Szombaton a Zsolti munkahelye családi napot rendezett. A gyerekek nagyon várták, amikor az apjuk elsorolta a programokat, nagyon lelkesek lettek. Ugrálóvárazni imádnak, Saminak ,mindig minden program bejön, Máté pedig az íjászatot várta nagyon.
Főzni is lehetett, legalább 5 fős csapatok nevezhettek, és nem a vándorfakanál volt a cél. A cég minden csapatnak biztosított tűzifát, hagymát, húst. Emiatt Zsolti már a hajnali busszal bement, mi pedig 3/4 9 után indultunk el. Eredetileg délután szoktunk menni, de milyen jól tettük, hogy most így döntöttünk! Persze amikor beértünk, akkor már a parkolóban alig volt hely (köszönhetően a sok főzőnek), és szórakozni vágyók is voltak, de a terület nagy volt, és alig kellett várni egy-egy játékra, programra.
Beléptető rendszer volt, a dolgozó nevét megadva kerestek meg minket a papíron, és karszalagot kaptunk, hogy később is vissza tudjunk térni. Ez pedig jó volt, mert aludni hazavittem a gyerekeket. Utána meg mentünk vissza.
Odaérkezés után a srácokat megcsodálták apa munkatársai (nemigen találkoztak még), majd elindultunk felfedező körútra. Mit találunk, hol találjuk címmel.
Tényleg nagyon sok minden volt, ami a kicsiket, nagyobbakat, felnőtteket szórakoztatta. Mindenki talált kedvére valót, és nem is tudtunk mindent kipróbálni azok közül sem, maik érdekelték őket. A legnagyobb tesztelő Sami volt, ő mindenre vevő, szereti az újdonságokat, lelkes. Máté a pár kiválasztotthoz ment vissza többször, nem is próbált ki annyi mindent, mint Samu, aztán este 7-kor, mikor indultunk és pakolni kezdtek a rendezvényszervezők is, akkor siránkozott, hogy ő még itt sem, meg ott sem volt. Pepcsi is klasszul elvolt, őt felváltva őriztük, a kisebbek, de főleg Máté szabadabbra volt engedve. Samira meg rá-ránéztünk, és a megbeszélt helyen várt, amíg vissza nem mentünk (ha épp a 3 gyerek közt szaladgáltam)
És akkor mi minden volt? Először azokat sorolom, amik kimaradtak a programjainkból: a legfájóbb ezek közül a hőlégballonozás volt (10-15 méter fel, aztán vissza), ami az időjárás, a szél miatt maradt el. Máté nagyon várta, és fel is mentem volna vele meg Samuval :(
A Lézerfegyverrel harcolás nem érdekelte őket, ki sem próbálták. Idő hiányában a csocsó is elmaradt, pedig 4 asztalon is lehetett játszani, szóval a lehetőség megvolt. Ha mit lehet tenni, ha más jobban érdekli őket?
Volt még asztrológus, grafológus, karikaturista (aki leginkább portrékat rajzolt - ezt jó lett volna beiktatni, de ugye 3 gyerek van. Választani hogyan, együtt meg nagyon sok, nem bírnak annyit kevés mozgással ülni). És volt egy egészségsátor is, ahol állapotfelmérés történt.
Felnőttek focizhattak, röpizhettek és nekik volt felállítva az élő csocsó is. Az utóbbira beneveztek egy meccsre Zsoltiék is, ezt kép is bizonyítja.
Most pedig, amiket kipróbáltak a fiúk:
Máté nagy kedvence a hőn áhított és várva várt íjászat volt, ahol többször megfordult a nap folyamán, és egyre ügyesebb is lett. A képek a legelső próbálkozásról készültek róla. Máté mászott még falat (nem volt benne a magassággal szembeni nagy küzdőszellem), ugrálóvárazott, óriás-Jengázott, végigment a kisebb kalandpályán (most annyira nem tetszett neki, vágyott vissza az íjászathoz), és társasjátékozott az elején.
Peti nagy kedvence a kicsiknek való ugrálóvár volt, ahol nem is nagyon ugrált, hanem folyamatosan mászott fel és csúszott le az ugrálóból induló csúszdán. Aztán szaladt vissza az bejárathoz. Ez volt a sláger. De játszott a felállított babakonyhában, tolta a vonatot és a babakocsit, és a kis asztalokhoz is leült játszani. Neki lett volna még egy helyszín, ahol szobahinta, hintaló, kiscsúszda volt, de délelőtt ez kimaradt, délután pedig amikor bevittem volna, nagyon sokan voltak. Azonban lett Verdás csillámtetkója a kis lábán :)
Ő volt a legmobilabb, vele jártuk és néztük meg a nagyobb tesókat, hogy épp mit csinálnak, hogy fényképezni is tudjunk (itt vannak a képek). Sami sem maradt teljesen egyedül többnyire, csak nagyon kis időre lett magára hagyva a sorban álláskor pl.
Samu szintén szerzett csillámtetkót, kettőt is, de még őt sem lehetett rábeszélni az arcfestésre. (Mátét még a csillámtetkóra sem)
Samcikám ugrált a nagyoknak és a kicsiknek való ugrálóvárban, játszott társassal, mászott a mászófalon (egy kis segítséggel, de a legtetejéig (benne megvolt az akarat, ami Mátéból hiányzott), ugrált többször a gumiköteles trambulinon és gokartozott az apjával (2 személyessel, benzinmotorossal).
(Máté a trambulin és a gokart hiányát nehezményezte a végén. De a sort kivárni lusta volt.)
Samcikám ment volt a kötélpályán is, de nem érte el a 120 centi minimumszintet. Még nyújtózkodva is hiányzott bő 10 centi. Láttam rajta, hogy szomorú, de végignéztük Máté körét, és azért közben hajtogatta, hogy ezt ő is meg tudná csinálni. Ami lehetséges is, a gondot az okozná, hogy nem tudna kapaszkodni, mert nem érné el a kötelet.
Készült rólunk családi emlékkép, és én is kaptam egy csillámtetkót. Tombolán sajnos nem nyertünk, pedig nagyon jó nyeremények voltak, többnyire elektromos háztartási gépek, kisebbek, nagyobbak, vásárlási utalványok, telefon, tablet, szódakészítő. Bárminek örültünk volna ... de a szerencsénk még várat magára.
Fél 8 előtt indultam haza a 3 gyerekkel, Zsolti még maradt pakolni, aztán az esti busszal érkezett.
Jól éreztük magunkat ezen a napon, mindenki élményekkel telve ment aludni.
Már most várják a következő alkalmat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése