Budapesti kiruccanás

Tavaly ősszel, amikor a pesti rokonok anyuéknál voltak látogatóban, addig rágták a fülünket, míg megígértük, hogy valamikor elmegyünk hozzájuk. Egyeztettünk egy júniusi hétvégét, amikor elvileg nincs 40 fok kánikula, de azért már jó idő van, és felkerekedtünk. Júniusi hétvégét szerettünk volna, mert meg szerettük volna látogatni a Hajógyári szigeten rendezett gyerekszigetet. Immár 3. alkalommal.
Jún. 15-16-17 lettek a kiválasztott napok. Tervezgettem előtte (mert én biza olyan tervezgetős vagyok), programok után kutakodtam a gyerekeknek. Mert nekik kell a program, nem mehetünk úgy rokonlátogatóba, hogy egész nap náluk lógunk ... unatkoznának a gyerekek, le kell őket foglalni. A tervekbe az alvásidőket is be kellett kalkulálni: Pepcsi kettőt, Sami egyet alszik egy  nap. Szóval nem volt egyszerű menet, de péntek reggel felkerekedtünk.
Fél 9-kor indultunk, útközben tankoltunk, vettünk autópálya-matricát, Pepcsi pedig közben elaludt. Fiúk jól elvoltak, beszélgettek, zenét hallgattunk, majd fél 10 körül megérkeztünk az első állomásunkra: Új Buda Center, Elevenpark -Magyarország legnagyobb beltéri játszóháza.
Gyerekek lelkesedése óriási volt, szaladgáltak erre-arra, ide-oda kaptak, ugráltak, bicikliztek, másztak, csúszdáztak, lövöldöztek, csocsóztak. Nagyon jól érezték magukat. Voltak kedvencek, de nem próbáltak ki mindent. Egész nap ellettek volna, de Pepcsi-Samci alvásidejére egy autóút volt betervezve. Pepcsi is elvolt, mászott, szállították, és volt egy piciknek kialakított rész, ahol tényleg kedvére mászhatott. Mátéval még csúszott is egyet egy picike csúszdán. A képek, azt hiszem magukért beszélnek, és minden öröm, boldogság leolvasható a gyerkőcök arcáról. Főleg Samcinak ért végig fülig a szája, de ő alapban is vigyorgós, de Máté sem panaszkodhat.
Elevenparkos képek itt.

Alvásidőben autóztunk, mentünk a Repülőgép emlékparkba. Nem aludtak el egyből, úgyhogy nem lett végülis nagy alvás egyik gyereknek sem, de mégsem volt semmi nyafogás a kevés alvás miatt. Minden kiállított repülőt, járművet megnéztünk, amire fel lehetett szállni, felmásztak/felmásztunk, ill. még olyanra is, amire nem lehetett volna, de épp takarításban voltak, így olyan gépek is nyitva voltak, és volt melléjük feljáró állítva, amire egyébként nem lehet felmenni. Samu és Máté az apjukkal és egy alkalmazottal egyik pilótafülkébe is bementek, bár Sami hamar lelépett, de Máténak nagyon tetszett. Amit lehetett, kipróbált, beült a pilóta ülésbe, megfogta a kormányt, húzta-tolta az instrukcióknak megfelelően :)
Repülős képek

A repülőktől a rokonokhoz indultunk, de elég korán volt még, így beugrottunk Maglódon az Auchanba. 6 körül értünk Rákoscsabára. Megmutatták a helyünket és a házukat, ami igazán nyugis részen van, és nagyon szép, és hatalmas.
Vacsi, zuhany, és alvás. Nem kellett nagyon altatni őket, kidőltek maguktól. És jól aludtak ... a gyerekek. Az apjuk és én kevésbé, de valamennyit mindenki aludt.

Szombat reggel 1/4 9-kor indultunk a Hajógyári szigetre. Kb egy órás volt az út, főleg, hogy rábíztuk magunkat a telefon-navigációra, ami nem a 0-áson, és nem is az Árpád-hídon vitt minket a szigetre, hanem a 0-ás után az M3-asról bevitt a Margit-hídig ... nem kerültünk olyan sokat, de mégis. időben odaértünk így is, hisz a gyereksziget programok csak 10-től vannak, viszont tavaly is nagyon sok autó volt, mire odaértünk, így most korábban akartunk kiérni, amiatt, hogy legyen árnyékos parkolónk (lett is, épp ott, ahol tavaly), és a sziget nagy játszóterén úgyis el tudjuk ütni az időt. Így is lett. Vittem a srácoknak hosszú nadrágot a csúszdákhoz, mert tavaly úgy jártunk, hogy beszereztünk pár horzsolást a csúszda és a bőr találkozása végett :) Fiúk nagyon élvezték, Pepcsinek viszont borult a napirendje, mert a kocsiban alváshoz korán volt, viszont a babakocsiban nem akart elaludni. Egy darabig bírta, aztán elvittem szopizni. Addig aludt, amíg szopott, de nem tudtam becsempészni többszöri próbálkozással sem a kocsijába, így hagytam, és mentünk tovább. Ez a kis kumás viszont elég volt ahhoz, hogy egy darabig bírja a kiképzést. Gyerekszigetre a rokonok fiatalabb generációja is velünk tartott egy darabig, de nekik nincs gyerekük, így felesleges is lett volna főniük a napon, így elbúcsúztak tőlünk. (aztán este 7 órakor, amikor visszaértünk hozzájuk, akkor derült ki, hogy mégiscsak maradtak, kutyabemutatót nézték, és épp előttünk értek haza :)).
Első utunk a Pöttyös hajóra vezetett, mint minden évben, de sajnos most is, mint minden évben, hosszú sor állt előtte. Apjukkal maradtak a fiúk, én pedig egy újabb altatás-próbálkozásra mentem Petivel. Idén új feladatok is voltak a pöttyös hajón: mocsárjárás, karikadobás. Máté legjobban a hajóról lecsúszást várta, év közben is többször emlegette. Sami is lelkes volt, ő is csúszni akart. Igaz,  a kis pöttöm alig látszott ki a csúszókötél ülőkéjéből ...
Máté a túró rudi készítést eddig egy évben sem próbálta ki, idén sem, de Sami kíváncsian figyelte és követte az utasításokat, és el is készült a saját túró rudija. Ami persze nem igazi túró rudi, de a lépések ugyanazok voltak, mint az igazi készítésekor :)
Yippi kalandpark volt a következő, amit teljesíteni akartak. Eddigre csatlakoztak hozzánk Szilviék (volt kollégám, barátnőm) a párjával és az ő Mátéjukkal. Amíg a fiúk Yippiztek, addig mi elmentünk a bébi-játszóházba a kicsikkel, hogy kedvükre kússzanak-másszanak. Máténak a sok pici labda tetszett a legjobban, nem is nagyon mozdult onnan, Peti viszont egy nagy pöttyös labdára csapott le, és azt hajkurászta. képek
Miután végeztek a nagyok, és megszerezték a hőn áhított Yippi italt (nem mintha eddig nem kaptak volna), enni mentünk. Evés közben vetődött fel, mi lenne, ha megszakítanánk a gyerekszigetes programot, és hajóznánk egyet a Dunán.  Mindenképpen  el akartunk menni a szigetről, hisz alvásidő volt, a vasúttörténeti parkban folytattuk volna a napot, de a fiúk szerettek volna hajózni, így azt választottuk. Nem bántuk meg. A szigettől nem messze volt a kikötő, ahol saját hajó/motorcsónak várt minket. Be kell valljam, kicsit tartottam tőle, nehogy baj legyen, beleessen egy gyerek, de az ülések elég mélyen voltak. Vízre eresztettek minket, majd elindultunk, lassan, aztán gyorsabban. Aztán még gyorsabban. párszor szóltam Zsoltinak, hogy fogja ám a gyerekeket, mert bizony a gyors menet eléggé félelmetes volt. A fiúknak viszont nagyon tetszett ... fülig ért a szájuk. Lementünk egészen a Lágymányosi hídig, aztán visszafordultunk. Dunai képek
A hajókázás után elbúcsúztunk Szilviéktől, Zsoltira ugyanis várt egy csoport, mi pedig visszatértünk kicsit a szigetre. 7-re értünk a szállásunkra.

Vasárnap fél 9 körül búcsúztunk a rokonoktól, megköszöntük a vendéglátást és indultunk. Az eredeti tervek szerint a vasárnap délelőtti program a tropikárium lett volna, de a fiúk a szombati kimaradt vasúttörténeti parkot választották. Kikapcsoltuk a navigációt, hisz ugyanarra kellett mennünk, mint előző nap, de úgy látszik, hogy egy alkalom nem alkalom, mert bizony nem jó helyen fordultunk le, így egy 15 km-es úttal toldottuk meg az eredeti 15 km-es szakaszt :( hát ez van: aki nem jó helyen fordul le, világot lát ... főleg, ha autópályáról autópályára tér, és visszaút nincs ...
Szóval egy kis kerülővel, de végül elértünk a vasúttörténeti parkhoz. 10-kor nyit, mi félre már ott voltunk, Pepcsi pedig a hosszabb út miatt aludt az autóban.
Nem tudom, mit írjak, hiába, fiaim vannak, nekik ilyen programok kellenek. Ez is nagyon tetszett nekik, az összes kiállított régi mozdonyra felszálltak, Sami mindet el is indította, csak utána volt hajlandó leszállni róla. Viszont mivel itt szabadabban volt, szaladt volna ide-oda, meleg is volt, kissé szófogadatlanok voltak ...
Ültünk a kisvasúton is: Máté, Sami, Pepcsi meg én, zsolti pedig fényképezett. Egy csomó mindenre felültek, felmásztak, mindent megnéztünk, majd indultunk haza. Vagyis egy Balcsit még beterveztünk hazafelére ... Az M0-áson mentünk, nem is gondoltam volna, hogy ilyen hosszú. csak az M7-es 60 km-re volt. húúú, durva. Samci és Peti viszont elaludtak, így nyugiban, nyűglődés nélkül értünk Fehérvárra, ahol egy kis szusszanásnyi Auchan-t még beterveztünk, addigra Samci már felkelt, és ahogy megálltunk, Peti is felébredt. Aztán folytattuk az utunkat, 4-re értünk Zamárdiba, ahol már vártak minket a gyerekek keresztszülei Zsomborral, a Balázsék a mamával. A víz nagyon jó volt, egyáltalán nem volt hideg, Peti is nagyon élvezte, Máté pedig igazi vízicsibe lett. Máté sokat volt a vízben, Sami és Peti kint homokozott, aztán ettek egy lángost, majd 1/4 8 körül indultunk haza.
Balcsis képek nincsenek,  a gép a kocsiban maradt, de azt gondolom, nyáron még megyünk eleget a Balcsira, így majd bepótoljuk a Balatonos képeket.
Jó volt ez a programokkal teli hétvége, igaz, jól elfáradtunk, de sebaj, most pihenjük :)
maradék képek