Samut pénteken kellett visszavinni a dokihoz.Ő gyógyulttá lett nyilvánítva, bár a kis nyelvéről még nem múlt el teljesen a lerakódás, a doki szerint ez akár még egy hétig is eltarthat, kenegessem, ecseteljem tovább. Persze az egész gyógyulási folyamatból ez ment a legnehezebben, Sami sírt, mondogatta, hogy ez fáj, auuu, auuu. És biztosan fájt is neki, csíphette. Mára már sokkal szebb neki, szinte alig látszik, de még kellene kenni, de ő minden gyógyszerbevétel előtt mondja: anya, ugye nem kened be? Drága szívem ...
A gyógyszer már elfogyott, ma még bekenem a nyelvét, aztán talán elhagyhatjuk.
Viszont ahogy a dokitól hazaértünk, mérhettem Máté hőjét. És mivel az ő kis teste pontosan mutatja, hogyha lázas, a teste érintéséből tudtam, hogy igen, az. (Sami teste becsapós, ő ha nagyon lázas sem lehet rajta érezni).
Lázat csillapítok, és nagyon gondolkodom, hogy ma el kellene vinni az ügyeletre. Mivel mindig visszatér a láza, gondolom, hogy nem fog magától, gyógyszer nélkül meggyógyulni.
Viszont holnap Patcára szeretnénk menni velük, így Kaposváron ki tudnánk váltani a gyógyszert.
Vagy beteg gyerekkel ne menjünk kirándulni??? Dilemma ...de annyira nem beteg, nem hagyja el magát, ha nem lázas, úgyis kint van ... hisz az idő és a barátok kifele csábítanak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése