2013. május 28., kedd

Ortopédián voltunk

Pepcsi 2 éves státuszán a gyerekorvos azt mondta, hogy nem ártana elvinni a gyerkőcöt ortopédiára. Mivel korábban mindhárommal voltunk már, és az egy év bővel eltelt, így kértem 3 időpontot.
Eddig Siófokra jártunk, de azóta megnyílt Tabon is az egészségközpont, ahol heti egyszer, péntekenként van ortopédiai rendelés. Közelebb van, így ide mentünk.
Nagyon kedves doktor bácsival találkoztunk, akinek autóismeret-továbbképzést tartottak a gyerekek, vagy fordítva: a kis machboxokat nézegették, és megállapították, hogy melyik milyen :) Időnk volt rá bőven, hisz 3*15 percnyi időt kaptunk, negyedóránként zajlik a vizsgálat, de mi egyszerre bemenvén bőven spóroltunk az idővel.
Aztán következett a vizsgálat.
Pepcsi volt az első: teljesen normális, életkori görbület van a lábában, semmi extra, minden ok.
A doki szerint a lúdtalpbetét torna nélkül amúgy sem ér semmit, úgyhogy semmi teendő, ha gondolom, egy supinált talpú cipő nem árthat, de igazából  nem is feltétlen szükséges. Hurrá!
Samu volt a második páciens, aki vígan sétált a doki előtt ... Az én meglátásomban iksz-lába van, de az orvos szerint egy icipici görbület, ami még belefér az életkori sajátosságokba. A térdcsontja áll kicsit furcsán, azért látom iksz-nek, csámpásnak a lábát. Supinált cipő neki sem árthat, de nem feltétlen szükséges. Meglepődtem, bevallom, de az orvos jobban tudja. A kiskorában viselt bebax-szandál pedig szinte teljesen rendbe tette a lábát, arra a problémára csak a nagy lábujja állásából lehet következtetni.
Máté volt mindigis  a legcsámpásabb, és nála rá is került a papírjára, hogy szerzett lúdtalpa van, de betétet ő sem kapott, hanem tornáztatni kell a lábát, ehhez kaptunk rajzos -utasításos feladatlapot.
Őneki a mezítlábas háttal-álláskor kitűnően lehet látni, hogy a sarkánál a bokája befele dől. 15° került a lapjára (gondolom ez valamelyest együtt jár a lúdtalppal. Neki nem csak lehet, hanem kell a supinált cipő, de ezen nem lepődtem meg. Neki van egyébként a legtöbb: ovis benti szandál, ovis kinti tavaszi-őszi, ill. supináltak voltak a kinőtt cipői is.
Legutóbb már nem csináltattam, mert a csináltatott 8 ezres szandál fél évig bírta úgy, hogy csak az oviban volt váltócipő, ahol 1/2 9-től 1/2 1-ig van a gyerek. Supy márkájút vettem, és igaz, hogy a sarka kopik (gumitalpú), de az árát ez megszolgálta.
Nehéz azonban, mert jön a nyár, a papucsos időszak, ami nem tesz jót a lábának, és bár a mezítlábas szaladgálás ezen korrigálhat, az meg a méhecskébe lépek miatt nem ajánlott -Mátét bőven csípték már, és a gyógyszertáros néni szerint minél többször csípik, annál nagyobb az esélye, hogy allergiás lesz rá.
Iskolakezdéskor biztosan kell legyen Máténak supinált kinti, benti, majd téli cipője. Hát ez van ...
Ja, még egy meglepő és kicsit megijesztő dolgot mondott a doki Mátéval kapcsolatban: 10-12 éves kor után szoktak csinálni egy műtétet, ami lényegesen javít a jelenlegi problémán.
Ledöbbentem ... műtét??? De aztán elmondta, hogy igazából csak egy csavarról van szó, amit egy bizonyos pontba kell becsavarni a lábába, és sokat javít rajta. Persze ez csak akkor, ha fájdalmai lesznek. Állítása szerint azon felnőttek, akiknek mind2 lábuk ilyen, és az egyikben megcsináltatják a csavarozást, mindig visszatérnek a másikban is elvégeztetni.
Na majd később meglátjuk ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése