Elmaradás

Rettentően el vagyok maradva, de csapnak össze a fejem felett a hullámok ...
Gyerekek még itthon, jövő héten viszont oviban lesznek, talán utolérem magam egy kicsit. 7 bejegyzés várja, hogy megírjam ... ha történik valami, címmel elmentem, hogy tudjam, ne maradjon el.
A gyerekek mellett nekiálltam az utolsó festésre váró szobát kipakolni tegnap, ma elhúzkodták a szekrényeket, Tamás, ahol kellett lejavította, én gletteltem, holnap festés, közben a héten begyűjtöttem a könyveket a tanévhez, kiválogattam az itthoniak közül, amire szükségem lehet, várják, hogy olvassam őket ... csak időm lenne. És ugye a 3 gyerek mellett nem is tudnék haladni, így hol anyura, hol a Vera mamára bíztam őket. Alig várom, hogy végezzek a festéssel, kész legyen a visszapakolás, aztán belevethetem magam a gyerekek mellett a tanmeneteknek, a felkészülésnek.
Közben meg igyekszem megírni az elmaradásokat is, de lehet, hogy nem időrendi sorrendben fognak felkerülni ...

Falunap

Újra eltelt egy év ... így visszanézve hihetetlen gyorsan. Már megint július első szombatja, amikor évek óta tartják a falunapot Andocson.
A megnyitó ünnepség és az újszülöttek fácskáinak átadása fél 10-kor kezdődött. Az ovisok szoktak kis műsorral készülni, és többek között Máté is kapott egy kis verset. Vagyis pontosabban egy kis "Ünnepi köszöntő"-t. Egy kislánnyal mondták közösen. Apja vitte ki a pályára, hisz Pepcsinek akkor épp alvásidő van. Samci meg Bundizott ... Balázsnak segített homokot fuvarozni.
A nagy kánikulában nem akartam kimenni a gyerekkel, úgy terveztük, hogy mire az ovisok szereplése következik (fél 4), akkor megyünk ki, hisz addigra mind2 kicsi felébred, és a hőség is talán csak lejjebb megy majd.
Zsolti azonban kivitte a nagyokat (Máté kis barátja 1 órától velünk volt), mert Máté részt szeretett volna venni a bicikli-versenyben, ami 2-re volt hirdetve. Tavaly is benne volt a programban, de a foci miatt csúszott, majd végül el is maradt ... pár kisgyermek nagy bánatára. Máté akkor is készült már rá. Idén viszont ki lett faggatva Robi bácsi a bicajos versenyt illetően, és azt mondta, hogy idén nem fog elmaradni. Így a fiú felszerelkeztek, és kimentek 2 órára. Akadálypálya volt, amit Máté 2-szer is teljesített. Ilyen pici nem is nagyon volt ... neki amúgy is csak a részvétel volt a fontos, de tényleg.
Az akadálypálya mellett még két játék várta a gyerekeket: egy lógó gumicsirke, amit fakanállal ütve be kellett lendíteni a felette levő tálba (Máté kedvenc feladata volt, a délután folyamán egy csomószor próbálkozott). Akinek pedig sikerült, jutalmat (puha cukorkát) kapott érte. A másik játék egy hosszú henger volt, amibe diókat kellett dobálni felül, alul pedig  kalapáccsal rá kellett csapni a kiguruló dióra. Nem volt egyszerű ...
Negyed 4-kor bejött értünk a Zsolti, aztán Sami is felpattant a bicajra (neki nem vittünk ki, Mátéét vette kölcsön), az  apja meg szalad mellette, hisz tud ugyan menni vele egyenes terepen, ha el van indítva, de az akadálypályához olyan kis töpörtyű ...
Én meg átöltöztettem a nagyokat, és mentek az óvó nénihez, és várták a sorukat, hogy előadhassák a táncukat. Máté nem egy nagy táncos, ritmusérzéke sem igen van, de nagy lendülettel és rengeteg bohóckodással ugyan, de ő is eltáncolta azért.
Aztán ittak, lángost ettek, Kristóf vattacukrot, Máté marcipános kókuszrudat (Sami meg mind2-ből csipegetett), aztán a fiúkat befizettem egy körhintára. A nagyobbaknak való láncosra ültettem őket, bár szerettek volna a kicsiknek való járgányosra is, de  csak egyet engedélyeztem nekik, viszont megígértem, hogy a jövő hónapban, a búcsúban, majd felülhetnek arra.
Volt egészségsátor is, bementünk a kicsikkel a mamával. Vizeletet néztek (nekem nem), vérnyomást mértek, testzsírt, testtömegindexet. vércukrot néztek.  Vérnyomásom elég magas volt, de abszolút nem éreztem, és ráfogtam a melegre, a gyerek után szaladgálásra, a Peti-cipelésre, az izgalomra ...
6 óra körül, amikor az ugráló már nem volt tűzforró (előbb nem tudtak csúszni, majdnem leégette a bőrkéjüket), ugráltak, csúszkáltak kb. fél órát, majd haza mentünk. Vacsora, fürdés után Sami, Máté és Kristóf visszament a Zsoltival és a mamával. A tűzijátékra fájt a foguk, Zsolti viszont meg szerette volna nézni Nagy Ferót, aki 8-tól volt. A 10-re hirdetett tűzijáték 3/4 11-kor kezdődött, úgyhogy negyed 12 volt, mire lefeküdtek. Sami jól bírta, Máté már fáradtabb volt.
Pepcsi elaludt hamar, de 12-ig 2-3-szor voltam nála bent vissza altatni. A kis rafinált, rögtön megérzi, ha nem vagyok mellette ...
Reggel azonban nem aludtak vészesen sokáig, Sami  (és így mi is Petivel) 3/4 8-kor, Máté fél 9 körül kelt :)
Sami azt mondta, hogy nagyon szép volt a tűzijáték, és hogy holnap én is menjek és nézzem meg ...
képek

Bálint szülinapján

A kalandos siófoki vásárlásunk után, délután sem unatkoztunk. Máté volt hivatalos egy ovis társa, Bálint szülinapi bulijára.
A kezdés 5-re volt hirdetve, és mi épp addigra értünk oda. Aztán nem kellett sok, megérkeztek a többi kis pajtások is.Volt kisgyerek, akit "leadott" az anyukája (hisz már 6 évesek), de volt, akivel maradtak. Vendéglátónknak mindegy volt, de Máté szerette volna, ha maradunk (előtte még nem volt ennél a barátjánál), így maradtunk Pepivel. Samit nem vittünk magunkkal, az apjával otthon maradtak. És bár amikor indultunk, ő is jönni szeretett volna, hamar megvigasztalódott.
Bálint anyukája mindenféle feladatokkal várta a lurkókat.
Leírom, mik voltak, lehet, jövőre lopok belőlük párat. Mindenesetre a gyerekeknek nagyon tetszett. Aki a leggyengébben teljesített, vagy akiknek nem sikerült a feladat, zálogot adtak, de minden feladat végén, mindig mindenki kapott jutalmat (cukrot, nyalókát, tetkós rágót).
És akkor a feladatok:
1. lufifújás (jó feladat, egy helyen vannak a gyerekek, a  gond csak az volt, hogy volt, aki semennyire nem tudta felfújni ... ha nálunk lesz ilyen feladat, akkor előtte egyszer fel kell fújni a lufit, hogy engedjen egy kicsit, hisz a legelső felfújás van, amikor még egy felnőttnek is nehéz). Máténak természetesen nem sikerült, aki viszont az első nehéz fújáson túl volt, onnantól könnyen növekedett a lufi ... ennél a feladatnál 3 zálogot is begyűjtött Anett néni.
2. Madzagra felkötözött 3 pombär macit kellett hátratett kezekkel felfalni. 3-asával csinálták a feladatot, és a legtöbb idő alatt teljesítő adta a zálogot.
3. Üdítő ivása szívószállal, hátra tett kezekkel
4. Üres  sörös dobozok voltak egymásra rakva (alul 3, fölé 2, majd 1), amit labdával kellett eltalálni. Mindenkinek 3 dobása volt. Nagyon tetszett a gyerekeknek ez a feladat is. Máté 2-szer telibe talált, az utolsó dobása azonban egy nagy luft volt ... visszapattant a fatuskóról.
5. 2 csoportra osztották a gyerekeket, és tollasütőn kellett labdát egyensúlyozva megkerülni a bóját. Amelyik csapat nyert, annak minden tagja visszakapta a zálogba adott holmiját. A másik csapat tagjainak viszont feladatot kellett teljesíteni érte: rákjárásban kellett megkerülni a bóját, hasukon egy labdával.

A feladatok után csillámtetkót kapott, aki kért. Persze Máté nem kért ... mint semmilyen tetkót soha. Amíg a tetkók készültek, a fiúk jól eljátszottak egymással. Én meg végig fényképeztem, ha már egyszer ott maradtunk, hasznos is legyek. Pepcsi végig elvolt, evett, ivott, ropogtatott, de szinte kizárólag a kezemben-ölemben ... nagyon anyás lett ez a gyerek ... nem tudom, mi lesz így szeptembertől ...
7 körül érkezett a torta, ami puncsos volt. A gyerekek ettek, aztán indultunk haza.

Jövőre nekem is ilyen rokonmentes szülinapot kell tartanom Máténak ... csak kisbarátokkal, ill. pár szállító szülővel. Mert ez így más ... csak gyerekek, akiket le kell kötni, és mindenki boldog lesz.
(Az asztalon meg volt terítve a gyerekeknek, volt egy kis tálban mogyoró, ropi, szeletelt barack, alma és valami apró snack, ill. kiflikarikákból mini-szendvicsek (2 tálcával összesen). Plusz jött a torta. De mit ne mondjak, a gyerekek nem fogyasztottak túl sokat ... ennyi bőven elég is volt azonban.

Siófok kissé zavarosan ...

Tegnap ismét kórházba kellett vinni a dédit kontrollra. Sokat filóztam, hogy melyik gyerkőcöt is vigyem, hisz a héten amilyen kánikula volt, szinte már nem emberi ... a kocsiban van klíma ugyan, de mégiscsak egy nyűg ilyenkor az utazás. Eddig mindig úgy volt, hogy a nagyok oviban, így Pepcsi jött velem, de most szüneten vannak a nagyobbak, és olyan régen voltak velem/velünk vásárolni, pedig szeretnek jönni. Úgy döntöttem, hogy induljunk akkor, miután Peti elalszik, hisz ébredés után simán elvan a mamával. A nagyok meg jönnek velem.
Megint bebizonyosodott, hogy ember tervez, Isten végez ...
Peti elaludt ugyan, de Sami sikeresen felzörögte, és olyan kíváncsian sasolt, hogy azt hittem, el sem tudom újra altatni ...
Nagy nehezen ugyan, és hosszas várakozás után, de elaludt. Letettem, erre nekiállt vinnyogni a telefonom ... persze felébredt rá ...
Dédit kb. 10-re kellett vinni, de ekkor már 3/4 10 volt. Nem volt apelláta, felkaptam Petit, és baromi mérgesen kiviharoztam ... minek tervezek én???
Nem akartam újra nekiéállni altatni, hisz akkor elég későn értünk volna. Jött velünk Peti is.
A következő sokk akkor ért, amikor a gyerekeket beültettem az autóba ... Visszapillantó-tükör üvegje nem a helyén volt! azt tudtam, hogy elengedte a ragasztás, de elvileg meg kellett volna, hogy csinálja előtte nap este a Zsolti. Azt hittem, agyvérzést kapok ... Marha klassz volt úgy vezetni Siófokig és vissza, hogy nincs bal oldali visszapillantó-tükör ... És a középsőben sem láttam túl sokat, mivel Máté ülése van középre rakva, és bizony az elég magas ...
Persze Peti a kocsiban nem aludt el mindjárt, hisz az álom kiszökött a szeméből, de Széplak-Felsőn csak elszundított. Dédit kitettük a vesegondozóban, mi meg elindultunk a Tescoba.

Pepcsit nem hagytuk tovább aludni, hisz úgyis felnyervogták volna, és akkor tényleg mindenki nagyon bogaras lett volna.
Nem biztos, hogy még egyszer elindulnék 3 gyerekkel nagybevásárolni, főleg, hogy cukor, tej, liszt, ásványvíz is kellett bőven. Még ha csak ezt-azt vettem volna ...
Ha pedig a vásárolt cuccoknak nem lett volna meg a kellő súlya, 3 nehezék is volt a bevásárló-kocsiban: Pepcsi a beleültethető bigyóban, Sami a kocsiban, Máté a kocsi elejére csimpaszkodva. Ezen kívül annyira nem volt vészes, nem nyervogtak túl sokat, de egyedül hamarabb végeztem volna, az biztos. Igaz, Pepcsi sokszor szeretett volna felállni, és kimászni, de mindig visszaimádkoztam.
Fizetés is eléggé macerás volt, vagy inkább a kis-be pakolás, de túléltük!
Az viszont tuti, hogy legközelebb, ha nem muszáj, ennyi gyereket nem viszek egyedül ... Persze úgy gondolom, hogy mégiscsak könnyebb volt egyedül, mintha a Zsolti is velünk van ... ő biztos agyvérzést kapott volna ...

Sűrű napok

Múlt hét végén Balaton (szombat, vasárnap du)
Inkább az én programom volt, hogy rászántam magam egy újabb festésre: kisszoba, ahol Pepcsi és én alszunk ... kicsit hosszadalmasra sikerült, mert egyik nap legletteltem a fél szobát, aztán másnap lefestettem, majd este elpakolták a fiúk a szekrényeket, és a szoba másik felének ekkor tudtam nekiállni. Szerencsére a szekrény mögötti fal számomra meglepő módon nagyon jó állapotban volt, szinte sehol sem kellett javítani, viszont a ház hátsó fala valami katasztrofális ...
A radiátor mellett lejött a fal, elég mélyen, úgyhogy én ahhoz kevés voltam, de kedd délután az öcsém munka után bevakolta ... most még szárad, de ma leglettelem, festés lehet, hogy holnapra marad. A másik oldalon a radiátornak pedig legletteltem, lefestettem, de mégis kicsit potyogott, úgyhogy levakartam, ahol le akart jönni, és tegnap újraglettelte. Salétromos lehet az a fal, de nem tudok mit kezdeni vele sajnos ... Zsolti szerint a vakolat is nagyon kemény, túl sok cement lehet benne ... nem értek hozzá, de hozott anyagból dolgozunk, úgyhogy ez van, megoldjuk ahogy tudjuk. Szóval még nem tudunk a szobában aludni Petivel, kiköltöztünk a nappaliba, ahova vittük a matracunkat is. meglepően jól alszik Peti, pedig jóval világosabb van redőny híján ...
Remélem, ma már visszaköltözhetünk, még ha egy kicsi festés holnapra is marad.
Persze közben, ahogy meg lettek mozgatva a bútorok egy két műanyag csavar eltört, miért is menne minden zökkenőmentesen ...

Programok a továbbiakban:  ma délután/estefele szalonnasütés
holnap dédit kell vinni Siófokra a vesegondozóba (Pepcsivel megyünk, nagyok maradnak a mamával), délután Mátét várják szülinapi buliba.
Szombaton falunap, amikor egy plusz gyerekkel, Máté kis barátjával bővülünk ... immár 3. falunapon :)
vasárnap pedig megint muszáj lesz Balcsira menni ... hisz addig kell, amíg az idő engedi :)
A jövő hét nyugisabb lesz már, Pepcsi 15 hós oltásán kívül egyelőre nincs programunk.

Máté

Múlt héten kellett volna megkapnia Máténak a 6 éves  kötelező oltását, de mivel épp múlt héten volt éjszakás Zsolti, és az ovival úgy beszéltük, hogy azok a héten mennek a gyerekek, így nem akartam megszakítani egy keddi hiányzással, így eltoltuk egy hetet.
Szegény hajtogatta eleget, hogy ő nem akar oltást. Elmagyaráztam neki, hogy muszáj, mindenkinek kötelező, ez védi meg a komolyabb betegségektől.
Tegnap reggel bátran indult, Saminak magyarázott, hogy majd ha ő is 6 éves lesz, akkor ő is kap oltást. Aztán a védő néninél már nem volt olyan nagy a szája. leültettem, és amíg vártuk a drnőt, szegénykém pityeregni kezdett félelmében. sírt, amíg vizsgálták, és az oltás ellen is tiltakozott, szerencsére csak szóban. Aztán mikor megkapta még sírt, de után utána nagyon hamar abbahagyta. Szóval nem maga az oltás fájt annyira, hogy éktelen ordításban kellett volna kitörni, hanem a félelem miatt sírt.
Szerencsére nem fájt neki az oltás helye sem vészesen tegnap, ma meg már egyáltalán, és be sem lázasodott. Ezen is túl vagyunk, következő 11 évesen :)
Pepcsi viszont jövő héten kapja a 15 hósat.

Amikor hazaértünk az orvostól, elaltattam Petit, majd a fiúk bejelentették, hogy ők bizony éhesek. Kenyér viszont nem volt itthon. Mondtam Máténak, ha szeretne enni, menjen el a boltba. És ha már a boltig elmegy, akkor közben ugorjon be az útba eső postára két levelet feladni. Bicajra pattant (hogy gyorsabb legyen, és ne égjen le, fél 11 volt már, és legalább 30 fok), mi meg Samival vártuk a fa alatt, hogy az úton átengedjük, bár egyedül is át tud jönni, de jobb a békesség.
Olyan büszke volt magára, hogy ő teljesen egyedül ment a boltba biciklivel és a postán is egyedül adta fel a levelet :)

Kánikula, Balaton ... és újra

Idén akkor voltunk először a Balatonon, amikor a pesti kirándulásból jöttünk hazafele.
Azóta többször is elugrottunk, hisz a nyárhoz szervesen hozzátartozik a Balcsi, és a mostani kánikulát mégiscsak könnyebb a vízben vagy a vízparton elviselni.
Szülinap előtt kismedencézés is volt itthon, de nagy macerának bizonyult, hogy a vízben csak két napig tudtak fürdeni, mert nyálkás lett. Nem volt ki-be ugrálás, de az alján így is hamar összegyűlt a trutyi ... 3 gyerek mellett nem volt egyszerű megoldani a víz újrahasznosításást sem (öntözésre), volt hogy már alig volt az alján, de Pepcsi pelusostól belemászott, hisz nagyon szeret pancsolni :)

Most pedig kánikula van egy ideje, borzasztó, szörnyű hőség, ami miatt napközben (kb. 10-fél 11-től 4-fél 5-ig) ki sem mozdulunk a gyerekekkel a lakásból. A hétvége viszont a Balatonról szólt. Na nem egész napokat a rekkenő hőségben (bár ha nem lenne alvás, gondolom minden zokszó nélkül elviselnék a gyerekek), csak és kizárólag a délutáni alvás után (3 óra) indulunk el velük. Fél óra sem kell, és már gyönyörködhetünk is a Balcsiba, sőt, az átöltözés és a karúszók/úszógumi felfújása után rögtön irány a víz! Ami láthatóan kevesebb volt, mint a pár hete ... Zamárdiba szoktunk menni, most Saminak is derékig érő víz volt, sőt Pepcsi is rettentően élvezte, hogy az úszógumiban épp leér a lába, és hogy így milyen klassz teperni, rúgni a vizet :)
Máté egészen vízicsibe lett (na nem annyira, mint Zsombi, őt sose érjük utol), de tavalyhoz képest egészen szembeötlő a változás. Tavaly először még karúszó+mellény+gumimatrac-trióban nyomta, és eléggé félt, bár tény, hogy nyár végére csökkent a felvett mentő-dolgok száma, idén viszont karúszóban igyekezett befelé, és arra is rávették a többiek, hogy a felnőtt férfiak (nem vaddisznó módon, hanem kissé óvatosan, de) dobálják :) Hatalmas változás!
Samival ilyen gond nincs, ő karúszóval indult már most befelé, ici-picit őt is dobták, de neki a nagy élményt saját maga okozta: jól ellabdázott egyedül (eldobta, ment utána, újra eldobta ... és felfedezte a fél strandot), ill. a következő körben Peti úszógumiját húzta maga után, ahogy ment, mendegélt, és láthatóan nagyon élvezte :)
Pepcsi is kurjongatott, mikor a vízbe értünk, kacagott és nagyon tetszett neki, ismételten addig, míg, szomjában el nem kezdte nyalogatni a vizet, ill. a vizes sapijából szívni ... a kis leleményes. Onnantól a parton voltam vele, evett, labdázott, homokozott ...
Remélem, ők is majd szívesen emlékeznek vissza később ezekre az élményekre, és bár lehet, hogy konkrétumra nem fognak, de magára a jó hangulatra, az önfeledt szórakozásra igen ...