Ovis kirándulás

Minden évben a Szülői Munkaközösség elviszi egy kirándulásra az elballagott nagycsoportosokat.
Mivel sokat dolgoztunk idén, így jó sok pénzünk lett (mármint az Szm-nek), így nem kellett azon aggódni, hogy elég lesz-e a pénzünk, vagy menjünk kirándulni, de ne messzire.
Bátran választhattunk, hogy hova és hogyan szeretnénk. Bár később az szm-elnökkel (szintén ballagó volt a lánya) arra jutottunk, hogy nem egészen úgy kellett volna csinálnunk ezt a kirándulásos dolgot, ahogy csináltuk, mégis jól sült el.
(Zárójelben jegyzem meg, hogy az volt a probléma, hogy nem azt mondtuk, hogy az szm ennyi és ennyi pénzt szán erre a kirándulásra, vagy hogy ide fizetjük az utatokat és a belépőt, hanem megkérdeztük a ballagó gyerekek szüleit, hogy hova menjünk. Ezzel pedig az volt a baj, hogy voltak ötletek, és mivel tudták, hogy van pénz, költötték is volna bőven. Ez pedig nekem szúrta a csőröm, mert nem vettek annyira arányosan részt a pénzszerzésben, mint amennyire költötték volna. Vagyis a nagyobb része. Hisz a farsangon, bálon, adventi készülődésben nem csak nagycsoportos anyukák voltak, vagy inkább ők voltak kevesebben ... szóval az tuti, hogy most jól megjegyeztem, hogy a következő években így nem! mivel én maradok szm tag.

Persze nem lett ebből nagyobb gond, mert most tényleg volt pénzünk, pedig év közben is voltak olyan kiadások, amik pluszba lettek a gyerekeknek. Pl. Mikulás csomag mellett kis húsvéti ajándék, vagy gyereknapra csoki mellé buborékfújó és labda minden gyereknek. De a bezsebelt pénzt el kell költeni, nem otthon vagyunk, hogy gyűjtögessünk ... ez az, amit nekem még szokni kell :) - hiába, túl spórolós vagyok.

Budapestre készültünk az eredeti tervek szerint az állatkertbe és az Elevenparkba.
Viszont változott a terv még indulás előtt, mert 35-38 fokot jósoltak a kirándulás napjára, ami gyerekekkel az állatkertbe nem lett volna túl szerencsés, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy az állatkert helyett a Tropikáriumba megyünk. Ennek Máté nagyon örült, hisz én már szemeztem vele a tavalyi pesti kiruccanásunkkor, akkor nem mentünk. Most viszont teljesen bezsongott, meg kellett néznünk a Tropikárium honlapját, még este is csak azt hajtogatta, hogy ő olyan izgatott, hogy nem tud aludni. Mert ott cápa is van, meg rája, meg ....

Nagy izgalommal mentünk korán reggel az ovi felé (Máté, Sami, én), és ez az állapot végig megmaradt.
A Tropikárium teljesen lenyűgözte őket: a sok-sok hal, a környezet, a feladatok, a telefonos tájékoztató. Igaz, hogy családi kiránduláskor még jobban és alaposabban be lehet járni, több mindent meg lehet tudni, ki lehet próbálni, de így is nagyon jó volt. De tudjuk, milyen a gyerekcsapat: csak mennek, mennek, mindig az újabb felé :)
A buszhoz igyekezvén annyira nem siethettünk, hogy egy mozgólépcsőzés bele ne fért volna ...hiába, falusiak vagyunk.

Nagy lelkesedéssel mentünk tovább, a másik várva várt helyszín, az Elevenperk felé.
mi már voltunk ott tavaly, és Máténak sikerült megfertőznie a többi gyereket is. Vagy ha nem, a belépő után megfertőződtek saját maguktól.
Meleg volt kint, és mivel tetőtérben van, hatalmas tetőtéri ablakokkal, így meleg volt bent is.
Egy idő után az anyukák már panaszkodtak, hogy hú, ezt nem lehet kibírni ... de kibírtuk. A gyerekek pedig nem panaszkodtak akkor sem, amikor csurom vizes hajjal szaladgáltak, ugráltak. Vagy amikor paprikapirosan leültek szusszanni egy kicsit, vagy pihentek, amikor ettek.
Nem nagyon álltak meg (amit én tudtam, hogy így fog lenni), és még így sem volt mindenki minden játszóhelyen, sőt állítom, egy gyerek sem volt, aki mindenhol volt.
És nem csak a gyerekek játszottak és érezték jól magukat, hanem a vállalkozó kedvű, még mindig gyerek anyukák, vagy épp az óvó néni.
Aki pedig nem volt vállalkozó kedvű, azért érezte jól magát, mert mosolygós, nevető, boldog gyerekek között nem lehet máshogy :)

És egy kicsit Mátéról. Na meg Samuról.
Samci egész nap olyan lelkes volt, mindent nézett, csodált csöndesen, szófogadóan. Elevenparkba pedig ő is nagyon feltalálta magát. De mivel ő alszik napközben, és akkor nem tudott, a végére már nyűgösebb lett. A problémát pedig az okozta először, hogy egy nagy triciklit szeretett volna, de csak kicsi volt szabad. Aztán idővel találtunk nagyobbat is. Akkor pedig azért nyekegett, mert neki pótkocsi kell rá. Viszont az egész épületben csak egy pótkocsi volt. De aztán idővel azt is megszerezte. Teljes volt a boldogság, és a holtpontos is átesett addigra.

Máté a kis barátjával volt szinte végig. Vele ágyúzott, vele krokodilozott, együtt mentek fel a mászófalra és együtt indultak neki a magas kötélpályának is. Mert ők nem félnek, kipróbálják.
A mászófalon nem jutottak sokáig, mert csúszott a zoknijuk és a kezük is nyirkos volt, nem tudtak rendesen kapaszkodni. De megpróbálták!

Nagy lelkesedéssel indultak neki a kötélpályának is. Magasan volt, nem értem fel én sem, tehát segíteni sem tudtam nagyon nekik, de szerencsére a srác nagyon segítőkész volt.
Épp ütötték egyébként a 130 cm-es határt. A biztosítókötél pedig olyan volt, hogy a pálya elején rácsatlakoztatják, és onnan lejönni csak úgy lehet, ha végigmegy, vagy ha visszamegy az elejére. Akkor viszont vissza kell menni mindenkinek, aki utána van.
Mátéval nem volt gond, viszont az első akadály előtt Kristóf bepánikolt. Nem akart, nem mert menni. Segített neki a srác - megfogta az igencsak imbolygó deszkákat. Aztán a második állomásnál is segítséget vett igénybe, én pedig annyira szurkoltam neki és biztattam, hogy Máté első akadályáról le is maradtam.
Sok segítséggel befejezte Kristóf a pályát, utána pedig Máté is. neki kevesebb segítség kellett. Nem gondoltam volna. Büszke voltam rá!.
Aztán egy kis játszás után azt láttam, hogy a legények megint fent vannak a kötélpályán! Minő meglepetés! Ekkor már Kristóf is bátrabb volt, sehol nem állt meg sírni, és jóval kevesebb segítség kellett már neki.
Ügyesek voltak nagyon!

Gondoltam, majd a hazafelé úton Sami biztosan elalszik, hiszen hozzá van szokva a délutáni alváshoz. Igazam  is lett, meg nem is. Mert nagyon hamar elaludt, de annyira lógott a kis feje, hogy megigazítottam kb. 10-15 perc után. Erre viszont felébredt, de úgy, mintha 2 órát aludt volna. Utána csak nézelődött. De Samin kívül más kisgyerek is fáradt el annyira, hogy kidőljön - elfáradtak. De megérte, mert tényleg nagyon jól érezte magát mindenki.
Fél 7 után értünk haza, de még egy fagyira meghívtak minket a kisbarát szülei, mert nem tudtak jönni évzáró miatt, de mondtam nekik, hogy nyugodtan jöjjön el a Kristóf, hisz az ilyen közös élmények még erősebbé fűzik a barátságokat, a közösséget. Amúgy sem jött mindenkivel szülő, és semmi gond nem szokott és nem is volt velük.

Egy csomó képet csináltam, itt meg lehet őket nézni :)

Ovisok az iskolában

Máté nagy iskolavárása rám is átragadt. Sokszor morfondírozok rajta, mi lesz, ha ő is suliba jön, nekem pedig életemben először elsős osztályom lesz. Már a tanmenetek készítésekor is szeretek pontosan tudni mindent, pl hogy pontosan hány órára tervezzek. Ez függ a tanév rendjétől, attól, hogy mely napokon lesz a tanóra (pl. heti egy óránál nagyon számít, hogy hétfő vagy szerda ... az ünnepek és a kieső napok miatt).
Na meg az is lendített a várakozókedvemen, hogy a múlt héten vacakoltunk a tankönyvrendeléssel ...
Váltsunk, ne váltsunk, miből váltsunk. Ami ezt a dilemmát még fontosabbá tette, azok a tartós könyvek. Na meg az, hogy amely könyvekkel én jövőre elkezdem az elsőt, a jelenlegi törvények szerint, a következő 3 éveb is abból kell tanítani. Ez az ingyenességgel jár együtt. Szóval elvileg a másik 3 kolléganő is kénytelen az általam rendelt könyvekből tanítani, és amikor újra én leszek elsős, akkor lehet legközelebb tartós könyveket rendelni. Nem minden könyv lesz egyébként tartós, a 14-ből 5-6. Bár én amondó vagyok, hogy ebbe nem gondolt bele, aki ezt kitalálta, mert ezek a könyvek nem fognak 4 évet kibírni (van, amit hozni-vinni kell), és amiatt sem, hogy ugyan kemény táblásak, de belül nagyon vékonyak és síkosak a lapok. Még nekem is nehezebb lapozni, pláne egy kis elsősnek. A szociális háttér miatti problémámra meg ki sem térek inkább ...

Ovisok, iskola ... hogy a kis ovisok ismerkedjenek az iskolával, meginvitáltuk őket az iskolába egy kis ismerkedős délelőttre. Ami nem is volt igazi délelőtt, csak másfél óra.
A negyedikeseim is nagyon várták őket, csoportos feladatokkal készültünk.
Máté nagyon szorongva lépte át az iskola kapuját, ökölbe szorított kézzel, de mire az osztályterembe értünk, semmi nyoma nem volt ennek.
Gyors vegyes csoportalkotás után nekiláttunk a versenyzésnek: teremben kirakós, tangramos feladat volt, és mindenki színezett egy képet.
Aztán szünet lett, lementünk az udvarra, szaladgáltak, örültek a tavalyi ovis pajtásoknak.
Aztán mi lent maradtunk, sorversenyeztünk (ez nagyon tetszett nekik). Nem annyit, mint terveztem, de elfáradtak. Kicsi szabad szaladgálás, labdázás után visszamentünk a terembe, ahol kaptak egy kis ajándékot: Névre szóló mappát, amit egyedivé tettem egy kis virágos rajzzal, benne pedig pár játékos feladat volt, na meg egy tanszerlista a jövőre nézve :)
Én is kaptam tőlük egy csokornyi színes rajzot.

Visszakérdezve később azt szűrtem le, hogy jól érezték magukat, és bár nem pont ilyen lesz szeptembertől az életük, mégiscsak jó volt ez az ismerkedés :)

Képek

Egyezkedés

Kedden Máté mondta nekem, hogy beszélgették a barátjával, hogy szeretnének otthon, náluk együtt játszani. Szerdán már azzal fogadott, hogy a Kristóf beszélt az anyukájával, és azt mondta, hogy ha 3-at aludtak, akkor átmehet Máté.
Mivel Kristóf anyukája az én kolléganőm, így rögtön leinformáltam, hogy tényleg így van-e. Persze nem volt, de beszéltem vele a fiúk tervéről, és mivel szombatra nem volt semmi programjuk, így abban maradtunk, hogy kapnak egy lehetőséget.
Számolta vissza Máté a napokat, majd szombat reggel megkérdezte, hogy mikor megyünk. Délutánra gondoltam, mondtam neki, hogy egyedül megy, ottmarad egy kicsit (mivel húzta a száját, egy órányi időt mondtam neki), aztán majd megyek érte.
Borult a tervünk, mert 9 körül telefonált  a Kristóf, hogy mikor viszem Mátét, mert ő nagyon várja, és az lenne a legjobb, ha most rögtön. Én sem bántam, takarítani akartam, de Mátét sokk-ként érte a hír, hogy most azonnal indulni kell. De ő éhes-  ez volt az első kifogás, mire mondtam, hogy majd vesznek a boltban valamit útközben. Megadta magát, beült a kocsiba, és elindult Petivel és az apjával.
Kb 10 perc múlva hívtak engem: Máté. Keservesen sírt, hogy ő fél, nem akar egyedül ott maradni. Próbáltam meggyőzni, hogy mennyire készült, és a barátja is nagyon várja, na meg hogy volt már náluk, tavalyi szülinapon egyedül is. Végül abban maradtunk, hogy átmennek, aztán marad egy kicsit vele az apja is, és majd meglátják a továbbiakat.
Én takarítottam, és csak azt vettem észre, hogy a Zsolti is 12 előtt ért haza a Petivel. Addig ők is ott voltak, akkor már Máté is mert maradni, szóval maradt. 2 körül átmentem érte. Persze jól elvoltak, jót játszottak, és közösen megegyezve úgy váltak el, hogy jövő szombaton, amikor a szüreti felvonulás lesz, Kristóf tölti nálunk a délután, ugyanúgy, mint 3 éve mindig.

A kis barát szülinapja

Nagyon várták a fiúk szept. 15-ét, mert akkor tartották Máté barátjának a szülinapját (egyébként 14-én van). Tűkön ülve számolgatták vissza a napokat, majd az órát leste Máté. Vacilláltam, hogy legyen: maradjak én is a kicsivel, vagy hagyjam ott a két nagyobbat, vagy csak Mátét. Persze ez Samunak nem tetszett, hisz neki is barátja a Pajor :)
Ők nem andocsiak, szomszéd faluban laknak, így még az odafele úton volt időm gondolkozni, ill. beszélni velük, hogy milyen viselkedést várok el, ha mindketten maradnak pár órára.
Mert abban maradtunk, hogy maradnak. Rajtuk kívül még volt 3 Máté-korú és egy nagyobb gyerek. Mivel Samu nagyon tud viselkedni idegen helyen, így gondoltam, hogy nem lesz vele baj, ő eljátszik egyedül is, Máté meg a kis barátjával. Így is volt, amikor mentünk értük, Máté és Kristóf bent játszott együtt, Sami is bent, de egyedül, a többi gyerek meg kint. Mert mégiscsak a Kristóf-Máté páros a legjobb barát :)
Palacsintát mindannyian ettek, Sami tortát is, Máté csokitortára számított, de feketeerdő volt, így ő nem kért.
Jól érezték magukat, játszottak bent, fociztak kint, és az ajándéknak is sikere volt (az előre lebeszélt ninjago-nak - ami a legújabb gyerek-őrjítő játék). -Bár ha csak a ninjago lenne, de most már mindenféle járgányt is kitaláltak hozzájuk, persze irtó sokba kerül, -mint a lego általában.
Máté is bejelentette már a Jézuskának az igényét (mert neki nem kerül pénzbe), pedig kapott a névnapjára tőlünk és a mamától is.
Vissza a szülinaphoz: szép volt, jó volt (idő is), és mindenki jól érezte magát. A két jóbarát le is beszélte, hogy valamikor még meg kell ejteni hasonló látogatást.