Samu születése

2009.05.26. -volt a várva várt időpont.

19-én kellett mennem NST-re, meg a dokihoz. Gondoltam, biztosan nyíltam már valamennyit, mert az előző egy hét alatt többször fájdogált a hasam. Épp nst-n feküdtem, amikor jött a doki, és közölte, hogyha a kiírt időpontig nem születik meg a baba, akkor befektet, és másnap megműt. Teljesen elkeseredtem, mert az első császár után nagyon szerettem volna természetesen szülni, és ezt a dokival is megbeszéltük előtte. Akkor 50-50 % esélyt adott. Persze jól elbőgtem magam, aztán abban maradtunk, hogy majd kedden meglátjuk a továbbiakat, és hétvégén akár meg is születhet addig a babó.Hazaértem, és megbeszéltem a Mátéval, hogy feltétlenül beszéljen a tesóval, hogy a héten ki kell bújnia. Olyan édes volt, amikor cirógatta a pocakomat, és mondta: a héten ki kell, hogy bújjál.

Éjszaka 3-4-szer felébredtem, hogy fáj a hasam, de máshogy, mint addig. Kb. 1 körül nekiálltam írni, hogy milyen időközönként jönnek a fájások, de ezek nem fájtak olyan vészesen. Persze éreztem őket, de tudtam, ezek még nem az igaziak. 3 körül hazaért a férjem, mondtam neki, hogy lehet, ma szülünk, és elmentem lezuhanyozni vagy-vagy alapon. Nem múltak el utána sem, de csak 10-15 percenként jöttek. Negyed 6-kor felhívtam a szülésznőmet, mi van ilyenkor, meddig várjunk. Azt mondta, hogyha 15 percesek,a zok lehetnek jóslók, de ha 10 percen belüliek, akkor az már az igazi. Ő éppen éjszakára ment, és javasolta, hogy túl sokáig ne várjunk, nehogy az erős fájásoknál felszakadjon a császár hege, és akkor nagyon nagy baj lehet. Mind a babának, mind nekem.7 után még megfürdettem Mátét, aztán fél 9 körül elaltattam. Még közben sem voltak vészesek a fájások, de már gyakrabban jöttek.Az én drága uramék meg az erdőről hozták haza éppen a fát (persze az elmúlt 1 hónapban nem ért rá a teherautós, éppen azt a napot kellet kipécéznie, amikor fontosabb dolgunk is volt)Miután Máté elaludt már igazán erősek voltak a fájások, és kb. 5 percenként jöttek (fontos volt, hogy el tudjam altatni a törpét, mert nagyon anyás, és így nyugodtabban voltam: ha már alszik, akkor nincs nagy baj, de ha más altatja ...). Alig vártam, hogy hazaérjen a Zsolti. Gyorsan lezuhanyzott, aztán irány a kórház. Kb. 3/4 óra alatt értünk be Kaposvárra, és a kocsiban már rendszeresen, 3-4 percesek voltak a fájások. Mély levegő alattuk (már durvák voltak), a kocsikázás sem esett valami jól. 10-re értünk a kórházhoz, a szülőszoba előtt azonban még várni kellett. Guggolás - ez volt a fájások alatt az "ideális" testhelyzet nekem. Amikor bementem, átöltöztem, felvették az adatokat, és jött Emi, a szülésznőm. Valamit még kérdezett, de mondtam neki, hogy nagyon kell pisilnem és kakilnom. Akkor gyorsan kerestek egy szabad ágyat, felfekettek, és már bő 3 ujjnyira nyitva voltam (ki gondolta volna!). Gyors telefon a dokinak, beöntés elnapolva, borotválás is csak ahol muszáj. Párom borogatta a homlokom (szörnyű meleg volt, nagyon jól esett), papírokat írattak alá velem, engem meg elfogott egy pillanatra a kétségbeesés, hogy nem lesz-e gond az előző heggel. Gyorsan megnyugtattak, lassana doki is odaért. Emlékszem, mikor az ajtóból benézett, az Emi mondta neki: mindjárt nyomunk. Pár fájás alatt eltűnt a méhszáj, és tényleg "csak" nyomni kellett.A Máténál sem nyomtam annó jól, és most sem mindig. Volt, hogy éreztem, jó helyre megy, volt hogy a fejembe. A hasamat a heg miatt nem merte nyomni a doki, vákuum kellett. Szörnyű volt, nagyon fájt, amikor feltették, de utána az első nyomásnál éreztem, hogy nagyon feszülök lent, gors levegő még azon fájás alatt, és már kint is volt a feje. A következőnél meg a kis teste. Leszívták a váladékot, aztán rám tették. Nagyon jó érzés volt, és ahogy cirógattam a kis ragacsos, magzatmázas bőrét ... sohasem felejtem el. Aztán apa elvágta a köldökzsinórt, és elvitték fürdetni (apa meg ment velük). Ekkor (számomra meglepő módon gyorsan) egy kisebb nyomásra megszületett a lepény is. Aztán kaptam egy bökit,a mitől elkábultam, hogy a betapintást meg tudja csinálni a doki, hogy megnézze az előző heggel minden rendben van-e. Rendben volt. Aztán varrni kezdett. Nem volt kellemes élmény, mintha tűzőgéppel kapcsoztak volna össze. De nem tartott túl sokáig. (én egyébként éreztem, amikor vágtak)Visszahozták Samut, és apával együtt voltunk kb. fél 2-ig. Aztán apa elment haza, mert reggel irány a meló, mi meg maradtunk még egy órát, aztán áttoltak a szobába.Az első felkelés nem nagyon akart sikerülni, szívdobogás, sötétség, mindjárt elájulok, de fokozatosan helyrejöttem.

Samu szombatra besárgult, ment szolizni, de 2 óránként vihettem szopizni, aminek nagyon örültem. Igaz, amikor vittem be, és hoztam ki, majd a szívem szakadt meg, hogy nem lehetünk együtt. Hétfőn hazamehettünk, de szerdán még vissza kellett vinne, de szerencsére még lejjebb ment a bilirubin-szintje (bár színe alapján maradnunk kellett volna).

Császár-term. szülés: a császárnál is eljutottam addig, hogy tolófájások voltak, csak az utolsó rész (hogy kibújjon) maradt ki. A kitolás fájt, de nem tartott sokáig, és persze utána fájt a gátmetszés helye is, de sokkal könnyebben voltam, mint császár után. Sokkalta könnyebben keltem fel, mozogtam, feküdtem. És sokkal előbb helyre is jöttem. Persze az is igaz, hogy akkor legyengített a szalmonella is, ami a császárral együtt elég durva volt, mégis kimondhatatlanul örülök, hogy a második hüvelyi úton született. Annak ellenére is, hogy kellett a vákuum.