Bár a 3 éves kortól még viszonylag messze van, viszont a 2,5 éves kort okt. 10.-én betöltötte, úgyhogy előzetes megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy az őszi szünet lesz az az időpont, amikor Pepcsi ténylegesen megkezdi az ovit.
Az őszi szünetre azért esett a választásom, hogy bármilyen gond esetén tudjak érte menni, ha kell. Jó döntés volt, mert nem ment minden a tervek szerint.
Anno Máté egy hónapig sírdogált reggelente búcsúzáskor, Sami egy percet sem sírt. Pepcsi az övét is bepótolja, úgy néz ki ...
Egyik gyereknél sem volt beszoktató időszak, szóval nem volt, hogy egy órát, majd kettőt, aztán délig van az oviban, sőt az elején meg még én is vagyok vele. Azt gondolom, hogy jobb, ha belevetem a mély vízbe, mert ha megszok valamit, azon megint változtatni kell, ami megint sírással jár. Sami is csak augusztus óta alszik az oviban, előtte Máté miatt hazavittem őt is, és otthon aludt. Petit már az első naptól kezdve az oviban szerettem volna "altatni". Na de beláttam, hogy az aztán tényleg nagyon nagy hirtelen váltás, úgyhogy engedtem.
Eddig Peti a mamával volt (nagyon jól megvolt), és szabad volt ... ez azt jelenti, hogy szabadon lehetett kint az udvaron, tett-vett, elmentek a boltba, aztán a mamához, és ha kedve tartotta, 5 perc múlva vissza. Most otthon is elég nagy váltás lett volna neki, hogy az őszi idő beköszöntével kevesebbet lehet kint, és beszorul a négy fal közé a nap nagy részében, de neki ehhez a sokkhoz (mert imád kint lenni) jött, hogy mindez az oviban történik.
Első nap sírt ... elég sokat, és hiába volt ott Sami, aki nagyon türelmesen magyarázott neki, mégsem lehetett nagyon megnyugtatni. Nem engedte magát felvenni, vigasztalni, pedig alapban egy nagyon bújós kisgyerek ... bár a dédi szerint csak velem.
Boltba mentem, utána visszanéztem, akkor épp nem sírt, majd rákezdett, csak kérdezgette, hogy "Mikor jön az anyukám?, Mikor végez a dógával?". A tízórait és az ebédet viszont megette (mert jó evő), és a tornateremben és az udvaron sem sírt. Ebéd után viszont elhoztam haza. Délután kérdeztem, hogy milyen volt az oviban. Már az első naptól kezdve mindig azt mondta, hogy jó, és hogy ő nem sírt az oviban, csak bent. Nem tudom, miből gondolja, hogy az óvoda az csak az udvar????
Kedden is hasonló volt a helyzet, igaz, már kevesebbet sírt, viszont baleset történt a nagydologgal kapcsolatban. Szerintem még nem szokta meg a helyet, nem is tudta, hogy mi a szokás, hogy kihez és hogyan forduljon, így nem ért ki a mosdóig ... amit meg is értek, ha belegondolok a helyzetébe: teljesen új környezet, azt sem tudom, merre kell menni, nem biztos, hogy az óvó nénit, vagy a dadát is rögtön észreveszi, amikor érzi az ingert (mert lehet, hogy épp a gyerekek körében ül, Pepi meg a szőnyegen autózik). És ugyan Sami nagyon segítőkész volt, mert ő szólt az óvó néninek, de mégis ...
Mondtam neki, hogyha kakilni kell, csak kiabáljon egy nagyot, és szaladjon a wc-re. A kis wc-vel sem volt először kibékülve, mert nekünk otthon nagy van. Szóval azért ez így sok szegénynek egyszerre.
De megszokható :)
Szerdán már csak keveset, csütörtökön pedig egyáltalán nem sírt (leszámítva a reggeli otthonit, ami az ovis búcsúzásig tartott, de a csoportszobába nem sírva és lelkesen ment be. Megbeszéltük, hogy ebéd után megyek érte, mert ezt nagyon sokszor kérdezgeti, hiába mondtam, hogy soha nem hagyom az oviban, és a Samu is mindig vele van.
(Aki egyébként első nap vele sírt, mert annyira együtt érzett vele. Kedden büszkén mondta, hogy már nem sírt, de nagyon sajnálta. - Igaz, hogy egy rosszcsont hétördögfióka, de nagyon együttérző, segítőkész kisgyerek)
A fekete leves azonban holnap jön: korán is kell mennünk (keddtől apja viszi fél 9-re, de holnap 1/2 8-ra az iskolában kell lennem), és ott is kell aludnia. Kíváncsian várom hogy alakul ... mindenesetre egy alvósállatot ma este készentlétbe helyezek :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése