemény még eléggé év elején volt).
2. Puzzle kirakása volt. ez is nagyon tetszett nekik.
3. Papírból kivágott almákat dugtak el a nagyok az aula területén, amit a kicsiknek meg kellett keresniük. Ebben nagy szerepe volt a szerencsének is, na meg a figyelmességnek. Nem tudom, melyik játszott nagyobb szerepet, de ebben a feladatban is Mátéék szerezték a legtöbb pontot: köszönhetően annak, hogy Máté először találta meg azt a rejtekhelyet, ahova sok-sok alma került: az ablakpárkányon, a függönyök mögött.
Én meg nagy lelkesen fényképeztem végig, és dokumentáltam az eseményeket, úgyhogy nem is láttam, ki mennyit szerzett, csak összeszámoláskor.
4. Mozgásosabb feladat is volt: pókjárásban, zsámolyba dobásban, miegyebekben mérték össze tudásukat a gyerekek. A jó hangulat nem hiányzott itt sem.

A jutalmazás pedig teljesen egyforma volt: minden kisgyerek kapott egy érmet, mely bizonyítja, hogy ők bizony már az Andocsi Szent Ferenc Ált. Isk. teljes jogú tanulói, hisz a próbákat kiállták, és egy eregethető sárkánnyal is gazdagabb lett mindenki.
Amit Máté ki is próbált azóta egy szelesebb napon.

Képek itt nézhetők.

Szülinapok

Terveztem, mit hogy lehetne ... a tervezést nehezítette, hogy Zsolti épp délutános, szóval este nincs itthon. De valahogy csak meg szerettem volna köszönteni. Hajnalban felkeltem, gyorsan összedobtam neki egy Sport szelet tortát, tettem rá egy gyertyát, és mellé tettem a kis ajándékomat. Nem nagyon szoktunk ajándékozni szülinapon: köszöntés, és torta azonban mindig volt. Amikor ébresztettem a fiúkat, megköszöntöttem, aztán mi mentünk a dolgunkra, ő még aludt, de délelőtt megtalálta a meglepijét. Tortából nem evett, a gyerekeknek meghagyta, hogy este fújják el helyette a gyertyát is. Ez meg is történt, le is tesztelték a tortát, ami nagyon ízlett nekik.
Másnap jött az én szülinapom: köszöntést megkaptam a suliban kutyafuttában, de gondoltam, hogy valami készül, de nem tudtam konkrét dolgot. Azt hittem, hogy ha hazaérek, én is úgy találok valami kis meglepit, ahogy én hagytam. Délután azonban a Laci elkottyantott egy szócskát valami tortáról. Így nem volt nagy meglepetés, amikor a mama üzent a fiúknak, hogy menjenek át palacsintát enni. Nem lett volna ezzel semmi baj, de mi van, ha nem akarnak. Mivel sejtettem valamit, nagyon invitáltam őket.
Pepi maradt velem, a nagyobbak meg kb. 5 perc múlva megjelentek egy nagy tortával és egy gyönyörű csokor virággal a kezükben. Ami a mamánál várta sorsát apa megbízásából.
És ennyi elég is volt ... nem is kell ennél több ajándék: egy csokor piros virág ... szívet melengető. Az meg pláne, ahogy a fiúk álltak vele az ajtóban, no meg az is, hogy az ilyen megbízást az apjuktól kapták.

Világnapok, megemlékezések

Mint az iskolák többségében, vagy minden iskolában, nálunk is vannak megemlékezések különböző fontos eseményekről. A legfontosabbak a nagy nemzeti ünnepeink, amiknek tiszteletére ünneplőbe is öltözünk, de apróbbak is vannak, amik színesítik az iskolai életünket.
Minden év elején ki van osztva, hogy melyik pedagógus melyik műsorért lesz a felelős, és azt igyekszünk minél színesebbé tenni.

Az első világnap a zenei (okt.1.) volt, amiről megemlékeztünk az iskolában. Igaz, hogy a műsor hossza miatt ráment egy óra (aminek a feszített tanterv miatt annyira nem örültem, de a műsor kárpótolt minket az biztos, és végül a matekkal sem maradtunk el). A zenei világnap felelőse az ének tanárnő volt, aki a szüreti műsorra való készülés mellett ide is teljes szívvel próbált. Mert próbálni kellett sokat ahhoz, hogy a műsor ilyen emlékezetes legyen.
Volt pár információ magáról a világnapról, a zene fontosságáról életünkben, de a főszerep mégis a zenéé volt. Nagyon színvonalas produkciót adtak elő tanártársaink (énektanár, hegedűtanár, és a technikatanár is beszállt nagybőgőzni) és a gyerekek is készültek (4.-esek, és külön a felsősök). A népdaloktól kezdve a szolmizációs éneken át eljutottunk a mai kor zenéjéig, ami még jobban felhívta figyelmünket a zene sokszínűségére, hogy mindenki megtalálhatja a hozzá illő műfajt. De a zene az kell!
A felsősök Cozombolis: A zenétől felforr a vérem című számát énekelték el, amiből Máténak annyi maradt meg, hogy miért éneklik azt, hogy "jobb adni, mint kapni", amikor kapni sokkal jobb :)
(Egyébként minden zokszó nélkül végighallhatta a műsort, ami ugye azért nagy szó, mert nagyon nem bírja a zenét, ritmusérzéke se nagyon van, bár az énekórán azt veszem észre, hogy ha lassan is, de azért barátkozik :))

Egy kis ízelítő itt nézhető.

A másik világnap az állatok világnapja volt (okt.4.), amiről egy nagyszünetben emlékeztünk meg egy kis tudnivalóval,  verssel, képekkel, könyvekkel, ritka képek vetítésével. Persze a legnagyobb sikere a vetítésnek volt, a kicsik (Máté is) árgus szemekkel figyelték, mikor következik vadállat, vagy érdekes, szokatlan kép. És hüledeztek, csodálkoztak, aminek hallható jele is volt. Noémi néni hordozható memóriajátékot is csináltatott erre az alkalomra, állatok képeivel, aminek sikere volt még délután a napköziben is.
Ez a megemlékezés azonban nem a napján volt, hisz közben még egy névadó ünnepélyünk és egy aradi vértanúkról való megemlékezésünk is volt. Előző okt. 3.-án utóbbi okt. 4.-én reggel.

Programoknak nem voltunk híján, az biztos, és eztán sem leszünk, mert kedden a 4.-esek íjászkodni fognak, szerdán pedig egészségnap lesz. Mi kis elsősök pedig hétfő délután köszöntjük először a szülinaposainkat.

Itthon vagy! Magyarország szeretlek!

Nagy szervezkedés előzte meg idén a szüreti felvonulást. Volt, hogy az ovis, volt, hogy az iskolai szülői munkaközösség szervezte, most azonban az "Itthon vagy! Magyarország szeretlek!" pályázaton az önkormányzat is indult, így a falu apraja és nagyja közösen szervezte az önkormányzattal és az ovis és iskolai szülői munkaközösséggel közösen. Már a tervezésben is aktívan részt vettem én is a többi anyukával együtt, és a tűztáncot is gyakoroltuk másnapra. De haladjunk csak sorjában!
A dátum adott volt, mert a pályázó településeken egy időben, szept. 28-án kellett megtartani a szüreti felvonulást, és 29-én a Szent Mihály napi tűzgyújtást.
Ezen pályázatnak köszönhetően több környező településen is ezen a napon volt a felvonulás, de jobban tartottunk a bál résztvevőinek számától. sajnos volt már példa rá, hogy nagyon kevesen voltak a bálban, pedig nem magunknak, a gyerekeknek gyűlt a pénz (belépő, tombola, miegyebek).
A felvonulás előtt 1 órakor műsor volt a pályán, ahol felléptek az ovisok, a nyugdíjasok, iskolás néptáncosok, Szálka együttes (néptánc), majd bemutatták a bírót és a bírónét,  végül a kisbíró kidobolta és felolvasta az előző év eseményeit. Közben mi, az anyukák nagy lelkesen kínáltuk pogácsával, itallal -népviseletes, díszes ruháinkban- a nézőket. A műsor után lovaskocsikra, traktorokra szálltunk (kocsi sajnos nem volt sok, de ennek ellenére a felvonulás résztvevői elég sokan voltak: volt, aki felcicomázott autóval, volt, aki kistraktorral szállt be a menetbe. A táncoló gyerekek, mi és a zenekar pedig nagy traktor pótkocsiján ültünk, és jártuk végig a falut. Minden utcában megálltunk, táncoltak a gyerekek, kínáltak az anyukák, de volt olyan hely, ahol süteménnyel vártak minket a ház elé kiülve.
Máté jött velem, Samu pedig a mi utcai megállónknál szállt fel. Nagyon élvezték a kocsikázást, bár Máténak az nem annyira tetszett, hogy a zenekar mellett foglaltunk helyet, Samunak viszont annál inkább!
Hamar a végére értünk, mindenkinek volt ideje pihenni kicsit a bál előtt.

Zsolti szülinapi bulin volt délután, csak reménykedni mertem, hogy időben hazaér, és olyan állapotban, hogy tudjunk menni a bálba, hisz számítottak rám a tombola árulásánál, de úgy beszéltük, hogy a szendvicseknél is váltva leszünk.
Gyerekek vacsiztak, fürödtek, lefeküdtek aludni (nagyok a mamával, Pepi velem), aztán miután ki tudtam osonni én is összekészülődtem és indultunk. Sajnos amikor odaértünk még elég kevesen voltak, pedig már 1/4 10 volt, de aztán szerencsére sokan összegyűltek, közel 150 jegyet adtunk el. A zenekar önmagához hűen nagyon jól zenélt, nagyon jól éreztük magunkat, sokat táncoltunk, amikor kellett, akkor pedig a bejáratnál álltam, vagy a szendvicsek közé kerültem rövid időre. Aztán a tombolát árultuk és húztuk. Ez elég jól elnyúlt, már fél 3 volt, mire a végére értünk. Táncoltunk még párat, aztán elmentünk haza, hiszen reggel a gyerekek nem alszanak tovább, mint szoktak. Nehezen bírom én az éjszakázást, de nagyon jó volt kicsit kimozdulni.
Másnap 11-re mentünk takarítani, szerencsére voltunk elegen, így egy óra alatt minden újra ragyogott.

Vasárnap este még egy felvonás várt minket ... (vagyis engem és a fellépőtársaimat, mert Zsolti délután dolgozott). A Szent Mihály napi tűzgyújtás okozott napközben némi izgalmat, mert az időjárás nem kedvezett nekünk: esett az eső, fújt a szél. A mi tűztáncunkat viszont már a szél is tönkre tudta volna tenni. 9-kor kezdődött, nagyon igyekeztem, mert Pepcsi nehezen aludt csak el. De odaértem, és a műsorokat is meg tudtam még hallgatni. Palotással kezdődött, aztán énekeltek az iskolások, a nyugdíjasok, a férfikórus (ami előtte pár héttel alakult), majd táncoltuk mi a tűztáncunkat. Jól sikerült :)
Tűzgyújtás is lett, igaz, az eső szakadt, de ez nem akadályozott meg minket ;)

Képek innen nézhetők
A kisbíró szövege pedig ez volt
Műsorok: szüreti: ovisok    Ovisok 2    alsósok   felsősök    felsősök 2    felsősök 3   lányok   nyugdíjasok  zenészek  Szálka   kisbíró 
Mihály napi: köszöntő   palotás   iskolások   nyugdíjasok   férfikórus   tűztánc

Futóverseny

A tanév kezdésével szinte egy időben (vagy csak pár hét csúszással) megkezdődnek a sportversenyek is. A 3. héten tartott értekezleten derült ki, hogy hamarosan lesz a mezei futás területi döntője, amit meg kell előzzön a helyi iskolai verseny. Péntek az a nap, amikor versenyt lehet rendezni - ennek több oka van, ezt nem részletezném- és mivel a 27-e már foglalt az elsősök beavatása, köszöntése miatt, ezért hirtelen jött, hogy 20-án kell megrendezni az iskolai fordulót.
A kis elsőseimet jól bebolondítottam, lelkesítettem őket, hogy minél többen jelentkezzenek, és próbálják ki magukat. Igaz, hogy a betonpályát még tornaórán sem látták, és fel sem tudták mérni, mit is jelent azon 3 kört futni, de a lelkesítő beszédem nagyon hatásos lehetett, mert semelyik osztályból nem volt annyi jelentkező, mint tőlünk.
Már előre leszögeztem nekik azt is, hogy senki ne keseredjen el akkor sem, ha utolsó lesz. Mert: 1. a részvétel a fontos, 2. nem futottak soha ennyit (azt hiszem, 400 m), 3. a másodikosokkal voltak egy csoportban, akiknek egy éve napi tesiórájuk volt, fociedzés, meccs, stb - tehát sokkal edzettebbek.
Már most előre nevettek viszont, hogy jövőre másik korcsoportba kerülnek, és akkor majd ők futnak a kis elsősökkel - senkinek nem esett le, hogy most ők azok a kicsi elsősök :)
Nagy lelkesen indultunk fel a pályához, ahol egy bemelegítő kör és egy kis bemelegítés után az 1-2. osztályos fiúk sorakoztak fel (ők voltak a legtöbben, 11-en). Persze a nagyobbak gyorsabban kezdték az első kört, a picik meg igyekeztek velük futni, de mindenkin látszott, hogy túl erős volt a kezdés. De nagy örömömre mindenki végigfutotta, ügyesen, kitartóan. A 2.-asok arattak nagyobb sikert, de Máté kis barátja, Kristóf az utolsó métereken felverekedte magát a 2. helyre. Nagyon szép eredmény, de ne felejtsük el, hogy ő is egy éve rendszeresen focizik. Szóval edzett.
Máté 7. lett, és a célba érkezés után csak pihegett (mint mindenki más)- de nagyon büszke voltam rá, hisz már a 2. körnél láttam rajta, hogy fáradt, de becsülettel végigfutotta! És ha csak az osztálytársait nézem, akkor 3. lett, de a 2. kisfiú évismétlő, szóval jövőre más korcsoportban lesz.
Szegénykém viszont elég csalódott volt, keservesen sírt, el is bújt, mert ő előrébb szeretett volna végezni. Hiába mondtam neki mindenféle vigasztaló szót, süket fülekre talált ... aztán megbékélt azzal, hogy 7. lett, hisz a társai közül volt, akit maga mögött hagyott. Az újabb sírásroham akkor kapta el, amikor kiderült, hogy a kis barátja 2. lett, és így mehet a területi döntőre ... mert ez igazságtalanság ... hisz ő is csak elsős.
De aztán megbékélt, remélem a kedve nem ment el a futástól, ha már kezdetben ilyen nagy volt a lelkesedése. És azért azt sem felejtsük el, hogy Máté nem egy mozgásbajnok, olyan kis esetlen a mozgása, nem jó a mozgáskoordinációja, és semmi ritmusérzéke. A lelkesedését azonban semmi pénzért le nem törném :)
Képek is készültek, és itt megtekinthetők.

Tanévkezdés és az első hét

Várva várt iskola!
Máté nagyon készült, és tényleg nagyon várta, mikor mehet már iskolába. Nem volt neki teljesen szokatlan maga az épület, hisz én is ott dolgozom, a Marika mama is, és tornára is járt velem kisebb korában.
A szokások szerint az első napon, az első órába van a tanévnyitó ünnepély. Így volt ez idén is.
Felkerekedtünk minden batyunkkal. Máté és én kiszálltunk az iskolánál, Zsolti elvitte a Samut az oviba, aztán ő is jött a suliban, hisz az első évnyitóról nem maradhat le apa sem (főleg, hogy csak délutánra ment dolgozni). Az idén az utolsó pillanatban jöttek meg a könyvek, nem volt lehetőség évkezdés előtti kiosztásra, de lehetőséget adtam a szülőknek, hogy aki gondolja, tanévkezdés előtti pénteken behozhatja a gyerekének a holmijait: rajzfelszerelés, matek-doboz, tornazsák. Kb a fele gyerek szülője élt is ezzel a lehetőséggel, és ők jártak jól, mert egy nappal előbb jöttek meg a könyvek, így ők már akkor meg is kaphatták. Nem osztottam viszont ki mindet, csak azokat, amelyeket első félévben használunk, és még azok közül is maradtak a tartós könyvek: ének, technika. Ekkor amelyik gyerek szeretett volna, választhatott helyet is magának. Máténak is kiválasztottam a helyét.
De kanyarodjunk vissza az első naphoz. Nagy izgalommal gyülekeztek a gyerekek, és mindenki keresett helyet magának. Aztán 8 óra előtt kimentünk az aulába, ahol a tanévnyitó ünnepély kezdődött. A kis elsősök mindig leülhetnek, így köszöntötte őket az igazgatónő. Két sorban ültek, az egyik oldalon az óvó néni, a másik oldalon pedig én ültem. Nem voltam én sem ismeretlen számukra, hiszen az ovistársuk anyukája voltam, és voltak májusban az iskolában is.
A tanévnyitó a kis elsősök köszöntésével kezdődött. Mondtak 2 verset (egyiket Máté Kristóf barátjával- két kis pösze :)), majd kapott virágot az óvó néni és én is, a gyerekeknek pedig névre szóló kis emléklap készült és egy-egy zsírkréta is az övék lett. Ezután következett a tanév megnyitása, az újdonságok, tudnivalók felsorolása.
Amikor vége lett, bementünk a terembe, ahol a maradék gyerkőc még megkapta a könyveit (vagyis azok, akiknek meg lett rendelve májusig). 3 kisgyerek úgy maradt le hozzánk, kettőt pedig a nyáron írattak be, így az osztály szinte 1/3-ának nem tudom, mikor lesz könyve ... remélem, mihamarabb. Az első napon ismerkedtünk egymással, a könyvekkel, a dobozaink tartalmával. Elkészítettük a rajzos órarendünket és énekórán körjátékokat játszottunk.
Nem csak a gyerekek, hanem én is nagyon vártam már a tanévkezdést. Nyugisak, aranyosak, lelkesek voltak nem csak az első nap, de egész héten. És bár láttam rajtuk, hogy fáradnak, és abban is biztos voltam, hogy senkit nem kellett este altatni, nem lettek nyafogósak és rosszak. Napköziben sem volt velük semmi gond. Remélem, ha egy kicsit oldódnak, akkor sem lesz ez sokkal rosszabb. mert így egy nagyon klassz kis osztályközösség alakulhat ki.
Máté minden nap szívesen ment, és a tornaóra (ezt nem én tartom) ugyan nem került be a kedvencei közé (okkal- cipőfűzés ment időre, amire szomorút kapott, akinek nem sikerült ... van, aki nem is tud cipőt kötni, és a millió szomorútól nem is fog megtanulni :( . Ezt így nem kellett volna rögtön az elején, esetleg 2 hét gyakorlás után ...) Mindegy, túltette magát rajta, és a pénteki óra után már azt mondta, ez az egy kivételesen jó volt.
Persze volt sírás is, ami nekem szólt, mint anyának és nem a tanító néninek. Biztos vagyok benne, hogy egy idegennek nem mondta volna sírás közepette, hogy miért nem őt szólította fel, pedig mert ő milyen régóta jelentkezik.
De azért aranyos, lelkes, és tényleg jelentkezik. Nem kiabál be (nem többet, mint a többi), megvárja, amíg felszólítom, és bár eddig az "anya" megszólítás volt többségben, hallottam már tőle "tanár nénit" is. Belerázódunk, nem lesz itt semmiféle gond, úgy érzem.
Öröm volt az első hét mindkettőnknek :)

Iskolára fel!

Máté már hónapok óta nagyon várja az iskolát. Kb. egy hónapja az iskolaszereket is beszereztük, füzeteit bekötötte, tolltartóját elrendezte, készen áll a tornaholmi és a rajzdoboz is. Könyvek majd első nap, a szállító 30.-ára ígérte (aug. 4. helyett).
Az iskolakezdés viszont nem csak ennyiből áll. Rendszeresen, minden nap csinál valamennyi feladatot: színezés, labirintus, számösszekötés, szaggatott vonalak átrajzolása, számlálás, miegyebek. Bár a kézügyessége nem szuper, van mit csiszolni rajta (pedig gyurmázni, vágni, ragasztani szeret, és a lego összerakásához is szükség van kézügyességre).
A cipőkötés  volt a nyarunk utolsó feladata. Óvodában nem tanulták (és nem is volt kötős cipője, amin lehetett volna), de tornaórán nem fogja a tanár bácsi kötözgetni, az tuti, főleg nem mindenkiét. Pár hete nekiálltunk, megmutattam neki, próbálta, nem ment, és a nyaralás miatt halasztottuk a dolgot.
Aztán hét végén újra előkerült. Most már a saját tornacipőjét vehette a lábára. Igyekezett, részben sikerült is neki, sőt volt, hogy elég gyorsan, aztán a párjával meg szenvedett egy órát. Persze ezektől a kudarcoktól teljesen elkedvetlenedett.
Aztán elővettem neki Peti cipőjét, aminek vastagabb, hengeres és hosszabb a kötője. Párszor gyakorolt rajt, majd következett Sami cipője, aminek megint más a fűzője. Ezt elsőre megkötötte, és onnantól kezdve a tornacipő  megkötése is mindig sikerül. Ha pedig esetleg valami kis hiba miatt nem lesz tökéletes, már nem kedvetlenedik el, hanem kiköti és nekiáll újra.
És mivel már tudja, nem annyira feladata (persze mondtam neki, hogy a gyorsaságon még lehet finomítani), nagy lelkesen kötözgeti és gyakorolja. A boldogság, a büszkeség és az elégedettség pedig mindig kiül az arcára :)

Kalandos kirándulás

Augusztus 20-ára volt tervezve egy kirándulás Nemesvitára, a Western Parkba. Neten nézegettem, és nagyon vártam. Sajnos a rossz idő közbeszólt, és egy patcai kirándulás lett végül aznap, ahol beltéren is nagyon jól tudják érezni magukat a gyerekek. A western kirándulást pedig eltoltuk hétvégére. Szombaton megint az időjárás diktált, de vasárnap reggel sütött a nap. Örültem, felöltöztettem a gyerekeket, és megkérdeztem Zsoltit, hogy mennyire fáradt (éjszakás a héten). Aludt és nem mutatott hajlandóságot, hogy szeretne jönni velünk, én meg nem erőltettem, tudtam, hogy fáradt, ezért gyorsan ugrasztottam anyut, hogy igazán eljöhetne akkor ő velünk.
Ahogy haladtunk, eltűnt a napocska, befelhősödött az ég, pár csepp eső is hullott, de kirándulni még épp jó lett volna. Balatongyörök közelében jártunk (közel a célhoz), amikor valami  szokatlan zaj ütötte meg a fülemet. Valami lehet a gumival, gondoltam, és semmi jóra nem számítottam, amikor félreálltam, szerencsére épp egy parkolóba sikerült, valami kilátó közelében.
Defekt. Ami nem lett volna különösebb gond, ha van az autóban pótkerék. De a mienkben nincs, és nem véletlenül, vagy hanyagságból, hanem gyárilag nincs. Ami viszont van ilyen esetre, az a gumijavító készlet, valami folyadékkal vagy habbal, amit a gumiba fújva kitölti a gumit, és megjavítja a kereket. Általában ...
Miután megálltunk, felhívtam a Zsoltit, adjon már tanácsot, mitévő legyek. Azt mondta, kérdezzek meg autósokat, nincs-e náluk pumpa, hogy felfújjuk. Nálunk nem volt (így vettük a kocsit, eredetileg volt benne), és akiket megkérdeztem, náluk sem volt. Nagyon segítőkészek voltak egyébként az emberek. Először a mellettünk várakozó busz sofőrjét kértem meg, ő jött is, megnéztük mi van a kocsiban, kereket ki is cserélte volna, de jelen helyzetben nem tudott segíteni (mert a gumijavítás során a hab befújása után rögtön pumpálni kell). Ő a közeli benzinkutat ajánlotta, hogy menjek le nagyon lassan addig, de kiderült, hogy messzebb van az a kút, mint ő gondolta, úgyhogy ez a verzió törölve lett.
A másik fiatalember, aki segíteni próbált, a parkolóban árusító fiú volt. Ő telefonált szerelőért, de egyik nem vette fel, másik pedig nem tudott segíteni.
Közben végszükség esetére megkaptam a keszthelyi autómentők telefonszámát. Gondoltam, az drága mulatság lenne ...
Egy mellettünk lerobbant másik autóhoz jött valaki, gondoltuk szerelő, így őket is megkörnyékeztem. Nem szerelő volt, de elmondtam a problémám, és jöttek megnézni, mi van a csomagtartóban. Kereket ők is szívesen kicserélték volna, de így tehetetlenek voltak. Gumijavító készlettel még egyik sem találkozott.
Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, és -bár csak ideiglenesen, de- részben ők mentettek meg.
Leszedték a kereket, elvittek a közeli benzinkútra, ahol a kutas megcsinálta a gumijavító-készletes javítást. Kiderült, hogy egy viszonylag nagy lyuk (vágás) van a keréken. Visszamentünk, felrakták a kereket, és kaptam egy telefonszámot, mert megkértek, hogyha hazaérünk,csörögjünk rájuk. Kedvesek.
Nem eresztett a kerék, de már dél volt, ezért feleslegesnek gondoltam a western parkba menni, de nem akartam egyből haza sem indulni velük, ezért a közeli (kb 100-200 méterre levő) balatonedericsi Afrika múzeum felé vettük az irányt. Lassan mentem, nem volt gond, de amikor megálltunk a múzeumnál, láttam, hogy félig megint lapos a kerék, és enged szakadatlan. Puff ... de legalább jó helyen álltunk, és látnivaló is volt. Telefonáltam Zsoltinak, aki előkereste otthon a jobb hátsó téli gumit, szerzett egy autót, és elindult a megmentésünkre.
Mi pedig addig bebarangoltuk az állatkertet, megnéztük és simogattuk az állatokat. Végigjártuk a múzeumot is. bebarangoltuk a mini-dzsungelt, felmásztunk a kilátóra. Persze mire felértünk, az elem is lemerült  a fényképezőben, pedig olyan csodás volt a kilátás...
Aztán Sami puputevegelt, Pepcsi pónilovagolt, Máté pedig rodeobikázott egyet. Na meg játszótereztek, de aztán az eső is rázendített, hűvös is volt ... kicsit fáztak, éhesek voltak, fáradtak, és még várni is kellett az apjukra. De így végszóra odaért, 5 perc alatt kicserélte a kereket, és indulhattunk haza. Épp 3 óra volt, és csoda, hogy eddig és így bírták a strapát. Útközben Pepcsi és Sami is aludt egyet, aztán Bogláron még tescoztunk egyet, majd mentünk haza.
nagyon úgy néz ki, hogy ez a western park valami miatt nem akarta, hogy idén meglátogassuk, de jövőre már nyár elejére tervezem ezt a kirándulást, így biztosan nem maradunk le végleg.
A gyerekek egyébként nem nagyon érzékeltek ebből a kalandos útból annyit, a mamát jobban megviselte, meg persze a várakozás nem a kedvence a gyerekeknek, de összességében jól viselték, élmény volt nekik maga a defekt és az afrika múzeum is. És bár én nem így terveztem, mégsem szomorodtam el különösebben, mert sajnos volt, akik nem úszták meg ennyivel a napot, mert a múzeum előtt elég szépen összekoccantak ...

Képeink itt vannak :)

Megint Patcán jártunk

A boglári kiruccanásunk másnapján a gyerekekkel (nagyokkal) szerettünk volna elmenni Nemesvitára a Western Parkba. Sajnos az idő közbeszólt, mert reggel nagyon viharosan erősen fújt a szél, az időkép szerint pedig épp a Balaton mellett még annál is erősebb volt, mint nálunk. Íjászkodni, patkót dobni, aranyat meríteni pedig nem nagyon szerencsés ilyen időben :( De valahova mennünk kellett ... zárt legyen, benti program, így a választásunk megint Patcára esett.
Nem okozott csalódást, hisz a gyerekek itt mindig nagyon jól érzik magukat. Petinek nagyon bejött a beltéri játszó, és még csak a csúszdákig sem kellett elmenni érte. A kintebbiben pedig gyerek sem volt, amikor odaértünk, utána is csak kevesen. Zsolti pedig a nagyokkal ment csúszkálni. Aztán kimentünk, gokartoztak, ami viszont Máté kedvence lett (persze csak a nagy piros csúszda mellett). Új járgányok is voltak, új pályával. Mindenkinek tetszett. Ebédeltünk, csúszdáztunk még, aztán hazaindultunk.
A kevés ember miatt Sami is csúszott az apjával a nagy piros csúszdán, nagy-nagy örömére ... amit ugye nem lehet, mert csak 6 éves kortól szabad, és ölben meg pláne ... pár horzsolást sikerült is Zsoltinak összeszednie. Samci pedig egy újdonságot, a hordóban utazást is kipróbálhatta ...fülig érő szájjal.
Sokszor voltunk már itt, de a vízi játékokat  és a labirintust még mindig nem próbáltuk ki. Hiába, így is simán el lehet tölteni az időt, de azért megígértük nekik, hogy legközelebb (vagy legközelebb nyáron) az sem marad ki. Máté olyan kíváncsi rá.
Fényképezőt sem vittünk, nem is tudok mást írni, hisz ismerős a hely, írtam róla többször. Itt csak jól tudjuk érezni magunkat. Mindenkinek ajánlom kipróbálásra :)

BB kiruccanás

Bő 6 év ... ennyi kellett ahhoz, hogy az első gyerkőc megszületése után valahová kettesben menjünk el szórakozni kicsit távolabb. met egy-egy rövidke andocsi bál még belefért, de kocsival nem voltunk sehol kettesben, csak vásárolni.
A nyaralás alatt megbeszéltük a komáékkal, hogy a Boglári Bornapok egyikére elmegyünk este, altatás után.
Hétfő lett a kiválasztott nap. Máté és Samu átköltözött a Vera mamához (előtte 2 nappal is ott aludtak, úgyhogy most is zokszó nélkül és örömmel tették), Petit pedig elaltattam én, és anyu feküdt be mellé. Nem ébredős, de néha mocorog, forgolódik, kezet keres. De nem volt semmi gond, nem ébredt fel, csak a mama kezét taperolta egyszer, ahogy az enyémet szokta :)
Fél 9 körül indultunk. 10-re volt hirdetve a tűzijáték, gondoltuk, ha mást nem, azt megnézzük. Az időjárási viszonyok miatt azonban fél órával előrébb hozták, így menet közben láttuk, miközben igyekeztünk le a partra. Szép volt ...
Rengetegen voltak, parkolót iszonyat nehezen találtunk, és az első 100 méteren a cipőm is nagyon feltörte a lábam. De erőt vettem magamon, érdekesen menve ugyan, de haladtunk, aztán kicsit később az árusoknál beruháztam egy pántos szandálba, ami egy megváltás volt és minden pénzt megért. Sétáltunk, nézelődtünk, a fiúk boroztak, ettek. Zenét hallgattunk, nevettünk nagyokat és egy körre felültünk egy pörgő-forgó őrületre is. A rock and rolleren már többször ültünk, de többször bevállalható. A többi annyira nem. Egyszer ültünk a Fifin - na oda soha többet, de a látottak alapján nem szeretném kipróbálni a terminátort sem.
Az ígért front és erős, viharos szél meg is érkezett, fogyott is a nép, pár csepp eső is esett, de annyira nem volt vészes, csak hűvös lett a levegő. 3/41 körül indultunk haza, bár zsolti még maradt volna, de én álmos voltam, fáztam, és legfőképpen a reggel fel kell kelni! miatt szerettem volna hazamenni. Kirándulást terveztünk a srácokkal ...
Azt hiszem, most már elég nagyok a gyerekek, hogy nélkülük is szervezzünk magunknak programot. Na nem csak és kizárólag és nem is túl sokat, de kell. Mert jó volt. Jövőre lehet, egy hosszú hétvégére a mamákra hagyjuk őket.

Nyaraltunk

Tervezgetek. Előre, és mindent.
Szó volt róla nyár elején, hogy pár napra elmennénk a nagynénémék felsőörsi nyaralójába. Sokat nem,  a gyerekeknek program kell, le kell őket kötni, és a nyaralás alatt nem a megszokott napirendjük van, más a közeg, és minden, mi pedig (inkább Zsolti) nem vagyunk elég rugalmasak, hogy ilyenkor nagyobb szabadságot adjunk nekik. Veszekedés meg nem hiányzik. Sajnos így is lett, de aztán itthon lecsillapodtak a kedélyek.
Balcsis fürdőzéskor jött az ötlet, hogy a komáék is eljönnének velünk. Voltunk már együtt ebben a nyaralóban, de az még a gyerekek születése előtt volt.
Tervezgetős énem is megjelent a kirándulás előtt: mert nem szeretek csak úgy menni, eltervezem mikor, hova megyünk, mit csinálunk. Idén is még nehezítette a tervezést, hogy a két kisebb alszik délben, tehát egész napos programot nem szerveztem, de programok szempontjából minden jó volt.
A kezdeti hangulaton jócskán rontott, hogy indulás előtt, anyuéknál negyed órát kerestük a  kocsikulcsot, amit Pepcsi eltüntetett. Aztán kissé csúszott  az indulás is, mert amikor hazaértünk, Zsolti még füvet vágott, holott arról volt szó, hogy hazamegyünk, átöltöztetem őket és indulunk. Aztán az sem tett jót az idegeknek, hogy Pepcsi csak Világosnál aludt el, holott épp alvásidőben indultunk, hogy majd a kocsiban alszanak ... de hát olyan érdekes volt a látnivaló, hogy kiverte az álmot a szeméből. Samu legalább becsukta a szemét, és az út 3/4-én pihent, és úgy tett, mint aki alszik :)

A veszprémi állatkert volt az első úti célunk. Máté születése óta minden év nyarán meglátogatjuk, de mindig rejteget valami újdonságot: Most teljesen átépítették a felső bejáratot, nagyon klasszul megcsinálták a szavanna-kifutóra való rálátást, és a zsiráfot is volt szerencsén egészen közelről megcsodálni az új üvegkalitkájában. Tavaly kimaradtak a nagymacskák, idén Máté meg leginkább azokra volt kíváncsi, ő ment, ment volna, a kicsik meg nézelődtek volna még, meg állatot simogattak ... így nem volt olyan egyszerű, de annyi szerencsénk azért volt, hogy Pepi elül még a babakocsiban, Sami meg vevő volt rá, hogy fogja a tolóját. Az oroszlánok, tigrisek tényleg nagyon tetszettek nekik, és a medvéket sem láttuk még ennyire közelről. Legelöl volt mindkettő, sőt, egyik még az úszástudományát is bemutatta. A beltéri játszótér tavaly már nagy sikert aratott, de a lelkesedés idénre is megmaradt.
Állatkertezés után még bevásároltunk, aztán mentünk a nyaralóhoz. Első éjjel  én szörnyen aludtam, de a gyerekek elég fáradtak voltak, hogy jól pihenjenek.
Másnap lementünk az almádi játszótérre, amit legutóbbi látogatásunk óta teljesen átalakítottak és felújítottak, a gyerekek nagy-nagy örömére. A legnagyobb sikere a fémrúdnak volt, amin le lehet csúszni, úgy, mint a tűzoltók, és a kapaszkodó-hintázó micsodán is nagyon sokat gyakoroltak, hogy végig tudjanak menni, és nem essenek le útközben. Aztán megnéztük a kacsákat, a mólót, majd Mátét és Zsoltit kiraktuk a strandnál, ahol csatlakozott hozzájuk a Balassa csalás, én pedig visszamentem a nyaralóba elaltatni a kicsiket. Amíg aludtak, kiültem a teraszra olvasni. De jó is volt!
Aztán kis kalamajka után megérkezett a keresztanyjuk, aki felhozta a hűtőbe a cuccokat, majd együtt indultunk a strandra. Jól érezték magukat, és bár a víz hideg volt, ez nem zavart senkit, köszönhetően annak, hogy van a strandnak egy olyan része, ami direkt gyerekeknek van kialakítva homokos parttal, sekély vízzel. Pepcsi és Samu homokozott és a víz szélén volt inkább, a két nagyobb: Máté és Zsombi pedig a vízben versenyeztek, "vízbe döglőset" játszottak (saját találmány) és a zsoltin lógtak. Keresztapu nem tudott velük bohóckodni, a vasárnap meccs ugyanis nem múlt el nyomtalanul: kórház, bokaficam, sín, és hasonló nyalánkságok miatt.
Kedden délelőtt a nagyvázsonyi Kinizsi várat céloztuk meg. Végigjártuk, Samu az apjával és a keresztanyuval felmászott a csúcsra is, mi egy lentebbi teremben vártuk meg őket: Zsombi nem szeretett volna menni, Máté egy szinttel magasabbról tét vissza hozzánk, én meg Petivel azért nem mentem fel, mert a szűk csigalépcsőn le is kellett volna hozni. mert fölfelé még csak-csak, de lefele ...
megállapítottam, hogy egyáltalán nem irigylem a várban korábban élőket ...
A gyerekeknek tetszett: ágyút néztek, szerencsekútba pénzt hajítottak, kalodába zártuk őket, lovakat néztünk, börtönt láttunk, és Máté nagy örömére emlékpénzt is tekerhetett (aztán Samu is). Szokásunk lesz, ahol járunk, tekerünk, úgyhogy már van jópár ...
Külön indultunk vissza: Zsolti és Máté a többiekkel, más úton, útközben megállva, és meg a kisebbekkel, hogy aludjanak. Pepi már útközben bealudt, de szerencsére az ágyban folytatta. Én meg olvashattam tovább. Nem sokkal azután, hogy mindenki hazaért, felébredtek a fiúk, aztán lementünk a strandra. Jó időn nem volt, jött a front, a felhők, a szél ... visszamentünk vastagabb holmiért, majd lementünk vásárt nézni, sétálni, vacsorázni. A vihar előtt meg visszaértünk a nyaralóba.
Szerdára Sobri kalandparkot terveztünk, de nagyon hideg lett az idő, csöpörgős, miegyéb, így a reggeli összecihelődés után elindultunk haza. Tihanyrévnél még megálltunk nézelődni, aztán egy kis gyerek-lelkibéke-egyensúly kedvéért komppal átmentünk a déli partra, és egy finom fagyit is ettünk Földváron. Épp alvásidőre értünk haza. Volt délután idő még kipakolni, kicsit helyrerázódni, hogy másnap visszatérjünk a szokásos napjainkba: Sami ovi, én pedig a tanmeneteimbe áshattam magam bele újra rendesen.
Máténak azért sikerült valamit összeszednie, nem sokkal azután, hogy hazaértünk, kidobta a taccsot. Ekkor a fagyira fogtuk (sárgabarack), de 2 nap múlva Pepi is sorra került egy róka erejéig, aztán újabb 2 nap múlva én is. Talán engem viselt meg legjobban ... iszonyú gyomorfájás, aztán hidegrázás, láz. De szerencsére csak 1-1,5 napig tartott, és a többiek megúszták.
Jövőre lehet, hogy egy kicsit hosszabb időintervallumú és hosszabb útidejű nyaralást is megkockáztatunk, sőt tervben van egy pár napos (hosszú hétvége) kiruccanás a gyerekek nélkül is. Mert már elég nagyok lesznek hozzá. Ezt azért várom!
Képek

Szobatisztaság indul!

Kb egy hónapja, amikor olyan jó idő volt, lekerült Petiről a pelus. Helyette kapott kisgatyát, de nem tartott sokáig ez az állatot, mert azt mondtam, hogy nem vagyok hajlandó fél órán belül 4-szer kicserélni rajt, ha bepisilt. Akkor nem volt még megérve a szobatisztasághoz, nem érzékelte, hogy pelus vagy kisgatya-e az, ami rajta van, és bepisilt, bekakilt.
Persze amikor folyt a pisi, akkor érzékelte a különbséget, de ahogy folyt a lábán, gyorsan abba is hagyta. Aztán ahogy tiszta gatyót kapott, folytatta a pisilést. Felfüggesztettük a dolgot mondván, ha majd megérik rá, úgyis leszokik a pelusról.
Kb egy hete azonban az éjszakai pelusban nem volt semmi 3 napon át, és egy este, amikor nem kapott fürdés után pelenkát, maga indult ki az udvarra, mert neki pisilni kell. Reggel is ez volt, és onnantól kezdve nem kapott nappalra pelust. Kapott viszont kisgatyót újra vagy volt, hogy azt sem.
A legmelegebb nyári napon bent voltunk a szobában, odakészítettem a bilit látótávolságon belülre, Pepi meztelenül játszott. Amikor úgy érezte, saját maga indult, és ráült a bilire. És ezen a napon először a kaki is oda ment.
Aztán másnap is. Örülök neki, hogy ilyen hirtelen, bár fel vagyok készülve, hogy ha megérkezik az ősz és a hosszúnadrágos időszak, lesz egy kis visszaesés, de okt. végére, mire az oviba akarom beszoktatni, szerintem minden rendben lesz. Nem gondoltam volna 2 hete, annyira nem mutatott semmiféle hajlandóságot. Előfordul ugyan, hogy gatyával együtt ül rá a bilire, de mindig ráül, vagy megy ki az udvarra, ott viszont letolja és pisil. Este lefekvés előtt pedig a tesótól látva neki is a wc-be kell állva pisilni. És nagyon örül neki.

Most már el merek vele indulni a faluba is pelus nélkül, sőt, a Balcsira is anélkül indultunk.
Délután és éjszaka még kap pelenkát. Ezekben még előfordul pisi, de nem olyan sok, és csak ritkán.
Szóval ha még nem is 100 %-osan vagyunk rajt, de elindultunk a szobatisztaság felé.

Bogláron jártunk

Tegnap nagyon akartak menni valahova. Leginkább a Balatonra, de nekem nem volt ehhez kedvem, ezért rábeszéltem őket, hogy menjünk inkább Boglárra, nézzük meg a Gömb-kilátót, és keressük meg a nyár elején megnyílt bob- és kalandpályát.
Miután mindenki felkelt, elindultunk (Pepcsi maradt a mamával). Én sem jártam soha a kilátóban, ezért meglepő volt számomra, hogy pedig milyen közel jártam hozzá. Ott parkoltunk ugyanis, ahol középiskolás koromban a kollégiumok közötti sportversenyeket tartották. Onnan pedig csak egy köpés volt a kilátó és a kalandpark.
Először a bobhoz mentünk. Szerencsénkre nem voltak sokan, nem is kellett sorba állni. (később többen lettek, és előző nap is hosszú sor kígyózott) 6 gyerek és 6 felnőtt jegyet vettünk, ami nem volt igazán gazdaságos. Jövőre már jobb lesz, hisz 8 éves kortól mehetnek a gyerekek egyedül, nem kell Máté mellé kíséret. Na nem mintha bárkinek is nehezére esett volna menni velük, de így elég drága volt. Máté már bobozott Balatonfűzfőn többször is, emlegette is többször, Saminak ez volt az első. Tetszett nekik, mondanom sem kell.
A csúszásról itt is készül kép, amiről lehet csináltatni képet, kulcstartót, egérpadot, hűtőmágnest, stb. Máté kulcstartót kért, Sami képet. Aztán ittak egyet, majd felsétáltunk a Gömb- kilátóhoz. Nagyszerű kilátás nyílt a Balatonra, a gyerekek meg szaladgáltak fent. Tetszett nekem is, mert domb tetején van, maga a kilátó nem túl magas, elég széles, nem félelmetes. Amikor Egerben voltunk, ott is egy dombtetőn levő kilátóba mentünk fel, de az eléggé félelmetes volt. Sok lépcsőn mentünk fel, magas volt, keskenyebb, és fából készült. Ez stabilabb volt, úgyhogy én is nyugodtan sétáltam fent.
Visszafele nem ugyanazon úton mentünk, volt egy kikövezett gyalogút a bobok felett, között. A kötélpálya volt a következő állomásunk, ami nagyon klassz. A gyerekpálya is nagyon változatos, hosszú, bebarangolható, a nagy részén a gyerek kísérhető. Ez Samunál volt fontosabb, Máté tud menni egyedül is, Saminak viszont kellett a tanács, a segítség. Zsolti kísérte Samut, én meg fényképeztem.
Nagy lelkesen mentek végig, egy órás jegyet vettem (lehet 2 órásat is), de ez most elég volt, hisz vásárolni is akartunk, és Zsolti dolgozni is ment még este.
Itt is szerencsénk volt, mert pár kisgyerekkel együtt indulhattak, épp egy csoportot sikerült megelőznünk. A fiúknak a legjobban a kötélpálya azon része tetszett, ahol csúszni lehetett (3 egymás utáni rész volt ilyen). A mászófalra már nem volt Samcinak ereje. Na majd legközelebb. A kötélpálya mellett van egy klassz játszótér is, ami ingyenes, de ide már nem volt időnk benézni. A szórólapon Íjászat is szerepelt, de azt idén még biztosan nem valósítják meg, tudtuk meg a kötélpályás beöltözködés közben -Máté nagy bánatára.
Legközelebb én is úgy készülök, hogy felmerészkedem a felnőtt pályára. Még nem voltam ilyenen, de érzek magamban annyi erőt, hogy kipróbáljam, bár Máté szerint úgysem tudom, mert félős vagyok. Félek a magasságtól. Na majd kiderül.
A felnőtt pálya egyébként a gyerek pálya felett van, 2 szintes, és ahogy néztük, vannak elég húzós részei is. De próba szerencse!
Szórakozás után még beugrottunk vásárolni, aztán mentünk gyorsan haza, hogy Zsolti elérje a buszt. Épp kiszámítottuk :)
Klassz volt, úgy gondolom, ide biztosan vissza fogunk térni, mert közel van, és a gyerekeknek élmény. Olyan lesz ez, mint Patca ... vágynak vissza.

A készült képeket a linkre kattintva lehet megnézni.

Flex! Családi nap

Szombaton a Zsolti munkahelye családi napot rendezett. A gyerekek nagyon várták, amikor az apjuk elsorolta a programokat, nagyon lelkesek lettek. Ugrálóvárazni imádnak, Saminak ,mindig minden program bejön, Máté pedig az íjászatot várta nagyon.

Főzni is lehetett, legalább 5 fős csapatok nevezhettek, és nem a vándorfakanál volt a cél. A cég minden csapatnak biztosított tűzifát, hagymát, húst. Emiatt Zsolti már a hajnali busszal bement, mi pedig 3/4 9 után indultunk el. Eredetileg délután szoktunk menni, de milyen jól tettük, hogy most így döntöttünk! Persze amikor beértünk, akkor már a parkolóban alig volt hely (köszönhetően a sok főzőnek), és szórakozni vágyók is voltak, de a terület nagy volt, és alig kellett várni egy-egy játékra, programra.
Beléptető rendszer volt, a dolgozó nevét megadva kerestek meg minket a papíron, és karszalagot kaptunk, hogy később is vissza tudjunk térni. Ez pedig jó volt, mert aludni hazavittem a gyerekeket. Utána meg mentünk vissza.

Odaérkezés után a srácokat megcsodálták apa munkatársai (nemigen találkoztak még), majd elindultunk felfedező körútra. Mit találunk, hol találjuk címmel.
Tényleg nagyon sok minden volt, ami a kicsiket, nagyobbakat, felnőtteket szórakoztatta. Mindenki talált kedvére valót, és nem is tudtunk mindent kipróbálni azok közül sem, maik érdekelték őket. A legnagyobb tesztelő Sami volt, ő mindenre vevő, szereti az újdonságokat, lelkes. Máté a pár kiválasztotthoz ment vissza többször, nem is próbált ki annyi mindent, mint Samu, aztán este 7-kor, mikor indultunk és pakolni kezdtek a rendezvényszervezők is, akkor siránkozott, hogy ő még itt sem, meg ott sem volt. Pepcsi is klasszul elvolt, őt felváltva őriztük, a kisebbek, de főleg Máté szabadabbra volt engedve. Samira meg rá-ránéztünk, és a megbeszélt helyen várt, amíg vissza nem mentünk (ha épp a 3 gyerek közt szaladgáltam)

És akkor mi minden volt? Először azokat sorolom, amik kimaradtak a programjainkból: a legfájóbb ezek közül a hőlégballonozás volt (10-15 méter fel, aztán vissza), ami az időjárás, a szél miatt maradt el. Máté nagyon várta, és fel is mentem volna vele meg Samuval :(
A Lézerfegyverrel harcolás nem érdekelte őket, ki sem próbálták. Idő hiányában a csocsó is elmaradt, pedig 4 asztalon is lehetett játszani, szóval a lehetőség megvolt. Ha mit lehet tenni, ha más jobban érdekli őket?
Volt még asztrológus, grafológus, karikaturista (aki leginkább portrékat rajzolt - ezt jó lett volna beiktatni, de ugye 3 gyerek van. Választani hogyan, együtt meg nagyon sok, nem bírnak annyit kevés mozgással ülni). És volt egy egészségsátor is, ahol állapotfelmérés történt.
Felnőttek focizhattak, röpizhettek és nekik volt felállítva az élő csocsó is. Az utóbbira beneveztek egy meccsre Zsoltiék is, ezt kép is bizonyítja.

Most pedig, amiket kipróbáltak a fiúk:
Máté nagy kedvence a hőn áhított és várva várt íjászat volt, ahol többször megfordult a nap folyamán, és egyre ügyesebb is lett. A képek a legelső próbálkozásról készültek róla. Máté mászott még falat (nem volt benne a magassággal szembeni nagy küzdőszellem), ugrálóvárazott, óriás-Jengázott, végigment a kisebb kalandpályán (most annyira nem tetszett neki, vágyott vissza az íjászathoz), és társasjátékozott az elején.

Peti nagy kedvence a kicsiknek való ugrálóvár volt, ahol nem is nagyon ugrált, hanem folyamatosan mászott fel és csúszott le az ugrálóból induló csúszdán. Aztán szaladt vissza az bejárathoz. Ez volt a sláger. De játszott a felállított babakonyhában, tolta a vonatot és a babakocsit, és a kis asztalokhoz is leült játszani. Neki lett volna még egy helyszín, ahol szobahinta, hintaló, kiscsúszda volt, de délelőtt ez kimaradt, délután pedig amikor bevittem volna, nagyon sokan voltak. Azonban lett Verdás csillámtetkója a kis lábán :)
Ő volt a legmobilabb, vele jártuk és néztük meg a nagyobb tesókat, hogy épp mit csinálnak, hogy fényképezni is tudjunk (itt vannak a képek). Sami sem maradt teljesen egyedül többnyire, csak nagyon kis időre lett magára hagyva a sorban álláskor pl.

Samu szintén szerzett csillámtetkót, kettőt is, de még őt sem lehetett rábeszélni az arcfestésre. (Mátét még a csillámtetkóra sem)
Samcikám ugrált a nagyoknak és a kicsiknek való ugrálóvárban, játszott társassal, mászott a mászófalon (egy kis segítséggel, de a legtetejéig (benne megvolt az akarat, ami Mátéból hiányzott), ugrált többször a gumiköteles trambulinon és gokartozott az apjával (2 személyessel, benzinmotorossal).
(Máté a trambulin és a gokart hiányát nehezményezte a végén.  De a sort kivárni lusta volt.)
Samcikám ment volt a kötélpályán is, de nem érte el a 120 centi minimumszintet. Még nyújtózkodva is hiányzott bő 10 centi. Láttam rajta, hogy szomorú, de végignéztük Máté körét, és azért közben hajtogatta, hogy ezt ő is meg tudná csinálni. Ami lehetséges is, a gondot az okozná, hogy nem tudna kapaszkodni, mert nem érné el a kötelet.
Készült rólunk családi emlékkép, és én is kaptam egy csillámtetkót. Tombolán sajnos nem nyertünk, pedig nagyon jó nyeremények voltak, többnyire elektromos háztartási gépek, kisebbek, nagyobbak, vásárlási utalványok, telefon, tablet, szódakészítő. Bárminek örültünk volna ... de a szerencsénk még várat magára.

Fél 8 előtt indultam haza a 3 gyerekkel, Zsolti még maradt pakolni, aztán az esti busszal érkezett.
Jól éreztük magunkat ezen a napon, mindenki élményekkel telve ment aludni.
Már most várják a következő alkalmat!

Egy kis kirándulás

Képeket nézegetve jutott eszembe, hogy vittem magammal a fényképezőt, készültek is képek, ide mégsem írtam róla.
Még 7-én a falunap utáni vasárnapon, a Marika mamánál voltunk, ott is aludtak. Anyu kitalálta miután felkeltek, hogy menjünk ki a szőlőhöz, mert már érik a körte.
Sami lelkes, őt nem kellett győzködni, Pepinek meg vittem a babakocsit, ha elfáradna. De Máté nagyon lusta gyalogolni, viszont nagyon szereti a körtét, így belement, hogy elinduljunk. Nem jutottunk sokáig, amikor már nekiállt rinyálni, hogy jobb lett volna, ha a mamánál marad, de azért csak tette egyik lábát a másik után.
Útközben megnéztük a falunap maradványait a pályán, aztán egy búzamezőnél fényképeztem le őket. A út másik oldalán meg kukoricatábla volt, ahova szívesen bementek. Mentek volna még beljebb is lelkesen, de magasabb volt tőlük, féltem, hogy elkeverednek. Szóval csak addig bóklásztak, amíg színt láttam belőlük.
Sétáltunk, beszélgettünk, tájban gyönyörködtünk, szarvasmarhákat néztünk, és útközben -idén először- sárgabarackot ettünk (Én többet, aminek miután hazaértünk, meg is lett a böjtje - pedig olyan jól esett).
Nem tudom, mennyi idő alatt értünk ki, de kiértünk. Tény, hogy nincs közel, gyerekkoromban én is nagyon utáltam kisétálni, annál jobban kistraktorral kimenni.
Pechünkre  a mama nem jó kulcsot hozott magával, így nem tudtunk bemenni a pincébe, de a körte tényleg érett volt, leszedtük mindet, Máté is lelkesen ette. Pihentünk kicsit, majd  szedtünk napraforgót - nem is gondoltam, hogy a napraforgónak ilyen vastag és erős a szára.
Majd hazafelé indultunk. Mivel a körtével telt kosár nehezebb volt, mint Pepi, és Pepcsinek még lába is van, így helyet cseréltek. Peti sétált (nagyon ügyesen, egy panasz nélkül), a kosár meg belekerült a babakocsiba. Könnyebb volt így.
Útközben egy kis nyári zápor elért minket, de találtunk menedéket, ahol meg tudtuk húzni magunkat (az út mellett épp úgy nőtt a fa, hogy nem áztunk az úton). Kivártuk a végét, majd mentünk tovább.
A mamánál pihentünk még egy kicsit, aztán indultunk tovább haza.

Többször is elmehetnénk sétálni,  igazi kikapcsolódás volt.

Végre Balaton!

Már július 17.-e volt, és mi még nem voltunk idén a Balatonon. Közel van, szeretünk menni. A gyerekek is.
Meleg, sőt, kánikula is volt már idén nyáron. Mégsem voltunk, és ennek az oka pedig a kocsi. Vagyis annak hiánya.

(Kis kitérő:
Még iskola volt, amikor megadta magát a szervója. Lehetett ugyan vezetni, de marha nehezen. Hosszú távon, közúton még csak-csak, de pl. városban lavírozni vele, vagy parkolni, vagy ahhoz bekanyarodni már nem az én kezeimnek való volt. Szakszervizben, szerelőnél járt vele a Zsolti, de nem sok jóval biztatták. Egészen pontosan kormányműcserével, több százezerért. Nem tetszett az ötlet ...
Aztán Bszárszón talált egy szervóra specializálódott szerelőt, aki megtalálta a bajt.  Közben viszont pár napra külföldre ment, majd a tervezett 1-2 nap helyett több, mint egy hetet kellett nála hagyni a kocsit, mert megjavította a talált hibát, de úgy sem volt jó. Aztán valami panelt kellett cserélni, akkor meg nem állt vissza kanyarodás után egyenesbe a kormány. Szóval vártunk. És megérte, mert csak hazakerült a kocsi, és a pénztárcánknak sem fájt annyira, mint a kormányműcsere lett volna.)

A szomszédban nyaraló Bercivel diskurált Máté, és a fiúk megegyeztek, hogyha ők mennek a Balcsira, akkor mi is megyünk belük (utolsó napjaik egyikén). Persze ez nem jött össze (mert az oviban épp aznap volt vezető-óvónő választás, aminek lebonyolítására én is ki lettem jelölve), de meg lett nekik ígérve, hogy hamarosan elmegyünk. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mert Zsolti megint 4 műszakban dolgozik, szombaton pedig Flex-es családi nap lesz.
Úgyhogy amikor hazaért szerdán délután, rögtön letámadták, hogy menjünk el a Balatonra most rögtön!
Amíg evett, gyorsan összepakoltunk, és indultunk is. Nagyon örültek, teljesen be voltak zsongva.
Zamárdiba, a Bábel-vízicsúszdás strandra szoktunk menni. Odaértünk, átöltöztek és vártak. Amíg mindenki elkészült, kipróbálták az új csúszdát a játszótéren (mindig a játszótér közelében telepszünk le :)). Aztán irány a víz!
Ami meglepően hideg volt (bár hamar megszoktuk), és a hidegség mellett a nagyobb meglepetést az igencsak magas vízállás okozta. Máté lelkesen belevetette  magát a habokba, vízipisztolyozott az apjával. Én Pepcsit vittem, neki nagyon tetszett, ahogy a talpát, majd egyre feljebb nyaldossa a víz. Kis biztatás után örömmel ült bele az úszógumijába.
A nagyobb gondot Samci okozta, akinek hideg is volt a víz (bár ezt még leküzdötte volna) , de nem ért le a lába, és hiába volt rajta karúszó, nem érezte magát biztonságban. Úgyhogy vagy rajtam, vagy az apján csüngött, kapaszkodott, és sírdogált. Egy kis bentlét után kiszaladtam, lefényképeztem őket, aztán Samit kivittem. Kint már virgoncabb volt ...
Máté és Pepcsi még bent maradtak a Zsoltival egy kicsit. Miután mindenki kijött és megszárítkozott, a gyerekek játszottak egy kicsit: csúszdáztak, hintáztak, homokoztak. Aztán ettek egy lángost (vagy egy részét) és folytatták a játékot. A kicsik nem, de Máté még vissza szeretett volna menni a vízbe. Meglepődtem, ő eddig nem volt ilyen vízicsibe, bent is bátran sétálgatott, látszott rajta, hogy élvezi. Ő már biztonságban érezte magát - lába is leért, karúszója is volt. Persze kisebb korában ő sem volt ilyen bátor: volt, hogy karúszóban, mentőmellényben ült a gumimatrac tetején :)
Másodszorra bevitték a gumimatracot is, amit előtte Máté lelkesen felpumpált, de valahol lyukas volt, így hamar kihozta.
Később megcsodálták a nagy vízicsúszdát, amiről Máté csúszni szeretett volna. És bár az van kiírva, hogy 6 éves kor alatt csak szülői felügyelettel használható (ő már 7 éves, de nem tud úszni), megegyeztünk, hogy majd jövőre kipróbálhatja (elsőben tanulnak majd úszni). Az apjával együtt lecsúszhatott volna, és meg vártam volna a medencében, de ezért az ötletért Zsolti nem  lelkesedett, és Máté is beletörődött, hogy nem csúszhat.
Szépen lassan csomagoltunk és elindultunk haza. Itthon még kaptak egy fagyit (kapnak máskor is, gyakori vendégek vagyunk a fagyizóban, és épp útba is esik bárhová megyünk- na annyiszor azért nem kapnak), és utána élményekkel telve fekhettek le a fürdés után.
Azért Mátéban is felmerült -mint szerintem minden gyerekben-, hogy miért is kell megfürdenünk, hiszem most fürödtünk :)

Képek

Nyári barátok

Mert az én fiaimnak ilyenek is vannak.
A szomszédunkban nem laknak állandóan, egy család nyaralója, amely nyáron (tavasszal és ősszel rövidebb időkre) fogadja a gazdáit. Rita, a nagymama leginkább a fiával és annak barátnőjével szokott érkezni, de a lánya és az ő családja is évek óta visszatérő nyaraló.
Istvánékat Sophie nevű kutyusuk miatt várják nagyon a gyerekek .főleg Samu szeret vele játszani.
Annáékat pedig a két kissrác miatt. Marci Samuval, Berci pedig Mátéval egykorú. Tavaly majdnem egész nyáron lent voltak, és az elmúlt év alatt is többször hallottam Máté szájából, hogy mikor fognak végre jönni? Szóval nem felejtik el őket a nyár elmúltával.
Amikor idén megjelentek, nagy volt az öröm, és ahogy beálltak az udvarba, az én fiaim, mint valami fogadóbizottság, rögtön letámadták őket ... Máté el is vonult Bercivel megbeszélni a komolyabb dolgokat.
2 hétig voltak, tegnap elmentek, de még visszatérnek a nyáron, a fiúk nagy boldogságára.
(Attila orvos, ő most volt velük, legközelebb nem valószínű, hogy jön, de Anna hegedűművész, aki Szegeden a szimfonikus zenekarban játszik, és neki is van nyári szünet).
Ugyan sokszor elmentek napközben a Balatonra fürdeni, bringázni, kirándulni (és vendégeik is voltak többször 1-2 napra -ekkor nem zavartuk őket) de késő délután, kora este tudtak együtt bandázni a fiúk. Nagyon jó volt látni, hogy mennyire jól elvannak együtt, Máté is érezhetően többet volt kint, mert ugye ha van társaság, csak úgy szalad az idő.
Csabi is átjött szinte minden nap (2. szomszéd, Mátétól fiatalabb egy évvel), így nőtt a bandatagok száma. Labdáztak, fogócskáztak, állatbegyűjtőset vagy mit játszottak, puskáztak, vízipisztolyoztak, locsoló alatt futkároztak. Feltalálták magukat.
Samu pedig a közös sütögetés várta mindig nagyon lelkesen. Persze nélkülük is mindig szeretne kint kolbászt sütni, de közösen még jobb. 2-szer hívtuk őket mi, és kétszer is mentünk hozzájuk.
Samu volt mindig a nagy segítség, aki segített készülődni, kipakolni, vagy éppen vékony fát lehozni a kertből (az ágfák oda lettek borítva).
Mozgalmasan telt ez a két hét, élménydúsan, és azt hiszem, ez a legtöbb, amit egy gyerek kívánhat. Élményeket, bandázást, gyerekekkel együtt játszást.
Várjuk vissza még őket!

Képek

Falunap '13

Minden évben július első szombatján van a a falunap.
Idén kissé nehezített körülmények között kellett ezt a napot átélnünk. Több okból is. Egyedül voltam kb. fél 4-ig a gyerekekkel (Zsolti dolgozott), a fiúk szerepeltek délelőtt és este, én délután, kocsink viszont még mindig nem jó, szerelőnél van. Aztán a 4.-es gyerekeimmel való fellépéshez szükséges cd-vel is akadtak gondok ....
De csak szépen sorban.

Ébredés után összekészítettem mindent, ami a naphoz szükséges volt, mert autó hiányában nem akartam a gyerekekkel a pálya és az otthon között vándorolni egész nap. A pálya a falu egyik végén, mi meg a másikon. Úgy döntöttem, inkább viszek mindent, és majd anyuéknál ebédelünk és ott is alszanak a kicsik. (anyuék nagyon közel laknak a pályához).
Jól megpakolva indultunk el: a reggeli szerepléshez a csinosabb ruha rajtuk volt, de vittem egy váltót otthoni játszósnak, homokozósnak, aztán egyet, amiben kint lehetnek délután a pályán, plusz egy pólót mindenkinek, ha nagyon kiizzadnának, és az esti fellépésükhöz az ünneplős ruhát. A Pepcsi babakocsiban ült, a nagyok pedig tolták a biciklijüket, mert nélkülük nem lehet falunapi bicikliverseny :)
Félúton jutott eszembe, hogy a táncunkhoz szükséges cd-t nem pakoltam el. Vissza már nem fordulhattunk, mert fél 10-kor kezdődött a falunap megnyitása és az újszülöttek köszöntése, ahol szerepeltek, verset mondtak a fiúk.
Ügyesek voltak, és az egészet végig is tudták állni ... ez volt az egyik legnagyobb öröm. Mert Máté eléggé ficeregni szokott szereplés közben, és Sami sem a nyugalom mintaképe. De meghallgatták a beszédet, az énekeket, úgyhogy örültem. A táblaátadást azonban már nem vártuk meg (amikor megkapják a névre szóló kis táblát, majd a fácskára kötözik), miután lejöttek  színpadról, elindultunk haza. Nagy örömükre jutalmat is kaptak a szereplésért: kis autót választhattak maguknak. Megvolt az öröm :)

Anyuéknál átöltöztek játszottak, én pedig mentem volna haza a cd-ért, de anyunak még dolga volt, mert ők a nyugdíjasokkal (anyu csak tiszteletbeli tag még) a szobor-koszorúzáskor is énekeltek.
11 óra is elmúlt, mire jött, én meg menni tudtam.
Biciklivel akartam letekerni hozzánk, de aztán anyu szomszédja levitt. Kerestem a cd-t, de nem találtam. Túl sokáig nem akartam várakoztatni, és gondoltam, ha itthon nincs, biztos a suliban hagytam. Kiszálltam visszafelé az egyik kollégánál, akinek van kulcs a sulihoz, és bementünk megnézni, hogy ott van-e. Nem volt. Tiszta ideg lettem, nagyon nem hiányzott, hogy én még a cd után szaladgáljak. Visszamentem anyuékhoz. Majd kiugrottam a pályára, hátha a falunap dj-jénél épp ott van a Rednex: Cotton Eye Joe száma. Végignézte a sok lemezét, de nem volt rajt egyiken sem. (csak egy táskányi lemezt hozott magával, mert itt nincs számkérés, így azt játszik, amit akar). na bumm ... Utána felhívtam Laci kollégámat, hátha megtalálta az eredeti cd-t, ami farsangkor maradt nála. Nem találta. Gondoltam akkor mégiscsak otthon lehet ... de épp alvásidő volt, úgyhogy gyorsan anyuéknál elaltattam Petit, Sami meg befeküdt utána mellé, és elaludt egyedül.
Én meg bringára pattantam és tekertem haza. Kerestem, de a lemez nem volt sehol. És akkor elkezdtem gondolkozni: az iskolában nincs, itthon nincs ... hol voltam még az iskolából hazafele menet. Vettem dinnyét, aztán bementem a kisboltba. Még jó, hogy a kisboltos pár házzal odébb lakik csak, átmentem hozzá, hátha talált egy cd-t. És igen! Gyorsan megkaptam és örültem. Megkönnyebbültem. Üres cd-m sem volt, hogy esetleg kiírtam volna gyorsan.
Visszaértem anyuékhoz, beszélgettem kicsit a mamával, aztán jött Máté kis barátja, aki már évek óta a mi gyerekünk falunapkor (szülei a néptáncoktatók, akiknek ilyenkor mindig sok a dolga  a fellépések miatt). Hamarosan felkeltek a kicsik is, így átöltöztek és elindultunk a pályára. Már előző este lefixáltam velük, hogy nem veszek semmi játékot, mert persze ilyenkor egy csomó árus kipakol.
Az ugrálóvárba szerettek volna menni, de túl forró volt, zokni viszont nem volt a lábukon. Elindultunk megkeresni a Robi bácsit, hogy a bicikliverseny felől érdeklődjünk. Épp az akadálypályát csinálta, úgyhogy lelkesen maradtak gyakorolni, segédkezni, én meg addig Pepcsivel megnéztük, hogy biztosan lejátssza-e a magnó a zenénket, és megnéztük a Marika mamát is, aki a nyugdíjasokkal lángost dagasztott, sütött.

A fiúk nagyon ügyesek voltak a versenyben, bár sok ellenfelük nem volt... lusták voltak a gyerekek kitolni a biciklit. Ezért Mátééval mentek páran (még jó, hogy a rosszabb bicajt vittük). Közben 3 óra lett, Vera mama jött vigyázni a gyerekekre, mert én még próbáltam a 4.-eseimmel a fél négyes fellépés előtt. A farsangkor előadott cowboy-táncot adtuk elő. Előtte nap a próbán csak 7 kisgyerek volt, de falunapra 12-en lettek. Lehettek volna 14-en is, de 2 jelen levő kis srác nem óhajtott fellépni :(
De a megjelent és lelkes gyerekek nagyon ügyesek voltak, annak ellenére, hogy volt egy kis baki, de ami tőlük telt, azt megtették, a hiba meg a kevés gyakorlásnak volt betudható. Nagyon köszönöm nekik, hogy nem hagytak cserben! A fellépésért pedig kis ajándékcsomagot is kaptak, amit nagy lelkesen el is fogyasztottak.

A fellépés után ettek lángost a gyerekeim, bicajoztak még, ugrálóváraztak, szaladgáltak, vagy épp az eső elől bújtak a sátor alá. Aztán Felülhettek egy körre a ringlisre. Máté és Kristóf a lógós ülésest, Sami és Pepcsi a kisebbet választotta. Amíg előtte a nagyobbak ugráltak, Pepcsi már letesztelte a motort, az apjával is oda ült be. Aztán elmentünk a mamához kicsit pihenni, átöltözni, majd visszamentünk a 7 órai fellépésre.

A kis ovisok nagy lelkesen várták, mikor léphetnek fel. Csinosan, párban. Viszont mivel több volt a kislány, mint a fiú, így lett lány-lány pár is, és ezen a kisebbek is vérszemet kaptak, és a kisebb lányok is inkább lányt választottak maguknak. És mivel ők kicsik, sírósak, félősek, örültek a szülők, hogy egyáltalán ki mertek állni. nem volt nagy ellenvetés, de azt hiszem, felesleges is lett volna. Máté sem szívesen táncol kislánnyal (nagy ez ellenszenve a lányok iránt), de zokszó nélkül párba áll és táncolt velük. Kiscsoportban azonban ez még nem így van. Szóval így esett, hogy Samu pár nélkül maradt, ezét a tervek szerint az óvó néni lett a párja. Ami még jól is jött volna, hisz az óvó néni vissza tudja tartani, ha eszetlenségre adná a fejét.
Amikor felmentek a színpadra, Samu olyan kicsi volt a többiek között ... de lelkes, igaz kissé, szeleburdi, kajla, de aranyos. Ez a botos táncnál volt. Aztán amikor párba kellett állni, mégsem az óvó néni lett a párja (pedig de jó lett volna), hanem egymásra talált a Lacikával, aki ugyanolyan kajla mint a Samu. Úgyhogy a páros táncot (amit rettentő mód élveztek) kissé eszetlenül adták elő. Még jó, hogy hátul álltak, mert elől leégett volna a bőr a képemről szégyenemben. De így elviselhető volt: elől a nagyok (Máté is) nagyon ügyesen táncoltak, hátul meg Samiék kajláskodták el a táncot. Amin egyébként a közönség jót mulatott, és megmosolyogták őket. És ha nem az én fiam lenne, hasonlóképpen reagáltam volna, de így annyira nem voltam boldog.
Persze aranyos volt, meg minden és az sem véletlen, hogy a kiscsoportosok közül nem sokan mentek néptáncra év közben. De Samu imádott, mindig nagyon várta a Timi nénit. És tudja ő ezt különbül is, mert az előző napi próbát lától nagyon dicsérték. Csak nagyon nem jó párt választott magának ...
Nagy torta volt az ovisok jutalma, amit lelkesen faltak (Máté kivételével, mert ő csak a csokis tortát eszi meg, de kaptak egy-egy sportszeletet is, így ő sem érezte kirekesztettnek magát, a tortáját meg nagy elánnal Pepcsi falta fel.

Ha lett volna autónk, az esténk is máshogy alakul, de autó híján nem vállaltam be a tűzijátékot a fiúkkal kint a pályán, de aranyosak voltak, megértették. Unokatesóm hazavitt minket az ovis fellépés után, fürödtek, Peti elaludt. A másik 3 meg addig nézett egy mesét, mert a tűzijátékot otthonról meg akarták nézni. Ha nem esett volna délután az eső, és nem lenne temérdek fa az udvarunkba, akkor ki tudtunk volna menni a kertbe, ahonnan az egészet teljesen jól láttuk volna, de így a sötétségben ezt nem vállaltuk be. A ház előtti kis dombra álltunk, de a szomszéd ház épp takarta szinte az egészet. Azét végigvárták, lelkesen örültek, ha látták hogy piros, fehér vagy épp kék. És az utolsó 3-4-et, ami magasabbra ment, tökéletesen láttuk, és nagyon lenyűgözte őket. Úgyhogy ígéret van rá, hogy jövőre megnézhetik. Az még kérdés, hogy a pályán, vagy itthonról (csak más helyről - pl a szomszédban hátul tökéletesen látták, mint az később kiderült).
Sztárvendég is volt a falunapon egyébként: Pacsirták énekeltek délután (nekem nem jött be, bár szeretem az operett slágereket, nótákat), este pedig Kacor Ferinek örülhettek a nézők. Róla csak jót hallottam. Én meg nem láttam, és azt sem tudom, ki ő.

Összességében ezen a napon a gyerekek nagyon jól érezték magukat, nekem meg jutott egy kis plusz izgalom. De azt már régóta tudom, hogy ami a gyereknek szórakozás, az a szülőnek plusz teher, még ha szórakozás is. De a gyerekeknek az egyik legfontosabb dolgunk, hogy élményeket adjunk. És az most is megtörtént. :)

Képek Az albumban levő sok főzős kép egy pályázat dokumentálása miatt készült :)
Videó, videó