Még nyáron ötlött az eszembe, hogy milyen jó is lenne kettesben (férjestül) elmenni valahova pihenni. Már elég nagyok a gyerekek, a legkisebb is elmúlt 2,5 éves, és Máté születése óta (7,5 éve) nem voltunk sehol. Nyaralni igen, többször is, de mindig gyerekkel, vagy gyerekekkel.
Kutakodtam szállodák után, kedvező árat keresve, és végül a keszthelyi Kristály Hotelre esett a választásom egy kuponos oldalon. Hisz nem akarok én egy évre előre tervezni, és ezen kuponok felhasználhatósága is 2-3 hónap.
Nov. 22-24-re foglaltunk időpontot, később kiderült, hogy ez így jó is, hisz karácsonyig nem lesz már szabad hétvégém.
21-én, csütörtökön este azonban Peti bepöttyösödött. Pénteki diagnózis (csütörtökön a fejemet tettem volna rá, pedig nem láttam még ilyet, a nagyok be vannak oltva): bárányhimlő. Menjünk, vagy maradjuk? Nem volt lázas, és én sem tudok többet tenni, mint a mamák, na meg ők láttak már bárányhimlős gyereket, így mentünk.
Péntek du indultunk 2 óra körül. Bogláron megálltunk a KIK-nél, vettünk még pár apróságot (pl. nekem papucsot, fürdőruhát- na nem azért mert nincs). 5 óra körül értünk Keszthelyre, és kisebb malőr után, de megtaláltuk a szállodát. A recepción kedvesek voltak, elmondták hogy mi tartozik a csomagba, hogyan van nyitva a wellnessrészleg, mikor van reggeli és vacsora.
Lecuccoltunk, kipróbáltuk a wellnesst, majd meglátogattuk a tescot újra, mert a fogkefe-fogkrém otthon maradt. Este volt, nyugi, alig voltak, így a mikulás csomagokba is bevásároltunk.
Szombaton reggeli után felkerestük a múzeumokat. Elvileg nem néztük volna meg mindet, de mivel olyan belépőt vettünk, amivel mindbe bemehettünk, és időnk is volt, na meg tetszettek is, így mindet végigjártuk. A babamúzeummal kezdtük: élmény volt, nekem biztosan. 3 szinten van a kiállítás, rengeteg látnivalóval. Az első szinten népi viseletbe öltözött babák (porcelánbabák) voltak. Mindről megtudtuk, hogy milyen viseletet hord. De láttunk itt termésekből készült hangszereket is. A második szinten még több baba volt, gyönyörű ruhákban. A plafon pedig tele volt népi ruhákkal: hímzett ingekkel, övekkel, subákkal. Láttunk szobabelső makettet és kékfestő mintákat is a faragott székek mellett. A 3. szinten a népi építészetet lehetett megcsodálni: székely kapukat (ezek a kicsik is mennyi munkát, faragást igényeltek, hát akkor még az igazi nagyok!), parasztház- és régi ház maketteket, sőt, még egy barlanglakást is. Volt templom- és hajómakett is, szóval lehetett nézelődni. Én pedig egy csomót fényképeztem, hisz a rajzhoz, olvasáshoz jól fognak jönni ezek a képek. Bevallom, nekem nagyon tetszett ez a múzeum, minden egyes bemutatott darabja. Érdemes ellátogatni ide!
A múzeumról a honlapjukon is lehet olvasni, és gyönyörű képeket nézni: Honlap.
Megnéztük a Csigaparlamentet is, ami jóval nagyobb, mint amire én gondoltam, viszont azt nem éreztem indokoltnak, hogy a babamúzeum és a Csigaparlament belépőjének összege azonos legyen. Mennyivel többet láttunk a babamúzeumban!
A 3. a Horrorárium és kínzómúzeum volt, ahol a középkori kínzásokat ismerhettük meg közelebbről. Leírásokat találtunk róluk és viaszbabákkal szemléltetve is voltak. Na itt, nem fényképeztem annyit, mert a viaszbabás illusztáció eléggé durva volt, majdnemhogy csak a leírásokat fotóztam. Ez a múzeum nem kerül be a kedvenceim közé, bár tény, emlékezetemben megmarad, mert ledöbbentünk, mennyire kegyetlen is volt a középkor népe. Aki képekre is kíváncsi (így végignézve annyira nem jön át a képeken a durvaság), az a Holnapon utána tud nézni.
A következő állomásunk a történelmi panoptikum volt, ami sokkal jobban tetszett, mint az előző. Történelmi nagy alakjaink élet nagyságú viaszszobraiban gyönyörködhettünk (sokban), és rövid leírás is volt mindegyik alatt, a legfontosabb tudnivalókról róluk. Mi mindet becsületesen elolvastuk, és nem bántuk meg, hogy ennek a múzeumnak a végiglátogatása több időt vett igénybe. A történelmi alakok mellett láttunk zászlókat, tarsolylemezeket, és kisebb viaszbabákat is: sok-sok apácát, rendek szerint csoportosítva, többféle viselettel (pl. munkához öltözve, hétköznapi ruhában, ünneplősen). Különböző miseruhás pap- babákat is felsorakoztattak itt. Ide is érdemes ellátogatni! Honlap
A játékmúzeumban gyerekkorunkat idézhettük elő, mert bár fiatalok vagyunk, már mi is találtunk olyan játékokat, amelyekkel mi is játszottunk gyerekként. Persze nem temérdek mennyiséget, de mégis. És azokon kívül volt egy csomó sokkal régebbi játék, amivel még anyáink, nagyanyáink játszottak. Kedvencem a faszánkó volt. Honlap
A következő múzeumot neveltetésem révén kihagytam volna, de rábeszélt a férj, hogy ne legyek már ilyen prűd, nézzük meg. Részben lányos zavarom miatt, részben a döbbenet miatt, hogy "Szent ég, miket ki nem találtak!", de nevettünk egy csomót. A reneszánsz kori erotikus irodalom illusztációi elevenedtek meg a szemünk előtt.
Képet egyet sem készítettem, de aki kíváncsi a honlapon talál. És nem véletlen a felbukkanó honlapon a 16-os karika ...
Utolsó múzeumunk a nem is olyan régmúltba kalauzolt vissza bennünket. Láttunk régiségeket és mindent, ami giccses. Itt a kedvenc egy mosógép volt, ami t mai szemmel inkább betonkeverőnek neveznék.
Honlap
A múzeumok után a szálloda wellness részlegét teszteltük tovább, masszázzsal kiegészítve, és még barnultam is. Vagy nem, mindenesetre álltam egy ideig a szoláriumban is, de úgy hiszem, rendszer nem lesz belőle.
A vacsorával kissé megjártuk, későn mentünk, leves nem nagyon volt, amit pedig utána kaptunk, az egyszerűen ehetetlen volt (valami zacskós tömény), de a főfogás finom és bőséges volt. Olyannyira, hogy a desszert Zsoltira maradt, én már nem bírtam vele.
Vasárnap délelőtt még lubickoltunk egyet, aztán 11 körül elhagytuk a szállodát, de hazatérés előtt kihasználtuk, hogy gyerekek nélkül vagyunk, így vásároltunk és nézelődni is volt idő.
Úgy hiszem, nem ez volt az utolsó hétvége, amikor megszökünk a gyerekek elől. Tavasszal folyt. köv.
2013. december 18., szerda
2013. november 23., szombat
Korcsolyázás
Az iskolában szerveződött egy 4 alkalmas korcsolyázás, havi egy lebontásban, szombati napokon. Máté már évek óta várja, hogy mikor mehet korcsolyázni, úgyhogy lelkesen jelentkezett, több kis osztálytársával együtt. Meg is telt a busz jelentkezőkkel, Kaposvárra mentek, ahova 3 tanár kísérte őket. Ők segítettek nekik a jégen is. Korcsolyát béreltünk neki az első alkalommal, mert ugyan vettünk egy használtat (frankót találtam neki a turiban: 33-tól 36-osig állíthatót), de nem volt éle, meg kellett éleztetni.
Nagyon tetszett Máténak, lelkesen mesélt róla este, örült, hogy kapaszkodás nélkül is sikerült neki. Azonban esés nélkül nem úszta meg: esett többször, mindkét térde lila volt, a fejét is beverte, és a korcsolya mindkét bokáját feltörte. De sebaj, legközelebb is szeretne menni.
Amikor azonban leszállt a buszról, nem nézett valami jól ki, és a könnye is kijött, mert neki fáj a hasa. Hányás is lett a dolog vége, de nem tudtam eldönteni, hogy a busz vagy az esetleges esés miatt-e.
Szerencsére nem lett semmi más baj, pihent egy kicsit, jobban lett, úgyhogy csak a busz viselte meg egy kicsit. Hátrébb ült, nem is evett, biztos összerázta a kis gyomrát. Decemberben, karácsony előtt jöhet a következő forduló!
Nagyon tetszett Máténak, lelkesen mesélt róla este, örült, hogy kapaszkodás nélkül is sikerült neki. Azonban esés nélkül nem úszta meg: esett többször, mindkét térde lila volt, a fejét is beverte, és a korcsolya mindkét bokáját feltörte. De sebaj, legközelebb is szeretne menni.
Amikor azonban leszállt a buszról, nem nézett valami jól ki, és a könnye is kijött, mert neki fáj a hasa. Hányás is lett a dolog vége, de nem tudtam eldönteni, hogy a busz vagy az esetleges esés miatt-e.
Szerencsére nem lett semmi más baj, pihent egy kicsit, jobban lett, úgyhogy csak a busz viselte meg egy kicsit. Hátrébb ült, nem is evett, biztos összerázta a kis gyomrát. Decemberben, karácsony előtt jöhet a következő forduló!
Az első ottalvós hét
Na nem most hanem vagy már 3 hete volt, az őszi szünet után.
Az első héten délben hazahoztam Pepcsit, mert eléggé sírdogált délelőttönként, de a szünet végével, biztossá vált az oviban alvása. Első nap ebéd után végigsírta a mesét, úgyhogy a többiek biztosan nem örültek. Másnap már csak mese után sírt kicsit, utána pedig már nem volt gond.
Samci, a kis besúgóm mindig elmondta, hogy aznap épp sírt-e Pepi, vagy hogy hogyan viselkedett. Nem volt gond, csak akkor sírt szegénykém, amikor Samu kiment a csoportból néptáncolni. Peti otthon is azt hajtogatta, hogy ő már nagy fiú, ő is tud táncolni. Pedig a valóságban ő még nagyon is kicsi a tánchoz ...
A következő héten viszont már Sami áldozta volna fel magát, mondván, hogy ha a Pepcsi sír, akkor ő inkább nem megy néptáncra. pedig imádja ... sikerült azonban meggyőznöm, hogy nyugodtan menjen, nem fog sírni, és ezt Pepi is ígérte Samcinak. Pityergett kicsit ugyan, de hamar megnyugodott.
Eddig jól ment az ovi, most viszont bárányhimlős lett a drága, remélem, a legalább egy hét kényszerpihenő nem fog nagyon bekavarni ...
Az első héten délben hazahoztam Pepcsit, mert eléggé sírdogált délelőttönként, de a szünet végével, biztossá vált az oviban alvása. Első nap ebéd után végigsírta a mesét, úgyhogy a többiek biztosan nem örültek. Másnap már csak mese után sírt kicsit, utána pedig már nem volt gond.
Samci, a kis besúgóm mindig elmondta, hogy aznap épp sírt-e Pepi, vagy hogy hogyan viselkedett. Nem volt gond, csak akkor sírt szegénykém, amikor Samu kiment a csoportból néptáncolni. Peti otthon is azt hajtogatta, hogy ő már nagy fiú, ő is tud táncolni. Pedig a valóságban ő még nagyon is kicsi a tánchoz ...
A következő héten viszont már Sami áldozta volna fel magát, mondván, hogy ha a Pepcsi sír, akkor ő inkább nem megy néptáncra. pedig imádja ... sikerült azonban meggyőznöm, hogy nyugodtan menjen, nem fog sírni, és ezt Pepi is ígérte Samcinak. Pityergett kicsit ugyan, de hamar megnyugodott.
Eddig jól ment az ovi, most viszont bárányhimlős lett a drága, remélem, a legalább egy hét kényszerpihenő nem fog nagyon bekavarni ...
2013. november 22., péntek
Mi lesz itt karácsonyig?
Már most látom, hogy karácsonyig csak úgy repülni fog az idő ... én meg lehet besokallok, és ami biztos: rettentően jó és szükséges lesz az a két hét pihenő.
Ha belenézek a naptáromba, azt látom, hogy minden hétvége foglalt, és akkor ne is beszéljünk a mindennapi felkészülésről és még ami azok mellé íródott ... na meg ami még ne, de fog, vagy ami még közbejön.
Igaz, ne is panaszkodjak, mert wellnessel kezdődik az egész. Amit nagyon várok, mert mióta Máté megszületett, nem voltunk kikapcsolódni kettesben (ha leszámítom azt az egy-két helyi bált :)). De nagyon kellene. Megszerveztem, várjuk ...és ma már indulunk is. vagy indulnánk, mert tegnap este pöttyöket vettem észre Petin. Neten utánanéztem, én bárányhimlős pöttyöknek gondolom, amit majd ma megerősít vagy cáfol az orvos. Dilemma van most: menjünk vagy maradjunk? Nem lázas, nem levert, semmi gond vele, megbirkóznának vele a mamák is, meg is bízok bennük, de ... nem akarom azt hallani, milyen anya az, aki betegen otthon hagyja a gyerekét egy pihenés miatt. Bár csak két napról van szó, és az is igaz, hogy én sem tudok ezzel többet tenni, mint ők: ha belázasodik, csillapítjuk, és esetleg mentolos hintőporral behintjük ... na meg, ha nagyon bepöttyösödik, és gond van, bármikor haza tudunk jönni, hisz nem a világ végére megyünk.
Szóval ez még függő, de délutánig valamilyen döntés születni fog.
Jövő hét végén interaktív-táblás továbbképzés lesz, péntek du 13-17-ig, és szombaton 9-18-ig.
Utána szombat munkanap, aztán megint jön a két napos továbbképzés, és el is jutunk advent 4. vasárnapjához, ami körül egy nagytakarítás szintén ráférne a házra. És már itt is lesz a karácsony.
Ha pedig a hétköznapokat nézem: a másnapra készülés mellett befigyel egy színházlátogatás, egy Nagykarácsonyba látogatás a kis elsőseimmel, iskolai Mikulás, iskolai karácsony ajándékozással, két délután az ovis adventi vásárra készülve, és grátiszként a téli szünetig elintézendő egy pályázatos kézműves foglalkozás. Ami nem egy alkalom, hanem 5*2 óra szakkörös jelleggel, és 3*3 óra témanapos megoldással.
Nagyon szeretek kézműveskedni, nem ezzel van a gond, az 5 alkalmasról tudtam is, de a 3*3 óra sokként ért. Ami meg plusz munka, hogy a gyerekek délutáni leterheltsége miatt nem tudtam nagyokból összeszedni kellő számút, így maradtak az én gyerekeim. Amit viszont könnyedén megcsinál a nagy, azt a kicsiknek elő kell készíteni: apróbb nyírások (mert nagyon nem megy a kicsi), stb.
De sebaj, megoldjuk, és karácsonyra egy csomó díszünk, dekorációnk lesz :)
Már ki is ötlöttem, miket szeretnénk ebben az időben csinálni, csak be kell szerezni a hozzávalókat. Az eredményről pedig majd beszámolok .... ha ki nem purcanok karácsonyig.
Ha belenézek a naptáromba, azt látom, hogy minden hétvége foglalt, és akkor ne is beszéljünk a mindennapi felkészülésről és még ami azok mellé íródott ... na meg ami még ne, de fog, vagy ami még közbejön.
Igaz, ne is panaszkodjak, mert wellnessel kezdődik az egész. Amit nagyon várok, mert mióta Máté megszületett, nem voltunk kikapcsolódni kettesben (ha leszámítom azt az egy-két helyi bált :)). De nagyon kellene. Megszerveztem, várjuk ...és ma már indulunk is. vagy indulnánk, mert tegnap este pöttyöket vettem észre Petin. Neten utánanéztem, én bárányhimlős pöttyöknek gondolom, amit majd ma megerősít vagy cáfol az orvos. Dilemma van most: menjünk vagy maradjunk? Nem lázas, nem levert, semmi gond vele, megbirkóznának vele a mamák is, meg is bízok bennük, de ... nem akarom azt hallani, milyen anya az, aki betegen otthon hagyja a gyerekét egy pihenés miatt. Bár csak két napról van szó, és az is igaz, hogy én sem tudok ezzel többet tenni, mint ők: ha belázasodik, csillapítjuk, és esetleg mentolos hintőporral behintjük ... na meg, ha nagyon bepöttyösödik, és gond van, bármikor haza tudunk jönni, hisz nem a világ végére megyünk.
Szóval ez még függő, de délutánig valamilyen döntés születni fog.
Jövő hét végén interaktív-táblás továbbképzés lesz, péntek du 13-17-ig, és szombaton 9-18-ig.
Utána szombat munkanap, aztán megint jön a két napos továbbképzés, és el is jutunk advent 4. vasárnapjához, ami körül egy nagytakarítás szintén ráférne a házra. És már itt is lesz a karácsony.
Ha pedig a hétköznapokat nézem: a másnapra készülés mellett befigyel egy színházlátogatás, egy Nagykarácsonyba látogatás a kis elsőseimmel, iskolai Mikulás, iskolai karácsony ajándékozással, két délután az ovis adventi vásárra készülve, és grátiszként a téli szünetig elintézendő egy pályázatos kézműves foglalkozás. Ami nem egy alkalom, hanem 5*2 óra szakkörös jelleggel, és 3*3 óra témanapos megoldással.
Nagyon szeretek kézműveskedni, nem ezzel van a gond, az 5 alkalmasról tudtam is, de a 3*3 óra sokként ért. Ami meg plusz munka, hogy a gyerekek délutáni leterheltsége miatt nem tudtam nagyokból összeszedni kellő számút, így maradtak az én gyerekeim. Amit viszont könnyedén megcsinál a nagy, azt a kicsiknek elő kell készíteni: apróbb nyírások (mert nagyon nem megy a kicsi), stb.
De sebaj, megoldjuk, és karácsonyra egy csomó díszünk, dekorációnk lesz :)
Már ki is ötlöttem, miket szeretnénk ebben az időben csinálni, csak be kell szerezni a hozzávalókat. Az eredményről pedig majd beszámolok .... ha ki nem purcanok karácsonyig.
2013. november 3., vasárnap
Halottak napja
Ami nem is Halottak napján, hanem Mindenszentekkor volt, de a lényegen nem változtat: emlékeztünk azon szeretteinkre, akik már nincsenek köztünk.
Délelőtt anyunál voltam a gyerekekkel, akik teljesen meg voltak bolondulva, így már akkor megígértem nekik, hogy nem viszem ki őket. Apjuk sem jól kezeli ezen helyzeteket, semmi értelmét sem láttam, hogy feszítsük a húrt.
Hazamentünk, elaludtak a kicsik, Mátéval pedig mindannyian nekiálltunk öltözni. Anyós átjött vigyázni a kicsik álmát, mi pedig kimentünk a temetőbe. Máté nagy lelkesen várja minden évben ezt a napot, mert már kicsi korától kezdve érdekelte a gyertyagyújtás. Örömmel gyújtotta mindenhol a gyertyákat, mécseseket. Neki nem annyira az emlékezésről szól ez a nap, mert sajnos nem emlékszik senkire, aki kint fekszik. Emlékezhetne, de nem ... apu akkor halt meg, amikor Máté 9 hónapos volt. Nagyon szerette (mint minden gyereket), és nagyon-nagyon bánom, hogy nincs is róluk közös kép (csak amin apu a Télapó) de valahol egy rövid videót találtam azért. Lehetett volna több emlék is. A dédi (Bözsi dédi) pedig Máté 11 hónapos korában halt meg, hirtelen. Vele van pár kép, meg is néztük, de nem emlékszik. Hogy is emlékezne, amikor én is alig emlékszem a papáimra, holott elsős és 2.-as voltam, amikor meghaltak.
Az ő sírjuknál voltunk még, na meg az apósénál, de róla képet sem nagyon láttunk, nem ismertem én sem, mert fiatalon halt meg, Zsolti 2.-as korában.
Mire hazaértünk, a kicsik felkeltek, de egyáltalán nem készültek, vagy siránkoztak volna, hogy lemaradtak, én pedig nem bántam meg, hogy nem vittem ki őket. Kimegyünk majd nyugiban, amikor nem kell azon aggódni, hogy végigüvöltik a temetőt, hisztizve azon, hogy ki gyújtja a gyertyát. Viszünk virágot, és elég lesz az az emlékezés is nekik.
Délelőtt anyunál voltam a gyerekekkel, akik teljesen meg voltak bolondulva, így már akkor megígértem nekik, hogy nem viszem ki őket. Apjuk sem jól kezeli ezen helyzeteket, semmi értelmét sem láttam, hogy feszítsük a húrt.
Hazamentünk, elaludtak a kicsik, Mátéval pedig mindannyian nekiálltunk öltözni. Anyós átjött vigyázni a kicsik álmát, mi pedig kimentünk a temetőbe. Máté nagy lelkesen várja minden évben ezt a napot, mert már kicsi korától kezdve érdekelte a gyertyagyújtás. Örömmel gyújtotta mindenhol a gyertyákat, mécseseket. Neki nem annyira az emlékezésről szól ez a nap, mert sajnos nem emlékszik senkire, aki kint fekszik. Emlékezhetne, de nem ... apu akkor halt meg, amikor Máté 9 hónapos volt. Nagyon szerette (mint minden gyereket), és nagyon-nagyon bánom, hogy nincs is róluk közös kép (csak amin apu a Télapó) de valahol egy rövid videót találtam azért. Lehetett volna több emlék is. A dédi (Bözsi dédi) pedig Máté 11 hónapos korában halt meg, hirtelen. Vele van pár kép, meg is néztük, de nem emlékszik. Hogy is emlékezne, amikor én is alig emlékszem a papáimra, holott elsős és 2.-as voltam, amikor meghaltak.
Az ő sírjuknál voltunk még, na meg az apósénál, de róla képet sem nagyon láttunk, nem ismertem én sem, mert fiatalon halt meg, Zsolti 2.-as korában.
Mire hazaértünk, a kicsik felkeltek, de egyáltalán nem készültek, vagy siránkoztak volna, hogy lemaradtak, én pedig nem bántam meg, hogy nem vittem ki őket. Kimegyünk majd nyugiban, amikor nem kell azon aggódni, hogy végigüvöltik a temetőt, hisztizve azon, hogy ki gyújtja a gyertyát. Viszünk virágot, és elég lesz az az emlékezés is nekik.
Pepcsi ovis lett
Bár a 3 éves kortól még viszonylag messze van, viszont a 2,5 éves kort okt. 10.-én betöltötte, úgyhogy előzetes megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy az őszi szünet lesz az az időpont, amikor Pepcsi ténylegesen megkezdi az ovit.
Az őszi szünetre azért esett a választásom, hogy bármilyen gond esetén tudjak érte menni, ha kell. Jó döntés volt, mert nem ment minden a tervek szerint.
Anno Máté egy hónapig sírdogált reggelente búcsúzáskor, Sami egy percet sem sírt. Pepcsi az övét is bepótolja, úgy néz ki ...
Egyik gyereknél sem volt beszoktató időszak, szóval nem volt, hogy egy órát, majd kettőt, aztán délig van az oviban, sőt az elején meg még én is vagyok vele. Azt gondolom, hogy jobb, ha belevetem a mély vízbe, mert ha megszok valamit, azon megint változtatni kell, ami megint sírással jár. Sami is csak augusztus óta alszik az oviban, előtte Máté miatt hazavittem őt is, és otthon aludt. Petit már az első naptól kezdve az oviban szerettem volna "altatni". Na de beláttam, hogy az aztán tényleg nagyon nagy hirtelen váltás, úgyhogy engedtem.
Eddig Peti a mamával volt (nagyon jól megvolt), és szabad volt ... ez azt jelenti, hogy szabadon lehetett kint az udvaron, tett-vett, elmentek a boltba, aztán a mamához, és ha kedve tartotta, 5 perc múlva vissza. Most otthon is elég nagy váltás lett volna neki, hogy az őszi idő beköszöntével kevesebbet lehet kint, és beszorul a négy fal közé a nap nagy részében, de neki ehhez a sokkhoz (mert imád kint lenni) jött, hogy mindez az oviban történik.
Első nap sírt ... elég sokat, és hiába volt ott Sami, aki nagyon türelmesen magyarázott neki, mégsem lehetett nagyon megnyugtatni. Nem engedte magát felvenni, vigasztalni, pedig alapban egy nagyon bújós kisgyerek ... bár a dédi szerint csak velem.
Boltba mentem, utána visszanéztem, akkor épp nem sírt, majd rákezdett, csak kérdezgette, hogy "Mikor jön az anyukám?, Mikor végez a dógával?". A tízórait és az ebédet viszont megette (mert jó evő), és a tornateremben és az udvaron sem sírt. Ebéd után viszont elhoztam haza. Délután kérdeztem, hogy milyen volt az oviban. Már az első naptól kezdve mindig azt mondta, hogy jó, és hogy ő nem sírt az oviban, csak bent. Nem tudom, miből gondolja, hogy az óvoda az csak az udvar????
Kedden is hasonló volt a helyzet, igaz, már kevesebbet sírt, viszont baleset történt a nagydologgal kapcsolatban. Szerintem még nem szokta meg a helyet, nem is tudta, hogy mi a szokás, hogy kihez és hogyan forduljon, így nem ért ki a mosdóig ... amit meg is értek, ha belegondolok a helyzetébe: teljesen új környezet, azt sem tudom, merre kell menni, nem biztos, hogy az óvó nénit, vagy a dadát is rögtön észreveszi, amikor érzi az ingert (mert lehet, hogy épp a gyerekek körében ül, Pepi meg a szőnyegen autózik). És ugyan Sami nagyon segítőkész volt, mert ő szólt az óvó néninek, de mégis ...
Mondtam neki, hogyha kakilni kell, csak kiabáljon egy nagyot, és szaladjon a wc-re. A kis wc-vel sem volt először kibékülve, mert nekünk otthon nagy van. Szóval azért ez így sok szegénynek egyszerre.
De megszokható :)
Szerdán már csak keveset, csütörtökön pedig egyáltalán nem sírt (leszámítva a reggeli otthonit, ami az ovis búcsúzásig tartott, de a csoportszobába nem sírva és lelkesen ment be. Megbeszéltük, hogy ebéd után megyek érte, mert ezt nagyon sokszor kérdezgeti, hiába mondtam, hogy soha nem hagyom az oviban, és a Samu is mindig vele van.
(Aki egyébként első nap vele sírt, mert annyira együtt érzett vele. Kedden büszkén mondta, hogy már nem sírt, de nagyon sajnálta. - Igaz, hogy egy rosszcsont hétördögfióka, de nagyon együttérző, segítőkész kisgyerek)
A fekete leves azonban holnap jön: korán is kell mennünk (keddtől apja viszi fél 9-re, de holnap 1/2 8-ra az iskolában kell lennem), és ott is kell aludnia. Kíváncsian várom hogy alakul ... mindenesetre egy alvósállatot ma este készentlétbe helyezek :)
Az őszi szünetre azért esett a választásom, hogy bármilyen gond esetén tudjak érte menni, ha kell. Jó döntés volt, mert nem ment minden a tervek szerint.
Anno Máté egy hónapig sírdogált reggelente búcsúzáskor, Sami egy percet sem sírt. Pepcsi az övét is bepótolja, úgy néz ki ...
Egyik gyereknél sem volt beszoktató időszak, szóval nem volt, hogy egy órát, majd kettőt, aztán délig van az oviban, sőt az elején meg még én is vagyok vele. Azt gondolom, hogy jobb, ha belevetem a mély vízbe, mert ha megszok valamit, azon megint változtatni kell, ami megint sírással jár. Sami is csak augusztus óta alszik az oviban, előtte Máté miatt hazavittem őt is, és otthon aludt. Petit már az első naptól kezdve az oviban szerettem volna "altatni". Na de beláttam, hogy az aztán tényleg nagyon nagy hirtelen váltás, úgyhogy engedtem.
Eddig Peti a mamával volt (nagyon jól megvolt), és szabad volt ... ez azt jelenti, hogy szabadon lehetett kint az udvaron, tett-vett, elmentek a boltba, aztán a mamához, és ha kedve tartotta, 5 perc múlva vissza. Most otthon is elég nagy váltás lett volna neki, hogy az őszi idő beköszöntével kevesebbet lehet kint, és beszorul a négy fal közé a nap nagy részében, de neki ehhez a sokkhoz (mert imád kint lenni) jött, hogy mindez az oviban történik.
Első nap sírt ... elég sokat, és hiába volt ott Sami, aki nagyon türelmesen magyarázott neki, mégsem lehetett nagyon megnyugtatni. Nem engedte magát felvenni, vigasztalni, pedig alapban egy nagyon bújós kisgyerek ... bár a dédi szerint csak velem.
Boltba mentem, utána visszanéztem, akkor épp nem sírt, majd rákezdett, csak kérdezgette, hogy "Mikor jön az anyukám?, Mikor végez a dógával?". A tízórait és az ebédet viszont megette (mert jó evő), és a tornateremben és az udvaron sem sírt. Ebéd után viszont elhoztam haza. Délután kérdeztem, hogy milyen volt az oviban. Már az első naptól kezdve mindig azt mondta, hogy jó, és hogy ő nem sírt az oviban, csak bent. Nem tudom, miből gondolja, hogy az óvoda az csak az udvar????
Kedden is hasonló volt a helyzet, igaz, már kevesebbet sírt, viszont baleset történt a nagydologgal kapcsolatban. Szerintem még nem szokta meg a helyet, nem is tudta, hogy mi a szokás, hogy kihez és hogyan forduljon, így nem ért ki a mosdóig ... amit meg is értek, ha belegondolok a helyzetébe: teljesen új környezet, azt sem tudom, merre kell menni, nem biztos, hogy az óvó nénit, vagy a dadát is rögtön észreveszi, amikor érzi az ingert (mert lehet, hogy épp a gyerekek körében ül, Pepi meg a szőnyegen autózik). És ugyan Sami nagyon segítőkész volt, mert ő szólt az óvó néninek, de mégis ...
Mondtam neki, hogyha kakilni kell, csak kiabáljon egy nagyot, és szaladjon a wc-re. A kis wc-vel sem volt először kibékülve, mert nekünk otthon nagy van. Szóval azért ez így sok szegénynek egyszerre.
De megszokható :)
Szerdán már csak keveset, csütörtökön pedig egyáltalán nem sírt (leszámítva a reggeli otthonit, ami az ovis búcsúzásig tartott, de a csoportszobába nem sírva és lelkesen ment be. Megbeszéltük, hogy ebéd után megyek érte, mert ezt nagyon sokszor kérdezgeti, hiába mondtam, hogy soha nem hagyom az oviban, és a Samu is mindig vele van.
(Aki egyébként első nap vele sírt, mert annyira együtt érzett vele. Kedden büszkén mondta, hogy már nem sírt, de nagyon sajnálta. - Igaz, hogy egy rosszcsont hétördögfióka, de nagyon együttérző, segítőkész kisgyerek)
A fekete leves azonban holnap jön: korán is kell mennünk (keddtől apja viszi fél 9-re, de holnap 1/2 8-ra az iskolában kell lennem), és ott is kell aludnia. Kíváncsian várom hogy alakul ... mindenesetre egy alvósállatot ma este készentlétbe helyezek :)
Elsősök avatása
Nem most volt, hanem még szeptember végén, de ez nem maradhat ki.
Évek óta, minden szeptemberben az iskolánkban megrendezésre kerül az elsősök köszöntése, avatása. Ekkor az 5. osztályosok rövid vetélkedőt szerveznek az elsősöknek, a kicsik pedig teljesítik a feladatokat, ami által az iskola teljes jogú tagjai lesznek.
Tavalyi gyerekeim szervezték az idei gyerekeimnek, és ők már tavaly nagyon várták ezt a pillanatot.
Barbi néni segítségével összeállították a feladatokat, amiket csoportokba szerveződve kellett végrehajtani. Semmi esetre sem szerettem volna, ha gyerek választ maga mellé gyereket, így előre csoportokba rendeztem őket: legyen köztük ügyesebb és kevésbé ügyes is. 3 csoport lett 5-5-4-es csapatlétszámmal. Egy kisgyerek hiányzott, egy pedig focizni ment.
Nagy lelkesedéssel várták a gyerekek, és kissé megilletődve jöttek ki velem az aulába, hisz azért mégiscsak a nagy ötödikesek rendezték nekik, és az összes alsós osztály őket figyelte, nekik szurkolt vagy épp rajtuk nevetett.
Több feladat várta a csapatokat (nem sorrendben, és lehet, marad is ki):
1. Meseszereplőket kellett felismerni meghatározás alapján. Máté nagyon ügyesen és bátran jelentkezett, majd mondta a megfejtéseket ... nem is kellett volna jelentkezni, de valami miatt mind ezt tette (bezzeg órán azért jár a szájuk). Nem volt hát hiábavaló a sokféle esti mese, amit az évek folyamán hallott, és bizony ő volt a legügyesebb, aki a legtöbbet tudta. Na meg a legbátrabb is ő volt, ami nem tudom, köszönhető-e annak, hogy többször volt az iskolában, ill. hogy én is ott voltam. Biztosabbnak érezheti a helyet, mint a többi gyer4ek (mert ugye ez az esemény még eléggé év elején volt).
2. Puzzle kirakása volt. ez is nagyon tetszett nekik.
3. Papírból kivágott almákat dugtak el a nagyok az aula területén, amit a kicsiknek meg kellett keresniük. Ebben nagy szerepe volt a szerencsének is, na meg a figyelmességnek. Nem tudom, melyik játszott nagyobb szerepet, de ebben a feladatban is Mátéék szerezték a legtöbb pontot: köszönhetően annak, hogy Máté először találta meg azt a rejtekhelyet, ahova sok-sok alma került: az ablakpárkányon, a függönyök mögött.
Én meg nagy lelkesen fényképeztem végig, és dokumentáltam az eseményeket, úgyhogy nem is láttam, ki mennyit szerzett, csak összeszámoláskor.
4. Mozgásosabb feladat is volt: pókjárásban, zsámolyba dobásban, miegyebekben mérték össze tudásukat a gyerekek. A jó hangulat nem hiányzott itt sem.
A jutalmazás pedig teljesen egyforma volt: minden kisgyerek kapott egy érmet, mely bizonyítja, hogy ők bizony már az Andocsi Szent Ferenc Ált. Isk. teljes jogú tanulói, hisz a próbákat kiállták, és egy eregethető sárkánnyal is gazdagabb lett mindenki.
Amit Máté ki is próbált azóta egy szelesebb napon.
Képek itt nézhetők.
Évek óta, minden szeptemberben az iskolánkban megrendezésre kerül az elsősök köszöntése, avatása. Ekkor az 5. osztályosok rövid vetélkedőt szerveznek az elsősöknek, a kicsik pedig teljesítik a feladatokat, ami által az iskola teljes jogú tagjai lesznek.
Tavalyi gyerekeim szervezték az idei gyerekeimnek, és ők már tavaly nagyon várták ezt a pillanatot.
Barbi néni segítségével összeállították a feladatokat, amiket csoportokba szerveződve kellett végrehajtani. Semmi esetre sem szerettem volna, ha gyerek választ maga mellé gyereket, így előre csoportokba rendeztem őket: legyen köztük ügyesebb és kevésbé ügyes is. 3 csoport lett 5-5-4-es csapatlétszámmal. Egy kisgyerek hiányzott, egy pedig focizni ment.
Nagy lelkesedéssel várták a gyerekek, és kissé megilletődve jöttek ki velem az aulába, hisz azért mégiscsak a nagy ötödikesek rendezték nekik, és az összes alsós osztály őket figyelte, nekik szurkolt vagy épp rajtuk nevetett.
Több feladat várta a csapatokat (nem sorrendben, és lehet, marad is ki):
1. Meseszereplőket kellett felismerni meghatározás alapján. Máté nagyon ügyesen és bátran jelentkezett, majd mondta a megfejtéseket ... nem is kellett volna jelentkezni, de valami miatt mind ezt tette (bezzeg órán azért jár a szájuk). Nem volt hát hiábavaló a sokféle esti mese, amit az évek folyamán hallott, és bizony ő volt a legügyesebb, aki a legtöbbet tudta. Na meg a legbátrabb is ő volt, ami nem tudom, köszönhető-e annak, hogy többször volt az iskolában, ill. hogy én is ott voltam. Biztosabbnak érezheti a helyet, mint a többi gyer4ek (mert ugye ez az esemény még eléggé év elején volt).
2. Puzzle kirakása volt. ez is nagyon tetszett nekik.
3. Papírból kivágott almákat dugtak el a nagyok az aula területén, amit a kicsiknek meg kellett keresniük. Ebben nagy szerepe volt a szerencsének is, na meg a figyelmességnek. Nem tudom, melyik játszott nagyobb szerepet, de ebben a feladatban is Mátéék szerezték a legtöbb pontot: köszönhetően annak, hogy Máté először találta meg azt a rejtekhelyet, ahova sok-sok alma került: az ablakpárkányon, a függönyök mögött.
Én meg nagy lelkesen fényképeztem végig, és dokumentáltam az eseményeket, úgyhogy nem is láttam, ki mennyit szerzett, csak összeszámoláskor.
4. Mozgásosabb feladat is volt: pókjárásban, zsámolyba dobásban, miegyebekben mérték össze tudásukat a gyerekek. A jó hangulat nem hiányzott itt sem.
A jutalmazás pedig teljesen egyforma volt: minden kisgyerek kapott egy érmet, mely bizonyítja, hogy ők bizony már az Andocsi Szent Ferenc Ált. Isk. teljes jogú tanulói, hisz a próbákat kiállták, és egy eregethető sárkánnyal is gazdagabb lett mindenki.
Amit Máté ki is próbált azóta egy szelesebb napon.
Képek itt nézhetők.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)