Ovis kirándulás

Minden évben a Szülői Munkaközösség elviszi egy kirándulásra az elballagott nagycsoportosokat.
Mivel sokat dolgoztunk idén, így jó sok pénzünk lett (mármint az Szm-nek), így nem kellett azon aggódni, hogy elég lesz-e a pénzünk, vagy menjünk kirándulni, de ne messzire.
Bátran választhattunk, hogy hova és hogyan szeretnénk. Bár később az szm-elnökkel (szintén ballagó volt a lánya) arra jutottunk, hogy nem egészen úgy kellett volna csinálnunk ezt a kirándulásos dolgot, ahogy csináltuk, mégis jól sült el.
(Zárójelben jegyzem meg, hogy az volt a probléma, hogy nem azt mondtuk, hogy az szm ennyi és ennyi pénzt szán erre a kirándulásra, vagy hogy ide fizetjük az utatokat és a belépőt, hanem megkérdeztük a ballagó gyerekek szüleit, hogy hova menjünk. Ezzel pedig az volt a baj, hogy voltak ötletek, és mivel tudták, hogy van pénz, költötték is volna bőven. Ez pedig nekem szúrta a csőröm, mert nem vettek annyira arányosan részt a pénzszerzésben, mint amennyire költötték volna. Vagyis a nagyobb része. Hisz a farsangon, bálon, adventi készülődésben nem csak nagycsoportos anyukák voltak, vagy inkább ők voltak kevesebben ... szóval az tuti, hogy most jól megjegyeztem, hogy a következő években így nem! mivel én maradok szm tag.

Persze nem lett ebből nagyobb gond, mert most tényleg volt pénzünk, pedig év közben is voltak olyan kiadások, amik pluszba lettek a gyerekeknek. Pl. Mikulás csomag mellett kis húsvéti ajándék, vagy gyereknapra csoki mellé buborékfújó és labda minden gyereknek. De a bezsebelt pénzt el kell költeni, nem otthon vagyunk, hogy gyűjtögessünk ... ez az, amit nekem még szokni kell :) - hiába, túl spórolós vagyok.

Budapestre készültünk az eredeti tervek szerint az állatkertbe és az Elevenparkba.
Viszont változott a terv még indulás előtt, mert 35-38 fokot jósoltak a kirándulás napjára, ami gyerekekkel az állatkertbe nem lett volna túl szerencsés, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy az állatkert helyett a Tropikáriumba megyünk. Ennek Máté nagyon örült, hisz én már szemeztem vele a tavalyi pesti kiruccanásunkkor, akkor nem mentünk. Most viszont teljesen bezsongott, meg kellett néznünk a Tropikárium honlapját, még este is csak azt hajtogatta, hogy ő olyan izgatott, hogy nem tud aludni. Mert ott cápa is van, meg rája, meg ....

Nagy izgalommal mentünk korán reggel az ovi felé (Máté, Sami, én), és ez az állapot végig megmaradt.
A Tropikárium teljesen lenyűgözte őket: a sok-sok hal, a környezet, a feladatok, a telefonos tájékoztató. Igaz, hogy családi kiránduláskor még jobban és alaposabban be lehet járni, több mindent meg lehet tudni, ki lehet próbálni, de így is nagyon jó volt. De tudjuk, milyen a gyerekcsapat: csak mennek, mennek, mindig az újabb felé :)
A buszhoz igyekezvén annyira nem siethettünk, hogy egy mozgólépcsőzés bele ne fért volna ...hiába, falusiak vagyunk.

Nagy lelkesedéssel mentünk tovább, a másik várva várt helyszín, az Elevenperk felé.
mi már voltunk ott tavaly, és Máténak sikerült megfertőznie a többi gyereket is. Vagy ha nem, a belépő után megfertőződtek saját maguktól.
Meleg volt kint, és mivel tetőtérben van, hatalmas tetőtéri ablakokkal, így meleg volt bent is.
Egy idő után az anyukák már panaszkodtak, hogy hú, ezt nem lehet kibírni ... de kibírtuk. A gyerekek pedig nem panaszkodtak akkor sem, amikor csurom vizes hajjal szaladgáltak, ugráltak. Vagy amikor paprikapirosan leültek szusszanni egy kicsit, vagy pihentek, amikor ettek.
Nem nagyon álltak meg (amit én tudtam, hogy így fog lenni), és még így sem volt mindenki minden játszóhelyen, sőt állítom, egy gyerek sem volt, aki mindenhol volt.
És nem csak a gyerekek játszottak és érezték jól magukat, hanem a vállalkozó kedvű, még mindig gyerek anyukák, vagy épp az óvó néni.
Aki pedig nem volt vállalkozó kedvű, azért érezte jól magát, mert mosolygós, nevető, boldog gyerekek között nem lehet máshogy :)

És egy kicsit Mátéról. Na meg Samuról.
Samci egész nap olyan lelkes volt, mindent nézett, csodált csöndesen, szófogadóan. Elevenparkba pedig ő is nagyon feltalálta magát. De mivel ő alszik napközben, és akkor nem tudott, a végére már nyűgösebb lett. A problémát pedig az okozta először, hogy egy nagy triciklit szeretett volna, de csak kicsi volt szabad. Aztán idővel találtunk nagyobbat is. Akkor pedig azért nyekegett, mert neki pótkocsi kell rá. Viszont az egész épületben csak egy pótkocsi volt. De aztán idővel azt is megszerezte. Teljes volt a boldogság, és a holtpontos is átesett addigra.

Máté a kis barátjával volt szinte végig. Vele ágyúzott, vele krokodilozott, együtt mentek fel a mászófalra és együtt indultak neki a magas kötélpályának is. Mert ők nem félnek, kipróbálják.
A mászófalon nem jutottak sokáig, mert csúszott a zoknijuk és a kezük is nyirkos volt, nem tudtak rendesen kapaszkodni. De megpróbálták!

Nagy lelkesedéssel indultak neki a kötélpályának is. Magasan volt, nem értem fel én sem, tehát segíteni sem tudtam nagyon nekik, de szerencsére a srác nagyon segítőkész volt.
Épp ütötték egyébként a 130 cm-es határt. A biztosítókötél pedig olyan volt, hogy a pálya elején rácsatlakoztatják, és onnan lejönni csak úgy lehet, ha végigmegy, vagy ha visszamegy az elejére. Akkor viszont vissza kell menni mindenkinek, aki utána van.
Mátéval nem volt gond, viszont az első akadály előtt Kristóf bepánikolt. Nem akart, nem mert menni. Segített neki a srác - megfogta az igencsak imbolygó deszkákat. Aztán a második állomásnál is segítséget vett igénybe, én pedig annyira szurkoltam neki és biztattam, hogy Máté első akadályáról le is maradtam.
Sok segítséggel befejezte Kristóf a pályát, utána pedig Máté is. neki kevesebb segítség kellett. Nem gondoltam volna. Büszke voltam rá!.
Aztán egy kis játszás után azt láttam, hogy a legények megint fent vannak a kötélpályán! Minő meglepetés! Ekkor már Kristóf is bátrabb volt, sehol nem állt meg sírni, és jóval kevesebb segítség kellett már neki.
Ügyesek voltak nagyon!

Gondoltam, majd a hazafelé úton Sami biztosan elalszik, hiszen hozzá van szokva a délutáni alváshoz. Igazam  is lett, meg nem is. Mert nagyon hamar elaludt, de annyira lógott a kis feje, hogy megigazítottam kb. 10-15 perc után. Erre viszont felébredt, de úgy, mintha 2 órát aludt volna. Utána csak nézelődött. De Samin kívül más kisgyerek is fáradt el annyira, hogy kidőljön - elfáradtak. De megérte, mert tényleg nagyon jól érezte magát mindenki.
Fél 7 után értünk haza, de még egy fagyira meghívtak minket a kisbarát szülei, mert nem tudtak jönni évzáró miatt, de mondtam nekik, hogy nyugodtan jöjjön el a Kristóf, hisz az ilyen közös élmények még erősebbé fűzik a barátságokat, a közösséget. Amúgy sem jött mindenkivel szülő, és semmi gond nem szokott és nem is volt velük.

Egy csomó képet csináltam, itt meg lehet őket nézni :)