Kánikula

Alapban sem szeretem a kánikulát ... de ez van, ez a hét erről szól, aztán remélem, hogy a nyár további részében nem találkozunk vele.
Na nem a nyárral van bajom, szeretem, hisz rengeteg a programlehetőség, sok-sok Balcsi, kirándulás, nyaralás ...
De ezekhez bőven elég lenne nekem a 25-30 fok, nem pedig az olyan tikkasztó hőség, ami 35-37
 fokkal jár együtt, és éjszaka sincs hűvösebb huszonpár fokoknál.
Akármennyire is szellőztetek éjszaka, hajnalban, nem megy a benti hőmérő higanyszála 25 fok alá, este pedig 27,5 fok volt bent. Persze tudom, ne panaszkodjak, milyen elviselhetetlen meleg lehet a panelházakban! és ez igaz is, de mégis ...
Az udvarunkban amúgy sincs fa, és megáll bent a levegő, tűzi a nap egész délután, még feljebb emelve a hőérzetünket. Ezért is van, hogy többet voltunk anyuéknál, mert náluk az udvar árnyékos, és bár ott is meleg van, mégis kellemesebb, mint a mi udvarunkon.

A kánikulának köszönhetően a héten előkerült a kis medence, Sami és Máté nagy örömére. Pepcsi azonban, bár örül neki, nem hajlandó belemenni, csak a kezével pancsikol. 11 és 15 óra között viszont nincsenek kint (vagy csak annyit, míg hazaérnek az oviból). Utána is bőven elég.

Ami a héten még elviselhetetlenebbé tette nekem ezt a hőséget az az, hogy nyári napköziztem 3 nap, reggel 1/2 8-16 óráig. Reggel mentünk le a gyerekekkel az udvarra, ott akkor még árnyák volt. Forgóztak, tollasoztunk, fociztak, bicikliztek és bicikliversenyt is rendeztünk. Aztán a tízórai után volt, hogy sétáltunk, vagy továbbra is az udvaron voltunk, amikor pedig már mindenhova sütött a nap, bementünk. Nem biztos, hogy ez volt a jó megoldás ... tegnap délelőtt már azt hittem, rosszul leszek ... odabent is meleg volt, de még csak a levegő sem tudott járni.
Ezért aztán úgy döntöttem, hogy ebéd után, bármilyen meleg is van, mégis az udvarra megyünk, mert ott van egy nagyobb fa, ami alatt árnyék van. Odavittünk a pingpong-asztalt, így forgózhattak (nagy kedvenc), és az árnyékban pihenhettek. Ez a döntés pedig nagyon jónak bizonyult, mert ugyan meleg volt, de a szél járt, így könnyebb volt elviselni a kánikulát. A gyerekek pedig nem panaszkodtak ... ha pedig mégis, bemehettek, kártyázhattak, festhettek az ablakokra.

Én gyerekeim sem panaszkodtak a nagy meleg miatt, Máté behúzódott a házba, Sami és Pepi pedig olyan piros volt, mint a paprika, de semmi pénzért be nem jöttek volna.

A kánikula két meglepetést is okozott.
Az egyik az volt, hogy tegnap, miközben a pavilont szedtük le a padlásról, Zsolti meghallotta, hogy megy a keringető szivattyú ... de hogyan???
A tartályban lévő víz felmelegedett 30 fok fölé, így a rendszer elkezdte keringetni ... de gáz! Na mindegy, kihúztam. Bár előbb tettem volna, mert pár hete anyu mondta, hogy ki kell húzni amikor nem fűtünk, mert beindulhat, de lehurrogtuk ... kár volt.
Na persze a radiátor ettől nem lett meleg :)

A másik meglepetés, ami nagy bosszúságot okozott tegnapelőtt, mikor hazaértem fáradtan, az az volt, hogy a  sok munkával (meggyszedés, magozás, szűrögetés) elkészült meggyszörp megforrt a melegben. Nem volt előtte sem hűvösön (mert nincs), és mielőtt az üvegekbe töltöttem volna éreztem az orrommal, hogy mintha erjedne, de az íze finom volt, így beletöltögettem az üvegekbe és betettem a spájzba. Nem kellett volna ... nem az volt a legnagyobb baj, hogy megforrt, mert akkor kiöntöm és kész (de hogy forrhat meg, ha van benne tartósítószer?), hanem az, hogy az egyik üveg eldurrant, és minden, csurom meggyszörp lett. na ez a része nem hiányzott, de már túl vagyok rajta, csak bosszant, hogy mennyi energiát, munkát és cukrot pazaroltunk el hiába. Az első adag szörpöt pedig mind beraktam a hűtőbe ... biztos ami biztos alapon :)

Búcsúzkodás, ballagás - a legelső

Az egész ballagási, búcsúzkodási mizéria hétfőn kezdődött, amikor az idei tanévben utoljára mentünk a logopédushoz. A szeptemberben kezdő 3 kislegényből már csak kettőt vittem, 2-3 hete kiderült, hogy a z egyik kisfiúnak nem kell mennie többször.
Aztán Erzsi néni vizsgára készült, és nem mentünk, így csak ez az egy alkalom maradt. Gondoltam, viszünk neki virágot, hisz utolsó alkalom, na meg pedagógusnap is most volt. Szereztem nagyon szép sárga nőszirmokat, a fiúk pedig a fele úton azon törték a fejüket, mit is mondjanak az Erzsi néninek, amikor átadják a virágot. Őszintén megmondom, Mátén meglepődtem, hisz ő olyan nehezen áll oda az ember elé szemtől szembe és mondja el a kis szavait (pl. óvó néninek a pedagógusnapi virág átadásakor), most pedig olyan lelkesen készült. A kis barátját ismerem, rajta nem csodálkoztam.
Amiket hallottam a kocsiban: köszönöm, hogy itt lehettem / köszönöm, hogy tanított / köszönöm, hogy tanulhattam / köszönöm, hogy játszhattam / köszönöm, hogy kivitt a játszószobába / köszönöm a matricákat /köszönöm, hogy segített.
Már a nagy készülődésben megmosolyogtam őket, olyan édesek voltak.
Aztán amikor odaértünk, várnunk kellett, ők pedig csendben, állva, a virágot a hátuk mögé rejtve várták az Erzsi nénit. Aki meglepődött, hogy látja a fiúkat, mert mindig el szoktak bújni, hogy megijeszthessék.
Mindkettő szépen elmondta neki a kitalált kis "köszönőbeszédét", én pedig úgy elérzékenyültem rajtuk, hogy teljesen könnybe lábadt a szemem. Megható volt: mert saját maguk találták ki és el is mondták, szépen, nyugodtan. Ha nekem mondja ezt egy tanítványom, nagyon örülök neki, de ennyire  nem érzékenyülök el. Ez valahogy a saját gyerek miatt lehet, hogy eljutott Máté eddig, hogy így ki mer állni egy felnőtt elé, és el is mondja a kis érzelmeit.
Mert azt ne felejtsük el, hogy nagyon szerettek a logopédushoz járni, amikor elkezdtük, az volt a mérce, hogy hányat kell a következőig aludni. És bár az otthoni gyakorlás a kezdeti nagy lelkesedés után kissé csitult, az Erzsi nénihez menetelt mindig nagyon várták.

Nem csak az Erzsi nénitől búcsúztak a múlt héten, hanem szombaton az ovis ballagáson is túlestünk. 9-kor kezdődött az oviban. Mindannyian mentünk, mamákkal, dédivel együtt.
Énekeltek, verseltek a nagyok, virágot, tarisznyát kaptak,  búcsúztak tőlük a kicsik, középsősök versekkel.
Ha nem ült volna Pepcsi az ölemben és nem tekergett volna, na meg Samci is nyugton maradt volna, a könnyem is kijött volna. 2-3 olyan alkalom volt, amikor majdnem kibuggyantak. Megható volt, és közhely, de egy korszak lezárult.
A ballagás után szépen odaadta minden óvónéninek és dadusnak a virágot, és a nagycsoportosok közös ajándéka (egy egyedi cserép óra, a 11 ballagó nevével) is az illetékesek kezébe került.
Megtörtént egy közös fényképezkedés is a család első ballagójával, majd mentünk haza. (Képek)

Máté egyébként nagyon várja az iskolát, és még közelebb leszünk egymáshoz, hisz hozzám, az én osztályomba fog járni. Mindenkinek új lesz: ő nagy iskolás lesz, és nekem is először lesznek kis elsőseim.

Vége az évnek ...

Legalábbis a tanévnek ma van az utolsó napja.
Bevallom őszintén, nem bánom. De nemcsak én, a gyerekek sem. Elfáradtunk, és ez a gyerekek utóbbi havi magatartásán, szorgalmán nagyon meglátszik.
De most fejeztem be a bizonyítványok, törzslapok megírását, úgyhogy csak pecsétre és igazgatói aláírásra várnak, és mehetnek a kis gazdáik kezébe vasárnap.
Persze a mai nap puccba kell vágni az osztálytermet, hogy kellő tisztelettel és tisztasággal, díszítéssel várjuk a ballagó nyolcadikosokat, de sebaj, örömmel tesszük.
Előtte azonban még nézünk egy kis Tüskevárat, ami a fiúk kötelező olvasmánya volt. Szerdán már nézték, nagyon tetszett nekik, de nemhiába olyan hosszú a könyv, a film sem rövidebb. Még ma sem tudjuk befejezni, de úgyse csinálnánk semmi érdemlegeset, így mégis hasznosan töltjük el az utolsó napot.

Elkészültem a gyerekeknek szánt kisfilmmel is (2-szer a legvégén elszállt, de megvan!), épp lemezre írom mindenkinek, és a bizonyítványosztás előtt lejátszom majd nekik. Remélem, örülni fognak! Az alsós éveikben készült képekből csináltam (főleg negyedikes, mert nekem van egy jó csomó képem), Ákos: Ilyenek voltunk és a Legyetek jók, ha tudtok! című számokra.
Belinkelem majd ide is, de előbb hadd lássák az érintettek :)

Ovis gyereknap

Az oviban máj. 30-án, csütörtökön szervezte a szülői munkaközösség a gyereknapot.
Én is már reggel maradtam Petivel, amikor a gyerekeket vittük: macifejeket fűztünk, fényképeztem, mert a csillámtetkók már folyamatosan készültek.
Pepi is szaladgált, labdázott, karikázott, sőt neki is lett 2 kis csillag csillámtetkója. Samunak is 5 különböző színű. Máté nem kért. Ő volt az egész oviban az egyetlen, aki kimaradt.
Tízórai után megérkezett a lufihajtogató bohóc, aki egy félórás táncos műsorral szórakoztatta a gyerekeket. Ők pedig többnyire partnerek voltak a táncban. Máté annyira nem, de az Add tovább! játék neki is nagyon tetszett. Pepcsi pedig csendesen, a sarokban ismerkedett az ovis játékokkal és egy leendő ovis kispajtással, aki vele egykorú.
A műsor után folytatódott a tetkókészítés, ittak, csipegettek a gyerekek, és nagy lelkesen sorba álltak, mert a bohóc mindannyiuknak hajtogatott egy választott figurát. Nagyon ügyes volt, megmondom őszintén, nagyon sokminden közül választhattak (nem csak a szokásosak voltak: pl. szívecske 2 madárral, csuklóra rakható virág, katica), és pikk-pakk elkészült vele. Persze a legnagyobb sikere a fiúk körében a kardnak volt.
Máté volt a legutolsó, és nagyon csodálom, amiért végigvárta a sorát, hisz kb. 30-35-en voltak előtte. Amikor kb. 10 gyerek volt, nagyság szerint lettek sorba állítva, így került a végére. De kivárta a sorát!
A tornateremben rendeztünk egy kis macis-chipsevő-versenyt. Ami ugyan nem sikerült túl szervezettre, de a lelkesedés nem hiányzott. Úgyhogy ha nem is halál komoly verseny, de jó móka lett belőle.
Ebédig tartott a móka.
Hazainduláskor pedig minden gyerkőc kapott egy tábla csokit, egy buborékfújót és egy gumilabdát. Nagy sikere volt.
Műsor közben a polgármester-asszony is megjelent, ő is hozott játékot a gyerekeknek, 2 nagy dömpert és 2 kinti kismotort. Tudjuk, hogy az önkormányzatok anyagi helyzete nem túl rózsás, így örülünk mindennek, amit kapunk tőlük. A kis csomagot pedig a szülői munkaközösség finanszírozta meg a gyerekeknek.

Képek is készültek. Megnézhetők itt.

Gyereknap 2 -Patca

A szombati tabi kiruccanás és a kaposvári vásárlás lefárasztotta ugyan a gyerekeket, de vasárnap egy nagyon lehangoló, egymást piszkálós időre ébredtünk. Zsolti délelőtt dolgozott, és én ugyan felmentem anyuékhoz a gyerekekkel, de már itthon és ott is nagyon elemükben voltak. Gondoltam, itt délután vér fog folyni, muszáj lesz valami programot kitalálni, ezért anyuval megbeszéltem, hogy alvásidőben indulva eljön velünk Patcára.  A gyerekek úgyis folyamatosan emlegették, mind ment volna. Sőt, még Pepi is azt hajtogatta, hogy mikor megyünk Patcára.
Fél 1 után indultunk, hogy aludjanak a kocsiban. Nem mentünk gyorsan, a kocsi szervokormánya megadta magát (nem most, pár hete), és nagyon nehezen lehet csak kormányozni. (azóta szervizbe is elvitte a Zsolti, az egész kormányművet cserélni kell ...durva pénzekért - most bontottan keresgél)
2 előtt értünk oda. Pepcsi útközben korán elaludt, Samiban nem vagyok biztos, hogy aludt egyáltalán, hátra-hátranézve volt, hogy nagyon szorítva volt a szeme. Mindegyis, nem nézelődött végig, pihent, és valamennyit biztosan aludt is, mert volt, hogy lógott a feje.
Amikor odaértünk, az autók száma alapján megállapítottam, hogy bizony elég sokan vannak. De voltunk már úgy, hogy sokan voltak, szóval nem ijedtünk meg.
A jegyvásárláskor a gyerekek gyereknap alkalmából egy kis ceruzát is kaptak ajándékba.
Persze a pisilde volt az első célállomásunk, de utána belevetették magukat a játékok közé.
Persze most is a csúszdapark volt a minden ... mindenkinek, kivéve a mamát. Aki semmikről le nem csúszott, fel is csak 3-szor ment, azt is azért, hogy én le tudjam fényképezni a kisebbeket. Mátéról nem is készült csúszdás kép, mert folyton a Pepcsivel voltam, vagy a kisebbekkel csúsztam. Máté meg szabad utat kapott. Nagyon élvezte mindegyik, Pepcsi is csak úgy kacagott, amikor lefele csúsztunk. Aztán le mertek csúszni Samival is ketten.
Pihenésképpen a játszóházba mentek, kúsztak-másztak. Peti pedig nagyon jól érezte magát a kisebbeknek való elkerített részben, ahol sok labda és kicsi csúszdás-létrás házik volt. Persze Sami is csatlakozott itt hozzá, és a labdák közé Máté is szívesen befeküdt.
Kint is sétáltunk egyet, az örök kedvenc a kiszolgált járművek parkja a trakival, kombájnnal és ifával. Bár előtte esett az eső, és vizesek voltak, a kormányhoz a kombájn kivételével be tudtak ülni. Megmutattuk a mamának a várat is, majd visszamentünk enni és csúszdázni még egyet.
Evés után Máté szívesen horgászott mozgó pecabottal ... békákra. Ez a játék eddig nem volt, de nagy sikert aratott. Samu kis csalással tudott békát fogni (mozgó bottal nem ment neki, csak stabillal).
Fél 5 után indultunk haza, Kaposváron még megálltunk vásárolni egy gyorsat, de még így is időben hazaértünk.
Örülök, hogy a program mellett döntöttünk délutánra, mert otthon csak nyúzták volna egymást, meg engem, így viszont kiszaladgálták magukat és élményekkel telítettek lettünk. Jó volt!

Kép nem sok van, de van.

Gyereknapon

Mindig is szerettek a gyerekek erre-arra menni, kirándulni, én pedig szívesen megyek velük, hisz az élmény az, ami maradandó.
Bár Zsolti épp délutános volt szombaton, és nem tudott velünk jönni, emiatt nem akartam kihagyni a közelben, Tabon megrendezésre kerülő városi gyereknapot. Keresztanyjukat csábítottam, végül ő nem ért oda, Zsombi az apjával jött, de jöttek, láttak és mentek. Az enyémeknek viszont nagyon tetszett.
Nem kell hatalmas rendezvényre gondolni, színpadon fellépők, arcfestés, csillámtetkó, lufihajtogató bohóc volt - az első kettőt meg sem próbáltam 3 gyerekkel kivárni. Samu lufit szeretett volna, de előttünk kb. 5-tel épp elfogyott a lufi... Nem örült neki, de hamar megvigasztalódott a jégkrémmel, amit a belépéskor osztogatott kuponért cserébe kaptak egy üdítővel együtt.
Előtte ettek is, úgyhogy szabad volt a pálya, hogy az ugrálóvárakba vessék magukat.
Többféle volt: -egy nagy, oldaltmászós, nagylecsúszós
                     - egy kisebb vár alakú, amiben csak ugrálni lehetett
                      -egy kicsiknek való ugráló, amin egy csúszda volt oldalra, de a csúszda részére nem tudtak a nagyon kicsik felmászni
                      - egy felfújható mászófal.
A nagy csúszdáson 10 perces váltásban mehettek be a gyerekek, de ez így pont jó volt szerintem, mert nem volt se túl rövid, se túl hosszú. Épp kellően fáradtak el, és a többiekre is tudtak még figyelni.
Itt Sami és Máté is jó érezte magát.
Mondjuk Samu hol nem, hisz ő mindegyiken kipróbálta magát, és a kicsiknek való csúszda is legalább annyira tetszett neki.
Az pedig nem csak Saminak, aki lelkesen szaladgált, mászott, csúszott, hanem Pepcsinek is. Bár ő először nem mert bemászni, de kacérkodott a gondolattal, hisz tetszett neki, hogy mozog, hullámzik a feneke alatt :)
Végül harmadszori próbálkozását siker koronázta, és lelkesen szaladgált, ugrált a hálóba kapaszkodva.
Jó volt, hogy közel voltak egymáshoz ezek az ugrálók, mert így szabadon mertem engedni őket (kivéve Pepit), de mindenhonnan rájuk láttam.
Máténak nagyon tetszett a mászófal is, bár először ő is csak ismerkedett vele, aztán vette a bátorságát és megpróbálta. Elég messze voltak egymástól a kapaszkodók, nem is sikerült neki teljesen felmászni, de így is nagy élmény volt neki, és én is örültem, hisz tavaly az Elevenparkban az Istenért ki nem próbálta volna a mászófalat.
Saminak nem kellett bátorságot gyűjteni ahhoz, hogy megpróbálja ... neki tényleg messze voltak a kapaszkodók, de ő egy kismajom, hajlékonyabb, jobb mozgású, mint a Máté, na meg persze egy kis húzással segített neki a biztosító fiú, úgyhogy felért addig, mint a Máté, így az élmény neki is megvolt :) A boldogság pedig mindegyik arcára volt írva.
Máté később újra megpróbálta, és magasabbra jutott, mint először. Ment volna többet is, de sokan voltak, így azoknak is adtunk lehetőséget, akik később jöttek.
3/4 6 körül indultunk haza, mert elkezdett csöpögni az eső. Csodálom, hogy addig kihúzta, nagyon gyülekeztek ugyanis a felhők. De elég is volt, kiszórakozták magukat, jó volt, gond sem volt velük.

Miután hazaértünk, fél 7-kor a két nagyobb még elment a Bundásékkal vásárolni, úgyhogy 9-kor, mire hazaértek, csak a pizsamába bújtak bele és már dőltek is be az ágyba.
Samu többször volt már velük vásárolni, most is csak ő ment volna, de Máté megjegyezte, hogy ő még soha nem volt, és azt ígérték neki, hogy legközelebb ő mehet. Persze ez már nem most volt, hanem tavaly nyáron, de mély nyomot hagyott benne, úgyhogy ment mind a kettő nagy lelkesen.
Az altatással ezek után nem volt gond.

Képek is vannak itt.

Ortopédián voltunk

Pepcsi 2 éves státuszán a gyerekorvos azt mondta, hogy nem ártana elvinni a gyerkőcöt ortopédiára. Mivel korábban mindhárommal voltunk már, és az egy év bővel eltelt, így kértem 3 időpontot.
Eddig Siófokra jártunk, de azóta megnyílt Tabon is az egészségközpont, ahol heti egyszer, péntekenként van ortopédiai rendelés. Közelebb van, így ide mentünk.
Nagyon kedves doktor bácsival találkoztunk, akinek autóismeret-továbbképzést tartottak a gyerekek, vagy fordítva: a kis machboxokat nézegették, és megállapították, hogy melyik milyen :) Időnk volt rá bőven, hisz 3*15 percnyi időt kaptunk, negyedóránként zajlik a vizsgálat, de mi egyszerre bemenvén bőven spóroltunk az idővel.
Aztán következett a vizsgálat.
Pepcsi volt az első: teljesen normális, életkori görbület van a lábában, semmi extra, minden ok.
A doki szerint a lúdtalpbetét torna nélkül amúgy sem ér semmit, úgyhogy semmi teendő, ha gondolom, egy supinált talpú cipő nem árthat, de igazából  nem is feltétlen szükséges. Hurrá!
Samu volt a második páciens, aki vígan sétált a doki előtt ... Az én meglátásomban iksz-lába van, de az orvos szerint egy icipici görbület, ami még belefér az életkori sajátosságokba. A térdcsontja áll kicsit furcsán, azért látom iksz-nek, csámpásnak a lábát. Supinált cipő neki sem árthat, de nem feltétlen szükséges. Meglepődtem, bevallom, de az orvos jobban tudja. A kiskorában viselt bebax-szandál pedig szinte teljesen rendbe tette a lábát, arra a problémára csak a nagy lábujja állásából lehet következtetni.
Máté volt mindigis  a legcsámpásabb, és nála rá is került a papírjára, hogy szerzett lúdtalpa van, de betétet ő sem kapott, hanem tornáztatni kell a lábát, ehhez kaptunk rajzos -utasításos feladatlapot.
Őneki a mezítlábas háttal-álláskor kitűnően lehet látni, hogy a sarkánál a bokája befele dől. 15° került a lapjára (gondolom ez valamelyest együtt jár a lúdtalppal. Neki nem csak lehet, hanem kell a supinált cipő, de ezen nem lepődtem meg. Neki van egyébként a legtöbb: ovis benti szandál, ovis kinti tavaszi-őszi, ill. supináltak voltak a kinőtt cipői is.
Legutóbb már nem csináltattam, mert a csináltatott 8 ezres szandál fél évig bírta úgy, hogy csak az oviban volt váltócipő, ahol 1/2 9-től 1/2 1-ig van a gyerek. Supy márkájút vettem, és igaz, hogy a sarka kopik (gumitalpú), de az árát ez megszolgálta.
Nehéz azonban, mert jön a nyár, a papucsos időszak, ami nem tesz jót a lábának, és bár a mezítlábas szaladgálás ezen korrigálhat, az meg a méhecskébe lépek miatt nem ajánlott -Mátét bőven csípték már, és a gyógyszertáros néni szerint minél többször csípik, annál nagyobb az esélye, hogy allergiás lesz rá.
Iskolakezdéskor biztosan kell legyen Máténak supinált kinti, benti, majd téli cipője. Hát ez van ...
Ja, még egy meglepő és kicsit megijesztő dolgot mondott a doki Mátéval kapcsolatban: 10-12 éves kor után szoktak csinálni egy műtétet, ami lényegesen javít a jelenlegi problémán.
Ledöbbentem ... műtét??? De aztán elmondta, hogy igazából csak egy csavarról van szó, amit egy bizonyos pontba kell becsavarni a lábába, és sokat javít rajta. Persze ez csak akkor, ha fájdalmai lesznek. Állítása szerint azon felnőttek, akiknek mind2 lábuk ilyen, és az egyikben megcsináltatják a csavarozást, mindig visszatérnek a másikban is elvégeztetni.
Na majd később meglátjuk ...