2010. december 9., csütörtök

Kérdések, kételyek

Jópár kérdés felmerült, amikor pár hete kiderült, hogy a választott dokim, akinél Máté és Samu is születtek, kapott egy kihagyhatatlan állásajánlatot, és kimegy pár hónapra Angliába. Persze tökéletesen megértem a döntését, hiszen jóval többet keres, mint itthon, de azért egy kicsit meg is ijesztett, mi lesz most? Eddig minden olyan egyértelmű volt, bíztam benne, biztonságot adott, hisz 2 terhességemet már végigkísérte, mindent tudott rólam.
Sokáig gondolkoztam, hogyan tovább, mi lesz most?
Nem csak a doki miatt, a kórházzal is lehetnének nehézségek, épp most volt megint szigorítás, és mi körzetileg nem Kaposvárhoz tartozunk. Viszont ha már a doki nem is lesz (augusztusig marad kint), az Emire akkor is számítanék, és nem is akarnék Siófokra menni szülni. Hisz Kaposvárt már ismerem.
Aztán Emi megnyugtatott, utánaérdeklődött a dolgoknak: Vizsgálatokra járhatok Kaposvárra, és szülni is mehetek, sőt, befogadói nyilatkozat sem kell (a doki is mondta, hogy azt kell írni), ha úgy megyek oda, hogy épp a városban jártam ... na de ez még odébb van.
Végső döntés: terheléses cukorra és egy vizsgálatra elmegyek Siófokra, aztán 30 hetes uh-ra és újabb vizsgálatra Kaposvárra, aztán a 36. héttől Kaposvárra, és szülni nem fogadok dokit (addig sem), elég lesz a szülésznő. Samu születéséből indulok ki: remélem, hogy minden ugyanolyan gyorsan és problémamentesen zajlik majd. Ügyeletes doki úgyis van, és Sami születése előtt is csak negyed órával ért be az András, olyan gyorsak voltunk :)
Tehát a kedélyek lecsillapodtak, bár pár kérdés még nyitva maradt, azért pozitívan állok a dolgokhoz ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése