Túra

Múlt vasárnap, kihasználva a jó időt, mely végre megérkezett, elindultunk a gyerekekkel sétálni.
Minden vasárnap anyuéknál vagyunk, ahonnan közel van az az erdő, amiből rengeteg fánk lett ősz végén, viszont a kitermelők után még ki kell pucolni, az ágfákat összeszedni, elégetni. Mivel az apjuk többekkel épp kint volt és tették a dolgukat, úgy döntöttem, kimegyek a nagyobbakkal. Anyu mondta, hogy kijön ő is, és akkor vigyük a Petit is. Nagy lelkesedéssel elindultunk a napsütésben (bár a szél fújdogált). A focipályától nincs 50 méter, amit meg kellett tenni, és már oda is értünk. De az a sár, ami az úton volt! Nem mély, de a reggeli enyhe fagy után épp engedő, csúszkálós, tetején nyálkás. Talán a legrosszabb. De odaértünk! Az erdőn már jobbak voltak a körülmények, a levél, kéreg és kisebb ágak miatt kevésbé volt sáros, viszont szegény Pepcsinek nehezére esett a járás ... de a lelkesedése nagyon nagy volt, feltétlen el akart jutni a Tamás bátyushoz. Csak ezt hajtogatta. Persze a nagyok eddigre már rég odaértek, amiben nagy szerepe volt Zsombinak, a keresztapjuknak (akikkel a focipályánál találkoztunk), és a trakinak, amit épp akkor raktak meg fával.
Hát bevallom, nem irigylem a mindennap erdőn munkálkodó embereket ... most, hogy folyamatosan, kb. másfél hete minden nap mennek a Zsoltiék, látom, mennyire fáradt. És nagyon leégett a nyaka, arca ... de a fáradtság jobban kiül az arcára. Persze ezen az sem segített, hogy a héten egy nap sem pihent, miután hazaért, hanem nekiálltunk fát fűrészelni, aztán két nap hasogatta, hordta a kazánház mögé. A nagyok beadogatták ugyan az összeset, neki ennyivel kevesebb meló jutott. Sami minden délután nagyon várta, hogy hazaérjen és végre vágjuk vagy hordhassa a fát. Vagy csak figyelje az apját a fa tetején ülve. Egyik nap, mire hazaért a Zsolti Samu már a fejszét is kikészítette neki :)
Na de térjünk vissza  a kiránduláshoz.
Úgy döntöttem, nem az odafelé vezető úton megyünk vissza anyuékhoz, dombnak kifele kellett volna a már említett sáros úton evickélni. Alul volt egy másik lehetőség, ahol az út ugyanolyan sáros, de mellette, az út szélén a füvön jól lehetett haladni. Pepcsike is lelkesen szedte a kis tappancsait, de néha, amikor nagyon lemaradtunk felkaptam kicsit. A fiúkat viszont hátráltatta a haladásban a a sok-sok befagyott pocsolya a sáros úton, ahol még nem olvadt fel a jég, és persze ez nagyon megmozgatta a fiúk fantáziáját, és nekik feltétlen ki kellett próbálni, hogy a jég kontra kavics/kő/jég harcából melyik kerül ki győztesen. Az apjuk biztosan nem hagyta volna nekik, hogy így szórakozzanak, de a keresztapu elnézőbb és nyugisabb, így szabad volt a pálya. Persze úgy néztek ki, mint a kismalacok dagonyázás után, de ez nem a jeges kalandnak, hanem a nyálkás, csúszós, sáros útnak volt köszönhető. A séta közben az erdőn munkálkodók és a traki mellett láttunk egy csomó tehenet, 2 kisbocit, aztán kicsit odébb 3 szamarat. a Szamarak után pedig kiértünk az aszfaltos útra ... végre!
Negyed 12 volt, mire visszaértünk a mamához, aki kint maradt az erdőn segíteni. Mire visszaértünk, a dédi volt olyan ügyes és befőzte a levest, úgyhogy a fiúk nekiálltak enni, és meg megcsináltam  a krumplipürét. Aztán indultunk is haza aludni.

Persze délután, amikor felébredtek, a jó idő ismét kicsalogatta őket, ahogy a múlt héten minden nap kint voltunk kb. fél 3-tól fél 6, 6-ig.
Jártunk a könyvtárban, boltban, a játszótéren, hordtak fát, az udvaron labdáztak, hintáztak, csúszdáztak (Pepi is nagyon belejött, már egyedül felmászik, le is ül szépen, de csúszáshoz még kell neki egy ujj, amit foghat :)), trakiztak, motoroztak, bicikliztek.
Én kiástam egy rózsát, Smi elszállította a mamához, a gyökereket a mama szomszédjába, mert a Marikának jó lesz tüzelni :)
Ma már sajnos esőre áll az idő, és a hét közepétől erős lehűlést mondanak, sőt márc. 15-re nappalra is fagyot mond, hó is eshet (újra tél!), de aztán visszatér a tavasz. Olyan jó volt ez a hét, a jó idővel, a napsütéssel, a sokat a szabadban levéssel. Nem hiányzik ez a hét a hideggel ...