2010. december 9., csütörtök

Vérvétel

Tegnap, amikor az ortopédián voltunk, túl későn érkeztünk a vérvételhez, és szerintem egyébként sem vették volna le, mert Siófokon a kismamáktől csak csüt. és pénteken vesznek vért.
Tehát ma reggel buszra ültem (nem akartam kocsival menni, csak megbolygatnánk Samu alvásrendjét). A Zsoltinak volt nagy próba, mert eddigmindig én öltöztettem a fiúkat, ált. én vittem Mátét oviba, és így, hogy ne lettem volna reggel, még nem volt.
Megállapítottam, hogy a buszozást nem nekem találták ki: éjszaka talán 2* aludtam 1 órát folyamatosan, egyébként 10-15 percenként néztem az órát, mert ugyan be volt állítva a telefon, nem attól féltem, hogy nem ébredek fel, hanem nem akartam, hogy Samu felébredjen a telefon jelzésére.
Fél 6 után felkeltem, Zsolti odabújt Samu mellé, én meg felöltöztem és begyújtottam nekik, hogy meleg legyen, mire felébrednek :)
A buszon olvastam, de alig vártam, hogy odaérjünk, aztán a vérellátóban majdnem szemközt röhögtek, hogy csak a toxoplazma miatt kellett bemennem. Na mindegy, a múltkor elmaradt, és az előző már szeptemberi eredmény volt. Aztán mivel nem volt doki a vérellátóban a nőgyógyászaton kellett keresni egyet, hogy lepecsételjék az útiköltség-papírom.
Közben (hogy ne kelljen olyan sokat várni a buszmegállóban) meglátogattam Ancsát, aki szegény áprilisig kórházban kell, hogy feküdjön roa 2. babájával, de szerencsére hétvégente hazamehet. Csodálom a hozzáállását, én tuti barom zeira el lennék kenődve. Ő nincs.
Mire hazaértem, igazán cudar idő lett, még szerncse, hogy ez a baromi szeles, hideg idő nem előbb érkezett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése