2014. december 21., vasárnap

Ovis szerelem

Múltkor már írtam, hogy Samu mennyire odavan Bogiért. Azóta pedig egyéb események is történtek, és titkokat is tudtam meg (amik annyira nem is titkok).

Egyik este Samu ezzel állt elő: Ők megbeszélték a Bogival, hogyha felnőttek lesznek, vesznek közösen egy házat. Mert neki Bogi lesz a felesége, mert ők szerelmesek. És csókolózni is fognak, de igaziból ám! (Honnan szed ilyeneket?)
Aztán azt is megtudtam, hogy a szülinapjára meg kell, hogy hívja Bogit, és ő bizony egy lányos tortát kér (hogy tetsszen Boginak). De kell ám rá egy lány marcipán, meg egy fiú marcipán is! (Esküvői torta???)

Szünet előtt az óvó néni közölte velük a hírt, hogy januártól Bogi is a nagy csoportba fog járni. A kis szerelmesek épp egymás mellett álltak, Bogi pedig csak ráhajtotta fejét Samu vállára (mint aki így fejezi ki örömét). Samu ott nem nagyon értette, hogy mi van, de amikor itthon kiderült számára, hogy ő is ott lesz még, akkor egy hangos "juhhé" kiáltást hallatott :)
Hogy ez mennyire lesz jó, azt nem tudom. Óvó néni szerint jó lesz, mert remélhetőleg Bogi majd kissé visszafogja Samut, mert visszafogottabban viselkedik Bogi jelenlétében.
Nehézség is lesz azonban: Samu bevallotta, hogy őt megcsókolta Bogi. Egyelőre csak az arcára adott puszit jelenti a csók, de ki tudja, mi lesz itt júniusig?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése