Igaz, voltunk már idén nyáron egyszer a Balcsin, de akkor még nem volt olyan kánikula, mint most.
Hétvégén azonban igazi strandidő volt, így mindenképpen esedékessé vált a strandolás. Zsolti szombaton délutános volt, így ő nem tudott jönni, Marcsiék pedig Kaposvárra mentek a Zsombiért, így csak én maradtam a gyerekekkel. Bundiék viszont lelkesen beleegyeztek a megkeresésemre.
A gyerekek ennek pedig nagyon örültek, hisz a Bundával és az Anitával mindig nagyon jókat tudnak játszani, bohóckodni. A víz nagyon kellemes volt, sokat voltunk bent. Pepi inkább velem szórakozott, bár a chaga-vonatba Máté mindig lelkesen bevonta: Bunda húzta Petit, Peti úszógumijába kapaszkodott Samu, Samuba pedig Máté. Jól elszórakoztak, majd ettünk egyet. Hihetetlen, de ezt is megértük: délután 1/2 5-kor a Balaton parton ezt hallottuk: elfogyott a lángos ... akkor tán dagasztani kellene. Szerencsére a másik büfénél kaptunk, és helyben sütött finom pizzát is ettünk.
Evés után az óriáscsúszda felé vettük az irányt. 10-es jegyet vettem, gondoltam, hogy Saminak is tetszik majd. Hát annyira nem.
Az első csúszásra Máté, Sami és Bundi ment fel. Máté csúszott egyedül, neki végig nagyon tetszett, és még arra is volt ideje, hogy a célegyenesbe befordulva mindig kiabáljon: most jövök!
Sami Bundával együtt csúszott. A csúszással nem volt baja (mint hosszas kérdezősködés után kiderült), a nagy vízbe csobbanás viszont nem tetszett neki. Az első csúszáskor nem tudta rendesen megtartani Bundi, így megijedt. És bár utána még rábeszéltem egy csúszásra, amikor már szerencsésebb volt az érkezés, mégsem akart többet csúszni. Nem erőltettem, Máté viszont örömmel bevállalta a maradék csúszást. Nem számított, hogy hányszor kell lépcsőzni.
Kis gubanc után sikeresen hazaértünk kb. 3/4 8-kor. A gubanc a kocsival volt ... nem akart indulni. Valami baj lehet a kulccsal, vagy az önindítóval vagy az érintkezéssel ... Máté viszont kérte az Istent, így elindult ... olyan édes volt,. ahogy megjegyezte, hogy csak az Istent kell kérni, és minden rendben is lesz :)
Vasárnap többen indultunk a Balaton fel Zsolti is jött velünk, és Marcsiék is jöttek. Csúszda ekkor csak Máténak és Zsombinak volt (ők nagyon bírták, az örömöt nagyon jó volt látni az arcukon).
Kicsit fújt a szél, nekem ezért annyira nem tetszett a víz, fáztam, de a gyerekek nagyon élvezték. Különösen Samu, aki a Ferivel nagy szivacsfegyveres vízi csatát vívott. Máté és Zsombi pedig egymással csatáztak és játszottak. Hiába, ők már nagyok ...
Bár most lehűlt az idő, de hétvégére megint kánikulát mond, így biztosan újra megyünk: a homokozós játék, pléd, törölköző pedig a kocsiban várják az indulást. Így tuti nem maradnak itthon.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balcsi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balcsi. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. július 22., kedd
2013. augusztus 26., hétfő
Kalandos kirándulás
Augusztus 20-ára volt tervezve egy kirándulás Nemesvitára, a Western Parkba. Neten nézegettem, és nagyon vártam. Sajnos a rossz idő közbeszólt, és egy patcai kirándulás lett végül aznap, ahol beltéren is nagyon jól tudják érezni magukat a gyerekek. A western kirándulást pedig eltoltuk hétvégére. Szombaton megint az időjárás diktált, de vasárnap reggel sütött a nap. Örültem, felöltöztettem a gyerekeket, és megkérdeztem Zsoltit, hogy mennyire fáradt (éjszakás a héten). Aludt és nem mutatott hajlandóságot, hogy szeretne jönni velünk, én meg nem erőltettem, tudtam, hogy fáradt, ezért gyorsan ugrasztottam anyut, hogy igazán eljöhetne akkor ő velünk.
Ahogy haladtunk, eltűnt a napocska, befelhősödött az ég, pár csepp eső is hullott, de kirándulni még épp jó lett volna. Balatongyörök közelében jártunk (közel a célhoz), amikor valami szokatlan zaj ütötte meg a fülemet. Valami lehet a gumival, gondoltam, és semmi jóra nem számítottam, amikor félreálltam, szerencsére épp egy parkolóba sikerült, valami kilátó közelében.
Defekt. Ami nem lett volna különösebb gond, ha van az autóban pótkerék. De a mienkben nincs, és nem véletlenül, vagy hanyagságból, hanem gyárilag nincs. Ami viszont van ilyen esetre, az a gumijavító készlet, valami folyadékkal vagy habbal, amit a gumiba fújva kitölti a gumit, és megjavítja a kereket. Általában ...
Miután megálltunk, felhívtam a Zsoltit, adjon már tanácsot, mitévő legyek. Azt mondta, kérdezzek meg autósokat, nincs-e náluk pumpa, hogy felfújjuk. Nálunk nem volt (így vettük a kocsit, eredetileg volt benne), és akiket megkérdeztem, náluk sem volt. Nagyon segítőkészek voltak egyébként az emberek. Először a mellettünk várakozó busz sofőrjét kértem meg, ő jött is, megnéztük mi van a kocsiban, kereket ki is cserélte volna, de jelen helyzetben nem tudott segíteni (mert a gumijavítás során a hab befújása után rögtön pumpálni kell). Ő a közeli benzinkutat ajánlotta, hogy menjek le nagyon lassan addig, de kiderült, hogy messzebb van az a kút, mint ő gondolta, úgyhogy ez a verzió törölve lett.
A másik fiatalember, aki segíteni próbált, a parkolóban árusító fiú volt. Ő telefonált szerelőért, de egyik nem vette fel, másik pedig nem tudott segíteni.
Közben végszükség esetére megkaptam a keszthelyi autómentők telefonszámát. Gondoltam, az drága mulatság lenne ...
Egy mellettünk lerobbant másik autóhoz jött valaki, gondoltuk szerelő, így őket is megkörnyékeztem. Nem szerelő volt, de elmondtam a problémám, és jöttek megnézni, mi van a csomagtartóban. Kereket ők is szívesen kicserélték volna, de így tehetetlenek voltak. Gumijavító készlettel még egyik sem találkozott.
Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, és -bár csak ideiglenesen, de- részben ők mentettek meg.
Leszedték a kereket, elvittek a közeli benzinkútra, ahol a kutas megcsinálta a gumijavító-készletes javítást. Kiderült, hogy egy viszonylag nagy lyuk (vágás) van a keréken. Visszamentünk, felrakták a kereket, és kaptam egy telefonszámot, mert megkértek, hogyha hazaérünk,csörögjünk rájuk. Kedvesek.
Nem eresztett a kerék, de már dél volt, ezért feleslegesnek gondoltam a western parkba menni, de nem akartam egyből haza sem indulni velük, ezért a közeli (kb 100-200 méterre levő) balatonedericsi Afrika múzeum felé vettük az irányt. Lassan mentem, nem volt gond, de amikor megálltunk a múzeumnál, láttam, hogy félig megint lapos a kerék, és enged szakadatlan. Puff ... de legalább jó helyen álltunk, és látnivaló is volt. Telefonáltam Zsoltinak, aki előkereste otthon a jobb hátsó téli gumit, szerzett egy autót, és elindult a megmentésünkre.
Mi pedig addig bebarangoltuk az állatkertet, megnéztük és simogattuk az állatokat. Végigjártuk a múzeumot is. bebarangoltuk a mini-dzsungelt, felmásztunk a kilátóra. Persze mire felértünk, az elem is lemerült a fényképezőben, pedig olyan csodás volt a kilátás...
Aztán Sami puputevegelt, Pepcsi pónilovagolt, Máté pedig rodeobikázott egyet. Na meg játszótereztek, de aztán az eső is rázendített, hűvös is volt ... kicsit fáztak, éhesek voltak, fáradtak, és még várni is kellett az apjukra. De így végszóra odaért, 5 perc alatt kicserélte a kereket, és indulhattunk haza. Épp 3 óra volt, és csoda, hogy eddig és így bírták a strapát. Útközben Pepcsi és Sami is aludt egyet, aztán Bogláron még tescoztunk egyet, majd mentünk haza.
nagyon úgy néz ki, hogy ez a western park valami miatt nem akarta, hogy idén meglátogassuk, de jövőre már nyár elejére tervezem ezt a kirándulást, így biztosan nem maradunk le végleg.
A gyerekek egyébként nem nagyon érzékeltek ebből a kalandos útból annyit, a mamát jobban megviselte, meg persze a várakozás nem a kedvence a gyerekeknek, de összességében jól viselték, élmény volt nekik maga a defekt és az afrika múzeum is. És bár én nem így terveztem, mégsem szomorodtam el különösebben, mert sajnos volt, akik nem úszták meg ennyivel a napot, mert a múzeum előtt elég szépen összekoccantak ...
Képeink itt vannak :)
Ahogy haladtunk, eltűnt a napocska, befelhősödött az ég, pár csepp eső is hullott, de kirándulni még épp jó lett volna. Balatongyörök közelében jártunk (közel a célhoz), amikor valami szokatlan zaj ütötte meg a fülemet. Valami lehet a gumival, gondoltam, és semmi jóra nem számítottam, amikor félreálltam, szerencsére épp egy parkolóba sikerült, valami kilátó közelében.
Defekt. Ami nem lett volna különösebb gond, ha van az autóban pótkerék. De a mienkben nincs, és nem véletlenül, vagy hanyagságból, hanem gyárilag nincs. Ami viszont van ilyen esetre, az a gumijavító készlet, valami folyadékkal vagy habbal, amit a gumiba fújva kitölti a gumit, és megjavítja a kereket. Általában ...
Miután megálltunk, felhívtam a Zsoltit, adjon már tanácsot, mitévő legyek. Azt mondta, kérdezzek meg autósokat, nincs-e náluk pumpa, hogy felfújjuk. Nálunk nem volt (így vettük a kocsit, eredetileg volt benne), és akiket megkérdeztem, náluk sem volt. Nagyon segítőkészek voltak egyébként az emberek. Először a mellettünk várakozó busz sofőrjét kértem meg, ő jött is, megnéztük mi van a kocsiban, kereket ki is cserélte volna, de jelen helyzetben nem tudott segíteni (mert a gumijavítás során a hab befújása után rögtön pumpálni kell). Ő a közeli benzinkutat ajánlotta, hogy menjek le nagyon lassan addig, de kiderült, hogy messzebb van az a kút, mint ő gondolta, úgyhogy ez a verzió törölve lett.
A másik fiatalember, aki segíteni próbált, a parkolóban árusító fiú volt. Ő telefonált szerelőért, de egyik nem vette fel, másik pedig nem tudott segíteni.
Közben végszükség esetére megkaptam a keszthelyi autómentők telefonszámát. Gondoltam, az drága mulatság lenne ...
Egy mellettünk lerobbant másik autóhoz jött valaki, gondoltuk szerelő, így őket is megkörnyékeztem. Nem szerelő volt, de elmondtam a problémám, és jöttek megnézni, mi van a csomagtartóban. Kereket ők is szívesen kicserélték volna, de így tehetetlenek voltak. Gumijavító készlettel még egyik sem találkozott.
Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, és -bár csak ideiglenesen, de- részben ők mentettek meg.
Leszedték a kereket, elvittek a közeli benzinkútra, ahol a kutas megcsinálta a gumijavító-készletes javítást. Kiderült, hogy egy viszonylag nagy lyuk (vágás) van a keréken. Visszamentünk, felrakták a kereket, és kaptam egy telefonszámot, mert megkértek, hogyha hazaérünk,csörögjünk rájuk. Kedvesek.
Nem eresztett a kerék, de már dél volt, ezért feleslegesnek gondoltam a western parkba menni, de nem akartam egyből haza sem indulni velük, ezért a közeli (kb 100-200 méterre levő) balatonedericsi Afrika múzeum felé vettük az irányt. Lassan mentem, nem volt gond, de amikor megálltunk a múzeumnál, láttam, hogy félig megint lapos a kerék, és enged szakadatlan. Puff ... de legalább jó helyen álltunk, és látnivaló is volt. Telefonáltam Zsoltinak, aki előkereste otthon a jobb hátsó téli gumit, szerzett egy autót, és elindult a megmentésünkre.
Mi pedig addig bebarangoltuk az állatkertet, megnéztük és simogattuk az állatokat. Végigjártuk a múzeumot is. bebarangoltuk a mini-dzsungelt, felmásztunk a kilátóra. Persze mire felértünk, az elem is lemerült a fényképezőben, pedig olyan csodás volt a kilátás...
Aztán Sami puputevegelt, Pepcsi pónilovagolt, Máté pedig rodeobikázott egyet. Na meg játszótereztek, de aztán az eső is rázendített, hűvös is volt ... kicsit fáztak, éhesek voltak, fáradtak, és még várni is kellett az apjukra. De így végszóra odaért, 5 perc alatt kicserélte a kereket, és indulhattunk haza. Épp 3 óra volt, és csoda, hogy eddig és így bírták a strapát. Útközben Pepcsi és Sami is aludt egyet, aztán Bogláron még tescoztunk egyet, majd mentünk haza.
nagyon úgy néz ki, hogy ez a western park valami miatt nem akarta, hogy idén meglátogassuk, de jövőre már nyár elejére tervezem ezt a kirándulást, így biztosan nem maradunk le végleg.
A gyerekek egyébként nem nagyon érzékeltek ebből a kalandos útból annyit, a mamát jobban megviselte, meg persze a várakozás nem a kedvence a gyerekeknek, de összességében jól viselték, élmény volt nekik maga a defekt és az afrika múzeum is. És bár én nem így terveztem, mégsem szomorodtam el különösebben, mert sajnos volt, akik nem úszták meg ennyivel a napot, mert a múzeum előtt elég szépen összekoccantak ...
Képeink itt vannak :)
Nyaraltunk
Tervezgetek. Előre, és mindent.
Szó volt róla nyár elején, hogy pár napra elmennénk a nagynénémék felsőörsi nyaralójába. Sokat nem, a gyerekeknek program kell, le kell őket kötni, és a nyaralás alatt nem a megszokott napirendjük van, más a közeg, és minden, mi pedig (inkább Zsolti) nem vagyunk elég rugalmasak, hogy ilyenkor nagyobb szabadságot adjunk nekik. Veszekedés meg nem hiányzik. Sajnos így is lett, de aztán itthon lecsillapodtak a kedélyek.
Balcsis fürdőzéskor jött az ötlet, hogy a komáék is eljönnének velünk. Voltunk már együtt ebben a nyaralóban, de az még a gyerekek születése előtt volt.
Tervezgetős énem is megjelent a kirándulás előtt: mert nem szeretek csak úgy menni, eltervezem mikor, hova megyünk, mit csinálunk. Idén is még nehezítette a tervezést, hogy a két kisebb alszik délben, tehát egész napos programot nem szerveztem, de programok szempontjából minden jó volt.
A kezdeti hangulaton jócskán rontott, hogy indulás előtt, anyuéknál negyed órát kerestük a kocsikulcsot, amit Pepcsi eltüntetett. Aztán kissé csúszott az indulás is, mert amikor hazaértünk, Zsolti még füvet vágott, holott arról volt szó, hogy hazamegyünk, átöltöztetem őket és indulunk. Aztán az sem tett jót az idegeknek, hogy Pepcsi csak Világosnál aludt el, holott épp alvásidőben indultunk, hogy majd a kocsiban alszanak ... de hát olyan érdekes volt a látnivaló, hogy kiverte az álmot a szeméből. Samu legalább becsukta a szemét, és az út 3/4-én pihent, és úgy tett, mint aki alszik :)
A veszprémi állatkert volt az első úti célunk. Máté születése óta minden év nyarán meglátogatjuk, de mindig rejteget valami újdonságot: Most teljesen átépítették a felső bejáratot, nagyon klasszul megcsinálták a szavanna-kifutóra való rálátást, és a zsiráfot is volt szerencsén egészen közelről megcsodálni az új üvegkalitkájában. Tavaly kimaradtak a nagymacskák, idén Máté meg leginkább azokra volt kíváncsi, ő ment, ment volna, a kicsik meg nézelődtek volna még, meg állatot simogattak ... így nem volt olyan egyszerű, de annyi szerencsénk azért volt, hogy Pepi elül még a babakocsiban, Sami meg vevő volt rá, hogy fogja a tolóját. Az oroszlánok, tigrisek tényleg nagyon tetszettek nekik, és a medvéket sem láttuk még ennyire közelről. Legelöl volt mindkettő, sőt, egyik még az úszástudományát is bemutatta. A beltéri játszótér tavaly már nagy sikert aratott, de a lelkesedés idénre is megmaradt.
Állatkertezés után még bevásároltunk, aztán mentünk a nyaralóhoz. Első éjjel én szörnyen aludtam, de a gyerekek elég fáradtak voltak, hogy jól pihenjenek.
Másnap lementünk az almádi játszótérre, amit legutóbbi látogatásunk óta teljesen átalakítottak és felújítottak, a gyerekek nagy-nagy örömére. A legnagyobb sikere a fémrúdnak volt, amin le lehet csúszni, úgy, mint a tűzoltók, és a kapaszkodó-hintázó micsodán is nagyon sokat gyakoroltak, hogy végig tudjanak menni, és nem essenek le útközben. Aztán megnéztük a kacsákat, a mólót, majd Mátét és Zsoltit kiraktuk a strandnál, ahol csatlakozott hozzájuk a Balassa csalás, én pedig visszamentem a nyaralóba elaltatni a kicsiket. Amíg aludtak, kiültem a teraszra olvasni. De jó is volt!
Aztán kis kalamajka után megérkezett a keresztanyjuk, aki felhozta a hűtőbe a cuccokat, majd együtt indultunk a strandra. Jól érezték magukat, és bár a víz hideg volt, ez nem zavart senkit, köszönhetően annak, hogy van a strandnak egy olyan része, ami direkt gyerekeknek van kialakítva homokos parttal, sekély vízzel. Pepcsi és Samu homokozott és a víz szélén volt inkább, a két nagyobb: Máté és Zsombi pedig a vízben versenyeztek, "vízbe döglőset" játszottak (saját találmány) és a zsoltin lógtak. Keresztapu nem tudott velük bohóckodni, a vasárnap meccs ugyanis nem múlt el nyomtalanul: kórház, bokaficam, sín, és hasonló nyalánkságok miatt.
Kedden délelőtt a nagyvázsonyi Kinizsi várat céloztuk meg. Végigjártuk, Samu az apjával és a keresztanyuval felmászott a csúcsra is, mi egy lentebbi teremben vártuk meg őket: Zsombi nem szeretett volna menni, Máté egy szinttel magasabbról tét vissza hozzánk, én meg Petivel azért nem mentem fel, mert a szűk csigalépcsőn le is kellett volna hozni. mert fölfelé még csak-csak, de lefele ...
megállapítottam, hogy egyáltalán nem irigylem a várban korábban élőket ...
A gyerekeknek tetszett: ágyút néztek, szerencsekútba pénzt hajítottak, kalodába zártuk őket, lovakat néztünk, börtönt láttunk, és Máté nagy örömére emlékpénzt is tekerhetett (aztán Samu is). Szokásunk lesz, ahol járunk, tekerünk, úgyhogy már van jópár ...
Külön indultunk vissza: Zsolti és Máté a többiekkel, más úton, útközben megállva, és meg a kisebbekkel, hogy aludjanak. Pepi már útközben bealudt, de szerencsére az ágyban folytatta. Én meg olvashattam tovább. Nem sokkal azután, hogy mindenki hazaért, felébredtek a fiúk, aztán lementünk a strandra. Jó időn nem volt, jött a front, a felhők, a szél ... visszamentünk vastagabb holmiért, majd lementünk vásárt nézni, sétálni, vacsorázni. A vihar előtt meg visszaértünk a nyaralóba.
Szerdára Sobri kalandparkot terveztünk, de nagyon hideg lett az idő, csöpörgős, miegyéb, így a reggeli összecihelődés után elindultunk haza. Tihanyrévnél még megálltunk nézelődni, aztán egy kis gyerek-lelkibéke-egyensúly kedvéért komppal átmentünk a déli partra, és egy finom fagyit is ettünk Földváron. Épp alvásidőre értünk haza. Volt délután idő még kipakolni, kicsit helyrerázódni, hogy másnap visszatérjünk a szokásos napjainkba: Sami ovi, én pedig a tanmeneteimbe áshattam magam bele újra rendesen.
Máténak azért sikerült valamit összeszednie, nem sokkal azután, hogy hazaértünk, kidobta a taccsot. Ekkor a fagyira fogtuk (sárgabarack), de 2 nap múlva Pepi is sorra került egy róka erejéig, aztán újabb 2 nap múlva én is. Talán engem viselt meg legjobban ... iszonyú gyomorfájás, aztán hidegrázás, láz. De szerencsére csak 1-1,5 napig tartott, és a többiek megúszták.
Jövőre lehet, hogy egy kicsit hosszabb időintervallumú és hosszabb útidejű nyaralást is megkockáztatunk, sőt tervben van egy pár napos (hosszú hétvége) kiruccanás a gyerekek nélkül is. Mert már elég nagyok lesznek hozzá. Ezt azért várom!
Képek
Szó volt róla nyár elején, hogy pár napra elmennénk a nagynénémék felsőörsi nyaralójába. Sokat nem, a gyerekeknek program kell, le kell őket kötni, és a nyaralás alatt nem a megszokott napirendjük van, más a közeg, és minden, mi pedig (inkább Zsolti) nem vagyunk elég rugalmasak, hogy ilyenkor nagyobb szabadságot adjunk nekik. Veszekedés meg nem hiányzik. Sajnos így is lett, de aztán itthon lecsillapodtak a kedélyek.
Balcsis fürdőzéskor jött az ötlet, hogy a komáék is eljönnének velünk. Voltunk már együtt ebben a nyaralóban, de az még a gyerekek születése előtt volt.
Tervezgetős énem is megjelent a kirándulás előtt: mert nem szeretek csak úgy menni, eltervezem mikor, hova megyünk, mit csinálunk. Idén is még nehezítette a tervezést, hogy a két kisebb alszik délben, tehát egész napos programot nem szerveztem, de programok szempontjából minden jó volt.
A kezdeti hangulaton jócskán rontott, hogy indulás előtt, anyuéknál negyed órát kerestük a kocsikulcsot, amit Pepcsi eltüntetett. Aztán kissé csúszott az indulás is, mert amikor hazaértünk, Zsolti még füvet vágott, holott arról volt szó, hogy hazamegyünk, átöltöztetem őket és indulunk. Aztán az sem tett jót az idegeknek, hogy Pepcsi csak Világosnál aludt el, holott épp alvásidőben indultunk, hogy majd a kocsiban alszanak ... de hát olyan érdekes volt a látnivaló, hogy kiverte az álmot a szeméből. Samu legalább becsukta a szemét, és az út 3/4-én pihent, és úgy tett, mint aki alszik :)
A veszprémi állatkert volt az első úti célunk. Máté születése óta minden év nyarán meglátogatjuk, de mindig rejteget valami újdonságot: Most teljesen átépítették a felső bejáratot, nagyon klasszul megcsinálták a szavanna-kifutóra való rálátást, és a zsiráfot is volt szerencsén egészen közelről megcsodálni az új üvegkalitkájában. Tavaly kimaradtak a nagymacskák, idén Máté meg leginkább azokra volt kíváncsi, ő ment, ment volna, a kicsik meg nézelődtek volna még, meg állatot simogattak ... így nem volt olyan egyszerű, de annyi szerencsénk azért volt, hogy Pepi elül még a babakocsiban, Sami meg vevő volt rá, hogy fogja a tolóját. Az oroszlánok, tigrisek tényleg nagyon tetszettek nekik, és a medvéket sem láttuk még ennyire közelről. Legelöl volt mindkettő, sőt, egyik még az úszástudományát is bemutatta. A beltéri játszótér tavaly már nagy sikert aratott, de a lelkesedés idénre is megmaradt.
Állatkertezés után még bevásároltunk, aztán mentünk a nyaralóhoz. Első éjjel én szörnyen aludtam, de a gyerekek elég fáradtak voltak, hogy jól pihenjenek.
Másnap lementünk az almádi játszótérre, amit legutóbbi látogatásunk óta teljesen átalakítottak és felújítottak, a gyerekek nagy-nagy örömére. A legnagyobb sikere a fémrúdnak volt, amin le lehet csúszni, úgy, mint a tűzoltók, és a kapaszkodó-hintázó micsodán is nagyon sokat gyakoroltak, hogy végig tudjanak menni, és nem essenek le útközben. Aztán megnéztük a kacsákat, a mólót, majd Mátét és Zsoltit kiraktuk a strandnál, ahol csatlakozott hozzájuk a Balassa csalás, én pedig visszamentem a nyaralóba elaltatni a kicsiket. Amíg aludtak, kiültem a teraszra olvasni. De jó is volt!
Aztán kis kalamajka után megérkezett a keresztanyjuk, aki felhozta a hűtőbe a cuccokat, majd együtt indultunk a strandra. Jól érezték magukat, és bár a víz hideg volt, ez nem zavart senkit, köszönhetően annak, hogy van a strandnak egy olyan része, ami direkt gyerekeknek van kialakítva homokos parttal, sekély vízzel. Pepcsi és Samu homokozott és a víz szélén volt inkább, a két nagyobb: Máté és Zsombi pedig a vízben versenyeztek, "vízbe döglőset" játszottak (saját találmány) és a zsoltin lógtak. Keresztapu nem tudott velük bohóckodni, a vasárnap meccs ugyanis nem múlt el nyomtalanul: kórház, bokaficam, sín, és hasonló nyalánkságok miatt.
Kedden délelőtt a nagyvázsonyi Kinizsi várat céloztuk meg. Végigjártuk, Samu az apjával és a keresztanyuval felmászott a csúcsra is, mi egy lentebbi teremben vártuk meg őket: Zsombi nem szeretett volna menni, Máté egy szinttel magasabbról tét vissza hozzánk, én meg Petivel azért nem mentem fel, mert a szűk csigalépcsőn le is kellett volna hozni. mert fölfelé még csak-csak, de lefele ...
megállapítottam, hogy egyáltalán nem irigylem a várban korábban élőket ...
A gyerekeknek tetszett: ágyút néztek, szerencsekútba pénzt hajítottak, kalodába zártuk őket, lovakat néztünk, börtönt láttunk, és Máté nagy örömére emlékpénzt is tekerhetett (aztán Samu is). Szokásunk lesz, ahol járunk, tekerünk, úgyhogy már van jópár ...
Külön indultunk vissza: Zsolti és Máté a többiekkel, más úton, útközben megállva, és meg a kisebbekkel, hogy aludjanak. Pepi már útközben bealudt, de szerencsére az ágyban folytatta. Én meg olvashattam tovább. Nem sokkal azután, hogy mindenki hazaért, felébredtek a fiúk, aztán lementünk a strandra. Jó időn nem volt, jött a front, a felhők, a szél ... visszamentünk vastagabb holmiért, majd lementünk vásárt nézni, sétálni, vacsorázni. A vihar előtt meg visszaértünk a nyaralóba.
Szerdára Sobri kalandparkot terveztünk, de nagyon hideg lett az idő, csöpörgős, miegyéb, így a reggeli összecihelődés után elindultunk haza. Tihanyrévnél még megálltunk nézelődni, aztán egy kis gyerek-lelkibéke-egyensúly kedvéért komppal átmentünk a déli partra, és egy finom fagyit is ettünk Földváron. Épp alvásidőre értünk haza. Volt délután idő még kipakolni, kicsit helyrerázódni, hogy másnap visszatérjünk a szokásos napjainkba: Sami ovi, én pedig a tanmeneteimbe áshattam magam bele újra rendesen.
Máténak azért sikerült valamit összeszednie, nem sokkal azután, hogy hazaértünk, kidobta a taccsot. Ekkor a fagyira fogtuk (sárgabarack), de 2 nap múlva Pepi is sorra került egy róka erejéig, aztán újabb 2 nap múlva én is. Talán engem viselt meg legjobban ... iszonyú gyomorfájás, aztán hidegrázás, láz. De szerencsére csak 1-1,5 napig tartott, és a többiek megúszták.
Jövőre lehet, hogy egy kicsit hosszabb időintervallumú és hosszabb útidejű nyaralást is megkockáztatunk, sőt tervben van egy pár napos (hosszú hétvége) kiruccanás a gyerekek nélkül is. Mert már elég nagyok lesznek hozzá. Ezt azért várom!
Képek
2013. július 19., péntek
Végre Balaton!
Már július 17.-e volt, és mi még nem voltunk idén a Balatonon. Közel van, szeretünk menni. A gyerekek is.
Meleg, sőt, kánikula is volt már idén nyáron. Mégsem voltunk, és ennek az oka pedig a kocsi. Vagyis annak hiánya.
(Kis kitérő:
Még iskola volt, amikor megadta magát a szervója. Lehetett ugyan vezetni, de marha nehezen. Hosszú távon, közúton még csak-csak, de pl. városban lavírozni vele, vagy parkolni, vagy ahhoz bekanyarodni már nem az én kezeimnek való volt. Szakszervizben, szerelőnél járt vele a Zsolti, de nem sok jóval biztatták. Egészen pontosan kormányműcserével, több százezerért. Nem tetszett az ötlet ...
Aztán Bszárszón talált egy szervóra specializálódott szerelőt, aki megtalálta a bajt. Közben viszont pár napra külföldre ment, majd a tervezett 1-2 nap helyett több, mint egy hetet kellett nála hagyni a kocsit, mert megjavította a talált hibát, de úgy sem volt jó. Aztán valami panelt kellett cserélni, akkor meg nem állt vissza kanyarodás után egyenesbe a kormány. Szóval vártunk. És megérte, mert csak hazakerült a kocsi, és a pénztárcánknak sem fájt annyira, mint a kormányműcsere lett volna.)
A szomszédban nyaraló Bercivel diskurált Máté, és a fiúk megegyeztek, hogyha ők mennek a Balcsira, akkor mi is megyünk belük (utolsó napjaik egyikén). Persze ez nem jött össze (mert az oviban épp aznap volt vezető-óvónő választás, aminek lebonyolítására én is ki lettem jelölve), de meg lett nekik ígérve, hogy hamarosan elmegyünk. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mert Zsolti megint 4 műszakban dolgozik, szombaton pedig Flex-es családi nap lesz.
Úgyhogy amikor hazaért szerdán délután, rögtön letámadták, hogy menjünk el a Balatonra most rögtön!
Amíg evett, gyorsan összepakoltunk, és indultunk is. Nagyon örültek, teljesen be voltak zsongva.
Zamárdiba, a Bábel-vízicsúszdás strandra szoktunk menni. Odaértünk, átöltöztek és vártak. Amíg mindenki elkészült, kipróbálták az új csúszdát a játszótéren (mindig a játszótér közelében telepszünk le :)). Aztán irány a víz!
Ami meglepően hideg volt (bár hamar megszoktuk), és a hidegség mellett a nagyobb meglepetést az igencsak magas vízállás okozta. Máté lelkesen belevetette magát a habokba, vízipisztolyozott az apjával. Én Pepcsit vittem, neki nagyon tetszett, ahogy a talpát, majd egyre feljebb nyaldossa a víz. Kis biztatás után örömmel ült bele az úszógumijába.
A nagyobb gondot Samci okozta, akinek hideg is volt a víz (bár ezt még leküzdötte volna) , de nem ért le a lába, és hiába volt rajta karúszó, nem érezte magát biztonságban. Úgyhogy vagy rajtam, vagy az apján csüngött, kapaszkodott, és sírdogált. Egy kis bentlét után kiszaladtam, lefényképeztem őket, aztán Samit kivittem. Kint már virgoncabb volt ...
Máté és Pepcsi még bent maradtak a Zsoltival egy kicsit. Miután mindenki kijött és megszárítkozott, a gyerekek játszottak egy kicsit: csúszdáztak, hintáztak, homokoztak. Aztán ettek egy lángost (vagy egy részét) és folytatták a játékot. A kicsik nem, de Máté még vissza szeretett volna menni a vízbe. Meglepődtem, ő eddig nem volt ilyen vízicsibe, bent is bátran sétálgatott, látszott rajta, hogy élvezi. Ő már biztonságban érezte magát - lába is leért, karúszója is volt. Persze kisebb korában ő sem volt ilyen bátor: volt, hogy karúszóban, mentőmellényben ült a gumimatrac tetején :)
Másodszorra bevitték a gumimatracot is, amit előtte Máté lelkesen felpumpált, de valahol lyukas volt, így hamar kihozta.
Később megcsodálták a nagy vízicsúszdát, amiről Máté csúszni szeretett volna. És bár az van kiírva, hogy 6 éves kor alatt csak szülői felügyelettel használható (ő már 7 éves, de nem tud úszni), megegyeztünk, hogy majd jövőre kipróbálhatja (elsőben tanulnak majd úszni). Az apjával együtt lecsúszhatott volna, és meg vártam volna a medencében, de ezért az ötletért Zsolti nem lelkesedett, és Máté is beletörődött, hogy nem csúszhat.
Szépen lassan csomagoltunk és elindultunk haza. Itthon még kaptak egy fagyit (kapnak máskor is, gyakori vendégek vagyunk a fagyizóban, és épp útba is esik bárhová megyünk- na annyiszor azért nem kapnak), és utána élményekkel telve fekhettek le a fürdés után.
Azért Mátéban is felmerült -mint szerintem minden gyerekben-, hogy miért is kell megfürdenünk, hiszem most fürödtünk :)
Képek
Meleg, sőt, kánikula is volt már idén nyáron. Mégsem voltunk, és ennek az oka pedig a kocsi. Vagyis annak hiánya.
(Kis kitérő:
Még iskola volt, amikor megadta magát a szervója. Lehetett ugyan vezetni, de marha nehezen. Hosszú távon, közúton még csak-csak, de pl. városban lavírozni vele, vagy parkolni, vagy ahhoz bekanyarodni már nem az én kezeimnek való volt. Szakszervizben, szerelőnél járt vele a Zsolti, de nem sok jóval biztatták. Egészen pontosan kormányműcserével, több százezerért. Nem tetszett az ötlet ...
Aztán Bszárszón talált egy szervóra specializálódott szerelőt, aki megtalálta a bajt. Közben viszont pár napra külföldre ment, majd a tervezett 1-2 nap helyett több, mint egy hetet kellett nála hagyni a kocsit, mert megjavította a talált hibát, de úgy sem volt jó. Aztán valami panelt kellett cserélni, akkor meg nem állt vissza kanyarodás után egyenesbe a kormány. Szóval vártunk. És megérte, mert csak hazakerült a kocsi, és a pénztárcánknak sem fájt annyira, mint a kormányműcsere lett volna.)
A szomszédban nyaraló Bercivel diskurált Máté, és a fiúk megegyeztek, hogyha ők mennek a Balcsira, akkor mi is megyünk belük (utolsó napjaik egyikén). Persze ez nem jött össze (mert az oviban épp aznap volt vezető-óvónő választás, aminek lebonyolítására én is ki lettem jelölve), de meg lett nekik ígérve, hogy hamarosan elmegyünk. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mert Zsolti megint 4 műszakban dolgozik, szombaton pedig Flex-es családi nap lesz.
Úgyhogy amikor hazaért szerdán délután, rögtön letámadták, hogy menjünk el a Balatonra most rögtön!
Amíg evett, gyorsan összepakoltunk, és indultunk is. Nagyon örültek, teljesen be voltak zsongva.
Zamárdiba, a Bábel-vízicsúszdás strandra szoktunk menni. Odaértünk, átöltöztek és vártak. Amíg mindenki elkészült, kipróbálták az új csúszdát a játszótéren (mindig a játszótér közelében telepszünk le :)). Aztán irány a víz!
Ami meglepően hideg volt (bár hamar megszoktuk), és a hidegség mellett a nagyobb meglepetést az igencsak magas vízállás okozta. Máté lelkesen belevetette magát a habokba, vízipisztolyozott az apjával. Én Pepcsit vittem, neki nagyon tetszett, ahogy a talpát, majd egyre feljebb nyaldossa a víz. Kis biztatás után örömmel ült bele az úszógumijába.
A nagyobb gondot Samci okozta, akinek hideg is volt a víz (bár ezt még leküzdötte volna) , de nem ért le a lába, és hiába volt rajta karúszó, nem érezte magát biztonságban. Úgyhogy vagy rajtam, vagy az apján csüngött, kapaszkodott, és sírdogált. Egy kis bentlét után kiszaladtam, lefényképeztem őket, aztán Samit kivittem. Kint már virgoncabb volt ...
Máté és Pepcsi még bent maradtak a Zsoltival egy kicsit. Miután mindenki kijött és megszárítkozott, a gyerekek játszottak egy kicsit: csúszdáztak, hintáztak, homokoztak. Aztán ettek egy lángost (vagy egy részét) és folytatták a játékot. A kicsik nem, de Máté még vissza szeretett volna menni a vízbe. Meglepődtem, ő eddig nem volt ilyen vízicsibe, bent is bátran sétálgatott, látszott rajta, hogy élvezi. Ő már biztonságban érezte magát - lába is leért, karúszója is volt. Persze kisebb korában ő sem volt ilyen bátor: volt, hogy karúszóban, mentőmellényben ült a gumimatrac tetején :)
Másodszorra bevitték a gumimatracot is, amit előtte Máté lelkesen felpumpált, de valahol lyukas volt, így hamar kihozta.
Később megcsodálták a nagy vízicsúszdát, amiről Máté csúszni szeretett volna. És bár az van kiírva, hogy 6 éves kor alatt csak szülői felügyelettel használható (ő már 7 éves, de nem tud úszni), megegyeztünk, hogy majd jövőre kipróbálhatja (elsőben tanulnak majd úszni). Az apjával együtt lecsúszhatott volna, és meg vártam volna a medencében, de ezért az ötletért Zsolti nem lelkesedett, és Máté is beletörődött, hogy nem csúszhat.
Szépen lassan csomagoltunk és elindultunk haza. Itthon még kaptak egy fagyit (kapnak máskor is, gyakori vendégek vagyunk a fagyizóban, és épp útba is esik bárhová megyünk- na annyiszor azért nem kapnak), és utána élményekkel telve fekhettek le a fürdés után.
Azért Mátéban is felmerült -mint szerintem minden gyerekben-, hogy miért is kell megfürdenünk, hiszem most fürödtünk :)
Képek
2012. július 5., csütörtök
Kánikula, Balaton ... és újra
Idén akkor voltunk először a Balatonon, amikor a pesti kirándulásból jöttünk hazafele.
Azóta többször is elugrottunk, hisz a nyárhoz szervesen hozzátartozik a Balcsi, és a mostani kánikulát mégiscsak könnyebb a vízben vagy a vízparton elviselni.
Szülinap előtt kismedencézés is volt itthon, de nagy macerának bizonyult, hogy a vízben csak két napig tudtak fürdeni, mert nyálkás lett. Nem volt ki-be ugrálás, de az alján így is hamar összegyűlt a trutyi ... 3 gyerek mellett nem volt egyszerű megoldani a víz újrahasznosításást sem (öntözésre), volt hogy már alig volt az alján, de Pepcsi pelusostól belemászott, hisz nagyon szeret pancsolni :)
Most pedig kánikula van egy ideje, borzasztó, szörnyű hőség, ami miatt napközben (kb. 10-fél 11-től 4-fél 5-ig) ki sem mozdulunk a gyerekekkel a lakásból. A hétvége viszont a Balatonról szólt. Na nem egész napokat a rekkenő hőségben (bár ha nem lenne alvás, gondolom minden zokszó nélkül elviselnék a gyerekek), csak és kizárólag a délutáni alvás után (3 óra) indulunk el velük. Fél óra sem kell, és már gyönyörködhetünk is a Balcsiba, sőt, az átöltözés és a karúszók/úszógumi felfújása után rögtön irány a víz! Ami láthatóan kevesebb volt, mint a pár hete ... Zamárdiba szoktunk menni, most Saminak is derékig érő víz volt, sőt Pepcsi is rettentően élvezte, hogy az úszógumiban épp leér a lába, és hogy így milyen klassz teperni, rúgni a vizet :)
Máté egészen vízicsibe lett (na nem annyira, mint Zsombi, őt sose érjük utol), de tavalyhoz képest egészen szembeötlő a változás. Tavaly először még karúszó+mellény+gumimatrac-trióban nyomta, és eléggé félt, bár tény, hogy nyár végére csökkent a felvett mentő-dolgok száma, idén viszont karúszóban igyekezett befelé, és arra is rávették a többiek, hogy a felnőtt férfiak (nem vaddisznó módon, hanem kissé óvatosan, de) dobálják :) Hatalmas változás!
Samival ilyen gond nincs, ő karúszóval indult már most befelé, ici-picit őt is dobták, de neki a nagy élményt saját maga okozta: jól ellabdázott egyedül (eldobta, ment utána, újra eldobta ... és felfedezte a fél strandot), ill. a következő körben Peti úszógumiját húzta maga után, ahogy ment, mendegélt, és láthatóan nagyon élvezte :)
Pepcsi is kurjongatott, mikor a vízbe értünk, kacagott és nagyon tetszett neki, ismételten addig, míg, szomjában el nem kezdte nyalogatni a vizet, ill. a vizes sapijából szívni ... a kis leleményes. Onnantól a parton voltam vele, evett, labdázott, homokozott ...
Remélem, ők is majd szívesen emlékeznek vissza később ezekre az élményekre, és bár lehet, hogy konkrétumra nem fognak, de magára a jó hangulatra, az önfeledt szórakozásra igen ...
Azóta többször is elugrottunk, hisz a nyárhoz szervesen hozzátartozik a Balcsi, és a mostani kánikulát mégiscsak könnyebb a vízben vagy a vízparton elviselni.
Szülinap előtt kismedencézés is volt itthon, de nagy macerának bizonyult, hogy a vízben csak két napig tudtak fürdeni, mert nyálkás lett. Nem volt ki-be ugrálás, de az alján így is hamar összegyűlt a trutyi ... 3 gyerek mellett nem volt egyszerű megoldani a víz újrahasznosításást sem (öntözésre), volt hogy már alig volt az alján, de Pepcsi pelusostól belemászott, hisz nagyon szeret pancsolni :)
Most pedig kánikula van egy ideje, borzasztó, szörnyű hőség, ami miatt napközben (kb. 10-fél 11-től 4-fél 5-ig) ki sem mozdulunk a gyerekekkel a lakásból. A hétvége viszont a Balatonról szólt. Na nem egész napokat a rekkenő hőségben (bár ha nem lenne alvás, gondolom minden zokszó nélkül elviselnék a gyerekek), csak és kizárólag a délutáni alvás után (3 óra) indulunk el velük. Fél óra sem kell, és már gyönyörködhetünk is a Balcsiba, sőt, az átöltözés és a karúszók/úszógumi felfújása után rögtön irány a víz! Ami láthatóan kevesebb volt, mint a pár hete ... Zamárdiba szoktunk menni, most Saminak is derékig érő víz volt, sőt Pepcsi is rettentően élvezte, hogy az úszógumiban épp leér a lába, és hogy így milyen klassz teperni, rúgni a vizet :)
Máté egészen vízicsibe lett (na nem annyira, mint Zsombi, őt sose érjük utol), de tavalyhoz képest egészen szembeötlő a változás. Tavaly először még karúszó+mellény+gumimatrac-trióban nyomta, és eléggé félt, bár tény, hogy nyár végére csökkent a felvett mentő-dolgok száma, idén viszont karúszóban igyekezett befelé, és arra is rávették a többiek, hogy a felnőtt férfiak (nem vaddisznó módon, hanem kissé óvatosan, de) dobálják :) Hatalmas változás!
Samival ilyen gond nincs, ő karúszóval indult már most befelé, ici-picit őt is dobták, de neki a nagy élményt saját maga okozta: jól ellabdázott egyedül (eldobta, ment utána, újra eldobta ... és felfedezte a fél strandot), ill. a következő körben Peti úszógumiját húzta maga után, ahogy ment, mendegélt, és láthatóan nagyon élvezte :)
Pepcsi is kurjongatott, mikor a vízbe értünk, kacagott és nagyon tetszett neki, ismételten addig, míg, szomjában el nem kezdte nyalogatni a vizet, ill. a vizes sapijából szívni ... a kis leleményes. Onnantól a parton voltam vele, evett, labdázott, homokozott ...
Remélem, ők is majd szívesen emlékeznek vissza később ezekre az élményekre, és bár lehet, hogy konkrétumra nem fognak, de magára a jó hangulatra, az önfeledt szórakozásra igen ...
2012. június 21., csütörtök
Budapesti kiruccanás
Tavaly ősszel, amikor a pesti rokonok anyuéknál voltak látogatóban, addig rágták a fülünket, míg megígértük, hogy valamikor elmegyünk hozzájuk. Egyeztettünk egy júniusi hétvégét, amikor elvileg nincs 40 fok kánikula, de azért már jó idő van, és felkerekedtünk. Júniusi hétvégét szerettünk volna, mert meg szerettük volna látogatni a Hajógyári szigeten rendezett gyerekszigetet. Immár 3. alkalommal.
Jún. 15-16-17 lettek a kiválasztott napok. Tervezgettem előtte (mert én biza olyan tervezgetős vagyok), programok után kutakodtam a gyerekeknek. Mert nekik kell a program, nem mehetünk úgy rokonlátogatóba, hogy egész nap náluk lógunk ... unatkoznának a gyerekek, le kell őket foglalni. A tervekbe az alvásidőket is be kellett kalkulálni: Pepcsi kettőt, Sami egyet alszik egy nap. Szóval nem volt egyszerű menet, de péntek reggel felkerekedtünk.
Fél 9-kor indultunk, útközben tankoltunk, vettünk autópálya-matricát, Pepcsi pedig közben elaludt. Fiúk jól elvoltak, beszélgettek, zenét hallgattunk, majd fél 10 körül megérkeztünk az első állomásunkra: Új Buda Center, Elevenpark -Magyarország legnagyobb beltéri játszóháza.
Gyerekek lelkesedése óriási volt, szaladgáltak erre-arra, ide-oda kaptak, ugráltak, bicikliztek, másztak, csúszdáztak, lövöldöztek, csocsóztak. Nagyon jól érezték magukat. Voltak kedvencek, de nem próbáltak ki mindent. Egész nap ellettek volna, de Pepcsi-Samci alvásidejére egy autóút volt betervezve. Pepcsi is elvolt, mászott, szállították, és volt egy piciknek kialakított rész, ahol tényleg kedvére mászhatott. Mátéval még csúszott is egyet egy picike csúszdán. A képek, azt hiszem magukért beszélnek, és minden öröm, boldogság leolvasható a gyerkőcök arcáról. Főleg Samcinak ért végig fülig a szája, de ő alapban is vigyorgós, de Máté sem panaszkodhat.
Elevenparkos képek itt.
Alvásidőben autóztunk, mentünk a Repülőgép emlékparkba. Nem aludtak el egyből, úgyhogy nem lett végülis nagy alvás egyik gyereknek sem, de mégsem volt semmi nyafogás a kevés alvás miatt. Minden kiállított repülőt, járművet megnéztünk, amire fel lehetett szállni, felmásztak/felmásztunk, ill. még olyanra is, amire nem lehetett volna, de épp takarításban voltak, így olyan gépek is nyitva voltak, és volt melléjük feljáró állítva, amire egyébként nem lehet felmenni. Samu és Máté az apjukkal és egy alkalmazottal egyik pilótafülkébe is bementek, bár Sami hamar lelépett, de Máténak nagyon tetszett. Amit lehetett, kipróbált, beült a pilóta ülésbe, megfogta a kormányt, húzta-tolta az instrukcióknak megfelelően :)
Repülős képek
A repülőktől a rokonokhoz indultunk, de elég korán volt még, így beugrottunk Maglódon az Auchanba. 6 körül értünk Rákoscsabára. Megmutatták a helyünket és a házukat, ami igazán nyugis részen van, és nagyon szép, és hatalmas.
Vacsi, zuhany, és alvás. Nem kellett nagyon altatni őket, kidőltek maguktól. És jól aludtak ... a gyerekek. Az apjuk és én kevésbé, de valamennyit mindenki aludt.
Szombat reggel 1/4 9-kor indultunk a Hajógyári szigetre. Kb egy órás volt az út, főleg, hogy rábíztuk magunkat a telefon-navigációra, ami nem a 0-áson, és nem is az Árpád-hídon vitt minket a szigetre, hanem a 0-ás után az M3-asról bevitt a Margit-hídig ... nem kerültünk olyan sokat, de mégis. időben odaértünk így is, hisz a gyereksziget programok csak 10-től vannak, viszont tavaly is nagyon sok autó volt, mire odaértünk, így most korábban akartunk kiérni, amiatt, hogy legyen árnyékos parkolónk (lett is, épp ott, ahol tavaly), és a sziget nagy játszóterén úgyis el tudjuk ütni az időt. Így is lett. Vittem a srácoknak hosszú nadrágot a csúszdákhoz, mert tavaly úgy jártunk, hogy beszereztünk pár horzsolást a csúszda és a bőr találkozása végett :) Fiúk nagyon élvezték, Pepcsinek viszont borult a napirendje, mert a kocsiban alváshoz korán volt, viszont a babakocsiban nem akart elaludni. Egy darabig bírta, aztán elvittem szopizni. Addig aludt, amíg szopott, de nem tudtam becsempészni többszöri próbálkozással sem a kocsijába, így hagytam, és mentünk tovább. Ez a kis kumás viszont elég volt ahhoz, hogy egy darabig bírja a kiképzést. Gyerekszigetre a rokonok fiatalabb generációja is velünk tartott egy darabig, de nekik nincs gyerekük, így felesleges is lett volna főniük a napon, így elbúcsúztak tőlünk. (aztán este 7 órakor, amikor visszaértünk hozzájuk, akkor derült ki, hogy mégiscsak maradtak, kutyabemutatót nézték, és épp előttünk értek haza :)).
Első utunk a Pöttyös hajóra vezetett, mint minden évben, de sajnos most is, mint minden évben, hosszú sor állt előtte. Apjukkal maradtak a fiúk, én pedig egy újabb altatás-próbálkozásra mentem Petivel. Idén új feladatok is voltak a pöttyös hajón: mocsárjárás, karikadobás. Máté legjobban a hajóról lecsúszást várta, év közben is többször emlegette. Sami is lelkes volt, ő is csúszni akart. Igaz, a kis pöttöm alig látszott ki a csúszókötél ülőkéjéből ...
Máté a túró rudi készítést eddig egy évben sem próbálta ki, idén sem, de Sami kíváncsian figyelte és követte az utasításokat, és el is készült a saját túró rudija. Ami persze nem igazi túró rudi, de a lépések ugyanazok voltak, mint az igazi készítésekor :)
Yippi kalandpark volt a következő, amit teljesíteni akartak. Eddigre csatlakoztak hozzánk Szilviék (volt kollégám, barátnőm) a párjával és az ő Mátéjukkal. Amíg a fiúk Yippiztek, addig mi elmentünk a bébi-játszóházba a kicsikkel, hogy kedvükre kússzanak-másszanak. Máténak a sok pici labda tetszett a legjobban, nem is nagyon mozdult onnan, Peti viszont egy nagy pöttyös labdára csapott le, és azt hajkurászta. képek
Miután végeztek a nagyok, és megszerezték a hőn áhított Yippi italt (nem mintha eddig nem kaptak volna), enni mentünk. Evés közben vetődött fel, mi lenne, ha megszakítanánk a gyerekszigetes programot, és hajóznánk egyet a Dunán. Mindenképpen el akartunk menni a szigetről, hisz alvásidő volt, a vasúttörténeti parkban folytattuk volna a napot, de a fiúk szerettek volna hajózni, így azt választottuk. Nem bántuk meg. A szigettől nem messze volt a kikötő, ahol saját hajó/motorcsónak várt minket. Be kell valljam, kicsit tartottam tőle, nehogy baj legyen, beleessen egy gyerek, de az ülések elég mélyen voltak. Vízre eresztettek minket, majd elindultunk, lassan, aztán gyorsabban. Aztán még gyorsabban. párszor szóltam Zsoltinak, hogy fogja ám a gyerekeket, mert bizony a gyors menet eléggé félelmetes volt. A fiúknak viszont nagyon tetszett ... fülig ért a szájuk. Lementünk egészen a Lágymányosi hídig, aztán visszafordultunk. Dunai képek
A hajókázás után elbúcsúztunk Szilviéktől, Zsoltira ugyanis várt egy csoport, mi pedig visszatértünk kicsit a szigetre. 7-re értünk a szállásunkra.
Vasárnap fél 9 körül búcsúztunk a rokonoktól, megköszöntük a vendéglátást és indultunk. Az eredeti tervek szerint a vasárnap délelőtti program a tropikárium lett volna, de a fiúk a szombati kimaradt vasúttörténeti parkot választották. Kikapcsoltuk a navigációt, hisz ugyanarra kellett mennünk, mint előző nap, de úgy látszik, hogy egy alkalom nem alkalom, mert bizony nem jó helyen fordultunk le, így egy 15 km-es úttal toldottuk meg az eredeti 15 km-es szakaszt :( hát ez van: aki nem jó helyen fordul le, világot lát ... főleg, ha autópályáról autópályára tér, és visszaút nincs ...
Szóval egy kis kerülővel, de végül elértünk a vasúttörténeti parkhoz. 10-kor nyit, mi félre már ott voltunk, Pepcsi pedig a hosszabb út miatt aludt az autóban.
Nem tudom, mit írjak, hiába, fiaim vannak, nekik ilyen programok kellenek. Ez is nagyon tetszett nekik, az összes kiállított régi mozdonyra felszálltak, Sami mindet el is indította, csak utána volt hajlandó leszállni róla. Viszont mivel itt szabadabban volt, szaladt volna ide-oda, meleg is volt, kissé szófogadatlanok voltak ...
Ültünk a kisvasúton is: Máté, Sami, Pepcsi meg én, zsolti pedig fényképezett. Egy csomó mindenre felültek, felmásztak, mindent megnéztünk, majd indultunk haza. Vagyis egy Balcsit még beterveztünk hazafelére ... Az M0-áson mentünk, nem is gondoltam volna, hogy ilyen hosszú. csak az M7-es 60 km-re volt. húúú, durva. Samci és Peti viszont elaludtak, így nyugiban, nyűglődés nélkül értünk Fehérvárra, ahol egy kis szusszanásnyi Auchan-t még beterveztünk, addigra Samci már felkelt, és ahogy megálltunk, Peti is felébredt. Aztán folytattuk az utunkat, 4-re értünk Zamárdiba, ahol már vártak minket a gyerekek keresztszülei Zsomborral, a Balázsék a mamával. A víz nagyon jó volt, egyáltalán nem volt hideg, Peti is nagyon élvezte, Máté pedig igazi vízicsibe lett. Máté sokat volt a vízben, Sami és Peti kint homokozott, aztán ettek egy lángost, majd 1/4 8 körül indultunk haza.
Balcsis képek nincsenek, a gép a kocsiban maradt, de azt gondolom, nyáron még megyünk eleget a Balcsira, így majd bepótoljuk a Balatonos képeket.
Jó volt ez a programokkal teli hétvége, igaz, jól elfáradtunk, de sebaj, most pihenjük :)
maradék képek
Jún. 15-16-17 lettek a kiválasztott napok. Tervezgettem előtte (mert én biza olyan tervezgetős vagyok), programok után kutakodtam a gyerekeknek. Mert nekik kell a program, nem mehetünk úgy rokonlátogatóba, hogy egész nap náluk lógunk ... unatkoznának a gyerekek, le kell őket foglalni. A tervekbe az alvásidőket is be kellett kalkulálni: Pepcsi kettőt, Sami egyet alszik egy nap. Szóval nem volt egyszerű menet, de péntek reggel felkerekedtünk.
Fél 9-kor indultunk, útközben tankoltunk, vettünk autópálya-matricát, Pepcsi pedig közben elaludt. Fiúk jól elvoltak, beszélgettek, zenét hallgattunk, majd fél 10 körül megérkeztünk az első állomásunkra: Új Buda Center, Elevenpark -Magyarország legnagyobb beltéri játszóháza.
Gyerekek lelkesedése óriási volt, szaladgáltak erre-arra, ide-oda kaptak, ugráltak, bicikliztek, másztak, csúszdáztak, lövöldöztek, csocsóztak. Nagyon jól érezték magukat. Voltak kedvencek, de nem próbáltak ki mindent. Egész nap ellettek volna, de Pepcsi-Samci alvásidejére egy autóút volt betervezve. Pepcsi is elvolt, mászott, szállították, és volt egy piciknek kialakított rész, ahol tényleg kedvére mászhatott. Mátéval még csúszott is egyet egy picike csúszdán. A képek, azt hiszem magukért beszélnek, és minden öröm, boldogság leolvasható a gyerkőcök arcáról. Főleg Samcinak ért végig fülig a szája, de ő alapban is vigyorgós, de Máté sem panaszkodhat.
Elevenparkos képek itt.
Alvásidőben autóztunk, mentünk a Repülőgép emlékparkba. Nem aludtak el egyből, úgyhogy nem lett végülis nagy alvás egyik gyereknek sem, de mégsem volt semmi nyafogás a kevés alvás miatt. Minden kiállított repülőt, járművet megnéztünk, amire fel lehetett szállni, felmásztak/felmásztunk, ill. még olyanra is, amire nem lehetett volna, de épp takarításban voltak, így olyan gépek is nyitva voltak, és volt melléjük feljáró állítva, amire egyébként nem lehet felmenni. Samu és Máté az apjukkal és egy alkalmazottal egyik pilótafülkébe is bementek, bár Sami hamar lelépett, de Máténak nagyon tetszett. Amit lehetett, kipróbált, beült a pilóta ülésbe, megfogta a kormányt, húzta-tolta az instrukcióknak megfelelően :)
Repülős képek
A repülőktől a rokonokhoz indultunk, de elég korán volt még, így beugrottunk Maglódon az Auchanba. 6 körül értünk Rákoscsabára. Megmutatták a helyünket és a házukat, ami igazán nyugis részen van, és nagyon szép, és hatalmas.
Vacsi, zuhany, és alvás. Nem kellett nagyon altatni őket, kidőltek maguktól. És jól aludtak ... a gyerekek. Az apjuk és én kevésbé, de valamennyit mindenki aludt.
Szombat reggel 1/4 9-kor indultunk a Hajógyári szigetre. Kb egy órás volt az út, főleg, hogy rábíztuk magunkat a telefon-navigációra, ami nem a 0-áson, és nem is az Árpád-hídon vitt minket a szigetre, hanem a 0-ás után az M3-asról bevitt a Margit-hídig ... nem kerültünk olyan sokat, de mégis. időben odaértünk így is, hisz a gyereksziget programok csak 10-től vannak, viszont tavaly is nagyon sok autó volt, mire odaértünk, így most korábban akartunk kiérni, amiatt, hogy legyen árnyékos parkolónk (lett is, épp ott, ahol tavaly), és a sziget nagy játszóterén úgyis el tudjuk ütni az időt. Így is lett. Vittem a srácoknak hosszú nadrágot a csúszdákhoz, mert tavaly úgy jártunk, hogy beszereztünk pár horzsolást a csúszda és a bőr találkozása végett :) Fiúk nagyon élvezték, Pepcsinek viszont borult a napirendje, mert a kocsiban alváshoz korán volt, viszont a babakocsiban nem akart elaludni. Egy darabig bírta, aztán elvittem szopizni. Addig aludt, amíg szopott, de nem tudtam becsempészni többszöri próbálkozással sem a kocsijába, így hagytam, és mentünk tovább. Ez a kis kumás viszont elég volt ahhoz, hogy egy darabig bírja a kiképzést. Gyerekszigetre a rokonok fiatalabb generációja is velünk tartott egy darabig, de nekik nincs gyerekük, így felesleges is lett volna főniük a napon, így elbúcsúztak tőlünk. (aztán este 7 órakor, amikor visszaértünk hozzájuk, akkor derült ki, hogy mégiscsak maradtak, kutyabemutatót nézték, és épp előttünk értek haza :)).
Első utunk a Pöttyös hajóra vezetett, mint minden évben, de sajnos most is, mint minden évben, hosszú sor állt előtte. Apjukkal maradtak a fiúk, én pedig egy újabb altatás-próbálkozásra mentem Petivel. Idén új feladatok is voltak a pöttyös hajón: mocsárjárás, karikadobás. Máté legjobban a hajóról lecsúszást várta, év közben is többször emlegette. Sami is lelkes volt, ő is csúszni akart. Igaz, a kis pöttöm alig látszott ki a csúszókötél ülőkéjéből ...
Máté a túró rudi készítést eddig egy évben sem próbálta ki, idén sem, de Sami kíváncsian figyelte és követte az utasításokat, és el is készült a saját túró rudija. Ami persze nem igazi túró rudi, de a lépések ugyanazok voltak, mint az igazi készítésekor :)
Yippi kalandpark volt a következő, amit teljesíteni akartak. Eddigre csatlakoztak hozzánk Szilviék (volt kollégám, barátnőm) a párjával és az ő Mátéjukkal. Amíg a fiúk Yippiztek, addig mi elmentünk a bébi-játszóházba a kicsikkel, hogy kedvükre kússzanak-másszanak. Máténak a sok pici labda tetszett a legjobban, nem is nagyon mozdult onnan, Peti viszont egy nagy pöttyös labdára csapott le, és azt hajkurászta. képek
Miután végeztek a nagyok, és megszerezték a hőn áhított Yippi italt (nem mintha eddig nem kaptak volna), enni mentünk. Evés közben vetődött fel, mi lenne, ha megszakítanánk a gyerekszigetes programot, és hajóznánk egyet a Dunán. Mindenképpen el akartunk menni a szigetről, hisz alvásidő volt, a vasúttörténeti parkban folytattuk volna a napot, de a fiúk szerettek volna hajózni, így azt választottuk. Nem bántuk meg. A szigettől nem messze volt a kikötő, ahol saját hajó/motorcsónak várt minket. Be kell valljam, kicsit tartottam tőle, nehogy baj legyen, beleessen egy gyerek, de az ülések elég mélyen voltak. Vízre eresztettek minket, majd elindultunk, lassan, aztán gyorsabban. Aztán még gyorsabban. párszor szóltam Zsoltinak, hogy fogja ám a gyerekeket, mert bizony a gyors menet eléggé félelmetes volt. A fiúknak viszont nagyon tetszett ... fülig ért a szájuk. Lementünk egészen a Lágymányosi hídig, aztán visszafordultunk. Dunai képek
A hajókázás után elbúcsúztunk Szilviéktől, Zsoltira ugyanis várt egy csoport, mi pedig visszatértünk kicsit a szigetre. 7-re értünk a szállásunkra.
Vasárnap fél 9 körül búcsúztunk a rokonoktól, megköszöntük a vendéglátást és indultunk. Az eredeti tervek szerint a vasárnap délelőtti program a tropikárium lett volna, de a fiúk a szombati kimaradt vasúttörténeti parkot választották. Kikapcsoltuk a navigációt, hisz ugyanarra kellett mennünk, mint előző nap, de úgy látszik, hogy egy alkalom nem alkalom, mert bizony nem jó helyen fordultunk le, így egy 15 km-es úttal toldottuk meg az eredeti 15 km-es szakaszt :( hát ez van: aki nem jó helyen fordul le, világot lát ... főleg, ha autópályáról autópályára tér, és visszaút nincs ...
Szóval egy kis kerülővel, de végül elértünk a vasúttörténeti parkhoz. 10-kor nyit, mi félre már ott voltunk, Pepcsi pedig a hosszabb út miatt aludt az autóban.
Nem tudom, mit írjak, hiába, fiaim vannak, nekik ilyen programok kellenek. Ez is nagyon tetszett nekik, az összes kiállított régi mozdonyra felszálltak, Sami mindet el is indította, csak utána volt hajlandó leszállni róla. Viszont mivel itt szabadabban volt, szaladt volna ide-oda, meleg is volt, kissé szófogadatlanok voltak ...
Ültünk a kisvasúton is: Máté, Sami, Pepcsi meg én, zsolti pedig fényképezett. Egy csomó mindenre felültek, felmásztak, mindent megnéztünk, majd indultunk haza. Vagyis egy Balcsit még beterveztünk hazafelére ... Az M0-áson mentünk, nem is gondoltam volna, hogy ilyen hosszú. csak az M7-es 60 km-re volt. húúú, durva. Samci és Peti viszont elaludtak, így nyugiban, nyűglődés nélkül értünk Fehérvárra, ahol egy kis szusszanásnyi Auchan-t még beterveztünk, addigra Samci már felkelt, és ahogy megálltunk, Peti is felébredt. Aztán folytattuk az utunkat, 4-re értünk Zamárdiba, ahol már vártak minket a gyerekek keresztszülei Zsomborral, a Balázsék a mamával. A víz nagyon jó volt, egyáltalán nem volt hideg, Peti is nagyon élvezte, Máté pedig igazi vízicsibe lett. Máté sokat volt a vízben, Sami és Peti kint homokozott, aztán ettek egy lángost, majd 1/4 8 körül indultunk haza.
Balcsis képek nincsenek, a gép a kocsiban maradt, de azt gondolom, nyáron még megyünk eleget a Balcsira, így majd bepótoljuk a Balatonos képeket.
Jó volt ez a programokkal teli hétvége, igaz, jól elfáradtunk, de sebaj, most pihenjük :)
maradék képek
2011. július 10., vasárnap
Balcsi megint
Tegnap az iszonyú kánikulában, ami napok óta van, elmentünk a Balcsira.
Sok emberes buli volt:
8 felnőtt és 5 gyerek volt (Balázs, Anita, mamák, Ilonka, Csilla, Marcsi, én, gyerekek: Máté, Samu, Peti, Zsombi, Lacika)
Kevesebb felnőtt is elég lett volna, de a mamák is el lettek csábítva: legalább kikapcsolódtak, kimozdultak, beszélgettek egy jót. Mert a vízbe ugyan nem jöttek be!
Pedig nagyon jó volt a víz!
A múltkor is voltunk, akkor nem volt ennyire meleg, és legalább 10 centivel magasabban állt, de így a fiúknak nagyon jó volt, jobban leért a lábuk, és jókat játszottak. Sami is jobban élvezte. A múltkor csak azt mondogatta, hogy hideg, de most nagyon tetszett neki. Lehetett dobálni,lóbálni, úszott is, és a part közelében neki is leért a lába. Bár ugye a kezét nem lehetett elengedni. De még este is azt mondogatta, hogy úszott a Balázzsal és az Anitával (pedig velem is!).
Peti jól viselte, megint aludt egy darabig, aztán szopizott, nézelődött, mosolygott, beszélgetett :)
Hazafele már nehezebben viselte az utat, de még szerencse, hogy nem 100 km-ekre lakunk :)
Balcsis képek:
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2011Jul02?authkey=Gv1sRgCJzbwqOb1Ymjcw#5627432250835952322
Sok emberes buli volt:
8 felnőtt és 5 gyerek volt (Balázs, Anita, mamák, Ilonka, Csilla, Marcsi, én, gyerekek: Máté, Samu, Peti, Zsombi, Lacika)
Kevesebb felnőtt is elég lett volna, de a mamák is el lettek csábítva: legalább kikapcsolódtak, kimozdultak, beszélgettek egy jót. Mert a vízbe ugyan nem jöttek be!
Pedig nagyon jó volt a víz!
A múltkor is voltunk, akkor nem volt ennyire meleg, és legalább 10 centivel magasabban állt, de így a fiúknak nagyon jó volt, jobban leért a lábuk, és jókat játszottak. Sami is jobban élvezte. A múltkor csak azt mondogatta, hogy hideg, de most nagyon tetszett neki. Lehetett dobálni,lóbálni, úszott is, és a part közelében neki is leért a lába. Bár ugye a kezét nem lehetett elengedni. De még este is azt mondogatta, hogy úszott a Balázzsal és az Anitával (pedig velem is!).
Peti jól viselte, megint aludt egy darabig, aztán szopizott, nézelődött, mosolygott, beszélgetett :)
Hazafele már nehezebben viselte az utat, de még szerencse, hogy nem 100 km-ekre lakunk :)
Balcsis képek:
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2011Jul02?authkey=Gv1sRgCJzbwqOb1Ymjcw#5627432250835952322
2011. június 21., kedd
Balcsi újra
Vasárnap megint elmentünk a Balcsira. A gyerekek keresztszülei is jöttek (Zsombistul :)), és a Balázsék is Zamárdiba jöttek (Balázs, Anita, Lacika, Ilonka).
Mindenki nagyon jól érezte magát, a víz érezhetően melegebb volt, mint egy hete (én nem tudom, akkor nem mentem vele, de most igen). Persze először hideg volt, de pár lépés után már nem. Máté és Zsombi jól elvoltak a vízben, Samu nem akart beleülni a delfines úszógumiba, és csak mondogatta, hogy hideg, hideg, úgyhogy én nem voltam benn vele sokáig, de a parton nagyon jól elvolt. Homokozott, hintázott, csúszdát néztük, cseresznyét kuncsorgott az árusoktól :)
A Laci volt az, akinek kint nagy volt a szája, hogy menjenek már a vízbe, persze vízben meg félt, a Marcsi kezét szorongatva mert beljebb menni, de a lépcsőnél kapaszkodva is nagyon virgonc volt. Csak beljebb nem.
Anita és Balázs csúsztak is nagy csúszdán, gyerekek nagy örömére :9
Képek innen:
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2011Jun?authkey=Gv1sRgCJD3yqibiYenLw#5619930112250478754
Mindenki nagyon jól érezte magát, a víz érezhetően melegebb volt, mint egy hete (én nem tudom, akkor nem mentem vele, de most igen). Persze először hideg volt, de pár lépés után már nem. Máté és Zsombi jól elvoltak a vízben, Samu nem akart beleülni a delfines úszógumiba, és csak mondogatta, hogy hideg, hideg, úgyhogy én nem voltam benn vele sokáig, de a parton nagyon jól elvolt. Homokozott, hintázott, csúszdát néztük, cseresznyét kuncsorgott az árusoktól :)
A Laci volt az, akinek kint nagy volt a szája, hogy menjenek már a vízbe, persze vízben meg félt, a Marcsi kezét szorongatva mert beljebb menni, de a lépcsőnél kapaszkodva is nagyon virgonc volt. Csak beljebb nem.
Anita és Balázs csúsztak is nagy csúszdán, gyerekek nagy örömére :9
Képek innen:
https://picasaweb.google.com/matesamu2/2011Jun?authkey=Gv1sRgCJD3yqibiYenLw#5619930112250478754
2010. július 23., péntek
Kánikula, Balcsi, medence
Ebben a nagy nyári kánikulában muszáj egy kicsit lehűteni magunkat.
A gyerkőcök keresztszüleinél itt vannak a rokon kislányok és egy kisfiú, úgyhogy közös Balcsizás volt szerdán betervezve.
Akik jöttek: Zsombi, Száva, Csenge, Kevin, Máté, Samu, Marcsi, Ági, anyu, én. Zsolti éjszakás, nem akart jönni (füvet kell vágni címszó alatt :)) ok, le is vágta:), úgyhogy a Marika mama lett az áldozat. Róla viszont tudni kell, hogy csak a parton lehet rábízni a gyerkőcöket, a vízbe képtelen bejönni, ahogy hullámzik a Balaton, a mama úgy dől vele együtt. Még a végén belefulladna ...
A víz nagyon-nagyon jó meleg volt, a gyerekeknek nagyon tetszett a közös fürdés. A nagyobb gyerekek bátrabbak, ficánkolósabbak voltak, Máténak tetszett ez is, bár a "vizes lesz az arcom" gondja elkerülhetetlen volt a Balcsiban :)
Samut is alig lehetett kirángatni a vízből :)
Tegnap medencézés volt délután ugyanezzel a csapattal. A víz hidegebb volt, mint a Balcsi (köszönhető a friss feltöltésnek), de hamar meg lehetett szokni :)
Élmények, lelkesedés hasonló, mint tegnap előtt. Talán annyi változás volt, hogy Samu még többet szeretett volna a vízbe lenni: 3-szor mentem vissza vele, mert ahogy kiértünk, máris próbált visszaaraszolni :)
Ma megint Balcsi lesz, hiába még mára mondja a kánikulát, éjszaka már jön a lehűlés nagy viharral :( A lehűlést nem bánom, de a kitartó eső és a szél nem hiányzik.
Képek sajnos egyszer sem készültek :(
A gyerkőcök keresztszüleinél itt vannak a rokon kislányok és egy kisfiú, úgyhogy közös Balcsizás volt szerdán betervezve.
Akik jöttek: Zsombi, Száva, Csenge, Kevin, Máté, Samu, Marcsi, Ági, anyu, én. Zsolti éjszakás, nem akart jönni (füvet kell vágni címszó alatt :)) ok, le is vágta:), úgyhogy a Marika mama lett az áldozat. Róla viszont tudni kell, hogy csak a parton lehet rábízni a gyerkőcöket, a vízbe képtelen bejönni, ahogy hullámzik a Balaton, a mama úgy dől vele együtt. Még a végén belefulladna ...
A víz nagyon-nagyon jó meleg volt, a gyerekeknek nagyon tetszett a közös fürdés. A nagyobb gyerekek bátrabbak, ficánkolósabbak voltak, Máténak tetszett ez is, bár a "vizes lesz az arcom" gondja elkerülhetetlen volt a Balcsiban :)
Samut is alig lehetett kirángatni a vízből :)
Tegnap medencézés volt délután ugyanezzel a csapattal. A víz hidegebb volt, mint a Balcsi (köszönhető a friss feltöltésnek), de hamar meg lehetett szokni :)
Élmények, lelkesedés hasonló, mint tegnap előtt. Talán annyi változás volt, hogy Samu még többet szeretett volna a vízbe lenni: 3-szor mentem vissza vele, mert ahogy kiértünk, máris próbált visszaaraszolni :)
Ma megint Balcsi lesz, hiába még mára mondja a kánikulát, éjszaka már jön a lehűlés nagy viharral :( A lehűlést nem bánom, de a kitartó eső és a szél nem hiányzik.
Képek sajnos egyszer sem készültek :(
2010. július 5., hétfő
Balcsi
Vasárnap elmentünk a Balcsira (Lellére), hisz olyan jó idő volt, ki kellett használni.
Sami odafele elaludt (Máté is, kb 5 percre a céltól), de könnyen fel lehetett ébreszteni őket.
Csak röviden: sikerült árnyékos helyet találnunk, igaz, a szúnyog (még fiatal, zöld, nem is láttam eddig ilyet) annyi volt, mint a csuda, de ott nem vettem észre, hogy csípnének. Mára viszont jópár szúnyogcsípést észrevettem magamon, igaz, lehet, a tűzijátékkor szedtem össze.
Na szóval: amint odaértünk, gyorsan belevetettük magunkat (és a gyerekeket) a vízbe.
Jó volt, nem volt hideg (csak először és nagyon rövid ideig). Samu nagyon élvezte, ahogy húztam az úszógumiban, el is feküdt benne, amennyire csak tudott. Máténak is nagyon tetszett a vízben is, de aztán felfedezte a partot, és onnantól kezdve nagy volt a szerelem a vödörrel, a lapáttal és a teherautóval. Szállította az iszapot, várat építettünk, vizet hordott bele. Ma is mondta már, hogy menjünk a Balaton-partra :) És oda, ahol eddig még nem voltunk (először voltunk Lellén). De úgy gondolom, nem utoljára!
Sami odafele elaludt (Máté is, kb 5 percre a céltól), de könnyen fel lehetett ébreszteni őket.
Csak röviden: sikerült árnyékos helyet találnunk, igaz, a szúnyog (még fiatal, zöld, nem is láttam eddig ilyet) annyi volt, mint a csuda, de ott nem vettem észre, hogy csípnének. Mára viszont jópár szúnyogcsípést észrevettem magamon, igaz, lehet, a tűzijátékkor szedtem össze.
Na szóval: amint odaértünk, gyorsan belevetettük magunkat (és a gyerekeket) a vízbe.
Jó volt, nem volt hideg (csak először és nagyon rövid ideig). Samu nagyon élvezte, ahogy húztam az úszógumiban, el is feküdt benne, amennyire csak tudott. Máténak is nagyon tetszett a vízben is, de aztán felfedezte a partot, és onnantól kezdve nagy volt a szerelem a vödörrel, a lapáttal és a teherautóval. Szállította az iszapot, várat építettünk, vizet hordott bele. Ma is mondta már, hogy menjünk a Balaton-partra :) És oda, ahol eddig még nem voltunk (először voltunk Lellén). De úgy gondolom, nem utoljára!
2009. augusztus 25., kedd
Nyaralás
Aug. 20-án, csütörtökön, elindultunk az első 4 fős nyaralásunkra. Nem terveztünk sokat, csak pár napra mentünk, de nem akartunk unatkozni, ezért minden napra csináltunk programot.
Felsőörsre indultunk, de szeretjük összekötni a kellemest a hasznossal, ezért odafele beugrottunk Szabadiba az egyik barátnőm kislányát megnézni. Szonja épp egy nappal született később, mint Samu. Helyes kislány . Olyan édesek voltak, ahogy szemlélték egymást Samuval.
Fűzfőnél a bobpályára rétünk be, de nagyon sokan voltak. Sebaj, azért egy sor végigálltunk, Máté apával csúszott. Borzasztóan tetszett neki, ezért ígéretet tettünk, ha szombaton, hazajövetelkor az idő engedi, visszatérünk.
A nyaralónál levágott egy hisztit, mert nem akarta, hogy majd este ott aludjunk, de addigra mire sorra került, nem volt semmi gond. Délután lementünk Almádiba a strandra. nagyon sokan voltak ott is, de találtunk egy árnyékos helyet. tetszett a homokozás és a Balcsi is (persze mikor nem tetszett neki).
Samu persze végig nagyon jó kisfiú volt, ő bárhol képes elaludni, na meg persze szopizni is, így nincs akadály előttünk, mehetünk bárhova. Persze én is nyugodtan bárhol megetetem, de azért a strandon egy pólót felvettem, amikor megetettem.
A pónilovaglás is bejött Máténak (még jó, hogy Almádiban is bornapok voltak, így program volt bőven).
Pénteken az állatkert volt tervbe véve. Amikor Veszprémbe értünk (fél 10 körül), mindenki reggelizett (apa és Máté szalámit, Sami tejcit), aztán Samu elaludt, mi pedig nekivágtunk a rengeteg állat megtekintésének. Minden érdekes volt, sokat változott az elrendezés, az utolsó látogatásunk óta (2 éve voltunk már Mátéval). Persze az uraság lusta volt menni (többnyire), ezért apa nyakából szemlélődött, Samu pedig végigaludta az állatkerti látogatást. Még egy középiskolai osztálytársammal is összefutottunk nagy örömömre.
A nagynénéméknél ebédeltünk, addigra Samu is felébredt, aztán újra a strandra látogattunk délután.
Szombaton az összepakolás után elindultunk haza, és bár rossz időt jósoltak, annyira nem volt rossz, csak a szél fújt egy kicsit, de a bobozáshoz jó volt az idő. % jegyet vettünk, 2-szer én is csúsztam Mátéval, Samu pedig, amíg apával csúsztak, rajtam aludt. Ekkor is elég sokan voltak, de nem annyian, mint csütörtökön, és míg apáék a sorban álltak, ill. csúsztak, mi Samuval egy kicsit hátrébb várakoztunk, hogy ne kelljen annyiszor végigállni a sort.
Jó volt, nagyon tetszett Máténak is, már kérdezgeti, hogy mikor megyünk megint. Fénykép is készül minden csúszásról, és lehet ajándéktárgyat csináltatni. Pl. hűtőmágnes, fénykép, kép pólóra, kulcstartó ...
Mi is kérünk egy hűtőmágnest, amit Máté azóta is folyamatosan nézeget.
Hazafelé megálltunk Bábonymegyeren (falunap volt), hogy ugrálóvárazhasson egy kicsit, és persze a körhintára is felült egyszer. Végülis nem nyaralunk olyan sokat, az élmények meg gyűljenek.
Felsőörsre indultunk, de szeretjük összekötni a kellemest a hasznossal, ezért odafele beugrottunk Szabadiba az egyik barátnőm kislányát megnézni. Szonja épp egy nappal született később, mint Samu. Helyes kislány . Olyan édesek voltak, ahogy szemlélték egymást Samuval.
Fűzfőnél a bobpályára rétünk be, de nagyon sokan voltak. Sebaj, azért egy sor végigálltunk, Máté apával csúszott. Borzasztóan tetszett neki, ezért ígéretet tettünk, ha szombaton, hazajövetelkor az idő engedi, visszatérünk.
A nyaralónál levágott egy hisztit, mert nem akarta, hogy majd este ott aludjunk, de addigra mire sorra került, nem volt semmi gond. Délután lementünk Almádiba a strandra. nagyon sokan voltak ott is, de találtunk egy árnyékos helyet. tetszett a homokozás és a Balcsi is (persze mikor nem tetszett neki).
Samu persze végig nagyon jó kisfiú volt, ő bárhol képes elaludni, na meg persze szopizni is, így nincs akadály előttünk, mehetünk bárhova. Persze én is nyugodtan bárhol megetetem, de azért a strandon egy pólót felvettem, amikor megetettem.
A pónilovaglás is bejött Máténak (még jó, hogy Almádiban is bornapok voltak, így program volt bőven).
Pénteken az állatkert volt tervbe véve. Amikor Veszprémbe értünk (fél 10 körül), mindenki reggelizett (apa és Máté szalámit, Sami tejcit), aztán Samu elaludt, mi pedig nekivágtunk a rengeteg állat megtekintésének. Minden érdekes volt, sokat változott az elrendezés, az utolsó látogatásunk óta (2 éve voltunk már Mátéval). Persze az uraság lusta volt menni (többnyire), ezért apa nyakából szemlélődött, Samu pedig végigaludta az állatkerti látogatást. Még egy középiskolai osztálytársammal is összefutottunk nagy örömömre.
A nagynénéméknél ebédeltünk, addigra Samu is felébredt, aztán újra a strandra látogattunk délután.
Szombaton az összepakolás után elindultunk haza, és bár rossz időt jósoltak, annyira nem volt rossz, csak a szél fújt egy kicsit, de a bobozáshoz jó volt az idő. % jegyet vettünk, 2-szer én is csúsztam Mátéval, Samu pedig, amíg apával csúsztak, rajtam aludt. Ekkor is elég sokan voltak, de nem annyian, mint csütörtökön, és míg apáék a sorban álltak, ill. csúsztak, mi Samuval egy kicsit hátrébb várakoztunk, hogy ne kelljen annyiszor végigállni a sort.
Jó volt, nagyon tetszett Máténak is, már kérdezgeti, hogy mikor megyünk megint. Fénykép is készül minden csúszásról, és lehet ajándéktárgyat csináltatni. Pl. hűtőmágnes, fénykép, kép pólóra, kulcstartó ...
Mi is kérünk egy hűtőmágnest, amit Máté azóta is folyamatosan nézeget.
Hazafelé megálltunk Bábonymegyeren (falunap volt), hogy ugrálóvárazhasson egy kicsit, és persze a körhintára is felült egyszer. Végülis nem nyaralunk olyan sokat, az élmények meg gyűljenek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)