Falunap '13

Minden évben július első szombatján van a a falunap.
Idén kissé nehezített körülmények között kellett ezt a napot átélnünk. Több okból is. Egyedül voltam kb. fél 4-ig a gyerekekkel (Zsolti dolgozott), a fiúk szerepeltek délelőtt és este, én délután, kocsink viszont még mindig nem jó, szerelőnél van. Aztán a 4.-es gyerekeimmel való fellépéshez szükséges cd-vel is akadtak gondok ....
De csak szépen sorban.

Ébredés után összekészítettem mindent, ami a naphoz szükséges volt, mert autó hiányában nem akartam a gyerekekkel a pálya és az otthon között vándorolni egész nap. A pálya a falu egyik végén, mi meg a másikon. Úgy döntöttem, inkább viszek mindent, és majd anyuéknál ebédelünk és ott is alszanak a kicsik. (anyuék nagyon közel laknak a pályához).
Jól megpakolva indultunk el: a reggeli szerepléshez a csinosabb ruha rajtuk volt, de vittem egy váltót otthoni játszósnak, homokozósnak, aztán egyet, amiben kint lehetnek délután a pályán, plusz egy pólót mindenkinek, ha nagyon kiizzadnának, és az esti fellépésükhöz az ünneplős ruhát. A Pepcsi babakocsiban ült, a nagyok pedig tolták a biciklijüket, mert nélkülük nem lehet falunapi bicikliverseny :)
Félúton jutott eszembe, hogy a táncunkhoz szükséges cd-t nem pakoltam el. Vissza már nem fordulhattunk, mert fél 10-kor kezdődött a falunap megnyitása és az újszülöttek köszöntése, ahol szerepeltek, verset mondtak a fiúk.
Ügyesek voltak, és az egészet végig is tudták állni ... ez volt az egyik legnagyobb öröm. Mert Máté eléggé ficeregni szokott szereplés közben, és Sami sem a nyugalom mintaképe. De meghallgatták a beszédet, az énekeket, úgyhogy örültem. A táblaátadást azonban már nem vártuk meg (amikor megkapják a névre szóló kis táblát, majd a fácskára kötözik), miután lejöttek  színpadról, elindultunk haza. Nagy örömükre jutalmat is kaptak a szereplésért: kis autót választhattak maguknak. Megvolt az öröm :)

Anyuéknál átöltöztek játszottak, én pedig mentem volna haza a cd-ért, de anyunak még dolga volt, mert ők a nyugdíjasokkal (anyu csak tiszteletbeli tag még) a szobor-koszorúzáskor is énekeltek.
11 óra is elmúlt, mire jött, én meg menni tudtam.
Biciklivel akartam letekerni hozzánk, de aztán anyu szomszédja levitt. Kerestem a cd-t, de nem találtam. Túl sokáig nem akartam várakoztatni, és gondoltam, ha itthon nincs, biztos a suliban hagytam. Kiszálltam visszafelé az egyik kollégánál, akinek van kulcs a sulihoz, és bementünk megnézni, hogy ott van-e. Nem volt. Tiszta ideg lettem, nagyon nem hiányzott, hogy én még a cd után szaladgáljak. Visszamentem anyuékhoz. Majd kiugrottam a pályára, hátha a falunap dj-jénél épp ott van a Rednex: Cotton Eye Joe száma. Végignézte a sok lemezét, de nem volt rajt egyiken sem. (csak egy táskányi lemezt hozott magával, mert itt nincs számkérés, így azt játszik, amit akar). na bumm ... Utána felhívtam Laci kollégámat, hátha megtalálta az eredeti cd-t, ami farsangkor maradt nála. Nem találta. Gondoltam akkor mégiscsak otthon lehet ... de épp alvásidő volt, úgyhogy gyorsan anyuéknál elaltattam Petit, Sami meg befeküdt utána mellé, és elaludt egyedül.
Én meg bringára pattantam és tekertem haza. Kerestem, de a lemez nem volt sehol. És akkor elkezdtem gondolkozni: az iskolában nincs, itthon nincs ... hol voltam még az iskolából hazafele menet. Vettem dinnyét, aztán bementem a kisboltba. Még jó, hogy a kisboltos pár házzal odébb lakik csak, átmentem hozzá, hátha talált egy cd-t. És igen! Gyorsan megkaptam és örültem. Megkönnyebbültem. Üres cd-m sem volt, hogy esetleg kiírtam volna gyorsan.
Visszaértem anyuékhoz, beszélgettem kicsit a mamával, aztán jött Máté kis barátja, aki már évek óta a mi gyerekünk falunapkor (szülei a néptáncoktatók, akiknek ilyenkor mindig sok a dolga  a fellépések miatt). Hamarosan felkeltek a kicsik is, így átöltöztek és elindultunk a pályára. Már előző este lefixáltam velük, hogy nem veszek semmi játékot, mert persze ilyenkor egy csomó árus kipakol.
Az ugrálóvárba szerettek volna menni, de túl forró volt, zokni viszont nem volt a lábukon. Elindultunk megkeresni a Robi bácsit, hogy a bicikliverseny felől érdeklődjünk. Épp az akadálypályát csinálta, úgyhogy lelkesen maradtak gyakorolni, segédkezni, én meg addig Pepcsivel megnéztük, hogy biztosan lejátssza-e a magnó a zenénket, és megnéztük a Marika mamát is, aki a nyugdíjasokkal lángost dagasztott, sütött.

A fiúk nagyon ügyesek voltak a versenyben, bár sok ellenfelük nem volt... lusták voltak a gyerekek kitolni a biciklit. Ezért Mátééval mentek páran (még jó, hogy a rosszabb bicajt vittük). Közben 3 óra lett, Vera mama jött vigyázni a gyerekekre, mert én még próbáltam a 4.-eseimmel a fél négyes fellépés előtt. A farsangkor előadott cowboy-táncot adtuk elő. Előtte nap a próbán csak 7 kisgyerek volt, de falunapra 12-en lettek. Lehettek volna 14-en is, de 2 jelen levő kis srác nem óhajtott fellépni :(
De a megjelent és lelkes gyerekek nagyon ügyesek voltak, annak ellenére, hogy volt egy kis baki, de ami tőlük telt, azt megtették, a hiba meg a kevés gyakorlásnak volt betudható. Nagyon köszönöm nekik, hogy nem hagytak cserben! A fellépésért pedig kis ajándékcsomagot is kaptak, amit nagy lelkesen el is fogyasztottak.

A fellépés után ettek lángost a gyerekeim, bicajoztak még, ugrálóváraztak, szaladgáltak, vagy épp az eső elől bújtak a sátor alá. Aztán Felülhettek egy körre a ringlisre. Máté és Kristóf a lógós ülésest, Sami és Pepcsi a kisebbet választotta. Amíg előtte a nagyobbak ugráltak, Pepcsi már letesztelte a motort, az apjával is oda ült be. Aztán elmentünk a mamához kicsit pihenni, átöltözni, majd visszamentünk a 7 órai fellépésre.

A kis ovisok nagy lelkesen várták, mikor léphetnek fel. Csinosan, párban. Viszont mivel több volt a kislány, mint a fiú, így lett lány-lány pár is, és ezen a kisebbek is vérszemet kaptak, és a kisebb lányok is inkább lányt választottak maguknak. És mivel ők kicsik, sírósak, félősek, örültek a szülők, hogy egyáltalán ki mertek állni. nem volt nagy ellenvetés, de azt hiszem, felesleges is lett volna. Máté sem szívesen táncol kislánnyal (nagy ez ellenszenve a lányok iránt), de zokszó nélkül párba áll és táncolt velük. Kiscsoportban azonban ez még nem így van. Szóval így esett, hogy Samu pár nélkül maradt, ezét a tervek szerint az óvó néni lett a párja. Ami még jól is jött volna, hisz az óvó néni vissza tudja tartani, ha eszetlenségre adná a fejét.
Amikor felmentek a színpadra, Samu olyan kicsi volt a többiek között ... de lelkes, igaz kissé, szeleburdi, kajla, de aranyos. Ez a botos táncnál volt. Aztán amikor párba kellett állni, mégsem az óvó néni lett a párja (pedig de jó lett volna), hanem egymásra talált a Lacikával, aki ugyanolyan kajla mint a Samu. Úgyhogy a páros táncot (amit rettentő mód élveztek) kissé eszetlenül adták elő. Még jó, hogy hátul álltak, mert elől leégett volna a bőr a képemről szégyenemben. De így elviselhető volt: elől a nagyok (Máté is) nagyon ügyesen táncoltak, hátul meg Samiék kajláskodták el a táncot. Amin egyébként a közönség jót mulatott, és megmosolyogták őket. És ha nem az én fiam lenne, hasonlóképpen reagáltam volna, de így annyira nem voltam boldog.
Persze aranyos volt, meg minden és az sem véletlen, hogy a kiscsoportosok közül nem sokan mentek néptáncra év közben. De Samu imádott, mindig nagyon várta a Timi nénit. És tudja ő ezt különbül is, mert az előző napi próbát lától nagyon dicsérték. Csak nagyon nem jó párt választott magának ...
Nagy torta volt az ovisok jutalma, amit lelkesen faltak (Máté kivételével, mert ő csak a csokis tortát eszi meg, de kaptak egy-egy sportszeletet is, így ő sem érezte kirekesztettnek magát, a tortáját meg nagy elánnal Pepcsi falta fel.

Ha lett volna autónk, az esténk is máshogy alakul, de autó híján nem vállaltam be a tűzijátékot a fiúkkal kint a pályán, de aranyosak voltak, megértették. Unokatesóm hazavitt minket az ovis fellépés után, fürödtek, Peti elaludt. A másik 3 meg addig nézett egy mesét, mert a tűzijátékot otthonról meg akarták nézni. Ha nem esett volna délután az eső, és nem lenne temérdek fa az udvarunkba, akkor ki tudtunk volna menni a kertbe, ahonnan az egészet teljesen jól láttuk volna, de így a sötétségben ezt nem vállaltuk be. A ház előtti kis dombra álltunk, de a szomszéd ház épp takarta szinte az egészet. Azét végigvárták, lelkesen örültek, ha látták hogy piros, fehér vagy épp kék. És az utolsó 3-4-et, ami magasabbra ment, tökéletesen láttuk, és nagyon lenyűgözte őket. Úgyhogy ígéret van rá, hogy jövőre megnézhetik. Az még kérdés, hogy a pályán, vagy itthonról (csak más helyről - pl a szomszédban hátul tökéletesen látták, mint az később kiderült).
Sztárvendég is volt a falunapon egyébként: Pacsirták énekeltek délután (nekem nem jött be, bár szeretem az operett slágereket, nótákat), este pedig Kacor Ferinek örülhettek a nézők. Róla csak jót hallottam. Én meg nem láttam, és azt sem tudom, ki ő.

Összességében ezen a napon a gyerekek nagyon jól érezték magukat, nekem meg jutott egy kis plusz izgalom. De azt már régóta tudom, hogy ami a gyereknek szórakozás, az a szülőnek plusz teher, még ha szórakozás is. De a gyerekeknek az egyik legfontosabb dolgunk, hogy élményeket adjunk. És az most is megtörtént. :)

Képek Az albumban levő sok főzős kép egy pályázat dokumentálása miatt készült :)
Videó, videó