Gyereknapon

Mindig is szerettek a gyerekek erre-arra menni, kirándulni, én pedig szívesen megyek velük, hisz az élmény az, ami maradandó.
Bár Zsolti épp délutános volt szombaton, és nem tudott velünk jönni, emiatt nem akartam kihagyni a közelben, Tabon megrendezésre kerülő városi gyereknapot. Keresztanyjukat csábítottam, végül ő nem ért oda, Zsombi az apjával jött, de jöttek, láttak és mentek. Az enyémeknek viszont nagyon tetszett.
Nem kell hatalmas rendezvényre gondolni, színpadon fellépők, arcfestés, csillámtetkó, lufihajtogató bohóc volt - az első kettőt meg sem próbáltam 3 gyerekkel kivárni. Samu lufit szeretett volna, de előttünk kb. 5-tel épp elfogyott a lufi... Nem örült neki, de hamar megvigasztalódott a jégkrémmel, amit a belépéskor osztogatott kuponért cserébe kaptak egy üdítővel együtt.
Előtte ettek is, úgyhogy szabad volt a pálya, hogy az ugrálóvárakba vessék magukat.
Többféle volt: -egy nagy, oldaltmászós, nagylecsúszós
                     - egy kisebb vár alakú, amiben csak ugrálni lehetett
                      -egy kicsiknek való ugráló, amin egy csúszda volt oldalra, de a csúszda részére nem tudtak a nagyon kicsik felmászni
                      - egy felfújható mászófal.
A nagy csúszdáson 10 perces váltásban mehettek be a gyerekek, de ez így pont jó volt szerintem, mert nem volt se túl rövid, se túl hosszú. Épp kellően fáradtak el, és a többiekre is tudtak még figyelni.
Itt Sami és Máté is jó érezte magát.
Mondjuk Samu hol nem, hisz ő mindegyiken kipróbálta magát, és a kicsiknek való csúszda is legalább annyira tetszett neki.
Az pedig nem csak Saminak, aki lelkesen szaladgált, mászott, csúszott, hanem Pepcsinek is. Bár ő először nem mert bemászni, de kacérkodott a gondolattal, hisz tetszett neki, hogy mozog, hullámzik a feneke alatt :)
Végül harmadszori próbálkozását siker koronázta, és lelkesen szaladgált, ugrált a hálóba kapaszkodva.
Jó volt, hogy közel voltak egymáshoz ezek az ugrálók, mert így szabadon mertem engedni őket (kivéve Pepit), de mindenhonnan rájuk láttam.
Máténak nagyon tetszett a mászófal is, bár először ő is csak ismerkedett vele, aztán vette a bátorságát és megpróbálta. Elég messze voltak egymástól a kapaszkodók, nem is sikerült neki teljesen felmászni, de így is nagy élmény volt neki, és én is örültem, hisz tavaly az Elevenparkban az Istenért ki nem próbálta volna a mászófalat.
Saminak nem kellett bátorságot gyűjteni ahhoz, hogy megpróbálja ... neki tényleg messze voltak a kapaszkodók, de ő egy kismajom, hajlékonyabb, jobb mozgású, mint a Máté, na meg persze egy kis húzással segített neki a biztosító fiú, úgyhogy felért addig, mint a Máté, így az élmény neki is megvolt :) A boldogság pedig mindegyik arcára volt írva.
Máté később újra megpróbálta, és magasabbra jutott, mint először. Ment volna többet is, de sokan voltak, így azoknak is adtunk lehetőséget, akik később jöttek.
3/4 6 körül indultunk haza, mert elkezdett csöpögni az eső. Csodálom, hogy addig kihúzta, nagyon gyülekeztek ugyanis a felhők. De elég is volt, kiszórakozták magukat, jó volt, gond sem volt velük.

Miután hazaértünk, fél 7-kor a két nagyobb még elment a Bundásékkal vásárolni, úgyhogy 9-kor, mire hazaértek, csak a pizsamába bújtak bele és már dőltek is be az ágyba.
Samu többször volt már velük vásárolni, most is csak ő ment volna, de Máté megjegyezte, hogy ő még soha nem volt, és azt ígérték neki, hogy legközelebb ő mehet. Persze ez már nem most volt, hanem tavaly nyáron, de mély nyomot hagyott benne, úgyhogy ment mind a kettő nagy lelkesen.
Az altatással ezek után nem volt gond.

Képek is vannak itt.